Love from the past

Sziasztok! Ha kissé későn is, de még ezen a hétvégén sikerült megszületnie ennek a résznek. Főleg Sebastian és Kaisa szemszögek vannak, remélem, tetszeni fog. :D Kis lépésekben haladunk, tudom, de nem is akarom elsietni. Igyekszem a folytatással, de semmit nem ígérek, kusza két hetem lesz. Jó olvasást!

36. rész

(Sebastian szemszög)

Ültem a gépen és egyszerűen nem értettem semmit. Főleg nem Kaisát és a viselkedését. Nem tudom, hogy mikor és mivel sértettem meg, de nagyon gyorsan ki kell találnom, mert padlóra tesz, hogy ennyire messze van tőlem, hogy nem beszél velem, még csak rám sem pillant. Reménykedtem egy darabig néhány lopott pillantásban, de semmi a világon. Úgy helyezkedett, hogy még véletlenül se láthassam őt.

De muszáj beszélnem vele. Ha csak én képzelek bele mindent a dolgokba, akkor vállalom, hogy hülyét csinálok magamból, de ha tényleg úgy vannak a dolgok, ahogy látom, akkor tudnia kell mindent. Mert szerintem az a baja, hogy nem egyedül jöttem. Nem lehet, hogy nem szól hozzám!

-Seba!- ült le velem szemben nagyon komoly arccal Kimi. – Mi a fene volt ez? Megmagyaráznád?

-Micsoda?- kérdeztem vissza, mint aki semmit nem sejt.

-Tudod te nagyon jól. Ne tegyél úgy, mintha sejtelmed sem lenne arról, hogy miről beszélek. Mit csináltál a lányommal?- hajolt felém.

-Semmit, de komolyan!- feleltem nyugodtan, amivel még önmagam s sikerült nagyon meglepni. – Valószínűleg nem tetszik neki, hogy Gwen is jön.

-Ha már említed… Mit keres itt ez a liba?- halkult el a hangja, hogy csak én halljam.

-Dietrich vette fel gyakornoknak. Hiába tiltakoztam, mellém osztotta be. Nem hitte el, hogy meg tudom oldani a dolgaimat magam is- sóhajtottam. – Már kértem Brittát, hogy valahogy intézzük el és kerüljön el a közelemből. Állítólag Ann hajlik rá, hogy neki segítsen. De akkor is csak Koreától passzolhatom el.

-Én emlékszek rosszul vagy azon az egyetlenegy Red Bullos partin, ahol ralisként részt vettem, ez a nőcske nyomult rád úgy, hogy Jasmine végig veled volt?- érdeklődött. A szemével közben Milát figyelte, akit Gwen „szórakoztatott”.

-A memóriád csalhatatlan- ráztam meg a fejem. – Nekem olyan érzésem van, hogy Kaisa már az első pillanattól érzi, hogy milyen ember is került a közelébe. És tudod, hogy ha a közelében vagyok, követeli a figyelmem- mosolyodtam el. – Évek óta ez van.

-Igaz- bólintott rá. El sem hittem, hogy tényleg elhiszi. Ha egyszer kiderül, hogy mi alakult ki bennem a lánya iránt, akkor biztos, hogy ki fog nyírni. Nem is tiltakoznék.

-Beszélek vele- keltem fel és indultam hátra, ahol a lány ült mindenkitől elszeparálódva. Volt egy hely mellette az ablak mellett és egy vele szemben. Habár látni akartam minden rezdülését, mellé ültem, mert így sokkal közelebb lehettem hozzá. És már azt is pozitívumként értékeltem, hogy nem küld el melegebb éghajlatra.

***

(Kaisa szemszög)

Sejtettem, hogy meg fog jelenni, hogy magyarázkodhasson nekem, de nem voltam kíváncsi rá. Semmit nem akartam tudni erről a szőke libáról, aki befurakodott az életünkbe és most leköti a szüleim figyelmét. Csak annyira vágytam, hogy szűnjön meg létezni. Kész, ennyivel nagyon is kibékülnék.

-Kaisa- érintette meg a kezem Seb. Tüntetőleg még több hangot adtam a zenére. – Kaisa- próbálkozott újra, de elfordultam, mutatva, hogy nem érdekel. – Kicsi lány- súgta a fülembe, miután kivette a fülhallgatót. Összerezzentem a hangjától.

