2010. december 31., péntek

Kísért a múlt - Seb és Zoé első találkozása; Kimi és Zoé kapcsolatának kezdetei

Sziasztok! Az év utolsó bejegyzése 2 rövidke novella, amelyek Gooffy ötletei alapján készültek. Az első Seb és Zoé első találkozása, a második pedig Kimi és Zoé kapcsolatának kialakulása 3 képben. :) Boldog új évet kívánok mindenkinek!

-----------------------------------------------------------


Tél volt, de hó még nem esett. Miért is esett volna, hiszen Angliáról mindenki tudja, hogy esős ország. És ez télen is így volt nálunk, nem esett a hó. De valahogy nem tudott érdekelni a dolog, kicsit sem. Nem akartam mást, csak elmenekülni, eltűnni, elrohanni, a múltamat elfelejteni. A szoba, amelyben álltam és pakoltam, úgy éreztem, hogy fojtogat.

A bőröndök az ágyamon voltak nyitva, félig megpakolva. Nem tudtam, hogy mit is kellene magammal vinnem. Minden emlékeztetett arra, amit iránta éreztem és mindenhez kötődött valami közös emlék. Új életet akartam, új érzéseket, új dolgokat magam között. Utáltam a helyet, ahol voltam és az érzést, ami bennem volt.

- Biztos vagy abban, hogy ezt akarod, kicsim?- lépett be anya hozzám.

- El akarok menni innen. Itt nem fogom bírni- feleltem neki és újabb adag ruhát tettem be a bőröndbe.

- Megrendeltem a jegyed- jött be apa is. – Biztos, hogy nem lenne egyszerűbb, ha csak elköltöznénk innen?

- Csak nehezebb lenne, mert tudnám, hogy a levegőben benne van az, amit éreztem- hajtottam le a bőrönd tetejét. – Menjünk!

*****

Életemben először repültem egyedül valahová. Tegyük hozzá, hogy életemben először ültem repülőn. Furcsa volt, tetszett is meg nem is. Azt pedig végképp nem tudtam, hogy mi fog történni velem ott, ahová megyek. Anya testvére nagy szeretettel várt engem, ezt tudtam, de fogalmam sem volt, hogy mire is számítsak komolyan.

Van 4 gyerekük és hirtelen fogok belecsöppenni egy boldog családi környezetbe. És attól még inkább féltem, hogy el kell mondanom, mi történt velem. Nem akartam, hogy sajnáljanak és szánakozzanak, amiért ennyire nem jött össze az életem és ilyen fiatalon megtört a szerelem. Új életet akartam kezdeni egy új országban.

A félelmeimtől kissé remegve szálltam le a repülőgépről és szedtem össze a holmimat. Tudtam, hogy valaki lesz itt, aki rám vár, mégsem akartam kimenni oda, ahol találkozhatunk. Végül Erőt vettem magamon és a bőröndömet magam után húzva kiléptem a váróba. Rengeteg ember mászkált odakinn, féltem, hogy meg sem fogom találni a családomat.

- Zoé vagy, ugye?- szólított meg egy férfi. Ijedten kaptam fel a fejem, majd félve bólintottam. – Norbert vagyok, a nagybátyád. Örülök, hogy megismerhetlek!

- Én is örülök- néztem rá félszegen, ő pedig mosolyogva átölelt. – Ideje indulnunk, Heike és a gyerekek már nagyon várnak téged.

Egész úton mesélt nekem a többiekről, a helyről, ahol és ahogyan élnek. Mesélt édesanyámról is, hiszen ismerte fiatalkorából. Éreztetni akarta velem, hogy nem egy idegen helyre jöttem, hanem hazaértem. Az, ahogy fogadott, valóban ezt az érzetet adta meg nekem. És akkor még nem tudtam, hogy mi is vár rám.

Egy kedves kisvárosba érkeztünk, amelynek az egyik külső területén álltunk meg egy családi háznál. A karácsony közeledtével itt már rengeteg hó esett és fehérrel vonta be a teljes környéket és a házat is. Alig parkoltunk le, az ajtó már ki is nyílt és kilépett egy nő, aki nagyon hasonlított anyára, a kezében tartott egy kisfiút, utána pedig két lány és még egy fiú következett.

- Zoé! Zoé! Végre itt vagy!- futott oda hozzám a nagyobb fiú és átölelt. – Azt hittem, hogy sosem értek ide.

- Ő Sebastian, a nagyobbik fiunk- mosolygott rám Norbert. – Mióta megtudta, hogy jössz, alig lehet vele bírni.

- Szia, Seb!- simogattam meg a fejét.

- Gyere!- fogta meg a kezem és odahúzott a család többi tagjához.

- Örülök, hogy épségben megérkeztél!- mosolygott rám nagynéném. – Heike vagyok!

- Köszönöm, hogy befogadtok- néztem rá hálásan.

