Love from the past

Sziasztok! Itt is a folytatás! Nem lett olyan hosszú, mint terveztem, de itt kellett elvágni, hogy legyen izgalom. Jól érzitek, hamarosan vége a történetnek, de ez az esemény azért tartogat magában pár lehetőséget.Ígérni nem ígérek a következővel kapcsolatban, amint lesz időm és energiám, hozom! Jó olvasást!

44. rész

(Mila szemszöge)

A karácsony és a szilveszter egyfajta álomvilág volt számomra. A családunkkal lehettünk, mindenki mosolygott, boldog volt, szinte minden tökéletessé vált. Talán néha már túlságosan tökéletessé, de nem tudtam betelni a dolgokkal és nem is akartam. Ismertem az életet, tudtam, semmi nem tart örökké, ezért ki akartam élvezni minden pillanatot.

Kaisa szinte repkedett, mióta Kimi tudta a legnagyobb titkát. A fadíszítés közben persze volt egy nagy beszélgetés, tisztáztak néhány dolgot a kapcsolatról, de nem szóltunk bele a lányunk szerelmi életébe. Mindösszesen azt szerettük volna, ha nem követ el hibákat, mint mi magunk gyerekfejjel. Hiába tudtam, hogy ő nem tekint hibának dolgokat, amit akkor megtettünk, de tudtam, hogy mik a következményei például egy korai terhességnek. Valamint azt is, hogy Sebastiant mennyire megviselné, ha ő „rontana el mindent”.

Az újévet hetesben töltöttük és köszöntöttük. A mi házunkban volt a nyugodt szilveszter. Kimi nélkülem nem akart elmenni sehová bulizni, így eldöntöttük, hogy életünkben először vállaljuk a felvigyázó szerepét. Paulát elhozta hozzánk, továbbá a keresztfiaink is velünk voltak, hogy Kriisti és Rami elmehessen kicsit kikapcsolódni. És persze a pocakomban a babáink is ünnepeltek – már érezni lehetett a mocorgásukat.

Süteményt sütöttünk, társasjátékokat játszottunk – a három fiú persze életre-halálra, koktélokat kevertünk a srácoknak, hogy felnőttes dolgot is csináljunk (természetesen alkohol nélkül gyümölcslevekből és szirupokból). Éjfélkor az udvarról néztük a tűzijátékot kölyökpezsgővel koccintva és valamikor 1 óra közül kerültünk ágyba, ahol kettesben töltött gyönyörű pillanatokat éltünk át.

Kaisa Sebastiannal töltötte az idejét Németországban a Vettel családdal. Nagyon féltek mindketten, hogy mit is fognak szólni a kapcsolatukhoz. Ahogy sejtettük, nem volt túl egyszerű elfogadtatni a szülőkkel, de szerencsére nem zárkóztak el teljesen attól, hogy megismerjék a lányunkat és a két fiatal bevallása szerint a helyzet napról napra javult és lett a hangulat egyre családiasabb.

Azt hiszem, nekünk azért volt könnyebb a dolog, mert mi is elkövettük a saját hibáinkat tizenévesen. Nekem elég zűrös volt a fiatalkorom, amíg Kimi mellett le nem nyugodtam. Utána pedig közösen vágtunk bele abba a dologba, amit családnak neveznek, ahol gyerek fejjel kellett megkomolyodnunk és felelős szülőkké válnunk. Talán az nyugtatta mindkettőnk lelkét, hogy egy olyan férfi volt a lányunk mellett, aki felfogta a felelősségét.

***

(Kaisa szemszöge)

A január első hete gyorsan eltelt és már csak azon kaptam magam, hogy újra otthon vagyok és tanulok, mert a nyakamon a vizsgáim. Reggeltől estig a füzeteket bújtam, aminek több oka is volt. Egyrészt nem akartam szégyent hozni a szüleimre, meg akartam nekik mutatni, hogy lehet bennem bízni és kiérdemeltem azt, hogy magántanulói státuszba tegyenek. Másrészt pedig elviselhetőbb volt Seb hiánya, amíg eltereltem a figyelmem. Így is segített, hogy Basi, az egyre nagyobb cicám emlékeztetett rá.

Végül 4,3-as átlaggal zártam a félévet, aminek nagyon örültem. Úgy éreztem, hogy mindent megtettem a siker érdekében és tényleg nem tudtam volna többet összehozni a tudásomból. Szerencsére a szüleim is így látták a dolgokat, meg voltak velem elégedve. Így semmi akadálya nem maradt, hogy elmenjek a fotózásra, amit még korábban sikerült lebeszélni.

Nagyon élveztem a dolgot, remek ruhákat kaptam és egy profi csapat foglalkozott velem. Amikor rápillantottam a végső képekre, el sem akartam hinni, hogy tényleg én vagyok rajtuk. Egy felnőtt nő nézett velem szembe, aki valamilyen szinten hasonlított rám. Sehol nem volt a mindennapi, felkötött hajú, sminket nem használó, kicsit sportos lány.

Apának és Sebnek e-mailben továbbítottam a képeket, mert mindketten Angliában voltak. Apu üléspróbán, Basi fejleszteni és szimulátorozni. A nyakunkon voltak a tesztek, az új autók bemutatói, így egyre kevesebbet láttuk őket. Majd amint elküldtem a képeket, anya is leült mellém és együtt kielemeztük a képeket.

-Kész nő lettél- nézett rám nagy mosollyal.

-Igyekszem- sandítottam rá.

-El kell fogadnom, hogy ideje lesz a kicsi babámat elengedni- simított végig az arcomon.

-Lesz két kicsi babád, aki pótol engem- fordultam felé.

-Nem, nem- rázta a fejét. – Egyikük sem tud a helyedbe lépni. Csak annyi történhet meg, hogy melléd lépnek. Amúgy nézegettem a képeidet kicsi korodból és ezt találtam- nyújtotta át nekem.

Felnevettem, mikor megláttam önmagam egy nyári képen olyan 2 éves forma körül. Anyu szerint már akkor volt egyéniségem, ő imádta ezt a képet rólam. És addig hadakozott velem, amíg beleegyeztem, hogy kirakhatja. Csak Sebastian meg ne lássa, mert soha nem mosom le magamról a dolgot!

***

A tesztekre nem mentem, felkészülési időszak volt és úgy döntöttem, hogy rám férne némi igen komoly edzés a csapattal. Állandó délelőtti konditermi alapozásokon és délutáni maratoni úszásokból állt minden napom. Anyát elküldtem apával, hogy még most legyen vele, amíg utazhat és a babák nem születtek meg.

Remek helyem volt a nagyinál, aki elkényeztetett. Szerettem nála lenni, bár nagyapa nagyon hiányzott. De tudtam, hogy ez az érzés sosem fog megszűnni, ezért igyekeztem eltemetni magamban és elterelni a nagyi figyelmét is, amikor csak lehetett. És ketten együtt olyan ötletekkel álltunk elő, amitől égnek fog állni a családunk haja.

Reggelente Hanna-Maria vett fel és vitt edzésekre, amiket már csak másodedzőként irányított a baba miatt. Azt hiszem, hogy nem fogjuk győzni pelenkával a családban, annyi picúr lesz egyszerre. De nem lesz gond legalább a játszópajtások terén, mint nálam, akinek kevés barátja volt, mivel nem voltak velem egykorú gyerekek a családban a születésemkor.

Szerettem vele edzeni, ő pontosan tudta, hogy mire is van szükségem ahhoz, hogy tökéletes formába kerüljek. Az úszás volt az életem és bár anya féltett az élsporttól, nem szólt bele a dologba és hagyta, hogy azt tegyem, amit szeretek. Én pedig vízi lánynak születtem, a vízben éreztem magam szabadnak és függetlennek.

***

(Kimi szemszög)

Utolsó nap volt a teszten, aminek örültem. Nem azzal volt a bajom, hogy autóba kell ülni vagy dolgozni kell. Sokkal inkább az volt a bajom, hogy az időmet nem tölthetem Milával most, amíg megtehetem. Így is elgondolkoztam, hogy biztos folytatnom kell-e a versenyzést most, hogy még két baba csatlakozik a családunkhoz. Sokszor éreztem, hogy ideje lenne inkább apaként szerepelnem az életben.

Ebédszünet előtt fél órával szálltam ki az autóból. A srácokkal megbeszéltünk néhány módosítást, majd úgy döntöttem, délutánig kibírják nélkülem. Markkal elmentünk ebédért, majd visszavonultam az öltözőnek kialakított részbe. Nyugalom volt, nem zavartak. Kicsit jól esett megpihenni. Már csak a családom hiányzott a teljes békéhez.

-Ki keres ilyenkor?- kérdeztem Markot, mikor megszólalt a telefonja.

-Mila…- mondta és egyből felém nyújtotta a készüléket.

-Kicsim? Minden rendben?- vettem fel aggódva.

-Haza kell jönnötök…- rebegte alig hallhatóan.

-Jól vagy? A babák? Mi történt?- hadartam azonnal.

-Nem…- suttogta és zokogássá torzult a hangja.

-Kisfiam, nagy a baj- szólalt meg anya, aki valószínűleg átvette a telefont a feleségemtől.

-Anya, mondj már valamit!- szólítottam fel talán kicsit erélyesebben, mint kellett volna.

