2010. október 30., szombat

Az a bizonyos nagy Ő - 6/6

- Anya, ehetek palacsintát?- jelent meg mellettem egy szőke buksi.

- Mit mondd erről a keresztapád?- kérdeztem vissza.

- Szerinte csak zöldséget ehetek- húzta el a száját Sebi.

- Próbáltad már azt, hogy többet futsz 5 perccel palacsintánként?- pillantottam őrá.

- Tommi!- masírozott ki kiabálva a konyhából.

- Anya, el tudsz vinni este?- jött be most egy barna hajú leányzó.

- Hová is?- fordultam felé.

- Áttették a pénteki táncot mára. Tudod, már mondtam- vett ki egy üveg vizet a hűtőből.

- Miért nem kéred meg a bátyádat vagy az apádat?- kavartam meg a levest a tűzhelyen.

- Seb szerint ciki engem fuvarozni, apának meg nem tetszik, hogy Daniellel járok- magyarázta.

- És miért nem mész át Kimiékhez és beszélitek meg vele, hogy együtt mentek?- adtam neki ötletet.

Kaptam egy puszit, majd láttam, ahogy a lány az udvaron rohan át. A kis svájci város szélén egymás mellett állt a 3 hatalmas ház. Eléggé régóta ugyanaz a 3 család lakott itt: Kimiék, Tommiék és mi. Mióta kijöttem a kórházból 17 éve, azóta élünk itt, ezekben a házakban. Az már más dolog, hogy a létszámunk egyre csak nőtt. Kimi fia, Daniel és a mi lányunk, Lily egy pár voltak. Persze Sebastiannak nem volt egyszerű elfogadnia, hogy a 16 éves lánya már felnőtt. Sebi kapcsolatát nekem volt nehezebb elfogadni, de a fiunk már 20 éves és pilóta már 3 hosszú éve a Forma-1-ben. Daniel is oda tartott, jelenleg a GP-2-ben volt újonc. Tommi volt a legszerencsésebb, mivel sem Dotty, sem Stacy, sem Naomi miatt nem kellett aggódnia, hogy pilótává avanzsál. Nekem nem volt ekkora szerencsém, mert Sebi mellett Lucas is versenyzett, jelenleg még csak gokartban, hiszen csak 10 éves.

Úgyhogy el voltunk látva fiatalokkal és pilótákkal is. Nem beszélve a csapatfőnökről és a versenymérnökről. Merthogy Christian Horner 2 éve úgy döntött, hogy visszavonul és csak a gyár irányításával foglalkozik tovább. A csapatot pedig átadta annak, akiben a legjobban megbízott: Sebastian Vettelnek. Ő pedig megkérte Kimit, hogy legyen a csapat egyik versenymérnöke. És nem adta lejjebb, mert a másik versenymérnök a lengyel Robert Kubica lett. A Red Bull Racing volt az F-1 leginkább versenyzőközpontú csapata. Pilótaként a fiunk mellett a kisebb Felipe Massa volt jelen. Úgyhogy az utazás és az izgalom az életünk része volt még mindig.

- Mi finomat kapunk ma ebédre?- jött be hozzám Ő.

- Zöldségleves, rántott hús, rántott gomba, rántott karfiol, rántott sajt, franciasaláta, Cézár-saláta, krumpli saláta és palacsinta- soroltam fel a menüt a férfinek.

- És ezt mindet te csinálod?- ölelte át a derekam.

- Csak a levest, a krumpli salátát és a palacsintát- biccentettem az édesség felé. – Jenni hozza a húst, a gombát és a franciasalátát, Lucy pedig a többit. Viszont meg kellene teríteni 14 főre- fordultam felé.

- Miért 14-re?- ráncolta össze a homlokát.

- Mert Juliette is velünk eszik- mosolyogtam rá. - Sebi megkért rá, hogy ő is itt lehessen.

- Nem vagy túl elnéző a fiaddal kapcsolatban?- mosolyodott el a férfi.

- Talán egy kicsit- vallottam be pirulva. – De nem tiltom meg neki, hogy minél többet legyen együtt azzal a bizonyos nagy Ő-vel.

- Te hiszel abban, hogy létezik az a bizonyos nagy Ő?- csodálkozott el rajtam.

