Sajnálom!

Sziasztok!

Elég sok ideje gondolkozom bizonyos dolgokon a bloggal és az írással kapcsolatban. Bizonytalan vagyok rengeteg dologban, ezeket elmondtam néhány embernek. Ők addig nyaggattak, amíg beadtam a derekamat, úgyhogy most csak 1 hónapnyi szünetet tartok. Akkor újra leírom, hogy mit gondolok, mert sajnos rengetegszer jutott eszembe a blog és a történetek törlése.

Köszönöm a megértést, remélem, ha egyszer úgy döntök, mellettem fogtok állni akkor is!

Száguldó remény - 36. rész

2 nappal később mindenki otthon volt. Tommi még mindig nem emlékezett arra, hogy mi már nem vagyunk együtt, ezért inkább nem találkoztunk. Sebastian kérésére hazarepült Finnországba, hogy nyugodtan tudjon pihenni. Ruthie továbbra is velünk volt, még véletlenül sem engedtem volna el úgy külföldre, hogy az apja sem ismeri őt fel.

Anya persze azonnal rávetette magát a kislányra és attól a pillanattól kezdve csak ritkán mehettem a közelébe. Kijelentette, hogy nekem most pihennem kell, és addig ő fogja nevelni a kicsit. Szinte be lettem zárva a szobámba, feküdnöm és aludnom kellett szinte egész nap. Ezt nem bírtam sokáig, ezért felhívtam Kimit, hogy mentsen meg engem.

- Hiába beszéltem vele, nem vihetlek sehová- ült le mellém és adott egy puszit a homlokomra. - Csak akkor tudlak szórakoztatni, ha maradok.

- Akkor maradj- kapaszkodtam bele a kezébe és lehúztam magam mellé.

Kényelmesen elhelyezkedtem a mellkasán, ő pedig a hátam kezdte simogatni. Újra elindítottam a DVD-t, amit néztem, mielőtt a finn belépett. Mosoly került az arcára, mikor meglátta Johnny Deppet Jack Sparrow kapitányként. Tudtam, hogy mennyire szereti ezt a filmet, ezért is kezdtem el nézni, mikor megígérte, hogy eljön hozzám.

A filmnézés annyira jól sikerült nekem, hogy álomba szenderültem. Ez persze nagyban köszönhető volt annak is, hogy Kimi végig a hátamat simogatta, néha nyomott egy puszit a fejemre vagy kedveskedve végigcirógatta az arcomat. Már csak akkor ébredtem fel, mikor a párnám ki akart mászni alólam.

- Hová mégy?- kérdeztem álmosan a pilótát.

- Sebastiant akartam felhívni, mert keresett- bökött a kezében lévő készülékre.

- Hívhatod innen is- nyújtottam felé a kezem, hogy üljön vissza mellém.

Amint a hátát nekitámasztotta az ágytámlának, azonnal odakúsztam mellé és ráfeküdtem a combjára. Néhány percig figyelmeztetően krákogott, hátha áthelyezem a székhelyemet, de nem ért el a dologgal semmit. Kényelmes volt ott feküdni, ezért nem is mozdultam. Inkább felhívta a kicsi németet, hogy kiderítse, mit is akart.

- Azt mondta, hogy eljönnek Miával és akkor téged is látnak- tette le a telefont az éjjeliszekrényre.

- Akkor kicsit rendbe kellene szednem magam- nyújtózkodtam és felkeltem az ágyról. - Remélem, azt tudod, hogy tartozol nekem egy közös tusolással- néztem vissza az ajtóból.

- Majdnem elfelejtettem- kezdett el vigyorogni. - De ha gondolod...

- Most inkább nem, mert nem jutnánk ki, mire Seb és Mia ideér- dobtam le magamról a felsőmet.

- Biztos?- pattant fel és odasietett hozzám, de az orra előtt becsuktam az ajtót. - Ez most nagyon gonosz volt.

- Tudom, szívem- nevettem fel vidáman.

Beálltam a zuhany alá, és közben még mindig azon nevettem, hogy Kimi vajon hogy is érezheti magát és mennyit morgolódhat azon, hogy kicsuktam őt. Nekem is lett volna kedvem a dologhoz, de tudtam, hogy nem szabadulnánk egyhamar egymás karjaiból. És biztos, hogy nem tudtam volna a szemükbe nézni, ha rajtakapnak minket.

Csak egy apró hibát követtem el: nem vittem be magammal ruhát. Magam köré csavartam a törölközőmet és beléptem a szobába. Ruthie éppen nagyban magyarázott Kiminek, aki azonnal felnézett, mikor meghallotta, hogy nyílik az ajtó. Láttam, ahogy nyelt egy hatalmasat, miközben ellejtettem előtte.

- Szia, anya!- fordult felém a kislány is.

- Szia, baba!- köszöntem neki. - Mi újság? Mit csináltatok Brian-nel?

- Elmentünk sütit venni a nagyinak- mesélte. - És én is kaptam csokisat- mosolyodott el.

- Azt látom- nevettem és megtöröltem a szája szélét. - Mindjárt jövök vissza, jó? Addig legyél jó kislány és hallgass Kimire!- nyomtam egy puszit a fejére.

Kiszedtem néhány ruhát a szekrényből és visszavonultam a fürdőbe, hogy végre ruha is legyen rajtam. Miután felvettem a farmert és a kényelmes szürke felsőt, megfésültem a hajam és felkötöttem, hogy ne zavarjon. Amint kiléptem a fürdőből készen, már csengettek is és mehettem ajtót nyitni.

Alig nyitottam ki a bejárati ajtót, Mia már a nyakamon csüngött. Felhúzott szemöldökkel pillantottam Sebastianra, aki csak elnézően megrázta a fejét, majd beoldalazott mellettünk és közben nyomott egy puszit az arcomra. Végül barátnőm is elengedett és ő is puszikkal halmozott el engem.

- Mi ez a hatalmas öröm, csajszi?- kérdeztem meglepetten.

- Vége ennek az egésznek Heather-rel és nem kell senki előtt titkolnom, hogy kik a barátaim, ki a szerelmem, kiket nem szeretek- magyarázta. - Végre újra önmagam lehetek.

- Ez tényleg egy jó hír- öleltem meg őt most én.

- Az a lökött finn?- érdeklődött most a kis német.

- Babázik- mosolyogtam és bevezettem őket a szobámba.

Mindenki kényelmesen elhelyezkedett az ágyamon, úgy, hogy mindenkit lásson. Én voltam az, aki inkább befészkelte magát Kimi ölébe, az én ölembe pedig belemászott Ruth. A hatalmas szemeivel pislogott az ágy másik oldalán ülőkre. Mindenki várta, hogy ki lesz az, aki először megszólal. Addig szuggeráltam Miát, amíg kénytelen volt megszólalni.

- Jól van, jól van, mit szeretnél tudni?- adta meg magát.

- Mindent!- vágtam rá azonnal.

- Addig ismered a dolgokat, hogy nyomoztunk Heather után, mert véget akartunk vetni a dolognak. Britta talált is egy szálat, amin el tudtunk indulni, de nagyon oda kellett figyelni, hogy ne bukjunk le. Seb nem is tudott az egészről, mikor elkezdtem flörtölni Louis-szal.

- Az melyik?- kérdezte Kimster azonnal.

- Az a magas, fekete, aki mindig a gyárban van és folyton Rocky körül látod- magyarázta Seb.

- Ja, tudom- biccentett és türelmesen várta a folytatást.

- Nem volt ínyemre a dolog, de elhitte, hogy Heather barátnője vagyok, főleg azok után, hogy ő is megerősítette. Mondtam, hogy talán tudok neki segíteni, hogy megfűzze Rocky-t. Ekkor avattak be, hogy egy új csapatban fognak magam pozíciót kapni, ha sikerül bizonyos információkat megszerezniük.

- Új csapat?- kérdeztem meg most én. - Kinek?

- Vajon?- kérdezett vissza Mia. - Annak a drágalátos spanyolnak, ki másnak? Aztán megtörtént a baleset és akkor hallottam, ahogy Heather kiakadva telefonálgat. És akkor az is kiderült, hogy ki áll az egész dolog mögött.

- Briatore- vágta rá Kimi mérgesen. - De mire volt jó neki, hogy elütteti Maddie-t?- fúrta a fejét a nyakamba.

- Meg akarta tartani magának Heather-t- fejtette meg a dolgot Mia. - Csakhogy egy dolog van, amire ő sem képes. Nem tud megölni senkit. Ezért született meg Ruth is- pillantott a kislányra, aki az ölemben pislogott álmosan.

- Baba, aludtál te délután?- simogattam meg a fejét.

- Nem voltam álmos- motyogta.

- Azt látom- adtam egy puszit a fejére. - Csak mintha otthon lennétek- keltem fel a kezemben a kicsivel.

Kimentünk a konyhába, ahol megvacsorázhatott, majd elvittem a fürdőbe, hogy pancsoljunk egyet. Annyira fáradt volt, hogy kivételesen nem játszott, hanem hagyta, hogy átcsutakoljam a testét és beletekerjem a fürdőlepedőbe. Utána ráadtam a pizsamáját és bementünk együtt David szobájába. Az öcsém éppen akkor mászott ki a saját fürdőjéből.

- Hoztam egy nagyon álmos babát- néztem rá. - Azt ígérted, hogy veled aludhat.

- Igen, mert tényleg itt aludhat- paskolta meg az ágyat. - Habár, azt hittem, később jön- nézett az órára, ami negyed 8-at mutatott.

- Nem aludt délután- adtam meg a választ neki. - De ha gondolod, akkor elvihetem később.

- Neeeeeeeeeeeeeeee- pislogott rám a kislány.

- Kicsit sem baj- rázta meg a fejét Dave. - Én is fáradt vagyok, legalább kipihenem magam.

Mindketten kaptak tőlem puszit, majd magukra hagytam őket. Mielőtt visszatértem volna a saját szobámba, egy kistányérra pakoltam néhány csokis süteményt, amit be is vittem magammal. Megkínáltam vele a többieket is, de nem voltak rá túlságosan vevők. Persze, ez engem kicsit sem zavart, nekem több maradt.