-Mi van?- sziszegtem és dühösen kitéptem a kezéből a fülhallgatóm. – Nem tűnt fel, hogy nem érdekelsz?

-Kifejezetten nem kedvelem, de nagyfőnöki utasításra egész hétvégén velem kell lennie- hadarta és óvatosan maga felé fordította az arcom. – A nyomodba sem érhet- súgta csillogó szemekkel. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna elszakadni azoktól a kék szemektől.

-Szia!- robbant be a beszélgetésbe Miss. Tökéletes Szőkeség és helyet foglalt velem szemben. – Gwen vagyok.

Addig észre sem vettem, hogy Seb keze a combomon pihen, amíg el nem vette onnan és nem éreztem a hiányát. Ahogy ez a Gwen vagy kicsoda leült, elvette a kezét és az ölébe ejtette. Szidtam magamban rendesen ezt a betolakodó senkit, amiért itt mer lenni és meg meri szakítani a beszélgetésünket.

-Kaisa- vetettem oda foghegyről, de kezet nem voltam hajlandó fogni vele. Mellette elnézve láttam apa vigyorát és ahogy anyához fordul, hogy büszkén közölje vele, „Az én lányom.”.

-Arra gondoltam, hogy megismerhetnénk egymást- folytatta nyájas hangnemben.

-Aludni készültünk- közölte vele Sebastian. Már nem volt olyan kedves és vidám, mint amikor jöttek. – Bocsi!

-Nem gond- kelt fel, de láttam rajta, hogy nem tetszik neki a válasz, amit kapott. A helyére ment vissza, amit szerencsére már nem láttam.

-Kénytelen leszel engem is elviselni itt- pillantott rám Seb, majd minden szó nélkül nyomott egy puszit az arcomra.

-Tessék- nyújtottam felé a fülhallgató egyik felét.

-Beatles? Komolyan?- döbbent meg és fordult felém majdnem vigyorogva.

-Mostanában rákaptam- mert ha ezt hallgatom, olyan, mintha velem lennél, fejeztem be gondolatban.

-Örülök neki- helyezkedett el, majd rám pillantott.

Lentebb csúsztam az ülésben, a fejem pedig a vállára hajtottam. Ránk húzta a vékony plédet, ami ki volt készítve. Alatta megkereste a kezem és összekulcsolta az ujjainkat. Még nyomott egy puszit a homlokomra, majd becsukta a szemeit. Mellette meglepően könnyen sikerült eljutnom álomföldre.

***

(Mila szemszög)

Nem éppen volt kedvemre Szingapúr. Fülledt meleg volt, éjszaka is. Fordított életet éltünk, ami kissé megviselt. Kimi persze ajánlgatta, hogy ne menjek a pályára, de eszemben sem volt egy hotelszobában gubbasztani. Az sem érdekelt, ha kiderítik, hogy én vagyok a felesége. Büszke voltam erre és nem bujkáltam senki elől. De nem gondoltuk, hogy be kellene jelentenünk, hogy házasok vagyunk.

-Én azt a Gwent esküszöm, hogy válogatott kínzásokkal fogom kiiktatni- jelent meg nálam Kaisa. Eric külön részt biztosított Marionnak és nekem, hiszen a férjeink a csapat pilótái, mi pedig a sajtót képviseltük.

-Ki az a Gwen?- pillantott fel Marion.

-Az új szőke a Red Bullnál- válaszoltam.

-Aki folyton Sebastian nyomában van?- érdeklődött tovább. Egy bólintással feleltem. – Tegnap majdnem eltiltott a csapattól, csak mert egy rövid interjút akartam csinálni. Mondjuk utána hallottam, ahogy Britta helyre tette. Megértem, hogy nem kedveled- nézett a lányomra.

-Benn vagyok Sebnél, - kezdett a mesélésbe – Heikki éppen masszírozta, de maradhattam. Erre Miss. Tökély kopogás nélkül beront és fennhangon sápítozik valami koncertről. Meg hogy nem tud elmenni megnézni Katy Perry-t.

-Mekkora probléma- forgattam a szemem. – De ahhoz tényleg arc kell, hogy benyisson csak úgy. Még én sem megyek be Kimihez kopogás nélkül, pedig ezerszer mondta már.

-Heikki kidobta – húzta ki magát a lányom. – Bár lehet, hogy emiatt valaki balhézni fog.