- Hogyne hinnék benne!- koppintottam az orrára. – Itt áll előttem. Már akkor tudtam, mikor megláttalak a kávézóban.

- Azóta sem bántam meg, hogy bementem azért a szendvicsért- adott egy puszit.

- A gyerekek sem lennének, ha akkor nem éheztet halálra Tommi- nevetett fel.

- Keresztapu téged is éheztetett?- tért vissza Sebi a köreinkbe.

- Mikor megismertem anyádat, akkor igen- mosolygott rá a fiúra. – Azóta tartom hasznosnak a néhai koplalást.

- Nekem is mindig ezt mondogatja Tommi- lépett be a konyhába egy gokart alkatrészt piszkálgatva Lucas. – De mért baj, ha szeretem, amit anya főz?

- Az sosem baj, öcsi- libbent be Lily is. – Csak az a baj, ha nem férsz bele a kocsiba.

- Tudjátok, mit?- néztem a három gyerekre. – Ma mindenki annyit eszik, amennyit akar. Kivéve a palacsintát- ajánlottam fel.

- Miket hallok?- lépett be a konyhába mindenki szeretett edzője. – Sebastian, meg kellene nevelned az asszonyt.

- Bocsi, nem tehetem!- emelte fel a kezeit az említett. – Az előbb vallotta be, hogy én vagyok számára az a bizonyos nagy Ő. És azt hiszem, hogy az én nagy Ő-m ez a drága angyal- húzott magához.

- 42 éves korodra szentimentális vénember lettél- jelent meg Kimi. Hová süllyed a mai világ?!

- Nem mindegy?- kérdezte Lily. – Anyu és apu egymás nagy Ő-i és ez így tökéletes.

- Ha jól emlékszem, akkor ti tepertetek azért, hogy ez így legyen- jegyezte meg Sebi.

- Neked csönd!- mondta egyszerre Kimi és Tommi. A kis családom nevetve távozott a konyhából, hogy megünnepeljük az újjászületésem 17. évfordulóját.

2010. október 29., péntek

Az a bizonyos nagy Ő - 5/6

Iszonyatosan szúrtak a szemeim, mintha soha nem nyitottam volna ki őket. Most is megpróbálkoztam ezzel az egyszerű és mindennapi művelettel, de nem sikerült. A következő, amivel próbálkoztam, a kezem volt. De alig mozdítottam meg azt, éreztem, ahogy a tűk könyörtelenül fúródnak még mélyebbre a bőrömbe. Fájdalmas nyögés hagyta el az ajkaimat.

- Melody?- hallottam a fülem mellett a vágyott hangot. – Kicsim, ébren vagy?

- Seb- suttogtam magam elé teljesen hitetlenül, mivel nem láttam őt.

- Én vagyok, kicsim. Nyisd ki a szemed!- kérlelt szelíden, mialatt az arcom simogatta.

- Nem bírom. Szúr- panaszoltam.

Feleletet nem kaptam, de az arcom simogatását nem hagyta abba. Majd még tovább ment, mivel apró csókokkal hintette be az egész arcom. Végigcsókolta a homlokom, az arcom mindkét oldalát, az állam vonalát, a két szemem, majd az orrom. A végén pedig kaptam egy óvatos és rövid csókot a számra. Majd megszűnt a kényeztetés.

- Kimennének, kérem? Megvizsgálom a kisasszonyt- hallottam meg az orvosom hangját.

Utána jött egy ki szöszmötölés, majd az ajtó nyílása és csukódása. A doki pedig nekilátott a vizsgálatnak. Nem volt kellemes, mikor a hegemet tapogatta végig, azt pedig végképp utáltam, hogy a kis lámpájával a szemembe világított. De szerencsére utána megemberelte magát és csöppentett valamivel a látószervembe, így a szúrás múlni kezdett. Sűrűn pislogtam és lassan eljutottam odáig, hogy megláttam az arcát. Mosolygott egyet, majd magamra hagyott.

- Végre újra velünk vagy- telepedett le mellém Seb és Kimi is.

- Pocsékul néztek ki- feleltem nekik rekedt hangon. – Mikor aludtatok utoljára ágyban?

- Tegnap- mondta a Jégember. – Sebas meg tegnapelőtt.

- Nem éppen úgy látszik – jegyeztem meg jókedvűen. – Hol van Sebi?