- Igazából amiatt jöttünk, hogy elmondjunk valamit- kezdte Seb és úgy vettem észre, hogy kissé feszeng.

- Szakítani nem szakíthattok- böktem rájuk, ők meg mosolyogva a fejüket rázták.

- Inkább valami olyan, ami sokkal közelebb hozott minket. És nem, nem várunk babát- sorolta Mia.

Hatalmas szemekkel bámultam rájuk, mert volt egy tippem, hogy mit is tettek. Már csak ki kellett valakinek mondania.

Nem így terveztem - 6. rész

Azonnal nekiálltam levelet körmölni, mielőtt Sebastian idegbajt kap és ránk töri az ajtót. A telefonomra is ránéztem, és tényleg volt rajta majdnem egy tucatnyi nem fogadott hívás. És ha belegondoltam, a telefonom nem is volt a kezemben, mióta megírtam az e-mailt neki.

Kb. százszor leírtam neki a sajnálom vagy a bocsánat szavakat. Reménykedtem benne, hogy nem fog nagyon haragudni rám azért, mert ilyen feledékeny és félénk voltam. Hálálkodtam egy sort és megosztottam vele azt a tényt is, hogy még csak 10 oldalt olvastam a szerződésből, de már van egy tucatnyi kifogásom és aggályom.

Miután elküldtem a válaszomat, csak utána tudatosult bennem, hogy mit is írt. Aggódott értem, mert nem jelentkeztem. A szívem egy pillanatra hevesebben verte az ütemet, de gyorsan sikerült lehűtenem magam, miszerint azt ígértem, hogy levelezünk, erre eltűntem napokra és csak azért aggódott. Nem más miatt aggódott.

Utána lementem a nappaliba, ahol Eliza éppen a szőnyegen fekve rakott ki egy kirakót, apa pedig az újságot olvasta. Olyan idilli volt minden abban a pillanatban. Mosolyogva lopóztam oda Liza mögé, aki éppen a kedvenc Verdás kirakójával foglalatoskodott. Adtam egy puszit a fejére, majd leültem a kanapéra.

- Apa, mit tudsz Thessy-ről?- kérdeztem meg.

- Csak annyit, hogy egyszer csak beállít hozzánk és akkor zengeni fog tőle a ház- mosolyodott el.

- Akkor nem többet, mint én- ráztam meg a fejem, majd kikaptam a kezéből az újságot. – Ez meg mi?- döbbentem meg egy cikken.

Sebastian Vettel újra szingli!

Nemrégiben még attól voltak hangosak a hírek, hogy a Forma-1 2010-es világbajnoka ismételten megemlítette barátnőjét, Hanna Prater-t. A fiatal férfi minden hálálkodó interjújában és riportjában megemlítette a hölgyet, aki bevallása szerint a legnagyobb lelki támaszt nyújtotta neki.

A fiatal nőről a legutolsó képeket a nyári közös nyaralásuk alkalmával láthattunk. Akkor úgy tűnt, minden rendben van a párral, fülig szerelmes volt mindkét fiatal.

Ezért is ért mindenkit sokkolóan Sebastian Vettel tegnap esti nyilatkozata:

„Jürgen Bart (Bild): Sebastian, mik a terveid az ünnepekre? Esetleg a barátnőddel töltöd?

Sebastian Vettel: Nem hinném, mivel Hanna és én a napokban úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk tovább. Nem csaltuk meg egymást, nem haragszunk a másikra, csak kimúlt a szerelem. Jó barátok maradunk és sok boldogságot kívánok neki. A karácsonyt a szüleimmel töltöm a szülőházban, szilveszterre pedig visszautazok Svájcba, ahol a barátaimmal köszöntjük majd az újévet.”

A fiatal pilóta megvédte egykori kedvesét és rengeteg fiatal lánynak adott okot az örömre, hogy újra egyedülálló. Vajon meddig marad így mindez?

Minimum háromszor olvastam el újra és újra a cikket. Nem akartam elhinni, hogy az a fiatal srác, akit megismertem, tényleg kilépett egy ilyen hosszú kapcsolatból. Egy pillanatra végigfutott az agyamon, hogy szingli, vagyis nincs senkije. Ami azt jelenti, hogy mindketten függetlenek vagyunk. De ezt ki is vertem a fejemből.

- Apa, itt van a géped a földszinten?- adtam vissza az újságot a kezébe.

- Igen, az étkezőben van a tervek mellett- bólintott rá.

Gyorsan kiszaladtam, majd a notebook-kal a kezemben ültem vissza a kanapéra, arra nagyon odafigyelve, hogy apa ne láthasson bele abba, mit csinálok. Nem volt egy kíváncsi fajta, de nem akartam, hogy véletlenül beleolvasson a levélbe és akkor kiderüljenek a titkaim. Mert annak nem örültem volna.

Feladó: chloenew@gmail.com

Tárgy: Mi történt?

„Szia!

Minden rendben van? Tudom, hogy csak az előbb válaszoltam a leveledre, de a földszintre leérve az újság címlapján szembe találtam magam a te képeddel. Megdöbbenve olvastam, hogy vége a kapcsolatodnak. Miért érzem azt, hogy kevés a valós abból, amit nyilatkoztál? Te mondtad, hogy bármit megírhatok neked. Erre most ugyanazt tudom mondani. Ha valakivel szeretnél beszélni, én itt vagyok.

Puszi,

Chloe”

Elküldtem gyorsan a levelet, majd kikapcsoltam a gépet és nekiláttam az ebédünk elkészítéséhez. Amíg kavargattam a szószt, amit a natúr csirkemellhez készítettem, az agyam hangosan zakatolt. Féltem egy új kapcsolattól, szinte rettegtem, hogy újra becsapnak, de Sebastian nem tűnt olyannak. Csalódni pedig nem akartam. A gondolataim közül a telefon csörgése zökkentett ki.

- Halló, ki az?- hallottam meg Eliza hangját, ebből pedig arra következtettem, hogy ismerős. – Thessy! Sziaaaaaaaaaaa!- kiabált a kicsi lány.

- Kihangosítom- mondta apa a kicsi lánynak.

- Nagyapa azt mondta, hogy csinál neked nagy hangot- kommentálta a dolgot a kicsi lány.

- Hallotok?- kérdezte a régen nem látott unokahúgom.

- Igen, hallunk. Szia, Theresa!- köszöntötte apám.

- Szia, Adrian bácsi!- válaszolt vidáman a lány.

- Szia, te Amerika szépe- mentem be én is a nappaliba, miután levettem a gázt minden alatt.

- Üdvözlet, Milton Keynes leendő munkatársa!- köszönt vissza hasonlóan.

- Minek köszönhetjük a megtisztelő hívásodat?- huppantam le a kanapéra és az ölembe ültettem a lányomat.

- Elegem van Amerikából!- jelentette ki a lány. – Anya elviselhetetlen, jelenleg egy 19 éves pasija van. Ő meg 57!- mondta felháborodva. – Apa napról napra újabb csitrikkel enyeleg. Joseph meg nem bírja a hülye piálásai nélkül. A családom kiborít, és nem bírom már tovább itt.

- Kicsim, tudod, hogy itt szívesen látunk- szólalt meg apa újra.

- Thessy, eljössz hozzám?- kíváncsiskodott Eliza.

- Nem szeretnék zavarni. Főleg nem így karácsony környékén- mondta a lány. A hangján hallottam, hogy közel áll a síráshoz.

- Thessy, pakolj össze mindent, rendelj jegyet és szólj nekem, hogy mikor érkezel. Valaki kimegy eléd- mondtam neki a teendőit.

- Köszönöm!- suttogta halkan.

Gyorsan elköszöntünk tőle, majd készülhettünk a fogadására.

Frissek

Sziasztok!

2 dolgot szeretnék most leírni. Az egyik, hogy mostantól minden kedden és szombaton lesz új rész a Nem így terveztemből, csütörtökönként pedig a Száguldó reményből. Ha ez esetleg valakinek nem megfelelő valamiért, jelezze nyugodtan!

A másik, hogy szeretném előre leszögezni, hogy ha befejeztem ezt a 2 történetet, akkor nem fogok elkezdeni egy újat. Nem tudom, hogy ki hogy van a dolgaival, de én olyan ember vagyok, hogy egy idő után elkezd felőrölni, ha valami nem sikerül. Mikor elkezdtem írni, akkor még reméltem, hogy igen, nekem is lehet sikerem, engem is szerethetnek. Mára rájöttem, hogy talán ez naiv dolog volt. Úgyhogy ennyi, kész, vége, befejezem. Sajnálom, higgyétek el, őszintén!

Nem így terveztem - 5. rész

Jó volt látni, hogy Elizát mennyire boldoggá tette, hogy eljöttek a fiúk megnézni őt. Annak meg még jobban örült, hogy megengedtem neki, hogy meghívja őket vacsorára egy alkalommal, ami majd akkor lesz, mikor újra erre járnak valamikor decemberben vagy januárban.

És ha belegondolunk, ez a nagy távolság gátat szab mindennek, ami eszembe juthatott Sebbel kapcsolatban. Vonzott, ezt már nem akarom tagadni, de ha nem lesz mellettem, akkor úgy tudom majd kezelni őt, mint egy barátot és nem teszek majd semmi olyat, amiből később bajom származhat. Ez megnyugtatott.

Még beszélgettünk egy keveset, majd hazafelé vettük az irányt, ahol gyorsan el is telt az este. Liza vidám volt, amit annak köszönhettünk, hogy a fiúk nem szegték meg az ígéretüket. Apa is nagyon vidám volt, azt hiszem, hogy átragadt rá az a fajta öröm, amit a lányom generált. És valami hasonló lehetett az, amit Sebastian produkált, mikor a közelében mindenki vigyorgott.

10 óra már elmúlt, mikorra Eliza is ágyban volt és én is le tudtam tusolni és be tudtam magam vackolni a puha ágyikómba. Nekidőltem a hatalmas franciaágy háttámlájának, az ölembe húztam a gépem és megnyitottam az e-mail fiókomat. Írni kezdtem egy levelet.