- Ugyan, édesem, ti is befogadnátok bárkit közülünk- simogatta meg az arcom, majd a lányokra nézett. – A nagyobb Stefanie, a kisebb Melanie. Ő pedig Fabian- mutatott a kisfiúra a kezében.

- Sziasztok!- mosolyogtam rájuk.

Jól fogadott az egész család, aminek örültem. Fabian az elején kicsit visszahúzódó volt, de amint látta, hogy a bátyjával mennyire jól kijövök, máris követelte a figyelmemet ő is. A lányokkal megtaláltuk a közös hangot, mivel alig voltak fiatalabbak nálam. És azonnal tudtam is nekik segíteni, mert megakadtak a szüleik karácsonyi ajándékában, de én tudtam, mi a megoldás.

Az egész nap elrepült mellettem anélkül, hogy eszembe jutott volna, miért is menekültem el. Nem kérdezte senki a dolgokat és ez nagyon sokat segített nekem. Este azonban hiába akartam elűzni a képeket, nem mentek el. Újra és újra átéltem a fájdalmat, amit ez a szakítás okozott. A felhúzott térdeimre hajtottam a fejem és a könnyeim megállíthatatlanul potyogtak.

Csak akkor emeltem fel a fejem, mikor hirtelen egy ajtó nyílását hallottam. Addig észre sem vettem, hogy az egyik szobából át lehet jutni hozzám. Egy piros, Ferrari jeles pizsamában mászott fel mellém Sebastian. Nagy szemekkel néztem a kisfiúra, nem tudtam, hogy mi is fog most történni.

- Nem tudom, hogy ki bántott téged, de ha nagy leszek, akkor megkeresem és én is megbántom majd annyira, hogy ő is ilyen szomorú legyen- mondta nagyon komolyan, majd átölelt.

Velem maradt egész éjszaka, bár eléggé gyorsan elszunnyadt. Betakargattam, majd én is mellé feküdtem. Csak néztem a kisfiút, aki alig volt 13 éves, de már hozzám ragaszkodott és úgy éreztem, hogy nekem is ő áll a legközelebb a szívemhez. Akkor még nem is tudtam, hogy mennyi boldog percet ad majd nekem az életemben.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Megkövülten ültem már percek óta a fizikaházim felett. Én nem értettem az egészet, főleg nem az autókat. Mégis hogy várhatja el bárki, hogy megoldjam ezt a feladatot? Újra végigolvastam a kérdést:
Egy jármű sebesség-idő grafikonját mutatja az alábbi ábra.
a) Jellemezze röviden a jármű mozgását!
b) Mekkora utat tesz meg a jármű 130 másodperc alatt?
c) Határozzuk meg a jármű gyorsulását az egyes útszakaszokon!
És ezalatt még hevert egy grafikon is, amiből nem sokat tudtam kihámozni.

Újabb fél óra telt el, mire rájöttem, hogy a szomszédunkban egy olyan ember lakik, aki ért az autókhoz. És nekem azon múlik, hogy megkapom-e az érettségimet, hogy képes vagyok-e megcsinálni a több oldalas feladatlapot. Összeszedtem a cuccaimat, vettem egy nagy levegőt és gyorsan elmentem a szomszéd ajtóig.

Néhány percig toporogtam, majd végül csak bekopogtattam. Alig volt kapcsolatunk a szomszéd sráccal, nem tudtam róla semmit, néha még nem is köszönt. Most is benne volt a pakliban, hogy elutasít, de reménykedtem. Kinyitotta az ajtót és azzal a hideg tekintetével nézett rám, mint mindig. De alig egy pillanat múlva azok a jégkék szemek biztonságot nyújtóan figyeltek engem.

- Szia! Segíthetek valamiben?- kérdezte meg végül.

- A fizika házim tele van autókkal kapcsolatos kérdésekkel, és ha nem tudom megcsinálni, megbukok- feleltem neki halkan.

- Talán együtt jutunk valamire- válaszolta és félreállt az ajtóból. – Gyere be!

Meglepett ez a közvetlensége, de jól esett. Leültünk a konyhában az asztalhoz és elé toltam a feladatlapomat. Gyorsan végigfutotta az első feladatot, majd az arcára egy pici mosoly ült ki. Maga elé húzott egy lapot, majd kérdezgetni kezdett a képletekről és a használatukról. Addig okoskodott és terelte a feladatot egyszerűbb medrekbe, amíg én magam nem mondtam ki a megoldásokat.

Röpke egy óra alatt az összes feladatot megoldotta velem, amiért nagyon hálás voltam. És közben sikerült egy icipicit megismernem is. Mikor már menni készültem, megkért arra, maradjak egy kicsit, beszélgessünk. Örömmel töltött el, hogy a mindig visszahúzódó és csendes srác hajlandó megnyílni nekem.