- Tomminál alszik. Már egészen megszokta, hogy 3 szobája van- felelte Ő.

- Mégis hogy lenne 3 szobája?- kérdeztem meglepetten.

- Minden nap más vigyáz rá éjjel. Így minden nap más szobában alszik- magyarázta Kimster.

- Milyen nap van ma?- tértem át egy más témára.

- Szeptember 13. , csütörtök, hajnali fél négy- sorolta az én nagy Ő-m.

- Miért vagy itt? Neked Monzában lenne a helyed- néztem rá mérgesen.

- A délelőtti géppel megyek. Meg van beszélve a csapattal. Addig akarok veled lenni, ameddig csak lehet- fogta meg a kezem és belecsókolt a tenyerembe.

- Spa-t is kihagyta volna miattad- árulta be őt Kims. – Szerencsére a kicsinyített másának volt annyi esze, hogy elküldje oda.

- Az én drága hercegem- lábadt könnybe a szemem.

- A dokik szerint még egy hónapot itt kell koplalnod- vetett fel egy új témát a finnek nagysága.

- Ez ugye valami hülye vicc? Haza akarok menni- jelentettem ki.

- Nem vicc. És haza sem mehetsz- felelte Sebastian. – Vettem egy házat ennek a lököttnek a tőszomszédságában. Éppen felmérik azt, hogy miket kell beszerezni a sterilizálásához. Mire kiengednek, kész is lesz minden.

- Akkor most mi…?- kérdeztem félve, remegő hangon.

- Mi elkezdjük végre azt az életet, amit terveztünk három éve- mosolygott Seb. – De ezt ráérünk megbeszélni. Most inkább aludj még, rád fog férni. Főleg, ha megjelenik a legapróbb Vettel.

Nem kellett kétszer mondania, már vissza is feküdtem aludni. Becsuktam a szemeimet és vártam a megnyugtató álmot. Azt még éreztem, hogy a két fiú elhagyja az ágyamat, de Seb kezét nem engedtem el egy pillanatra sem. Majd a jóleső tudatlanság világába süppedtem. Ebből a világból csak akkor tértem vissza, mikor két aprócska kéz cirógatta az arcom. A szemeimet kinyitva láthattam is az imádott gyermekarcot.

- Anya!- mosolyodott el a kicsi fiam. – Tudtam, hogy betartod, amit ígértél.

- Mindig betartottam- mosolyogtam rá és lehúztam magamhoz egy puszira.

- Igen. Apa is velünk van- nézett fel a férfire, aki ott állt az ágy mellett.

- Ezt ne nekem köszönd- simogattam meg az arcát. – Nem én vittelek el hozzá.

- Nem baj- vigyorgott tovább, mialatt leült mellém.

- Mikor kell menned?- fordultam Őfelé.

- Lassan indulnom kellene a reptérre, de nem nagyon akarózik…- mosolyodott el.

- Megy veled valaki?- néztem a fiúkat, de csak nemleges fejrázást kaptam. – Miért nem?

- A szüleid megpróbálnak kihasználni minden alkalmat arra, hogy elvigyék Sebit, mikor Sebastian nincs vele. Inkább rá vigyázunk- magyarázta Tommi.

- Akkor most változtatunk- döntöttem el. – Tommi, te mégy Sebbel, Kimi meg óvó bácsit játszik a kedvemért- vigyorogtam rájuk.

- De…- kezdte volna kedvesem, viszont leintettem.

- 4 éve itt nyertél először. Ismételd meg a diadalt nekünk- kértem a férfit.

- Ha feleségül akarom venni, emlékeztessetek arra, hogy milyen is valójában- morogta a fiúknak, majd búcsúzóul hosszan csókolt.

2010. október 28., csütörtök

Az a bizonyos nagy Ő - 4/6

Nézzetek a fejléc alá is! :)

-------------------------------------------------------------------------


A férfi tudta, hogy meg kell hoznia egy döntést. Egy olyan döntést, ami biztosan megváltoztatja Őt, a fiát, a lány szüleit, mindenkit. A hatalmas teher az Ő vállát nyomta. Pillanatok alatt lett élet és halál ura. Fájt neki, hogy ilyen áron kellett újra látnia a nőt.

