Sziasztok! Mielőtt belevetem magam a mai napba, megírtam a folytatást, amihez tegnap este nem volt erőm. Ennek a folytatása leghamarabb holnap, akkor is inkább estefelé. És lehet nyugodtan kommentelni. És örülnék, ha kifejtenétek a véleményeteket az álomról és a végéről. :D
-----------------------------------------------------------------------
Hiába keltem későn, még mindig fáradt voltam, mikor befejeztem az ebédet. Sajnos Laurent-nek el kellett mennie egy értekezletre, így megint egyedül maradtam. Először fel akartam menni Evangeline-hez, de utána rájöttem, hogy Sebivel van, így nem zaklattam őt. Inkább visszabújtam a szállodai szobába.
Bevonultam a fürdőbe és egy nagy kád habfürdős vízben ellazultam, remélve, hogy utána kicsit használhatóbb állapotba kerülök. Nem volt szerencsém, mert még álmosabb lettem tőle. Végül minden erőfeszítésemet feladva visszabújtam a pihe-puha ágyikómba és pillanatok alatt el is szenderedtem.
Nem aludhattam sokáig, mert egy álom kikergetett a békés pihenés szigetéről. Zihálva, a takaróba gabalyodva ébredtem fel. Gyorsan lezuhanyoztam újra (talán azért, hogy lemossam magamról az álmot), majd felkaptam magamra néhány ruhát. Gyorsan összekötöttem a hajam, majd rohantam Eva-hoz.
Úgy éreztem, hogy ha nem mondom el senkinek azt, ami velem történt, abba beleőrülök. Főleg akkor, ha barátnőm sem lesz a szobájában. Mert ezt nem mondhatom el akárkinek. Az imáim szerencsére meghallgattattak, mert alig kopogtam be, már nyílt is az ajtó.
- Zoé, jól vagy?- kérdezte a lány köszönés helyett.
- Nem tudom. Beszélnünk kell! Iszonyatosan fontos- hadartam és beléptem mellette.
- Szia, Zoé!- köszönt Seb mosolyogva, mialatt kijött a kis konyhából két pohárral és egy üveg ásványvízzel.
- Tényleg nem várhat a dolog- fordultam a lány felé zaklatottan.
- Akkor menjünk be- sóhajtott fel és a nappali felé mutatott.
Mikor beléptem, szembetaláltam magam Kimi Räikkönennel. Egy pillanatig lefagytam, majd se szó, se beszéd, faképnél hagytam mindenkit. Régen futottam már annyira gyorsan, mint abban a pillanatban. De elég volt csak rápillantanom és felrémlett minden, ami az álmomban történt.
A szobámig sem sikerült eljutnom, mert nekimentem valakinek. Ha nem kapja el a karom, a földön kötök ki. Úgy néztem fel rá, hogy kedvesen megköszönöm, amit értem tett, de a szavak bennem ragadtak. Mert mikor felnéztem, nem más állt előttem és fogta a karom, mint Shawn Londers.
- Jól van, kisasszony?- kérdezte kedvesen.
- Jobban lennék, ha maga nem lenne itt- mocorogtam, de nem engedett el.
- Hiszen nem is ismer. Másodjára lát, de már ítélkezik?- húzta fel az egyik szemöldökét.
- Zoé!- ért oda hozzánk Kimi.
A férfi azonnal elengedte a karom, de nem futott el úgy, mint a múltkor a szobaajtó elől. Nézett minket egy kissé gúnyos mosollyal. Lassan kezdtem hátrálni tőle egészen addig, amíg bele nem ütköztem egy izmos testbe. A tetovált karok azonnal körbefonódtak a derekam körül, biztonságban tartva engem.
- Jobban ismerem, mint azt gondolja- mondtam neki komolyan. Ekkor ért oda Evangeline és Seb.
- Ne…- suttogta maga elé a lány.
- Édesem!- kiáltott fel a férfi és megindult felénk. A két fiú azonnal előttünk termett.
- Eszedbe se jusson hozzányúlni akár egy ujjal is- morogta Sebi. Habár egy magasak voltak, a férfi jóval izmosabb volt.
- Miért, mi lesz akkor? Ellátod a bajom, kisfiú?- érdeklődött unokaöcsémtől.
- Felejtsd el, Seb!- szólt Kimi komolyan. – Te meg addig kotródj innen, amíg le nem csukatunk.
- Mégis milyen vádakkal?- kuncogott a férfi.
- Több van a kezünkben, mint hinnéd- mondta Kims.
Egy percig még farkasszemet nézett velünk, majd végül sarkon fordult és fütyörészve elindult a lépcsőkön lefelé. A két fiú megvárta, hogy eltűnjön a fordulóban és csak utána jöttek vissza hozzánk. Sebastian egyből a karjaiba zárta a lányt, míg rám félénken bámult Kimi. A karjai közé bújtam, ami igazán meglepte.
- Jól vagy?- kérdezte, de nem tudtam felelni, mert a könnyeimet nyeltem vissza. –Zoé, jól vagy?- emelte meg egy kicsit a hangját. – Az Isten szerelmére! Zoé, mondj már valamit!- rázott meg.
Még mindig képtelen voltam bármiféle beszédre, ezért a válaszadás egy elfelejtett módját vettem elő. Felemeltem a fejem a válláról és megcsókoltam őt. Közben elkezdtek hullani a könnyeim, de kicsit sem érdekelt. Túlságosan jól esett és megnyugtatott a csókja. Mikor elváltunk egymástól, éppen szólni akart, de nem volt rá lehetősége.
- Angel!- kiáltott fel Sebi…
2010. szeptember 29., szerda
2010. szeptember 27., hétfő
Kísért a múlt - 29. rész
Sziasztok! Extrahosszú részt hoztam, remélem, hogy élvezitek majd. Kivételesen Eva szemszögéből mesélek. És várom a tippeket. :P
----------------------------------------------------------------
(Evangeline szemszöge)
Délután 1:58 volt. Vagyis Kimi alig 2 perc múlva meg fog jelenni, hogy beszámoljon nekem arról, amire kíváncsi vagyok. És nem én vagyok az egyetlen kíváncsi ember. De természetesen Zoé végig tagadta, hogy tudni akarja, miért is hagyta el őt Kimi. Én akkor is ki fogom deríteni.
Kimi pontos volt, mint mindig. Bejött a szobába és azonnal a hogylétem felől érdeklődött. Majd közölte velem, hogy a 3 emelet környékére még csak véletlenül se menjek egyedül, mert Shawn ott vett ki szobát. Ennek nem nagyon örültem, tekintve, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy elfelejthessem a szörnyűségeket, amiket miatta kellett átélnem.
- És mi is az a fontos téma, amiről beszélni szerettél volna?- kérdezte komolyan.
- Szeretném hallani a te szemszögedből is azt, amit Zoé már egyszer elmesélt- válaszoltam szintén komolyan.
Az arcára egy kifejezés nélküli maszk forrott azonnal. Érzelmet nem tudtam leolvasni róla, olyan volt, mintha valaki rögzítette volna az összes izmát. A szeme is hasonlóan üres volt. Végre megértettem, hogy miért is hívják Jégembernek. Ezt az állapotot bármilyen körülmény alatt képes volt fenntartani.
- Nincs sok mesélnivalóm- rázta meg a fejét.
- Kimi, ez így iszonyatosan nehéz- feleltem lemondóan és odaültem mellé a kanapéra. – Figyelj rám egy kicsit!- fogtam az arcát a két kezem közé. – Azért kértelek erre, mert szeretném érteni, hogy mi is az, amit érzel. Mert akárhányszor nézel rá, mindig van valami megmagyarázhatatlan a tekintetedben. Könnyebb lesz, ha valaki már tudja.
Semmit nem reagált, csak nézett engem. Tudtam, hogy iszonyatosan nehéz lehet a számára, hogy valakit beavasson a bizalmába. Hiszen a felesége is csúnyán elbánt vele, ezt mindenki tudja nagyon jól. És ők még nem ismerik a Zoéval közös történetet. Végül felengedett a maszk.
- Annyira nehéz nélküle- fakadt ki.
- Jobb lesz, ha kibeszéled magadból- biztattam őt.
- Mikor odaköltöztem melléjük, akkor nem akartam ismerkedni, mert ismertem a búcsúzás fájdalmát. Egy darabig tudtam ezt tartani, ez volt az az időszak, amikor Zoé azt hitte, hogy észre sem vettem. Utána, mikor majdnem fellöktem, az azért történt, mert anya rosszul lett és kórházba vitték.
- Akkor abban a pillanatban nem is tudtál rendesen gondolkodni, igaz?- kérdeztem.
- Igaz. De szerencsére a reflexeim megakadályozták, hogy nagyobb baj legyen. Utána már képtelen voltam annyira távol tartani magamtól. Túlságosan megszerettem őt messziről is. Aztán beállított azzal a feladattal. Még az ajtónyitás előtt megfogadtam, hogy őt is elküldöm, bármit akar. De a szemében az a rengeteg kétségbeesés… Képtelen voltam türtőztetni magam és behívtam.
- A felépített fal, ami mögé rejtőztél, leomlott- állapítottam meg.
- Teljesen. Attól a ponttól kezdve nem tudtam és már nem is akartam távol lenni tőle. És amikor megláttam a versenyen. El sem tudod képzelni, hogy mennyire sokat jelentett nekem. Este pedig minden tökéletes volt, hogy megtudja, soha nem volt közömbös a számomra. Sosem fogom elfelejteni azt az arcot. A teljes boldogság gyönyörű arca- merengett el teljesen.
- Akkor ezért kapta a Princessa nevet?- érdeklődtem.
- Ő volt az éjszaka hercegnője. Mindenki őt bámulta, mindenki vele akart lenni, de ő velem volt. A nyár ebben a boldogságban telt el. Minden percet vele töltöttem, amit csak lehetett. A szülei is elengedték velem, futamokra utaztunk közösen. Ő volt a tökéletes pár számomra. Még a szüleimet is megismerte és mindenki szerette őt. Aztán jött Peter Sauber…
- Peter Sauber?- döbbentem meg. Hiszen ő a főnököm. Mármint övé a csapat.
- Igen, ő. Ajánlotta a Forma-1-es tesztet és ülést. Akkor kezdődtek a bajok. Nem akartam, hogy Zoé végignézze, ahogy én is egy leszek a vezető robotok között. De kitartott, mondhattam neki bármit. És emiatt én is viaskodtam magammal. Az egyik felem ide húzott, a másik mellette akart tartani. Azt hittem, hogy beleőrülök a választásba.
- Mégsem őt választottad…- feleltem halkan.
- A szememre vetették többen azt a hatalmas áldozatot, amit a szüleim hoztak azért, hogy versenyezhessek. És úgy éreztem, hogy csalódnának és megvetnének, ha Zoét választom- hajtotta le a fejét.
- És mikor elmentél?- kérdeztem rá a végére.
- Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy a szemébe mondjam, választanom kellett. Úgy gondoltam, hogy könnyebben megemészti, ha azt hiszi, hogy csak néhány éjszakára akartam vele lenni. Azt akartam, hogy engem utáljon, ne másokat. Ami a jelen példa szerint egészen jól sikerült.
- Kimi, nézz rám!- kérleltem őt. Sokáig tartott, mire felemelte a fejét. – Mindent mondj el! Mindent!
- Tönkretettem egy fiatal lány életét. Elszúrtam a boldogságát. Miattam szenved már a 6 éve. Mégis milyen ember vagyok én?- csuklott el a hangja. – Hogyan ítélkezhettem az ő élete felett is? Hogy tehettem tönkre azt a nőt, aki a világot jelentette és jelenti a mai napig? Miféle korcs lettem?
- Most lehetsz gyenge- húztam magamhoz és öleltem át. Csak ennyi kellett ahhoz, hogy megeredjenek a könnyei. – Nem vagy korcs, csak egy szerencsétlenül járt ember. Mindenki hoz rossz döntéseket, hiszen senki sem lehet tökéletes. És ha fel mered adni, esküszöm, hogy én foglak jól fenékbe rúgni. Zoé korántsem felejtette el az, ami köztetek volt. Csak el kell ezt mondanod neki.
- Nem hiszem, hogy még szeret. A szemembe mondta a kamionban- rázta a fejét és megtörölte a szemeit.
- Amikor megcsókoltad?- kérdeztem, mire teljesen ledöbbent. – Tudok róla. És Sebastian is tudja.
- Akkor tuti, hogy megvan a vélemény rólam- dünnyögte maga elé.
- Zoé jól tud hazudni szóban. Csak a teste és a szeme mindig elárulja. Ne mondd, hogy nem remegett, mint a nyárfalevél- kuncogtam.
- De, pont így volt minden. És el sem akart engedni- eresztett meg egy halványka mosolyt egy ezredmásodpercig.
- Látod, megint igazam van. Csak küzdened kell érte és a tiéd lehet- simogattam meg az arcát.
- Annyira jó, hogy itt vagy nekünk, Evangeline!- ölelt magához és nyomott az arcomra egy puszit.
- Lehet, hogy mégsem- bizonytalanodtam el. – Van valami, amit nem mondtam el neked.
- Mi?- kérdezte gyanakodva.
- Volt még itt valaki- néztem a háló felé. Ő is odafordította a fejét és döbbenten bámult kifelé…
----------------------------------------------------------------
(Evangeline szemszöge)
Délután 1:58 volt. Vagyis Kimi alig 2 perc múlva meg fog jelenni, hogy beszámoljon nekem arról, amire kíváncsi vagyok. És nem én vagyok az egyetlen kíváncsi ember. De természetesen Zoé végig tagadta, hogy tudni akarja, miért is hagyta el őt Kimi. Én akkor is ki fogom deríteni.
Kimi pontos volt, mint mindig. Bejött a szobába és azonnal a hogylétem felől érdeklődött. Majd közölte velem, hogy a 3 emelet környékére még csak véletlenül se menjek egyedül, mert Shawn ott vett ki szobát. Ennek nem nagyon örültem, tekintve, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy elfelejthessem a szörnyűségeket, amiket miatta kellett átélnem.
- És mi is az a fontos téma, amiről beszélni szerettél volna?- kérdezte komolyan.
- Szeretném hallani a te szemszögedből is azt, amit Zoé már egyszer elmesélt- válaszoltam szintén komolyan.
Az arcára egy kifejezés nélküli maszk forrott azonnal. Érzelmet nem tudtam leolvasni róla, olyan volt, mintha valaki rögzítette volna az összes izmát. A szeme is hasonlóan üres volt. Végre megértettem, hogy miért is hívják Jégembernek. Ezt az állapotot bármilyen körülmény alatt képes volt fenntartani.
- Nincs sok mesélnivalóm- rázta meg a fejét.
- Kimi, ez így iszonyatosan nehéz- feleltem lemondóan és odaültem mellé a kanapéra. – Figyelj rám egy kicsit!- fogtam az arcát a két kezem közé. – Azért kértelek erre, mert szeretném érteni, hogy mi is az, amit érzel. Mert akárhányszor nézel rá, mindig van valami megmagyarázhatatlan a tekintetedben. Könnyebb lesz, ha valaki már tudja.
Semmit nem reagált, csak nézett engem. Tudtam, hogy iszonyatosan nehéz lehet a számára, hogy valakit beavasson a bizalmába. Hiszen a felesége is csúnyán elbánt vele, ezt mindenki tudja nagyon jól. És ők még nem ismerik a Zoéval közös történetet. Végül felengedett a maszk.
- Annyira nehéz nélküle- fakadt ki.
- Jobb lesz, ha kibeszéled magadból- biztattam őt.
- Mikor odaköltöztem melléjük, akkor nem akartam ismerkedni, mert ismertem a búcsúzás fájdalmát. Egy darabig tudtam ezt tartani, ez volt az az időszak, amikor Zoé azt hitte, hogy észre sem vettem. Utána, mikor majdnem fellöktem, az azért történt, mert anya rosszul lett és kórházba vitték.
- Akkor abban a pillanatban nem is tudtál rendesen gondolkodni, igaz?- kérdeztem.
- Igaz. De szerencsére a reflexeim megakadályozták, hogy nagyobb baj legyen. Utána már képtelen voltam annyira távol tartani magamtól. Túlságosan megszerettem őt messziről is. Aztán beállított azzal a feladattal. Még az ajtónyitás előtt megfogadtam, hogy őt is elküldöm, bármit akar. De a szemében az a rengeteg kétségbeesés… Képtelen voltam türtőztetni magam és behívtam.
- A felépített fal, ami mögé rejtőztél, leomlott- állapítottam meg.
