Holiday

Sziasztok!

Csak azért írok, mert a héten nem lesz folytatás. Ennek 2 oka is van. Az egyik, hogy a gépem megint tönkrement, a másik pedig, hogy megyek a Hungaroringre és semmi időm nem lesz írni. Mindenkinek kellemes hetet és amint lehetőségem van, írok. ;)

Monshe

Kísért a múlt - 7. rész

Nem éppen erre vágytam korán reggel. Arra ébredtem, hogy odakinn minden vizes és jelenleg is esik az eső. Nem a legjobb kilátások Seb számára a mai edzéséhez. Gyorsan magamra kaptam néhány meleg ruhát, gyorsan felkötöttem a hajam és feltettem egy kis sminket, majd mentem is az unokaöcsémhez.

- Szia!- köszöntem neki mosolyogva.

- Szia!- köszönt vissza elkenődve.

- Mi a baj, nagyfiú?- húztam ki a szobából, mivel mindene nála volt és ideje volt indulnunk.

- Néztél már ki az ablakon?- kérdezte morcosan.

- Igen. Esik. Na és? Ilyen időben mutathatod meg igazán, hogy tehetséges vagy. Mindenki látni fogja, hogy őstehetség vagy- biztattam őt.

- Teljesen egyetértek- jött egy hang a hátunk mögül.

Azonnal megpördültem, remélve, hogy az egész csak egy álom. Sajnos nem volt igazam. Ott állt teljes életnagyságban előttünk. Eléggé mérgesen bámultam rá, mire ő csak megengedett felém egy vigyort, majd mire Sebastian is felénk fordult, újra pókerarccal nézett minket.

- Helló, Kimi!- köszönt neki, majd kezet ráztak. – Ő az unokanővérem.

- Zoé Michels- nyújtottam felé a kezem.

- Kimi Räikkönen- fogtunk kezet. – Nem is tudtam, hogy ilyen gyönyörű rokonaid vannak.

- Igen, szerencsém van- vigyorgott rá Sebi.

- Mi lenne, ha nem velem hencegnél?- fordultam az öcsém felé. – Van két nővéred, mi lenne, ha őket dicsérnéd.

- És veled ki fog hencegni? Nincs se bátyád, se öcséd. És 6 éve velünk élsz. Szóval veled is dicsekszem- húzta ki magát.

- Jó, dicsekedj- fújtam ki a tüdőmben tartott levegőt. Nem tetszett, hogy mindezt Kimi is végighallgatja. – De most tereld vissza a gondolataidat a kocsihoz, mert Robert leszedi a fejed, ha összetöröd az autót.

- Sok sikert, Sebastian! Majd a pályán találkozunk!- intett nekünk Kimi.

- Figyelj a visszapillantóban!- intett neki Seb.

- Irány reggelizni- fordítottam a lift felé az eltévedt ovist.

- Egy falat nem megy le a torkomon- rázta a fejét.

- Ne aggódj, majd én lenyomom a torkodon a falatokat- húztam be a liftbe.

Evangeline és Robert társaságát élveztük a szálloda éttermében és a lánnyal együtt könyörögtem Sebinek, hogy egyen. Nagy nehezen belediktáltunk egy teljes szeletnyi vajas pirítóst és két korty narancslevet. Már előre láttam, hogy mennyire éhes lesz majd, mikor kiszáll a kocsiból.

A kis négyesünk együtt is maradt a pályára menet, Robert volt, aki kivitt minket. A paddockban ismételten összefutottunk az idegesítő finnel, aki csak mosolyogva köszöntött minket, majd meg is állt, hogy beszéljen Roberttel. Úgy tettem, mint aki észre sem veszi, mentem tovább. Eva egyből látta is, hogy miért menekülök, így velem tartott.

Amíg meg nem kezdődött az első szabadedzés, ki sem mozdultam a motorhome-ból. Az volt a szerencsém, hogy rá tudtam fogni a dolgot a hideg időre és az esőre. Mikor elütötte az óra a 10-et, akkor mentem ki a kocsihoz, ahol már Sebi helyezkedett az autóban. Odaléptem mellé és adtam egy puszit a bukójára.

Majd az elkövetkezendő másfél órát Robert mellett ücsörögve töltöttem és izgultam Sebiért, hogy semmiképpen ne legyen majd csalódott, mert nem tudtam volna, hogy miként kellene felvidítanom. Szerencsére úgy tűnt, hogy erre nem lesz szükség, mert Seb nagyon jó időket ment a vizes aszfalton is.

- Ez tökéletes volt- jelent meg a monitor mellett Eva, miután vége lett az edzésnek.

- Valahogy majd meg kell ünnepelnünk a harmadik helyet- mosolyogtam rá és büszkén néztem a Vettel nevet, ami a harmadik helyen virított.

- És erről mit gondolsz?- bökött a 19. helyen virító Kimi nevére. – Ennyire nem menne neki?

- Altat. Ez csak egy szabadedzés. Szerinte semmi értelme. Majd figyeld meg, hogy mit mutat. Számára még el sem kezdődött a hétvége- mondtam a lánynak. Meglepve nézett rám. – Volt időm megtanulni mellette.

- Csak ne hangoztasd, mert Seb kezd gyanút fogni- bökött az éppen érkező autó felé.

Kísért a múlt - 6. rész

kAz este Sebastian szobájában talált rám. A nappaliban ücsörögtünk a szőnyegen a dohányzóasztal mellett, amin két hatalmas doboz volt. Mindketten ezeket szuggeráltuk eléggé látványosan, miközben néha rápillantottunk az órára. Majd nyílt az ajtó és megjött a hiányzónk is.

- Késtél 7 percet- szólaltunk meg egyszerre Sebivel.

- Bocsi, de feltartottak- huppant le mellénk Evangeline.

- Ha már itt vagy, akkor együnk- nyúltam a hozzám közelebb lévő doboz felé.

Mindketten élvezettel nyitottuk ki a kartondobozokat, hogy megérezzük a mennyei illatokat, amelyek alatta bujkáltak. Majd fogtuk magunkat és felszeleteltük mindkét pizzát 8 szeletre. Utána a tányérunkra tettünk egy-egy szeletet és elkezdtük a vacsoránkat. Seb mindezt összeszűkített szemekkel nézte.

- Baj van, öcsi?- kérdeztem rá.

- Rendes voltam és megrendeltem nektek a pizzákat. Mikor megérkeztek, le is mentem érte, ahol szembetaláltam magam egy mérges főszakáccsal. A kedvetekért végighallgattam, hogy ebben a hotelben szégyen pizzát enni. Felhozom nektek, itt ehetitek a szobámban és még csak meg sem kínáltok?- kérdezte felháborodva.

- Nem- vágtuk rá azonnal nevetve.

- Kegyetlenek vagytok- ült fel a kanapéra.

- Csak vigyázunk a vonalaidra, hogy holnap biztosan beférj abba az autóba- mosolygott rá Eva.

- De egy falattól nem leszek kövérebb- nyafogott tovább.

- Sosem tudhatjuk…- néztem rá komolyan.

- Gonosz boszorkák- morogta, majd látványosan elfordította a fejét.

- Ki volt az a galád, aki feltartott?- fordultam újdonsült barátnőm felé.

- Kimi állított meg- válaszolta, mire félrenyeltem.

- Zoé, jól vagy?- kérdezte Sebi, mialatt hangosan köhögtem és ő az orrom alá nyomott egy pohár vizet.

- Csak rosszul nyeltem- feleltem, miután ittam egy kortyot.

- Miért érzem azt, hogy köze van Kimihez?- kérdezte komolyan.

- Nincs semmi köze hozzá. Nem is ismerem- védekeztem egyből. – Komolyan, mintha nem tudnád, hogy mennyire mohó tudok lenni.

- Igaz…- gondolkozott el, én pedig gyorsan a lányra kaptam a fejem. A kezembe nyomott egy szalvétát.

„Tudni akarta, hogy kivel és miért vagy itt. Semmit nem mondtam neki. Jól tettem?”

Gyorsan igenlően bólogattam, majd folytattam az evést. A témát szerencsére gyorsan terelni tudtuk, így nem okozott nekem újabb kellemetlen perceket a régről ismert személy. Egészen este 10-ig Sebi nyakán lógtunk, akkor voltunk csak olyan kegyesek, hogy magára hagytuk, hogy aludhasson is a nagy nap előtt. A pénteki napunk előreláthatólag eseménydús lesz…

Kísért a múlt - 5. rész

Alig 10 perce ült mellettem Sebastian és beszélgettünk, mikor megjelent Evangeline. Sebnek mégis részt kellett vennie a megbeszélésen, így megint egyedül maradtam. Elhatároztam, hogy a történtek nem akadályoznak meg abban, hogy felfedezzem a paddock szépségeit.

Újra nekiindultam sétálni, de most inkább a másik irányba, nehogy megint összefussak Kimivel. Így inkább a kisebb csapatok bázisai felé vettem az utamat. Szerencsémre most nem kellett 5 perc után megszakítanom a sétámat. Rengeteg ember szaladgált körülöttem és többen meg is bámultak, hogy miért vagyok ennyire higgadt.

