Nem így terveztem - 48. rész

Sziasztok! Itt az utolsó előtti rész, jó olvasást hozzá!

-------------------------------------------------------------------

(Chloe)

Reggel nagyon nyúzottnak éreztem magam, miközben mentem le a lépcsőn. Alig jutottam le, meglepődve vettem észre, hogy Árnyék kosarában egy másik, fehér kis szőrpamacs is fekszik. Közelebb mentem és felismertem a kicsi Sally-t. A mi husky-nk megemelte a fejét, amit megsimogattam, majd ő is aludt tovább.

A konyhába belépve meglepő kép fogadott. Ott állt egymással szemben Tommi és Alex, Christian felesége. Meg is torpantam az ajtóban, mire mindketten felém fordultak. Kérdő pillantásokkal bombáztam őket, de amíg meg nem csináltam a kávémat és le nem ültem, nem mondtak semmit.

-Nem tudja, hogy ide jöttem- nézett rám a nő. - Azt sem tudja, hogy mellettük vagyok- tette a kezét a finn vállára. - De Sally egész éjjel csak sírt, el kellett hoznom.

-Megértelek- pillantottam Alexre. - És tudom, hogy Tommi sosem ártana Crystalnak. Előbb ugrana le egy hídról, minthogy megbántsa őt.

-Ezt próbálom elmondani Christiannak, de nem akarja felfogni- sóhajtott fel. - Nekem most mennem kell, mert már biztosan ébren van. Vigyázz arra a lányra!- fordult oda még egyszer az edzőhöz, majd távozott.

-Tényleg azt mondta, hogy támogat?- pislogott rám Tommi, mikor ketten maradtunk.

-Igen- bólintottam jókedvűen. - Eggyel több ember van mellettetek- simogattam meg a kezét.

-Végre valami jó dolog- lehelte, majd elindult felkelteni a leányzót.

***

(Tommi)

A nappaliban valamilyen hirtelen ötletnek köszönhetően odasétáltam a kosárhoz és kiemeltem belőle a kiskutyát, amit tőlem kapott. Tudtam, hogy mennyire szereti, ezért úgy gondoltam, hogy vele ébresztem. Bementünk a szobába, és mintha a kis törpe értette volna, hogy meg akarom lepni a gazdáját, néma csendben volt.

Leültem Crys mellé, aki a hasán feküdt. Az arcába lógó haját megigazítottam, majd odahelyeztem elé Sally-t. A kutyus először csak nézett rám, majd újra a gazdája felé fordult. Megszaglászta, majd jókedvűen, a farkincáját csóválva végignyalt a női arcon.

-Sally, még korán van!- motyogta szerelmem és legyintett egyet. A kis lökött kutya vakkantott egyet a hangra. - Sally!- pattantak ki Crystal szemei és azonnal fel is ült. - Hogy kerülsz ide, te gyönyörűség?- vette fel a kutyát és dögönyözni kezdte. - Te voltál ennyire merész, szőke hercegem?

-Szívesen mondanám, hogy igen, de csalódást kell okoznom- nyomtam egy puszit a szárazon maradt arcrészére. - Alex hozta el neked.

-Azért örülök, hogy velünk van- simogatta a kutyát és odabújt hozzám.

***

(Chloe)

Szombat volt, ami azt jelentette, hogy 4 napja egy hangot nem hallottunk Christian Horner felől. Nem zavart volna a dolog, ha nem látom Crys-en, hogy szomorkodik néha az apja miatt. Jó lett volna nevetni látni teljesen őszintén. És ezt Tommi is ugyanúgy észrevette rajta, ahogyan én is.

Délután a konyhában segítettem Lindának, amíg a család férfi tagjai és a kis Horner hölgy az én angyalomat szórakoztatta a társasjátéknál. Mi pedig úgy döntöttünk, hogy sütünk némi süteményt a családnak, hogy örüljenek egy kicsit. Persze, csakis olyat, amit Sebastian is büntetés nélkül fogyaszthat.

-Kérdezhetnék valamit?- fordultam a nő felé.

-Persze, Chloe- mosolygott rám őszintén.

-A múltkoriban apa mondani akart nekem valamit, de te leintetted őt- vezettem fel a kedd esti beszélgetésünknél észrevett dolgot. - Mit szerettetek volna mondani?

-Hogy őszinte legyek, félek, hogy téged sért ez a dolog- vallotta be.

-Anya miatt, ugye?- kérdeztem, ő pedig igenlően bólintott egyet. - Anya volt apa életének legnagyobb szerelme. Tudom, hogy beléd is szerelmes és azt is, hogy ez a szerelem más. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem akarod átvenni anya helyét és apa sem akarja ezt. Úgyhogy nem hiszem, hogy tudsz olyat mondani, amivel megsérthetsz engem.

-Apád arra kért, hogy költözzem ide, hozzátok- sütötte le a szemeit a nő.