Feladó: chloenew@gmail.com

Tárgy: Te megígérted, én kihasznállak

„Szia!

Az előző leveledben azt írtad, hogy szóljak bátran, ha beszélnék valakivel. Tényleg jó lenne valakinek elregélni, hogy mit is érzek. Eddig mindent apának mondtam el, de ebben most ő benne van nyakig. De te is benne vagy, szóval mindegy is, nem?

Tudod, kislány korom óta tervezőnek készültem. És az egyetemen is eljutottam odáig, ameddig apa. Mindenem volt a rajzolás. Ott voltam a diploma kapujába, de sosem lett belőle kézzel fogható papír. A szakdolgozatomat már részben megírtam, mikor megtudtam, hogy Eliza úton van. Így hagytam a fenébe az egészet. Ne érts félre, nem bánom a lányom. Ő az életem legfontosabb embere, mindent megtennék érte, senki nem tudna olyat ajánlani, hogy ne őt válasszam.

És vele együtt le is mondtam a tervezésről. Valami viszont megváltozott. Nemrég bementem apám irodájába. Egy olyan kép tárult elém, amelynek évekkel ezelőtt én voltam az egyik főszereplője. Eliza apa ölében ült és egy tollal a kezében rajzolgatott az asztalon heverő autótervrajzra. Ő úgy fogalmazott, hogy tervezett, mert neki is benne kell lennie egy olyan tökéletes autóban. Ott álltam a hátuk mögött és régen nem létező érzések kerítettek a hatalmukba.

Miután Lizát elaltattam visszamentem apához és rajzoltam. Az eredményét láthattad már te is. Nem tudom, hogy mi történt velem abban a pillanatban, csak abban vagyok biztos, hogy azóta a fejem tele van kérdésekkel és tervekkel. És nagyon nem tudom, hogy mit csináljak. Szívesen lennék a Red Bull Racing csapat tagja, de nem akarom, hogy évekkel később a lányom azzal álljon elém, hogy rossz anya vagyok, mert nem figyeltem rá és nem voltam mellette, mikor neki szüksége lett volna rám.

Mit tehetek ebben a helyzetben? Mi lenne a helyes, ami jó neki is és nekem is?

Kérlek, próbálj segíteni rajtam valahogy, mert úgy érzem, hogy ez az egész felemészt.

Chloe”

Nem olvastam át a levelet, csak rányomtam a küldés gombra. Nem akartam, hogy ezen gondolkozzak egész éjjel. Kiírtam magamból mindent, amit akartam, ennyi elég volt a mai napra. Gyorsan ki is kapcsoltam a gépemet, majd lefeküdtem aludni, hogy eltereljem a figyelmemet.

A következő néhány nap a megszokott séma alapján folytatódott. Nem mertem fellépni az e-mail fiókomba, de én sem tudnám megmondani, hogy miért nem. Furcsa volt, mert Sebastianra nagyon sokat gondoltam, de féltem e-mailt kapni tőle. Ami igazán furcsa volt, mert a segítségét kértem.

Volt, hogy a munkahelyemen ülve kalandoztam el, máskor otthon, esetleg akkor, mikor Eliza felhozta Sebastiant témaként. Nem akartam beleesni egy olyan csapdába, hogy megszeretem, utána pedig kiderül, hogy ő teljesen mást akar tőlem, mint én tőle. Mert ez volt a lányom apjánál is a dolog.

***

Feladó: theresajones01@yahoo.com

Tárgy: Vigyázz, kész, Thessy!

„Halihó!

Itt megint én, a messzi Amerikából. De már nem sokáig. Tegnap beszéltem Adrian bácsival és megígérte, hogy nem mondja el neked, így reménykedem abban, hogy meglepetés lesz, amit olvasol. Január első napján meg fogok jelenni nálatok!!! Jövök, csajszi, csak bírjam kivárni. Annyira be vagyok pörögve már most, hogy szívem szerint repülőre ülnék, hogy ott lehessek veletek. Nem kell aggódni, csak addig leszek a nyakatokon, amíg nem találok magamnak valami csini kis lakást Bedfordban. Merthogy ott leszek egy tánckar vezetője. Végre lesz egy saját tánckarom, érted? Ha korábban megjelenek, kérlek, bocsássatok meg nekem, akkor csak nem bírtam magammal. Tudod, hogy milyen vagyok.

Csók,

Thessy”

Hangosan fel kellett nevetnem, mikor megláttam a levelet. Utána persze csökkent a jókedvem. Szerettem az unokatestvéremet, de kissé szertelen volt. Na, jó, nagyon. És nem tudom, hogy mire is számítsak tőle azokban az időkben, mikor nálunk lesz. Majd kialakul a dolog valahogy, mint már annyiszor.

Feladó: s.vettel@redbullracing.com

Tárgy: Re: Te megígérted, én kihasznállak

„Szia!

Találó a levél címzése, nekem tetszik. És teljesen igaz, én ígértem. Sokat merengtem azon, amit írtál nekem erről az egészről. Még sosem voltam ilyen helyzetben, így nem tudom, hogy mennyire tudok reális tanácsot adni neked. Remélem, hogy nem fogok semmi hülyeséget összehordani. Úgy gondolom, hogy meg tudod tenni, hogy együtt legyél Elizával és dolgozhass is. Christian emlegetett valami olyat, hogy küldött neked egy szerződést. Én azt tartanám helyesnek, ha elolvasnád, kiemelnéd azokat a részeket, amelyeket szeretnél kihúzatni és azokat a részeket, amelyeknek a módosítására van szükség. Ezeket a módosításokat pedig átnézetjük a csapat egyik ügyvédjével, aki el tudja mondani, hogy melyiknek van esélye átmenni Christian rostáján. Ennyivel tudok szolgálni jelen pillanatban, de ha lesz valami más, azonnal írok.

Seb”

Feladó: s.vettel@redbullracing.com

Tárgy: Jól vagy?

„Szia!

Tudom, hogy alig másfél napja írtam neked, de eddig mindig visszaírtál időben. Minden rendben van veled, jól vagy?

Seb”

Feladó: s.vettel@redbullracing.com

Tárgy: Hol vagy?

„Biztos, hogy nincs semmi bajod? Próbáltalak hívni telefonon is, de nem vetted fel. Kezdek aggódni.

Seb”

Feladó: s.vettel@redbullracing.com

Tárgy: Utolsó esély

„Még egy nőnek sem mondtam ilyet, de úgy tűnik, te direkt csinálod ezt veled. 5 napja elnyelt a föld, semmit nem tudok rólad és iszonyatosan aggódok emiatt. Ha holnap reggel, mikor megnézem az e-mail fiókomat, nincs levelem, fogom magam és felülök az első gépre, ami Angliába megy. Nem viccelek! Már anya is azt kérdezgeti, hogy kit zaklatok, de szerinte sem teljesen pozitív dolog, hogyha valaki eltűnik 5 teljes napra. Úgyhogy, kérlek, válaszolj nekem.”

Kissé meg voltam lepődve. Nem hittem, hogy azzal, hogy elodázom a levele elolvasását, ezt váltom ki. Nem gondoltam, hogy ennyire fontosnak tart engem. Meglepett, az egyszer biztos. Nagyon meglepett, főleg az aggódása. Nagy levegőt vettem és elkezdtem fogalmazni neki egy levelet, amiben megmagyarázom neki, hogy miért is nem válaszoltam és hoztam rá a frászt ezzel.

Nem így terveztem - 4. rész

A hétvége szinte észrevétlenül el is repült mellettünk. A kislányom és a kuszábbnál kuszább gondolataim teljesen lefoglalták minden percemet. Esténként elaludni is nehéz volt, az olyan rémálmokról nem is beszélve, hogy a lányom a szemembe vágja, hogy rossz anya voltam, vagy, hogy szíve szerint megtagadna, mert nem lehet rám miért büszke.

Ezek a tények nem könnyítették meg egy percemet sem. Komolyan úgy éreztem, hogy az életem egy újabb szakadékhoz ér és nem tudtam, hogy lesz-e valaki, aki megépíti a hidat, hogy átjuthassak a jó oldalra. Mert ebben a dologban nekem kellett döntenem és nem kérhettem apám segítségét.

- Kicsim, én sajnálom- lépett be a szobámba. Hétfő reggel volt, még nagyon korán. – Nem kellett volna bevinnem a terveket.

- Ha nem vitted volna be, akkor azt hinném, hogy beteg vagy- fordultam felé a fésülködőasztalom előtt ülve. – Láttad a lehetőséget, amit ezek hozhatnak és évtizedek óta ez az életed értelme. Egy tökéletes autó tervezése.

- De nem tervezhetek úgy tökéletes autót, hogy közben olyat teszem, amivel árthatok nektek- ült le az ágyam szélére.

- Nem tettél semmi rosszat- mentem oda hozzá és mellé telepedtem. – Csak segíteni szerettél volna.

- Bocsáss meg nekem, amiért ennyire nem tudtam titokban tartani a dolgot- hajtotta le a fejét. – Sosem akartam, hogy a munkám miatt neked egy percig is fájjon a fejed.

- Szeretlek, apa!- öleltem át a tervezőt.

Nem tudtam, hogy mit tegyek, vagy mit mondjak. Az asztalomon ott hevert egy papír, ami egy Red Bull határozat volt. Akár ott dolgozom majd a jövőben, akár nem, alá kellett írnom, hogy használhatják az általam rajzolt terveket és a paramétereket, amiket én írtam fel. Mindent meg akartak tenni, hogy egyik csapat se köthessen beléjük.

- Ezt vidd el és add oda Christiannak- léptem az asztal mellé és szignóztam az összes példányát a határozatnak.

- Nem kell megtenned- rázta a fejét apám.

- Tedd hozzá, hogy ez korántsem jelenti azt, hogy hajlandó vagyok veletek dolgozni- adtam a kezébe egy papírt. – És ha nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy te győzz meg engem, akkor mondd meg neki, hogy küldjön e-mailben egy szerződés tervezetet, én pedig meglátom, hogy mit szólok hozzá.