Jólesett egy kicsit a levegőn mászkálni, tudva, hogy körülöttem mindenhol ott vannak a gépek, amelyekbe pilótát ültetve az autóverseny királykategóriájának csodadarabjai hajtanak a pályára. Bemehettem volna bármelyik csapathoz a jegyemmel, de nem akartam senkit zavarni a munkájában, maradt a séta.

Azonban nem lehetett megint nyugodt a délutánom. Már az utolsó boksznál jártam, mikor megláttam a pályáról a bokszba vezető egyenesen felém közelíteni egy kisebb különítményt a Ferraritól. A leginkább a szőke fej tűnt ki a többi közül, főleg nekem. És ő is észrevett engem… megint.

Volt közöttünk úgy 150-200 méter távolság, mikor mindketten lefagytunk a hirtelen találkozás miatt. Őt szólongatták a vele lévő mérnökök, mire feléjük fordult. Én pedig felvettem a nyúlcipőt, megfordultam és rohanni kezdtem visszafelé, remélve, hogy nem jön utánam.

- Prinsessa!- hallottam meg a finn hangját.

Hátra akartam fordulni és kiabálni vele, hogy ne merje használni a becenevemet, mert utálom. Nem tettem meg, futottam utána. Már alig volt néhány lépés a BMW motorhome-ja, mikor éreztem a szorítást a karomon és ez megtorpanásra késztetett. Szinte azonnal megperdültem és szembetaláltam magam vele.

- Miért menekülsz?- kérdezte halkan.

- Miért nem hagysz felejteni?- kérdeztem vissza, mialatt a kezemet próbáltam kiszabadítani.

- Felejteni… Erre vágysz? Elfelejteni mindent?- kérdezte nagyon szomorúan, a karomat elengedve.

- Te már megtetted mindezt 6 éve, mikor eltűntél az életemből- suttogtam.

- Prinsessa, én…

- Fejezd be!- kiáltottam rá. – És soha többé ne szólíts így. Utálom!

- Zoé, kérlek, hagy magyarázzam meg!- nyúlt felém, de hátrébb léptem.

- Számodra megszűntem létezni, mikor vége lett- fordultam meg és bementem a motorhome-ba.

Tekintve, hogy délután 3 múlt, kértem egy tányér gyümölcssalátát, majd az egyik eldugott sarokba ültem le falatozni. Kinézve a hatalmas ablakokon, láthattam, hogy Kimi még mindig a környéken toporog. Idegesen kopogtattam a villámmal, mert fogalmam sem volt, hogy mit mondanék Sebinek, ha itt találná a barátját.

- Mi finomat eszel?- jelent meg előttem az emlegetett kisszamár és Evangeline.

- Gyümölcssali. Kérsz?- nyújtottam felé a villámat, amin egy felnyársalt szőlőszem volt.

- Igen- felelte és meg is ette a gyümölcsöt.

- Ez most az ebéded?- kérdezte Eva. Bólogattam élénken.

- Ehetnél valami táplálóbbat is- ült le mellém Sebi, aki szerzett magának egy villát és dézsmálni kezdte az előttem lévő tálat. – Úgy tudtam, hogy szereted a hasad.

- Szeretem is. Tudod, valaki ígért nekem egy hatalmas pizzát vacsorára és szeretném az utolsó falatig eltüntetni- vigyorogtam rá.

- Ki volt ilyen elvetemült?- kapta fel a fejét.

- Nekem is tartozol egy pizzával azért, mert intéztem neked egy edzést- mosolygott rá Evangeline.

- Miről maradtam le?- kapkodtam a tekintetem közöttük.

- Holnap, az első szabadedzésen Sebastian helyett Robert lesz a társaságod, mivel az unokaöcséd fog az autóban ülni- mosolygott rám a lány, mialatt ellopta Sebtől a villáját, amin egy darab eper volt.

Kísért a múlt - 4. rész

- Szóval ennyi lenne a történetem…- néztem Evangeline-re.

- Már értem, hogy miért voltál olyan fehér, mikor ideértem. A félelmeidet és a kétségeidet pedig már meg sem említem.

- Mit tudok ebben a helyzetben csinálni? Seb előbb vagy utóbb be akar neki mutatni- temettem az arcom a két kezem közé.

- Miért nem mondtad el neki eddig?- húzta fel a szemöldökét.

- Gyerek volt, mikor megismertem. És rajongott a Forma-1-ért. Nem volt szívem elrontani azt a képet, hogy ő egyszer majd ellenük mehet, és majd jóban lehetnek. Mit értem volna el azzal? Egy tehetséget fosztottam volna meg a sikertől. És ő az unokaöcsém- feleltem a lánynak.

- Akkor marad a menekülés, ameddig csak lehetőséged van rá- összegezte a lány.

- Azt hiszem, igen- bólintottam.

- Eva királylány, isten hozott Melbourne-ben!- ért mellénk Seb.

- Szia, Sebi!- mosolygott rá a lány.

- Miért hív mindenki Sebinek? Gyereknek érzem magam tőle- ült le mellénk morcosan.

- Mennyi is vagy?- gondolkoztam el látványosan. – 20 leszel júliusban, ugye? Akkor még gyerek vagy.

- Én azért szeretem a Sebit, mert abból nekem lejön, hogy mennyire vidám tudsz lenni- mondta Evangeline.

- Tényleg?- fordult felé a srác.

- Nekem igen- bólintott rá Eva.

- Akkor ha gondolod, neked megengedett- kezdett el vigyorogni Seb.

- Örülök neki. Viszont most mennem kell, mert jön a megbeszélés, és ott kell lennem Roberttel- állt fel az asztaltól. – Később még találkozunk! Sziasztok!- köszönt el.

- Szia!- intettünk neki Sebbel egyszerre.

- Amúgy mit dolgozik?- néztem unokaöcsémre.

- Sajtófőnök- felelte Sebi.

- Jó embernek öntöttem ki a szívem- sóhajtottam fel kicsit elkeseredve.

- Ő nem fog szólni semmit- biztatott Sebastian. – Ő a sajtófőnök, ő tudja a legtöbb titkot és ő tartja meg mindenki titkát. Még nem volt olyan, hogy kiderült volna valami miatta.

- Akkor bízhatok benne?- néztem reménykedve a kedvenc rokonomra.

- Csak annyira, amennyire bennem- mosolyodott el.

A hasonlat egészen megfelelő volt. Ő volt az, aki a családomból a legközelebb állt hozzám. Nagyon szerettem a szüleimet is, de mióta Németországba költöztem, menekülve a múltam elöl, Seb lett az, aki tud rólam mindent. Vagyis majdnem mindent. Mert nem ismeri azt, ami Kimivel történt közöttünk. De talán jobb, hogy nem tudja, abból csak baj lenne. És nem nekem lenne bajom…

A nagy fogadás - Noncsi

Sziasztok! Meghoztam a pályázat győztesét. Noncsi volt az, aki megírta a kedvencem.

Noncsi: Köszönet ezért a novelláért. Az eleje, sőt, eléggé sokáig pont olyan, mint egy "noncsis" történet. Komolyan mondom, külön stílusod van, amiről bárki bármikor megismer. :) A vége pedig... én megsirattam... komolyan. Gratulálok! Nagyon tetszett!

A nagy fogadás

- Ott vagyunk már? – érdeklődött a legjobb barátnőm, látványosan unva az agyát.

- Hol? – kérdeztem vissza blazírtan. Erre csak a szemeit forgatta. – Drága, ennyire azért nem kell szenvedni…

- Jó, de már 15 órája ülünk ebben a nyomorék autóban, csak csupán azért, mert nem vagy hajlandó repülőre szállni! – pufogott tovább Dia. – Repülővel negyed ennyi, sőt, még kevesebb idő alatt odaérnénk Monte Carloba!

- Én felajánlottam, hogy menj repcsivel… - néztem rá kissé szemrehányón.

- Hülye voltam, hogy nem mentem bele. – fintorgott. Megjegyzem, ekkor haladtunk el a Monaco feliratú tábla mellett. – NA VÉGRE! – lököttségem társa belebokszolt a levegőbe. – Merre van itt a kikötő?

- Mindjárt megkérdezzük azt az árust, ott… - mutattam az utca szélén, virágot árusító öreg bácsira. Leparkoltam mellette, kiszálltam az autóból és odaslattyogtam hozzá. Rövid útmutatás után pedig visszatértem az én egyetlen és utánozhatatlan barátnőmhöz. – Kb. 10 perc és ott vagyunk. – mosolyogtam rá bátorítón.

- Helyes. Már nagyon kell pisilnem. – vallotta be szemlesütve, mire én hangosan nevetni kezdtem. – Ez nem vicces!

- Dehogynem. – kuncogtam továbbra is. – Ezt pedig fogd meg légy oly kedves… - kértem, majd a kezébe nyomtam két csokor csodaszép nárciszt.

- Nocsak, csak akkor volt hajlandó a bácsika útba igazítani, ha veszel tőle valamit? Kopik a vonzerőd? – nyújtotta rám a nyelvét. Elvigyorodtam újra.

- Nem. Magától adta.

- Micsoda lovagok teremnek errefelé… - jegyezte meg irigykedve Di, majd amíg le nem értünk a jachtok kikötőjébe a Monacoi-öbölbe, meg sem szólaltunk. Amikor megláttuk az elénk táruló látványt, nagyot sóhajtva szálltunk ki a négy keréken guruló járműből és pár percig csak gyönyörködtünk a kilátásban.