-És akkor hol vannak a cuccaid?- mutattam körbe. - Üdv itthon, Linda!- öleltem meg és nyomtam egy puszit az arcára.

Úgy vettem észre rajta, hogy boldoggá tettem az elfogadásommal. Komolyan gondoltam, amit mondtam neki. Apámat boldognak láttam mellette, igazán boldognak és nekem ez számított a leginkább. Úgy éreztem, hogy nem lenne jogom azért kitiltani őt innen, mert részben olyan a helyzet, mintha kapnék egy új anyát.

Már felnőtt voltam és nem volt jogom azt mondani, hogy nem lehetnek együtt. És sosem fogom elfelejteni, hogy Linda akkor is velem volt, amikor a lányom megszökött tőlem. Ezért pedig örökké hálás leszek neki. Ezt ő is tudhatta, mert megkért, hogy mindig mondjam meg, amit gondolok és ne befolyásoljanak a múltban történtek.

Elbeszélgettünk vele mindenféléről, ő is faggatott a kapcsolatomról, én is faggattam, hogy miképpen is állnak apával. Élveztem az időt, amit együtt töltünk. Olyan igazi, beszélgetős-sütögetős délutánunk volt, amit úgy tűnt, hogy tökéletesen alakul. Az lepett meg, amikor hirtelen megszólalt a csengő.

-Megyek én!- hallottam Seb hangját, amikor elindultam kifelé.

Folytattam az utamat, mert kíváncsi voltam, ki is jön hozzánk szombat délután. Már nem rohantam annyira, mint ahogyan elindultam, ezért le is maradtam az első néhány mondatról, ami elhangzott a barátom és a látogatónk között. Megálltam az előszoba falának takarásában és onnan próbáltam kilesni, kivel beszél.

***

(Sebastian)

-Azt hittem, megbeszéltük, hogy nem jössz ide- néztem a nőre, aki ott állt előttem.

-Tudom, hogy megígértem- hajtotta le a fejét.

-Akkor miért vagy most itt?- tettem fel a kérdést halkabban.

-Csak el akartam búcsúzni tőled- emelte rám a pillantását újra.

-Elbúcsúzni?- döbbentem meg. Még a szám is tátva maradt.

-Elköltözöm Milton Keynes-ből- vallotta be. - És a csapattól is eljöttem. Csak szerettem volna elköszönni tőled is.

-Nem örülök neki, hogy itt hagysz minket- vallottam be őszintén.

-Sajnálom, Seb- lépett közelebb. - De mindkettőnknek így a legjobb. Soha nem akartalak abba a helyzetbe hozni, amibe sikerült. Remélem, egyszer meg tudod nekem bocsátani.

-Nincs mit megbocsátani. Akkor nekem nem kellett volna odamennem és te sem kerülsz ebbe a helyzetbe- vallottam neki, ami eszembe jutott.

-Búcsúzóul megölelhetlek?- húzódott még közelebb. Hátrapillantottam és megláttam a csodálkozó Chloe-t.

-Talán nem kellene tovább bonyolítanunk kettőnk kapcsolatát- feleltem és igyekeztem úrrá lenni azon az idegességen, ami a torkom szorongatta.

-Viszlát, Seb!- intett nekem és visszament a kocsihoz, amivel jött.

-Viszlát, Emily!- intettem neki és megvártam, amíg eltűnik a láthatárról.

Visszaléptem a házba. Becsuktam és bezártam a bejárati ajtót és még utána is a kilincsen támaszkodtam. Hiába volt ott Chloe, nem akartam megfordulni felé. Még nem beszéltünk vele arról, hogy mi is történt azon az ominózus napon. És Emily-t sem ismeri, arról pedig a mai napig nem tud, hogy mi is történt közöttünk.

-Megmagyaráznád?- kérdezte, mikor felé fordultam.

-Menjünk fel a hálóba!- néztem oda rá. - Ideje, hogy elmeséljem, merre jártam, amikor szakítottunk

Nem így terveztem - 47. rész

(Crystal)

Meztelenül, a takarómba csavarodva ébredtem fel reggel. Oldalra fordítottam a fejem és akkor láttam, hogy Tommi még békésen alszik mellettem. Egyszerre voltam felhőtlenül boldog és mérhetetlenül szomorú. Imádtam vele lenni, szeretni őt, de az, hogy apa ennyire nem akarja, hogy vele lehessek, elkeserített.

-Ne nézz ilyen szemekkel, mert kénytelen leszek leteperni téged kora reggel- motyogta a finn még mindig csukott szemekkel.

-Nem nézek sehogy- válaszoltam kuncogva.

-De, nézel- mormolta és kinyitotta a szemeit. - Éreztem, hogy nézel.

-Egy ilyen félistennel, mint te, nehéz betelni- kúsztam közelebb és nyomtam egy puszit a szájára.