- Ha megígérte, akkor úgy lesz- mondta a gyereknek. – Tegyen meg mindent, hogy Melody felébredjen és élhessen- fordult az orvos felé, aki egy bólintással tudomásul vette a dolgot.

Amint távozott a szobából, a szülők mérgesen, csalódottan és vádlón vizsgálták a férfit. Nem törődött velük, csak visszaült a nő mellé és a kezeibe vette a gyenge, hideg, női kezet. Barátai is követték a példáját és két fotelt húztak az ágy mellé, ahová leültek. A kisfiú álmosan pislogott az apjára Kims karjaiból, majd néhány pillanattal később alva bukott a feje a férfi vállára. Fáradtak voltak mindannyian, de nem mertek aludni. Féltek attól, ami történni fog.

*****

Az elkövetkezendő 3 hét szinte minden napjának 24 óráját a kórházban töltötték. A férfi csak akkor volt hajlandó hosszabb időre elhagyni a kórtermet, mikor a fia kérte arra, menjen és nyerje meg a következő futamot a nő számára. Mikor elindult Spa-ba, akkor a csapata még úgy tudta, hogy a megbeszéltek alapján nem vesz részt a versenyen. Egész hétvége alatt csak akkor látták, mikor autóba kellett ülnie. Búskomor volt, nyilatkozni sem nagyon tudott és nem is akart. A rádiójában is lehetett hallani a fájdalmat: „Christian, Rocky, srácok, kösz a megértést! Sebi, mondd meg anyának, hogy érte volt. Sietek haaz!” A dobogón állva a himnuszok alatt is sírt, a pezsgőhöz hozzá sem nyúlt és nem ünnepelt. A csapata is hazaengedte, amint vége lett a hivatalos interjúknak. Ő pedig repült vissza a magánklinikára a lányhoz, a fiához és a mellette álló barátaihoz. Vacsoraidő volt, mikor belépett az egészségügyi intézménybe. Amennyire csak tudott, sietett a terem felé. Meglepetten fékezett le az ajtó előtt, ahol ott ácsorgott Kimi és a kisfia.

- Mi történt?- kérdezte a barátját, mialatt a karjába vette a gyermeket.

- A műszerek elkezdtek csipogni, a doki berontott és kiküldött. Ez volt úgy 10 perce- magyarázta a Jégember.

- Melody, ne csináld!- fordult az ajtó felé elszoruló szívvel. Az orvos ekkor lépett ki a szobából.

- Nyugalom, nincs vége semminek- tette a kezét az aggódó férfi vállára. – Most kezdődik minden.

- Ezt hogy érti?- előzte meg Őt Kims a kérdéssel.

- A sugárkezelés után mostanra jutott el oda a hölgy szervezete, hogy kissé megerősödjön és reagálni kezdje a gyógyszereket. A kóma állapota már nem áll fenn sokáig, hamarosan felébredhet és elkezdődhet az aktív gyógyulás- mosolyodott el az orvos.

- Meddig kell itt lennie a kórházban?- szólalt meg végül Sebastian.

- Még legalább egy hónap. És az lenne a legcélravezetőbb, ha ki tudnának alakítani egy minél sterilebb környezetet- nézett az orvos a két férfire.

- Bármit megteszek, ami ahhoz szükséges, hogy Melody újra a régi legyen- válaszot Ő.

- Akkor menjenek vissza a kisasszonyhoz, én pedig összeírom a teendőiket- biccentett a szakember és magára hagyta az aggódó hozzátartozókat.

- Apa- szólalt meg a kisfiú már a kórteremben. – Mit mondott a doktor bácsi? Mikor ébred fel anya?

- Azt nem tudom megmondani, de hamarosan- simogatta meg az ő arcát a kérdezett.

A férfi úgy érezte, hogy a mázsás súly, ami a vállán volt, legördült onnan. Jobban érezte magát attól, hogy tudta, a döntésével megmentette a szeretett nőt. Rettegett attól, hogy meg fogja bánni ezt a döntést, mert fájdalmat okoz annak a nőnek, aki a boldogságot, a családot, a szeretetet, az életet jelenti neki. Könnyebb volt számára a lélegzés, az élet, a mindennapok. Arra sem emlékezett már, hogy mikor volt utoljára éhes. Most viszont érezte, hogy szereznie kell valamilyen ételt, mert a szervezete követeli azt.