-Zavarta a pilótát, Heikkinek igaza volt- rántottam meg a vállam. – Hidd el, Gwen hamarabb elkerül onnan, mint hinnénk.

-Remélem- sóhajtott fel. – Britta is utálja.

-Mert Britta egy értelmes nő- nevetett Marion. – Nekem mennem kell, még néhány esélylatolgatást be kell gyűjtenem az időmérő előtt.

-Sok sikert!- mondtuk egyszerre. Alig egy perc múlva már csak ketten voltunk.

-Min dolgozol? – ült le mellém nagylányom.

-Most semmin- fordítottam felé a gépemet. – Vélemény?

-Túl csillogó- húzta a száját. Egy finn esküvői ruhaszalon honlapján jártam éppen és kerestem a megfelelő ruhát.

-Kaptam tőlük időpontot. Még Austin előtt fogadnak minket- kacsintottam Kaisára.

-Örülök, hogy belekezdtél a szervezésbe- ölelt meg. – De egyedül nem lesz nehéz?

-Keresztanyád és nagyanyád kapott tőlem egy listát, hogy haladjunk.

-Melyik mamám?- pislogott rám nagy szemekkel.

-Paula- nevettem fel. – Anyának inkább csak egy meghívót küldök, mikor már minden kész. Nincs szükségem arra a nyűgre, amit az akarata miatt kellene elszenvednem.

-Így is, úgyis hiszti lesz a vége- húzta el a száját a lány.

-Nem baj. Inkább utána legyen bármi, mint most, szervezés közben. Én csak a kisebb rosszat választom.

-Megértem- bólintott. – Ez viszont nagyon szép- mutatott egy ruhára.

-Tényleg az- értettem egyet. – Ezt majd megpróbálom- írtam ki a modell nevét. – Menjünk, nézzük meg apádat!

-Benne vagyok!- kelt fel. Együtt indultunk el, hogy sok sikert kívánjunk életünk legfontosabb férfijának.

***

(Kaisa szemszög)

Vasárnap volt, futam napja, „ebédidő”. Benn ültem a Red Bullnál, és Sebastiannal fogyasztottuk a finom fogásokat. Apáékkal megegyezve ma itt nézhetem a futamot, hogy a leintés után néhány elengedett szerelővel mehessünk F1Rocks koncertre. Emiatt Seb igencsak furcsán méregetett engem.

-Mi a baj azzal, ha koncertre megyek?- érdeklődtem két falat között.

-Nem akarom, hogy bajod essen- fogta meg egy pillanatra a kezem. – Fontos vagy nekem.

-Te is nekem- pirultam el. Egy mosollyal elérte, hogy ne múljon ez a pír. – De ha a Beatles a mai napig teljes felállásban létezne és lehetőséged lenne koncertre menni, nem mennél el?

-Elmennék- biccentett. – De csak mert ők a non plus ultra. Azt sem tudom, kit akarsz meghallgatni.

-Oasis megvan?- incselkedtem. Tudtam, hogy jobban kedveli a régebbi dallamokat. Fintorral az arcán – ami a szemtelenségemnek szólt – bólintott. – Na, onnan az egyik tag van itt a saját bandájával. Minőségi zenét játszik, nagyon szeretem.

-Ha visszaértél a szállodába és lejelentkeztél a szülőknél, gyere azonnal hozzám, jó?- kérlelt nagy szemekkel. Aggódás csillogott a kék íriszekben.

-Rohanni fogok- súgtam halkan. Kezdtem érezni, hogy nagy bajok lesznek, ha mi ezt így folytatjuk, de nem tudtam elkerülni a csábítást.

-De Helmut!- hallottam meg a visító hangmagasságot, amitől a falra másztam.

-Mr. Marko, ha kérhetem- felelte az említett. Ekkor jelentek meg a látóterünkben.

-Látja, már megint itt van! Miért van több joga Sebastian mellett lenni?- mutogatott rám Gwen. Egy pillanatra minden arc felém fordult, de a legtöbben egy lemondó sóhaj után újra az étkezésre koncentráltak.