-Ne aggódj, ezen tudunk segíteni- kapta el a derekamat, és a következő pillanatban már alatta feküdtem és vadul csókolóztunk.

-Crystaaaaaaaal!!!!- hallottam meg kintről a nevem és ezért eltoltam magamtól a pasimat.

-Naaaaa- nyafogott. - Most nagy szükségem van rád- fogta meg a csuklómat és a kezemet ráfektette a férfiasságára, ami igencsak éber volt.

-Nem lehet- húztam el a kezem, mert engem is elöntött a vágy. - Mindjárt itt a magántanárom. Vegyél egy hideg zuhanyt- bújtam ki alóla.

-Crystal!- robbant ki az ajtó és megjelent Eliza. - Gyere velem reggelizni!- rohant hozzám és húzott volna magával.

-Álljon csak meg egy pillanatra a kisasszony- kapta el a derekát Tommi. - Crystalnak fel kell vennie a ruháját. És ha jól látom, magácska sem öltözött még fel.

-Anya megengedte- húzta ki magát. - De siessetek, mert apa megeszi az összes fánkot- kuncogott, majd futva távozott.

-Vettel, neked véged!- kiabált ki az edzők gyöngye, majd becsukta az ajtót. - Van egy kis elintéznivalónk- lépett mellém.

-Ha elkapsz, majd akkor- dobtam le a takarómat és besiettem a fürdőbe.

Nem csalódtam, azonnal követett. Az ajtón majdnem szó szerint bezuhant, ahogy ki akart bújni az alsójából. Végül a zuhanyfülkében ért utol. Nekipasszírozott a csempének és hevesen csókolózni kezdtünk. Sikeresen meg tudtam fordítani a helyzetünket, így már én irányítottam. Egy jól megtervezett mozdulattal elléptem tőle és a nyakába zúdítottam a jéghideg vizet.

-Crystal!- nyögött fel megdöbbenve, sértetten.

-Sietnünk kell- tolmácsoltam a gondolataim és visszamentem a szobába.

Mire kiért, én már fel is öltöztem. Direkt olyan cuccokat vettem magamra, amik kicsit sem csábítóak, mert nem akartam kísértésbe hozni. Ezzel szemben ő egy szál törölközővel a dereka körül sétált ki hozzám. Nagyot nyeltem, de éreztem, hogy közben teljesen kiszárad a szám.

-Szemét- morogtam még elhaló hangon és kisiettem a szobából.

***

(Sebastian)

A konyhában ültem és éppen fánkkal tömtem magam, mikor beviharzott Crystal. Leült velem szemben és úgy fújtatott, mintha lefutotta volna a maratont. Végigmértem a lányt, hogy mi is történhetett vele, de csak a vágyakozást tudtam kiolvasni a szeméből. Biztos voltam benne, hogy Tommi keze is benne van a dologban.

-Csak szólok, 2 perc múlva itt van, és ha rájön, hogy te mennyit ettél, akkor halálra kínoz- nézett rám. - Nem volt mikor levezetnie a felesleges energiákat.

-Akkor ez volt az a nagy sikoltozás- lépett mögém Chloe és kivette a kezemből a fánkot. - Köszönöm, édesem!

-Majd kárpótolhatsz érte- fordultam felé és megpaskoltam a fenekét.

-Ne a gyerekek előtt- szűrte ki a fogai között. Elizára pillantottam, de ő éppen a fogadott nővérének magyarázott.

-Nem látta- vigyorodtam el. - És ne tagadd, tudom, hogy te is várod már az éjjelt.

-Mióta vagy te ennyire szexmániás?- kérdezte a szemét forgatva.

-Ezen még meglepődsz?- jelent meg Tommi, majd tüntetőleg Crys-szel szemben ült le.

-Eddig nem hangoztatta- dőlt a pultnak a kedvesem.

-De annál többet gyakoroltátok a dolgokat, nem?- fordult felénk a lány is, miután Eliza eliszkolt.

-Ehhez semmi közötök- vágtam rá hirtelen, Chloe pedig teljesen elvörösödött.

-Már nem is olyan nagy a harmónia, igaz?- hallottunk meg egy ötödik hangot. Mindannyian az ajtó felé kaptuk a fejünket.

***

(Tommi)

Éreztem, ahogy minden sejtemen végigfut a rémület. Az ajtóban ott állt Christian és gúnyosan mosolygott ránk. Éreztem, ahogy remeg a kezem, mégis beszívtam a levegőt, majd határozottan felálltam és odasétáltam a lányához. A kezeimmel körbefontam a derekát, így érezhettem, hogy ő is remeg.

-Hogy kerülsz ide?- szólalt meg Chloe legelőször.

-Már be sem jöhetek hozzátok?- kérdezett vissza a csapatfőnök.

-Csak abban az esetben, ha apámmal akarsz beszélni munkaügyben- vágta rá azonnal. - Amúgy nincsen semmi keresnivalód nálunk.