Elképesztően szép volt, ahogy az öböl vizén ringatóztak a nagyobbnál nagyobb luxusjachtok, ahogy a fodrozódó tengeren megcsillan a napfény. A lenge szellő pedig felénk fújta a tenger friss, sós illatát…

Ha ez még mindig nem lett volna elég, az öblöt körbeölelő parton a természet burjánzása gyönyörködtette a szemünket-persze pozitív értelemben. Akármerre néztünk, akárhány házikót számlált össze a szemünk, az összes kertben, parkban zöldelltek a növények, pompáztak, illatoztak a virágok.

Nos, hogy kik vagyunk és mit is keresünk ezen paradicsomi helyen? Az én nevem Czollner Kira, és mielőtt bárkiben is felmerülne a kérdés, igen, a forma1-es kommentátor rokona vagyok. Hogy pontosabb legyek, az unokahúga. A velem együtt utazó és az utat roppantul unó leányzó pedig az én legjobb barátnőm, Kende Diána.

Itt létünk oka pedig az, hogy a legkedvencebb nagybátyám születésnapomra adott két VIP jegyet a Forma1-es Nagydíjra, némi költőpénzt és egy heti yacht-bérletet. Csoda-e, hogy imádtam az „öreget”? Bár mindenki Gyulája utálja, amikor így hívom. Kis egoista..

- Na, fogjuk meg a csomagokat és hurcolkodjunk le! – vigyorogtam feltöltődve a napsütéstől és a csomagtartó felé indultam.

- Rabszolgahajcsár! – mormogta az orra alatt Dia.

- Hiszti Kriszti! – nevettem rá. – Úgy teszel, mintha te vezettél volna idáig. – nyújtottam rá a nyelvem.

- Jó-jó, befogtam a számat! – adta meg magát Dia hatalmas sóhajjal.

Ez után a kis közjáték után végre kiszedtük a kocsi csomagtartójából a bőröndjeinket és egy 20 literes söröshordót. A márkát inkább ne reklámozzuk, legyen elég annyi, hogy a legfinomabb ír barna sör… Az én személyes kedvencem.

- Öööö…. Hogy fogjuk ezeket mind lecipelni? – nézett rám tanácstalanul Di. Ő hozott három bőröndöt és egy-két szütyőt. Ezzel szemben az én ruháim elfértek egy bőröndben és egy hátizsákban.

- Te cipeled a saját cuccaid, én meg a magamét. Plussz gurítom magam előtt a hordót. – feleltem kis tanakodás után. Dia gyanakodva méregette a lejtőt.

- Biztos le fogod tudni, itt hozni? – kérdezte meg aggódva.

- Mindenesetre megpróbálom. – válaszoltam magabiztosan, majd nekiláttunk a cipekedésnek.

A hátamra kaptam a hátizsákot, a bal kezembe fogtam a bőröndöm húzókáját és neki kezdtem a fő hadműveletnek. A hordó sör biztonságos hajóra szállításához. Én mentem előre, így ha pofára esek, tuti, hogy nem kerül alám semmi puha.

Mindenesetre majdnem leértünk már a lejáró aljára, amikor két férfi suhant el mellettünk. Engem alaposan meglöktek, így seggen csúsztam lefelé, a betonplaccra. Földet érés után felmértem a károkat. A bőröndöm tovasiklott a vízbe. Térd fölött végződött szoknyás lábaim szétterpeszkedve feszítenek, közszemlére téve ezzel a bugyimat. De a legnagyobb kár a sört érte: a hordó atomjaira hullva feküdt ott előttem, az áldott nedű pedig szétfolydogált. Ebből következik, hogy én a sörtócsa kellős közepén csücsültem.

Di és a két idegen meglepetten bámult rám. Egyik srác sem nyújtotta volna a karját, hogy felsegítsen, ó nem. Inkább halkan hahotázni kezdtek. Eddig a pillanatig voltam én is csendes, angyali teremtés, ezután a pofátlanság után teret engedtem ördögi énemnek.

- Mi a fenét bámultok vadbarmok? – érdeklődtem meg angolul. A torkukon akadt a nevetés. – Legalább segítsetek felállni, ha már fellöktetek! Hülyék! Hát nincsen nektek szemetek? Vagy a hátatokon hordjátok?

- Elég lesz már kicsi rigó! – kiáltott valaki mögülem angolul. Megpördültem és vasvillaszemekkel meredtem az egyik hajón álló szőke egyedre. – Bántja a fülem a rikácsolásod!

- Rikácsolás?! – na, ezt már végképp nem tűrhettem. Felvágtattam a hajóra és belenéztem abba a gyönyörű, hideg-kék szempárba, ami most csak forrongott a haragtól.

- Igen. – válaszolta hidegen. – Tudod, ide az emberek pihenni járnak. Te kicsit túllépted a megengedett zajszintet. Javaslom, vedd halkabbra, különben….

- Különben? – húztam magasra a szemöldököm. – Te most tényleg fenyegetsz engem? Te tényleg olyan hülye vagy, mint amilyennek a tv-ben mindig is látszottál! – feleltem, majd egy csöppet taszítottam rajta. Ennyi pont elég volt ahhoz, hogy a finn világbajnok belepottyanjon a vízbe. A „parton” álló két haverja felnyerített a röhögéstől. Görnyedezve mentek oda Kimihez, hogy segítsenek kimászni neki a vízből. Közben én is elhagytam a nemes egyszerűséggel Iceman-re keresztelt jachtot. Egoista.

- Ne haragudj! – kért röhögve bocsánatot az idősebbnek kinéző finn. – Nem akartunk fellökni, csak siettünk nagyon.

- Miért, talán zárnak az italboltok? – kérdeztem meg pikírten. A röhögésük fokozódott.

- Én mindjárt belevágom ezt a csajt a vízbe! – forrongott a Jégember. – Megmondanád, hogy mégis miért vagy ennyire kiakadva a haverjaimra?

- Nahát, kösz a kérdést te nagyon szőke! – torkoltam le vehemensen Kimit. – A nálad egy fokkal kedvesebb barátaid voltak olyan kedvesek és egy szelídnek nem mondható fenékbillentéssel lelöktek a lejárón! A bőröndöm a vízbe szánkázott az összes ruhámmal! Ráadásul a sörünknek is annyi!

- Milyen sör? – kérdezte kórusban a három fiú.

- Guiness! 20 literes hordóban! A kedvencem! – pufogtam megint. Majd megszakadt a szívem a kedvenc söröm miatt.

- Kettőtöknek minek ennyi sör? – érdeklődött a legfiatalabb finn áhítattal. Mintha az elismerés röpke villanásait lehetett volna felfedezni az észak-európai különítmény arcain.

- Hosszú lesz ez a hét… - válaszolta Dia. Morogva bólintottam egyet. – Na, szerintem menjünk, keressük meg a hajónkat. Utána keresünk valami ruhaboltot neked. A viszont nem látásra! – köszönt el a leforrázott srácoktól Di. Én szó nélkül hagytam ott őket. – Sikerült kibogoznod, hogy melyik a mi hajónk? – fordultam felé még mindig morgolódva.

- Igen. – felelte roppant gyászosan. – Itt van, Kimié mellett.

- Csodás. Azt hiszem, ez Murphy törvénye. – fintorogtam, majd előre engedtem Diát a mi kis bárkánkra. Egy utolsó pillantást vetettem még a három srácra: a két szöszke egyén fülig érő vigyorral integetett, míg Kimi ott állt közöttük és rendíthetetlenül csöpögött.

Mondhatjuk, hogy az elkövetkező két nap elég eseménytelenül telt el. Kedden és szerdán mást sem csináltunk, mint punnyadtunk a magunk módján. Nálunk ez azt jelentette, hogy bikini fel, és irány a jacht terasza. Napozás-fürdés dögivel.

A szomszéd jachtról áthallatszódó füttyökről pedig nem vettünk tudomást.

Azért szerda kora délután mert kezdtük unni az agyunkat, így Diával elhatároztuk, hogy felcihelődünk és körbejárjuk a várost, megnézünk egy-két nevezetességet. Így is tettünk. Csinosan felöltöztünk és a mellettünk lévő hajó teraszán dekkoló férfiak pillantásától övezve, városnézésre indultunk.

Látnivalóink között szerepelt az Óváros, a Hercegi Palota, a katedrális, a Monacoi Herceg Autómúzeuma, a botanikus kert, a Monte-Carlo-i Casino. Igencsak hosszú és fárasztó, bár szemet gyönyörködtető sétánkat egy kellemes kis cukrászdában fejeztük be, majd sajgó lábakkal visszatértünk a nekünk szállást adó vízi alkalmatosságra.

- Ezt nem hiszem el! – kiáltott fel Diána, amikor bement a nappali részbe. Gyorsan utána siettem.

- Mi történt?

- Nézd csak meg, mi pottyant ide hirtelen… - mutatott egy méretes tárgyra.

- Guiness! – csaptam össze a kezem örömömben. – Van isten! – vigyorogtam a barátnőmre, aki csak nevetni tudott rajtam. De azt nagyon.

