Sziasztok! Az év utolsó bejegyzése 2 rövidke novella, amelyek Gooffy ötletei alapján készültek. Az első Seb és Zoé első találkozása, a második pedig Kimi és Zoé kapcsolatának kialakulása 3 képben. :) Boldog új évet kívánok mindenkinek!
-----------------------------------------------------------
Tél volt, de hó még nem esett. Miért is esett volna, hiszen Angliáról mindenki tudja, hogy esős ország. És ez télen is így volt nálunk, nem esett a hó. De valahogy nem tudott érdekelni a dolog, kicsit sem. Nem akartam mást, csak elmenekülni, eltűnni, elrohanni, a múltamat elfelejteni. A szoba, amelyben álltam és pakoltam, úgy éreztem, hogy fojtogat.
A bőröndök az ágyamon voltak nyitva, félig megpakolva. Nem tudtam, hogy mit is kellene magammal vinnem. Minden emlékeztetett arra, amit iránta éreztem és mindenhez kötődött valami közös emlék. Új életet akartam, új érzéseket, új dolgokat magam között. Utáltam a helyet, ahol voltam és az érzést, ami bennem volt.
- Biztos vagy abban, hogy ezt akarod, kicsim?- lépett be anya hozzám.
- El akarok menni innen. Itt nem fogom bírni- feleltem neki és újabb adag ruhát tettem be a bőröndbe.
- Megrendeltem a jegyed- jött be apa is. – Biztos, hogy nem lenne egyszerűbb, ha csak elköltöznénk innen?
- Csak nehezebb lenne, mert tudnám, hogy a levegőben benne van az, amit éreztem- hajtottam le a bőrönd tetejét. – Menjünk!
*****
Életemben először repültem egyedül valahová. Tegyük hozzá, hogy életemben először ültem repülőn. Furcsa volt, tetszett is meg nem is. Azt pedig végképp nem tudtam, hogy mi fog történni velem ott, ahová megyek. Anya testvére nagy szeretettel várt engem, ezt tudtam, de fogalmam sem volt, hogy mire is számítsak komolyan.
Van 4 gyerekük és hirtelen fogok belecsöppenni egy boldog családi környezetbe. És attól még inkább féltem, hogy el kell mondanom, mi történt velem. Nem akartam, hogy sajnáljanak és szánakozzanak, amiért ennyire nem jött össze az életem és ilyen fiatalon megtört a szerelem. Új életet akartam kezdeni egy új országban.
A félelmeimtől kissé remegve szálltam le a repülőgépről és szedtem össze a holmimat. Tudtam, hogy valaki lesz itt, aki rám vár, mégsem akartam kimenni oda, ahol találkozhatunk. Végül Erőt vettem magamon és a bőröndömet magam után húzva kiléptem a váróba. Rengeteg ember mászkált odakinn, féltem, hogy meg sem fogom találni a családomat.
- Zoé vagy, ugye?- szólított meg egy férfi. Ijedten kaptam fel a fejem, majd félve bólintottam. – Norbert vagyok, a nagybátyád. Örülök, hogy megismerhetlek!
- Én is örülök- néztem rá félszegen, ő pedig mosolyogva átölelt. – Ideje indulnunk, Heike és a gyerekek már nagyon várnak téged.
Egész úton mesélt nekem a többiekről, a helyről, ahol és ahogyan élnek. Mesélt édesanyámról is, hiszen ismerte fiatalkorából. Éreztetni akarta velem, hogy nem egy idegen helyre jöttem, hanem hazaértem. Az, ahogy fogadott, valóban ezt az érzetet adta meg nekem. És akkor még nem tudtam, hogy mi is vár rám.
Egy kedves kisvárosba érkeztünk, amelynek az egyik külső területén álltunk meg egy családi háznál. A karácsony közeledtével itt már rengeteg hó esett és fehérrel vonta be a teljes környéket és a házat is. Alig parkoltunk le, az ajtó már ki is nyílt és kilépett egy nő, aki nagyon hasonlított anyára, a kezében tartott egy kisfiút, utána pedig két lány és még egy fiú következett.
- Zoé! Zoé! Végre itt vagy!- futott oda hozzám a nagyobb fiú és átölelt. – Azt hittem, hogy sosem értek ide.
- Ő Sebastian, a nagyobbik fiunk- mosolygott rám Norbert. – Mióta megtudta, hogy jössz, alig lehet vele bírni.
- Szia, Seb!- simogattam meg a fejét.
- Gyere!- fogta meg a kezem és odahúzott a család többi tagjához.
- Örülök, hogy épségben megérkeztél!- mosolygott rám nagynéném. – Heike vagyok!
- Köszönöm, hogy befogadtok- néztem rá hálásan.