-Kaisa kórházban van- mondta és éreztem, ahogy a vér még sebesebben száguld az ereimben. – Az uszodában történt baleset, az öltözőben egy egész falszerkezet dőlt össze, több lány is benn volt éppen. Alig tudták őket kiszedni a romok alól…

-Anya, hol a lányom? Mi van vele?- hadartam, és közben már a ruháimat dobáltam be a táskámba.

-Műtik. Mindent megtesznek érte… Jönnötök kell!- szólt kissé már hisztérikus hangon.

-Nagyon vigyázzatok magatokra! Rohanok!- mondtam neki és megszakítottam a hívást.

Mark nem kérdezett, megértette, hogy mennünk kell. A csapatnak csak annyit mondtam, hogy családi vészhelyzet, ne haragudjanak, mennem kell. Mivel sokuknak voltak gyerekei, értették, hogy nem maradok. Már a kocsiban voltam, amikor eszembe jutott, hogy Sebastian valószínűleg semmit nem tud. Odaadtam az edzőmnek a telefont, hogy küldjön a németnek egy üzenetet, egy óra múlva legyen a reptéren, mert jönnie kell.

Bármennyire nem rajongtam azért, hogy a lányom egy nála 10 évvel idősebb férfivel jár, tudtam, milyen, amikor az ember nem tud a szerelme mellett lenni. Milana mellett átéltem, milyen, amikor nem lehetsz vele, hogy könnyítsd a szenvedésén. A lányom ezt nem élhette át, és ha én tehettem azért, hogy mindez máshogyan legyen, akkor ez volt a minimum, ami a kötelességem az apjaként.

***

(Mila szemszöge)

A tudat, hogy a lányom életveszélyben van, teljesen megőrjített. Nem tudtam magammal mit kezdeni, segíteni akartam rajta bármi áron. Még mindig a fülemben csengett a húgom hisztérikus hangja, amivel közölte, hogy mi is történt az uszodában. Csak a szerencsének köszönhettük, hogy nem kell érte is aggódnunk.

A kórházi folyosó rideg és barátságtalan volt. A falak nagyjából egy méter magasságig zöld csempével kirakva, majd felette fehérre meszelve. A padló hófehér járólapokból állt, minden lépés visszhangzott a nagy csendben. Két oldalon műanyagszékek voltak kihelyezve a látogatók számára, a fejünk fölött a neoncövek néha meg-megvillantak. A folyosó végén pedig a hatalmas kétszárnyú ajtó, ami a műtőkhöz vezető utat zárta el. Mindez steril szaggal körbevéve, amitől az ember gyomra felfordul.

Paula mellettem ült és igyekezett nyugtatni. Több mint 3 órája semmi hírünk nem volt a lányomról. A pánik hullámokban uralkodott el rajtam, nem tudtam uralni a saját testemet. Anya voltam, aki saját magát soha nem helyezte előtérbe. Az akaratom pedig nem volt elég erős, hogy egyensúlyt tudjak teremteni magamban a meg nem született ikreim és a veszélyben lévő lányom között. Kaisa volt most előtérben.

-Mimi- hallottam meg egy vágyott hangot. – Mimi, itt vagyok!- éreztem meg az óvatos simogatást.

Kinyitottam a szemeimet, valószínűleg elszunnyadtam a várakozásban. A terhességemnek köszönhetően sokkal fáradékonyabb voltam és a stresszhelyzet sem segített. Ahogy oldalra fordítottam a fejem, láttam Kimit, akinek a kinti hidegtől még piros volt az arca. Velem szemben pedig ott állt egy halálsápadt német is.

-Nem tudunk semmit órák óta- bújtam bele férjem ölelésébe. – Semmit- suttogtam és a könnyeim potyogni kezdtek.

-Nyugodj meg, kicsim!- simogatta a fejem. – Rendben lesz minden- nyugtatott. – Amint szállítható állapotba kerül, visszük Svájcba.

-Svájcba?- néztem fel és úgy tűnt, Sebastiant is meglepte ez a hír.

-Beszéltem Akival, a magánklinikáján fogja kezelni a lányunkat- felelte Kimi. – Nem hagyom, hogy a szemünk fénye ne a legjobb kezekben legyen. Benne bízhatunk, te is tudod.

-Tudom- érintettem meg a csuklóján a heget, amit szintén a finn orvos műtött, akit a McLaren-es időkből jól ismertünk.

-Akkor a kölyök is mellette lehet- bökött a németre. – Tudod, hogy szüksége lesz rá.

-Ott leszek- szólalt meg érkezésük óta először Seb. – Persze, csak ha engeditek.

-Miért ne engednénk?- pillantottam fel rá. – Kelleni fog neki a támasz. Kelleni fogunk mindannyian.

-Még mindig semmi- lépett elénk Paula. Fel sem tűnt, hogy elment. – A nővér azt mondta, hogy még mindig a műtőben vannak, nem mondhat semmit.

-Nem hiszem el- morrant fel Kimi. – Tudni akarom, hogy mi van vele, az én vérem!

Ezzel a lendülettel felpattant mellőlem és elrohant a nővérpult felé. Csak néztem utána és reméltem, hogy valóban megtud néhány dolgot, ami könnyít a lelkünkön a lányunkkal kapcsolatban.

Love from the past

Sziasztok! Íme, folytatás! Csak annyit fűznék hozzá, hogy Boldog Születésnapot Kimi!!!

43. rész

(Kimi szemszöge)

December 20.-a volt, csütörtök. Mi mégis ezt a napot választottuk ki ahhoz, hogy végre a családunk előtt is összekössük az életünket. Egy FIA- gálán már túl voltam, habár nem nagyon fűlött hozzá a fogam. A lányokat nem is vittem magammal, senkinek nem hiányzott az a felhajtás, ami ott körülvett minket. Volt pont elég ismerős ahhoz, hogy ne kallódjak el. Nem mintha nagyon el tudnék.

-Izgulsz már, haver?- lépett be Toni a szobánkba. Míg én otthon készültem, addig Mila és a többi lány Hanna-Maria házában.

-Minek?- fordultam felé és vigyorognom kellett Luukason. Igazi fess fiatalember volt két évesen öltönyben. – Már a feleségem, nem kell attól tartanom, hogy hátat fordít vagy nemet mond.

-És ha én meggyőzöm?

-Te?- kérdeztem hitetlenkedve. – A feleségemnek van ízlése.

-Te?- kérdezett vissza ugyanúgy. – Kérlek, nem a legjobb az ízlése.

-Menj a francba!- vágtam hátba röhögve.

-Te is, mert még egy normális legénybúcsúd sem volt, te szemét- röhögött ő is.

-Nem is kellett- rántottam meg a vállam.

Oka volt, hogy nem tartottunk semmilyen bulit. Mila rosszul volt, napokra kórházba került, mert valami Brazíliában összeszedett vírus megtámadta, veszélyben voltak mindketten. Nem hagytam őket ott senki kedvéért, pont elég ideje kellett küzdenem, hogy velem legyen és hogy újra szülők lehessünk. Nem bocsátottam volna meg, ha nem vagyok vele. És ahogy őt ismerem, ő sem nézte volna el nekem, mint annyi minden más esetben.

-Milyen lesz a ruha?- rángatott ki a gondolataimból haverom.

-Jó kérdés, nem tudom- ráztam meg a fejem. – Nem néztem meg.

-B*zdmeg, itt volt a házban!- háborodott fel.

-Minek nézzem meg? Mila meglepetést akart. Én meg nem fogom elszúrni- nyúltam a nyakkendőért. – Ki volt az a gyökér, aki kitalálta a csokornyakkendőt?

-Mittom én- nyúlt a fia után Toni. A kiskrapek éppen félig lefelé lógott az ágyról.

-Az a hatalmas mázlitok, hogy mindenki csokornyakkendőben van, mert különben tuti, hogy én is belevágnám a szemetesbe- igazgattam a sajátomat.

-Nem azért van ilyen rajtad, mert Miss. „Nyafogok-mindenért-és-csak-a-pénzed-és-hírneved-érdekel” libát normál nyakkendőben vetted el?

-Ja- mordultam. Nem is akartam emlékezni rá. – Elég egy elcseszett ötlet volt, hogy megnősüljek akkor. Volt egy kirakati bábum, aki csak dugni volt jó.

-De megcsaltad…- jelentette ki barátom, habár volt benne valamennyi kételkedés.

-Mimivel- helyeseltem. – Mert soha nem engedett el és én sem őt.

-Azért örülök, hogy együtt vagytok- veregetett vállon.

-Én még jobban- nyúltam a zakóm után.

Nem voltam érzelgős, de szerettem volna, ha apa velem van ebben a pillanatban. Imádta a feleségemet és a lányunkat is. Pontosan tudtam, hogy repesne az örömtől, hogy összekötjük az életünket és újabb unokával ajándékozzuk meg őket. És ez a gondolat, ez a tudat volt, ami segített, hogy megbékéljek a ténnyel, hogy nem lehet mellettem. Mert ha a teste nincs is velünk, a szívünkben és anya jelenlétében az ő lelke is ünnepel.

***

(Kaisa szemszöge)

Halkan nyitottam be anyához. Habár hiába zajongtam volna, valószínűleg a lentiektől semmit nem hallott. A földszinten lévő női delegáció nem győzte túlkiabálni a másikat. Nekem már kicsit sok lett és mivel amúgy is mindjárt indul mindenki, inkább feljöttem. Csak én maradok anyával a nagy pillanat előtt. Ami annyira már nem hatalmas, hiszen már megköttetett az eskü.

-Szia, drágám!- pillantott rám a tükörből.