- Chloe, ezt nem kell megtenned miattam. A jövőm biztos, mert nem hinném, hogy bárki elengedne a csapattól. És én sem akarom otthagyni a Red Bullt- nyújtotta a lapokat felém.

- De a csapat számára fontos ez a dolog. Neked is fontos. Nekem és Elizának pedig te vagy a fontos. Úgyhogy ne próbálj meggyőzni, csak vidd a papírokat- toltam az ajtó felé, hogy összeszedhessem magam.

***

Reggel 8-tól délután 2-ig dolgoztam a kis cégnél asszisztensként. A főnökömnek nem volt jó kedve, így nekem is nehéz napom volt. A lánykámért csak 4-re kellett mennem az iskolába, így a fennmaradó időt azzal töltöttem, hogy otthon előkészítettem a vacsoránkat, majd elővettem a laptopom. Volt 3 új e-mail a fiókomban.

Feladó: theresajones01@yahoo.com

Tárgy: Hol vagy, csajszi?

„Szia, kedvenc unokatesóm!

Merre vagy eltűnve az angyalkával egyetemben? Ezer éve nem hallottam rólad. Délelőtt próbáltam hívni Adrian bácsit, de nem vette fel. És te sem. Jól vagytok? Minden rendben? Csak közlöm, hogy ha nem kapok választ legkésőbb holnap estig, akkor egy seregnyi rendőrt szabadítok a nyakatokra, mert el vagytok tűnve. Esetleg az Interpolt vagy az FBI-t is figyelmeztetem a hiányotokra. Bár lehet, hogy túl sok krimit néztem…

Most megyek, mert közelít a Házisárkány (alias a főnököm) és ha rajtakap, nekem lőttek. Írj, csajos!

Thessy”

Azonnal válaszoltam neki, még mielőtt tényleg rám küldi a kommandót. Mert tőle semmi ilyen nem lenne meglepő. Hiszen a 20. születésnapomra beszerzett 3 chippendale pasit is, mikor megmondtam, hogy eszébe se jusson. De meg sem lepett, hiszen ő az egyetlen unokatestvérem, aki valójában csak egy fogadott rokonom. Hogy örülhessen a levelemnek, rákérdeztem a pasi helyzetére, mert arról mindig imádott mesélni. Utána jöhetett a következő levél.

Feladó: chrishorner@redbullracing.com

Tárgy: Szerződés

Melléklet: RBR-szerződés

„Tisztelt Miss. Newey!

Beszéltem az édesapjával és a javaslatára a levelemhez csatoltam az Ön számára elkészített szerződés egy példányát. Kérem, minél előbb tekintse meg és reagáljon a helyzetre, mert a dolog igencsak sürgős. Remélem, hogy kedvező választ kapok Öntől!

Üdvözlettel: Christian Horner”

Erre nem reagáltam semmit, csak lementettem a szerződést, amit megnyitottam és kiírta a gép, hogy 50 oldalt kell majd átnyálaznom. Ez sem lesz egy egyszerű és röpke olvasmány, de majd esténként olvasgatom és írogatom a kifogásaimat. Gyorsan bezártam a programot és áttértem az utolsó levélre.

Feladó: s.vettel@redbullracing.com

Tárgy: Re: Re: Christian elszúrta…

"Szia!

Remélem, hogy nem probléma, hogy megint írok. Ha esetleg zavarlak a dologgal, akkor még most töröld a levelem nyugodtan, nem fogok megsértődni. :) Tisztában vagyok vele, hogy nem ismersz, maximum csak annyira, amennyire az újságokból és édesapád elmondásából megismerhettél. Mégis, ha úgy érzek, kell valaki, akinek elmondhatod a bajaidat, az aggályaidat, én itt vagyok. Tudom, hogy mit jelent, ha van valaki melletted, akinek mesélhetsz. Még ha csak írásban is. Nekem már segített egyszer. :) Délután találkozunk!

Üdv: Sebastian”

Megint meglepett. Alig 3 napja találkoztam vele és össze nem tudom számolni, hogy hányszor döbbentem meg. Mindig tett valami olyat, amire nem számítottam, ami új volt nekem, ami egyre közelebb hozta ahhoz a határhoz, ami a bizalmam kezdete volt. És elgondolkoztam.

Miért ne mesélhetném el neki azt, amit érzek és gondolok? Hiszen ő is egy gyermek centrikus családban nőtt fel, hiszen van 2 nővére és egy kisöccse. Biztos vagyok benne, hogy az ő szülei is mindent megtettek értük, amiért a mai napig hálás. Talán kellene egy tanácsadó, valaki, aki nem ismeri a múltamat és úgy tud ítélkezni, ahogy mások nem.

A válaszom elkezdett megfogalmazódni a fejemben, de nem jutottam el addig, hogy meg is írjam, mert mennem kellett az iskolához. Eliza a barátnőjével vidáman csevegve közeledett az udvarom, majd illedelmesen köszönt a kislány anyukájának, utána pedig az én karjaimban kötött ki.

Szokásos hétfő délutáni rituáléként elmentünk a kedvenc cukrászdánkba, ahol már ismerősökként fogadtak minket. Ahogy lepakoltuk a holminkat, meg is jelent Mary, kezében egy adag tiramisuval és egy franciakrémessel. Az olasz édességet letette a lányom elé, a krémest pedig elém helyezte. Utána beszéltünk néhány szót, majd mosolyogva ment vissza a pult mögé.

Mire elfogyasztottuk a süteményeket, addigra ideje volt indulnunk. Elmentünk a művelődési házba és Liza teljesen bezsongva ment be az öltözőbe, ahol felvette a pörgős szoknyáját és a táncos cipőjét. Mikor kijött, megkért, hogy kössem össze a haját újra, mert már szétment és nem elég csinos. És fontos dolog, hogy tetsszen a kisfiúnak, akivel táncolt.

Pontban 5-kor kezdődött el a táncedzés. A legtöbb anyuka ilyenkor rohant el még vásárolni, alig maradtunk ketten-hárman, hogy megnézzük a táncos lábú gyermekeinket. Mi viszont kitörő örömmel fogadtuk minden megmozdulásukat. Teljesen bele tudtunk merülni a csodálatba minden alkalommal, most is.

Ezért is lepődtem meg, mikor egy kéz érintette meg a vállam. Hátrafordítottam a fejem és megláthattam, hogy a kis trió megérkezett táncpróbát nézni. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy bár késtek, de nem szegték meg az ígéretüket. Eliza érzékeny kislány volt és nem viselte jól, ha valamit megígértek neki és nem lett betartva.

Nem vette észre a kibővült nézősereget a leányzó, aminek én örültem a legjobban, mert lehet, hogy abba is hagyta volna a táncolást, hogy üdvözölje a vendégeit. Fabian és Tommi leült a fal mellé és onnan figyeltek, Sebastian viszont végig mögöttem ácsorgott és éreztem a tekintetét az arcomon.

- Írtam neked e-mailt- súgta végül a fülembe félórányi hallgatás után.

- Olvastam- suttogtam vissza. – Válaszolok… talán… - hagytam kétségek között.

- Te tudod, csak gondold át!- kérte, majd elhúzódott.

Nem tudom, hogy mi történt velem abban a néhány pillanatban, amíg éreztem a testéből áradó meleget és a szája veszélyesen közel volt a nyakamhoz, de az eszem majdnem elvesztettem. Teljesen elgyengültem ettől az apró beszélgetéstől, pedig nem is történt semmi komoly közöttünk. Nem mertem belegondolni abba, hogy mi lesz ennek a folytatása.

Száguldó remény - 35. rész

Lehet tippelgetni ;)

---------------------------------------------------------------------------------------

Remegett minden tagom, ahogy ott térdeltem a betonon. Alig emeltem meg a fejem, láttam, hogy mindent beborít a vér. Rettegve emeltem még magasabbra a fejem és néztem körbe. Láttam a kocsi által hagyott féknyomokat, láttam a felénk sietőket és láttam a földön fekvőket, akik mind engem akartak megmenteni.

„Christiannal megbeszéltük, hogy heti 12 órában visszajárhatok dolgozni a gyárba, bármikor, én választom meg az időpontokat. Azt mondta, hogy semmiképpen nem akarnak megválni tőlem és ez a legjobb megoldás. Hálás voltam, hogy maradhattam és nem tettek munkanélkülivé csak azért, mert anya leszek.

Már éppen beszélgetni kezdtünk volna egymással, mikor kaptam egy üzenetet Kimitől, hogy a gyár felé tart. Visszaírtam neki, majd elköszöntem Hornertől és Lottétól arra a rövid időre, amíg kimentem, hogy Kimivel találkozzam. Nem siettem, türelmesen és lassan mentem egészen a főbejáratig, amin kisétáltam.

Alig értem ki, távolról már láttam egy alakot közeledni. Nem kellett közelednie ahhoz, hogy tudjam, ki az. Elmosolyodtam és én is elindultam felé, hogy minél hamarabb a karjaiban lehessek. Csak akkor toppantam meg, amikor Tommi utánam kiabált. Megfordultam és vártam, hogy beérjen. Nem tudtam, mit akar, de már előre tudtam, hogy számon fogom kérni, mert nincs Ruth mellett.

Már mindketten közel voltak hozzám, mikor meghallottuk, hogy valaki száguldozik a gyár területén. Megfordultam és láttam, hogy egy kocsi egyenesen felém tart. Tudtam, hogy észrevett, de nem lassított, sokkal inkább gyorsabban haladt. Tudtam, hogy el kellene futnom, de minden idegszálam megbénult és nem tudtam mozdulni.

A két szőke finn őrült módjára kezdett felém rohanni és a kocsi is csak egyre közelebb került hozzám. Már azt hittem, hogy következik a becsapódás, mikor rántást és lökést éreztem egyszerre, majd a földre zuhantam. Hallottam a csattanást, majd a csikorgó fékeket és hogy bárki is ült abban a kocsiban, elhajtott.”