- Ennek örömére adhatnátok kölcsön egy pakli römi kártyát! – szólalt meg Kimi a fedélzetről. Mind a ketten felmentünk.

Nem részletezném, hogy milyen hatást váltott ki belőlem a Jégember látványa. Legyen elég annyi, hogy igencsak súlyos létfunkciós zavarokat okozott nekem. Úgymint: pulzusszám hirtelen megnövekedése, egekbe szökő vérnyomás, táguló pupilla, és szapora szívdobogás. Erős légszomj, nehézkes levegővétel. Némi arcpír.

Kimi meztelen felsőtesttel, egy farmer halásznadrágban és egy strandpapucsban csoszogott át hozzánk. És nagyon, nagyon rendben volt a felső teste, szélfútta haja és kissé túlzottan magabiztos, talán már egoista mosolya.

Mindent egybevetve, hipnotizáltan mentem a kabinomba és a ruháim közül előkotortam egy vadonatúj pakli römi kártyát. Szédelegve száguldtam vissza a fedélzetre és jó szokásomhoz híven, estem-keltem a lépcsőn. Hiába, menthetetlen vagyok, ha egy jó pasi van a közelemben. Azt hiszem, ez valamilyen velem született kényszer, hogy a szaporodásra igencsak alkalmas hímek előtt, muszáj beégetnem magam. Talán tudat alatt ezzel akarom felkelteni a védelmező ösztönüket? Örök rejtély…

- Tessék! – nyújtottam át méltóságteljesnek szánt hangon, bár ebből csak csúnya cincogás lett véleményem szerint.

- Köszönjük! – hajolt meg előttünk térdig Kimster csöppnyi gúnnyal a tagjaiban. – Ha esetleg van kedvetek, csatlakozhattok egy hatalmas kártyapartihoz a jachtomon.

- Milyen játékot űznétek? – érdeklődte meg Dia.

- Römit, természetesen. – jött egyből az egyszerű válasz.

- Akkor megyünk. – jelentette ki Di. Felkapta a szütyőjét és máris indulásra kész volt.

- Kösz, hogy megkérdezel engem is! – nyújtottam rá a nyelvem.

- Ugyan már! – legyintett röhögve a legjobb és egyben legidegesítőbb barátnőm. – Tudom, hogy már égsz a vágytól, hogy elverd Kimit! – ezen a szóhasználaton, nevezett finn úriember, úgy mint Kimi Mattias Raikkönen, felhorkant és nevetni kezdett. Majd felém fordult.

- Kislány! Ajánlok neked egy fogadást! – mondta két vigyor között.

- Mi lenne az? – kérdeztem gyanakodva, összehúzott szemmel.

- A kártyaparti. Amelyikünk tovább jut, esetleg megnyeri kettőnk közül a játszmát, lehet egy kívánsága, amit a másik feltétel nélkül teljesít.

- Rendben. – feleltem vállat vonva. – Akkor, ha én nyerek, enyém az Iceman 1 mocid. – na, belemész, apafej?

- Hmm…. – ezúttal az ő szemei szűkültek össze. – Ez elég nagy dolog. De tetszik, hogy mersz kérni. Rendben. Nos, abban az esetben, ha én nyerek… Enyém vagy egy éjszakára. A mai éjszakára. Azt csinálok veled, amit csak akarok. – kéjes, kaján mosoly kíséretében adta meg a saját feltételeit.

- Nem gondolod, hogy ez azért mégiscsak irreális kérés? – érdeklődtem bájosan.

- Egyáltalán nem. Sosem tudhatod, hogy mit hoz a holnap. Egyik percben még élsz, a másikban meg halott vagy. Szóval miért ne élveznék ki minden egyes pillanatot? – kérdezett vissza komolyan, a szemembe nézve. – És amúgy is… Mi mást kérhetnék? Pénzem van dögivel, bármit meg tudok magamnak venni. De én most… Rád vágyom. Nos? Benne vagy? - Nagyot nyeltem, majd elfogadtam a felém nyújtott kezet.

Kimi két barátja kitörő örömmel fogadta, hogy a Jégembernek minket is sikerült átcsábítania.

- Na végre! Most már legalább bemutatkozhatunk! – vigyorgott az idősebbik finn. – Az én nevem Toni Vilander, legifjabb társunk Atte Mustonen. – mind a két srácnak bemutatkoztunk, majd leültünk játszani.

Toni és Atte elég gyorsan feladták a játékot, mert nem igazán tudtak rá koncentrálni. Inkább Diát froclizták, mindenképpen szerették volna felkelteni a figyelmét. Mintha valamilyen versengés alakult volna ki kettejük között, hogy mégis melyikük tudja előbb meghódítani őt.

A forrongó tesztoszteron-túltengést, amit két oldalról kapott, ő sem bírta sokáig, hamar bemondta ő is az unalmast. Bedobta a lapjait.

- Szerintem legyen ez a mindent eldöntő kör. – vetette fel hirtelen, keverés közben Kimppa. A két srác értetlenül nézett rá, Di pedig kuncogott.

- Oké. – feleltem vállat vonva. Nagyon nem akartam, hogy látszódjon rajtam, mennyire izgulok, így inkább flegmaságot tettettem. – Remélem felkészültél rá, hogy hamarosan érzékeny búcsút veszel a motorodtól…

- Oh. Ez szíven ütött. – játszotta az agyát, majd felém nyújtotta a tenyerét, amin ott feküdt a pakli kártya. – Emelj.

Emeltem. Utána Iceman kiosztotta a lapokat, majd fixírozni kezdett a szemeivel. Először elvörösödtem, majd egyre jobban elvesztem a szemeiben. Szinte észre sem vettem a szájára kiülő magabiztos vigyort.

- Hé! Gyerekek! – kiáltott ránk Toni. – Menjetek szobára! Ne itt faljátok fel egymást a szemeitekkel!

- Nem rossz ötlet! – jegyezte meg kajánul Kimppa. – És rögtön meg is valósítjuk. – folytatta tovább, majd letette az asztalra a lapjait.

Kész. Végem van. Ő nyert. Basszus, basszus, basszus. Egyből felemelkedett az asztaltól és eltűnt a hajó mélyén. Segélykérőn néztem Diára, de még ő sem tért magához a döbbenettől. Kimi pedig túl gyorsan tért vissza körünkbe, magára kapva egy fehér inget. Felhúzott a székből és a karomnál fogva maga után kezdett húzni.

- Ti most tényleg szobára mentek? – hüledezett Toni.

- Bizony. – felelte hátra sem fordulva Kimi, miközben elhagytuk a hajót. – Volt egy nagy-nagy fogadásunk a kisasszonnyal. Behajtom rajta a jussom. – mondta vigyorogva, majd pá-t intett a jachton maradottaknak és kis séta után a kocsijába vágódtunk.

A Hotel du Paris mélygarázsában szálltunk ki az autóból. Kimi kézen fogott és a lift felé kezdett húzni. Nagyon nem akaródzott mennem. Nem így.

- Nem lehetne, hogy inkább mást kérj? – tettem fel a bátortalan kérdésem. Rám vigyorgott, majd a kezét nemesebbik részére helyezte. Igencsak merev állapotban volt.

- Talán nem akarod tartani magad a fogadásunkhoz? – érdeklődött kissé gúnyosan.

- Hát… Téged láthatólag nem zavar, hogy feleséged van, engem csöppet igen. – adtam az ártatlant.

- Jól mondod. Engem nem zavar. Úgyhogy te se törődj vele! – súgta behúzva a liftbe. Egyből a fenekemért nyúlt és magához rántott.

Kissé erőszakosan megcsókolt és a felsőm alá nyúlt. Amikor nyílt a liftajtó kiléptünk rajta és az egyik lakosztályhoz vonszolt. Becsúsztatta a lukba kis kártyát és már bent is voltunk a lakosztályban.

Nem sokat láttam belőle. Felkapott és az ölében a hálóba vitt. Letett az ágyra, majd vetkőzni kezdett. Érzéki lassúsággal húzta le magáról az ingjét, kockáról kockára felvillantva tökéletes hasát. Legszívesebben csókolgattam volna őket, de egyelőre szinte elalélva bámultam.

Akkor pedig, amikor egy dögös mosolyt vetve rám, elkezdte kioldani az övét, elakadt a lélegzetem.

- Hát te miért nem vagy még meztelen? – érdeklődött kajánul mosolyogva. Nem tudtam neki válaszolni, megbabonázott. – Hmm… Így is jó.

Óvatosan ledöntött az ágyra, majd a szoknyámat lehúzta rólam. Fölém hajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Abban a pillanatban, ahogy nyelveink vad táncba kezdtek, megéreztem az ujjait magamban. Kéjesen nyögtem a csókunkba, majd átadtam magam az élvezeteknek…

Mit is mondhatnék?

Amennyire szenvtelennek látszik Kimi kívülről, annyira szenvedélyes szerető. Az ujjai szakértőn barangolták be a testemet, csókjaival a megfelelő időben, a megfelelő helyen égették a bőrömet. Minden „erőszakossága” ellenére, roppant érzékenyen reagál arra, hogy a partnere is mindig eljusson a csúcsra.