*****

A suliból együtt jöttünk ki a lányokkal. Az utolsó napunk volt, a következő hét már az érettségi jegyében telik el. Nem csináltunk egész nap semmit, de a vidámság mindenkiben benne volt. Véget ért az életünk egy szakasza, de mi tudtuk, hogy ez nekünk csak jó lehet. Úgy terveztük, hogy elmegyünk egy kicsit a városba, de az én számításaimat áthúzták.

- Lányok, én mégsem megyek- mondtam, mialatt egy pontot szemléltem.

- Zoé, ne csináld! Miért nem jössz?- lépett mellém Mary, majd meglátta, hogy merre is nézek. – Csak nem az új hódolód?

- Még én sem tudom- mosolyodtam el. Elbúcsúztam a kis csapatunktól, majd az autó felé indultam és beszálltam az anyósülésre.

- Van kedved egy kicsit velem lenni?- nézett rám Kimi.

- Ha nem lenne, akkor elmegyek a többiekkel- mosolyogtam továbbra is és adtam neki egy puszit.

- A szüleiddel beszéltem, úgyhogy miénk a mai nap- indított és elhajtottunk az iskola elől.

*****

A kellemesen meleg júniusi szél meglebegtette a rajtam lévő ruha alját. Vasárnap volt, futam előtt és éppen autogramosztás valamint bokszlátogatás. Én is bementem a tömeggel, de nagy ívben elkerültem a pilótákat, akik aláírogattak. Nem akartam, hogy tudja, itt vagyok. Még nem. A csapata felé vettem az irányt és ott nézelődtem. Az egyik srác, aki járt már nála, beszélt velem és megmondta, hogy a futam után hová menjek.

Izgatottan foglaltam el a helyem a tribünön. Ő volt az, aki az első kockából indult, de nem tudtam, hogy mire számítsak. Nem voltam otthon ezekben a versenyekben. Ha úgy nézzük, unalmas egy verseny volt, mivel mér az elején meglépett és végig ő vezetett, de engem ez nem érdekelt. Élveztem, hogy ott lehettem és láthattam mindezt.

A dobogón történő ünneplését a helyemről néztem végig, tekintve, hogy szemben ültem a pódiummal. Utána indultam el a pályára, ahol a megbeszélt helyen várt rám a srác. Megfogta a kezem és addig vezetett maga után, míg nem találtam magam azon a részen, ahová csak a csapattagok léphetnek be.

Mindenki boldog volt és ünnepelte azt a pilótát, aki miatt én is itt voltam. Amíg ő teljesítette a feladatait, addig kissé elveszve éreztem magam. De nem kellett rá sokat várnom. Hatalmas üdvrivalgással fogadta őt a csapat és meghúzódva figyeltem, ahogy mindenki élteti. Egészen addig, amíg észre nem vett engem.

- Hogy kerülsz ide?- lépett elém mosolyogva.

- Eljöttem, hogy megnézzem, miért is mondja mindenki azt, hogy a legjobb vagy.

- Örülök, hogy itt vagy- kapott fel és megforgatott.

Attól a pillanattól kezdve végig mellette voltam, minden pillanatot együtt töltöttünk. Kikötötte azt is, hogy este vele kell mennem abba a buliba, amit a csapat szervez. Annyi időre váltunk külön, amíg mindketten elmentünk felfrissíteni magunkat a saját szállodánkba, valamint én átpakoltam hozzá, mert ehhez ragaszkodott.

Együtt érkeztünk a kis szórakozóhelyre, ahol ott volt az egész csapat. Kimi volt a középpontban, akár akarta, akár nem. És mellette én is, mivel minden pasi engem akart maga mellett látni. Voltak, akik bepróbálkoztak, de nem hagytam magam, végig kitartottam Kimi mellett. Mikor végre mindenki gratulált neki, elhívott táncolni.

- El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök annak, hogy itt vagy velem- ölelt át.

- Én is örülök, hogy veled lehetek- öleltem át a nyakát és az ujjaimmal a tarkóját cirógattam.

Néhány perccel később kicsit elhúzódott és addig nézett, amíg a tekintete fogva tudta tartani az enyémet. Végül én csuktam be a szemeimet és egy halk sóhaj szakadt fel a torkomból. A következő pillanatban pedig Kimi ajkai az enyémekhez értek és lágyan csókoltak. Nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat.

- Szeretném, ha mostantól az én hercegnőm lennél- súgta a fülembe, mikor elváltunk egymástól.

- Örökké, ha arra vágysz- bújtam hozzá. Akkor kezdődött el a kapcsolatunk igazán.

2010. december 30., csütörtök

Kísért a múlt - 58. rész

Ne felejtsétek az ajándékokat. :D Már volt ötlet, mindkettő tetszett, így azokat megírom. :D:D

------------------------------------------------------------

- És akkor most hová?- kérdezte Seb, mialatt figyelte, ahogy pakolunk. Neki könnyű volt, ő ki sem pakolt.