Újabb sikoly szaladt ki a számon, mikor megéreztem, hogy görcsöl a hasam. Nem tudtam mit tenni, a fájdalom teljesen felemésztett. Visszazuhantam a földre, összehúztam magam és csak remélhettem, hogy mindannyian túléljük a dolgot. Körülöttem rengeteg ember mászkált, telefonált és próbált segíteni.

Messziről hallottam egy hangot, ami arra kért, hogy ne ájuljak el. Küzdöttem a testem és a fájdalom ellen, mindaddig, ameddig bírtam. Éreztem, hogy valaki a karjaiba emel engem és vinni kezd, de akkor már túlságosan hívogató volt a sötétség, ahol nincs senki, csak a béke. Végül feladtam a harcot és elájultam.

Egy darabig tökéletes volt a sötét, amiben lebegtem. Nem éreztem, nem hallottam, nem gondolkoztam, nem történt velem semmi. Aztán elkezdtek előttem peregni a képek. Minden olyan dolgot láttam, ami rossz volt, ami fájdalmat okozott. Kapálózni akartam, sikítani, eltüntetni a negatív emlékeket, de minél jobban akartam, annál rosszabb lett.

Addig küzdöttem, amíg ki nem pattantak a szemeim. Meglepetten vettem észre, hogy egy nagyon fehér és nagyon steril szobában vagyok. Hallottam magam mellett a csipogást, ami zavaró volt. Rápillantottam a gépre és akkor már tudtam, hogy a saját szívem dobbanásait méri. És már értettem, hogy miért is kell kórházban lennem.

Éreztem, hogy valaki a karomat simogatja. Oldalra pillantottam és az ágyam szélén anya ült. Halvány mosollyal nézett vissza rám. Elkezdtem figyelni a tekintetét, ő pedig végig a szemembe nézett. Nem tudtam eldönteni, hogy mit is akar ez jelenteni, de féltem feltenni a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott.

- Ne aggódj, kicsim!- simogatta meg az arcom. - Az orvosnak az első dolga volt, hogy megvizsgálja a picit, de túlélte. Az éjjel rá is volt kötve egy EKG-monitor és minden rendben volt. Nyugodj meg- söpörte ki a hajam az arcomból.

- Attól féltem, hogy elveszítettem, mikor görcsöt kaptam- suttogtam.

- Az esés és a vitaminhiány is közrejátszott- magyarázta tovább. - De az orvos nagyon odafigyel rátok.

- És a fiúk?- kérdeztem, és közben újra eluralkodott rajtam a félelem.

- Ők...- kezdte anya, de belefojtotta a szót a folyosóról beszűrődő kiabálás.

- Nem érdekel, nem fogom hagyni, hogy belém bökjön valami kétes eredetű löttyöt! És a menyasszonyomhoz fogok menni. Most!- hallottuk az ismerős férfihangot.

- Menyasszony?- nézett rám anya szigorúan.

- Még véletlenül sem- ráztam a fejem. - Szerintem csak be akar jutni hozzám.

- Ne hadonásszon azzal a tűvel felém!- hallottuk tovább a kiabálást.

- Kimi, higgadj le!- követte őt egy higgadt, nyugodt férfihang. Anya azonnal elmosolyodott. - Hagyják, hogy meglátogassa a barátnőjét, majd kezelhetik rendesen. Ugye?

- Persze- morogta az említett. Néhány pillanattal később a két férfi belépett a szobába.

- Köszönöm, Brian!- néztem először rá, ő pedig csak biccentett. - Te meg higgadj le!- mordultam Kimire.

- 24 órája a közeledbe sem engednek és senki nem mond nekem semmit. Ezek után ideges vagyok, igen- kezdett el fel-alá mászkálni.

- Jól vagyunk- sóhajtottam fel. - De inkább azt mondd meg, hogy veled mi van- követtem a tekintetemmel, mert nem állt meg egy pillanatra sem.

- Csak néhány karcolás meg zúzódás- legyintett és végre hajlandó volt megállni. - Ezért nem is értem, hogy miért akarják ennyire beadni nekem azokat a cuccokat.

- Talán, hogy gyorsabban gyógyulj- vágtam rá gondolkozás nélkül. - Már csak azt kell megmondanod, hogy mi van Tommival.

A kérdésem után néma csend lett. Anya, Brian és Kimi egymásra pillantgattak, de egyikük sem nézett rám. Ekkor már tisztában voltam azzal, hogy itt valami nincs rendben. Dobolni kezdtem az ágy szélén, hátha ezzel ösztönzöm őket, hogy elmondják, mi is történt, de nem történt semmi. Végül meguntam a várakozást.

- Ha nem mondjátok meg, akkor majd kiderítem én- nyúltam a tű felé, amivel az infúzió volt bekötve.

- Eszedbe se jusson!- ütött a kezemre anya, mintha valami rossz dolgot tettem volna.

- Alkarcsont-repedés, combizom-húzódás, agyrázkódás és részleges emlékezetkiesés- sorolta Kimi a sérüléseit. - Őt találta szinte telibe a kocsi.

- Akkor rám sem emlékszik?- kérdeztem szomorúan.

- Rád emlékszik. Nagyon is- morogta Kimster. Kérdően bámultam rá, ezért folytatta. - Valahol ott tarthat, hogy voltál nála és éppen hazaértél. Szóval még nagyon együtt vagytok.

- Akkor nem emlékszik Monacóra- állapítottam meg. - Fogalma sincs a babánkról, Ruth-ról és Lucy-ról sem, igaz?

- Ahogy mondod- bólintott rá a Jégember. - Én el akartam neki mondani, de a doki szerint magától kell rájönnie.

- Nem fogom eljátszani, hogy a barátnője vagyok- jelentettem ki konokul és lejjebb csúsztam az ágyban.

- Senki nem kért erre- mosolygott rám anya. - Mi most megyünk, Ruthie már valószínűleg lefárasztotta az öcsédet és Wendy-t.

- Vigyázzatok rá nagyon!- kértem és hagytam, hogy elmenjenek.

*****

(Mia szemszöge)

Idegesen járkáltam fel-alá a tárgyalóban. Még sosem jártam benn, nem volt semmi dolgom itt. Most kölcsön kellett kérnem Christiantól, mert tudtam, hogy be van kamerázva az egész hely. Szükségem volt arra, hogy minden mondatot rögzítsenek a szerkezetek, mert talán véget vethetek a hónapok óta tartó szervezkedéseknek.

Heather úgy lépett be a terembe, mintha szokásos lenne, hogy mi ketten itt találkozunk és cseverészünk. Ráböktem az egyik székre, ahová leült. Nagy levegőt vettem, még egyszer gyorsan lepörgettem magamban, hogy mit és hogyan akarok közölni vele, majd a szemébe néztem.

- Mégis mi a fene volt ez tegnap?- kérdeztem emelt hangon.

- Mia, higgadj le! Senkinek semmi baja- közölte velem teljesen nyugodtan.

- Arról nem volt szó, hogy meg fogtok ölni egy ártatlan kisbabát- kiabáltam hisztérikusan.

- Tessék?- sápadt el teljesen.

- Most beszéltem Madison orvosával. Elveszítette a babáját- válaszoltam nagyon halkan. - Ez a te hibád!

- Semmi közöm nincs a gázoláshoz!- tiltakozott volna azonnal.

- Ha nem jössz vissza, az a baba még mindig élne- kiabáltam újra. - megérte ez neked? Megéri mindez érte? Komolyan?

- Kiről beszélsz?- kelt fel az asztaltól.

- Hallottam, ahogy tegnap beszéltél vele telefonon. Utánanéztem mindennek, évek óta vagy vele- toltam elé egy lapot. Farkasszemet nézett velem, majd megfordítottam a képet, amin ott volt ő...

Nem így terveztem - 3. rész

Sziasztok! Mivel még nincs kész a Száguldó remény folytatása, és ma esélyem sem lesz befejezni, mert nem tudom, hogy mikor érek haza, hoztam a másikat. :) Remélem, hogy tényleg tetszik. :)

---------------------------------------------------------------------------------------

Meglepett azzal, hogy nem szól semmit, csak néz. És úgy éreztem, hogy nemcsak néz engem, hanem még a lelkemet is látja. Egy pillanatig emiatt igazán kellemetlenül is éreztem magam, de a szemek, amik engem pásztáztak, teljes nyugalmat sugároztak, ami engem is megnyugtatott.

Halkan akartam bemenni és addig rendben is volt a dolog, amíg a puha szőnyegeken lépkedtem. Utána viszont át kellett lépnem a burkolólapokra, amiken a magas sarkú csizmám kíméletlenül koppant. Azonnal felém kapta a fejét mindenki, Eliza is. Hatalmas mosoly terült szét az arcán és azonnal hozzám rohant.

- Anya! Hol voltál eddig?- ölelte át a nyakam, miután felvettem.

- Beszélnem kellett néhány bácsival- feleltem egykedvűen.

- És mit mondtak neked a bácsik?- kíváncsiskodott tovább az angyalkám.

- Azt szeretnék, hogy dolgozzak itt- válaszoltam és végignéztem apámon, majd a kék szempár tulajdonosán. – De nemet mondtam, mert akkor nem lehetnék mindig veled.

- Én szeretném, ha itt dolgoznál- mondta a lányom.

- Még átgondolom, jó?- ajánlottam fel, mert nem akartam a munkára gondolni.

Bólogatás volt a kapott válaszom. Utána letettem Elizát a saját lábaira, majd megfogta a kezem és ő maga mutatott be a két kék szemű, szőke férfiúnak. Láttam a szemeikben, hogy millió és egy kérdésük lenne rólam, aminek nem örültem, mert semmi kedvem nem volt megosztani a magánéleti titkaimat olyanokkal, akiket nem ismerek.

- Nemet mondtál Christiannak?- kérdezte a hódolóm.

- Csak annyit, hogy nem akarok itt dolgozni azért, mert Newey vagyok- feleltem neki kimérten.