-Szia!- mosolyogtam és becsuktam az ajtót.

Éppen a csinos fülbevalóit helyezte a fülébe, amit apa küldött neki velem ajándékként. Végignéztem rajta és megállapítottam, hogy mennyire jól néz ki. Szerencsés ruhát választottunk, könnyen tudtak engedni a derékrészből, hogy a növekvő pocak elférjen. És a gyöngydíszítés pont úgy futott, hogy eltakarta az apró kis átalakításokat.

-Visszafogott elegancia- jegyezte meg, ahogy felém fordult. – Igazán tetszik, jól áll neked. Kész felnőtt vagy- sóhajtott.

-Anya, nehogy elkezdj nekem sírni!- kuncogtam fel.

-Tudod, furcsa lesz- nézett végig rajtam újra. – Nem az, hogy ennyi ember előtt is összeházasodunk. Még csak nem is az, hogy együtt fogunk lakni. Inkább majd az, hogy leszel te, a felnőtt lányom, aki szerelmes, akinek lassan, de biztosan lesz egy saját élete. És melletted itt lesz egy apró baba, aki ránk lesz utalva, akinek minden mozdulatára figyelni kell. És ti mindketten részben az enyémek vagytok.

-A sminked!- léptem mellé nevetve és a kibuggyanó könnyeit törölgettem. – Nem lesz furcsa semmi. Minden természetes lesz, ebben biztos vagyok.

-Legyen igazad!- mosolygott rám.

Kiigazítottuk a sminket, majd egy kósza tincsét visszatűztem a kontyába. Utána rásegítettem a hófehér kabátot is, hogy indulhassunk. Időközben elcsendesedett a ház, a többiek már elindultak, hogy ott legyenek az esküvő helyszínén, a kastélyban. Gyönyörű egy hely volt, imádtuk, amikor először megláttuk, és tudtam, hogy anya akarja. Apu meg mindent megadott neki.

A földszinten Sebastian várt minket. Rettentően elegáns volt öltönyben, csokornyakkendővel. Még nem láttam őt ma, sőt, lassan már egy hete nem találkoztunk. Anyára pillantottam, aki kedves mosollyal és egy fejbiccentéssel biztatott, hogy üdvözöljem őt. Amennyire a tűsarkak engedték, előre siettem a lépcsőn és a fess fiatalember karjaiba vetettem magam.

-Szia!- szorított magához.

-Szia!- suttogtam a fülébe és megcsókoltam.

-Két ilyen gyönyörű nőt még az is lehet, hogy elrabolok- nevetett, mikor anya is leért mellénk. – A Räikkönen- hölgyek igencsak kitettek magukért.

-Egy esküvőn muszáj- felelte anyu, majd ő is megölelte a németet.

-Odakinn havazik- közölte velünk Seb. – Nekem viszont sikerült az ajtóba állnom, hogy a ruhádat és a cipődet megmenthessük.

-Remek!- ragyogott fel anya szeme. Ideje volt indulni.

***

(Mila szemszög)

Amikor az ember a családjával lehet nyugalomban, békében és boldogságban, értékeli azt. Főleg olyan események után, amik velünk történtek meg. Igazi örömünnep volt ez az esküvő nekünk. És úgy ülni Kimi mellett egy meseszép ruhában, királynőnek érezve magam, hogy már az egész családunk jelenlétében is örök hűséget fogadtunk egymásnak, maga volt a tökéletesség.

Nem rendeztünk hatalmas és világraszóló partit, csak annyi embert hívtunk meg, akik tényleg jelen voltak az életünkben. A szüleink, a lányunk, a testvéreink családdal, a közös barátaink és néhány pilóta tette ki a vendégsereget. Mindenki jelen volt, akire szükségünk volt. Mosolyogva néztem végig a boldog arcokon. Egy volt csak kicsit feszült.

-Mi történt Sebastiannal?- hajoltam Kaisa felé Kimi előtt.

-Nem tudom- rázta meg a fejét. – Mintha valami megváltozott volna, már nem annyira közvetlen velem. Tartja a távolságot.

-De néhány órája még semmi baj nem volt- ráncoltam a szemöldököm.

-Én sem értem- rázta a fejét. Jobban nem tudtuk kivesézni a témát, hiszen ott ült közöttünk Kimi.

-Lányok, nincs a kölyöknek semmi baja- jelentette ki mellettem a férjem. – Csak kapott egy adag fejmosást, meg ismeri a következményeket.

-Miről beszélünk?- suttogta a lányunk és közben félig elsápadt.

-Egy gépen jöttünk haza Isztambulból- jegyezte meg Kimi, mintha nem számítana. – Beszélgettünk és elmondta, amit sejtettem, amiről sejtettem, hogy anyád tud, és amiről sejtettem, hogy nekem nem mernétek elmondani.

-Tudsz róluk?- kérdeztem és megszorítottam a térdét, ahol a kezem pihent.

-Nem szedem le a fejét- rántotta meg a vállát. – A lányunk sokkal érettebb a koránál és nem tiltom meg neki, hogy szerelmes legyen. Még azt sem, hogy egy 10 évvel idősebb emberbe – tegyük hozzá, ez csak azért lehet, mert ismerem. Csak annyit mondtam neki, hogy azért vegye figyelembe, hogy egy 15 éves lánnyal kezdett. Meg hogy nemzőképtelenné teszem, ha megbántja- rántotta meg a vállát. – Szóval- fordult Kaisa felé – mondd meg neki, hogy ne legyen karót nyelt, csak azért, mert most vagytok először egy párként egy helyen velem. Élvezzétek az életet!

-Nekem sem mondtál semmit- jegyeztem meg, mikor lányunk egy nagy ölelés után repült a némethez.

-Mert tudtam, hogy te tudod és véded őket- simított végig az arcomon. – És minek beszélni a dologról? Amíg Seb tudja, hol a helye, nem zavar. Legalább nem valami ismeretlen suhanc. Mondjuk, egy versenyző tizenéves.

-Versenyző tizenéves?- nevettem fel.

-Aki jó útra tereli- nyújtotta a kezét, amit elfogadtam. – Bár őt nincs miért jó útra terelni, teljesen rendes és normális lányunk van. Azt hiszem, egészen sikeresek vagyunk szülőnek.

-Majd akkor mond, ha túl vagyunk még 20 éven- követtem őt.

Táncolni kezdtünk és lassan mindenki, aki párral volt, csatlakozott hozzánk. Jó volt körbenézni és látni mindenkit. Főleg a lányunkat összesimulva a némettel. Kimi pont annyira lepett meg engem, mint valószínűleg mindenkit ezzel az elfogadással. Talán belátta ő is, hogy ha tiltjuk a dolgot, csak rosszabb lesz. Nem tudtam biztosan, de örültem, hogy mindez így történt, ahogyan.

Délután 4 volt, mikor kihozták a tortánkat, ami a nagy bejelentés is volt. Kitaláltuk, hogy a megszokott esküvői pár marcipánfigura helyett jobban szeretnénk, ha egy pár babacipő lenne a tetején, tudatva mindenkivel, hogy újabb Räikkönen érkezik a családba. Mivel senki nem tudott a dologról, rá is csodálkoztak az édességre. De Kimi és Kaisa is még meglepettebb volt, mint a többiek.

-Egy cipőt beszéltünk és fehéret…- jegyezte meg férjem.

-Tudom- mosolyogtam.

-Te voltál a dokinál… Ami pont egybeesett azzal, amikor el kellett menni a ruhákért…- folytatta a lányunk.

-Igen- bólogattam.

-Kék és rózsaszín… És kettő…- folytatta Kims tovább. – Mila, mi is volt az orvosnál?

-Kisfiú és kislány is- mosolyogtam rájuk. – Ikrek!

-Akkor most jól látjuk, hogy újabb Räikköneneknek örülhetünk?- harsogta valahonnan Rami.

-Májusban egy fiú és egy lány szülei leszünk- jelentette ki Kimster, engem maga elé húzott és a kezünket a pocakomra fektettük.

Határtalan jókedv árasztotta el a környezetünket. Szerettem volna, ha mindenki velünk örül, de ez nem volt teljesen így. A szüleim megsértődtek azon, hogy nem velük közöltem a dolgot először. Távoztak is, de nem szóltam érte. Egyre távolabb kerültünk egymástól és bármennyire is szomorúnak kellett volna lennem emiatt, úgy éreztem, hogy ha csak így tudjuk megtartani az emberi kapcsolatainkat, akkor ez lesz a legjobb.

Velük szemben Paula a könnyeit törölgette, Rami a srácainak magyarázta, hogy mi is történt, Kimi haverjai élükön Tonival már ugrattak minket az ikrekkel, míg Hanna-Maria mellém somfordált. Húgomra pillantottam, aki mögött Jansen is ott ácsorgott. Csillogott a szeme és nem tudta letörölni a mosolyát. Volt egy megérzésem vele kapcsolatban.

-Május 11- mondtam a dátumot, amikorra a kicsiket jósolták.

-Július 3- válaszolt. Azonnal magamhoz öleltem.

-Gratulálok!- nevettem. – Te meg akár akartál, akár nem, a családba kerülsz- fordultam Jansen felé.

-Vele akartam- ölelte át a húgom derekát.

-Keresztanyu!- hallottam a hangot az asztal másik oldaláról. Odafordultam és Titus nézett rám. – Ehetünk tortát?