2010. október 27., szerda

Kísért a múlt - 46. rész

Sziasztok! Hoztam egy kis folytatást ehhez is. :) Ne felejtsétek, lejjebb ott a novella folytatása!

--------------------------------------------------------------------------


Reggel arra ébredtem, hogy a nap a szemembe süt. Nyűgösen fordultam meg, de akkor meg a hátam melegítette túlságosan. Nem aludtam valami jól és emiatt semmi nem tetszett. De hirtelen megemelkedtem, majd visszakerültem egy párnára, de már nem ért semmiféle zavaró tényező.

- Kimi baby…- motyogtam magam elé.

- Jó reggelt, édesem- felelt halkan és kaptam egy puszit az arcomra.

- Mennyi az idő?- bújtam hozzá szorosan.

- Alig múlt el 10 óra. Hozattam fel neked reggelit- cirógatta a karom.

- Nem akarok felkelni- öleltem magamhoz a kezét.

- Mi a baj, kicsim?- fordított maga felé nagy nehezen.

- Utálom a mai napot- morogtam, majd végül felnéztem rá. – Délután fél 5-kor fel kell szállnom arra a nyamvadt repülőre, ami Frankfurt am Main-ba megy, míg te Zürich-be mégy. Alig voltál velem, alig ölelhettelek, alig csókolhattalak és már megint el fogsz menni mellőlem. Másfél hétre.

- Monacoba kocsival akarok menni. Felétek guruljak?- húzott fel ülő helyzetbe.

- Azért vezetnél még egy napot, hogy együtt mehessünk oda?- döbbentem meg.

- Életem egyetlen igazi szerelmével annyi időt akarok tölteni, amennyit csak lehet- mosolyodott el. – Ha ez azzal jár, hogy többet kell vezetnem, akkor vállalom.

- Őrült, idióta, utánozhatatlan finnem!- borultam a nyakába és percekig nem tudtam elengedni őt.

Egész délelőtt nem csináltunk semmit, csak egymással töltöttük az időnket. A percekig tartó csókcsatáink után nem tudtam néha meg sem szólalni. Csak néztem őt, ahogy elmegy és hoz inni, ahogy elhúzza a függönyt, vagy csak megigazít valamit. Próbáltam megjegyezni őt, újra.

- Kicsim…- szólalt meg Kimi és mintha álomból ébredtem volna.

- Miről maradtam le?- fordultam felé.

- Semmiről, csak elkalandoztál- simította meg az arcom. – Olyan ábrándos arcod volt.

- Mindent meg akarok jegyezni, hogy legyen mit beosztanom a jövő héten- csókoltam meg őt.

Csalódott sóhaj volt a válasza. Ő is érezte azt, hogy ez mennyire nehéz lesz számunkra. A délutáni pakolás is nehezen ment számunkra. Még sms-t is küldtem Sebnek, hogy majd Kimi kivisz a reptérre, hogy addig se kelljen elválnunk. Iszonyatosan nehéz volt minden pillanat, amit együtt töltöttünk az elválás tudatában.

A kocsiban már tapintható volt a feszültség. Nem azért, mert összevesztünk, hanem mert utáltuk a kötelességet és az elválást. Éreztem magamon, hogy a sírás fojtogat, ahogy a bőröndöket húzva magunk után elindultunk a terminál felé. És ezt Kimi is megérezhette, mert összekulcsolta az ujjainkat.

- Sziasztok!- köszönt a Seb-Eva páros és mi is visszamotyogtunk valami hasonlót.

- Van még 10 perc becsekkolni- nézett rám Seb. – Mennünk kell!

- Tudom- suttogtam szomorúan. Kimi nem hagyott nekem időt, magához húzott és megcsókolt. Szenvedélyesen, lélegzetelállítóan, a könnyeimet kicsalva.

- Vigyázz rá! Nagyon!- mondta Sebastiannak, mikor nagy nehezen elengedett.

- Te is óvd őt. Féltem…- adta át barátnőmet a kedvesemnek.