- Ugyan, édesem, ti is befogadnátok bárkit közülünk- simogatta meg az arcom, majd a lányokra nézett. – A nagyobb Stefanie, a kisebb Melanie. Ő pedig Fabian- mutatott a kisfiúra a kezében.
- Sziasztok!- mosolyogtam rájuk.
Jól fogadott az egész család, aminek örültem. Fabian az elején kicsit visszahúzódó volt, de amint látta, hogy a bátyjával mennyire jól kijövök, máris követelte a figyelmemet ő is. A lányokkal megtaláltuk a közös hangot, mivel alig voltak fiatalabbak nálam. És azonnal tudtam is nekik segíteni, mert megakadtak a szüleik karácsonyi ajándékában, de én tudtam, mi a megoldás.
Az egész nap elrepült mellettem anélkül, hogy eszembe jutott volna, miért is menekültem el. Nem kérdezte senki a dolgokat és ez nagyon sokat segített nekem. Este azonban hiába akartam elűzni a képeket, nem mentek el. Újra és újra átéltem a fájdalmat, amit ez a szakítás okozott. A felhúzott térdeimre hajtottam a fejem és a könnyeim megállíthatatlanul potyogtak.
Csak akkor emeltem fel a fejem, mikor hirtelen egy ajtó nyílását hallottam. Addig észre sem vettem, hogy az egyik szobából át lehet jutni hozzám. Egy piros, Ferrari jeles pizsamában mászott fel mellém Sebastian. Nagy szemekkel néztem a kisfiúra, nem tudtam, hogy mi is fog most történni.
- Nem tudom, hogy ki bántott téged, de ha nagy leszek, akkor megkeresem és én is megbántom majd annyira, hogy ő is ilyen szomorú legyen- mondta nagyon komolyan, majd átölelt.
Velem maradt egész éjszaka, bár eléggé gyorsan elszunnyadt. Betakargattam, majd én is mellé feküdtem. Csak néztem a kisfiút, aki alig volt 13 éves, de már hozzám ragaszkodott és úgy éreztem, hogy nekem is ő áll a legközelebb a szívemhez. Akkor még nem is tudtam, hogy mennyi boldog percet ad majd nekem az életemben.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Megkövülten ültem már percek óta a fizikaházim felett. Én nem értettem az egészet, főleg nem az autókat. Mégis hogy várhatja el bárki, hogy megoldjam ezt a feladatot? Újra végigolvastam a kérdést:
Egy jármű sebesség-idő grafikonját mutatja az alábbi ábra.
a) Jellemezze röviden a jármű mozgását!
b) Mekkora utat tesz meg a jármű 130 másodperc alatt?
c) Határozzuk meg a jármű gyorsulását az egyes útszakaszokon!
És ezalatt még hevert egy grafikon is, amiből nem sokat tudtam kihámozni.
Újabb fél óra telt el, mire rájöttem, hogy a szomszédunkban egy olyan ember lakik, aki ért az autókhoz. És nekem azon múlik, hogy megkapom-e az érettségimet, hogy képes vagyok-e megcsinálni a több oldalas feladatlapot. Összeszedtem a cuccaimat, vettem egy nagy levegőt és gyorsan elmentem a szomszéd ajtóig.
Néhány percig toporogtam, majd végül csak bekopogtattam. Alig volt kapcsolatunk a szomszéd sráccal, nem tudtam róla semmit, néha még nem is köszönt. Most is benne volt a pakliban, hogy elutasít, de reménykedtem. Kinyitotta az ajtót és azzal a hideg tekintetével nézett rám, mint mindig. De alig egy pillanat múlva azok a jégkék szemek biztonságot nyújtóan figyeltek engem.
- Szia! Segíthetek valamiben?- kérdezte meg végül.
- A fizika házim tele van autókkal kapcsolatos kérdésekkel, és ha nem tudom megcsinálni, megbukok- feleltem neki halkan.
- Talán együtt jutunk valamire- válaszolta és félreállt az ajtóból. – Gyere be!
Meglepett ez a közvetlensége, de jól esett. Leültünk a konyhában az asztalhoz és elé toltam a feladatlapomat. Gyorsan végigfutotta az első feladatot, majd az arcára egy pici mosoly ült ki. Maga elé húzott egy lapot, majd kérdezgetni kezdett a képletekről és a használatukról. Addig okoskodott és terelte a feladatot egyszerűbb medrekbe, amíg én magam nem mondtam ki a megoldásokat.
Röpke egy óra alatt az összes feladatot megoldotta velem, amiért nagyon hálás voltam. És közben sikerült egy icipicit megismernem is. Mikor már menni készültem, megkért arra, maradjak egy kicsit, beszélgessünk. Örömmel töltött el, hogy a mindig visszahúzódó és csendes srác hajlandó megnyílni nekem.