- Angliába- vágtuk rá barátnőmmel egyszerre, majd meglepve néztünk össze.

- Én meglátogatnám anyuékat, mert már nagyon hiányolnak- néztem a srácra, majd a lányra.

- Én is azt terveztem, hogy elmehetnénk a szüleimhez. Ideje megismerned őket- nézett Evangeline Sebire. – Ti hol laktatok?

- Londonban és a mai napig is ott laknak. Abban a házban, ahol megismertem Kimit- mosolyodtam el.

- Akkor nem kell aggódnunk, mert mi is londoniak vagyunk, csak a kertvárosban lakunk- bólogatott a lány. – Vagyis mióta odaköltöztek a szüleim.

- Mi lenne, ha ma még Zoé-nál lennénk, és csak holnap mennénk tovább hozzátok? Csak egyszer láttam eddig a nagynénéméket- nézett unokaöcsém a lányra.

- Rendben, akkor legyen így- bólintott Eva és folytatta a csomagolást.

*****

„Londonban vagyok a szüleimnél. Nem tudsz véletlenül elszabadulni? Szeretlek! P.Z.”


„Csütörtökön délelőtt már ott is leszek. Intéznem kell a válásunkat… És imádlak! KR.”


„Imádom, hogy erről beszélhetünk. Ki foglak sajátítani, amint vége a dolognak. P.Z.”


„Másra sem vágyom, mint erre. De még nem merem elhinni. Hidd el helyettem is! KR.”


„El fogom hinni. Majd még írok, de hazaértünk. Csók! P.Z.”

A telefonomat eltettem a táskámba és én is kiszálltam a taxiból, amit Sebastian nagy kegyesen kifizetett. Felnéztem az emeletes házra és boldog voltam. Mióta megtörtént a szakítás, csak egyszer jártam itt, akkor sem volt valami boldog a hazatérés. Most azonban öröm volt az, ami átjárta az egész testem.

Bementünk, majd a lifttel megtettünk 2 emeletet. Csakis azért lifttel, mert a csomagokat nem akartuk felcipelni. Az emeleten nem változott semmi. A szüleimnek szóltam, hogy jövünk, így biztos voltam abban, hogy már tűkön ülnek. Megálltam az ajtónk előtt, vettem egy nagy levegőt és végül becsöngettem.

- Édesem!- borult a nyakamba anya, mikor meglátott.

- Szia!- öleltem át és éppen be is mutattam volna barátnőmet, de ő felfedezte Sebit és ettől fogva szavam sem lehetett.

- Minden világjáró hazatér egyszer- mosolygott rám apa, mikor beértem a nappaliba.

- Főleg akkor, amikor a világjáró apukájának az ölelésére vágyik- ültem le mellé és odabújtam hozzá.

Anya érezte, hogy most az ő ideje van, mert elhalmozott minket rengeteg szeretettel. Láttam Evangeline arcán, hogy mekkora felüdülés neki Heike után. A viselkedésük alapján meg sem lehetett volna mondani, hogy ők ketten testvérek. Anya kicsit lelombozódott, mikor megtudta, hogy Seb és Eva másnap már továbbmennek, de ez nem vette el a kedvét attól, hogy elkényeztessen minket a legfinomabb ételekkel.

- És mi újság veled?- kérdezte apa, mikor unokaöcsém és barátnőm elvonult.

- Újra a régi, vidám, boldog Zoé vagyok- mosolyogtam rá.

- És újra miatta, igaz?- csúsztatta elém anya az újságot, amin Kimivel szerepeltünk.

- Találkoztam vele, elmondott nekem mindent és átértékeltem a dolgot. Még mindig szeretem- pillantottam a szüleimre.

- Mikorra várható?- szólalt meg némi hallgatás után anyu.

- Ezt honnan…?- pillantottam fel.

- Látszik rajtad, édesem- nevetett apa. – Csillog a szemed és a mosoly az arcodon elbűvöl bárkit. És meg is lepne, ha külön akarnátok lenni.

- Csütörtökön- vallottam színt és boldoggá tett, hogy a szüleim nincsenek ellenünk.

2010. december 28., kedd

Karácsonyi és újévi ajándék

Sziasztok!


Mivel idén nem nagyon volt ötletem a karácsonyi ajándékra, így egy felhívással pótolok. :)
Ha van olyan rész, amit szerettetek volna olvasni, de nem írtam meg, akkor írjátok meg kommentben és igyekszem megalkotni. :) Bármelyik történethez lehet kérni, egészen január 15-ig. :)

2010. december 23., csütörtök

Kísért a múlt - 57. rész

Rest In Peace, Matti Räikkönen!