- Teljesen. Attól a ponttól kezdve nem tudtam és már nem is akartam távol lenni tőle. És amikor megláttam a versenyen. El sem tudod képzelni, hogy mennyire sokat jelentett nekem. Este pedig minden tökéletes volt, hogy megtudja, soha nem volt közömbös a számomra. Sosem fogom elfelejteni azt az arcot. A teljes boldogság gyönyörű arca- merengett el teljesen.
- Akkor ezért kapta a Princessa nevet?- érdeklődtem.
- Ő volt az éjszaka hercegnője. Mindenki őt bámulta, mindenki vele akart lenni, de ő velem volt. A nyár ebben a boldogságban telt el. Minden percet vele töltöttem, amit csak lehetett. A szülei is elengedték velem, futamokra utaztunk közösen. Ő volt a tökéletes pár számomra. Még a szüleimet is megismerte és mindenki szerette őt. Aztán jött Peter Sauber…
- Peter Sauber?- döbbentem meg. Hiszen ő a főnököm. Mármint övé a csapat.
- Igen, ő. Ajánlotta a Forma-1-es tesztet és ülést. Akkor kezdődtek a bajok. Nem akartam, hogy Zoé végignézze, ahogy én is egy leszek a vezető robotok között. De kitartott, mondhattam neki bármit. És emiatt én is viaskodtam magammal. Az egyik felem ide húzott, a másik mellette akart tartani. Azt hittem, hogy beleőrülök a választásba.
- Mégsem őt választottad…- feleltem halkan.
- A szememre vetették többen azt a hatalmas áldozatot, amit a szüleim hoztak azért, hogy versenyezhessek. És úgy éreztem, hogy csalódnának és megvetnének, ha Zoét választom- hajtotta le a fejét.
- És mikor elmentél?- kérdeztem rá a végére.
- Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy a szemébe mondjam, választanom kellett. Úgy gondoltam, hogy könnyebben megemészti, ha azt hiszi, hogy csak néhány éjszakára akartam vele lenni. Azt akartam, hogy engem utáljon, ne másokat. Ami a jelen példa szerint egészen jól sikerült.
- Kimi, nézz rám!- kérleltem őt. Sokáig tartott, mire felemelte a fejét. – Mindent mondj el! Mindent!
- Tönkretettem egy fiatal lány életét. Elszúrtam a boldogságát. Miattam szenved már a 6 éve. Mégis milyen ember vagyok én?- csuklott el a hangja. – Hogyan ítélkezhettem az ő élete felett is? Hogy tehettem tönkre azt a nőt, aki a világot jelentette és jelenti a mai napig? Miféle korcs lettem?
- Most lehetsz gyenge- húztam magamhoz és öleltem át. Csak ennyi kellett ahhoz, hogy megeredjenek a könnyei. – Nem vagy korcs, csak egy szerencsétlenül járt ember. Mindenki hoz rossz döntéseket, hiszen senki sem lehet tökéletes. És ha fel mered adni, esküszöm, hogy én foglak jól fenékbe rúgni. Zoé korántsem felejtette el az, ami köztetek volt. Csak el kell ezt mondanod neki.
- Nem hiszem, hogy még szeret. A szemembe mondta a kamionban- rázta a fejét és megtörölte a szemeit.
- Amikor megcsókoltad?- kérdeztem, mire teljesen ledöbbent. – Tudok róla. És Sebastian is tudja.
- Akkor tuti, hogy megvan a vélemény rólam- dünnyögte maga elé.
- Zoé jól tud hazudni szóban. Csak a teste és a szeme mindig elárulja. Ne mondd, hogy nem remegett, mint a nyárfalevél- kuncogtam.
- De, pont így volt minden. És el sem akart engedni- eresztett meg egy halványka mosolyt egy ezredmásodpercig.
- Látod, megint igazam van. Csak küzdened kell érte és a tiéd lehet- simogattam meg az arcát.
- Annyira jó, hogy itt vagy nekünk, Evangeline!- ölelt magához és nyomott az arcomra egy puszit.
- Lehet, hogy mégsem- bizonytalanodtam el. – Van valami, amit nem mondtam el neked.
- Mi?- kérdezte gyanakodva.
- Volt még itt valaki- néztem a háló felé. Ő is odafordította a fejét és döbbenten bámult kifelé…
Kísért a múlt - 28. rész
Sziasztok! Ha estig lesz minimum 2 komment, akkor még ma hozom a Kimi-Eva beszélgetést. :P ;)
--------------------------------------------------------------------------
Kedden reggel eléggé későn ébredtem. Inkább már délelőttnek mondanám a fél 11-et. Kissé kimerített a repülőút és a 2 órányi időeltolódás. És akkor még ne panaszkodjak, mert alig léptünk át 2 időzónát. Ezt a hozzáállást kaptam mind Laurent-től, mind Sebastiantól. Így kissé morcosan indult a reggelem.
Reggelizni nem reggeliztem, hanem pontban délben indultam az ebédlőbe. A liftben összefutottam Kimivel, akihez nem szóltam egy szót sem és szerencsére ő sem szólt hozzám. Az étterem felé menet viszont a porta mellett haladtunk el, ahol éppen egy kellemetlen ismerős ácsorgott és várt a bejelentkezésre.
- A 354-es szoba lesz az öné, Mr. Londers- nyújtott egy kulcsot a lány a férfi felé.
- Gino!- hallottam magam mögött Kimi hangját, majd fél pillanat múlva éreztem a kezét a derekamra fonódni. – Fordulj meg lassan, mintha egy ismerőssel találkoztál volna- súgta a fülembe.
Úgy tettem, ahogy kérte, tekintve, hogy magamtól nem nagyon tudtam volna semmit tenni. Feléjük fordultam és mindkettőt üdvözöltem két puszival. Vagyis Gino Rosato-t végre bemutatták nekem is. Furcsa volt, hogy a BMW csapatingét viseli, de hozzá kell szoknom majd, hiszen eléggé gyakran lesz a közelünkben.
- Rá kell figyelni- mondta Kimi a mellette ácsorgó barátjának, aki csak bólintott.
- Mit csinál?- kérdeztem remegő hangon.
- Éppen felméri a terepet… és a mögöttünk lévő lifttel fog felmenni- lépett közelebb hozzám.
- Kimi, Jean-nal kell megbeszélned, ha vissza akarsz kapni a stábodba- mondta Gino rendes hangerőn. – Mario igen jó ajánlatot tett, arról nem is beszélve, hogy ilyen csinos hölgyek vesznek körbe- mosolygott rám a férfi, amit én is egy mosollyal viszonoztam.
- Mindenféleképpen beszélek majd vele- bólintott Kimi, miközben elment mellettünk Eva férje. – Esetleg átcsábítok hozzánk néhány csinos hölgyet- kacsintott rám, mire felnevettem.
- Elment- vágtam újra faarcot, mikor bezáródott a felvonó ajtaja. – Köszi a mentőötletet- fordultam Gino felé.
- Legalább tudom, hogy kivel van dolgom- rántotta meg a vállát a férfi. – Most pedig felmegyek, hogy programot egyeztessek Evangeline-nel- hagyott minket magunkra.
- Jól vagy?- kérdezte Kimi és gyengéden megsimogatta az arcom.
- Azt hiszem, igen- bólintottam. – Ha nem lettetek volna itt, fogalmam sincs, hogy mit csinálok.
- Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen cselekedtél volna- mosolyodott el halványan. – Mindig tökéletesen cselekszel.
- Talán nem mindig- ráztam meg a fejem. – Talán én is képes vagyok hibákra és hazugságokra.
Megindultam az étterem felé, de követett. Tudtam, hogy nem hagyja annyiban a megjegyzéseimet. De nem mondhattam el neki, hogy mit is érzek jelenleg. Nem tudhatja, hogy ami bennem kavarog, az elnyomja a rengeteg miértet és a rengeteg fájdalmat. A jelenlétével sikeresen összekavart már megint.
- Zoé, lehet egy utolsó kérdésem?- állított meg az ajtóban. Nem messze megjelent Laurent is.
- Mit szeretnél tudni?- adtam be a derekam végül.
- Lehet még valaha egy aprócska esélyem arra, hogy bebizonyíthassam, mennyire szeretlek?- nézett a szemembe. Az övében milliónyi érzelem kavargott.
- Kérdezd meg minden futamhétvégén, hogy biztos lehessek abban, nem akarsz átverni- adtam kitérő választ.
- Ti meg mit csináltok?- állt meg mellettünk a kedvesem.
- Kimi éppen most mentett meg attól, hogy komplett idiótát csináljak magamból Evangeline férje előtt- vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Itt van? A szállodában?- kérdezte kedvesem.
- Sajnos igen- bólintott Kimi. – Jó étvágyat!- mondta még, majd a főmérnöke felé vette az irányt.
- Tényleg csak ennyi volt?- indultunk el mi is egy asztal felé.
- Csak annyit kért még, hogy legyünk óvatosak- füllentettem. Nem örültem, hogy meg kellett ezt tennem, de úgy éreztem, hogy ez a legjobb megoldás.
- Akkor jó- nyugodott meg Laurent és nekiálltunk étlapozni az ételkínálatot.
--------------------------------------------------------------------------
Kedden reggel eléggé későn ébredtem. Inkább már délelőttnek mondanám a fél 11-et. Kissé kimerített a repülőút és a 2 órányi időeltolódás. És akkor még ne panaszkodjak, mert alig léptünk át 2 időzónát. Ezt a hozzáállást kaptam mind Laurent-től, mind Sebastiantól. Így kissé morcosan indult a reggelem.
Reggelizni nem reggeliztem, hanem pontban délben indultam az ebédlőbe. A liftben összefutottam Kimivel, akihez nem szóltam egy szót sem és szerencsére ő sem szólt hozzám. Az étterem felé menet viszont a porta mellett haladtunk el, ahol éppen egy kellemetlen ismerős ácsorgott és várt a bejelentkezésre.
- A 354-es szoba lesz az öné, Mr. Londers- nyújtott egy kulcsot a lány a férfi felé.
- Gino!- hallottam magam mögött Kimi hangját, majd fél pillanat múlva éreztem a kezét a derekamra fonódni. – Fordulj meg lassan, mintha egy ismerőssel találkoztál volna- súgta a fülembe.
Úgy tettem, ahogy kérte, tekintve, hogy magamtól nem nagyon tudtam volna semmit tenni. Feléjük fordultam és mindkettőt üdvözöltem két puszival. Vagyis Gino Rosato-t végre bemutatták nekem is. Furcsa volt, hogy a BMW csapatingét viseli, de hozzá kell szoknom majd, hiszen eléggé gyakran lesz a közelünkben.
- Rá kell figyelni- mondta Kimi a mellette ácsorgó barátjának, aki csak bólintott.
- Mit csinál?- kérdeztem remegő hangon.
- Éppen felméri a terepet… és a mögöttünk lévő lifttel fog felmenni- lépett közelebb hozzám.
- Kimi, Jean-nal kell megbeszélned, ha vissza akarsz kapni a stábodba- mondta Gino rendes hangerőn. – Mario igen jó ajánlatot tett, arról nem is beszélve, hogy ilyen csinos hölgyek vesznek körbe- mosolygott rám a férfi, amit én is egy mosollyal viszonoztam.
- Mindenféleképpen beszélek majd vele- bólintott Kimi, miközben elment mellettünk Eva férje. – Esetleg átcsábítok hozzánk néhány csinos hölgyet- kacsintott rám, mire felnevettem.
- Elment- vágtam újra faarcot, mikor bezáródott a felvonó ajtaja. – Köszi a mentőötletet- fordultam Gino felé.
- Legalább tudom, hogy kivel van dolgom- rántotta meg a vállát a férfi. – Most pedig felmegyek, hogy programot egyeztessek Evangeline-nel- hagyott minket magunkra.
- Jól vagy?- kérdezte Kimi és gyengéden megsimogatta az arcom.
- Azt hiszem, igen- bólintottam. – Ha nem lettetek volna itt, fogalmam sincs, hogy mit csinálok.
- Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen cselekedtél volna- mosolyodott el halványan. – Mindig tökéletesen cselekszel.
- Talán nem mindig- ráztam meg a fejem. – Talán én is képes vagyok hibákra és hazugságokra.
Megindultam az étterem felé, de követett. Tudtam, hogy nem hagyja annyiban a megjegyzéseimet. De nem mondhattam el neki, hogy mit is érzek jelenleg. Nem tudhatja, hogy ami bennem kavarog, az elnyomja a rengeteg miértet és a rengeteg fájdalmat. A jelenlétével sikeresen összekavart már megint.
- Zoé, lehet egy utolsó kérdésem?- állított meg az ajtóban. Nem messze megjelent Laurent is.
- Mit szeretnél tudni?- adtam be a derekam végül.
- Lehet még valaha egy aprócska esélyem arra, hogy bebizonyíthassam, mennyire szeretlek?- nézett a szemembe. Az övében milliónyi érzelem kavargott.
- Kérdezd meg minden futamhétvégén, hogy biztos lehessek abban, nem akarsz átverni- adtam kitérő választ.
- Ti meg mit csináltok?- állt meg mellettünk a kedvesem.
- Kimi éppen most mentett meg attól, hogy komplett idiótát csináljak magamból Evangeline férje előtt- vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Itt van? A szállodában?- kérdezte kedvesem.
- Sajnos igen- bólintott Kimi. – Jó étvágyat!- mondta még, majd a főmérnöke felé vette az irányt.
- Tényleg csak ennyi volt?- indultunk el mi is egy asztal felé.
- Csak annyit kért még, hogy legyünk óvatosak- füllentettem. Nem örültem, hogy meg kellett ezt tennem, de úgy éreztem, hogy ez a legjobb megoldás.
- Akkor jó- nyugodott meg Laurent és nekiálltunk étlapozni az ételkínálatot.
2010. szeptember 26., vasárnap
Kísért a múlt - 27. rész
Este 8-kor, pontosan, késés nélkül szállt fel a gépünk a melbourne-i reptérről, hogy Kuala Lumpurba mehessünk. Mind az öten rajta ültünk, függetlenül attól, hogy a Ferrari már délután kettőkor elrepült. De Kimi nem ment velük, köszönhetően Evangeline jelenlegi állapotában.
A kép, amit a fiúk mutattak neki, kicsit el volt mosódva, de ő tökéletesen ki tudta venni az arcot. Méghozzá nem akárki arcát, hanem a férjének a kissé elcsúszott, mobillal fényképezett arcát. A legrosszabb az volt, hogy senki, soha nem mondaná meg róla, hogy ő olyan dolgokat tett, mint amiket Eva mondott.
Majd olyan történt, amire egyikőnk sem számított. A kanapén ücsörögtünk, jóllakottan, kissé egymásba gabalyodva. Evangeline el sem tudta engedni Sebastiant, az ölében ücsörgött és szorosan bújt hozzá. Én is szorosan a kedvesem mellett ücsörögtem. A Jégember ekkor látta úgy, hogy itt az ideje távoznia, ha nem akar elkésni.
- Ne menj!- kiáltott fel Eva kétségbeesetten.
- Tessék?- fordult vissza Kims.
- Én… jobban érzem magam, ha te is itt vagy, velünk- mondta a lány halkan.
- Angel, nem hagyjuk, hogy bajod essen- cirógatta meg az arcát Seb.
- Tudom. De titeket is féltelek. Én nagyobb biztonságban érezném magam, ha Kimi is velünk maradna.
Így történt, hogy a Ferrari új pilótája nem repült el a csapatával, hanem megmaradt mellettünk. És akit ez a legjobban zavart, az Laurent volt. Kezdtek megjelenni rajta a féltékenység első jelei. Még véletlenül sem mertem hozzászólni Kims-hez, mert úgy vettem észre, hogy akkor robban a bomba.
- Minden rendben?- bújtam oda hozzá a repülőn.
- Igen- bólogatott hevesen.
- Édesem…- fúrtam a fejem a nyakához és apró csókokkal kényeztettem.
- Nem ér befolyásolni- morogta, mialatt felhúzta a fejem magához és megcsókolt.
- Ezt eddig nem mondtad- tagadtam nevetve.
- Azt hittem, hogy kezelni tudom majd a dolgot- kezdte halkan, szinte suttogva. – Eddig úgy tudtam magamról, hogy nem zavarnak az exek. Úgy tűnik, hogy hatalmasat tévedtem. El sem tudom mondani, hogy mennyire irritál, hogy a közeledben van.