-Drágám!- érintettem meg Kimi hátát, aki felém fordult. – A keresztfiaink tortát kérnek. Ideje lenne felvágnunk, nem?

-Kis bélpoklosok- nevetett ő is. Együtt a kés után nyúltunk és felszeltük az édességet.

Életünk egyik legszebb napja volt. Akárcsak az esküvőnk a tengerparton. Mindkettő különleges volt, nem tudtam volna különbséget tenni a kettő között. De a nagy kaland csak most fog következni.

Love from the past

Sziasztok!  Tudom, 2 hónapja nem volt semmi új itt. Kellett az idő, mert nem éreztem semmi erőt a folytatáshoz. Nem szóltam, mert nem akartam ígérni, nem tudtam, hogy képes leszek-e még arra, hogy bepötyögjek bármit. Most hoztam a következő részt. Nem ígérek, nem tudom, mikor lesz újabb - az életemben pont elég dolog van ahhoz, hogy ne tudjam az írást tenni első helyre.

42. rész

(Mila szemszöge)

Kaisával éppen képeket néztünk, amiket Hanna-Maria küldött át. Az asztaldíszítések között válogattunk kedvünkre, nem tudtuk igazán, hogy mire is vágyunk, ezért szerencsére több opciónk is volt. Mialatt mi ezeket válogattuk, megérkezett Kimi is. Felnéztem, de az arcán az égvilágon semmi nem látszott. Nem volt túlságosan pozitív, ha felém is a közömbösség árad.

-Figyeljetek!- pattant fel mellőlem lányunk. Meglepetten pislogtam rá és Kims is csodálkozva nézte őt. – Lehetne, hogy ahelyett, hogy napokig nem beszéltek és meg vagytok sértődve egymásra, normálisan megbeszélitek a dolgokat most? Légyszi!- kért minket.

-Esti levezető edzés?- érdeklődött az eddig csendben szemlélődő Mark.

-Jövök- hagyott ott engem Kaisa.

Kisétáltak minden szó nélkül. Ott maradtunk ketten, néma csendben, a köztünk lévő hatalmas feszültséggel. Felsóhajtottam, nem tudtam, mit is kellene tennem. Úgy döntöttem, hogy kivárásra játszom, mert ötletem sem volt, hogy mit is gondolhat, miért is borult ki. Abban sem voltam biztos, hogy látta/hallotta/olvasta a nyilatkozatomat.

-Stephan megmutatta a felvételt- kezdett végül bele, de nem nézett rám.

-Valóban?- kérdeztem vissza remegő hangon.

-Meglepően jól kezelted- fordult felém.

-Miért? Hogy kellett volna kezelnem?- kérdeztem vissza kissé morcosan.

-Fogalmam sincs- túrt idegesen a hajába. – De egyedül ilyen hiénákkal szemben…

-Kimi, túl vagyok rajta- keltem fel az asztal mögül, amikor megértettem, mit is érez. – Nézd, megtehetném, hogy elbújok mögötted. De ha ezt tenném… azt hiszem, akkor elmondhatnám, hogy elbuktam az életem.

-Elbuksz? Ezt hogy érted?- ráncolta a homlokát.

-Nézd, a tavasszal történt, ami történt. Olyan dolog volt, amit senkinek nem kívánnék. Igen, mikor hazajöttem, mindenkinek rossz volt- hunytam le a szemem egy pillanatra, hogy nyugodtan végig tudjam mondani, ami a fejemben összeállt. – Azonban feldolgoztam. Tudtam, hogy ha mellettem lesztek és segítetek, akkor képes leszek rá. Ha nem így lenne, akkor most nem lennék képes itt állni veled szemben- néztem mélyen a szemébe. – Nem lehetnék az a nő, aki vagyok. Nem lehetnék a feleséged. Nem lehetnék Kaisa anyja. Nem lehetnék a születendő babánk anyja. És képtelen lennék a világnak megmutatni, hogy létezem. Azzal, hogy mellettetek ezt fel tudtam dolgozni, visszakaptam egy normális életet. Egy olyat, amiben sikeres nő lehetek, boldog és szerelmes feleség, büszke édesanya. Valaki, akinek elég ereje van ahhoz, hogy küzdjön. És hogy miért álltam ki anélkül, hogy tudtál volna róla? Ismerlek- engedtem meg magamnak egy enyhe mosolyt. – Bármilyen jó a pókerarcod és mutatod, hogy nyugodt vagy, annyira forrongtál, hogy elég egy kicsit bántóbb megjegyzés rám és olyan képet mutatsz magadról, hogy téged is kikezdenek. És ami a legrosszabb lehetett volna: Kaisa is célkeresztbe kerül, ha mi nem megfelelően viselkedünk.

-Nincs Jenniről véleményed?- bujkált egy mosoly a szája sarkában.

-Van véleményem, ki nem állhatom- vigyorogtam. – Kb. ezerszer akartam megtépni vagy behúzni neki. Főleg, mikor Kaisára szólt.

-Ne aggódj, azért mindig kiosztottam- húzott magához. – Nézd, nem akartam goromba lenni. Csak ismerem azokat a taplókat. Nem akarom, hogy kikezdjenek, főleg most nem.

-Hidd el, pont ő ad most rengeteg erőt- simogattam meg a pocakom.

-Szerencsére- simította meg az arcom és kaptam egy puszit. – Ettél rendesen?

-Talán többet is, mint kellene. Már nagyobb a fenekem- pillantottam hátra az említett testrészem felé.

-Mutasd!- csúsztatta a kezét azonnal a fenekemre. – Hmm- pillantott rám azzal a bizonyos nézésével. – Nem vagyok biztos ebben- markolt a fenekembe. – Szerintem tökéletes a feneked.

-A combom?- folytattam tovább. Már nem a ruha volt rajtam, hanem egy rövidnadrág és egy top.

-Nekem teljesen rendben van- kezdte simogatni. – De ha szeretnéd, megvizsgálom minden porcikádat.

-Megtennéd?- rebegtettem meg a pillantásom.

-Azonnal- engedett el, majd az ajtóra kitette a „Ne Zavarj!” táblát. – Nézzük csak- ért vissza hozzám.

Először végigsimított az arcomon, majd megcsókolt. Szerelmesen, lágyan. Egy pillanatnyi szünetet hagyott, majd újra visszahajolt az ajkaimhoz és kaptam egy újabb csókot. Vérforraló, akaratos csók volt, amibe mindenem beleremegett. A nyakammal folytatta a megkezdett útját, majd mialatt kicsit lejjebb haladt, lenyomott a kanapéra.

A nyakam után a vállaim és a kulcscsontom következett, majd a pólómat rángatva fektetett el. Először a melltartón keresztül kényeztetett, majd amint megszabadult a rajtam lévő textiltől, a kezei, az ajka, a nyelve mind a melleimet kényeztették. A terhességemnek köszönhetően még érzékenyebb volt a testem ezen területe, így elmondhatatlan élvezeteket okozott, ahogyan kényeztetett.

Persze, nem állt meg itt, egyre lentebb és lentebb haladt a simogatásaival, a csókjaival. Forrt a vérem, akartam őt. Ezzel nagyon is tisztában volt, ezért is játszott velem úgy, ahogyan a kedve tartott. A combomat kényeztette csókokkal, odafigyelve arra, hogy minél közelebb legyen a legérzékenyebb pontomhoz, de ne érintsen.

-Kimi…- leheltem a nevét. Felpillantott rám csintalan tekintettel. – Kérlek!

-Türelem- vigyorgott és nyomott egy csókot a már növekvő pocakomra. Valóban édes kínzásnak vetett alá, percekig kellett várnom arra, hogy ott érintsen, ahol a legnagyobb gyönyört okozhatja nekem. De nem panaszkodhattam, Kimi ismerte annyira a testem, hogy tudja, mit szeretek és mivel adhat nekem a legtöbbet. És mindezt meg is tette, pillanatok alatt eljuttatott a gyönyör kapujába és segített átlépnem rajta. Tökéletes érzés volt vele lenni, a világ legszerencsésebb nőjének éreztem magam. Az esténk pedig még csak éppen elkezdődött.

***

(Kaisa szemszög)

Kétórányi úszás után kellemes fáradság szállt rám. Markkal együtt szálltunk a liftbe és mentünk az emeletre, ahol a szobáink voltak. A folyosón jött szembe velünk Sebastian. Meglepetten nézett végig rajtam – a pillantásában volt egy kis csibészség.

-Sziasztok!- köszönt nekünk. – Szüleid?- nézett rám.

-Remélhetőleg reggelig nem látjuk őket- sóhajtottam. – Megmondtam nekik, hogy beszéljék meg a dolgot.

-A kedvedért biztos megteszik- mondta nekem és úgy éreztem magam kicsit, mint egy gyerek.

-Merre tartasz?- kérdezte őt Mark.

-Vacsorázni- felelte.

-Egyedül?- lepődtünk meg mindketten.

-Kivételesen- rántotta meg a vállát. – Heikki éppen Vandával van.

-Randi?- kérdeztem. Már hallottam, hogy Vanda ábrándozik a finnről.

-Azt hiszem- bólintott Seb.

-Foglalj helyet nekünk is- mondta Mark. – 5 perc múlva megyek. Kaisának kicsit több kell.

-Köszi!- nyújtottam ki a nyelvem. – Sietek!- pillantottam a németre, majd a szobámba mentem.