--------------------------------------------------------------


(Heike szemszöge)

Minden egyes pillanatot utáltam, amit otthon kellett töltenem. Az a nő itt volt a házunkban, a fiammal és a másik fiam is oda volt érte. És amilyen senkiházi, képes arra, hogy Sebastian mellett aludjon. Ennek utána kell járnom.

Mialatt az emelet felé lépkedtem, éreztem a hátamon Norbert komoly és dorgáló pillantását. Mégis úgy éreztem, hogy nekem tudnom kell, mennyire tart tiszteletben minket az a nő. Mert nem fogok figyelemmel lenni Sebastianra, ha megsértett minket, szó nélkül kihajítom a házamból.

Odamentem a nagyobb fiam szobájának ajtajához és halkan, hogy még véletlenül se ébresszem fel, lenyomtam a kilincset és benyitottam. Seb az ágy közepén volt kiterülve a hasán, a takaró félig lecsúszott róla, de egyedül aludt. Azért nem voltam teljesen biztos a dolgomban.

Visszacsuktam az ajtót, majd a következőhöz léptem. Hasonlóan halkan nyitottam ki az ajtót. Belépve láthattam, hogy Zoé mellett ott fekszik az a nőcske, akit látni sem akartam. Mérgesen csuktam be az ajtót, majd odaléptem Fabian szobája elé és bekopogtattam az ajtón, hogy vegye észre, ideje felkelnie.

- Heike, ez nem volt szép tőled- jegyezte meg Norbert, mikor beértem a konyhába.

- Muszáj volt tudnom a dolgot- jelentettem ki komolyan. – Nem tetszik nekem ez a nő.

- Meg kellene ismerned. Tetszene neked a lány, kedvelnéd- ölelte át a vállam.

- Felejtsd el, Norbert! Addig én nem teszek semmit, amíg nem tisztázza a fiamat- húztam fel az orrom.

Nekifogtam a reggeli elkészítésének, de csak 5 személyre. A lányok nem voltak itthon, így rájuk most nem kellett főznöm. Tojásrántottát készítettem némi paprikával és sonkával, hogy Sebastian is ehessen valami hazait. Nem szerettem, mikor azokat a semmi ételeket eszi.

- Jó reggelt!- jelent meg a két lány a konyhaajtóban.

- Szervusz, Zoé!- köszöntem a lánynak. – Kérsz kávét vagy teát?

- Keresztanyu, kérlek…

- Hagyd csak!- szólt közbe a másik nőcske. – Nincs semmi baj, majd megoldjuk.

- Nem, mert ez így nem mehet tovább!- emelte meg a hangját a lány. – Heike, ezt nem folytathatod!

- Nem értem, hogy miről beszélsz, kicsim!- nyújtottam felé a csészét a kávéjával.

- Nem nézhetsz egy embert levegőnek- folytatta Zoé. – Főleg nem azt az embert, akit a fiad teljes szívéből szeret.

- Hazugság!- kiáltottam fel. Ekkor szakadt el a cérna nálam. – Az én fiam nem ilyen. AZ ő ízlése nem ennyire semleges.

- Heike, meg fogod bánni, amiket mondasz!- lépett be a konyhába Norbert.

- Nem fogom megbánni- folytattam ugyanazzal a hangerővel. – Az én fiam soha nem fog elvenni egy olyan nőt feleségül, aki ennyire erkölcstelen, ennyire romlott, ennyire undorító egy r*b*nc.

- Anya, elég volt!- kiabált közbe Sebastian. – Nem hagyom, hogy ilyen hangnemben és ilyen szavakkal szólj hozzá ahhoz a nőhöz, aki az életet jelenti nekem. Zoé, Angel és én még ma elmegyünk. És szokj hozzá, hogy Fabian Amerikától kezdve velünk lesz egészen addig, amíg el nem kezdődik neki az iskola.

- Sebastian, nem…

- Így lesz anya. És ezt csak magadnak köszönheted!- jelentette ki, majd az a nőt átölelve hagyott magamra a konyhában.

2010. december 15., szerda

Kísért a múlt - 56. rész

(Kimi szemszöge)

Utáltam minden pillanatot, amit Svájcban kellett eltöltenem. Ott akartam lenni, ahol Zoé van. Az sem zavart volna, ha nem lehetek mellette, de legalább látom. A kocsimban ültem a ház előtt és csak néztem ki a fejemből. Jenni benn volt, tudtam, mert égett a villany a nappaliban. Még mielőtt kijött volna, behajtottam a garázsba.

A kesztyűtartómból elővettem a fényképalbumot és végiglapoztam. Benne volt minden boldog percünk, amit együtt töltöttünk. És az új életünket is elkezdtük dokumentálni. Megdobogtatta a szívem a kép, amelyiket a szobámban csináltunk Barcelonában. Azóta már volt ott azokból a napokból, mikor velünk voltak itt és készült 3 kép Monacóban is, de azokat még nem ragasztottam bele.