-És a lányom? Őt sem láthatom?- húzta fel a szemöldökét a férfi.

-Amíg apácának akarod adni, addig biztosan nem- felelte dühösen Sebastian. - És még ebbe a kategóriába tartozik minden, amíg el nem fogadod, hogy ők ketten szerelmesek- pillantott ránk.

-Vissza fogsz kerülni anyádhoz- fordult Horner Crystal felé.

-Nem!- suttogtam vészjóslóan nyugodtan. - Hamarabb tűnünk el nyom nélkül, minthogy visszaadhatnád az anyjának.

-Itt van az ajtó előtt. Rád vár- pillantott Crystal-ra, aki már könnyezett.

-Miért, apa?- suttogta és megpróbált felállni, de nagyon gyengének tűnt. Nem mertem elengedni. - Miért nem akarod megérteni, hogy én boldog vagyok vele? Miért nem hagyod, hogy én csalódjak benne, ha valamit elrontunk? Kérlek, ne tedd tönkre az életemet!

-Sajnálom, de így lesz a legjobb neked- lépett közelebb a lányhoz.

-Kérlek!- suttogta Crys, de csak még jobban zokogott.

Nem foglalkoztam azzal, hogy ki mit akar csinálni, csak felemeltem őt a karjaimba. Ha nem teszem meg, valószínűleg másodpercek kérdése lett volna, hogy mikor csuklanak össze a lábai. Görcsösen szorította a nyakamat az apró kis karjaival. Elindultam kifelé, hogy visszavigyem a szobánkba, de Horner következő mondata megállásra késztetett.

-Itt van a gyámügy is- nézett Chloe-ra. - Elviszik a fiadat. Többen megerősítették azt a gyanút, hogy nem vagy megfelelő anyja. Azok után pedig, hogy hagytad, hogy megbecstelenítsék a lányomat, döntöttek a gyámügyesek. Viszik a kicsit.

***

(Chloe)

Arra riadtam fel, hogy valaki az arcomat pofozgatja. Kinyitottam a szemeimet és Sebastian ijedt pillantásával találtam szembe magam. Nem értettem, hogy mi is történt. A szobában félhomály uralkodott, az egyik kis éjjeli lámpa égett csak. Valószínűleg még nagyon korán volt ahhoz, hogy felkeljünk.

-Ki sikoltott?- kérdeztem halkan. A hangom rekedt volt.

-Te- súgta és az arcomat simogatta. - Mit álmodtál? Annyira nyugtalan voltál, sírtál, csapkodtál és csak azt sikoltoztad, hogy ne. Azt hittem, hogy fel sem tudlak kelteni.

-Csak egy álom volt...- suttogtam magam elé, mert mialatt beszélt végigzubogott rajtam az összes emlék. Kissé megnyugodva fúrtam a fejem Seb nyakához.

SZÜNET

Sajnálom....
Kicsit padlón vagyok...
Majd jövök vissza, ha úgy érzem, jó?

Nem így terveztem - 46. rész

Sziasztok! Nem vagytok elfelejtve ám. :) Azonban a héten nem vizsgáztam, mert sikerült keddre összeszednem egy megfázásos nyavalyát lázzal és mindennel együtt. :/ Már jobban vagyok, azonban csúszik így a vizsgaidőszakom. Folytatás ezért nem tudom, hogy mikor lesz. :/ Ehhez a részhez jó olvasást!

------------------------------------------------------------------

Sebastian a kanapén feküdt és onnan figyelte, ahogy Gareth a pléden nézgelődik és próbál eljutni az egyik játéktól a másikig. A nagy, lassan 5 hónapos babánk már próbálkozik a mászással, habár még csak addig jutott el, hogy a kis kezeire támaszkodva kémleli a világot maga körül.

Elizával az asztalnál ültünk és gyakoroltuk a számolást. Az iskolában már egyszerűbb összeadásokat vettek mostanság, 10-ig kellett tudniuk a dolgokat, de a kislányom sokkal kíváncsibb és fogékonyabb volt a matematikára, ezért segítettem neki. Közben a szemem félig rajta tartottam a fiúkon.

Seb teljesen átszellemült arccal figyelte a fiunkat, és úgy vettem észre, hogy nem is lehetne számára jobb elfoglaltságot találni mostanra. Hálás voltam a sorsnak, hogy rövid idő alatt ennyire át tudta érezni, hogy milyen apának lenni, és hogy mekkora a felelőssége. És az, hogy láttam elvarázsolva, mindennél többet ért.

-Anya!- suttogta a kislányom. - Mit néz annyira apa?

-Hogy mennyire ügyes a kisöcséd- mosolyodtam el és az ölembe ültettem őt. - Már tud támaszkodni a kezén, látod?

-Nekem is így örültetek?- nézett rám nagy szemekkel.