Tudtam, jól szórakoznak azon, hogy nő vagyok. Mégsem tudott annyira zavarni, főleg, mióta van a titkos kapcsolatunk. Néha nagyon nehéz volt titokban tartani, de ismertem annyira apát, hogy tudjam, mennyire kiakadna rajta, ha tudná, hogy mi is történik. Így sem lesz egyszerű, ha megtudja, de talán, ha már a szezon után vagyunk és kissé megnyugodott.

Egy kényelmes, sötétkék felső és farmermini mellett döntöttem. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, a hajam feltűztem és már indultam is lefelé. Ahogyan sejteni lehetett, a két vacsorázó partnerem már lenn várt rám. Seb ült a bejárattal szemben és amint meglátott, félre is nyelt. Mosolyogva csatlakoztam a társasághoz.

-Mit eszünk?- kérdeztem abban a tudatban, hogy nekem is rendeltek. A helyemen már ott volt egy pohár baracklé.

-Salátát és grillezett csirkét- kaptam a választ a némettől.

-Mark, a halálba kergetsz a csirkével- forgattam meg a szemem az edzőre nézve.

-A csirke egészséges, finom és a világ minden táján csirke- adta meg a frappáns válaszát.

-Nem mondod- szóltunk egyszerre, majd elnevettük magunkat.

Ebben a hangulatban telt el a vacsora. Igyekeztünk Sebastiannal megfeledkezni arról, hogy egymás mellett ülünk, egy légtérben vagyunk, vágyunk a másikra, de nem tehetünk semmit, mert túl közel vannak olyanok, akik mindent elronthatnak. Így maradtak a vágyakozó pillantások és véletlen, pillanatokig tartó érintések.

A szobám előtt egy-egy puszival búcsúzott tőlem mindkét férfi. Bementem és az ajtó csukódása után hatalmasat sóhajtottam. Utána a telefonom után nyúltam, hogy írjak Sebnek egy üzenetet, de máris volt rajta 3 másik. Meglepetten néztem meg, hogy miket kaptam.

Apa: „Nyugalom és béke van. Reggel 10-kor aulából indulás. Csók, Hercegnő!”

Anya: „Maradj a szobádban, akár Sebbel is. Mi jól vagyunk. Anya”

Seb: „Fél óra múlva nálad vagyok!”

Az első kettőnél megnyugodtam, hogy igen, minden rendben van, a szüleim megbeszélték a dolgokat. A harmadikra pedig őrült vágtába kezdett a szívem. Sebastian ide fog jönni, ami valószínűleg egyenlő azzal, hogy velem tölti az éjszakát is. Kísérteni akartam, elcsábítani, elég jónak lenni ahhoz, hogy ne jusson eszébe egy idősebb nő sem.

Előkerestem a bőröndömből a pizsamámat, ami egy vékony, ujjatlan felső volt és egy rövidnadrág. Gyorsan belebújtam a ruhákba, majd a hajam felkötöttem, pedig tudtam, hogy jobban szereti, ha kibontom. Úgy akartam tenni, mintha csak egy sima este lenne, amikor egyedül megyek aludni. Nem akartam mutatni, mennyire izgulok.

Tettem-vettem, a dolgaimat rendezgettem, de semmi nem tudott lekötni. Egyszerre voltam ideges és izgatott. Vártam és csak néztem az órát, de mintha megállt volna. A mutatók sehová nem haladtak. Már ott tartottam, hogy valami butaságot csinálok, mikor kopogtak. Rohantam az ajtóhoz, de a kezdeti lelkesedésem kissé alábbhagyott, amikor csak anya állt velem szemben.

-Minden rendben?- kérdeztem, mert nemrég még a nyugtató üzenete jött.

-Igen- terelt beljebb. – Apád már alszik, gondoltam, megnézlek.

-Anya, én… várok valakit- sóhajtottam fel.

-Sejtettem- ült le somolyogva. – Megígérem, hogy csak addig maradok, amíg nem jön. Vagy nem beszélünk meg valamit.

-Azt mondtad, nincsen baj- ráncoltam a szemöldököm.

-Mert nincs- jelentette ki nagy nyugalommal. – Rikutól kaptam egy sms-t- nyújtotta felém a telefont. Rövid üzenet volt: Kaisát akarják divatfotózásra. Vélemény?

-Mi?- döbbentem meg.

-Beszéltem Rikuval, azt mondta, e-mailben elküldte neked a részleteket.

Egyből előszedtem a gépem és anyuval együtt ültünk elé. Valóban ott volt az üzenet, amiben több részlet volt. 12 és 16 év közötti lányok között végzett otthon kutatást a legnagyobb tinédzser magazin, hogy kit látnának szívesen, mint a legújabb divat arca és 57%-ban engem mondtak. A lap ezért engem akar.

-57%?- suttogtam magam elé döbbenten.

-Példakép vagy, kicsim- mosolygott rám anya szemében könnyekkel. – Egy okos, sikeres lány, nem mellesleg Kimi Räikkönenhez is van egy kis közöd. Értékeket képviselsz, nem egy olyan lány vagy, aki rossz példát mutat.

-Elvállalhatom?- pislogtam fel anyára. Akartam ezt az egészet.

-Ha engem kérdezel, apáddal bele fogunk menni- nyugtatott meg. – De azt hiszem, van valaki, akit még meg kellene kérdezned, nem?

-Igen- pirultam el, mire anyu somolyogni kezdett. – Igazad van.

-Beszéljetek, aztán holnap előadjuk apádnak is a dolgokat. Jó éjt, hercegnőm!- ölelt meg és csókolt homlokon. Míg hozzá bújtam, hallottam, hogy nyílik az ajtó.

-Öhm… én…- kezdte az érkező Sebastian.

-Már itt sem vagyok- engedett el anya és távozott.

-Most jól értettem, hogy anyai engedéllyel vagyok itt?- bámulta a németem a csukott ajtót.

-Jól- léptem oda hozzá. – Szia!- pislogtam fel rá.

-Szia!- lágyult el a pillantása és kaptam egy szerelmes csókot. – Mi újság?

Nem válaszoltam, csak odahúztam a gép elé és leültettem, hogy olvassa el az üzenetet, amit kaptam. Nem tudtam eldönteni, hogy mi is a véleménye, de talán ő sem. Mikor ezredjére is végigfutotta a sorokat, kilépett a fiókomból, kikapcsolta a gépet és rám nézett. Még soha nem láttam annyira olvashatatlannak a tekintetét.

-Na?- kérdeztem végül.

-Nem tudom. Nem akarom, hogy mindenki úgy lásson, ahogy jobb esetben csak én- jegyezte meg fintorogva.

-A szüleim úgyis csak akkor mennek bele, ha a képeket először megnézhetik. Lesz beleszólásod- néztem rá.

-Nagyon akarod, ugye?- kérdezte enyhülve.

-Seb, 57%!- hívtam fel a figyelmét a nyilvánvalóra. – Tudod, mit jelent ez?

-Hogy rengeteg fiatal lánynak nincs eltorzulva a személyisége, mert olyan példaképe van, mint te- kelt fel a kényelmes ülőhelyről. – Mondtam már, hogy mennyire büszke vagyok rád?

-Tényleg?

-Komolyan- nyúlt a hajamhoz és kiszabadította a tincseim. – Csodaszép vagy!

-Elfogult vagy- vágtam vissza. – És kissé mintha ideges is lennél.

-Holnap a címért harcolok…- sóhajtott fel.

-Megnyered nekem- simítottam végig az arcán. – Hogy még büszkébb lehessek arra, hogy hozzád tartozom.

-Mennyire egyszerűen látod az életet- mormogta a hajamba. – Az én ártatlan szépségem.

Nem tudtam mit válaszolni, kiélveztem a pillanatot, ami megadatott vele. Nem tudtam, meddig is húzhatjuk mi még így. Reméltem, hogy minél tovább, de ebben nem voltam biztos. Ha apa egyszer megtudja mindezt, kő kövön nem marad. Addig is ki kell élveznünk a pillanatokat azokon a korlátokon belül, amik adottak voltak. És mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb…

Love from the past

Sziasztok! Gondolom, sokan most kinn vagytok a Hungaroringen, ami miatt kicsit irigykedek, a többiek pedig a tévé előtt ülnek és szurkolnak. Én is csak beugrottam, itt a folytatás, igyekszem a következőkkel is. Jó szurkolást!!!

 

41. rész

(Mila szemszöge)

Békés, nyugodt éjszakám volt, a reggelem mégis rosszul indult. Hirtelen riadtam fel hatalmas csörömpölésre. Ijedten pattantam ki az ágyból és az émelygéssel nem foglalkozva nyitottam ki a hotelszoba ajtaját. Fogalmam sem volt, hogy mire is számítsak, mikor kilépek. Megálltam az ajtóban és felmértem a helyzetet.

A csörömpölés nem más volt, mint az asztalon lévő díszváza, ami azóta már apró pici darabokban hevert a földön. Azonnal Kimit kezdtem keresni, láttam is, kifelé rohant az erkélyre, mialatt már kereste elő a cigarettáját. Csak két alkalom van, amikor dohányzik: ha buliban már ivott és ha ideges.

-Mi történt?- sétáltam oda Markhoz, aki a kanapé mellett ácsorgott.

-Stephan átküldött egy cikket- fordította felém a notebookot. A képernyőn magammal találkoztam, rövid cikk volt rólunk, hogy a felesége vagyok.

-Nagyon kibukott?- néztem a férjem hátát.