Próbáltam visszafogni magam, hogy ne látszódjon rajtam, mennyire meg tud lepni. Hiába voltam távolságtartó, az ő szemei még inkább kíváncsian csillogtak. Nem számítottam arra, hogy ezek után még érdekli, hogy mit mondok, mit érzek, mit gondolok. De nem szólalt meg újra.

- Gyere, hercegnő, menjünk haza!- nyúltam a kislányom keze felé.

- Én még szeretnék maradni- pislogott rám a barna őzike szemeivel.

- Kicsim, ideje lenne mennünk, mert még ebédet sem csináltam. És tudod, hogy délután táncolni is kell mennünk- guggoltam oda elé.

- Szeretek táncolni- mosolyodott el, majd megfordult a két férfi felé. – Sebastian, eljössz egyszer megnézni, hogy milyen ügyesen táncolok?

- Persze, hercegnő- simogatta meg az arcát a srác.

- És te is eljössz, Tommi? És te, Fabian? Ugye, megnéztek engem?- kérlelte a jelen lévőket.

- Mind ott leszünk, kicsi lány- mosolygott rá melegen a finn férfi.

- Mehetünk, anya- lépett mellém és megfogta a kezem.

Gyorsan elköszöntünk, majd magára hagytuk a kis csapatot. Gyalog mentünk haza és Eliza végigbeszélte az utat. Minden szavából éreztem, hogy mennyire boldoggá teszi az, hogy találkozhatott Sebastiannal, Tommival és Fabiannal is. Élvezettel mesélte el nekem, hogy megdicsérték a ruháját, csinosnak ítélték meg és mindenki csak rá figyelt.

Otthon megkért arra, hogy hagy nézzen mesét, amíg én megfőzöm az ebédet, így egyedül maradtam a gondolataimmal. Minden kusza volt, mióta távoztam abból az irodából. Nem tudtam, hogy mit is kellene hinnem. Nem értettem, hogy Christian Horner miért így vezette fel nekem a dolgot, az pedig nem illett a képbe, hogy Guillaume miért akart annyira marasztalni engem.

Az érzéseim sem voltak tiszták. Az egyik felem tiltakozott a munka ellen, amit ajánlottak. Nem akartam, hogy a kislányom úgy nőjön fel, hogy nincs vele az anyja. A másik felem viszont vágyott a munkára. Vonzott, hogy elkezdjek tervezni, hogy része legyek egy olyan hatalmas családnak, mint a Red Bull Racing.

Délután elmentünk a városba, ahol megtartották a táncórát, amire Liza is járt. Még a tanév elején mutatkozott be nekik az egyik tanárnő az előkészítőben, akivel a tornaóráik voltak. Ő jegyezte meg nekem, hogy a lányom igazán tehetséges lehetne, ha táncolna és mivel neki is volt hozzá kedve, beiratkozott a tanárnő táncóráira, ahol klasszikus táncokat tanult.

Az a röpke egy óra is felüdítő volt, amit azzal töltöttem, hogy büszkén néztem, ahogy a kicsi lányom végigtáncol a többi gyerek között kecsesen, tökéletes lépésekkel, akárcsak egy előadóművész. Büszke voltam, hogy mindenki Elizára akart hasonlítani a kislányok között.

Mire hazamentünk, már apa is otthon volt. Próbált volna velem beszélni, de nem hagytam neki. Még mindig mérges voltam rá, mert beszélt Christiannal. A felkapaszkodás a ranglétrán egy név miatt nem az én műfajom volt. Főleg nem akkor, ha egy olyan hatalmas cégről beszéltünk, mint a Red Bull.

Amíg ők a nappaliban játszottak a legújabb hercegnős játékkal a konzolon, addig én bevonultam a konyhába a laptopommal. Megnyitottam az e-mail fiókomat, ahol egy nem várt levél volt a postaládámban.

Feladó: s.vettel@redbullracing.com

Tárgy: Christian elszúrta…

„Szia, Chloe!

Tudom, hogy nem számítottál arra, hogy írok neked, de úgy gondolom, hogy ez a te érdeked. A címedet Adrian adta meg, kérlek, ezért ne legyél rá mérges! Beszéltem mind Christiannal, mind Rocky-val és elmondták nekem, hogy mi is történt reggel.

Azon a megbeszélésen én is ott voltam, ahol ők. Amikor szó volt a tervekről meg a kocsiról, akkor édesapád megmutatta a rajzot. Mindenki le volt nyűgözve, mert láttuk, hogy a kocsin az új változtatások mennyire a hasznunkra válhatnak. Apádon látszott, hogy nem akar semmit mondani, de nem tudta a magáénak mondani, ami nem az övé. Megosztotta velünk a tényt, hogy te rajzoltad azokat a részeket, amik fekete tollal vannak a papíron. Le voltunk nyűgözve. Christian teljesen feldobódott, örült, hogy van valaki, aki meglátta ezeket a dolgokat. Kijelentette, hogy szüksége van a tehetségedre minden futamon. Adrian azonnal megmondta,hogy ezt felejtse el, eszébe se jusson, mert nem fogsz igent mondani. Azt ajánlotta félórányi vita után, hogy ha mindenféleképpen a csapatnál akar tudni, akkor ajánljon fel egy helyet a tervezőasztaloknál itt, a gyárban. Azt már csak a csapatfőnökök gyöngye tette hozzá ma, hogy vezető beosztásban tart igényt rád.

Remélem, hogy elhiszed nekem mindazt, amit elregéltem. Csak azt szeretném, hogy úgy cselekedj, ahogy neked a legjobb. És természetesnek tartom, hogy a kislányod érdekeit figyeled elsősorban.

Üdv: Sebastian Vettel

U.i.: Még 3 napot vagyunk Milton Keynes-ben Fabiannal és Tommival. Mikor van Eliza táncórája? Nem szeretnénk megszegni a neki tett ígéretünket.”

Csak bámultam a képernyőre, majd újra és újra végigfuttattam a szemeimet a sorokon. A történet ugyanaz volt, mint a Guill által elmeséltek. Át kellett gondolnom az egészet, de egy választ azért még pötyögtem a gépen neki.

Feladó: chloenew@gmail.com

Tárgy: Re: Christian elszúrta…

„Szia, Sebastian!

Köszönöm, hogy megírtad nekem te is a történetet. Válaszolni nem fogok, ahhoz túl sok dolgot kell még átgondolnom. Nem tudom, hogy kinek is mondhatnál el az aggályaimat mindezzel kapcsolatban. De hálás vagyok az őszinteségedért, és amiért segíteni próbálsz így ismeretlenül is.

Eliza táncórája két nap múlva, hétfőn délután lesz, 5 órától a művelődési házban. Nem szólok neki, hagy legyen meglepetés.

Üdv: Chloe Newey”

Gyorsan átfutottam a szemeimmel a kis válaszomat, majd pedig megnyomtam a küldés gombot. Utána csatlakoztam a kinn szórakozókhoz, de az agyam végig máson járt…

Nem így terveztem - 2. rész

3 nappal később csak azt vettem észre, hogy a hatalmas gyár előtt állok, ahol még sosem jártam. Apa hozott el, mert Sebastian még itt volt és Eliza rágta a fülét, hogy találkozhasson az új világbajnokkal. De eljönni csak úgy volt hajlandó, ha én is jövök vele. Így történt, hogy együtt léptünk be a kapun mindhárman.

Rápillantottam a lányom arcára és elmosolyodtam. Tátott szájjal nézte a hatalmas épületet, ahová érkeztünk. Beérve az előcsarnokba pedig körbeforgott, de megmukkanni sem bírt. Minden hatalmas volt és fényes. A recepciós lány pedig vidáman nézte, ahogy a szőke hercegnő mindenre rácsodálkozik.

- Adrian bácsi!- hallottunk meg egy hangot a lépcső felől, majd megjelent egy 12 éves körüli fiatal fiú.

- Fabian!- lepődött meg apám. – Hogy kerülsz ide?

- Addig nyúztam Sebet, amíg elhozott- vigyorgott a fiú.

- Olyan vagy, mint a bátyád. Vidám és kicsit szertelen- nevetett fel apa. Eliza megunhatta a dolgot, mert elkezdte húzgálni a kabátjának az ujját. – Mondd, kicsim, mit szeretnél?- guggolt le hozzá.

- Ő kicsoda?- mutatott a fiúra, majd érdeklődve nézte őt.

- Ő Fabian Vettel, Sebastian kisöccse- felelte apám.

- Anya, nekem van kisöcsém?- fordult most felém a szemöldökét ráncolva.

- Nem, neked nincs. És nekem sincs- válaszoltam meg a következő kérdését, még mielőtt feltehette volna.

- Milyen kis öcsinek lenni?- ment oda Fabian elé.

- Jó dolog, mert a testvéreim szeretnek- válaszolta a fiú. – Mi a neved?

- Eliza vagyok és ő az anyukám- mutatott rám. – Ő meg a nagypapám és együtt terveztük azt az autót- mutatott a kiállított RB6-ra.

- Most, hogy mindent megosztottál Fabival, ideje, hogy megismerd a bajnokodat- kapta fel őt apa. – Kicsim, te beszélj Christiannal, jó?

- Mit kellene nekem beszélni Christiannal?- döbbentem meg teljesen.

- Majd ő elmeséli neked. A lépcsőn felérve fordulj balra és a folyosó végén lévő egyetlen ajtón menj be- igazított még el, majd a fiatalabb Vettel fiú kíséretében magamra hagytak.

Sóhajtottam egy mélyet, majd elindultam a lépcső felé. Bele sem mertem gondolni, hogy mit talált ki apám. Lassan mentem fel a lépcsőn, a folyosón meg szívem szerint vissza is fordultam volna. Ezt sajnos nem tehettem meg, mert akkor lépett ki az irodájából Guillaume Roquelin. Meglepve rám pillantott, majd egy mosoly kíséretében kinyitotta előttem Horner irodájának ajtaját.

- Miss. Newey! Örülök, hogy eljött- mosolygott rám a férfi, miközben felkelt a székéből.

- Ha lehet, akkor csak Chloe. És eljöttem, mert az apám nem szólt arról, hogy beszélnünk kell- feleltem neki és helyet foglaltam.