-Minden aprócska megmozdulásodra így reagáltam- öleltem át szorosan. - Volt, hogy csak feküdtem melletted és órákig néztelek. Büszke voltam, hogy milyen ügyes kislányom van. És most még büszkébb vagyok arra, hogy mennyire okos vagy.

Nem kaptam választ, de nem is vártam. A csend, ami körénk telepedett, nem volt nyomasztó, sokkal inkább megnyugtató. Élveztem, hogy mindannyian egy helyen vagyunk és senki nem zavar minket. Még apa is abbahagyta a munkát és a gyerekeket figyelte. A szemén láttam, hogy az emlékek megrohanják.

Elizát átadtam neki, nyomtam az arcára egy puszit és bevonultam a konyhába, hogy befejezzem a vacsoránkat. Linda bármelyik percben megérkezhetett és a többiek is kezdtek éhesek lenni, ebben biztos voltam. Nem is tévedtem sokat, 20 perccel később Crystal jelent meg mellettem, hogy megterítsen.

A vacsora alatt egy szót sem ejtettünk a gyárban történtekről, csak olyan témák kerültek elő, amiről mindenki fesztelenül tudott beszélgetni. A fiúk vállalták, hogy elpakolnak utánunk, ezért felvittem a kicsiket fürdeni, majd elaltattam őket. Már fél 9 is elmúlt, mikor újra visszakerültem a felnőttek közé.

Tommi az egyik fotelben foglalt helyet, Crys pedig az ölében ült és minden lehetséges módon kapaszkodott belé. Linda és apa a kanapén foglalt helyet, egymás kezét fogva. Seb ült a másik fotelben és éppen magyarázott valamit a szünetről, ami még hónapokkal később fg következni, de ahogy észrevettem, neki már tökéletes tervei vannak.

-Szép minden, amit így felsoroltál, de mi van akkor, ha valami nem úgy történik, ahogyan azt előre elterveztük?- kérdeztem, mikor befejezte a kis monológot.

-Akkor majd átírjuk a terveket- nyújtotta felém a kezét, ezért leültem mellé. - De akkor minden időmet veletek akarom tölteni, hogy feltöltődhessek.

-Szerintem ehhez Tomminak is lesz egy-két szava, igaz?- néztem az említettre.

-Mihez?- kapta fel a fejét. - Bocsi, nem nagyon figyeltem.

-Vettük észre- nevettem. - Semmi gond, nem maradtatok le semmiről.

-Gyerekek, szerintem mindenkire ráfér egy kiadós alvás- kelt fel kedvesen Linda. - Hosszú nap volt mindenkinek, bújjatok ágyba és aludjatok!

-És ha apám megtudja, hogy maga mindenről tud és támogatott minket?- kérdezte Crystal ijedten.

-Semmi gond nem lesz, kincsem- sétált oda hozzá és megsimogatta az arcát. - Sokkal fontosabb az, hogy ti boldogok lehessetek. Már más dolgok fontosak nekem is. Adrian mellett megtanultam, hogy a család mennyit jelent. Kaptam egy lányt- pillantott rám- és vele megkaptalak titeket és a kicsiket is. Egy komplett családom van, míg eddig nem volt senkim.

-Mi pedig kaptunk valakit, aki vigyáz ránk- keltem fel Seb mellől. - Egy anyát, aki babusgat, aki meghallgat, aki úgy szeret, mint ahogyan te minket- léptem mellé és átöleltem. - És köszönöm, hogy boldoggá teszed apát- súgtam a fülébe, hogy csak ő hallja.

-Chloe, van valami, amit szeretnék megbeszélni veled- fordult apa is hozzám.

-Adrian, hagyd most!- szólalt fel Linda azonnal. - Nem kell semmit elsietnünk- mosolygott rám, és elengedett.

-Menjetek- pillantottam a gerlepárunk felé, ők pedig elköszöntek mindenkitől.

Majd mi is elindultunk Sebastiannal aludni. Mindketten lezuhanyoztunk és bebújtunk az ágyba. Még nem voltunk túl álmosak, ezért Seb elkezdett valamiféle filmet nézni, míg én elővettem a gépemet, hogy megnézzem, vannak-e üzeneteim. Nem tévedtem, mikor ezt néztem meg először. Volt 3 üzenetem is.

Feladó: kmr@ice1racing.com

Tárgy: Ugye, rendben vagytok?

„Szia!

Mióta elmentünk tőletek, nem is hallottam felőletek. Láttam néhány képet rólatok, de azért remélem, hogy ti mondjátok el nekem. Sikerült mindent megbeszélnetek? Remélem, mert nincs kedvem kampányolni a Kölyök mellett... lehet, hogy nem is tudnék rá jót mondani. Úgyhogy tessék írni, minél hamarabb!

Kimi”

Feladó: theresajones@yahoo.com

Tárgy: Igaz?

„Szia!