- Próbálom minimalizálni a vele töltött időt, főleg annak tekintetében, ami a múltban történt- vallottam be neki. – De megnehezíti a helyzetet, hogy velünk van szinte mindig.
- Elküldhetnéd…- vetette fel a férfi.
- Megtehetném, de nem akarom, hogy emiatt Evangeline ne érezze magát biztonságban- biccentettem a lány felé, aki Sebihez bújva aludt. – Amíg így maradnak a dolgok, próbálom őt kerülni, jó?
- Nem szeretném, ha félreértenél- rázta meg a fejét a férfi. – Benned bízom, csak benne nem.
- Örülök, hogy a bizalmad épült már a héten is, hiszen alig néhány napja vagyunk együtt- adtam neki egy apró csókot.
- Azok után, ami történt veled, és ami történt velem úgy gondolom, hogy mindketten olyan kapcsolatra vágyunk, ami stabil és őszinte.
- Tudtam, hogy megfelelő pasit választok- vigyorogtam rá.
Válaszként fejrázást kaptam és csókokat. Mialatt mi az eszmecserénket folytattuk, addig Kimi is minket figyelt a tudtunkon kívül. A Jégember-maszk ott volt az arcán, amit mindenki fel tudott fedezni, aki ismerte őt igazán. És ezzel tökéletesen takargatta az összes rajta átfutó érzést.
Malajziában helyi idő szerint 7 óra volt, mikor megérkeztünk. A csomagjainkat összeszedve mentünk ki a reptéri terminálból és egyből megcsapott minket a párás, fülledt levegő. Nem éppen volt ínyünkre, de nem tudtunk mit tenni. Az elénk kijött két autó felé vettük az irányt. Kimi szerencsére nem velünk utazott.
- Kimi!- szólt neki Eva Sebi óvó karjai közül. – Holnap lenne időd arra, hogy beszéljünk?
- Miről lenne szó?- kérdezte Kims.
- El kell mondanod néhány dolgot Zoéról…
Eva férje:
A kép, amit a fiúk mutattak neki, kicsit el volt mosódva, de ő tökéletesen ki tudta venni az arcot. Méghozzá nem akárki arcát, hanem a férjének a kissé elcsúszott, mobillal fényképezett arcát. A legrosszabb az volt, hogy senki, soha nem mondaná meg róla, hogy ő olyan dolgokat tett, mint amiket Eva mondott.
Majd olyan történt, amire egyikőnk sem számított. A kanapén ücsörögtünk, jóllakottan, kissé egymásba gabalyodva. Evangeline el sem tudta engedni Sebastiant, az ölében ücsörgött és szorosan bújt hozzá. Én is szorosan a kedvesem mellett ücsörögtem. A Jégember ekkor látta úgy, hogy itt az ideje távoznia, ha nem akar elkésni.
- Ne menj!- kiáltott fel Eva kétségbeesetten.
- Tessék?- fordult vissza Kims.
- Én… jobban érzem magam, ha te is itt vagy, velünk- mondta a lány halkan.
- Angel, nem hagyjuk, hogy bajod essen- cirógatta meg az arcát Seb.
- Tudom. De titeket is féltelek. Én nagyobb biztonságban érezném magam, ha Kimi is velünk maradna.
Így történt, hogy a Ferrari új pilótája nem repült el a csapatával, hanem megmaradt mellettünk. És akit ez a legjobban zavart, az Laurent volt. Kezdtek megjelenni rajta a féltékenység első jelei. Még véletlenül sem mertem hozzászólni Kims-hez, mert úgy vettem észre, hogy akkor robban a bomba.
- Minden rendben?- bújtam oda hozzá a repülőn.
- Igen- bólogatott hevesen.
- Édesem…- fúrtam a fejem a nyakához és apró csókokkal kényeztettem.
- Nem ér befolyásolni- morogta, mialatt felhúzta a fejem magához és megcsókolt.
- Ezt eddig nem mondtad- tagadtam nevetve.
- Azt hittem, hogy kezelni tudom majd a dolgot- kezdte halkan, szinte suttogva. – Eddig úgy tudtam magamról, hogy nem zavarnak az exek. Úgy tűnik, hogy hatalmasat tévedtem. El sem tudom mondani, hogy mennyire irritál, hogy a közeledben van.
- Próbálom minimalizálni a vele töltött időt, főleg annak tekintetében, ami a múltban történt- vallottam be neki. – De megnehezíti a helyzetet, hogy velünk van szinte mindig.
- Elküldhetnéd…- vetette fel a férfi.
- Megtehetném, de nem akarom, hogy emiatt Evangeline ne érezze magát biztonságban- biccentettem a lány felé, aki Sebihez bújva aludt. – Amíg így maradnak a dolgok, próbálom őt kerülni, jó?
- Nem szeretném, ha félreértenél- rázta meg a fejét a férfi. – Benned bízom, csak benne nem.
- Örülök, hogy a bizalmad épült már a héten is, hiszen alig néhány napja vagyunk együtt- adtam neki egy apró csókot.
- Azok után, ami történt veled, és ami történt velem úgy gondolom, hogy mindketten olyan kapcsolatra vágyunk, ami stabil és őszinte.
- Tudtam, hogy megfelelő pasit választok- vigyorogtam rá.
Válaszként fejrázást kaptam és csókokat. Mialatt mi az eszmecserénket folytattuk, addig Kimi is minket figyelt a tudtunkon kívül. A Jégember-maszk ott volt az arcán, amit mindenki fel tudott fedezni, aki ismerte őt igazán. És ezzel tökéletesen takargatta az összes rajta átfutó érzést.
Malajziában helyi idő szerint 7 óra volt, mikor megérkeztünk. A csomagjainkat összeszedve mentünk ki a reptéri terminálból és egyből megcsapott minket a párás, fülledt levegő. Nem éppen volt ínyünkre, de nem tudtunk mit tenni. Az elénk kijött két autó felé vettük az irányt. Kimi szerencsére nem velünk utazott.
- Kimi!- szólt neki Eva Sebi óvó karjai közül. – Holnap lenne időd arra, hogy beszéljünk?
- Miről lenne szó?- kérdezte Kims.
- El kell mondanod néhány dolgot Zoéról…
Eva férje:
2010. szeptember 25., szombat
Kísért a múlt - 26. rész
Azonnal elfogott minket a pánik. Eva is és én is rettegve bámultuk egymást, majd az ajtót. Nem akartuk megtudni, hogy ki is áll mögötte. Végül Kimi volt az, aki vette a lapot és cselekedett. Barátnőmet gyorsan lenyomta a kanapéra, engem pedig kézen fogott és az ajtóhoz vezetett.
- Ki az?- kérdeztem meg kissé remegő hangon.
- Szobaszerviz- felelte egy lágy férfihang.
- Nem rendeltünk semmit- mondtam azonnal, mialatt Kimi már barátnőmet próbálta rávenni, hogy szóljon Sebinek.
- Ez a 436-os lakosztály, Miss Evangeline Datworth szobája?- kérdezte a hang kissé idegesen.
- A hölgy az éjszaka folyamán távozott- hazudtam szinte reflexszerűen.
- Értse meg, hölgyem,- kezdte a látogatónk igencsak idegesen – hogy ezt a rendelést kaptam és ha Miss Datworth nem jelentkezett ki, nem vihetem vissza.
- De megteheti, ha visszaküldik- kontráztam. – És én visszaküldöm önt.
- Nem lehetne, hogy ezt úgy beszéljük meg, hogy kinyitja az ajtót?- kérdezte ismételten lágy hangon.
- Most zuhanyoztam le, még nem volt időm felöltözni- füllentettem. – Miért nem felel meg önnek így?
Választ már nem kaptam a kérdésemre. Félve hátráltam a nappali felé, ahol Evangeline a felhúzott térdeit szorongatta, Kimi pedig türelmetlenül toporgott a fejleményekre várva. Én még mindig ijedten bámultam a nyílászáróra és majdnem felbuktam a szőnyegben, mikor valaki újra kopogtatott. A mostani alkalommal háromszor.
- Ki az?- rebegtem halkan, mialatt próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat.
- Mi vagyunk Sebbel- felelte Laurent ismerős hangja.
- Mit csinált Sebastian, mikor Zoé mesélt neki rólunk?- kérdezte Kimi.
- Megpróbáltalak megölni, csak sajnos nem sikerült- morogta az említett.
Ennek hallatára barátnőm felpattant a kanapéról, az ajtóhoz rohant, nagy nehezen feltépte azt és a kinn ácsorgó, semmit sem sejtő Sebastian nyakába vetette magát. Ő egy kicsit megtántorodott ugyan, de megtartotta a súlyukat és szorosan magához vonta a lányt.
- Itt vagyok, angyalka, megvédelek- súgta neki unokaöcsém, majd behozta a szobába.
- Jól vagytok?- kérdezte Laurent, mikor letette a reggelinket az asztalra.
- Igen, nem tudott bejönni- bújtam oda hozzá azonnal.
- Közös szobát akarok- jelentette ki Eva Sebi mellkasába motyogva. – És iroda helyett is ott akarok dolgozni, ahol mindig mellettem vagy szőtte tovább az elméletét.
- Így lesz minden, ígérem- ölelte magához szorosan unokaöcsém. – Megvédelek tőle.
- Tudom- suttogta Evangeline és megnyugodni látszott.
- Ha tudom, hogy csak rá van szükséged, akkor őt küldöm vissza, hogy aludjon veled- néztem barátnőmre.
- Zoé, tudod, hogy…- kezdte volna a magyarázkodást, de leintettem.
- Tudom. Nem azért mondtam- mosolyogtam rá, hátha egy kicsit vidámabb lesz.
- Hölgyek, ennyi megrázkódtatás után ideje egy laktató reggelit elfogyasztani- vezetett az étkezőasztalhoz kedvesem.
A többiek is áttelepedtek és együtt ettünk mindenből. Közben sikerült meggyőznünk a lányt arról, hogy Gino lesz a legjobb testőr a számára. Valamint Seb azt is megerősítette, hogy Mario is beleegyezett a dologba, tekintve, hogy a lány biztonsága a legfontosabb.
- Apropó, biztonság. Tőle kell félnünk?- mutatott egy képet Laurent Evanak. A lány arca teljesen lesápadt.
- Ki az?- kérdeztem meg kissé remegő hangon.
- Szobaszerviz- felelte egy lágy férfihang.
- Nem rendeltünk semmit- mondtam azonnal, mialatt Kimi már barátnőmet próbálta rávenni, hogy szóljon Sebinek.
- Ez a 436-os lakosztály, Miss Evangeline Datworth szobája?- kérdezte a hang kissé idegesen.
- A hölgy az éjszaka folyamán távozott- hazudtam szinte reflexszerűen.
- Értse meg, hölgyem,- kezdte a látogatónk igencsak idegesen – hogy ezt a rendelést kaptam és ha Miss Datworth nem jelentkezett ki, nem vihetem vissza.
- De megteheti, ha visszaküldik- kontráztam. – És én visszaküldöm önt.
- Nem lehetne, hogy ezt úgy beszéljük meg, hogy kinyitja az ajtót?- kérdezte ismételten lágy hangon.
- Most zuhanyoztam le, még nem volt időm felöltözni- füllentettem. – Miért nem felel meg önnek így?
Választ már nem kaptam a kérdésemre. Félve hátráltam a nappali felé, ahol Evangeline a felhúzott térdeit szorongatta, Kimi pedig türelmetlenül toporgott a fejleményekre várva. Én még mindig ijedten bámultam a nyílászáróra és majdnem felbuktam a szőnyegben, mikor valaki újra kopogtatott. A mostani alkalommal háromszor.
- Ki az?- rebegtem halkan, mialatt próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat.
- Mi vagyunk Sebbel- felelte Laurent ismerős hangja.
- Mit csinált Sebastian, mikor Zoé mesélt neki rólunk?- kérdezte Kimi.
- Megpróbáltalak megölni, csak sajnos nem sikerült- morogta az említett.
Ennek hallatára barátnőm felpattant a kanapéról, az ajtóhoz rohant, nagy nehezen feltépte azt és a kinn ácsorgó, semmit sem sejtő Sebastian nyakába vetette magát. Ő egy kicsit megtántorodott ugyan, de megtartotta a súlyukat és szorosan magához vonta a lányt.
- Itt vagyok, angyalka, megvédelek- súgta neki unokaöcsém, majd behozta a szobába.
- Jól vagytok?- kérdezte Laurent, mikor letette a reggelinket az asztalra.
- Igen, nem tudott bejönni- bújtam oda hozzá azonnal.
- Közös szobát akarok- jelentette ki Eva Sebi mellkasába motyogva. – És iroda helyett is ott akarok dolgozni, ahol mindig mellettem vagy szőtte tovább az elméletét.
- Így lesz minden, ígérem- ölelte magához szorosan unokaöcsém. – Megvédelek tőle.
- Tudom- suttogta Evangeline és megnyugodni látszott.
- Ha tudom, hogy csak rá van szükséged, akkor őt küldöm vissza, hogy aludjon veled- néztem barátnőmre.
- Zoé, tudod, hogy…- kezdte volna a magyarázkodást, de leintettem.
- Tudom. Nem azért mondtam- mosolyogtam rá, hátha egy kicsit vidámabb lesz.
- Hölgyek, ennyi megrázkódtatás után ideje egy laktató reggelit elfogyasztani- vezetett az étkezőasztalhoz kedvesem.
A többiek is áttelepedtek és együtt ettünk mindenből. Közben sikerült meggyőznünk a lányt arról, hogy Gino lesz a legjobb testőr a számára. Valamint Seb azt is megerősítette, hogy Mario is beleegyezett a dologba, tekintve, hogy a lány biztonsága a legfontosabb.
- Apropó, biztonság. Tőle kell félnünk?- mutatott egy képet Laurent Evanak. A lány arca teljesen lesápadt.
2010. szeptember 24., péntek
Kísért a múlt - 25. rész
Reggel majdnem szívrohamot kaptam, mikor felébredtem. Semmi jele nem volt a szokásos reggeli hangulatomnak és lassúságomnak. Azonnal felpattantam és körberohantam a szobát, majd a fürdőszobát is. Mivelhogy Eva eltűnt, mire felébredtem. Végül a nappaliban találtam meg, amint az ajtót bámulta.
- Azt hittem, hogy valami hülyeséget csináltál- álltam meg mellette.
- Miért van ott az a két puff?- mutatott az ajtó felé mit sem törődve idegességemmel.
- Ajtótorlasz- huppantam le mellé a kanapéra.
- Ha be akar jönni, nem akadályozza meg sok mindenben- húzta össze magát kisebbre.
- Pontosan félpercnyi előnyt ad nekünk- vágtam rá. Kaptam cserébe egy kérdő pillantást, így magyarázni kezdtem. – Ha be akarna jönni, akkor átesne rajtuk. Amíg szitkozódna, megpróbálna feltápászkodni és nekünk lenne annyi időnk, hogy bezárkózzunk a szobába és szóljunk a fiúknak. De mindez csak feltételes mód.
- Elmondtad neki, igaz?- fordult velem szembe.
- Tudnia kellett róla- simogattam meg a karját. – Nem utál, nem is ítél el, csak iszonyatosan félt téged.
- Hogy képes ezek után bízni bennem? És félteni?- temette az arcát a kezébe.
- Úgy, hogy szeret- feleltem mosolyogva.
Utána felkeltem és elsétáltam a telefonig, hogy megrendeljem a reggelinket kicsit kacifántosan. Átcsörögtem a szobámba, ahol leadtam a fiúknak a rendelést, hogy mit is hozassanak, majd ők megrendelik és átszállítják a mi szobánkba, így nem lehet semmi bajunk.
A sikeres telefonálgatás után pedig elküldtem Evangeline-t egy frissítő zuhanyra, majd gyorsan én is letusoltam. Szépen felöltöztünk, majd mindketten megálltunk a szekrényajtóra szerelt hatalmas tükör előtt, hogy elkészítsük a sminkünket. Pontosan tudtuk, hogy a külvilág előtt mennyire takarnunk kell a történteket.
Mikor teljesen készen voltunk, segítettem a lánynak pakolni, tekintettel arra, hogy este repülünk tovább Malajziába. Emiatt én egy kicsit izgultam, hiszen Anglia és Németország kivételével most fogok először belépni azokba az országokba, ahová a Száguldó Cirkusz utazik. Éppen egy ruha halom kellős közepén voltunk, mikor kopogtak.
- Ki az?- mentem oda az ajtóhoz.
- Kimi- mondta az ajtó előtt egy férfi.