- Guill, Ciaron merre van?- kérdezte a mellém leülő férfit a csapatfőnök.

- Fogalmam sincs, ne engem kérdezz. Mióta nyertünk, duzzog és képtelen pontos lenni- felelte, majd lehajtotta a fejét, hogy eltakarhassa a hatalmas vigyort, ami az arcán megjelent.

- Bemegyek hozzá, csak egy pillanat- kelt fel a férfi és magamra hagyott a versenymérnökkel.

- Esetleg elmondanád, hogy miért is kell nekem itt lennem, már az első alkalommal, mikor betettem a lábam a gyárba?- fordultam a velem maradt férfi felé.

- Nem mondhatom el, mert Adrian megígértette velem, hogy meg sem szólalok. Csak Christian mondhatja meg és csak akkor, ha itt van mindkettő versenymérnök- sorolta a srác.

- Beértem volna annyival, hogy nem- morogtam.

Kerek 5 percet kellett várnunk Christianra és Ciaron Pilbeam belépett. A férfi szemei karikásak voltak, fáradtan zuhant le kollégája mellé. Christian is helyet foglalt a székében és komolyan végignézett rajtunk. Majd elém csúsztatott egy papírt. Megdöbbenve láttam, hogy néhány napja még az én kezeim rajzoltak rá egy fekete tollal.

- Hogy került hozzád?- kérdeztem meg.

- Adrian felhívott, hogy látnom kell valamit. Utána megjelent és a kezembe nyomta ezt a papírt. Már éppen kezdtem volna mondani neki, hogy nem hittem, hogy még van, amiben tud az autón tökéletesíteni, mikor leintett. Majd megjegyezte, hogy te rajzoltad a fekete vonalakat. Utána pedig arra kért, hogy vegyelek fel, mint a tervezőcsoport gyárbéli vezetője.

- Nem akarok azért itt dolgozni, mert az apám a technikai igazgató és megkért erre- feleltem mérgesen, majd mindent otthagyva távoztam az irodából.

Azt sem tudtam, hogy merre induljak, de nem érdekelt abban a pillanatban semmi. Sosem akartam az apám nevén és csapatnál betöltött helyén feljebb jutni a ranglétrán. Azt akartam, hogy ha valaki velem akar dolgozni, azért tegye, mert elismeri, amit csinálok. így még csak meghallgatni sem volt kedvem az ilyen és ehhez hasonló ajánlatokat.

- Utánad futni sem egyszerű- ért be Rocky az előcsarnokban.

- Nem akarok többet hallani erről a szerződésről és munkáról- fordultam el tőle.

- Csak az a baj, hogy Christian rosszul fejezte ki magát- kapta el a karom, mikor el akartam indulni arra, amerre nemrégiben apám és a lányom. – Mikor Adrian megmondta, hogy a terveket te csináltad, Horner azonnal beszélni akart veled és elhelyezni a velünk utazó csapatban, akkor is, ha valakinek emiatt itt kell maradnia.

- A csapatba, aki minden futamra repked?- döbbentem meg.

- Igen. Apád pedig azonnal kijelentette, hogy fel se tegyen neked ilyen ajánlatot, mert Eliza a legfontosabb az életedben és nem fogod a világon keresztül rángatni. Ő csak annyit mondott, hogy ha azt szeretné, hogy nekünk dolgozz, akkor vegyen fel a tervező és fejlesztő csoportba. Az már megint Christian agyszüleménye, hogy te legyél a vezető.

- Értékelem, hogy menteni próbálod a helyzetet és a főnököd, de ne várd el, hogy most azonnal elhiggyem a dolgot- ráztam meg a fejem.

- Csak gondold át!- kérlelt szelíden. – Beszélj az apáddal, Ciaronnal vagy Sebastiannal. Mind el tudják neked mondani azt, amit én.

- Majd meglátom- indultam a folyosó felé, amerre az apámék is.

Az egyenes szakaszon eltévedni sem volt esélyem, mivel a kislányom hangos kacagása betöltötte az üvegfalú folyosót. Elment mellettem tucatnyi szerelő is, némelyik megbámult, de hidegen hagytak. Végül egyikük megállt és kedvesen megérdeklődte, hogy kit keresek, majd eligazított, hogy merre találom meg a keresett személyeket.

Ahogy említette, a gyermeki nevetés a mögül az ajtó mögül szűrődött ki, amely mellett a falon egy tábla hirdette, hogy pihenőterem. Halkan nyitottam be, mert nem tudtam, hogy mire számítsak. A szobában összesen öten voltak: apám, Fabian Vettel, Eliza és két szőke, kék szemű férfi. Az egyikre azonnal ráismertem és a másik személyazonosságát is elég hamar megfejtettem egy kis logikával.

2 kanapén ültek a srácok, Liza pedig előttük szerepelt, ahogy a kicsi lányok szokták. Most éppen arról magyarázott, hogy mit is jelképeznek az alakok a rajzon, amit ajándékba hozott. Meglepett, hogy mindenki figyelmét mennyire le tudja kötni a csöpp leányzóm. Az első, aki észrevett, nem volt más, mint a mélykék szempár tulajdonosa, aki meglepve nézett rám.

Száguldó remény - 34. rész

Hétfőn délután Ruth követelte, hogy menjünk be a gyárba, látogassuk meg az apukáját. Felhívtam Tommit, hogy benn vannak-e, majd összepakoltam, hogy be tudjunk menni. Kimiről semmit nem tudtam, pedig megígérte nekem, hogy utánam fog jönni. Már milliószor akartam neki üzenetet írni vagy felhívni, de nem tettem végül semmit.

Ruthie rettentően izgatott volt, mikor beengedtek minket a gyár területére. A gyerekülésben fészkelődött, csak engem kérdezgetett, hogy mikor szállhat már ki és nézhet szét. Ha tehette volna, kipattant volna az autóból és már rohant volna befelé. Lenn parkoltam a többi csapattag kocsija mellett, majd elindultunk fel, az épületbe.

- Sziasztok!- köszönt Mia vidáman a beléptető kapu mögött. - Hoztam a hercegnőnek egy belépőt- nyújtotta felénk a kis kártyát.

- Szia! Köszönjük!- vettem el tőle a kártyát, majd beengedtem magunkat. - Heather mit tud erről?

- Mondtam neki, hogy csak akkor tudok segíteni neki, ha a bizalmatokba férkőzöm- mosolyodott el szomorúan. - Így most anélkül lehetek mellettetek, hogy titkolnom kellene, hogy jóban vagyunk.

- Végre!- sóhajtottam fel és átöleltem barátnőmet. - Szükségem lenne már egy igazi csajos napra veled.

- Ne aggódj, már szervezem- kacsintott rám. - Kisasszony!- fordult oda a kislány felé, aki a kezem szorongatta. - Merre szeretne menni?

- Apááááááááááához!- kiáltotta vidáman. - Mejjünk apáááááához!- nyújtózkodott a lány felé.

- Merre leszel?- vette fel a kicsit.

- Azt hiszem, hogy beköltözöm a lányokhoz a büfébe- léptem oda melléjük. - Ha mégis elmennék valahová, akkor szólok nektek, jó?

- Rendben! Akkor viszem a lánykát apához- mosolygott rám barátnőm.

- Szia, anya!- integetett nekem Ruthie is.

- Szia, baba!- intettem neki én is majd megvártam, amíg eltűnnek a lépcsőfordulóban.

Utána én is összeszedtem magam és elindultam a gyárban. Furcsa érzés volt visszatérni és vágytam arra, hogy újra itt dolgozhassak. A csapat még egyelőre utalta nekem a táppénz összegét ami nagyon alacsony volt, de legalább fizetés. Én azonban azt terveztem, hogy beszélek Christiannal, hogy ideje lenne véglegesen eldönteni a sorsomat.

Ahogy beléptem a büfébe, láthattam, hogy nincs nagy munka. A lányok, akik világ életükben ellenem voltak, ugyanazt a munkát folytatták, amit régen, vagyis nem csináltak semmit. Az egyik sarokban lévő asztal mellett ült Lotte és valamit nagyon írogatott. Ismertem már annyira, hogy tudjam, hirtelen fogja leteremteni a lányokat.

Sikerült halkan bemennem úgy, hogy senki ne vegyen észre. Már majdnem a pultnál voltam, mikor barátnőm felemelte a fejét. Rám mosolygott, miközben én az ujjamat a szám elé tettem, hogy véletlenül se áruljon el. Odaléptem a pult mellé és leültem az egyik székre. Türelmesen vártam, hogy mikor fognak észrevenni.

- Tudtommal nem ezért vagytok fizetve!- szólaltam meg hangosan percekkel később.

- Madison- vett észre leghamarabb Heather. - Milyen jó, hogy láthatunk téged.

- Heather, ne csináld!- kérte őt Amanda. - Nem éri meg.

- Engem ez a kis liba nem fog ugráltatni!- mutatott rám mérgesen. - Nekem ez a nőcske nem a felettesem!

- Biztos maga abban, Heather?- hallottuk meg a nagyfőnök hangját.

- Mr. Horner...- kezdett bele a nő.

- Lehet, hogy Dietrich a maga útját egyengeti, de eléggé sok van a rovásán ahhoz, hogy gondolkodás nélkül bármikor elbocsássam magát- sétált oda hozzám a csapatfőnök. - Gyere, beszéljünk!- ölelte át a vállam és elindultunk, hogy leüljünk Lotte mellé.

*****

(Mia szemszöge)

Mindenki hatalmas szemekkel bámult, mialatt végigmentem a gyáron a kezemben egy szőke kislánnyal. Senki nem tudta, hogy mit mondjon vagy egyáltalán merjen-e mondani valamit. Én magamban jól szórakoztam a dolgon, de kifelé nem mutattam ki senkinek. Egészen az edzőteremig követtek ezek a pillantások.

- Apaaaaaaaaaaaaaaaa!- kezdett el kiabálni Ruth, mikor kinyitottam az ajtót.

- Angyalka!- mosolyodott el Tommi és odafutott hozzánk. - Máris megfűzted anyát, hogy elhozzon?