-Kaisa a csapat vendége, tehát eleve vannak előnyei- lépett mögém Helmut és a vállamra tette a kezét. – Sebastian és jómagam remek kapcsolatot ápolunk vele, személyes vendégünk, ezért megérdemli, hogy részt vehessen az életünkben. Ezt természetesen Mr. Huovinen is tudja, akinek a külön engedélyére van szükség, hogy valaki Sebastiannal tölthesse a perceket bizonyos esetekben. Ha azt mondja, hogy Kaisa benn volt a pilóta öltözőjében, amikor magát onnan kirakták a pilóta zavarásának indokával, akkor külön engedélye volt rá. És ami a legfontosabb: NEM zavarta a pilótát.

-Kicsit sem- szólt Seb, valószínűleg mentora pillantása elárulta, hogy neki kell folytatnia. – Ő pontosan tudja, hogyan is kell viselkedni egy pilóta társaságában. Már megbocsáss, Gwen, de te ezt alig néhány nap alatt ezerszer megszegted.

-Szóval, kisasszony, a panasza teljesen felesleges- takarta el előlünk a lányt Helmut. – És igen, mostantól az új munkakörében dolgozik. Ettől a másodperctől. Gyerünk!- intett a folyosó felé Dr. Marko.

-Végre- huppant le mellénk Britta.

-Jól értettem, hogy Miss. Csinibaba végre eltűnik a közelünkből?- faggattam azonnal.

-Ez vagy az ezredik gúnynév, amit ráragasztottál- jegyezte meg Seb.

-De mind illett rá- védett meg Britta. – Amúgy ment panaszkodni Christianhoz, csakhogy én már előbb jeleztem, hogy ha marad ez a lány, akkor bajok lehetnek a Seb teljesítményével. Tudom, túloztam- védekezett azonnal, mert kapott egy nagyon csúnya nézést a némettől, - de megérte, nem? Christian egyből Helmuthoz küldte, aki amint meghallotta a vádakat, beszélt velem, Heikkivel, meg a szerelőiddel is. És láss csodát, Gwen volt, Gwen nincs.

-Végre nyugalom- sóhajtott fel Sebastian, majd a pillantását rám függesztette. Csak egy mosolyt kapott, de a legőszintébb dolog volt, amit abban a pillanatban neki adhattam.

***

(Sebastian szemszög)

Nyertem és ezért a csapat bulizott. Néhány percre megjelentem, de tényleg csak minimális időre. Közben végig csak arra tudtam gondolni, hogy Kaisának ne legyen baja. Még úgy is, hogy ezerszer elmondtam a srácoknak, hogy mennyire vigyázzanak rá. Féltettem az én szépséges hercegnőmet, hiszen egy hatalmas bulin volt, ahol bármi megtörténhetett és ő olyan kis törékeny volt.

Egy pólóban és rövidnadrágban mászkáltam fel-alá a szobában. Az éjszaka kellős közepe volt, normál esetben ilyenkor már alszok, itt, Szingapúrban esetleg bulizok, de nem idegeskedek, ez biztos. Alig vártam, hogy végre megjelenjen nálam és láthassam, hogy egy haja szála sem görbült.

A kopogásra szinte azonnal az ajtóhoz ugrottam és szélesre tártam azt. Ott állt előttem hatalmas vigyorral az arcán, kipirultan, kócos hajjal… boldogan. Nem törődve senkivel és semmivel, a karjaimba vontam és behúztam a szobába magammal. El sem akartam engedni, annyira örültem, hogy itt van.

-Jól vagy?- toltam el végül magamtól, de a kezét nem engedtem el.

-Nagyon- lelkendezett. – Amúgy gratulálok! De a koncert meg egyszerűen leírhatatlan. Egyszer neked is át kell élni!

-Majd legközelebb- mosolyogtam rá. – Gyere, mesélj!

A hálóba mentünk, leültünk az ágy szélére és mesélt. Csak hallgattam a dallamos hangját, néztem a szájának a mozgását, a kezeit, ahogy mutogat. Kérdezés nélkül toltam elé a gépem, amikor felsóhajtott, hogy zene nélkül kevésbé élvezetesek a szavai. Majd halk dallamok mellett folytatta az élménybeszámolóját.

Mikor kifogyott a szavakból, csak néztük egymást. Végül becsukta a szemeit, végigterült az ágyon és dúdolni kezdett. Mellé telepedtem és lassan cirógattam az arcát, a karját. Nagy volt a kísértés, de ellenálltam. Nem akartam letámadni, amíg nem voltam a biztosabbnál is biztosabb magamban és benne. De ez is több volt a semminél.