Amikor birtokba vette a testemet, hangosan felnyögtem. Egyrészt a méreteivel sem voltak gondok, másrészt hol gyorsabban, hol lassabban mozgott bennem, egyre csak fokozva ezzel a gyönyört, engem az őrületbe kergetett.

Ami még igazán lenyűgözött, az az állóképessége volt… Több, hosszabb-rövidebb aktusra volt képes, egymás után. Ilyen férfival én még találkoztam. Azt hiszem, elvesztem. Kár, hogy ez Kimi részéről egyáltalán nincs így. Ő csak egy kis hancúrra vágyott, mert már kezdte magát unni. Legalábbis nekem ez jön le abból, hogy most, kb. 6 órával az érkezésünk után, szóval hajnali 2-kor, már a kocsi felé tartunk. Megyünk vissza a jachtjainkra. Ki-ki a magáéra. És engem most kezd marcangolni a bűntudat, a szégyen. Hiszen lefeküdtem egy alig ismert férfivel. Lehet, hogy túlságosan prűd vagyok az egyéjszakás kalandokhoz?

- Nagyon hallgatag vagy. – jegyezte meg, amint leértünk a mélygarázsba. Megrántottam a vállam, de nem szóltam. – Talán nem voltam elég jó? – kérdezte félig komolyan, félig viccelődve. A hülyéknek fenntartott pillantással néztem rá, mire elmosolyodott. Beszálltunk a mercijébe, majd kihajtottunk a garázsból. Azonban kis idő múlva újra leparkolt egy sétáló utca előtt. – Hogy ti nők, mindent mennyire túl tudtok bonyolítani! – sóhajtott fel panaszosan, majd kiszállt a kocsiból. Átbaktatott az én oldalamra és kinyitotta az ajtót. Meglepődve néztem fel rá. – Gyere, szállj ki! Elmegyünk egyet sétálni, meg vacsizni! Ilyen gyászos hangulatban mégsem szolgáltathatlak vissza Diának! – mosolygott rám, majd egy ördögi vigyort eresztett meg felém. – Így végképp semmi esélyem sem lenne rá, hogy őt is megdöntsem!

- Bunkó! – prüszköltem, majd az utca túloldalára akartam átszaladni, Kimivel egyáltalán nem törődve.

- NE!KIRAAAA!! – kiáltotta, mire én az úttest közepén megtorpantam. Nem kellett volna.

Egy eléggé gyorsan közlekedő Lexus útjába kerültem. Hiába taposott a fékre a sofőr, rajtam az már nem segített. Elütött és métereket repültem előre…

Arra tértem magamhoz, hogy nagyon fájt a fejem. És szúrt az oldalam, amikor levegőt akartam venni. Valami meleg folyadék, ha jól sejtem vér is ömlött belőlem valahonnan. No meg az émelygés… Nem láttam teljesen tisztán.

- Úristen! Kira! Hogy vagy? – térdepelt mellettem Kimi a kezeimet szorongatva. – Már jön a mentő, mindjárt itt lesz!

- Igazad volt…. – súgtam halkan.

- Nem értem mit mondasz. – nézett rám a Jégember kétségbeesetten. Közelebb hajolt hozzám. – De ne is beszélj! Nem tesz jót! – erre már csak ingattam a fejemet.

- Igazad volt.. – próbálkoztam meg újra a kommunikációval. Ezúttal sikerrel jártam.

- Mégis miben? – kérdezte Kimi reszkető hangon.

- Sosem tudhatjuk…. – köhögés szakított félbe. Vért köhögtem fel. Tehát belső sérülés. Súlyos. – Sosem tudhatjuk, hogy… Hogy mikor halunk meg. – mosolyogtam rá bágyadtan, vérmaszatos arccal.

- Te nem fogsz meghalni! – csattant fel.

- De igen. – ebben már az ütközés pillanatában biztos voltam. – Két dolgot kérek tőled.

- Inkább fogd be a szád! – heveskedett. – Ne beszélj! Tartalékolj az energiáddal!

- Butus… - fel akartam emelni a bal kezemet, hogy megsimogassam az arcát, de kb. 5 centire a föld fölött, visszahanyatlott a kezem a földre. Kimi a kezébe vette az enyémet és az arcához szorította. – Két dolgot kérek: ne legyen lelkiismeretfurdalásod, élj… - újabb köhögőroham, ezúttal véres buborékokkal. Egyre sípolóbban vettem a levegőt.

- Hol van már az a kurva mentő? – ordított Kims tehetetlenül, majd visszahajolt hozzám.

- Élj továbbra is így… - mosolyogtam rá megint. Közben úgy éreztem, egyre inkább elkábulok, elszáll belőlem az élet.

- Kira! Ne aludj el! Még nem mondtad, mi a második kérésed! Hallod?! – paskolgatni kezdte az arcomat, amikor lecsukódtak a szemeim.

- A második… - hörögtem fülsértő módon. – Többet ne fogadj! – mosolyogtam rá. Belepuszilt a tenyerembe, majd sírva bólintott egyet. – Hé! – levegő után kaptam. – Mosolyogj…. – kértem még egy utolsó dologra elhalón és sikerült az arcára fókuszálnom. Teljesítette a kívánságomat, még ha szomorúan is. Elsőtétedett minden.

Czollner Kira

Élt 24 évet

Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség,

ha valamit, valakit elveszítünk, mielőtt igazán ráébrednénk,

mennyit jelentett nekünk. K.R.

A nagy fogadás - Adrienn Stern

Sziasztok! Tegnap nem voltam itthon, ezért csúszott a novella. Meghoztam a második helyezettet. :) Ez az egyetlen Sebastianos és tényleg nem tudok belekötni...

Adrienn Stern: Csak azért második, mert az első teljesen meghatott. Holnap majd megérted. Tetszett nagyon, az ötleted rettentően eredeti, nagyon tetszett. Örülök, hogy te is részt vettél, mert jó volt olvasnom, amit alkottál. Gratulálok a novellához!