-Csak azon, hogy valótlan dolgokat állítanak rólad- mutatott az újság weboldalára, ami valójában egy pénzéhes nőnek mutat be, aki gyerekfejjel tudatosan kezdett Kimivel és csak a pénzért szült neki gyermeket. – Ha a sajtó közelébe kerül, ki fog bukni.

-Beszélek Eric-kel, hogy a szabadedzés végéig ne kelljen nyilatkoznia- indultam újra a szoba felé. – Én pedig Stephan segítségével tervezek egy sajtótájékoztatót. Bevallok mindent, tisztázzuk a dolgokat most, egyszeri alkalommal. Ne szólj neki, jó?

-Biztos vagy benne, Mila?- pillantott rám a férfi kissé meglepetten.

-Teljesen biztos- bólintottam. Ideje volt, hogy én magam cselekedjek.

***

Meglepett, hogy egy szabadedzés alatt is mennyi kollégámat mozgósítja az az egyszerű és apró hír, hogy kiderült, kicsoda is Kimi Räikkönen felesége. A kis iroda tele volt emberrel, kamerával, mikrofonnal és diktafonokat szorongató emberrel. Habár remegett a gyomrom, féltem, felhúztam egy magabiztos, semmivel nem törődöm maszkot.

Kissé furcsa volt szembekerülni azokkal, akikkel normál esetben egy oldalon vagyunk. De mind a csapat, mind Riku támogatta, hogy rendezzem a dolgot. Valószínűleg Kimi nem fog örülni, talán meg is sértődik, amiért kihagyom mindebből, de eléggé régóta ismerem ahhoz, hogy tudjam, képtelen lenne teljesen higgadtan kezelni a dolgot. A düh szikráját bármi fellobbanthatta volna.

-Jó napot!- köszöntem, miután elfoglaltam a helyem. – Milana Seppälä-Räikkönen vagyok, Kimi Räikkönen felesége- mondtam ki, amit hallani akartak. És akkor elkezdődött.

-Mrs. Räikkönen, hogy ismerte meg a férjét?- jött az első kérdés.

-Egy középiskolába jártunk- válaszoltam szűkszavúan.

-Mióta a felesége?- repült az újabb kérdés.

-Pont elég ideje ahhoz, hogy hivatalos és felbontathatatlan legyen a házasságunk- néztem a kérdező nőre.

-Maga Kimi lányának az édesanyja?

-Igen, Kaisa a mi lányunk- feleltem és egy kisebb sziklatömeg gördült le a vállamról, hogy kimondhattam.

-Hogyhogy hirtelen megint érdeklődik Räikkönen után?- kiabálta túl a többieket egy nő.

-Kimivel a kapcsolatom azóta szakadatlan, mióta ismerjük egymást- néztem a riporterre higgadtan, lekicsinylően. – Nem voltam végig a társa, sokáig csak a barátjaként éltem mellette, de ez nem jelenti, hogy elmúltak volna az érzéseim. Végig erős kapocs kötött össze minket: a családunk, a lányunk, az együtt megélt boldog és szomorú pillanatok. Mivel év elején az egyik legnevesebb finn sportmagazin engem jelölt ki mellé, hogy kövessem az évét, több időt töltöttünk együtt és rádöbbentünk, hogy a régi érzéseink nem múltak el.

-Mit gondol Jenniről?

-Nem foglalkozom vele, nem része az életünknek- igyekeztem azonnal rövidre zárni a kérdést.

-De része volt- kötözködött az újságíró. – A férjének az első felesége volt. A lánya mostohaanyja. Csak van valami véleménye!

-Igen, van, és nem tartozik magukra- intettem, hogy én ezzel befejeztem.

-Mila, még egy kérdést, kérem!- jött valahonnan hátulról a kérés. Normál esetben kisétáltam volna, de Heikki Kulta megérdemel annyit, hogy kérdezhessen. Ő ismeri Kimit és biztos, hogy nem tenne olyat, ami miatt haragudna rá. Ezért biccentettem. – Milyen a civil Kimi Räikkönen, aki nem pilóta, hanem férj és apa?

-Olyan, mint bármelyik másik családos ember- mosolyodtam el. – Segít a ház körül, foglalkozik a lányával, segít neki, ahol csak tud, elkényeztet engem apró meglepetésekkel. Mérgelődik, ha valami elromlik, órákig szórakozik bizonyos dolgok szerelgetésével, elmegy bevásárolni, hogy utána kétszer szedhessen a vacsorából. Csak egy hétköznapi férfi.

-Köszönöm!- mosolygott rám.

Körülöttem újra kiabálni kezdett mindenki, de felkeltem és kifelé indultam. Örüljenek, tudják, hogy ki is Mrs. Räikkönen. Pont elég ennyi. Az már a mi titkunk, hogy egy újabb baba van úton. És a kerekedő pocakom remekül fedte a lenge szabású nyári ruhám, ami kissé sem volt feltűnő a brazil melegben, divatos darab volt az ujjatlan maxiruha.

A napszemüvegem az orromra biggyesztettem és végigsétáltam a paddock-on a csapat rezidenciájáig. Utána egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy hátramegyek, de ha már minden kiderült és én is elismertem, akkor ideje volt büszkén viselni. Besétáltam a garázsba és felültem a szerelődoboz tetejére. A fiúk egy pillanatig meglepetten néztek, majd elfogadták, hogy ott vagyok.

A harmadik szabadedzés végén Kimi az utolsó helyen volt idő nélkül. Mikor kiszállt, láttam a mozdulatain, hogy ideges. Egy pillanatra megtorpant, mikor meglátott, majd elindult hátra. Mark mellett lépkedve követtem én is. Amint megszabadult a sisaktól, már öleltem is magamhoz nyugtatólag.

-Hogy kerültél ide?- fogta át a derekam.

-Tartottam egy kis sajtótájékoztatót rólunk- távolodtam el, hogy lássam az arcát.

-Hogy tessék?- emelte meg a hangját. – Eszednél vagy?

-Képzeld, igen- vágtam rá.

-Azt hittem, hogy ezt megbeszéljük, mivel kettőnkről van szó- forrongott tovább.

-Azért, hogy utána egy „mindent leszarok” stílusban benyögd, hogy tényleg elvettél és továbbra is akárkinek leírhassanak?- emeltem meg a hangom. – Bocs, már így is a pénzéhes liba és a szánalmas második feleség vagyok, nem vágyom még több hülye becenévre.

-Nem így intéztem volna- kezdett kiabálni.

-Remélem, valaki nyakon fog önteni egy vödör jeges vízzel- sziszegtem. – Elmentem!

Hátat fordítottam nekik és kimentem. Végigsiettem a VIP területeken, majd fogtam egy taxit és a szállodáig meg sem álltam. Elegem volt abból, hogy még mindig irányítani akar. Elhiszem, hogy félt, van is rá oka a múltunkat nézve, de van egy életünk, amiben elviekben egyenlők vagyunk. És én ezt az egyenlőséget szeretném megkapni.

***

(Kaisa szemszöge)

Benn ültem Sebastian pihenőjében, mikor anya küldött egy üzenetet, hogy visszament a szállodába. Már tudtam arról, hogy kiállt mindenki elé és elmondta, hogy mi is van vele meg apuval. Én azért voltam Sebbel, mert így talán nem keresnek, habár egy világbajnokról beszélünk. De nem vagyok velük és nem adok sokadik pletykaalapot.

-Szerintem összevesztek a szüleim- néztem fel, amikor a pilóta besétált.

-Britta mondta, hogy Mila mit csinált- nyomott egy puszit a homlokomra, mert Heikki is jelen volt. – Ha engem kérdezel, Kimit az zavarja, hogy vele nem beszélt.

-Apu ezt nem tudta volna ennyire higgadtan kezelni- jegyzetem meg.

-Azért nem minden esetben olyan hidegek a finnek- nézett ránk az edző.

-Nekem mondod?- nevettem fel.

Egészen az időmérőig velük voltam. Láttam néha még Gwent, a lányt, akit részben a kedvemért helyeztek át. Még mindig gyilkos pillantásokkal jutalmazott, de már nem tudott zavarni. Olyan helyzetben voltam, amilyenben ő soha nem lesz majd. Sebastian barátnője voltam – és ez számított akkor is, ha nem volt a nagy nyilvánosság előtt hivatalos.

Az időmérő idejére visszatértem a pihenőszobába és én is televízión keresztül követtem az eseményeket. Nem akartuk, hogy arról is irkáljanak, hogy mit is keresek a Red Bull háza táján. Jobb volt a békesség, főleg, hogy Seb vállán így is nagy volt a teher a világbajnoki cím miatt. A várakozás közben eszembe jutott a születésnapom utáni reggel.

„Reggel 10 óra múlt, mikor a Vettel-ház csengője megszólalt. Pontosan tudtuk, hogy csak anyu lehetett, aki megérkezett, hogy engem épségben hazaszállíthasson. Pont ezért én nyitottam neki ajtót. Bejött mellettem, de valamiért nagyon nézett. Majd amint meglátta Sebastiant, olyan komoly és szigorú arcot vágott, mint még talán soha.

-Csak kapott egy pólót tőlem aludni, mert semmit nem hozott- mondta higgadtan a kis német és akkor én is megértettem. Elég alulöltözött voltam.

-Ha nem ezt mondod, remélem, tudod, hogy nem elég, hogy csalódok benned, de biztosan örökre el is leszel tiltva tőle- mondta anya, majd leült a kanapéra.