Azért az energiáit leszívta a koncert. Néhány perc múlva a halk dúdolás is abbamaradt, csak az egyenletes szuszogását hallottam. Kikapcsoltam a laptopom, elpakoltam, majd leoltottam a villanyokat. A szobára sötétség telepedett. Odafeküdtem Kaisa mellé és óvatosan átöleltem. Egyből befészkelte magát a karjaimba és aludt tovább. Magunkra húztam a takarót és tudtam, hogy tökéletes éjszakám lesz, hiszen ez a csoda itt fekszik a karjaim között.

Love from the past

35. rész

„1998. november 7., szombat

Pontosan egy éve, hogy egy csodaszép szőke angyalka felsírt és az életünk része. Még mindig alig tudom elhinni, hogy anya vagyok, hogy van egy lányom, van egy férfi, aki azóta is velem van. Alig 18 évesen olyan terhek voltak a vállaimon, mint más huszonéveseknek. Mégsem bántam egyetlen percet sem.

Csak mosolyogva néztem, ahogy a Räikkönen-ház nappalijában a kislányunk a játszószőnyegen ül és éppen egy csörgős labdát hoz-visz az apjának. El sem tudtam volna szebbet képzelni ennél. Körülöttem a családunk minden tagja velünk volt, hiszen ünnepeltünk. Szerencsére Kiminek sem volt semmi dolga, verseny sem zavart közbe, így ő is Kaisa mellett lehetett.

Büszke és elvarázsolt anya voltam. A kislányom már szótagokkal „beszélgetett” velünk, mindenbe kapaszkodva már lépegetett és egész hosszan sétált, ha fogtuk a kezecskéit. Továbbá ő volt a nagy felfedező, mindent kinyitott, kutatott. Nem tiltottuk, csak az olyan dolgoktól, akiből baja származhatott. Ha megtudta, amit akart, a kíváncsisága nagyon gyorsan el is múlt.

-Készen is van az ebéd- lépett be Paula, mire az egész kis méhkas megmozdult. Odasétáltam Kimi mellé és leguggoltam.

-Babám, jössz anyáékkal?- nyújtottam felé a kezem. Mosolyogva mászott el hozzám, majd a lábaimba kapaszkodva felállt és nevetve borult a karjaim közé.

-Paaa- nézett Kimsre, mikor felkeltünk. Már tudta, hogy is hívjon minket.

-Jövök, drága!- kelt fel, majd mögém lépett és megölelt minket. – Itt vagyok, szerelmeim- nyomott egy puszit a nyakamra, majd a lánykánk orrára, ami egy újabb nevetést ingerelt.

Az ebéd a szokásos módon, maszatosan telt el. Már elég nagy volt a lányunk, hogy elkezdje utánozni a környezetét. Rengetegszer nyúlt felém, hogy adjam oda neki a kanalat, majd ő eszik. Most is mindenhol zöld volt a sajtos brokkolikrémlevestől. De ez senkit nem tudott zavarni, hiszen mindenki csodálta, hogy mennyire kis ügyes, ahogy próbálkozik.

Mikor mindenki jól lakott, a kis maszatmanót megmosdattuk, átöltöztettük, majd lefektettük aludni. Kimi szobájában ott állt a kiságy a fal mellett. Mi is leheveredtünk az ágyára. Szorosan bújtam hozzá, jó érzés volt, hogy hosszú és keserves hónapok után egy ideje megint volt egymásra időnk.

-El sem hiszem, hogy már egy éve itt van nekünk- súgta halkan Kims.

-Én sem- játszottam a kezével. – Szinte még most volt, amikor megismertelek. Vagy amikor a pocakomban volt. Most meg már lassan jár és beszél is.

-Van egy olyan érzésem, hogy nagydumás kiscsaj lesz- kuncogott fel. – És alig fogom tudni majd eltüntetni a pasikat a környezetéből.

-Még el sem értünk oda, de már előre aggódsz- fordultam felé. – Ráérsz majd akkor ezen agyalni, amikor eljutunk oda. Addig csak élvezd, hogy velünk van.

-Ez így lesz- csókolt meg óvatosan, féltőn, szerelmesen.