Tudom, hogy régen jelentkeztem, de nem akartam odamenni, amíg Tommi nálatok lakik. Nem beszéltem vele, mióta szakítottunk. És most is róla akarok kérdezni. Tényleg igaz, hogy van valakije? És nekem már semmi esélyem, hogy visszakapjam, ugye?

Thessy”

Feladó: mwebber@citromail.hu

Tárgy: Miért nem válaszolsz?

„Kicsi szívem! Miért nem kapok semmiféle reakciót tőled egyik levélre sem? Nem probléma, ha szeretnéd, hogy személyesen beszéljük meg, nem tart semeddig. Valamelyik nap meg foglak keresni, szívem. És bepótoljuk a kimaradt időt, amit nem velem töltöttél.”

-Megint?- kérdezte Seb. Felé fordultam és éppen a monitorra pislogott.

-Még mindig- sóhajtottam és azonnal rányomtam a törlésre.

-Ha nem lenne benne abban a hülye szerződésben, hogy nem bánthatom, esküszöm, elvágnám a torkát, hogy soha többé ne kerülhessen a közelünkbe- morogta maga elé, majd idegesen kipattant az ágyból és kiviharzott a szobából.

Egy percig sem késlekedtem, lecsaptam a notebook-om tetejét és utána rohantam. Fogalmam sem volt, hogy mi játszódik le benne, mit érez vagy mit gondol. Nem akartam, hogy bármi butaságot csináljon, főleg nem egy olyan gerinctelen féreg miatt, mint Webber. Végül az udvaron találtam meg.

Mielőtt kimentem volna utána, a kanapé háttámláján lévő két vastag plédet a hátamra terítettem. Halkan mentem utána, de tudtam, hogy számít rám. A hátának simultam és átöleltem, hogy ne fázzon meg. Éreztem, hogy minden porcikája remeg az idegességtől és csak remélhettem, hogy le tudom nyugtatni.

-Szeretlek- súgtam a fülébe. - Jobban, mint azt el tudod képzelni. És ha te attól félsz, hogy vége lesz, mert rájövök, hogy nekem nem te vagy a tökéletes, akkor én attól félek, hogy ez a tökéletlen idióta fog közénk állni, hiába küzdünk ellene.

- Nem hagyom, hogy miatta legyen bármi bajunk- fordult felém. - Szeretlek titeket!- suttogta a fülembe.

-Ha visszakerülünk a gyárba, beszélhetnénk Christiannal, hogy minimalizálják az időt, amit vele kell töltenem. Ha megoldható, akkor soha többé nem dolgozom vele- hajtottam a fejem a vállára.

-Már reggel beszélek Brittával, hogy intézze el, soha többé ne tudjon neked üzenni- nyomott egy puszit a nyakamra.

-Gyertek be, mert megfagytok!- hallottunk meg egy hangot az ajtóból.

Nem tiltakoztunk, apa mellett besurrantunk a házba. Ott újra egymásba kapaszkodtunk, csak azért, hogy érezzük, a másik mellettünk van. Apa nem kérdezett semmit, csak nézett engem. Nem feleltem neki semmit, tudta nagyon jól, hogy el fogom neki mondani, ha valami nyomja a szívem. Együtt mentünk vissza a hálóba, hogy megpróbáljunk nyugodtan aludni.

Nem így terveztem - 45. rész

Sziasztok! Boldog Új Évet minden olvasómnak! Ki az, aki tanul? *magasba emeli a kezét és fintorog, mert nincs kedve vizsgázni még 8 tárgyból* Most hozom a folytatást, mert szerdától péntekig van 3 vizsgám, meg a jövő héten a maradék, így kevés időm lesz. Ne felejtsétek a novellaötleteket, már volt, akiébe belekezdtem! :D Jó olvasást!

---------------------------------------------------------------------

A kedd délelőtt a gyárban ért minket. Christian szerint ideje volt egy újabb összegzésnek a csapat állásáról. Nem tudtam, hogy mit is akar annyira megbeszélni azon, hogy minden remekül halad, Seb vezet, nem is kicsit és a csapat is fölényesen áll a konstruktőri világbajnokság élén. Nem lehet egy szava sem velünk szemben.

A folyosón vártuk, hogy megérkezzen a csapatfőnök. A két versenymérnökkel, valamint Sebastiannal és Tommival ötösben beszélgettünk a tárgyaló előtt. Nem volt még kedvünk bemenni és mindenkinek volt mondanivalója, ami nem a csapattal kapcsolatos. Jól szórakoztam, főleg az apró megjegyzéseken, amiket Rocky fűzött hozzá mindenki történetéhez.

-Pärmäkoski!- hallottuk meg már a folyosó végén Christian üvöltését. Az említettre néztem, hogy mégis mit követett el. - Megöllek! Esküszöm, hogy megöllek!- közeledett a csapatfőnökök gyöngye, mint valami dúvad.