A nagy fogadás

Tömény cigarettafüst, terjengő alkohol szag, részeg pasasok mindenhol, önkívületi állapotban táncoló lányok a rudakon......ez Monaco másik oldala. Egy eldugott kis világ, amiről senki sem akar tudomást venni, inkább a szőnyeg alá söprik. Itt minden nap egy kész szenvedés, és innen nincs menekvés. Némán sétáltam hátra az öltözőbe, azon gondolkodva, hogy vajon én miért kerültem ide? Egyáltalán nem akartam, de a szüleim még kiskoromban lemondtak rólam, a nevelőintézetben pedig nem bírtam ki. Folyton bántottak és azt hittem, hogy az utcán majd jobb lesz. Tévedtem. Öt éve jöttem ide. Monaco volt az álmom. Azt gondoltam, hogy itt minden csak a csillogásról és a pénzről szól. Ez így is van, de ha te vagy a pénz tárgya az már nem olyan kellemes. Most már belátom, hogy Magyarországon az utcákon is jobb lett volna, mint itt. Én megpróbáltam visszamenni, de Miraz mindig megakadályozott. Ő a főnököm. Ő talált rám Monte-Carlo utcáin és munkát ajánlott, én pedig naivan elfogadtam. Azt hittem, hogy rosszabb nem lehet. Behozott ebbe a bárba, ahol minden nap kiéhezett, vén pasasok meresztgetik a szemüket a fiatalabbnál fiatalabb lányokra. Először csak pincérnőként dolgoztam, de ahogy egyre nőiesebb lettem, Miraz felküldött a színpadra. Először nem akartam és tiltakoztam ellene, de esélyem sem volt. Szép lassan kezdtem hozzászokni, hogy idegen férfiak bámulnak miközben csak egy forrónadrág és egy melltartó van rajtam. De ez sem segített azon, hogy ahányszor ott álltam mocskosnak éreztem magam. Soha nem tudtam és nem is fogom tudni lemosni magamról azt a piszkot, amit itt végig élek. Bármit megtennék, azért, hogy elmehessek innen.
-Adrienn, Miraz keres! - jött be az öltözőbe Carol.
-Megyek! - majd fel is álltam és elindultam a főnöki iroda felé.
Senkivel sem voltam innen jóban. Ők azt hiszik, hogy lenézem őket, pedig nem. Ugyanolyan helyzetben vagyok, mint ők, de én erről nem akarok beszélni. Kopogás nélkül sétáltam be Miraz irodájába.
-Kerestél? - csuktam be magam mögött az ajtót.
-Igen. - állt fel a székéből. - Úgy hallom, hogy panaszkodsz! - nézett rám mérgesen.
-Panaszkodok? Mégis miről és kinek? - kérdeztem vissza, mintha mit sem tudnék, pedig nagyon is jól tudtam, hogy mire céloz.
-Ugyanmár! - nézett rám mérgesen. - Mindketten tudjuk, hogy szabadulni akarsz. Ülj le! - mutatott a kanapéra, mire engedelmeskedtem neki. -Csak egy a probléma: innen soha nem fogsz tudni elmenni.
-De! - vágtam rá ridegen.
-Biztos vagy benne?
-Igen!
-Miben fogadnál rá?
-Bármiben!
-Rendben! Holnap péntek lesz, ami azt jelenti, hogy kezdődik a Monacoi Nagydíj hétvégéje. Ha lefekszel Sebastian Vettelel és utána megkéri a kezed, akkor kapsz 30.000 eurót és szabad vagy. Persze nem csak egy-két napos eljegyzésről legyen szó, mert akkor megtalállak és visszahozlak. De ha nem sikerült, akkor visszajössz, életed végéig ingyen fogsz nekem dolgozni, és feleségül jössz hozzám! Megegyeztünk? - nyújtotta a kezét.
-Igen! - fogtam vele kezet.
-Mehetsz is! Hétfőn várlak vissza az eredménnyel!
Némán álltam fel és kisétáltam az irodából. Ez lehetetlen! De ez az egyetlen egy esélyem arra, hogy valaha is eltűnhessek innen. Visszamentem az öltözőbe, összeszedtem a cuccaimat és azt a pénzt, amit a mai estéért kaptam és már ott se voltam. Ritkán jártam ki a bárból, általában minden időmet ott töltöttem. Nem volt saját lakásom, ezért mindig az öltözőben, vagy valamelyik vendégszobában aludtam, ha éppen nem volt foglalt. Furcsa volt friss levegőt szívni. Nem éreztem a dohányszagot és a tömény alkoholt. Ez volt az igazi Monaco. Kár, hogy ebből eddig még nem láttam semmit. Elmentem a legközelebbi hotelbe, és a hétvégére foglaltam magamnak egy szobát. Fáradtan dőltem be az ágyba, és rögtön el is nyomott az álom. Másnap reggel kiabálásra keltem. A szomszéd szobából jött. Nagy nehezen kikászálódtam és kimentem a folyosóra, hogy átkopogjak az ideiglenes szomszédaimhoz, hogy minden rendben van-e. Egy fiatal fiú nyitott ajtót, akin látszott, hogy nagyon ideges, de azért egy kedves mosolyt az arcára erőltetett és kitárta előttem az ajtót. Nem tudtam mire vélni, mivel közben telefonon hangosan kiabált valakivel. Nem kedves szavakat vágott az illetőhöz, az már biztos. Mikor lecsapta a mobilját az asztalra, érdeklődően rám nézett.
-Meddig akarsz még ott állni? - kérdezte hirtelen.
-Ohhh....bocsánat! Megyek is! - fordultam sarkon és visszaindultam a saját szobám felé.
-Várj! - futott utánam. - Nem úgy értettem. Csak furcsálltam, hogy nem jöttél be. Kérlek, ne haragudj! Gyere! Reggelizz nálam!
-Tényleg? - néztem rá meglepődve.
-Igen! - mosolygott.
-Így? - mutattam végig magamon, mert csak egy köntös volt rajtam és alatta pedig csak egy fehérnemű.
-Ha nem érzed magad zavarban, akkor én örülnék neki! - vigyorgott kajánul.
-Nos, rendben! Adrienn Stern vagyok. - nyújtottam a kezem.
-Sebastian Vettel. - fogott velem kezet.
Amikor kimondta a nevét, azt hittem összeesek. Ő lenne az, akit az ágyamba kell csábítanom? De hisz ő olyan kedves és helyes. Nem Adrienn! Te nem azért vagy itt, hogy beleszeress, hanem azért, hogy elszabadulj Miraztól!
-Valami baj van?
-Dehogyis! - mosolyogtam.
-Akkor gyere! - majd megragadta a kezem és maga után húzott.
Bementünk a szobájába, rendelt reggelit és leült velem szembe a kanapéra. Csodálatos szemei vannak. Egyszerűen tökéletes úgy, ahogy van! Az egész napot átbeszélgettük. Mindent elmesélt magáról és a Forma 1-ről. Én magam is meglepődtem, hogy mennyire élveztem, mikor az autósportról beszélt. Az egész napot nála töltöttem. Végig nagyon kedves volt, és folyton mosolygott. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az ajkait bámulom és ez neki is feltűnt.
-Jól vagy? - kérdezte.
-Persze. - kaptam el pirulva a fejemet.
-Adrienn!
-Igen?
-Holnap nem lenne kedved eljönni velem a harmadik szabadedzésre és az időmérőre? - kérdezte kisfiúsan.
-De nagyon szívesen! - mosolyogtam, majd az órára pillantottam, ami már éjfélt mutatott. - Jobb, ha most megyek, mert már elég késő van.
-Igaz! Akkor holnap reggel 8 órakor a szobám előtt?
-Rendben! Szép álmokat! - nyomtam egy apró puszit az arcára, mire legnagyobb meglepetésemre visszarántott, így az ölében kötöttem ki.
Váratlanul ajkait az enyémre tapasztotta, majd nyelve finoman utat tört magának. Olyan gyengéd volt, mégis szenvedélyes. Átkaroltam a nyakát, míg ő végig simított a hátamon. Eltudtam volna képzelni ezt a pillanatot örökre. De mint mindennek, egyszer ennek is vége kell, hogy szakadjon. Levegőért kapkodva vált az tőlem.
-Azt hiszem most már tényleg megyek! - álltam fel zavartan és kisiettem a szobából.
Kellett neki megcsókolnia? Istenem, hogy milyen jól csókol! Nem leszek képes átverni őt. Annyira más, mint azok a férfiak akikkel eddig találkoztam. Nem érdemli meg, hogy megbántsam, de ha nem teszem meg, akkor örökre Mirazhoz láncolom magam. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal szenderültem álomba. Másnap az órám csörgésére ébredtem. Hét óra volt, ami annyit jelentett, hogy ideje lenne készülődni. Rendbe szedtem magam és gyorsan felöltöztem. Mire kész lettem, már kopogtak is az ajtón. Rögtön mentem is ajtót nyitni. Sebastian állt az ajtóban, aki mikor kinyitottam az ajtót forrón megcsókolt.
-Sajnálom, ez hiányzott. - suttogta.
Csak újra megcsókoltam, majd felkaptam a táskám, jelezve, hogy indulhatunk. Megmutatta, hogy milyen is az igazi Monaco. A pályán nem győztem csodálni a dolgokat. Furcsa volt ott lenni. Testközelben lenni a versenyzőkkel, a szerelőkkel, a sztárokkal és az autókkal. Seb végig velem volt, és mindent magyarázott. Nagyon sok mindent tudtam meg tőle, amiről eddig fogalmam sem volt. Röviden még az autója felépítését is elmondta. Nagyon jól éreztem vele magam, csodás férfi. Este még elmentünk vacsorázni és csak azután mentünk vissza a hotelbe. Az ajtó előtt hosszan búcsúzkodtunk, de nem jött össze. Csókolózva estünk be Seb szobájába. Egy pillanatra sem tudtunk és nem is akartunk elszakadni egymástól. Teljesen megbabonázott. Egyre lejjebb haladt és már a nyakam csókolgatta. Lehámoztam róla a pólóját, majd újra egy szenvedélyes csókban forrtunk össze. Mikor levette rólam a toppomat, hirtelen belém nyílalt a felismerés, hogy tulajdonképpen mit is teszek.
-Sebastian! Ne! - toltam el finoman magamtól.
-Mi a baj? - kérdezte meglepetten.
-Nekem ez nem megy! Erre nem vagyok képes! Én nem tudlak téged átverni és kihasználni! - fojt végig egy könnycsepp az arcomon.
-Miről beszélsz? - kérdezte ijedten.
-Sajnálom Sebastian! Sajnálom! Szeretlek! - csókoltam meg utoljára, majd felkaptam a pólómat a földről és kirohantam. Nem törődtem semmivel, csak kifutottam a szállodából. Mentem amerre a lábam vitt, és ez sajnos azt jelentett, hogy Miraz győzött. Sírva sétáltam Monaco utcáin. Mikor a bár elé értem, vettem egy nagy levegőt, és bementem. Egyenesen a hátsó iroda felé sétáltam. Benyitottam, és megláttam magammal szemben Miraz elégedett vigyorát.
-Már vártalak! - köpte a szavakat. - Tudtam, hogy nem tudod átvágni azt a srácot, hisz olyan férfi, mint senki más.
-Őt hagyd ki ebből! Itt vagyok! Megkaptad, amit akartál! - motyogtam szipogva.
-Igazad van! Holnap este, itt a bárban megtartjuk az esküvőt! Szerzek egy papot! - vigyorgott ördögien, majd a telefonja után nyúlt. - Mire vársz? Menj dolgozni! - parancsolt rám.
Lehajtott fejjel sétáltam vissza az öltözőbe. Egy esélyem volt, és elszúrtam. Visszatértem oda, ahonnan indultam, sőt annál még lejjebb süllyedtem. Holnaptól Miraz felesége leszek és onnantól kezdve vége. A rúdhoz érve újra és újra megcsináltam a már jól betanult mozdulatokat. Egész éjszaka a színpadon voltam, így próbáltam meg elfelejtetni magammal a fájdalmat. Hiányzott Sebastian, mindennél jobban. Nem tudom kiverni a fejemből az a hihetetlenül kék szempárt és azt, az önfeledt mosolyt. A nézők szép lassan kezdetek megfogyatkozni, így közeledett a műszakom vége. Mikor már alig voltak leültem a egyik bárszékre és csak bámultam ki a fejemből. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de hirtelen egy kezet éreztem meg a combomon.
-Gyere! Kezdünk! - suttogta a fülembe Miraz.
Ahogy meghallottam a hangját, a testemen végig futott a félelem. Lassú mozdulatokkal álltam fel és elindultam utána. A pap ott állt a VIP részlegen. Furcsán mutatott egy vallásos ember a pokolban. Igen, erre nincs jobb szó. Ez maga a pokol. Az atya épp kezdte volna a szokásos mondani valóját, mikor a bár ajtaja kivágódott. Alig hittem a szememnek. Sebastian állt ott.
-Azt hiszem itt ma nem lesz semmilyen esküvő. - sétált felénk.
-Áhh...te volnál Sebastian, igaz? - kérdezte gúnyosan Miraz, mire Seb csak bólintott. -Sajnálom, de őt már elvesztetted. - húzott magához. - Nézz csak rá! Túl jó szíve van. Feláldozta az egész életét csak azért, hogy téged ne verjen át. Hát nem nemes?
-A fogadás hétfő reggelig tart. - hámoztam le a karjait magamról.
-Miről beszélsz? - nézett rám hatalmas szemekkel Miraz.
-Azt mondtad, hogy hétfőn vársz az eredménnyel, tehát most még újra megpróbálhatom. - néztem rá.
-Te.....- kezdte volna, de Seb nem hagyott neki időt.
Maga felé fordított, és megcsókolt. Még soha életemben nem kaptam ilyen csókot. Éreztem benne mindent. Éreztem, hogy vágyik rám. Bíztam benne, mert tudtam, hogy megment innen. Mikor elváltak ajkaink, megfogta a kezem és letérdelt elém.
-Adrienn! Hozzám jössz feleségül? - kérdezte mosolyogva Sebastian.
-Igen! - mosolyogtam rá boldogan.
Felhúzta az ujjamra a gyűrűt, felállt, majd újra és újra megcsókolt. Hihetetlen öröm járta át az egész testem. Mindenki tapsolni kezdett. Az összes táncoslány, a pap, a pultos srácok, sőt még a biztonsági őrök.
-Ez nem lehet! - sziszegte a fogai között Miraz.
-Sajnálom, de ezt a fogadást én nyertem! - mosolyogtam rá, majd megragadtam Sebastian kezét.
Együtt sétáltunk ki a bár ajtaján, egyenesen Monaco őrült, éjszakai forgatagába.......egy új életet kezdve.