Egymás karjaiban fekve, teljes biztonságban nem is volt olyan nehéz elaludni nekünk is. Arra ébredtünk fel, hogy a kicsi hercegnőnk az ágyában ülve az egyik kis játékának magyaráz a saját nyelvén, ami még nem fejlődött ki teljesen. Kicsit még magunkhoz vettük és együtt ébredeztünk, majd lementünk, hogy felvágjuk a tortát.

Persze, először azonnal bele akart tenyerelni a csokimázas édességbe, de amint Kimi megmutatta neki, hogy az ujjacskáival tud lopni a krémből, megúsztuk a sütemény teljes elpusztulását ideiglenesen. Kaisa persze nyakig maszatos lett, ahogy ettük a tortáját, de már nem is lepett meg, amikor naponta háromszor-négyszer kellett ruhát cserélni. Ez volt a mindennapjaink rutinja, amit kicsit sem bántunk. Hiszen itt van nekünk ő: életünk legszebb ajándéka, a mi szerelmünk tökéletes gyümölcse, a mi pici babánk, Kaisa.”

***

(Kaisa szemszöge)

Reggel kissé álmos voltam, mikor anya hatalmas energiával berobbant hozzám, hogy megyünk vásárolni. Először nem értettem, hogy mit is akar, majd meglengette a szemem előtt apa bankkártyáját, valamint felvetette, hogy Milánóba szándékozik menni és olyan is az eszébe jutott, hogy esküvői ruhát is nézne. Ekkor keltem fel, de nagyon gyorsan.

Délelőtt 11-kor már táskákkal megpakolva járkáltunk a rengeteg olasz között. Imádtam, hogy anya-lánya napot tartunk, úgy éreztem, hogy tényleg visszakaptam az anyukámat, azt a nőt, aki régen is volt.

-Állj!- torpantam meg hirtelen.

-Baj van?- fordult felém aggódva.

-Ide be kell mennünk- mutattam a kirakatra, amiben csodaszép fehér ruhák sorakoztak egymás mellett.

-Kaisa…?- pislogott rám anya meglepetten.

-Lesz egy esküvőd, nem? És még nincs ruhád rá. Most pedig a divat egyik fellegvárában vagyunk. Hol kezdj el ruhát keresni, ha nem itt?- lelkesedtem.

-Igazad van- bólintott, így be is mentünk és neki is kezdtünk a ruhák keresésének.

Anya csodaszép volt azokban a ruhákban. Az egyikben szebb volt, mint a másikban. Azonban egyik sem volt a tökéletes. Mindketten tudtuk, hogy meglehet a ruha, de ez nem teljesen biztos. Végül úgy léptünk ki 2 óra után, hogy sejtés már volt, hogy anya mit szeretne, de a tökéleteset még nem találta meg.

-Remélem, tudod, hogy koszorúslány leszel- pillantott rám a taxiban ülve.

-De ugye nem kell habos-babos ruhában parádéznom?- kérdeztem félve.

-Már nem vagy aprócska hercegnő, aki azt veszi fel, amit én ráadok- mosolygott anya. – Keresünk majd valami csinos ruhát neked, jó? De fekete nem lehet.

-Soha nem vennék fel feketét az esküvőtökön- jelentettem ki magabiztosan.

-Reméltem is- kacsintott.

***

(Kimi szemszöge)

Mivel csak alig 2 hét volt az olasz és a szingapúri futam között, csak 3 napra mentünk haza, utána Svájcot választottuk, ahonnan közös megegyezéssel majd kedden indulunk Szingapúrba Sebastiannal karöltve. Mivel a ház a mai napig karban volt tartva, alig néhány óra alatt minden olyan volt, mintha itt laknánk. A lányok tökéletesen be tudták tölteni a teret a jelenlétükkel, ami számomra hatalmas élvezet volt.

-Csokis-banános vagy inkább vaníliás-epres muffint ennél?- jelent meg előttem Kaisa buksija.

-Sütit sütsz?- tettem le a kezemben tartott újságot.

-Ha eldöntöd, milyet kérsz…- toporgott előttem.

-Mindkettő?- próbálkoztam kompromisszumot kötni.

-Rossz volt a kérdés…- sóhajtott fel és fejcsóválva magamra hagyott.

-Miről maradtam le?- huppant le mellém Mila. A haját egy hatalmas törölközőturbán takarta és a testét is csak egy vékony és rövid szatén köntös fedte. Kényeztető fürdőt vett a javaslatomra, mert fájó fejjel ébredt.