- Mit csináltunk a 21. születésnapodon?- kérdeztem valamit, amit csak ő tudhat.
- Elvittél egy egyetemi hoki meccsre, utána vacsiztunk az éttermünkben, elmentünk egy kicsit táncolni és nálam töltötted az éjszakát. Kihagytam valamit?- kérdezte, mire én csak a fejemet ráztam és eltoltam a két kis ülőalkalmatosságot.
- Gyere!- tártam ki előtte az ajtót, majd vissza is zártam, amint belépett.
- Jól vagytok?- kérdezte és végigmért mindkettőnket.
- Persze, minden rendben- bólintottam, majd leültem, mialatt Evangeline is kijött.
- Szia, Kimi! Te hogy kerülsz ide?- kérdezte erőltetett mosollyal.
- Beszéltem Jean-nal és Luca-val is- jelentette ki, mire Eva lesápadt. – Nem akarunk semmi feltűnést, úgyhogy – ha ti is beleegyeztek – Gino lenne a „segítséged” hivatalosan.
- Gino, azaz Gino Rosato?- kérdezett rá a lány. – A logisztikusotok?
- Igen, ő. Így nem lenne feltűnő, mert mindenki úgy tudná, hogy Gino átszerződött, mivel Mario megfelelő ajánlatot kapott tőletek- magyarázta a férfi. – És így valamennyire biztonságos lenne közlekedned, mikor nincs melletted más férfi.
- Én nem is…- kezdte a lány, de leintettem.
- Ezt el kell fogadnod- fordultam felé. – Ennél reálisabb lehetőséged nincs. Csak annyit tudunk tenni, hogy két gorilla vesz folyton körbe, de azt te sem szeretnéd- magyaráztam és Kimi hevesen bólogatott.
- Megbeszélem a többiekkel- felelte végül a lány.
Éppen meg akartam győzni, mikor ismét kopogtak. De csak kétszer…
Gino és Kimi:
- Azt hittem, hogy valami hülyeséget csináltál- álltam meg mellette.
- Miért van ott az a két puff?- mutatott az ajtó felé mit sem törődve idegességemmel.
- Ajtótorlasz- huppantam le mellé a kanapéra.
- Ha be akar jönni, nem akadályozza meg sok mindenben- húzta össze magát kisebbre.
- Pontosan félpercnyi előnyt ad nekünk- vágtam rá. Kaptam cserébe egy kérdő pillantást, így magyarázni kezdtem. – Ha be akarna jönni, akkor átesne rajtuk. Amíg szitkozódna, megpróbálna feltápászkodni és nekünk lenne annyi időnk, hogy bezárkózzunk a szobába és szóljunk a fiúknak. De mindez csak feltételes mód.
- Elmondtad neki, igaz?- fordult velem szembe.
- Tudnia kellett róla- simogattam meg a karját. – Nem utál, nem is ítél el, csak iszonyatosan félt téged.
- Hogy képes ezek után bízni bennem? És félteni?- temette az arcát a kezébe.
- Úgy, hogy szeret- feleltem mosolyogva.
Utána felkeltem és elsétáltam a telefonig, hogy megrendeljem a reggelinket kicsit kacifántosan. Átcsörögtem a szobámba, ahol leadtam a fiúknak a rendelést, hogy mit is hozassanak, majd ők megrendelik és átszállítják a mi szobánkba, így nem lehet semmi bajunk.
A sikeres telefonálgatás után pedig elküldtem Evangeline-t egy frissítő zuhanyra, majd gyorsan én is letusoltam. Szépen felöltöztünk, majd mindketten megálltunk a szekrényajtóra szerelt hatalmas tükör előtt, hogy elkészítsük a sminkünket. Pontosan tudtuk, hogy a külvilág előtt mennyire takarnunk kell a történteket.
Mikor teljesen készen voltunk, segítettem a lánynak pakolni, tekintettel arra, hogy este repülünk tovább Malajziába. Emiatt én egy kicsit izgultam, hiszen Anglia és Németország kivételével most fogok először belépni azokba az országokba, ahová a Száguldó Cirkusz utazik. Éppen egy ruha halom kellős közepén voltunk, mikor kopogtak.
- Ki az?- mentem oda az ajtóhoz.
- Kimi- mondta az ajtó előtt egy férfi.
- Mit csináltunk a 21. születésnapodon?- kérdeztem valamit, amit csak ő tudhat.
- Elvittél egy egyetemi hoki meccsre, utána vacsiztunk az éttermünkben, elmentünk egy kicsit táncolni és nálam töltötted az éjszakát. Kihagytam valamit?- kérdezte, mire én csak a fejemet ráztam és eltoltam a két kis ülőalkalmatosságot.
- Gyere!- tártam ki előtte az ajtót, majd vissza is zártam, amint belépett.
- Jól vagytok?- kérdezte és végigmért mindkettőnket.
- Persze, minden rendben- bólintottam, majd leültem, mialatt Evangeline is kijött.
- Szia, Kimi! Te hogy kerülsz ide?- kérdezte erőltetett mosollyal.
- Beszéltem Jean-nal és Luca-val is- jelentette ki, mire Eva lesápadt. – Nem akarunk semmi feltűnést, úgyhogy – ha ti is beleegyeztek – Gino lenne a „segítséged” hivatalosan.
- Gino, azaz Gino Rosato?- kérdezett rá a lány. – A logisztikusotok?
- Igen, ő. Így nem lenne feltűnő, mert mindenki úgy tudná, hogy Gino átszerződött, mivel Mario megfelelő ajánlatot kapott tőletek- magyarázta a férfi. – És így valamennyire biztonságos lenne közlekedned, mikor nincs melletted más férfi.
- Én nem is…- kezdte a lány, de leintettem.
- Ezt el kell fogadnod- fordultam felé. – Ennél reálisabb lehetőséged nincs. Csak annyit tudunk tenni, hogy két gorilla vesz folyton körbe, de azt te sem szeretnéd- magyaráztam és Kimi hevesen bólogatott.
- Megbeszélem a többiekkel- felelte végül a lány.
Éppen meg akartam győzni, mikor ismét kopogtak. De csak kétszer…
Gino és Kimi:
2010. szeptember 22., szerda
Kísért a múlt - 24. rész
Sziasztok! Hoztam a folytatást, mivel a másik blogom ma 1 éves. Így ünneplek egy kicsit itt is. És ha meglesz a 3 komment, szövöm tovább a dolgokat!
----------------------------------------------------------------------------
Eva vallomása engem is teljesen felzaklatott. Főleg az, mikor kiderült, hogy aki elöl menekül, az most rátalált. Egy teljes órámba tellett, hogy megnyugtassam őt és rá tudjam venni, hogy menjen el zuhanyozni. Utána megvártam, hogy mély álomba szenderüljön és csak akkor mertem átmenni a saját szobámba.
- Mi van vele?- támadott le Sebastian, amint beléptem a szobába.
- Ülj le, mert ezt még te sem fogod könnyen viselni- sóhajtottam.
Laurent nem kérdezett semmit, csak szorosan átölelt, amivel egy kis megnyugvást hozott a háborgó lelkemnek. Az ő ölelésében ültem le a kanapéra, velem szemben pedig Seb foglalt helyet a fotelben. Nem bírt nyugton maradni, hol a keze járt, hol a lába.
Lassan ment csak a történet mesélése. Újra megjelent előttem Evangeline meggyötört arca és a félelemtől csillogó szemei. Ez engem is hátráltatott, nem beszélve magáról az eseményekről, amik megviseltek. És felnézni pedig végképp nem mertem, mert nem akartam látni Sebastian reakcióját.
- Kinyírom azt a vadbarmot- pattant fel unokaöcsém.
- Nem nyírsz ki senkit- nyomta vissza őt ülő helyzetbe Laurent.
- Ha ez Zoéval történt volna, mit tennél?- kérdezte összetörve.
- Nem tudom- rázta meg a fejét kedvesem. – De keresnék valakit, aki nincs annyira elfogult érzelmileg, mint én vagyok. Ezért kérlek arra, hogy bízz bennünk.
- Mit akarsz tenni?- adta meg magát a srác.
- Szólni fogunk Mario Theissen-nek és…- kezdte, de egy kopogás félbeszakította. Én mentem ajtót nyitni.
- Sziasztok!- köszönt halkan Kimi.
- Mit akarsz?- kérdeztem mérgesen és kissé idegeskedve.
- Csak meg akartam kérdezni, hogy mi a helyzet Evaval. Mert a recepción azt mondták, hogy iszonyatosan ideges volt- hajtotta le a fejét.
- Neked semmi közöd…- akartam nekiesni, de ekkor megéreztem a derekamon két kezet.
- Talán tudna segíteni…- merengett el Laurent.
- Ő???- kérdeztük Sebbel egyszerre, teljesen megdöbbenve.
- Nem akarom bántani Mariot, de a befolyása nem valami nagy. Én megpróbálok beszélni Mr. Ecclestone-nal, de nem tudom, hogy mire juthatok. Kiminek viszont van befolyása, ahogyan Todt-nak és Montezemolonak is- magyarázta kedvesem. Jelenleg ő volt az egyetlen, aki hidegvérrel tudott gondolkozni.
- Ígérd meg, hogy segítesz nekünk, történjék bármi- lépett mellénk Sebi is.
- Ez csak természetes- bólogatott a finn hevesen.
- Akkor most ti szépen elmeséltek neki mindent- fordultam a fiúk felé, majd a szobába sétáltam.
- És veled mi lesz?- érdeklődött Laurent.
- Összeszedek néhány holmit és visszamegyek Evangeline szobájába- adtam meg a választ.
- Valahogy reteszeljétek el az ajtót- figyelmeztetett Seb.
- Be fogom zárni az ajtót és teszek is elé valamit- ígértem. – És ha jöttök, akkor kopogjatok háromszor.
- Te pedig tegyél fel egy olyan kérdést, amire csak mi magunk tudhatjuk a választ- ajánlotta Kimi.
- Hogy micsoda?- fordultam felé döbbenten.
- Igaza van- helyeselt a kedvesem. – Ha nem mi vagyunk, akkor tudsz nekünk szólni, hogy menjünk oda.
- Rendben. Ti pedig találjatok ki valamit, amivel elő tudunk állni Evanak- mondtam.
Végignéztem a három fiún, akik mind engem néztek. A három férfi, aki így vagy úgy hozzám tartozik. Odaléptem Sebihez, szorosan megöleltem és adtam neki egy puszit. Utána Kimi mellé léptem és neki is adtam egy pici puszit. Kedvesem kapott egy gyengéd csókot, majd otthagytam őket.
Barátnőm szobájába léptem, ahol azonnal bezártam az ajtót, majd két kis puffot is odagörgettem elé, hogy legyen valami még ott. Utána gyorsan elmentem letusolni. Visszamentem a hálóba, ahol Eva kissé nyugtalanul forgolódott. Odafeküdtem mellé és simogatni kezdtem a haját. Kissé megnyugodott, így én is lefeküdtem mellé aludni…
----------------------------------------------------------------------------
Eva vallomása engem is teljesen felzaklatott. Főleg az, mikor kiderült, hogy aki elöl menekül, az most rátalált. Egy teljes órámba tellett, hogy megnyugtassam őt és rá tudjam venni, hogy menjen el zuhanyozni. Utána megvártam, hogy mély álomba szenderüljön és csak akkor mertem átmenni a saját szobámba.
- Mi van vele?- támadott le Sebastian, amint beléptem a szobába.
- Ülj le, mert ezt még te sem fogod könnyen viselni- sóhajtottam.
Laurent nem kérdezett semmit, csak szorosan átölelt, amivel egy kis megnyugvást hozott a háborgó lelkemnek. Az ő ölelésében ültem le a kanapéra, velem szemben pedig Seb foglalt helyet a fotelben. Nem bírt nyugton maradni, hol a keze járt, hol a lába.
Lassan ment csak a történet mesélése. Újra megjelent előttem Evangeline meggyötört arca és a félelemtől csillogó szemei. Ez engem is hátráltatott, nem beszélve magáról az eseményekről, amik megviseltek. És felnézni pedig végképp nem mertem, mert nem akartam látni Sebastian reakcióját.
- Kinyírom azt a vadbarmot- pattant fel unokaöcsém.
- Nem nyírsz ki senkit- nyomta vissza őt ülő helyzetbe Laurent.
- Ha ez Zoéval történt volna, mit tennél?- kérdezte összetörve.
- Nem tudom- rázta meg a fejét kedvesem. – De keresnék valakit, aki nincs annyira elfogult érzelmileg, mint én vagyok. Ezért kérlek arra, hogy bízz bennünk.
- Mit akarsz tenni?- adta meg magát a srác.
- Szólni fogunk Mario Theissen-nek és…- kezdte, de egy kopogás félbeszakította. Én mentem ajtót nyitni.
- Sziasztok!- köszönt halkan Kimi.
- Mit akarsz?- kérdeztem mérgesen és kissé idegeskedve.
- Csak meg akartam kérdezni, hogy mi a helyzet Evaval. Mert a recepción azt mondták, hogy iszonyatosan ideges volt- hajtotta le a fejét.
- Neked semmi közöd…- akartam nekiesni, de ekkor megéreztem a derekamon két kezet.
- Talán tudna segíteni…- merengett el Laurent.
- Ő???- kérdeztük Sebbel egyszerre, teljesen megdöbbenve.
- Nem akarom bántani Mariot, de a befolyása nem valami nagy. Én megpróbálok beszélni Mr. Ecclestone-nal, de nem tudom, hogy mire juthatok. Kiminek viszont van befolyása, ahogyan Todt-nak és Montezemolonak is- magyarázta kedvesem. Jelenleg ő volt az egyetlen, aki hidegvérrel tudott gondolkozni.
- Ígérd meg, hogy segítesz nekünk, történjék bármi- lépett mellénk Sebi is.
- Ez csak természetes- bólogatott a finn hevesen.
- Akkor most ti szépen elmeséltek neki mindent- fordultam a fiúk felé, majd a szobába sétáltam.
- És veled mi lesz?- érdeklődött Laurent.
- Összeszedek néhány holmit és visszamegyek Evangeline szobájába- adtam meg a választ.
- Valahogy reteszeljétek el az ajtót- figyelmeztetett Seb.
- Be fogom zárni az ajtót és teszek is elé valamit- ígértem. – És ha jöttök, akkor kopogjatok háromszor.
- Te pedig tegyél fel egy olyan kérdést, amire csak mi magunk tudhatjuk a választ- ajánlotta Kimi.
- Hogy micsoda?- fordultam felé döbbenten.
- Igaza van- helyeselt a kedvesem. – Ha nem mi vagyunk, akkor tudsz nekünk szólni, hogy menjünk oda.
- Rendben. Ti pedig találjatok ki valamit, amivel elő tudunk állni Evanak- mondtam.
Végignéztem a három fiún, akik mind engem néztek. A három férfi, aki így vagy úgy hozzám tartozik. Odaléptem Sebihez, szorosan megöleltem és adtam neki egy puszit. Utána Kimi mellé léptem és neki is adtam egy pici puszit. Kedvesem kapott egy gyengéd csókot, majd otthagytam őket.
Barátnőm szobájába léptem, ahol azonnal bezártam az ajtót, majd két kis puffot is odagörgettem elé, hogy legyen valami még ott. Utána gyorsan elmentem letusolni. Visszamentem a hálóba, ahol Eva kissé nyugtalanul forgolódott. Odafeküdtem mellé és simogatni kezdtem a haját. Kissé megnyugodott, így én is lefeküdtem mellé aludni…
2010. szeptember 17., péntek
Kísért a múlt - 23. rész
Sziasztok! Ahogy ígértem, hoztam a folytit. A határ 4 komment, ami az arany középút az eddig elvártak között. És azért tegyük hozzá, hogy megint bonyolítottam a saját dolgom… Jó olvasást!
U.i.: Látom, mindenki Kiminek szurkol. Csak egy a baj. Még én sem tudom, hogy ki lesz a befutó…
------------------------------------------------------------------------------
Alig bírtam kivárni, hogy odaérjünk a szállodához. Nem panaszkodhattam, Laurent vezetett legalább olyan jól, mint Sebastian. Egy idő után már nem is számoltam, hogy hány piros lámpán mentünk át, csak azt vártam, hogy kiléphessek a kocsi ajtaján és rohanhassak barátnőmhöz.
- Zoé, legyél türelmes egy kicsit- kapta el a karom Laurent, mikor ki akartam pattanni a kocsiból.
- De Eva…- kezdtem volna, de ő csendre intett.