Kiszálltam a kocsiból és a mappát beletettem a táskámba, hogy alkalomadtán az irodámban be tudjam zárni a fiókba. Hiába tud róla Jenni is, semmi köze hozzá. És a balhénak sem kellene kitörnie Zoé miatt. Mert engem nem érdekel, hogy ki mit mond, de az már érdekel, ha azt a nőt bántják, akit szeretek.

- Azt hittem, hogy sosem érsz be- pillantott fel az újságjából Jenni.

- Elfáradtam, nincs szükségem még arra, hogy te is engem nyúzz- vettem az utam az emelet felé.

- Ha összeszedted magad, akkor beszélnünk kell!- szólt utánam.

- Lezuhanyozok és jövök- hagytam magára.

Gyorsan ledobáltam mindent a hálóban, majd átmentem az irodába és biztonságba helyeztem az albumot. Utána bevonultam a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Próbáltam húzni az időt minél tovább, mert nem volt kedvem magyarázkodni. Túl fáradt voltam és túlságosan hiányoltam magam mellől szerelmemet.

Végül nem tudtam mit kezdeni az idővel, több, mint fél órát voltam így is a fürdőben én, aki mindig készen van 5 perc alatt. Magamra kaptam egy alsót és egy pólót, majd lementem a földszintre. A feleségem ugyanott ült és ugyanazt a magazint lapozgatta. Az elejére csak most pillantottam rá. Mi voltunk rajta, ami nem jó hír.

- Itt vagyok- ültem le a kanapéra. – Kérlek, mondd gyorsan, mert egy napon keresztül vezettem.

- Ezeket ismered?- nyújtott felém bájmosollyal néhány lapot, amik mind rólunk írtak.

- Mondhatok bármit neked, te már eldöntötted a dolgot- tettem le a lapokat az asztalra. – Mit akarsz?

- Mit szólnál egy békés váláshoz?- kérdezte csevegő hangnemben. Meglepetten néztem fel.

- Mit forralsz a fejedben, Jenni?- ráncoltam össze a homlokom.

- Te is tudod, hogy ott az edzőm- vigyorgott nyíltan rám. – És végre el tudna vinni a Kanári-szigetekre, örökölt egy házat.

- Te meg vele akarsz menni és ott élni? Miből fogod fenntartani ezt a luxust?- mutattam körbe a házban. – Csak nem dolgozni fogsz?

- Ugyan, édes, te is ismersz- mosolygott tovább. – Elég nagy vagyont örökölt, már előre várják dolgozni egy szállodában igen magas pozícióban és térítésmentesen fogunk ott élni.

- Válhatunk, de feltételeim vannak- jelentettem ki azonnal.

- Jaj, Kimi, ugyan!- kelt fel és mellém ült.

- Aláírod, hogy nem nyilatkozol a házasságunkról és rólam. Vagyonilag annyit kapsz, amennyi a tiéd plusz még egy kisebb összeget és soha többé nem követelsz tőlem semmit. Valamint megkapod a ház árának egynegyedét, ami téged illet. És elviheted a Mercedest is, a nevedre íratom.

- Ha aláírom, akkor válunk?- csillant fel a szeme.

- Ő nem vágyik családra, gyerekekre, boldogságra, igaz?- kérdeztem fáradtan.

- Tudod te édes, hogy mi kell nekem- ölelte át a vállam.

- Átpakolok az egyik vendégszobába, holnap pedig szólok az ügyvédemnek, aki megírja a papírokat és be is adhatjuk a válópert- keltem fel és elindultam vissza az emeletre.

- Rendben, szívem, ahogy akarod- csilingelte, nekem pedig végigfutott a hideg a hátamon.

Összeszedtem az ágyneműmet és átvittem mindent abba a szobába, amit csak ritkán nyitottam ki. Ide tettem el minden olyan régi emléket, amit nem akartam, hogy Jenni lásson. Ott volt mindenem, ami összekötött engem és Zoét. Gyorsan megágyaztam, majd elővettem a telefonom és még írtam egy sms-t, mielőtt elaludtam.

„Válni akar, és benne van minden feltételemben. Hamarosan már együtt lehetünk. Szeretlek! K.R.”

2010. december 12., vasárnap

Kísért a múlt - 55. rész

Sziasztok! Itt a folytatás. Nem tudom, hogy a következő mikor jön, legkésőbb 20-án, addig lehet, hogy egyáltalán nem is lesz. Bocsi, de sokat kell tanulnom. :S Utána a helyzet már jobb lesz. :) Jó olvasást és  köszönöm a sok kommentet!
És ha bárkit érdekel egy rövidke összefoglaló az eddigi írásaimról: http://monshenapjai.blogspot.com/2010/12/tcoys-t-ii-aen-ba-kam-nit-amk.html
------------------------------------------------------


Barátnőm lábai a földbe gyökereztek és nem tudott mozdulni, mikor meglátta Heikét. Ő is meglepetten toporgott egy pillanatig, majd felénk indult, mint valami szélvész. Láttam, hogy a dologból nem fog semmi jó kisülni. Odaléptem mellé és átöleltem a vállát, hogy érezze, hogy minden rendben van, én mellette állok.