-Eszem ágában sincs semmi olyat tenni, ami árthat neki. Még fiatal, ráér arra, hogy megismerje a felnőttek életét- ült le anyuval szemben.

-Megtennétek, hogy nem úgy beszéltek, mintha itt sem lennék?- álltam meg Seb mellett.

-Ne haragudj!- nyúlt a kezem után és lehúzott maga mellé.

-Csak nem akarom, hogy hibát kövess el- nézett rám anya, majd idegesen a hajába túrt. – Kicsim, nem akarlak megbántani- sóhajtott.

-16 évesen hiba volt, hogy megfogantam- mondtam ki én, ami neki nehezére esett. – Tudom.

-Te vagy a legnagyobb kincs az életünkben- folytatta. – És nem adnálak semmiért és senkiért. De ha újra 16 lennék, máshogy élnék és mást tennék. Csak azt szeretném, hogy neked ne kelljen megküzdened azért, hogy még egy kicsit élhess.

-Mila, vigyázok rá!- szorította meg a kezem Basi.

-Tudom, de meg kell értened! Egy 15 éves lány édesanyjaként, a saját fiatal életem és tapasztalataim után elfogadni, hogy olyan emberbe szeretett bele, aki idősebb nála 10 évvel, nem a legegyszerűbb- nézett ránk. – Tudom, hogy nem egy kisgyerekről beszélünk, hogy a mai 15 évesek szinte felnőttek, de ismerve a múltunkat én ezt máshogy dolgozom fel.

-Hidd el, eszembe sem jut bármi olyan- nézett kicsit félre Seb, de így is értettem, hogy mire gondol.

-Férfi vagy, eszedbe jut…- jegyezte meg anya somolyogva, én pedig éreztem, hogy mennyire elvörösödök.

-Akkor mondom másképpen. Nem fogom letámadni őt- ígérte meg.

-És még valami- nézett végig rajtunk. – Kiminek egyelőre egy szót sem- mondta ki, amire én is gondoltam. Mindketten helyeslően bólogattunk.”

Végiggondolva megértettem az aggodalmát. És hiába tudom magamról, hogy szinte hagyom a vágynak, hogy magával ragadjon, megbánnám, ha már odaadnám magam Sebastiannak. És nem azért, mert ne szeretne vagy ne vigyázna rám eléggé. A saját érzéseimet vizsgáltam, a saját gondolataimat és lehet, hogy sok mindenben felnőtt vagyok, de van, amivel jobb várni. Abban pedig teljesen biztos voltam, hogy Basi megvár engem.

-Igen?- vettem fel a csörgő telefonom. Közben észleltem, hogy lemaradtam az első etapról és a második nagy részéről is.

-Még mindig a Red Bullnál?- jött a kérdés anyától.

-Persze- válaszoltam. – De visszamegyek Stephannal, már megbeszéltük, 4-kor indul.

-Az úgy rendben lesz- sóhajtott. – Apádról tudsz valamit?

-Hívtam Markot, de azt mondta, ne menjek át, mert egyrészt tele van újságírókkal, másrészt nem annyira tudott lenyugodni- feleltem.

-Szerinted hiba volt?- kérdezte bizonytalanul.

-Anya…- suttogtam a telefonba.

-Nem kérhetlek, hogy te legyél a döntőbíró, igazad van. Ne haragudj!

-Nem haragszom- mosolyodtam el. – Hogy vagy amúgy? A baba?

-Vele minden rendben most, hogy ebédeltem- kuncogott. – A leginkább a vanília jégkrémet támogatta.

-Az nem is rossz ötlet- merengtem el. – Szerinted itt kinn találok valahol?

-Biztos- nevetett. – De elköszönök, azért érdemes lenne megnéznünk az utolsó szakaszt, nem gondolod?

-Valóban- helyeseltem, amikor láttam, hogy a képernyőre már kikerült a 10 perces óra. – Jó szurkolást!

-Neked is! Várlak!

-Szia, anya!- búcsúztam és letettem a telefont.

Egy negyedik és egy kilencedik hely lett a vége. Nem voltam éppen boldog és ahogy a képeket néztem, sem Seb, sem apa nem repesett az örömtől. Persze, ők sem így akarták kezdeni az utolsó versenyüket. Egy papírt tudtam csak hagyni Basinak, mert nem ért vissza, mire mennem kellett. Így apa sajtósával, feltűnés nélkül, simán jutottam ki a pályáról és indulhattam vissza a hotelbe. Nem tudtam, mi lesz a nap végén, csak azt, hogy a szüleimet valahogy közös nevezőre kell juttatnom.

Love from the past

Sziasztok! Meghoztam a folytatást! Tudom, mindenki a Kaisa-Seb párosra kíváncsi (most van is egy hosszabb rész), de szeretném jelezni nektek, hogy a történet főszereplői Kimi és Mila, ezt ne felejtsétek el! Jó olvasást!

40. rész

(Sebastian szemszög)

Felsóhajtottam és még egyszer megigazítottam az ingem nyakát a tükör előtt. Én löktem el magamtól Kaisát, mégis tetszeni akartam neki, arra vágytam, hogy ha meglát, a lélegzete is álljon el egy pillanatra. Akartam, hogy ne jusson eszébe senki más – hallottam olyat Milától, hogy van valami vele egyidős fiú, aki tetszik neki.

Az ajándékomat magamhoz véve indultam hozzájuk. Kocsival nem akartam menni, hiszen kizárt volt, hogy ne igyak semmit. Kb. 10 percnyi séta volt elérnem a már jól ismert házat. Beütöttem a kapu kódját, majd besétáltam. A bejárati ajtónál álltam meg és csengettem. Mila nyitott ajtót. Csodaszép smaragdszínű ruhát viselt, a haja néhol fel volt tűzve és ragyogott.

-Szia, Seb!- ölelt meg azonnal.

-Szia!- mosolyogtam rá és adtam neki egy puszit. – Nem jöttem későn?

-Nem, még van néhány hiányzónk- terelt befelé.

-Seba!- jelent meg Kimi is.

-Helló!- kezeltünk le, majd a kezébe nyomtam egy kisebb csomagot. – Boldogot!

-Kösz!- biccentett, majd bontogatni kezdett. Nem vittem túlzásba, felesége tanácsára néhány cd-t vettem neki, amit szeretett, csak még nem volt a polcon. – Jó választások- bólogatott.

-Volt segítőm- néztem a mellettünk álló nőre.

-Seb, megnézed Kaisát?- nézett rám mindentudó tekintettel Mila.

-Megyek én- szólt Kimi.

-Nem, majd Seb megnézi- fordult felé a nő. – Ugye?

-Persze- biccentettem gombóccal a torkomban és elindultam.

-Miért ő?- hallottam meg Kims hangját.

-Mert valamin összekaptak és így bocsánatot tud kérni- jött a magyarázat egyre halkulva, ahogyan felfelé mentem.

Pontosan ismertem a járást, mégis igyekeztem nyújtani a pillanatot. Hiszen odaérni hozzá, vele lenni, szemtől szemben állni úgy, hogy senki nincs velünk… Mindezt hetek távlatából, azzal a ténnyel, hogy nemet mondtam neki. De meg kellett tennem, ezt tudtam nagyon jól. Halkan kopogtattam az ajtaján.

-Gyere!- jött a csilingelő felelet.

Azt hiszem, hogy nem rám számított. Ez egyértelmű volt abban a másodpercben, amikor beléptem hozzá. A tükör előtt igazgatta a haját, de nem ez volt, amiből levontam a következtetésem. Egy fekete ruha volt rajta, de még csak a derekán, a felsőtestét mindösszesen egy csipkés melltartó fedte. Nagyot kellett nyelnem a látványra.

-Szia!- köszörültem meg a torkom.

-Sebastian!- kiáltott fel hirtelen és ijedten fonta maga köré a karjait. – Hogy kerülsz ide?

-Te engedtél be- mosolyogtam rá. Az ajándékát letettem a fiókos szekrény tetejére és közelebb araszoltam hozzá.

-Megtennéd, hogy kimész?- kért, miközben fülig vörösödött.

-Olyan csodaszép vagy- léptem szorosan elé és megsimogattam az arcát. – Tökéletes.

-Hagyd abba!- suttogta.

-Te sem akarod, hogy abbahagyjam- fejtettem le óvatosan a kezeit a testéről.

Tudtam, hogy minden ésszerű gondolatomat, minden érvemet megszegem, de már nem tudott érdekelni. A szívem és a vágyaim felülírtak mindent ebben a pillanatban. Őt akartam, ezt a lányt, akit szerettem. Az egyik kezem a derekára csúsztattam, a másikat a tarkójára és lassan húzni kezdtem magam felé. Becsukta a szemeit és várt.

Lassan kóstolgattam az ajkait, végig hagytam neki teret, hogy elhúzódhasson. De nem tette meg, csak még közelebb préselte a testét hozzám, ölelt és simogatott. Egyre inkább belemelegedtünk az óvatos csókunkba és nem hagytuk, hogy a másik elhúzódhasson. Simogattam a testét, minden porcikáját érezni akartam.

Meglepett, amikor az ujjai matatni kezdtek az ingemnél, de nem tudtam nemet mondani, hagytam neki, hogy lassan kigombolja és végül lesöpörhesse rólam. Egy pillanatra sikerült elszakadnom tőle. Kipirosodott arccal nézett rám, a szemei könyörögtek, hogy ne hagyjam abba. Újra magamhoz húztam és közben én is ügyeskedtem, hogy a félig rajta lévő ruha is lekerüljön.