-Fiúk- szóltam félve, mert tudtam, hogy mi is fog következni.

Még mielőtt Horner sikeresen eljutott volna a finn edzőig és két pillanat alatt elintézte volna őt, Ciaron és Guillaume együttes erővel állította meg. Tommi a falnak lapult és mélyeket lélegzett. Tudtam, hogy ettől félt a legjobban, mikor nem akart belemenni ebbe a kapcsolatba Crystallal.

-Apa, higgadj le!- ért fel a lány is hozzánk rohanva.

-Dehogy higgadok!- fordult hátra szikrázó szemekkel.

-Seb, szólj a többieknek, hogy nem lesz ma semmilyen megbeszélés, jó?- néztem az említettre, aki csak bólintott. - Fiúk, be tudjátok cibálni az irodájába?- fordultam a mérnökök felé, akik küzdeni kezdtek a főnökkel. - Crys, menj, vigyázz a kisfiamra!

-De Chloe!- lépett mellém kétségbeesett arccal és könnyes szemekkel.

-Emlékszel, mit ígértem?- simogattam meg az arcát. - Azt, hogy mindenben mellettetek állunk. És ezt még mindig így gondolom. De az nem segít, ha most együtt lát titeket.

-És mi lesz vele?- nézett Tommira, aki még mindig ugyanott állt lehorgasztott fejjel.

-Semmi- simogattam meg a lány arcát. - Menj!- fordítottam az irodám irányába. Egészen addig követtem, amíg be nem csukódott mögötte az ajtó.

-Tönkretettem, ahogy azt az elején meg is mondtam- suttogta maga elé a finn.

-Nem tetted tönkre- mentem oda hozzá. - Nem tettél mást, csak mosolyt csaltál az arcára. Ő boldog melletted. Gyere, menjünk és magyarázzuk el Christiannak- nyújtottam felé a kezem.

Bámulni kezdte a tenyerem, amit felé nyújtottam. Nem sürgettem, csak türelmesen vártam, hogy hajlandó legyen megmozdulni és megfogni. De nem nagyon tűnt úgy, hogy ez meg is fog történni. Kicsit felemelte a fejét és egy pontot kezdett bámulni ugyanolyan szoborként. Én is odapillantottam.

-Ne már!- jött közelebb Seb. - Nem fogok attól féltékenységi jelentet rendezni, hogy megfogod a kezét és így megyünk el Hornerhez.

Erre már a finn is reagált valami kicsit, de még mindig nem nagyon volt mehetnékje. Én untam meg ezt az állapotot, ezért odaléptem hozzá, megfogtam a kezét és húzni kezdtem. Azt hittem, hogy majd óriási akadályokba fogok ütközni, de jött velem. Csak remélhettem, hogy elhitte nekem mindazt, amit mondtam.

Az irodába belépve az a kép fogadott, amire számítottam. A rengeteg papír a földön szétdobálva, az asztal arrébb lökve, a székek felborítva. Christian pedig az ablaknál állt, kifelé bámult. A kezében egy pohár volt, félig megtöltve whiskyvel. Odavezettem a még egyben lévő kanapéhoz az edzőt és leültettem rá.

-Mennyien csináltatok belőlem hülyét?- kérdezte túl halkan és túl komolyan a csapatvezető.

-Nem csináltunk belőled hülyét- ellenkeztem azonnal. - Csak próbáltunk segíteni a lányodnak, hogy ne küldd azonnal valami intézetbe.

-Azt kellene tennem- morogta maga elé. - Vagy beadni őt apácának. Meg is érdemelné.

-Te sem gondolod komolyan- mentem oda hozzá. - Miért nem hagyod, hogy bebizonyítsák neked, hogy szerelmesek?

-Szerelmesek?- fortyant fel és felénk fordult. - Könyörgöm, a lányom egy gyerek, aki azt sem tudja, hogy mit érez. Ő meg- bökött rá az edzőre – egy felnőtt ember, akinek a családalapításon kellene gondolkoznia, nem kölykök kergetésén.

-Szeretem Crystalt- szólalt meg Tommi végre.

-Persze, el is hiszem- húzta le az alkoholt a férfi. - Remélem, hogy egy ujjal sem nyúltál hozzá, mert akkor semmi nem akadályoz meg abban, hogy én magam öljelek meg a két kezemmel.

Sebastiannal mindketten Tommira kaptuk a tekintetünket. Nem tudtuk, hogy mi is lenne a helyes: ha bevallaná Christiannak, hogy lefeküdt a lányával vagy inkább csendben kellene maradni és bizonygatni, hogy egy ujjal sem ért hozzá. A hosszú hallgatás azonban az igazság felé terelte a beszélgetést.

-Te képes voltál megerőszakolni a lányomat?- emelte meg a hangját a főnökünk.