-Jobban vagy?- simítottam a kezem a fedetlen combjára.

-Sokkal- ragyogott fel a mosolya, amit annyira szerettem. – Babóca?

-Muffint süt- válaszoltam. – Ha minden igaz, kétfélét is.

-Az én drága bélpoklos férjuram!- simult hozzám.

-Csodálkozol?- húztam az ölembe. – A feleségem istennő a konyhában, a kislányom pedig hasonlóan tökéletesíti a főzőtudományát. Két ilyen nő mellett bármelyik férfi élvezné az életet és kihasználna minden alkalmat, hogy valamivel dicsérhesse őket.

-Hízelegsz… Mit követtél el?- ráncolta a szemöldökét. – Vagy mit szeretnél?

-Arról, hogy mit szeretnék, lehet sejtésed- kalandozott el a kezem néhány rövid pillanatig.

-Később- emelkedett fel mellőlem. A szememmel követtem, amíg el nem tűnt a háló ajtaja mögött.

-Te leszel a halálom- morogtam magam elé, majd felkeltem és utána indultam.

***

(Kaisa szemszöge)

Végre a reptéren! Irány Szingapúr, Japán, Korea és India. Egy hosszú utazás nekünk. Ahol lesz időm Seb mellett lenni azon kívül, hogy végre megint együtt van a család. Nem mondhattam el nekik, hogy mit is érzek, tuti, hogy kiakadnának. Arról nem is beszélve, ha előállnék azzal a teóriámmal, hogy szerintem Seb sem közömbös felém. Ez egyenlő lenne a harmadik világháborúval.

A mi cuccaink már a gépen voltak, a magánterminál kávézójában vártuk a hiányzó csodabogarat. A forró csokimat kavargattam és nagyon halkan doboltam az asztalon az ujjaimmal. Anya és apa még mindig úgy viselkedtek egymással, mint a szerelmes tinédzserek, nem tudtak a másiktól szabadulni, ami nekem egyszerre volt egy hatalmas örömforrás és másfelől szórakozás, hogy még ők is tudnak úgy viselkedni, ahogy az ő korukban már elviekben nem szokás.

-Miért vagy ennyire türelmetlen?- pillantott rám anya és a kezét az enyémre fektette.

-Csak már mehetnékem van- mosolyogtam rá. Nem mondhattam, hogy már rettentően régen volt, amikor azokat a muffinokat vittem a németnek és már nagyon látni szeretném.

-Ha nem jön perceken belül, elindulunk nélküle- dőlt hátra apa. A kijelentését anyával mindketten elég csúnya pillantással jutalmaztuk. – Jó, nem mondtam semmit- emelte fel a kezeit megadóan.

-Már jön…nek is- akadt meg anya a mondat közepén.

Azonnal megfordultam, hogy lássam, mit is jelent, hogy „jönnek”. És akkor úgy éreztem, hogy valaki nyakon öntött egy vödör jéghideg vízzel. Sebastian mellett egy fiatal, szőke lány lépkedett, aki nálam nem sokkal lehetett idősebb. Bizalmasan sugdolóztak és nevetgéltek, ahogy felénk közelítettek. Éreztem, hogy a sírás fojtogat.

-Sziasztok!- mosolyogtak ránk, mikor megálltak az asztal mellett. – Bemutatnám a…

-Nem mehetnénk?- vágtam Seb szavába és felpattantam. A táskámat a vállamra kaptam és határozott léptekkel indultam kifelé, a géphez. Azt nem hagytam ki, hogy ne menjek neki Sebastiannak és lökjem meg kissé. Lehet, hogy gyerekes voltam, de nem érdekelt.

-Valami baj van?- hallottam a hangját felém szállni.

-Nem tudom- felelte anya.

-Bocsánat, még nem is volt időm bemutatni…- folytatta a német, de ekkor léptem ki a szabadba.

A fejemben a gondolataim szinte sikítottak. Azt akartam, hogy az a szőke tűnjön el a közeléből, amilyen hamar csak lehet. És tudtam, hogy bárki kéri, nem fogok tudni vele közös nevezőre jutni. Még a Seb kedvéért sem. És a dolog indoka is nagyon egyszerű: az a lány sokkal nagyobb eséllyel pályázik a szívére és a szerelmére, mint én.