*****
A suliból együtt jöttünk ki a lányokkal. Az utolsó napunk volt, a következő hét már az érettségi jegyében telik el. Nem csináltunk egész nap semmit, de a vidámság mindenkiben benne volt. Véget ért az életünk egy szakasza, de mi tudtuk, hogy ez nekünk csak jó lehet. Úgy terveztük, hogy elmegyünk egy kicsit a városba, de az én számításaimat áthúzták.
- Lányok, én mégsem megyek- mondtam, mialatt egy pontot szemléltem.
- Zoé, ne csináld! Miért nem jössz?- lépett mellém Mary, majd meglátta, hogy merre is nézek. – Csak nem az új hódolód?
- Még én sem tudom- mosolyodtam el. Elbúcsúztam a kis csapatunktól, majd az autó felé indultam és beszálltam az anyósülésre.
- Van kedved egy kicsit velem lenni?- nézett rám Kimi.
- Ha nem lenne, akkor elmegyek a többiekkel- mosolyogtam továbbra is és adtam neki egy puszit.
- A szüleiddel beszéltem, úgyhogy miénk a mai nap- indított és elhajtottunk az iskola elől.
*****
A kellemesen meleg júniusi szél meglebegtette a rajtam lévő ruha alját. Vasárnap volt, futam előtt és éppen autogramosztás valamint bokszlátogatás. Én is bementem a tömeggel, de nagy ívben elkerültem a pilótákat, akik aláírogattak. Nem akartam, hogy tudja, itt vagyok. Még nem. A csapata felé vettem az irányt és ott nézelődtem. Az egyik srác, aki járt már nála, beszélt velem és megmondta, hogy a futam után hová menjek.
Izgatottan foglaltam el a helyem a tribünön. Ő volt az, aki az első kockából indult, de nem tudtam, hogy mire számítsak. Nem voltam otthon ezekben a versenyekben. Ha úgy nézzük, unalmas egy verseny volt, mivel mér az elején meglépett és végig ő vezetett, de engem ez nem érdekelt. Élveztem, hogy ott lehettem és láthattam mindezt.
A dobogón történő ünneplését a helyemről néztem végig, tekintve, hogy szemben ültem a pódiummal. Utána indultam el a pályára, ahol a megbeszélt helyen várt rám a srác. Megfogta a kezem és addig vezetett maga után, míg nem találtam magam azon a részen, ahová csak a csapattagok léphetnek be.
Mindenki boldog volt és ünnepelte azt a pilótát, aki miatt én is itt voltam. Amíg ő teljesítette a feladatait, addig kissé elveszve éreztem magam. De nem kellett rá sokat várnom. Hatalmas üdvrivalgással fogadta őt a csapat és meghúzódva figyeltem, ahogy mindenki élteti. Egészen addig, amíg észre nem vett engem.
- Hogy kerülsz ide?- lépett elém mosolyogva.
- Eljöttem, hogy megnézzem, miért is mondja mindenki azt, hogy a legjobb vagy.
- Örülök, hogy itt vagy- kapott fel és megforgatott.
Attól a pillanattól kezdve végig mellette voltam, minden pillanatot együtt töltöttünk. Kikötötte azt is, hogy este vele kell mennem abba a buliba, amit a csapat szervez. Annyi időre váltunk külön, amíg mindketten elmentünk felfrissíteni magunkat a saját szállodánkba, valamint én átpakoltam hozzá, mert ehhez ragaszkodott.
Együtt érkeztünk a kis szórakozóhelyre, ahol ott volt az egész csapat. Kimi volt a középpontban, akár akarta, akár nem. És mellette én is, mivel minden pasi engem akart maga mellett látni. Voltak, akik bepróbálkoztak, de nem hagytam magam, végig kitartottam Kimi mellett. Mikor végre mindenki gratulált neki, elhívott táncolni.
- El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök annak, hogy itt vagy velem- ölelt át.
- Én is örülök, hogy veled lehetek- öleltem át a nyakát és az ujjaimmal a tarkóját cirógattam.
Néhány perccel később kicsit elhúzódott és addig nézett, amíg a tekintete fogva tudta tartani az enyémet. Végül én csuktam be a szemeimet és egy halk sóhaj szakadt fel a torkomból. A következő pillanatban pedig Kimi ajkai az enyémekhez értek és lágyan csókoltak. Nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat.
- Szeretném, ha mostantól az én hercegnőm lennél- súgta a fülembe, mikor elváltunk egymástól.
- Örökké, ha arra vágysz- bújtam hozzá. Akkor kezdődött el a kapcsolatunk igazán.