- Igen- bólogatott a kicsi és átmászott az apja kezébe. - Tegnap mondtad nekem, hogy ma jössz haza hozzám- magyarázta nagy átéléssel. - De nem jöttél, én meg jöttem.

- Azt látom- nevetett a finn és elindult befelé.

Én is követtem őket, mivel Seb éppen a futópadon kínozta magát. Nem fordult hátra, mióta beléptünk, gondolom, mert a barátja már tudatta vele, hogy a kislány előbb vagy utóbb megjelenik itt. Így viszont én meg tudtam nézni őt hátulról alaposan. Nem panaszkodhattam, a pasim teste tökéletesen ki volt dolgozva.

- Te már nem is fordulsz felénk, bajnok?- kerültem meg a futópadot.

- Mia!- csodálkozott el, majd egy csintalan mosolyra húzta az ajkait. - Te meg hogy kerülsz ide?

- Gondoltam, én hozom fel Ruthie-t és megnézlek téged, de mehetek is- indultam el újra a bejárat felé.

- Várj egy kicsit!- kapta el a karom Seb és leugrott a szalagról. - Annyira nem kell sietned.

- Seb, nekem dolgoznom kell- néztem rá komolyan.

- Talán mégsem kell annyira sietned- lépett szorosan elém. - De ha gondolod akkor meggyőzlek róla.

- Várom azt a nagy meggyőzést- pillantottam végig rajta.

Csak remélni mertem, hogy úgy akar nekem bizonyítani, ahogy arra én gondolok. És nem kellett csalódnom, mert alig ejtettem ki az utolsó szót a számon, megcsókolt. A karjaimat a nyaka köré fontam, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Képes lettem volna azonnal leteperni ott, mindenki előtt, de szerencsére mindketten észnél voltunk.

- Még mindig menned kell dolgozni?- ölelte át a derekamat.

- Ha letörölted a perverz mosolyt a képedről talán maradok- bontakoztam ki a karjaiból és odamentem Tommihoz. - Sebastiannak még mindig rengeteg a felesleges energiája.

- Igen?- vigyorodott el az edző. - Vettel! 100 felülés! Most!- mutatott a földre.

- Mi van?- kérdezett vissza a pilóta. - Már csináltam ma 100-at- jegyezte meg és közelebb jött.

- És ez kizárja, hogy csinálj még ugyanennyit?- mosolyogtam rá édesen.

- Hogy mit fogsz te ezért kapni- nézett végig rajtam, a pillantásával a melleimen és a combjaimon időzve.

- Ha már ennyire panaszkodsz, legyen hasprés- módosította Tommi a feladatot.

Seb elhúzta a száját, de végül hajlandó volt lefeküdni a padlóra. A finn is odafeküdt mellé, majd számolni kezdte a gyakorlatot. Még alig csináltak meg néhányat, mikor felkaptam Ruthie-t és az apukája hasára ültettem. Meglepetten pislogott rám, majd elkezdte élvezni, mikor rájött, hogy számára kihívás megérintenie Tommi arcát.

De én sem tétlenkedtem. Odamentem Sebastianhoz és leereszkedtem a hasára. A két oldalán térdeltem és még egy lap sem fért volna el közöttünk. Én azonban nem ültem le a hasára, csak néztem, ahogy végzi a dolgát. Már előre hálás voltam Tomminak, hogy odafigyel arra, hogy Seb hasán a kockák mindig megfelelően kidolgozottak maradjanak.

- Mia...- nézett rám a pasim. - Ne csináld...

- Mit is csinálok, ha szabad tudnom?- kérdeztem komolyan.

- Tudod te nagyon jól...

- Nem, nem tudom- ráztam a fejem már vigyorogva. - De ne beszélj, hanem csináld szépen a haspréseket- futtattam végig az ujjaimat a hasán.

Tudtam, hogy ezt nem fogom megúszni ép bőrrel, de jól esett egy kicsit kötözködni vele. Így biztos lehettem abban, hogy nem törődik mással, csak velem. És egy kicsit szükségem volt erre, hiszen a születésnapján eljöttek a szülei és egy percünk nem volt kettesben. Tudtam, hogy önző vagyok de ki akartam őt sajátítani.

Én magam is számoltam hogy hol tartanak a haspréssel. Amint elértél a százat, Sebastian kiterült. Leereszkedtem a hasára, majd kicsit hátrébb csúsztam, csak annyira, hogy az ágyékán üljek. Amikor ez megtörtént, a szemei kipattantak, feltámaszkodott az alkarjaira és úgy bámult engem. Gonosz voltam és megmozdítottam a csípőmet.

- Mia- nyögött fel alattam.

- Ha adtok nekem 5 percet, hogy lezuhanyozzak, akkor tiétek a szoba- nézett ránk Tommi. - És ha lehet, addig ne essetek egymásnak, amíg a lányom itt van. Nincs még szüksége ezekre a tapasztalatokra.

- Angyalok leszünk- mosolyogtam rá, majd Ruth felé nyújtottam a kezem. - Gyere csajszi, kell a segítség, hogy le tudjam győzni Sebit.

- Jóóóóóó- futott felénk, majd ráugrott Seb mellkasára.

- Megadom magam- zuhant vissza a padlóra azonnal a pilóta.

- Nyejtem!- jelentette ki boldogan a kislány.

- Vagy mégsem- szólt Seb, majd éreztem, hogy közénk szorítja a kislányt, megfogja a combomat és átfordít minket. - Én nyertem- nyújtotta a nyelvét a felsőtestemen fekvő gyerekre.

- Nem!- rázta a fejét és felült a hasamra. Seb előttem térdelt és a kezei még mindig a combomon hevertek. - Vége volt a játéknak.

- Ezt nem mondtad- vágott vissza a férfi azonnal.

- Nem baj- vigyorodott el Ruth. - Akkoj is mi nyejtünk és nem te- mutatott vádlóan Sebre.

- Gyere csak!- kapta fel őt és elkezdte a levegőben pörgetni.

Néztem őket és elgondolkoztam rajtuk. A kislány kiegyensúlyozottnak tűnt, aminek nagyon örültem azok után, amit Heather tett vele. Sebastian pedig ragyogott, miközben a kicsivel játszhatott és viaskodhatott. Ez volt a nagyobb probléma. Szerettem őt és vele akartam leélni az életemet, de még nem álltam készen arra, hogy anya legyek. Féltem, hogy felveti a témát kettőnk között.

- Miaaaaaaaa!- futott felém a kislány. - Mondd meg neki, hogy nyejtem!-kérlelt és puszikkal halmozott el.

- Seb, fogadd el végre, hogy Ruthie nyert- néztem fel a pilótára.

- De akkor kérek puszit- ült le mellénk és az arcát a kicsi felé nyújtotta.

- Miéjt?- ült le az ölembe a kicsi.

- Kérleeeeeeeeeeek!- könyörgött neki Seb. - Csak egy puszit.

- Gyere, te nagy gyerek!- nyúltam a keze felé. Összefűztem az ujjainkat, majd adtam az arcára egy puszit. - Ruth, adj Sebnek egy nagy puszit és már mehetsz is apával- mutattam az ajtóra, ahol belépett a finn.

A kislány hallgatott rám, mert ő is adott egy puszit a pilótának, majd rohant is az érkező edző felé. Intettek még nekünk egyet, mi pedig ketten maradtunk a teremben. Amint becsukódott az ajtó, Seb már le is döntött és vadul csókolni kezdte az ajkaimat. Nem tiltakoztam kicsit sem, inkább a lábaimat a dereka köré fontam.

- El kellene mennünk a szobámig- morogta a nyakamba percekkel később.

- Miért is?- kérdeztem vissza és a pólója alá csúsztattam a kezem.

- Bárki ránk nyithat- emelte fel a fejét, hogy rám nézzen, majd újra megcsókolt.

- Nem bírom ki addig- húztam még szorosabban magamhoz. - Őrülten kívánlak.

- Gyere!- hámozta le a lábaimat a derekáról és felemelkedett rólam. Végigfuttattam rajta a szemem és elvigyorodtam, mikor felfedeztem a látható jelét annak, hogy kíván engem.

- Végig fogsz menni így a gyáron?- mutattam a nadrágjára.

- Nem tudok mit tenni- rántotta meg a vállát.

Már éppen készültem egy csípős válasszal, mikor elkapta a kezem és húzni kezdett maga után. Sietve vette a folyosókat és nagyon figyelt, hogy arra menjen, amerre kevesen járnak. Nem akart találkozni senkivel most, hogy ilyen helyzetbe hoztam. Látványosan megnyugodott és hangosan felsóhajtott, mikor becsuktuk magunk után a szobaajtót.

Besétáltam a szoba belsejébe és leültem az ágyára. Szó nélkül jött utánam, majd megállt előttem és lepillantott rám. Belekapaszkodtam a pólójába, és mialatt felkeltem, egyre feljebb húztam az anyagot. Végül a ruha a sarokban végezte, én pedig hozzásimulhattam a kidolgozott felsőtesthez. Úgy éreztem, hogy beleőrültem volna, ha nem lehetek vele.

- Várj!- tolt el magától, én pedig csúnyán néztem rá. - Csak adj néhány percet, hogy lezuhanyozzak. Most edzettem több órát, nem lehetek túl vonzó- fintorgott.

- Veled megyek zuhanyozni- jelentettem ki. - Nem bírom ki tovább nélküled.

- Te teljesen őrült vagy- nevetett fel Seb, de azért engem is elkezdett magával húzni a fürdő felé.

Már majdnem be is léptünk, mikor meghallottam egy sikítást. Az ablak felé néztem, de csukva volt. Mégis úgy éreztem, hogy oda kell mennem, mert onnan jött a hang. Megkerültem Sebastiant, hogy az ablakhoz léphessek. Ő maga meglepetten követett végig a tekintetével, de nem szólt. Kipillantottam az ablakon és azonnal meg kellett kapaszkodnom a párkányban.

- Úristen!- suttogtam és éreztem, hogy minden tagomból kiszáll az erő. Teljesen sokkolt, amit láttam.