-Neked meg milyen képzelgéseid vannak?- kérdeztem vissza azonnal. - Senki nem erőszakolta meg a lányodat.

-Feljelentelek pedofíliáért- vagdalkozott azonnal Horner.

-Feljelented azért, mert lefeküdt a lányoddal?- kérdezte Seb. - Azért akarod eltüntetni a csapattól és a világról is, mert bele mert szeretni egy olyan gyönyörű és tiszta emberbe, mint Crystal? Azért akarod lecsukatni, mert hajlandó volt a lányodat két teljes hónapon keresztül lebeszélni arról, hogy ágyba bújjon vele? Azért akarod lecsukatni, mert megvédte a lányodat attól, hogy olyan élete legyen, mint neked meg az anyjának?

-Soha nem lenne olyan élete, mint nekem volt- csapta az asztalra a poharát Chris.

-Ne feledd, hogy ha te 20 évesen nem fekszel le az anyjával, akkor ő ma nincs- folytatta Sebi rendíthetetlenül. - És mennyi is volt a nő? 15, ugye? Akkor most miről beszélünk?

-A lányomról van szó- kötözködött tovább a csapatfőnök.

-Aki örökre utálni fog, ha most nem engeded meg neki, hogy boldog lehessen Tommival- nyomtam le a férfit a székébe, amit sikerült felállítanom. - Lehet, hogy csalódni fog, lehet, hogy utálni fogják egymást hónapok múlva, de neki is meg kell ezt élnie. Hagyd, hogy ő maga tapasztalja meg, hogy milyen is az élet.

-Neki kell megtapasztalnia, hogy milyen az élet, de nem mellette- mutatott rá a finnre. - Ki vagy rúgva!- jelentette ki Tommit bámulva.

-Felmondok- vágtam rá én is.

-Jó- bólintott Christian. Nem jött össze a tervem.

-És ha én is kilépek?- kérdezte Sebastian.

-Nem hagynád el a Red Bullt szezon közben- nevetgélt a főnök.

-Csak figyelj!- fordított neki hátat. - Menjünk haza pihenni, jó?- ölelte át a derekam. - Gyere te is, Tommi!- fordult a barátja felé, aki követett minket. - Oh, majd küldd át a szerződések felbontásáról a papírokat- szólt még hátra és együtt hagytuk el az irodát.

-Nem kellett volna miattam felmondanotok- piszkálgatta az edző a pulcsijának az ujját.

-Nem miattad mondtunk fel, hanem miattatok- simogattam meg a vállát. - Hozzátok el a cuccainkat a szobámból, jó? Addig én összeszedem a fiatalurat meg a dadáját és mehetünk haza.

A fiúk elindultak a hálók felé, míg én mentem az irodámba. Crystal az asztalom mögött ült idegesen, vörös szemekkel, papírzsebkendőkből álló halommal maga körül, apa pedig a fél szemét rajta tartotta. Még keservesebb lett az arckifejezése, mikor meglátott engem. Odamentem a járókához és kiemeltem a kisfiam.

-Hazamegyünk, jó?- nyomtam egy puszit az arcára. - Apa, ne lepődj meg, jelenleg egy pilótátok van, valamint egy tervezővel és edzővel kevesebb a csapat létszáma- fordultam oda hozzá.

-Újra kezdődik a rohangálás, igaz?- pillantott ránk. Csak bólogattam. - Akkor kizárom Christiant a házból, hogy ne kelljen szállodába menekülnie ennek a kis párnak.

-Szeretlek!- mentem oda hozzá és adtam neki egy puszit. - Este hozd magaddal Lindát, jó? Csinálok valami finom vacsorát és egy kicsit csak magunkra figyelünk.

-Ott leszünk időben- simogatta meg az unokája fejét.

-Mi lesz most velünk?- kérdezte Crystal, mialatt kifelé tartottunk az épületből.

-Minden marad a régiben- jelentettem ki magabiztosan. - Amíg apád nem hajlandó észhez térni, addig maradsz nálunk. Nem fogjuk hagyni, hogy a képzelgései miatt ne legyél boldog- öleltem át.

-És a munkátok?- érdeklődött tovább.

-Seb azonnal visszajön, amint Tommi maradhat. És valószínűleg én is. Most minden azon múlik, hogy Christian milyen hamar tudja megérteni azt, hogy nagyon is jól tudod, hogy mit csinálsz- öleltem meg egy pillanatra.

-Jól vagy?- jött elénk Tommi és azonnal magához vonta a lányt.

-Féltem, hogy bajod lesz- kezdett el újra pityeregni Crys.

-Semmi bajom- simogatta a hátát a férfi.

-Menjünk haza- bújtam oda Sebhez, és így közénk szorult Gareth, aki azonnal belekapaszkodott az apukája pólójába.

-Igen, szerintem is aludhatunk egy nagyot- vette át a kisfiút tőlem és a derekamat ölelve hagytuk el az épületet.