Amint már csak fehérneműben volt előttem, a kezeim a derekáról lejjebb csúsztak a csípőjére, a fenekére, a combjaira. Visszafelé kissé megmarkoltam a fenekét és mintha már régóta össze lennénk csiszolódva, elrugaszkodott és a derekam köré kulcsolta a lábait. Elbotladoztam vele az ágyáig, ahol végigfektettem, de nem szakadtam el tőle.

Újabb meglepetést okozott, amikor addig mocorgott, amíg nem ő került felülre. A vállaimra támaszkodva emelkedett meg és nézett rám. Férfi voltam, tudtam, hogy ő is pontosan érzi, mit váltott ki belőlem. A nadrágom őrülten szoros volt, mégis tudtam, hogy tovább nem juthatunk. Már éppen visszahajolt volna hozzám, amikor kopogtak az ajtón.

-Kaisa? Minden rendben?- hallottuk meg Mila hangját.

-Persze, anya!- emelte meg a hangját. – Pár perc és megyünk, jó? Csak még van valami, amit megbeszélünk.

-Várunk!- jött a felelet az ajtó mögül.

-Most kell abbahagynunk- néztem komolyan a lányra.

-Ugye nem csak azért tetted, hogy a születésnapom szép legyen?- nézett rám kérlelő szemekkel.

-Azért tettem, hogy ma legyen egy csodálatos napod, igen- biccentettem és már láttam is a szomorú arcát. – De ez csak egy kis dolog. Egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem megy nélküled- simítottam végig a nyakán. – Kellesz, akarlak, akarom, hogy hozzám tartozz!- csókoltam meg. – De csak titokban, kettőnk között.

-Basi- rebegte a nevem és az ölelésembe bújt.

-Fel kell öltöznöd- mormoltam a fülébe. – De ne azt a feketét vedd fel, nem olyan, mint te.

-És…- pattant fel az ölemből, ami egy kis felszabadulást jelentett. – Ez tetszene?- mutatott egy másik, mintás és csillogós ruhát.

-Sokkal jobb- emelkedtem fel én is az ágyról, majd az ingem után nyúltam.

Kaisa belebújt a ruhájába, majd nekiállt befejezni a sminkét. Csak álltam és néztem őt. Szidtam magam, de már nem tudtam visszakozni és talán nem is akartam. Élveztem az érzést, hogy a lány, akire vágytam, hozzám tartozik. Figyeltem, ahogy elkészül és csak még csodálatosabbnak tartottam őt.

-Pont úgy van a hajad, ahogy szeretem- léptem mögé és magamhoz öleltem. A tükörben néztük a kettősünket. – Csodálatosan nézel ki, Drága!

-Köszönöm!- fordult felém és kaptam egy csókot. – Mennünk kellene.

-Egy pillanat!- engedtem el mosolyogva. – Az ajándékod- adtam neki oda a dobozt.

-Nem mondod!- csillant meg a szeme.

-Nagy nehezen beleegyezett apád is- mosolyogtam rá.

A doboz egy párnán szunyókáló kölyökcicát rejtett, aki hófehér volt, a feje tetején volt egy kis vörös szőr. Már régóta vágyott egy négylábúra, aki nyávog, ezért is jutott eszembe, hogy meglepem vele. Óvatosan emelte ki a kis szőrgombócot, aki akkor kezdett ébredezni. Ahogy simogatták, azonnal dorombolni kezdett.

-Milyen nemű?- nézett fel rám.

-Kisfiú- válaszoltam.

-Akkor Basi lesz a neve, így mindig velem lehetsz- nézett fel rám újdonsült kiskedvencét dajkálva.

-Csak nehogy összekeverj minket- nevettem. – Menjünk!

-De Sebi!- szólt utánam. Újra felé fordultam és még egyszer megcsókolt. – Mehetünk!

-Boldog születésnapot, hercegnőm!

***

(Mila szemszög)

Kaisa és Sebastian valóban nem sokkal később tűntek fel, a lányunk kezében pedig ott tartózkodott az új családtagunk. Ragyogott az arca és ilyet már régóta nem láttam. Örültem a boldogságának, nem akartam látni, hogy csalódik és szomorú. Ez az ő napja volt, kellett, hogy ragyogjon. És ő az egész teret bevilágította.

-Túl gyorsan felnőtt- sóhajtott fel mögöttem Kimi, mialatt egy pezsgőspoharat nyomott a kezembe az aranyló itallal.

-Ezt tudtuk, hogy így lesz- mosolyogtam rá, majd a poharam néztem. – Viszont…

-Kaisa miatt van kölyökpezsgő- fordított maga felé. – Senkinek nem tűnik fel, hogy te is azt iszod.

-Köszi- csókoltam meg.

-Nézd, milyen csodaszép!- lépett mellém csillogó szemekkel a lányunk.

-Nagyon édes- simogattam meg a kis szőrmók fejét. – De remélem, tudod, hogy a te felelősséged.

-Igen- bólintott.

-Egy kis figyelmet!- hallottuk meg Toni hangját. Felé fordultunk, egy széken állt pezsgővel a kezében. – Kimi haverom vén 33 éves ember lett hetekkel ezelőtt- kezdte és mindenki hangosan nevetett. – Haver, szerencséd, hogy szőke vagy, így nem látszik, hogy őszülsz- folytatta. Sejtettem, hogy így is folytatódik majd minden. – Meg rohadtul nagy mázlid van, hogy egy olyan bombázóval hozott össze a sors, mint Mila. Az örökifjú szépség téged is megfiatalít kicsit, habár a ráncaidat mi így is látjuk. Szóval, egészségedre!- biccentette felénk a poharat. Mind így tettünk és ittunk a férjem egészségére.

-Akkor folytatom!- pattant fel egy másik székre Rami. – Konkrétan ma is van szülinaposunk. Olyan 6 éves formaként egy délután odajött hozzám és feltett egy kérdést: „Keresztapu, kaphatom szülinapomra, hogy anyu és apu mindig együtt legyenek velem?” Kicsi lány, ez az ajándékod kicsit megkésett- nézett egyenesen Kaisára, aki mosolyogva pillantott felé, de a szemei már könnytől csillogtak. – Ma már 15 éves, felelősségteljes és sikeres lány vagy, mindannyiunk büszkesége. Boldog születésnapot!

Újabb poháremelés és koccintás, mialatt mi nem győztük ölelgetni a lányunkat. Persze, elmaradhatatlan volt, hogy rengeteg kép készüljön, majd jöhetett a hatalmas torta. Vagyis csak én hittem hatalmasnak, mert mire mindenkinek jutott belőle, addigra alig néhány szelet hevert a tálcán. A közönséggel nem foglalkozva az egyik legnagyobb szeletet ettem meg.

-El fogsz hízni- szúrt oda nekem Toni.

-Látsz rajtam bármit is?- fordultam körbe előtte.

-Majd fogok- rántotta meg a vállát.

-Szeretnéd- nyújtottam nyelvet. – És mi van, ha felszedek néhány kilót? Kimi nem hajít ki, ebben biztos vagyok.

-Téged?- érkezett meg az emlegetett. – Soha- húzott magához és a keze a fenekemen siklott végig.

Habár Kaisa egyedüli kiskorúként jelen volt, a többi nagyokos nem félt attól, hogy rossz példát mutatnak. Egyre csak fogytak az alkoholos italok, nem győztem figyelni, hogy ki mennyit iszik. Aztán olyan 8 óra magasságában kezdetét vette egy komoly házibuli. Már éppen azon voltam, hogy leállítom az egészet, amikor megjelent mellettem a lányom.

-Alszok Sebastiannál, jó?- kérdezte az említettel a nyomában.

-Nem maradsz?- pillantottam a németre.

-Ismered, vannak nagyon jó indokai, hogy elérje, amit akar- mosolygott rám.

-Holnap elmegyek érted- simítottam végig a lányom arcán. – És beszélünk- néztem komolyan a pilótára. – Addig pedig eszetekbe se jusson semmilyen őrültség.

-Anya…- rebegte a lányom.

-Nyugodj meg, csak én tudom. Vagyis, csak sejtettem, de nem tévedek- mosolyogtam rájuk. Mindkét arc hófehér volt. – Holnap beszélünk. Élvezzétek ki a szabad perceket a határaitokon belül, jó?

Kikísértem őket, majd nevetve léptem vissza a lakásba. Már énekeltek néhányan, akikben elég alkohol volt, de férjuramat nem láttam sehol. Én voltam az egyetlen józan ember, de valahogy nem tudott zavarni, hogy kirúgtak a hámból. Egy kicsit mindenki kiszakadt a hétköznapokból és leengedett, amit nem sajnáltam tőlük.

-Mimi- simult a hátamhoz Kimi. Érezhetően spicces volt és nagyon is kívánt engem.

-Bajnok- kezdtem a zene ütemére csavargatni a csípőm.

-Mila!- nyöszörögte a fülembe. – Nem bírom ki…

-Gyere!- ragadtam meg a karját és a hálónkig húztam, aminek az ajtaját bezártam.

-Érezni akarlak- kezdte el felrángatni a ruhámat.

-Tudod, hogy a tiéd vagyok- adtam meg magam az akaratának és kicsit sem tudott érdekelni, hogy mások is vannak a házban rajtunk kívül. A hangokat teljesen elnyomta a lenti zene és őrjöngés. Csak ő volt és én és a vágyaink.