2010. március 28., vasárnap

Back again... - 29. rész

(Gemma)

Káosz. Így tudnám összefoglalni a napot. 2 hét telt el Kimi és Bonnie szétköltözése óta és ma robbant a bomba. Ezt egyszerűen meg tudom magyarázni: Tommie és Bonnie. A csók után (aminek a híre úgy terjedt, mint egy futótűz) beszéltem barátnőmmel, aki elmondott mindent, amit beszéltek.

- Megegyeztünk, hogy megpróbáljuk. Nem várhatok örökké arra, hogy mi lesz Kimivel. És nem lehetek örökké magam alatt miatta. Szükségem van a szeretetre. És Tommie figyel rám. Tudja, hogy nem vagyok belé szerelmes és ő sem szerelmes belém. Csak együtt vagyunk. Jól érezzük magunkat, kikapcsolódunk. Megóvjuk egymást.

Még mindig alig hittem el, hogy ő a barátnőm. Sosem ment bele semmi ilyenbe. Főleg nem olyan emberrel, akivel jó barátok. Erre Tommie teljesen meghülyíti és szó nélkül igent mond arra, hogy legyen a barátnője. Komoly probléma volt ez és a legnehezebb feladat, amit meg kell oldanunk a lányokkal. Egyből konferencia-beszélgetést kezdtünk a lányokkal.

Gemma: Lányok, nagy a baj. Bonnie és Tommie összejöttek.

Hayley: Ugye most csak hülyéskedsz?

Lolita: Ez komoly?

Diane: Mi ez a badarság?

Sienna: Ilyen nincs…

Tisha: Mondd, hogy ez egy vicc!

Nessa: Képtelenség…

Ezek után kezdtünk el szervezkedni. Bonnie nélkül nem ment a dolog, hiszen ő volt a csapatban az ész. Most pedig neki nem szólhattunk. És ekkor jött egy ötlet Hayley-től és Lolitától egyszerre:

Hayley/Lolita: Szóljunk a fiúknak.

Diane/Nessa: A fiúknak???

Gemma: Mire gondoltok?

Tisha: Igazatok van! Ők tudnak nekünk segíteni. És talán Kimit is kicsit fel tudják dobni.

Így lett az a variáció, hogy mindenki beszél a saját lovagjával. És közben elkezdtünk kibékülni is. Mert mióta Tisha és Heikki összejött, Sienna is kezdett teljesen megbocsátani Robertnek, valamint Nessa és Bruno is közelebb került egymáshoz. Mi is megvoltunk Sebivel, de még nem volt minden tökéletes. Szerencsémre éppen akkor lépett be a szobába, mikor elköszöntem mindenkitől.

- Komolyan mondom, hogy az idegeimre mennek- morgott az orra alatt.

- Az újdonsült párocska?- fordultam felé a széken.

- Ki más? Mindenhol ott vannak- dobta le magát az egyik fotelbe.

- Mi lenne, ha tennénk azért, hogy Kimi és Bonnie újra egymásra találjon?- vetettem fel.

- Mit terveztek már megint?- ráncolta össze a szemöldökét.

- Békét kötni- mosolyodtam el. – És összehozni a két jómadarat.

- Akkor most engem puhítasz?- húzódott vigyorra a szája.

- Mivel Kimi után te vagy az „ész” állítólag…- keltem fel és egyenesen az ölébe ültem.

- Akkor kezdheted a puhításomat valahogy így- húzott magához és megcsókolt.

2 megjegyzés:

  1. Tök jó, tényleg kibékülnek? :D Alig várom, mi lesz még itt. :D

    VálaszTörlés
  2. Szia,
    nagyon jók lettek a részek. És milyen jó, hogy azok a lányok, akik eddig a fiúk ellen voltak, most abban mesterkednek, hogy Kimit és Bonniet összehozzák. :)
    Remélem sikerül a hadművelet.
    Puszi

    VálaszTörlés