- Neki most a higgadtságodra van szüksége- felelte nyugtató hangon.
- Rendben- bólintottam és egy fél percet még vártam.
Utána viszont senki és semmi nem állíthatott meg abban, hogy felmenjek a lányhoz. Sebit rábíztam az én egyetlen, drága pasimra, hogy ápolja a lelkét addig, amíg én kiderítem, hogy mi is az a komoly baj, ami miatt Evangeline már megint kikosarazta őt. Mert a korkülönbség problémát már megbeszéltük a készülődés közben.
- Kisasszony, itt a szobaszerviz. Meghoztam a teáját- kopogott az ajtaján egy londiner.
- Hozza be!- szűrődött át a lány kissé gyenge hangja. Gyorsan utána is eredtem, hogy bejussak a szobába.
- A borravaló- adtam a srác kezébe egy kis pénzt, mialatt ő kifelé tartott.
A kezembe vettem a bögrét és azzal együtt léptem be a hálóba, aminek az ajtajában le is döbbentem. Evangeline a szobában mászkált fel-alá és próbálta összeszedni a halmokban heverő holmijait, hogy mindet belepasszírozza abba a bőröndbe, ami az ágyon hevert. És ez volt a kisebb gond.
- Elég legyen!- szóltam rá a lányra.
- Zoé- suttogta maga elé a nevem.
- Muszáj lesz elmondanod, hogy mi a baj- léptem oda mellé és a vállainál fogva lenyomtam az ágyra.
- Nem tehetem- rázta a fejét és a kézfejével megtörölte a nedves szemeit. A szemfesték, ami már eleve el volt kenődve, most még tovább kente azt.
- Eva, nem teheted tönkre magad- guggoltam le elé.
Lehunyta a szemét és mélyen beszívta a levegőt. Láttam rajta, hogy teljesen felzaklatta az este. Még nem tudtam, hogy miről van szó, de biztos voltam abban, hogy nem fogom könnyen megemészteni. Eva lassan kinyitotta a szemét, majd maga mellé mutatott. Elhelyezkedtem mellette és a kezébe adtam a teát.
- El fogsz ítélni azért, amit tettem- motyogta maga elé.
- Te sem ítéltél el, mikor megtudtad, hogy azok után, ami közöttünk történt Kimivel, hajlandó voltam bedőlni neki most is- simogattam meg a kezét.
- 17 voltam, mikor minden kezdődött- fogott végül a történetbe. – A suliba jött egy új tanár. 25 éves, iszonyatosan helyes, mindenkivel kedves és velem különösen figyelmes. Nem kellett sok, hogy fülig belézúgjak. Az pedig maga volt a csoda, mikor bevallotta, hogy ő is belém szeretett.
- Biztos, hogy végig akarod mondani?- kérdeztem meg, mert látszott rajta, hogy teljesen el van veszve.
- Igazad volt. Talán könnyebb, ha valaki tudja- nézett rám. – Titokban jöttünk össze, mert őt kirúghatták, engem meg kicsaphattak volna. Év végén viszont felmondott. Akkor már 5 hónapja voltam a barátnője, de még nem kapott meg. Először kiborultam, mert lelépett, de napokkal később eljött a szüleimhez és megkérte a kezem.
- Hozzámentél?- döbbentem meg teljesen.
- Gondolkozás nélkül- bólintott rá. – Akkor azt hittem, hogy minden tökéletes. De közel sem volt az. Alig derült ki, hogy az érettségi után szülni fogok, mikor rá kellett döbbennem, hogy fűvel-fával megcsal. A babát is elveszítettem és a szívem is összetört. És akkor még nem volt vége. Mert a baba is miatta ment el. Állandóan tele voltam foltokkal. Végül döntöttem. Megszöktem.
- De ugye elintézted, hogy elváljatok és megkapja a méltó büntetését?- fogtam meg a kezét, ami remegett.
- Féltem tőle. És még mindig félek. Itt van…- suttogta halálra vált arccal.
U.i.: Látom, mindenki Kiminek szurkol. Csak egy a baj. Még én sem tudom, hogy ki lesz a befutó…
------------------------------------------------------------------------------
Alig bírtam kivárni, hogy odaérjünk a szállodához. Nem panaszkodhattam, Laurent vezetett legalább olyan jól, mint Sebastian. Egy idő után már nem is számoltam, hogy hány piros lámpán mentünk át, csak azt vártam, hogy kiléphessek a kocsi ajtaján és rohanhassak barátnőmhöz.
- Zoé, legyél türelmes egy kicsit- kapta el a karom Laurent, mikor ki akartam pattanni a kocsiból.
- De Eva…- kezdtem volna, de ő csendre intett.
- Neki most a higgadtságodra van szüksége- felelte nyugtató hangon.
- Rendben- bólintottam és egy fél percet még vártam.
Utána viszont senki és semmi nem állíthatott meg abban, hogy felmenjek a lányhoz. Sebit rábíztam az én egyetlen, drága pasimra, hogy ápolja a lelkét addig, amíg én kiderítem, hogy mi is az a komoly baj, ami miatt Evangeline már megint kikosarazta őt. Mert a korkülönbség problémát már megbeszéltük a készülődés közben.
- Kisasszony, itt a szobaszerviz. Meghoztam a teáját- kopogott az ajtaján egy londiner.
- Hozza be!- szűrődött át a lány kissé gyenge hangja. Gyorsan utána is eredtem, hogy bejussak a szobába.
- A borravaló- adtam a srác kezébe egy kis pénzt, mialatt ő kifelé tartott.
A kezembe vettem a bögrét és azzal együtt léptem be a hálóba, aminek az ajtajában le is döbbentem. Evangeline a szobában mászkált fel-alá és próbálta összeszedni a halmokban heverő holmijait, hogy mindet belepasszírozza abba a bőröndbe, ami az ágyon hevert. És ez volt a kisebb gond.
- Elég legyen!- szóltam rá a lányra.
- Zoé- suttogta maga elé a nevem.
- Muszáj lesz elmondanod, hogy mi a baj- léptem oda mellé és a vállainál fogva lenyomtam az ágyra.
- Nem tehetem- rázta a fejét és a kézfejével megtörölte a nedves szemeit. A szemfesték, ami már eleve el volt kenődve, most még tovább kente azt.
- Eva, nem teheted tönkre magad- guggoltam le elé.
Lehunyta a szemét és mélyen beszívta a levegőt. Láttam rajta, hogy teljesen felzaklatta az este. Még nem tudtam, hogy miről van szó, de biztos voltam abban, hogy nem fogom könnyen megemészteni. Eva lassan kinyitotta a szemét, majd maga mellé mutatott. Elhelyezkedtem mellette és a kezébe adtam a teát.
- El fogsz ítélni azért, amit tettem- motyogta maga elé.
- Te sem ítéltél el, mikor megtudtad, hogy azok után, ami közöttünk történt Kimivel, hajlandó voltam bedőlni neki most is- simogattam meg a kezét.
- 17 voltam, mikor minden kezdődött- fogott végül a történetbe. – A suliba jött egy új tanár. 25 éves, iszonyatosan helyes, mindenkivel kedves és velem különösen figyelmes. Nem kellett sok, hogy fülig belézúgjak. Az pedig maga volt a csoda, mikor bevallotta, hogy ő is belém szeretett.
- Biztos, hogy végig akarod mondani?- kérdeztem meg, mert látszott rajta, hogy teljesen el van veszve.
- Igazad volt. Talán könnyebb, ha valaki tudja- nézett rám. – Titokban jöttünk össze, mert őt kirúghatták, engem meg kicsaphattak volna. Év végén viszont felmondott. Akkor már 5 hónapja voltam a barátnője, de még nem kapott meg. Először kiborultam, mert lelépett, de napokkal később eljött a szüleimhez és megkérte a kezem.
- Hozzámentél?- döbbentem meg teljesen.
- Gondolkozás nélkül- bólintott rá. – Akkor azt hittem, hogy minden tökéletes. De közel sem volt az. Alig derült ki, hogy az érettségi után szülni fogok, mikor rá kellett döbbennem, hogy fűvel-fával megcsal. A babát is elveszítettem és a szívem is összetört. És akkor még nem volt vége. Mert a baba is miatta ment el. Állandóan tele voltam foltokkal. Végül döntöttem. Megszöktem.
- De ugye elintézted, hogy elváljatok és megkapja a méltó büntetését?- fogtam meg a kezét, ami remegett.
- Féltem tőle. És még mindig félek. Itt van…- suttogta halálra vált arccal.
2010. szeptember 13., hétfő
Kísért a múlt - 22. rész
A szokásos csillogás. Ez jellemezte nagy részben az esti bulit. A legtöbb pilóta tiszteletét is tett rajta, ki kísérővel, ki anélkül. Akinek pedig volt elég pénze, az fizetett és bejöhetett. Ennek köszönhetően általában mindegyik fiút megtalálták maguknak a csajok. Csak attól függött, hogy mennyi ideig voltak a srácok nyakán, hogy ki mennyire kreatív.
Szerencsére Sebit még békében hagyták ezek a mindenre elszánt „viperák”, így ő nyugodtan élvezhette a buli kényelmeit. Persze, amint mi odaértünk, minden figyelmét Evangeline részére fordította. A lány egy darabig nem vette észre, majd végül engedett a kísértésnek és elmentek táncolni.
- Esetleg felkérhetem a hölgyet?- nyújtotta felém a kezét Laurent.
- Esetleg- fogadtam el a kezet és mi is mentünk táncolni.
Egy ideig senki meg nem mondta volna, hogy közöttünk komolyabb dolog is van, mint barátság. Egy ideig én magam sem éreztem a közöttünk lévő kapcsot. Majd minden megváltozott egy pillanat alatt. Laurent magához húzott, a fülembe suttogott franciául, majd megcsókolt.
Attól a pillanattól kezdve mi egészen más dimenzióban voltunk. Még ha valaki akart volna, akkor sem tudott volna minket szétválasztani. Szerencsére senkinek nem voltak efféle szándékai. Persze, azért sikerült elkapnom néhány mondatfoszlányt, amelyben azt elemezték, hogy mekkora mázlista vagyok, mert ilyen pasim van.
Mikor leültünk inni, akkor csak én ittam alkoholt, kedvesem nem. Először nem is értettem a dolgot és buta módon az jutott az eszembe, hogy engem akar leitatni. Mint később kiderült, a kocsi, amivel minket hoztak, az ő szolgálati kocsija, és ő fog majd minket visszaszállítani.
- Baj van- jelent meg mellettünk kétségbeesetten Sebi.
- Tessék?- fordultam felé. Választ már nem kellett adnia, mert láttam Evat kifelé rohanni.
- Mit csináltál?- kérdezte Laurent, mialatt fizetett és elindultunk kifelé.
- Semmit. Csak megdicsértem a ruháját, megjegyeztem, hogy tetszik a haja, kellemes illata van a parfümjének, meg hasonlók- magyarázta. – Aztán miután teljesen belepirult, de nem válaszolt semmit, azt is mondtam neki, hogy ha szeretné, akkor lassítok és udvarolni fogok neki. Erre lehajtotta a fejét, majd ellépett tőlem és elrohant.
- Nem értem- ráztam meg a fejem, mikor kiértünk. Körbenéztem az utcán, de nem láttam sehol barátnőmet.
- A szállodába ment- jelentette ki mellettünk egy jól ismert hang.
- Honnan tudhatnád?- fordult felé dühösen Seb.
- Taxit fogtam éppen, mikor kirohant- lépett közelebb Kimi. – Kicsit ki volt borulva és idegesen topogott, hogy taxit szerezzen. Felajánlottam neki, hogy menjen azzal, amivel én akartam.
- Ez nem bizonyít semmit- ráztam a fejem.
- Megígértettem vele, hogy visszamegy, és a recepción kér egy nyugtató teát, utána pedig alszik. Valamint megjegyeztem, hogy rá fogok erre kérdezni és értesítem Mario-t, hogy baj van, ha nem így fog történni.
- Miért?- kérdezte meg kedvesem.
- Mert túl régen láttam olyan őszintén mosolyogni Zoét, mint mikor Eva mellette volt- hajtotta le a fejét.
- Nem fogok megbocsátani, csak azért, mert figyelsz a barátnőmre- vetettem oda neki.
- Tudom. De talán egyszer még lesz jelentősége- nézett a szemeimbe.
- Talán…- suttogtam magam elé, majd beszálltam a fiúk mellé a kocsiba.
Sebastian ruhája:
Laurent ruhája:
Kimi ruhája:
Zoé ruhája:
Evangeline ruhája:
Szerencsére Sebit még békében hagyták ezek a mindenre elszánt „viperák”, így ő nyugodtan élvezhette a buli kényelmeit. Persze, amint mi odaértünk, minden figyelmét Evangeline részére fordította. A lány egy darabig nem vette észre, majd végül engedett a kísértésnek és elmentek táncolni.
- Esetleg felkérhetem a hölgyet?- nyújtotta felém a kezét Laurent.
- Esetleg- fogadtam el a kezet és mi is mentünk táncolni.
Egy ideig senki meg nem mondta volna, hogy közöttünk komolyabb dolog is van, mint barátság. Egy ideig én magam sem éreztem a közöttünk lévő kapcsot. Majd minden megváltozott egy pillanat alatt. Laurent magához húzott, a fülembe suttogott franciául, majd megcsókolt.
Attól a pillanattól kezdve mi egészen más dimenzióban voltunk. Még ha valaki akart volna, akkor sem tudott volna minket szétválasztani. Szerencsére senkinek nem voltak efféle szándékai. Persze, azért sikerült elkapnom néhány mondatfoszlányt, amelyben azt elemezték, hogy mekkora mázlista vagyok, mert ilyen pasim van.
Mikor leültünk inni, akkor csak én ittam alkoholt, kedvesem nem. Először nem is értettem a dolgot és buta módon az jutott az eszembe, hogy engem akar leitatni. Mint később kiderült, a kocsi, amivel minket hoztak, az ő szolgálati kocsija, és ő fog majd minket visszaszállítani.
- Baj van- jelent meg mellettünk kétségbeesetten Sebi.
- Tessék?- fordultam felé. Választ már nem kellett adnia, mert láttam Evat kifelé rohanni.
- Mit csináltál?- kérdezte Laurent, mialatt fizetett és elindultunk kifelé.
- Semmit. Csak megdicsértem a ruháját, megjegyeztem, hogy tetszik a haja, kellemes illata van a parfümjének, meg hasonlók- magyarázta. – Aztán miután teljesen belepirult, de nem válaszolt semmit, azt is mondtam neki, hogy ha szeretné, akkor lassítok és udvarolni fogok neki. Erre lehajtotta a fejét, majd ellépett tőlem és elrohant.
- Nem értem- ráztam meg a fejem, mikor kiértünk. Körbenéztem az utcán, de nem láttam sehol barátnőmet.
- A szállodába ment- jelentette ki mellettünk egy jól ismert hang.
- Honnan tudhatnád?- fordult felé dühösen Seb.
- Taxit fogtam éppen, mikor kirohant- lépett közelebb Kimi. – Kicsit ki volt borulva és idegesen topogott, hogy taxit szerezzen. Felajánlottam neki, hogy menjen azzal, amivel én akartam.
- Ez nem bizonyít semmit- ráztam a fejem.
- Megígértettem vele, hogy visszamegy, és a recepción kér egy nyugtató teát, utána pedig alszik. Valamint megjegyeztem, hogy rá fogok erre kérdezni és értesítem Mario-t, hogy baj van, ha nem így fog történni.
- Miért?- kérdezte meg kedvesem.
- Mert túl régen láttam olyan őszintén mosolyogni Zoét, mint mikor Eva mellette volt- hajtotta le a fejét.
- Nem fogok megbocsátani, csak azért, mert figyelsz a barátnőmre- vetettem oda neki.
- Tudom. De talán egyszer még lesz jelentősége- nézett a szemeimbe.
- Talán…- suttogtam magam elé, majd beszálltam a fiúk mellé a kocsiba.
Sebastian ruhája:
Laurent ruhája:
Kimi ruhája:
Zoé ruhája:
Evangeline ruhája:
2010. szeptember 9., csütörtök
Kísért a múlt - 21. rész
Sziasztok! Ez most egy fáradt író egy rövidke átvezető része lett, ami szerintem semmiről nem szól. Mivel olyan gyorsan megvolt a 3 komment, emelek 5-re (mivel azt is összehoztátok). Jó olvasást!