A nagy fogadás - zsanc

Sziasztok! Itt van a 3. helyezettem. Meg kell jegyezni, hogy csak egy hajszál választotta el a következő kettőtől és azokat is csak egy apró hajszál választotta szét, mert imádtam őket.

zsanc (formula1-fan.gportal.hu-n Jane): Nagyon köszönöm, hogy te is írtál, nekem sokat jelentett. A történet... imádtam. Tetszett a főszereplőd és az is, ahogy Kimit ábrázoltad. A fogadás témája pedig igazi belevaló pasikról árulkodik, és akkor nem beszéltem a végkimenetelről... Próbálok keresni valami negatívat is, mert rám lesz fogva, hogy elfogult vagyok, de nincs mit mondanom. Nekem tetszett, remélem, hogy azért elgondolkozol te is a rendszeres iráson, ha mást nem, akkor novellák szintjén. :) (P.s.: Köszönöm a fejlécet! (L))




A nagy fogadás

Gyűlölöm Kimi Räikkönent. Azt mondják a gyűlöletet és a szeretetet csak egy vékony határ választja el egymástól. Hát én ügyelni fogok rá, hogy ezen az oldalon maradjak… Ami nem lesz nehéz, ugyanis meg tudnám ölni egy légycsapóval. – Nem, nem kell hülyének nézni, ez saját fejlesztés. Nem olyan snassz, mint a kanál vizes változat… - És ezt még ma meg is fogom tenni!
Az egész úgy kezdődött, hogy összehívta már megint az egész bagázst, az összes bunkó paraszt haverjával, akik biztos nagyon viccesek, csak nekem nem jönnek be annyira, mikor engem szekálnak. De persze Kimi mindig meghív csak azért is, én meg nem mondhatok nemet, mert kitörne a családi botrány… A lényeg, hogy kitalálták, hogy ma este bulizni megyünk. Persze megint jöttek a szokásos piszkálások, de már szinte elmentek a fülem mellett.
Nem sokára hazamentem, és egy kis pihenés után elkezdtem készülődni. Tusolás helyett egy forró fürdő mellet döntöttem, ami sikeresen ellazított, talán kicsit jobban is a kelleténél. Már csak háromnegyed órám volt a találkozóig, mikor még fehérneműben, vizes hajjal álltam a szekrényem előtt és próbáltam eldönteni, hogy mit vegyek fel. A fiúk kikötötték, hogy milyen dögösnek kell lennem (okés, talán túlzásba is estek, de már ez is megszokott volt), én pedig már csak dacból is ki akartam tenni magamért. Végül megtaláltam egy eléggé rövid, de kényelmes ruhát, amit vagy fél éve vettem, de félre is dobtam, mondván ’ez nem az én stílusom’. Most kiderült, hogy még is. Miután ezt eldöntöttem, mentem megcsinálni a hajamat, de semmi időm nem volt már rá, ezért csak megszárítottam és hagytam a maga hullámosságában. Gyors sminkeltem, majd újabb probléma akadt: keresnem kellett egy cipőt, ami megy a ruhámhoz. Miután ezzel újabb 5 percet elvesztegettem, elvégeztem magamon az utolsó simításokat, búcsúzóul szokásosan vágtam egy grimaszt a tükörbe, és pontosan 22.30-kor kiléptem az ajtómon. A taxit még csak akkor hívtam, de szétfagyva, pontosan 12 perc késéssel sikerült megérkeznem a klubhoz.
- Na de Noori, nem illik ennyit váratni a férfiakat.
- Höhh. Max. fiúkákat – hörrentem fel Atte beszólására. Nem volt túl népszerű a megszólalásom.
- Na jó, cserébe kapunk valamit. – Toni úgy kiáltott fel, mint akinek a feje felett felkapcsolták a lámpát.
- Álmodozz csak! – vágtam rá egyből.
- Nem, nem… ez jó! – röhögött büszkén Atte is.
- Fogadjunk! – kiáltott fel Jakob is. Ki más. Fogadáson vesztette el a KTM-jét is. – És mivel te késtél – mutatott felém – köteles vagy elfogadni.
- Nem!!! – ellenkeztem hevesen.
- Na jó, tudtuk, hogy úgysem fogod bevállalni – sóhajtott fel lemondóan Toni.
- Utállak – toppantottam egyet, egyenesen bele egy nagy pocsolyába, amiért persze rendesen ki is lettem röhögve. Nagy áldozatra kényszerültem, hogy a nem létező méltóságom megtartsam. Nem volt mit tenni:
- Na jó, mit akartok?
- Nekem van egy ötletem – szólalt meg Kimi gonoszan vigyorogva.
- Halljuk!! – kiáltottak fel a többiek.
- Fogadjunk, hogy ágyba viszlek ma este – mondta végig a szemembe nézve.
- És ebbe nekünk mi a jó? – kérdezte meg Jakob, még mielőtt bármit is mondhattam volna.
- Én fizetek, úgyhogy te csak fogd be – vágott vissza egyből.
- Hát, szép vállalkozás, haver – veregette meg a vállát Toni.
- Pár pohár után nem lesz nehéz dolgom – jelentette ki öntelten Kimi. Héé, ez övön aluli volt. Mindenki tudja, hogy csak szeretem a piát, de nem bírom… Csak vágtam egy grimaszos vigyornak szánt valamit, és inkább elindultam befelé.
Pár lépés után a szőke már ott is volt mellettem, átkarolta a vállam, és rám nehezedve mentünk tovább.
- Annyira tudtam, hogy nem kéne eljönnöm, ha már így is ennyire késésben voltam – sóhajtottam nagyot panaszosan.
- Csini vagy.
- Kösz. Te meg olyan együtt érző.
A klubot amúgy imádtam, ahogy beértünk az összes idegesítő pasi ellenére, akik mögöttem lépkedtek, elfogott a szokásos hangulat, és már nem érdekelt mi lesz ma este, vagy holnap mit fognak a képembe vágni, csak bulizni akartam egy jót.
Ennek legjobb módja volt, hogy egyből ott hagytam őket, és már mentem is a bárpulthoz. Odaértem, és elgondolkoztam, de mikor már szólásra nyitottam a szám, az ismerős hang megszólalt mellettem:
- 2 vodkát! – szólt a pultoshoz, majd felém fordult. – Minden más csak ezután.
Ahogy megkaptuk egy apró kocc után már le is hajtottuk az egészet. A szokásos fintor után már túl is voltam rajta.
- Még egy kör? – kiabálta felém Kimi kissé közelebb hajolva, hogy meghalljam a zenétől.
- Nem hagyom, hogy ilyen könnyű dolgod legyen.
- Akkor valami mást.
Csak bámult rám, én meg végül rábólintottam. Magyarázott valamit a pultosnak, aki elment, és 2 perc múlva valami kotyvalékkal tért vissza. Esélyem sem volt, hogy meglessem, mit öntött bele.
- Nem tudom, mi ez, de nem keverem.
- Gyerünk már, nincs benne semmi extra. Adtam én már neked olyan piát, ami nem volt jó? Imádni fogod.
Kis gondolkodás után lehajtottam. Rossznak nem volt rossz, de eléggé ütős.
- Mi a franc volt ebben? – kérdeztem továbbra is kiabálva, Kimi meg csak röhögött rajtam.
- Gyere táncolni! – fogta meg a kezem, és már ott sem voltunk.
Kimster kifejezetten nem volt rossz táncos, ezt már párszor tapasztaltam, mikor nem éppen pár bögyös szőkét fűzött, de most talán még többet beleadott. Szorosan egymáshoz simultunk, testünk egyszerre mozgott a zene ütemére, az illata pedig bódítóan hatott rám. Hogy nem tűnt fel ez eddig?
Ahogy egyre jobban haladtunk az estével, egyre többet ittunk, a testünk egyre közelebb volt egymáshoz, minden milliméter eltűnt közülünk, én pedig egyre kevesebb dologra emlékszem.