- Sebastian, örülök, hogy itthon vagy- ölelte át a fiát, majd velünk nem is törődve indult a házba.

- Gyere!- kezdtem el húzni a ház felé a lányt.

- Nem merek…- suttogta és nem mozdult.

- Valószínűleg levegőnek fog nézni és nem lesz hozzád egy szép szava sem. De ne feledd, hogy Seb szeret és Heike is be fogja látni, hogy el kell fogadnia téged, ha meg akarja tartani a fiát- biztattam barátnőmet. – Addig, amíg itt vagy, leszel a szobatársam?

- Hozzászoktam már Sebi jelenlétéhez- sütötte le a szemét kissé elpirulva.

- Akkor ezt igennek vettem- vigyorodtam el és felvezettem a szobámba.

- Zoé, én…- kezdte, de elhallgattattam, amint becsuktam az ajtót.

- Csak keresztanyu miatt- kezdtem el magyarázkodni. – Így láthatja, hogy te nem akaszkodsz rá a fiára és tiszteletben tartod, hogy a szülői házban vagy. Amúgy meg bármikor átmehetsz itt- nyitottam ki a szobákat összekötő ajtót.

- Köszönöm!- ölelt meg a lány.

Jól sejtettem, Heike nem figyelt oda barátnőmre. Végig Sebinek szentelte a figyelmét és mindent megtett, hogy neki egy perce ne legyen Evangeline-nel közösen. Láttam unokaöcsém keserves pillantásait és hallottam minden vágyakozó sóhaját. Heike csak azt felejtette el, hogy így esélyt adott barátnőmnek arra, hogy Norbert megismerje.

Ebédre is csak 4 személyre terített a ház asszonya, de még mielőtt leülhettünk volna, letettem még egy terítéket, majd barátnőmet a helyemre ültettem Seb mellé. Cserébe egész ebéd alatt gyilkos pillantások özöne szállt felém keresztanyámtól, de elégedettnek éreztem magam. Majd délután eljött a fellélegzés pillanata, mikor elmentünk a sulihoz Fabianért.

- Végre itt vagy te is!- huppant be a kocsi hátsó ülésére a srác. – Azt hittem, hogy a bátyám sosem hoz el hozzánk.

- Szia, Fabian!- nevettünk a lánnyal.

- Bocsi, sziasztok!- pirult el. – Mekkora a hadi helyzet?

- Anyukád keresztülnéz rajtam- felelte barátnőm.

- Sokat fog velem vitázni mostanában- jelentette ki komolyan. – Utálni fogja, hogy a te oldaladon állok.

- Hálás vagyok neked- fordult hátra a lány és rámosolygott.

*****

- Hol van az a bögrém, amit Sebi hozott Ausztráliából?- kutatott Fabi a konyhaszekrényben.

- Oda tettem el, a középső polcra- mutatott az egyik szekrényre Heike. – De miért kell az neked?

- Mert tetszik rajta a rajz- vágta rá a fiú és kivette a szekrényből, majd feljött a szobámba. – Szereztem negyedik bögrét.

- Ügyi- mosolyogtam. – A bátyád a szobájában, Eva a fürdőben, én meg lemegyek, megcsinálom a forró csokinkat.

- Én meg elköszönök anyától és elmegyek „aludni”- mosolygott, majd átment a szülei hálójába.

Lementem a földszintre, hogy megcsináljam a forró csokinkat. Heike egy pillanatig szúrósan nézett rám, mikor lejött, de nem érdekelt. Mikor készen lettem, gyorsan felvittem a kancsót, majd az éjjeliszekrényen lévő asztalra helyeztem. Barátnőm meglepve nézett szét, de én csak egy mindent tudó mosollyal nyugtáztam a dolgot. A fiúk bármelyik percben betoppanhattak.

2010. december 8., szerda

Kísért a múlt - 54. rész

Elnézést kérek mindenkitől, hogy nem volt eddig folytatás. Akit az okok érdekelnek, annak: http://monshenapjai.blogspot.com/ A részt ajánlom Gooffy-nak, Rékának, Rékának és Zsaninak :D


------------------------------------------------------

Akármennyire imádtam Monaco-t az első pillanatban, ez a tetszés és öröm elszállt. Utáltam azt, hogy megláttak minket a paparazzik, utáltam, hogy Jenni már tud rólunk, utáltam, hogy nem lehetek Kimivel, utáltam, hogy mindezt át kellett élnünk együtt. Pocsék volt a hetünk, mivel nem lehettünk együtt.