-----------------------------------------------------------------------------
Még mindig nem nagyon vagyok magamnál. Nem voltam felkészülve arra, ami a vallomásom következménye lett. Seb szinte azonnal behúzott Kiminek. És nem csak egyszer, hanem minimum ötször. Nem tudom, hogy milyen csodának köszönhettük, de megjelent Laurent és ő szedte szét a két fiút.
Vagyis annyira nem kellett szétszedni őket, mivel a Jégember csak védekezni próbált, de azt sem teljesen komolyan megtéve. Sebinek meg kicsit elborult az agya, mert majdnem Laurent is kapott tőle. Akkor már megnyugodott, mikor Evangeline egy vázányi jéghideg vizet borított a nyakába.
- Jobban vagy?- ült le mellém Laurent.
- Nem tudom. Még mindig olyan kusza minden- bújtam oda hozzá.
- 6 évet nem zárhatsz le egy ilyen meséléssel- simogatta meg az arcom.
- Tudom, tisztában vagyok bele- fészkeltem be magam az ölébe kényelmesen. – Amúgy rendben van?
- A folyosón szembejött Mark Arnall, azt mondta, hogy eltámogatja a csapatorvoshoz. De szerintem ebből lesz egy körük a főnökségen- mesélte a dolgokat.
- Talán nem kellett volna…- csuktam be a szemeimet.
- Nem érzed azt, hogy könnyebb?- kérdezte hirtelen Evangeline.
- Te meg hogy kerülsz ide?- pillantottam rá a kényelmes párnámról, ami Laurent mellkasa volt.
- Menekülök- ült le a fotelbe. – Nem akarok összeveszni Sebastiannal. És amúgy is ismered. Ha ideges, nem lehet vele normálisan beszélni.
- Persze, hogy ismerem- ültem fel nagy nehezen.
- Lányok, ideje nektek is kicsit kiengedni- kelt fel mellőlem a kedvesem. – Készüljetek össze, itt vagyok értetek 9-re.
- Mire készülsz?- követtem az ajtóhoz.
- Elviszem a paddock két legcsodálatosabb nőjét a hétvége záró bulijára, hogy mindenki megpukkadjon az irigységtől.
- Imádom az ötleteidet- húztam magamhoz őt egy búcsúcsókra.
- Gyerekek, ezt ne a folyosón- lépett be a szobába mellettünk Sebi.
- Csend! És nem mászkálhatsz csak így a szobámban- állítottam meg.
- Tudom, hogy itt van- jelentette ki azonnal.
- Én meg nem engedlek be- toltam ki az ajtón kívülre. Laurent még mindig ott ácsorgott és minket nézett.
- Zoé…- pislogott rám szépen.
- Gyere el este- suttogtam. – Ott majd kitalálunk valamit.
- És mindenben rám hallgatsz, ha be akarod lopni magad Eva szívébe- tette hozzá a kedvesem.
- Pontosan. Úgyhogy mehettek is- terelgettem őket a folyosó máik vége felé.
- Elmentek?- kérdezte félve barátnőm.
- El. És ideje, hogy gyönyörűvé varázsoljuk magunkat- indultunk el a fürdő felé.
2010. szeptember 8., szerda
Kísért a múlt -20. rész
Sziasztok! Meghoztam egy várva várt részt (legalábbis remélem). És mivel mostantól eléggé sok dolgom lesz az egyetemen (főleg olvasmányok…), ezért mostantól akkor állok neki folytatást írni, ha megvan egy-egy részhez a 3 komment. Remélem, hogy nem kérek sokat, mert szerintem 34 rendszeres olvasónál ez egy igencsak kicsi szám. Puszi és jó olvasást!
U.i.: Rékám, tőled pedig elnézést kérek, mert te vagy a világ legjobb, legaranyosabb, legszeretnivalóbb és legbecsületesebb olvasója és egy kicsit azért rosszul érzem magam, mert már itt is rajtad kívül álló dolgok miatt kell többet várnod. Úgyhogy bocsánat és nagyon szeretlek (L)!
------------------------------------------------------------------------------
A versenyt végig Sebastian mellett követtem. Ő meg mindig magyarázta, hogy éppen mi is történik, mit kell látni, miért érdekesek a dolgok. A csapat szempontjából sajnos nem alakult jól a futam. A 36. körben Robert autójában tönkrement a váltó, így nem tudta befejezni a futamot.
Amúgy ezen kívül, valamint Coultard és Alberts balesetén kívül nem nagyon volt semmi érdekes a verseny. Kimi magabiztos volt végig, rajt-cél győzelmet aratott. Mögötte a két McLaren ért be Alonso – Hamilton sorrendben. Nick a negyedik lett, ezzel 5 pontot szerzett nekünk. A leggyorsabb kör szintén Kimi nevéhez fűződik: 1:25.235.
A futam után Sebivel együtt mentem vissza a szállodába. Ő el akarta hozni Evat is, de megmondtam neki, hogy most hagyja békén a lányt, majd az esti buliban tehet arról, hogy megváltozzon a helyzet, ami kialakult közöttük. Ő persze jött volna megint a kifogásaival, de nem engedtem a dologból.
Sajnos nagyon nem volt szerencsénk, mert sikerült belekerülnünk egy iszonyat nagy dugóba. Ha nem szobroztunk 2 órányit a kocsik között lépésben haladva, akkor egy percet sem. Mire visszaértünk a szállodába, addigra Sebben felment a pumpa, hogy mennyi idióta ember kaphat jogosítványt.
A lifthez menet is ez volt a témája. Hiába próbáltam egy kicsit lelőni őt, nem sikerült. Csak erről beszélt és ez neki így jó volt. Én pedig jó nővér módjára tűrtem a dolgokat. Majd mikor a felvonóhoz értünk, akkor szállt ki belőle a Jégember.
- Te hogy kerülsz ide ilyen hamar?- döbbent meg Sebi.
- Kerülőút. Kicsit hosszabb, de járható- rántotta meg a vállát a győztes. – Zoé, beszélhetnék veled?
- Nem- ráztam a fejem azonnal.
- Ez most nagyon fontos lenne- érintette meg a karom.
- Nem érdekel, hogy milyen fontos, elszúrtad azt a lehetőséged, hogy beszéljünk- léptem hátrébb.
- Ebből nekem elegem van!- csattant fel Sebi. – Mi a fene van közöttetek?
Nem tudtam, hogy mit is kellene mondanom. Kimster kétségbeesetten bámult rám, amiből egyből leszűrhettem, hogy ő nem szeretné, ha kiderülne, ami köztünk történt. Én pedig kicsit sem voltam tisztában azzal, hogy mi a helyes. De a felmentő sereg jött azonnal Evangeline személyében.
- Nem titkolhatod örökké- mondta nekem halkan.
- Beszélhetünk- néztem Kimire. – Nyolc szem között, a szobámban.
- Zoé!- ejtette ki a nevem félve.
- Gyerünk!- mutattam a liftre.
Beszálltunk mind a négyen és megnyomtam az emelet számát. Azok a pillanatok, amiket a felvonóban töltöttünk, némán teltek. Kimi engem bámult, én a Seb-Eva párost, unokaöcsém a lányt, barátnőm pedig a padlót. Nem volt egyszerű a helyzet, amibe kerültünk. És fogalmam sem volt, hogy kire kellene igazán támaszkodnom.
A szobámban mindenki téblábolt egy kicsit, majd sikerült leülniük. Kimi a Sebastiantól legtávolabbi fotelben helyezkedett el, míg a srác a kanapén. Evangeline a kanapé háttámlájára telepedett fel kellő messzeségben Sebitől, de annyira azért közel, hogy bármikor meg tudja majd nyugtatni őt.
- Seb, ígérd meg, hogy végighallgatod, amit mondani akarok, és csak utána cselekszel. Történjék bármi- fordultam felé. Csak bólogatott.
- Ne csináld!- suttogta maga elé Kimi.
- Itt az ideje- feleltem. – Emlékszel még arra, hogy milyen voltam, mikor hozzátok kerültem- jelentettem ki az unokaöcsém felé fordulva, aki helyeselt. – Mindig azzal nyaggattál, hogy meséljem el a dolgokat neked. Most megteszem. Minden 2000-ben kezdődött. Azt hittem, hogy az én életem tökéletes. Ebben akkor találtam meg az első hibát, mikor beköltözött a szomszédunkba egy 20 éves autóversenyző.
- Te?- nézett Seb Kimire nagy szemekkel.
- Igen, ő- bólintottam rá. – Az elején észre sem vett engem. Minden nap találkoztunk többször is, de még köszönni sem köszönt mindig. Az egész akkor változott, mikor 2 hónappal később éppen a törött lábammal szerencsétlenkedtem a lépcsőn. A nagy sietségben majdnem elsodort, de végül nem történt semmi baj. Akkor először beszélt velem.
- Kérlek, ne folytasd!- nézett rám Kimi szomorú szemekkel.
- Hetekig voltunk felszínes baráti viszonyban- folytattam rendületlenül. – Majd az egyik fizikafeladathoz semmi ötletem sem volt. Mivel a kocsikkal volt kapcsolatos, megkértem, hogy segítsen és ő megtette. Nem tudom, hogy akkor mi volt, ami megváltozott benne vagy bennem, csak azt, hogy attól kezdve szinte állandóan együtt lógtunk, mikor csak tehettük.
- Zoé, kérlek…- suttogta a Jégember.
- Vagy csendben maradsz, vagy kidoblak- fordultam felé, majd visszakanyarodtam a történethez. – Megtudtam, hogy autóversenyző. Elmentem a soron következő Formula – Renault versenyére és tátott szájjal bámultam, ahogy tökéletesen az uralma alatt tartja a kocsit, és ahogy nyer. Utána nagy nehezen sikerült megtalálnom őt és az esti bulin elcsattant az első csók.
- Princessa…- próbálkozott rendíthetetlenül Kims.
- Igen, Prinsessa. A becenevet akkor kaptam, azon az estén. A hercegnője voltam, akit a tenyerén hordozott. Fülig belészerettem és úgy tűnt, hogy fordítva is igaz a dolog. Anyáék is örültek nekünk és soha nem szóltak azért, hogyha nála aludtam, vagy ő aludt nálunk. Majd eljött a fordulópont.
- Zoé, túl sokat időzöl- morogta Sebi.
- A nyár elején veszítettem el a szüzességemet. És tökéletes volt, ahogy az egész nyaram, mert utazhattam vele. Minden tökéletes volt. Majd eljött a szeptember és a problémák. Folyton azt hajtogatta, hogy nem lehetünk együtt. Nem hagytam magam, végig mellette voltam és szerettem. Iszonyatosan. Majd egy decemberi napon, karácsony előtt egy héttel üres volt az ágy a szobámban. Azt az éjjelt nálam töltötte. Átmentem a lakásába, de az is üres volt. A másnap már nálatok ért. A következő napon, a képek megjelentek róla és Hannáról. Akkor kaptam egy sms-t, hogy vége.
- Zoé…- suttogta már könnyezve Kimi. – Kicsim…
- Tudni akartad, hogy mi történt. Most 6 év hallgatás után tudod- néztem Sebire és éreztem, ahogy az arcomon végigfut az első könnycsepp.
- Megöllek- suttogta Seb és pillanatok alatt Kimi mellett termett…
2010. szeptember 7., kedd
Kísért a múlt - 19. rész
Vasárnap reggel kissé kialvatlanul ébredtem. A fejemben újra lejátszódott az a néhány nap, amit Ausztráliában töltöttem. Ennyi idő alatt sikeresen felszakadtak a régi sebeim, szereztem egy új barátnőt és még egy pasi is akadt, aki hajlandó egy olyan lökött csajjal randizni, mint én. Nem erre számítottam, mikor igent mondtam Sebnek, hogy utazgatok vele.
Alig öltöztem fel, mikor kopogtak az ajtómon. Mikor kinyitottam, újdonsült barátom állt velem szemben. Egy farmert viselt fehér inggel és fekete nyakkendővel. Laza volt, de senki nem szólhatta volna meg azért, hogy nem elegáns. Nagyon tetszett a szerelése, főleg, hogy az ing sejtette az alatta megbújó izmokat.
- Szép jó reggelt!- ölelt át, majd kaptam egy szájra puszit.
- Neked is- léptem arrébb, hogy be tudjon jönni.
- Nem tudtam, hogy mit szeretsz, ezért hoztam forró csokit. Azt mindenki szereti- tette le a kezében tartott poharakat.
- Tökéletes- mosolyogtam rá.
Egy percig álltunk egymással szemben, néma csendben, a másikat bámulva. Mikor meguntam a dolgot, odaléptem szorosan elé és megcsókoltam őt. Úgy tűnt, hogy csak az én lépésemre várt, mert azonnal magához szorított és egy pillanatig nem tiltakozott a csók ellen. Inkább tett róla, hogy ne szakadjon meg.
De mivel minden csoda három napig tart, minket is megzavartak. Ismételten kopogtak az ajtómon. Mérgesen felszusszantottam, de nem hagytuk abba a tevékenységünket. Viszont a látogatóm is eléggé akaratos volt, mert tovább kopogtatott. Laurent vette az adást és elhúzódott.
- Add a telefonod!- nyújtottam a kezem, amibe bele is tette a készüléket. Azt nyomkodva mentem ajtót nyitni.
- Zoé! Vészhelyzet van- esett be majdnem Sebi.
- Higgadj le, öcsi, mindjárt megoldjuk, rendben?- invitáltam beljebb.
- Te mit keresel itt?- nézett a nappaliban ácsorgó pasimra.
- Hozott nekem forró csokit- mosolyogtam a kedvesemre.
- Viszont mennem kell, mert Bernie megbeszélést tart fél 10-kor- lépett elém.
- Akkor majd hívj!- kértem és mialatt kaptam egy gyengéd csókot, a zsebébe süllyesztettem a mobilját, amiben benne volt a számom. – Mi ennyire életbe vágó?
- Angel- vágta rá egyből Seb.
- Tessék?- ültem le vele szemben a fotelbe és iszogatni kezdtem a kapott italomat.
- Evangeline- rázta a fejét, mintha én lennék a hülye. Nem vagyok hozzászokva, hogy barátnőmet ezen a néven emlegessék. – Hívtam már ezerszer, írtam neki egy tucatnyi sms-t, küldtem emailt is, de semmi. A szobájában sincs. Eltűnt!
- Nem hinném- ráztam meg a fejem. – Jelenleg menekül előled.
- Előlem?- döbbent meg. - Miért? Ugye nem szerelmes másba?
- Nem, nem az- ráztam meg a fejem. – Csak a fejébe vette, hogy hiba lenne 6 és fél év korkülönbséggel kapcsolatban élnetek.
- Én nem értem őt- rázta meg a fejét kétségbeesetten.
- Elmagyarázom, jó?- öleltem át a vállát.
Azt viszont nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz, mert ráment az egész délelőttöm. Már csak akkor eszméltem fel, mikor kisétáltam a rajtrácsok közé. Mindenhol rengeteg volt az ember. Robertnek és Nicknek is sok sikert kívántam, majd volt annyi bátorságom, hogy elmenjek az első rajtkockáig.
Láttam a palánk mellett Őt. Komolyan bámult maga elé. Mellette ott volt Mark Arnall, az edzője. Ő szinte azonnal észre is vett és eléggé csúnya pillantásokkal jutalmazott. Úgy tűnik, hogy Kimi tévesen informálta őt kettőnkről. Lesz mit mesélni neki is azokról az időkről.
Azonban Kimi is észrevett, még mielőtt eléggé messze kerülhettem volna. Némán bámult rám, méghozzá annyira lebilincselően, hogy képtelen voltam elszakítani a pillantásomat az övétől. Végül segített ebben egy szerelő, aki véletlenül meglökött engem. Indulás előtt még ránéztem. A kezeivel egy szívet formázott egy pillanatig, majd elmosolyodott.
Rohamléptekben tűntem el onnan. Nem szerettem, hogy emlékeztet arra a szerelemre, amit éreztem valamikor iránta. Azt meg végképp utáltam, ha utalgat a dolgokra…
Alig öltöztem fel, mikor kopogtak az ajtómon. Mikor kinyitottam, újdonsült barátom állt velem szemben. Egy farmert viselt fehér inggel és fekete nyakkendővel. Laza volt, de senki nem szólhatta volna meg azért, hogy nem elegáns. Nagyon tetszett a szerelése, főleg, hogy az ing sejtette az alatta megbújó izmokat.
- Szép jó reggelt!- ölelt át, majd kaptam egy szájra puszit.
- Neked is- léptem arrébb, hogy be tudjon jönni.