Reggel a szokásos fejfájással és rosszulléttel keltem, de már kezdek hozzászokni, nem is panaszkodom miatta. Akárhogy próbáltam emlékezni, nem tudtam előkaparni egy normális, 2 másodpercnél tovább tartó emlékképet a fejemből, arra sem emlékeztem, hogy kerültem… hova is? Megemeltem a fejem és körbenéztem… KIMIHEZ? Pont Kimihez??? Éppen felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mennyi ruha van rajtam, és mi is történhetett, mikor kivágódott az ajtó, és belépett rajta a házigazda.
- Pálinkás jó reggelt!
- Ha lehet halkabban! Amúgy ja… szép reggelt.
- Hogy vagy? – vágódott le mellém az ágyra.
- Szerinted? – néztem rá egy ’ezt most komolyan kérdezted?’ nézéssel.
- Jól van na – tette fel a kezeit védekezőn. De a jókedv lemoshatatlan volt róla.
- És mitől vagy ilyen boldog?
- Úgy érzem, nyertem – vigyorgott rám diadalittasan. Egyből bepánikoltam. Nem, olyan nincs, hogy egy ilyen fontos dolog kiessen.
- Rohadt szemét – szűrtem a fogaim közt, miközben próbáltam menekülni, valamint nem elbőgni magam előtte.
- Most mi van? – kérdezte, és ledöntött az ágyra. Két kezével megtámaszkodott mellettem, és nem hagyott menekülési útvonalat. – Áucs!!! – kiáltott fel, mikor ütni kezdtem a mellkasát. – Állj már le! – emelte meg a hangját, én pedig abbahagytam. – Azt mondtam, ágyba viszlek. Hát tessék, itt vagy. De nem történt semmi az este. Sajnos.
Szólásra nyitottam a számat, de nem tudtam mit mondani. Kimi csak sóhajtott egy nagyot, és halkan folytatta.
- Jó lenne, ha arra emlékeznél. Meg talán egy ilyen ici-picit – magyarázás közben mutatta, hogy milyen piciről is van szó – akarnád is… Így minden eddigi után lehet érdekesen hangzik, de… azt hiszem, szeretlek… - suttogta a végét már szinte az ajkaimra, majd egy lágy csókot lehelt rájuk.

Hát így történt, hogy átestem a bizonyos határ másik oldalára.

A nagy fogadás - Rékuu

Sziasztok! Meghoztam az első történetet. Még mielőtt értékelném, szeretném jelezni, hogy nem tartom magam profi írónak, a blog és a történeteim szárnypróbálgatások. Senkit nem szeretnék megsérteni, és nem kell elfogadnotok a véleményemet, ha nem tetszik.


Rékuu: Azt hiszem, hogy a címet és így a történetet a legegyszerűbb formájában tálaltad nekem/nekünk. A történet tetszett. A leírásodban van néhány helyesírási hiba, de ezeket lehet javítani. :) Úgy érzem, hogy még nem forrott ki teljesen a stílusod, de nagyra tartom, hogy bátor vagy és mersz próbálkozni! Köszönöm, hogy jelentkeztél!



A nagy fogadás
(Kimi)

Miután lement a verseny és a sajtót is elintéztük Markkal,Ferrel és Sebastiannal elmentünk pókerezni egyet.
-Na gyerekek hiába minden erőfeszítésetek úgyis én fogok nyerni.-jelentettem ki már most az elején.Ők meg csak mosolyogva néztek.Az asztalunkhoz Réka közelített.Na nee…Ennek nem lesz jó vége.-gondoltam.
-Szasztok fiúk.-köszöntött minket.-Mi jót csináltok?-érdeklődött,de tudta,hogy éppen mit akarunk csinálni de ő azért illedelmesen megkérdezte előbb,mielőtt még beszállt volna.
-Pókerezni készülünk.Beszállsz?-válaszolt Fer cinkosan Rékára mosolyogva,Réka viszonozta a mosolyát.
-Naná.Ki nem hagynám.-és azzal fogta magát és leült Sebi és Fer közé.
-Vetkőzős póker?-ajánlottam fel,úgyis tudtam,hogy én győzök szóval nem volt mit vesztenem.
-Okéé..-ment bele Réka.Mindnki döbbenten nézett Rékára,kivétel Fer.-Most meg mi van?Kihez megyünk fel?
-Nálam jó tágas a nappali,ott elférünk.-tért magához Sebi.
-Akkor menjünk.-mondta Fer.Felmentünk a negyedik emeletre Sebi szobájába,ahol tényleg nagyon tágas volt a nappali.Kipakoltam a pókerkészletet és kiosztottam a lapokat.
-Kér valaki inni?-kérdezte Sebi.
-Ahha.-válaszotla Réka.Sebi odanyújtotta neki a limonádét,amit akkor vett ki a hűtőből.
-Elkezdünk végre játszani?-türelmetlenkedtem.
-Ahha.
Mark kiosztotta a lapokat és végre elkezdtünk játszani.Egy drillem volt,szinte mindenkire rá volt írva,hogy milyen lapjai vannak,kivétel Rékára.Jól titkolta előlem.
-Emelek 200-al.-toltam be a kétszázast.Mark bedobta a lapjait.Márcsak hárman maradtunk.
-Tartom.-nézett elszántan a szemembe Réka.-Le kell venned a cipődet.-Mark levette a cipőjét és vigyorgott.
-Tartom.-mondta Fer is.
Egy újjabb lapot fordított fel Réka,egy fekete treff 9-est.Nekem egy piros kör 2-es drillem volt.Már csak egy lap volt lefelé fordítva.
-Emelek 300-al.-jelentette ki halál nyugodtan Réka.
-Kiszálok.-adta fel Fer.
-Le kell venned a felsődet.-mondta Réka úgy,hogy nem nézett Ferre csak rám mindenre elszántan.Fer levette a felsőjét,miközben zsörtőlődött.
-Tartom.-elszánt voltam.
Felfordítottam az utolsó lapot,ami egy káró 7-es volt.Réka felfordította a apjait,hogy megmutassa milyen lapjai voltak.Én is ugyanezt tettem.
-Basszus…na ne máár..elvert egy lány.-nyafogtam.Nem tudtam elhinni,hogy Full House van.
-Mégegy?-húzta fel a szemöldökét Réka.
-Nanáá..Fogadjunk,hogy most legyőzlek.-ajánlottam a kezem Rékának.Elfogadta a kezemet.
-Ha te nyersz,akkor én vetkőzök pucérra és megyek át a szállodán a medencéig,ha pedig én nyerek akkor meg te.
-Rendben van.-erre Fer és Réka elkezdtek röhögni.
Már az utolsó körnél jártunk,eddig mindig veszítettem de most nem akartam,főleg egy lánytól.Megsérti a lelkivilágomat.
-Ezt nem hiszem el.!!-kiabálltam döbbenten,megint ő nyert.-Ti tudtátok igaz??Ti előre tudtátok!!
-Én nem,nekem cska utána mondták el,miután megkötöttétek a fogadást.-röhögött Mark.
-Háát..Kimi úgy látszik elvert téged egy lány.-húzta tovább az agyam Fer.
-Gyerünk vetkőzz,megígérted.-röhögtt Réka is.
-Akkor forduljatok el.-szégyenlősködtem.
-Oké.-avval mindegyikük elfordult.Pucérra vetkőztem és elsétáltam az ajtóig.A többiek röhögve követtek.Elfutottam a liftig,de nagy szerencsémre pont akkor ment el.Ráadásul egy csomó ember várakozott.Mindenki döbbent arccal nézett engem.Mikor megjött a lift benyomorogtunk és lementünk a legalsó szintre.
-Kérleek..had ne keljen.-könyörögtem.-Nem tennéd ezt velem Réka..nem olyannak ismerlek.
-Háát,akkor most nagyot kell csalódnod,ugyanis én megtenném,sőt,meg is teszem.Gyerünk.-és azzal a lendülettel kilökött a liftből.Egy csomó újságíró volt ott és körbevettek engem.Én meg megpróbáltam láthatatlanul elslisszolni onnan,kis sikerrel,ha Ferék nem mentenek ki onnan,akkor valószínűleg ott ragadtam volna.Elfutottam a medencéig takargatva kényes testrészeim és becsobbantam a medencébe.Ez volt életem legcikibb élménye..