Mindkettőnket letámadtak az újságírók, mindenki a kettőnk kapcsolatát próbálta boncolgatni. Az újság megjelenése után azt éreztük a legjobbnak, ha nem vállaljuk egymást. Jobb a békesség most nekünk. Így viszont a csak esténként találkoztunk, mikor bezuhantunk egymás mellé az ágyba a hotelszobában.

Amikor volt merszem kimenni a pályára, egyből körülvett vagy 30-40 újságíró. Mindegyik ugyanazt akarta tőlem. Megtudni, hogy mi van közöttünk a Jégemberrel, mivel ő szokásához híven annyit felelt nekik, hogy nem nyilatkozik. Én viszont nyíltan tagadtam a kapcsolatot kettőnk között.

- Nyúzottnak tűnsz- ült le mellém Evangeline a repülőtéren.

- Kikezdtek azok a vérszívók- böktem a fejemmel a bejárat felé, ahová ki lettek rekesztve az újságírók. – És szeretném, ha átölelne, ha megcsókolna, de tudom, hogy nem teheti meg.

- Sajnálom, hercegnő- ült le mellém Seb is és megölelt. – De gondolj arra, hogy szombaton már a repülőn ülünk és ő is. Kanadában pedig csütörtökig bezárkózhattok a szobába.

- Kanada még messze van- mondtam nyafogva.

- Jobbat nem tudunk felajánlani, mivel ott van…

- Ki ne mondd a nevét!- fordultam Evangeline felé. – Már a gondolatától is teljesen kiráz a hideg.

- Rendben, nem mondom ki. Inkább elterelem a figyelmedet azzal, hogy segíthetsz nekem- kelt fel a székekről ő is, mikor bemondták a gépünket. – Segíthetsz meggyőzni a keresztanyádat.

- Mikor döntötted el, hogy velünk jössz?- ráncoltam a szemöldököm.

- Igazából már akkor, mikor a jegyeket kellett lefoglalnom pénteken- sütötte le a szemeit. – De Sebi is csak akkor tudta meg, mikor nem repültem el Kimivel.

- Akkor Heike…- pillantottam a lányra, majd unokaöcsémre.

- Ezért kell segítened- vágták rá egyszerre.

- Jó, legyen- adtam be a derekam. – De van, akinek tudnia kell róla.

Előszedtem a telefonom a zsebemből, felcsatlakoztam az internetre és küldtem egy rövidke üzenetet Fabiannak arról, hogy mire számítson. Ha már a szülők így is, úgy is szívbajt fognak kapni, legalább legyen valaki, aki felkészül a háborúra. És szükségünk lesz erősítésre is, mert Norbertnek idő kellett, hogy eldöntse, mit gondol. Így maradt a legkisebb.

Idegesen szálltunk le a repülőről, mikor megérkeztünk Münchenbe hétfő délelőtt. Innen várt még ránk egy 4 órás autóút haza. És Norbert jött ki elénk a reptérre. Eva arca teljesen elfehéredett, attól féltem, hogy össze fog esni. Egész úton remegett a keze az idegességtől, de most még jobban aggódtam érte. Még Sebastian közelsége sem nyugtatta meg.

- Szia, keresztapu!- próbáltam vidáman indítani a dolgot.

- Szia, Zoé!- ölelt meg és üdvözölt két puszival. – Seb?

- Jönnek mindjárt ők is- nyomtam meg a többes számra utaló ragot.

- Heike ki fog borulni- sóhajtott fel a férfi.

- Helló, apa!- köszöntötte őt a kisebb Vettel. – Szeretném bemutatni a barátnőmet.

- Evangeline Datworth vagyok- nyújtotta a kezét a lány.

- Norbert Vettel- lépett hozzá közelebb a férfi és két puszival üdvözölte őt. – Sebastian!- nézett komolyan a fiára és a csomagokkal együtt előre indultak.

- Le tudom valamivel kenyerezni őt?- súgta oda nekem barátnőm.

- Ha valamilyen csoda folytán bejutsz a feleségem mellett a konyhába és készítesz valami édességet- fordult hátra mosolyogva keresztapám.

Eva belepirult, mi pedig jót derültünk Sebbel. Az út nagy részét hazafelé átaludtuk. Legalábbis mi, lányok biztosan. Sebiről nem tudok mit mondani, tekintve, hogy ő elöl ült és mikor én elbóbiskoltam, akkor ők még vadul diskuráltak az apjával. Heppenheim határában keltettek fel minket, hogy legyen időnk felkészülni a hazaérkezésre, amitől Angel annyira félt.

A kocsiból kiszállva majdnem összeesett és az arca újra felvette a falfehér árnyalatot. Azt gondoltam, hogy ennél rosszabb már nem lehet, egészen addig, amíg nem jelent az ajtóban Heike Vettel.