- Nem tudtam, hogy mit szeretsz, ezért hoztam forró csokit. Azt mindenki szereti- tette le a kezében tartott poharakat.
- Tökéletes- mosolyogtam rá.
Egy percig álltunk egymással szemben, néma csendben, a másikat bámulva. Mikor meguntam a dolgot, odaléptem szorosan elé és megcsókoltam őt. Úgy tűnt, hogy csak az én lépésemre várt, mert azonnal magához szorított és egy pillanatig nem tiltakozott a csók ellen. Inkább tett róla, hogy ne szakadjon meg.
De mivel minden csoda három napig tart, minket is megzavartak. Ismételten kopogtak az ajtómon. Mérgesen felszusszantottam, de nem hagytuk abba a tevékenységünket. Viszont a látogatóm is eléggé akaratos volt, mert tovább kopogtatott. Laurent vette az adást és elhúzódott.
- Add a telefonod!- nyújtottam a kezem, amibe bele is tette a készüléket. Azt nyomkodva mentem ajtót nyitni.
- Zoé! Vészhelyzet van- esett be majdnem Sebi.
- Higgadj le, öcsi, mindjárt megoldjuk, rendben?- invitáltam beljebb.
- Te mit keresel itt?- nézett a nappaliban ácsorgó pasimra.
- Hozott nekem forró csokit- mosolyogtam a kedvesemre.
- Viszont mennem kell, mert Bernie megbeszélést tart fél 10-kor- lépett elém.
- Akkor majd hívj!- kértem és mialatt kaptam egy gyengéd csókot, a zsebébe süllyesztettem a mobilját, amiben benne volt a számom. – Mi ennyire életbe vágó?
- Angel- vágta rá egyből Seb.
- Tessék?- ültem le vele szemben a fotelbe és iszogatni kezdtem a kapott italomat.
- Evangeline- rázta a fejét, mintha én lennék a hülye. Nem vagyok hozzászokva, hogy barátnőmet ezen a néven emlegessék. – Hívtam már ezerszer, írtam neki egy tucatnyi sms-t, küldtem emailt is, de semmi. A szobájában sincs. Eltűnt!
- Nem hinném- ráztam meg a fejem. – Jelenleg menekül előled.
- Előlem?- döbbent meg. - Miért? Ugye nem szerelmes másba?
- Nem, nem az- ráztam meg a fejem. – Csak a fejébe vette, hogy hiba lenne 6 és fél év korkülönbséggel kapcsolatban élnetek.
- Én nem értem őt- rázta meg a fejét kétségbeesetten.
- Elmagyarázom, jó?- öleltem át a vállát.
Azt viszont nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz, mert ráment az egész délelőttöm. Már csak akkor eszméltem fel, mikor kisétáltam a rajtrácsok közé. Mindenhol rengeteg volt az ember. Robertnek és Nicknek is sok sikert kívántam, majd volt annyi bátorságom, hogy elmenjek az első rajtkockáig.
Láttam a palánk mellett Őt. Komolyan bámult maga elé. Mellette ott volt Mark Arnall, az edzője. Ő szinte azonnal észre is vett és eléggé csúnya pillantásokkal jutalmazott. Úgy tűnik, hogy Kimi tévesen informálta őt kettőnkről. Lesz mit mesélni neki is azokról az időkről.
Azonban Kimi is észrevett, még mielőtt eléggé messze kerülhettem volna. Némán bámult rám, méghozzá annyira lebilincselően, hogy képtelen voltam elszakítani a pillantásomat az övétől. Végül segített ebben egy szerelő, aki véletlenül meglökött engem. Indulás előtt még ránéztem. A kezeivel egy szívet formázott egy pillanatig, majd elmosolyodott.
Rohamléptekben tűntem el onnan. Nem szerettem, hogy emlékeztet arra a szerelemre, amit éreztem valamikor iránta. Azt meg végképp utáltam, ha utalgat a dolgokra…
2010. szeptember 6., hétfő
Kísért a múlt - 18. rész
Evangeline jó kedvében volt. Ahogy meséltem neki, olyan érzésem volt, mintha a randim lett volna a romantikus film, én a narrátor, ő meg a néző. Majd a végén romantikus szemmel kielemezte minden mozzanatát a köztünk történteknek.
- Egy dolgot mondj meg nekem- szegezte rám a kiskanalat, amivel a csokis fagyit ette. – Miért randizol ezzel a pasival?
- Mert barna, mert francia, mert nem pilóta, mert nem lobbanékony, mert más az érintése, mert nem csókol olyan eszméletlenül jól- soroltam az érveimet.
- Mert más, mint Kimi- fogalmazta meg ő egyszerűen.
- Túl sokáig éltem úgy, hogy mindenkiben őt kerestem- suttogtam magam elé. – Arra vágyom, hogy legyen egy férfi, aki más. Egy olyan férfi, aki szeret.
- És ő képes lehet rá?- fogta meg a kezem.
- Úgy érzem, hogy igen- bólogattam szorgosan. – De most neked kell mesélned.
- Nekem?- döbbent meg. Úgy nézett rám, mintha bolond lennék.
- Neked bizony. Szerinted nem láttam, hogy Sebastian szobájából jöttél ki?- néztem a szemeibe.
- Csak… meg kellett beszélnünk valamit- fordította el zavartan a fejét.
- Eva! Most öntöttem ki a szívem neked, erre te mit teszel? Megpróbálod elhitetni velem, hogy nincs semmi köztetek- ráztam a fejem.
- Ő 20 lesz, én 26 vagyok- felelt kissé kétségbeesetten.
- És szerinted ez engem érdekel?- kuncogtam fel.
- Én tényleg csak beszélni akartam vele- kezdett végül bele. – Tudtam, hogy a szobájában van, mert láttam, mikor vacsorázott. Bekopogtam hozzá. Félmeztelenül nyitott ajtót. Tudod te, hogy mekkora volt a kísértés?- nevetett fel hisztérikusan. – Mondtam neki, hogy visszamegyek később. Már elindultam, mikor elkapta a karom és behúzott a szobájába. Beszorultam közé és a fal közé. Nem tudtam mit csinálni. Főleg úgy nem, hogy az egyik kezével a falat támasztotta a fejem mellett, a másikkal a derekamat ölelte át, és pluszban eszméletlenül vonzó volt a parfümjének az illata.
Nem mondta tovább, csak bámult maga elé. Egy darabig megszólalni sem mertem, mert nekem is fel kellett dolgoznom, amit elhadart. És persze abba is bele kellett gondolnom, hogy mi lenne a legjobb. Hiszen Seb még valamilyen szinten gyerek, és ugye nemrég mentek szét Hannaval.
- Evangeline, kérlek, mondd tovább!- kérleltem.
- Ott álltam, azt sem tudtam, hogy miről akartam vele beszélni, a nevemet sem tudtam volna megmondani. Ő meg csak nézett rám és a derekamat cirógatta. Gondolhatod, hogy mit éltem át. És akkor se szó, se beszéd, csak úgy megcsókolt.
- Megcsókolt?- kérdeztem izgatottan.
- Igen. És volt eléggé sok pasi ügyem. Nem beszélve arról, hogy egyetemista koromban megfordult néhány pasi az ágyamban. De soha, senki nem tudott még úgy megcsókolni, mint ő. Beleremegett a térdem, a gyomromban pillangók repkedtek, a hideg kirázott és ezzel egy időben mintha tűz égette volna a testemet.
- Ismerős. Kimi minden csókja ezt idézi fel velem. A mai napig- vallottam be. – De mit tettél utána?
- Először meg sem tudtam mozdulni. Csak azért nem estem össze, mert megtartott. Mámorító volt a csókja, teljesen belefelejtkeztem. Mikor elengedett, akkor elindultam kifelé, de nem jutottam sokáig, mert megláttalak titeket és Kimit. Mutogattam neki, hogy eszébe se jusson közbeavatkozni. Ennek köszönhetően Seb beért engem, majd ő is meglátott titeket.
- Szóval nem beszéltétek meg- vontam le a következtetést.
- Zoé, meg kell értened engem!- kapta el a kezeimet. – 6 év… nem köthetek magamhoz egy ilyen fiatal srácot, bármennyire szeretném.
- Eva, ő komolyan gondolja. És nem kötöd magadhoz. Tudja, hogy mi a helyzet, és hogy fel kell nőnie hozzád. Csak bíznod kell benne és minden rendben lesz- mondtam neki.
- Biztos vagy benne?- reménykedett.
- Az életben csak a halál biztos- suttogtam felé.
- Akkor mit tegyek?- bizonytalanodott el.
- Ezt neked kell tudnod…
- Egy dolgot mondj meg nekem- szegezte rám a kiskanalat, amivel a csokis fagyit ette. – Miért randizol ezzel a pasival?
- Mert barna, mert francia, mert nem pilóta, mert nem lobbanékony, mert más az érintése, mert nem csókol olyan eszméletlenül jól- soroltam az érveimet.
- Mert más, mint Kimi- fogalmazta meg ő egyszerűen.
- Túl sokáig éltem úgy, hogy mindenkiben őt kerestem- suttogtam magam elé. – Arra vágyom, hogy legyen egy férfi, aki más. Egy olyan férfi, aki szeret.
- És ő képes lehet rá?- fogta meg a kezem.
- Úgy érzem, hogy igen- bólogattam szorgosan. – De most neked kell mesélned.
- Nekem?- döbbent meg. Úgy nézett rám, mintha bolond lennék.
- Neked bizony. Szerinted nem láttam, hogy Sebastian szobájából jöttél ki?- néztem a szemeibe.
- Csak… meg kellett beszélnünk valamit- fordította el zavartan a fejét.
- Eva! Most öntöttem ki a szívem neked, erre te mit teszel? Megpróbálod elhitetni velem, hogy nincs semmi köztetek- ráztam a fejem.
- Ő 20 lesz, én 26 vagyok- felelt kissé kétségbeesetten.
- És szerinted ez engem érdekel?- kuncogtam fel.
- Én tényleg csak beszélni akartam vele- kezdett végül bele. – Tudtam, hogy a szobájában van, mert láttam, mikor vacsorázott. Bekopogtam hozzá. Félmeztelenül nyitott ajtót. Tudod te, hogy mekkora volt a kísértés?- nevetett fel hisztérikusan. – Mondtam neki, hogy visszamegyek később. Már elindultam, mikor elkapta a karom és behúzott a szobájába. Beszorultam közé és a fal közé. Nem tudtam mit csinálni. Főleg úgy nem, hogy az egyik kezével a falat támasztotta a fejem mellett, a másikkal a derekamat ölelte át, és pluszban eszméletlenül vonzó volt a parfümjének az illata.
Nem mondta tovább, csak bámult maga elé. Egy darabig megszólalni sem mertem, mert nekem is fel kellett dolgoznom, amit elhadart. És persze abba is bele kellett gondolnom, hogy mi lenne a legjobb. Hiszen Seb még valamilyen szinten gyerek, és ugye nemrég mentek szét Hannaval.
- Evangeline, kérlek, mondd tovább!- kérleltem.
- Ott álltam, azt sem tudtam, hogy miről akartam vele beszélni, a nevemet sem tudtam volna megmondani. Ő meg csak nézett rám és a derekamat cirógatta. Gondolhatod, hogy mit éltem át. És akkor se szó, se beszéd, csak úgy megcsókolt.
- Megcsókolt?- kérdeztem izgatottan.
- Igen. És volt eléggé sok pasi ügyem. Nem beszélve arról, hogy egyetemista koromban megfordult néhány pasi az ágyamban. De soha, senki nem tudott még úgy megcsókolni, mint ő. Beleremegett a térdem, a gyomromban pillangók repkedtek, a hideg kirázott és ezzel egy időben mintha tűz égette volna a testemet.
- Ismerős. Kimi minden csókja ezt idézi fel velem. A mai napig- vallottam be. – De mit tettél utána?
- Először meg sem tudtam mozdulni. Csak azért nem estem össze, mert megtartott. Mámorító volt a csókja, teljesen belefelejtkeztem. Mikor elengedett, akkor elindultam kifelé, de nem jutottam sokáig, mert megláttalak titeket és Kimit. Mutogattam neki, hogy eszébe se jusson közbeavatkozni. Ennek köszönhetően Seb beért engem, majd ő is meglátott titeket.
- Szóval nem beszéltétek meg- vontam le a következtetést.
- Zoé, meg kell értened engem!- kapta el a kezeimet. – 6 év… nem köthetek magamhoz egy ilyen fiatal srácot, bármennyire szeretném.
- Eva, ő komolyan gondolja. És nem kötöd magadhoz. Tudja, hogy mi a helyzet, és hogy fel kell nőnie hozzád. Csak bíznod kell benne és minden rendben lesz- mondtam neki.
- Biztos vagy benne?- reménykedett.
- Az életben csak a halál biztos- suttogtam felé.
- Akkor mit tegyek?- bizonytalanodott el.
- Ezt neked kell tudnod…
2010. szeptember 5., vasárnap
Kísért a múlt - 17. rész
Azonnal szétrebbentünk, ahogy meghallottuk a hangokat. Bele sem mertem gondolni, hogy mi is fog történni konkrétan, ha ők megszólalnak. És abba meg végképp nem akartam állást foglalni, hogy miként is fogok bizonyos dolgokat megmagyarázni. Méghozzá mindent Sebnek.
Nekem balról Kimi tűzvörös fejét láttam, jobbról Seb komoly arckifejezését és Evangeline pánikkal átitatott arcát. Kicsit meg is lepődtem, hogy unokaöcsém és barátnőm egy oldalról kerültek elő, hiszen a lány szobája nekem balra helyezkedett el.
- Megmagyaráznád?- kérte Seb, mialatt Kimi elrángatta Laurent-t.
- Kimi, engedd el őt!- fordultam az említett felé.
- Még mit nem!- morogta és gyilkos tekintettel méregette a partneremet.
- Seb, szólj a haverodra, mert nem fogja megköszönni, ha én térítem észhez- fordultam az unokaöcsém felé.
- Nem szólok neki- rántotta meg a vállát.
- Sebastian!- csattantunk fel egyszerre Evaval.
- Angel, kérlek, ebbe ne szólj most bele- fordult a lány felé, majd megint felém.
- Seb, mi a bajod?- kérdeztem komolyan.
- Ez a pasas itt csókolgat téged- morogta és gyilkos pillantásokkal illette a Kimi által lefogott férfit.
- Igen, azért csókolgat, mert randiztunk- adtam a tudatára.
- Azért még nem kell lenyomnia a nyelvét a torkodon- magyarázta unokaöcsém.
- Seb, ők járnak- mondta hirtelen Evangeline.
- Mi???- kérdezte egyszerre a két férfiegyed.
- Nem akartalak ezzel zaklatni…- néztem a srácra. – De 26 éves vagyok, megérthetnéd, hogy nekem is van magánéletem.
- Hidd el, megértem. Csak azért szólhattál volna arról, hogy mi is a helyzet pontosan- szusszantott Seb mérgesen. – Kimi, engedd el.
- Felejtsd el, hogy én elengedem- mondta mérgesen.
- Kimi, ne akard, hogy beszélni kezdjünk- lépett mellém Evangeline.
Én még nem akartam ezt a lépést megtenni, de bíztam a lány érzékeiben, hiszen sajtósként neki szüksége van az ilyen képességekre. A szőke finn komolyan bámult először rá, majd rám. Látni akarta, hogy mennyire gondoljuk komolyan. És nem volt szerencséje. Mindketten komolyan gondoltuk, hogy kitálalunk.
- Miről fogtok beszélni?- fordult felénk Sebi.
- Seb, ebbe most ne szólj bele!- intettem le. – Te meg- fordultam a Jégember felé – engedd el végre a pasimat.
- Legyen- mordult fel és elengedte Laurent-t.
- Sajnálom- suttogtam neki bűntudatosan, mikor újra a karjaiban voltam.
- Erre nagyon nem számítottam- motyogta a fülembe.
- Lehetne, hogy ne előttünk enyelegjetek?- morgott Kimi a folyosó túlvégéről.
- Semmi közöd hozzám, világos?- kiabáltam neki, majd magamhoz húztam az újdonsült pasimat és újra megcsókoltam.
- Holnap felhívlak, rendben?- ígérte, majd magunkra hagyott minket.
- Nem gondolod, hogy be kellene számolnod?- kérdezte Seb.
- Rád most haragszom- feleltem neki. – Téged meg egyenesen utállak- fordultam Kimihez.
- És én?- óvatoskodott barátnőm.
- Van kedved meghallgatni a beszámolót?- érdeklődtem tőle mosolyogva.
- Imádlak- ölelgetett meg, majd együtt mentünk be a szobámba.
Nekem balról Kimi tűzvörös fejét láttam, jobbról Seb komoly arckifejezését és Evangeline pánikkal átitatott arcát. Kicsit meg is lepődtem, hogy unokaöcsém és barátnőm egy oldalról kerültek elő, hiszen a lány szobája nekem balra helyezkedett el.
- Megmagyaráznád?- kérte Seb, mialatt Kimi elrángatta Laurent-t.
- Kimi, engedd el őt!- fordultam az említett felé.
- Még mit nem!- morogta és gyilkos tekintettel méregette a partneremet.
- Seb, szólj a haverodra, mert nem fogja megköszönni, ha én térítem észhez- fordultam az unokaöcsém felé.
- Nem szólok neki- rántotta meg a vállát.
- Sebastian!- csattantunk fel egyszerre Evaval.
- Angel, kérlek, ebbe ne szólj most bele- fordult a lány felé, majd megint felém.
- Seb, mi a bajod?- kérdeztem komolyan.
- Ez a pasas itt csókolgat téged- morogta és gyilkos pillantásokkal illette a Kimi által lefogott férfit.
- Igen, azért csókolgat, mert randiztunk- adtam a tudatára.
- Azért még nem kell lenyomnia a nyelvét a torkodon- magyarázta unokaöcsém.
- Seb, ők járnak- mondta hirtelen Evangeline.
- Mi???- kérdezte egyszerre a két férfiegyed.
- Nem akartalak ezzel zaklatni…- néztem a srácra. – De 26 éves vagyok, megérthetnéd, hogy nekem is van magánéletem.
- Hidd el, megértem. Csak azért szólhattál volna arról, hogy mi is a helyzet pontosan- szusszantott Seb mérgesen. – Kimi, engedd el.
- Felejtsd el, hogy én elengedem- mondta mérgesen.
- Kimi, ne akard, hogy beszélni kezdjünk- lépett mellém Evangeline.
Én még nem akartam ezt a lépést megtenni, de bíztam a lány érzékeiben, hiszen sajtósként neki szüksége van az ilyen képességekre. A szőke finn komolyan bámult először rá, majd rám. Látni akarta, hogy mennyire gondoljuk komolyan. És nem volt szerencséje. Mindketten komolyan gondoltuk, hogy kitálalunk.
- Miről fogtok beszélni?- fordult felénk Sebi.
- Seb, ebbe most ne szólj bele!- intettem le. – Te meg- fordultam a Jégember felé – engedd el végre a pasimat.
- Legyen- mordult fel és elengedte Laurent-t.
- Sajnálom- suttogtam neki bűntudatosan, mikor újra a karjaiban voltam.
- Erre nagyon nem számítottam- motyogta a fülembe.
- Lehetne, hogy ne előttünk enyelegjetek?- morgott Kimi a folyosó túlvégéről.
- Semmi közöd hozzám, világos?- kiabáltam neki, majd magamhoz húztam az újdonsült pasimat és újra megcsókoltam.
- Holnap felhívlak, rendben?- ígérte, majd magunkra hagyott minket.
- Nem gondolod, hogy be kellene számolnod?- kérdezte Seb.
- Rád most haragszom- feleltem neki. – Téged meg egyenesen utállak- fordultam Kimihez.
- És én?- óvatoskodott barátnőm.
- Van kedved meghallgatni a beszámolót?- érdeklődtem tőle mosolyogva.
- Imádlak- ölelgetett meg, majd együtt mentünk be a szobámba.
2010. szeptember 4., szombat
Kísért a múlt - 16. rész
Réka: Semmi gond a kommentjeid hosszúságával, én szeretem olvasni. Jó hír, hogy egy darabig biztos, hogy még olvasgathatod, amiket az agyam kitalál és begépelek. ;) És nem értek egyet a pároddal. Nyugodtan agyalj a dolgokon, én pedig örömmel veszem, ha megosztod velem. :D (Nem egyszer adott egy-egy ilyen okfejtésed remek ötletet.)
- Még mindig utállak…- jegyezte meg Evangeline, mialatt az utolsó simításokat végeztem a sminkemen.
- Tudom. Én is szeretlek- vigyorogtam rá a tükörben.
- Még mindig nem értem, hogy miért nem mentetek el innen- lépett mellém és a kezembe nyomott egy nyakláncot.
- Szerinted nem lett volna eléggé feltűnő Sebnek, ha csak úgy elmegyek máshová, mikor reggel még „rosszul voltam”?- fordultam felé készen.
Egy farmer és egy fekete, kellően dekoltált felsőre esett a választásom. A sminkem ennek
köszönhetően fekete szemceruzával és szemhéjpúderrel készült. Kicsit enyhítve az összhatást, az ajkaimra csak szájfényt tettem. Indulás előtt még gyorsan felkaptam a fekete balerina cipőmet, majd siettem is a lifthez.
Alig értem le és léptem ki a felvonó ajtaján, láttam, hogy egyszerre két férfi is legelteti rajtam a szemét. Az egyiknek örültem, a másiknak tizedannyira. Úgy sétáltam el az egyik érdeklődő mellett, mintha nem is láttam volna soha életemben. Csak arra a férfire koncentráltam, akivel a találkozó meg volt beszélve.
- Gyönyörű vagy!- mosolygott rám Laurent.
- Köszönöm!- pirultam el. – Te is remekül festesz- válaszoltam neki.
- Mehetünk?- fogta meg a kezem.
- Persze- bólintottam.
Kéz a kézben sétáltunk be a szállodai étterembe. Szerencsénkre volt egy kétszemélyes asztal egy eldugottabb helyen. Oda ültünk le. A pincér szinte azonnal jött és felvette az italrendelésünket, majd pillanatokkal később az ételrendelést is. Míg ezek le nem rendeződtek, addig közöttünk csend honolt.
- Egy ismerősöm azt állította, hogy elérhetetlen vagy…- törtem meg a csendet.
- Esetleg egy női ismerős volt?- kérdezte felnevetve. Csak bólintottam. - Sokáig az voltam.
- Nem nagyon tudom elhinni- ráztam meg a fejem.
- Volt egy lány, akibe szerelmes voltam. Olyan igazi, mindent elsöprő szerelem volt. Egy nap viszont rá kellett döbbennem, hogy ő nem belém szerelmes, hanem azokba az eurókba, amiket keresek, és amiket rá költök. Az a szakítás eléggé mély nyomot hagyott bennem. Másfél évig nem engedtem közel senkit magamhoz- mesélte komolyan.
- Azt hiszem, hogy ismerem az érzést- pillantottam az étterem központibb része felé, ahonnan egy hideg szempár bámult. – Csak engem faképnél hagytak.
- Nem tán a méltán híres Jégember?- követte a pillantásom.
- Ő volt. De nem nagyon tudnak róla. Még Sebastian sem- magyaráztam neki.
- Nem fogom neki elmondani, ne aggódj- mosolyodott el és megfogta a kezem.
Az aprócska vallomásaink után sokkal érdekesebb témák kerültek szóba. El sem hittem magamról, hogy képes vagyok ennyire sokat beszélni, de Laurent rávett erre is. Sikeresen megismertük egymást egy kicsit jobban és egyre inkább csábított. A vacsora alatt arra is rájöttem, hogy miért vonz ő engem ennyire.
- Kár, hogy vége az estének- simogatta meg az arcom már a szobám előtt.
- Valóban kár. De akár meg is ismételhetnénk- pislogtam rá csábítóan.
- Kezdesz egyre inkább magadba bolondítani- préselt neki az ajtónak.
- Mágnesként vonz magához minden olyan dolog, amiben különbözöl Kimitől- vallottam be neki suttogva.
- Ha már említetted- vett egy mély levegőt a férfi – a folyosón mászkál és várja, hogy mi lesz közöttünk.
- Semmi köze hozzá- jelentettem ki magabiztosan.
Mintha csak erre várt volna, Laurent akcióba lendült. Elkapta a derekam, magához húzott és az ajkait az enyémekre szorította. Azonnal visszacsókoltam, sőt, még inkább elmélyítettem a csókunkat. Teljesen átadtam magam annak az érzésnek, ami átjárta a testem és amitől nem tudtam szabadulni. De a boldog pillanatok sem tartanak örökké.
- Zoé!- hallottam két dühös és egy kissé kétségbeesett kiáltást…
2010. szeptember 2., csütörtök
Kísért a múlt - 15. rész
Sok szeretettel ajánlom az egyetlen, utolérhetetlen Rékámnak, aki miatt még nem zártam be a blogot!
Komolyan el kellett gondolkoznom a válaszon. Ezt nem az okozta, hogy nem akartam elmenni vele a vacsorára. Belegondoltam, hogy igazi randin utoljára egy szőke finnel voltam 6 évvel ezelőtt. Valakivel, aki mindig elront mindent, akkor is, ha ott van, akkor is, ha nem. Talán ez is befolyásolta a válaszomat.
- Ha megengedsz nekem néhány kikötést- mosolyogtam rá.
- Remélem, hogy nem valami olyan, ami teljesíthetetlen- mosolygott továbbra is.
- Először is, együnk itt, a szállodában- kértem.
- Ez megoldható- bólintott rá.
- Másodszor, lehetne, hogy ne kelljen semmi túl elegánst felvennem?- pislogtam rá.
- Csak olyan ruhát vegyél magadra, amiben jól érzed magad- simogatta meg az arcom.
- Az utolsó pedig: könyörgöm, ne foglalkozz Kimi Räikkönennel- néztem rá kissé kétségbeesetten.
- Kimivel? Bekavarhat?- hajolt közelebb és a hangját is lehalkította.
Először nem értettem, hogy miért lett hirtelen ennyire bizalmas. A szeme kissé gonoszan csillant meg, de nem rám. A vállam fölött lövellte a gonosz pillantást. Egy picit hátrafordítottam a fejem és akkor már láthattam is, hogy a szomszéd hölgyek élénken figyelik a mi beszélgetésünket.
- Mondjuk úgy,- súgtam, hogy csak ő hallhassa- nem éppen szép a közös múltunk.
- Szóval van közös múltatok?- dőlt hátra ismét a széken.
- Sajnos van. De nem szeretek róla beszélni. Eléggé elrontotta ez a dolog néhány évemet- dőltem én is hátra.
- Akkor nem faggatlak erről- ígérte meg. Látszott rajta, hogy folytatná, de erre megszólalt a csipogója. – Sajnálom, de most mennem kell.
- Kár… már kezdtem élvezni, hogy egy ilyen helyes pasi van mellettem- vigyorogtam rá.
- Fél 8-kor a hallban?- kérdezte még gyorsan.
- Itt leszek- bólintottam, mire ő távozott.
Hosszan néztem utána. Megállapítottam, hogy nemcsak a felsőteste van rendben, hanem a hátsója is igazán kidolgozott. A pasi egy kész főnyeremény. Alig mertem elhinni, hogy komolyan engem hívott randizni. És mellettem a plasztik cicák sem nagyon akarták elhinni. Írtam is egy gyors sms-t.
„Este fél 8-kor randim lesz az étteremben. A Laurent Etienne Bernard név mond valamit? Z.”
A válasz sem váratott magára:
„ Ő az FIA-s Bernard lenne? Aki a foglalásokat intézi? E.”
„Igen, ő lenne. Mit szólsz hozzá? Z.”
„Te iszonyat nagy mázlista vagy, csajszi! Arról a pasiról mindenki ódákat zeng. Állítólag elérhetetlen… E.”
„Nekem nem úgy tűnt. Ő szólított le engem. És imádom az akcentusát! :P Este ugye számíthatok rád? Z.”
„Most ezért utállak. :D De azért átmegyek segíteni. És Sebnek sem szólok. E.”
„Köszönöm, angyal vagy! Z.”
„ Mondták már… EvANGELine”
Felnevettem az utolsó kis üzeneten, majd elrejtettem a telefonom a magammal hozott kistáskába. Utána megcéloztam a medencét és úszni kezdtem. Kényelmes tempóban róttam a medencehosszakat, kivételesen jól is esett, hogy úszhatok. Máskor bezzeg rá sem tudnak venni.
40 percnyi evickélés után kimásztam a medencéből és a szobám felé vettem az irányt. Felérve gyorsan letusoltam, majd rendeltem magamnak ebédet. Míg vártam a finom falatokat, addig felmentem a netre, hogy megnézzem a szabadedzés végeredményét. Kimi az élen végzett. Úgy tűnik, nem nagyon érintette meg a kis csevejünk hajnalban…
Komolyan el kellett gondolkoznom a válaszon. Ezt nem az okozta, hogy nem akartam elmenni vele a vacsorára. Belegondoltam, hogy igazi randin utoljára egy szőke finnel voltam 6 évvel ezelőtt. Valakivel, aki mindig elront mindent, akkor is, ha ott van, akkor is, ha nem. Talán ez is befolyásolta a válaszomat.
- Ha megengedsz nekem néhány kikötést- mosolyogtam rá.
- Remélem, hogy nem valami olyan, ami teljesíthetetlen- mosolygott továbbra is.
- Először is, együnk itt, a szállodában- kértem.
- Ez megoldható- bólintott rá.
- Másodszor, lehetne, hogy ne kelljen semmi túl elegánst felvennem?- pislogtam rá.
- Csak olyan ruhát vegyél magadra, amiben jól érzed magad- simogatta meg az arcom.
- Az utolsó pedig: könyörgöm, ne foglalkozz Kimi Räikkönennel- néztem rá kissé kétségbeesetten.
- Kimivel? Bekavarhat?- hajolt közelebb és a hangját is lehalkította.
Először nem értettem, hogy miért lett hirtelen ennyire bizalmas. A szeme kissé gonoszan csillant meg, de nem rám. A vállam fölött lövellte a gonosz pillantást. Egy picit hátrafordítottam a fejem és akkor már láthattam is, hogy a szomszéd hölgyek élénken figyelik a mi beszélgetésünket.
- Mondjuk úgy,- súgtam, hogy csak ő hallhassa- nem éppen szép a közös múltunk.
- Szóval van közös múltatok?- dőlt hátra ismét a széken.
- Sajnos van. De nem szeretek róla beszélni. Eléggé elrontotta ez a dolog néhány évemet- dőltem én is hátra.
- Akkor nem faggatlak erről- ígérte meg. Látszott rajta, hogy folytatná, de erre megszólalt a csipogója. – Sajnálom, de most mennem kell.
- Kár… már kezdtem élvezni, hogy egy ilyen helyes pasi van mellettem- vigyorogtam rá.
- Fél 8-kor a hallban?- kérdezte még gyorsan.
- Itt leszek- bólintottam, mire ő távozott.
Hosszan néztem utána. Megállapítottam, hogy nemcsak a felsőteste van rendben, hanem a hátsója is igazán kidolgozott. A pasi egy kész főnyeremény. Alig mertem elhinni, hogy komolyan engem hívott randizni. És mellettem a plasztik cicák sem nagyon akarták elhinni. Írtam is egy gyors sms-t.
„Este fél 8-kor randim lesz az étteremben. A Laurent Etienne Bernard név mond valamit? Z.”
A válasz sem váratott magára:
„ Ő az FIA-s Bernard lenne? Aki a foglalásokat intézi? E.”
„Igen, ő lenne. Mit szólsz hozzá? Z.”
„Te iszonyat nagy mázlista vagy, csajszi! Arról a pasiról mindenki ódákat zeng. Állítólag elérhetetlen… E.”
„Nekem nem úgy tűnt. Ő szólított le engem. És imádom az akcentusát! :P Este ugye számíthatok rád? Z.”
„Most ezért utállak. :D De azért átmegyek segíteni. És Sebnek sem szólok. E.”
„Köszönöm, angyal vagy! Z.”
„ Mondták már… EvANGELine”
Felnevettem az utolsó kis üzeneten, majd elrejtettem a telefonom a magammal hozott kistáskába. Utána megcéloztam a medencét és úszni kezdtem. Kényelmes tempóban róttam a medencehosszakat, kivételesen jól is esett, hogy úszhatok. Máskor bezzeg rá sem tudnak venni.
40 percnyi evickélés után kimásztam a medencéből és a szobám felé vettem az irányt. Felérve gyorsan letusoltam, majd rendeltem magamnak ebédet. Míg vártam a finom falatokat, addig felmentem a netre, hogy megnézzem a szabadedzés végeredményét. Kimi az élen végzett. Úgy tűnik, nem nagyon érintette meg a kis csevejünk hajnalban…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)