Még váltottunk egy búcsúcsókot, majd elindultunk a repülő felé, ami messze visz tőlük minket…

Az a bizonyos nagy Ő - 3/6

Leült az ágyam szélére. Ránézett a mellette ácsorgó kisgyerekre, majd felemelte őt és odaültette maga mellé. Megfogta a kezem és ráfektette a fiunk kezét, majd a sajátjával bilincsbe zárta azokat.

- Drága Melody!- kezdte halkan, mivel megszólalni is alig mert. – Könyörgöm, bocsáss meg nekem! Kérlek, gyere vissza, hogy mindent elölről kezdhessünk! Hogy mindent boldogan élhessünk meg hárman, együtt. Kicsim, szeretlek!- suttogta a végét könnyes szemekkel.

- Apa…- suttogta a kisfiunk felnézve rá.

- Nincs semmi baj, Seb- simogatta meg az ő arcát. – Minden rendbe fog jönni.

- Anya?- kérdezte a kicsi engem kémlelve.

- Anya most nagyon beteg- kezdte Ő és visszanyelte a könnyeit. – De nézd meg, milyen szép, mikor alszik.

- Nincsen haja- mondta szomorúan a kisfiú.

- Nincs, mert nagyon beteg volt- helyeselt Seb. – Azonban mikor hazavisszük őt, mi fogjuk ápolni és akkor újra ki fog nőni a haja. Olyan lesz, mint régen.

- Mint régen?- fordult teljesen az apja felé a fiú.

- Olyan, mint mielőtt te megszülettél- mosolyodott el halványan. – Akkor anyával voltam. Minden olyan lesz, csak annyi változik, hogy már te is itt vagy nekünk.

- És az baj?- ijedt meg a törpe.

- Nem! Te vagy a legszebb dolog, ami történhetett velünk- ölelte magához Ő a kicsinyített mását. A szüleim eddig bírták némán figyelni, hogy Ő is itt van.

- Hogy mert idejönni? Nem volt elég, hogy tönkretette a lányunk életét?- lépett előrébb apám.

- Vissza akarom kapni a nőt, akit szeretek. És nevelni akarom a fiam- kelt fel mellőlem Sebastian.

- Hogy újra elhagyja, ha valami már nem tetszik?- kérdezte anyám az apám takarásából. Ő már vissza akart vágni, mikor belépett az orvos, akit követett Kimi és Tommi.

- Jó napot!- köszönt a férfi. – Komoly döntést kell hozniuk a kisasszony kezelésével kapcsolatban. Ki a felelős ebben az esetben?- nézett körbe a szakember.

- Mi- szólaltak meg a szüleim azonnal.

- Nem éppen- rázta meg a fejét a Jégember. – Melody nem éppen így gondolta.

Tommi volt az, aki egy lezárt borítékot vett elő. Mindenki láthatta rajta a helyi jegyző hiteles pecsétjét, ami a műtét előtt 3 nappal került a papírra. Átnyújtotta a kezelőorvosomnak az okmányt, aki felbontotta és olvasni kezdte a dokumentumot. Bólogatott néhányat, majd felemelte a fejét és végignézett a jelenlévő személyeken. Végül megszólalt.

- A kisasszony kezeléséről mostantól csak és kizárólag Mr. Sebastian Vettel dönt- jelentette ki.

- Mégis miért?- kérdezte az említett.

- Majd ő elmeséli- nyújtott felé a fiatalabb finn egy újabb borítékot. Ennek az elején a kézírásommal annyi szerepelt: Seb Vettel.

„Seb!

Ha ezt a rövid levelet a kezedben tartod és olvasod, az azt jelenti, hogy számomra az élet nagy büntetést rótt ki. Sajnálom, hogy nem tettem meg mindent azért, hogy ismerd a fiunkat. Ő tud rólad mindent, remélem, hogy nem taszítod el magadtól. A fiúknál van egy meghatalmazás a kizárólagos gyámságodról arra az esetre, ha nem ébredek fel és hajlandó vagy nevelni Sebastiant. Fogalmam sincs, hogy milyen lehet az állapotom, mikor olvasod ezeket a sorokat, de arra kérlek, hogy úgy dönts, ahogy jónak látod. Ne törődj a szüleimmel! Arra vágyom, hogy te mondd ki a végső szavakat. Szerettelek, szeretlek és szeretni foglak egészen addig, amíg a szívem meg nem szűnik dobogni.

Melody”

- Miért adtál a kezembe ekkora terhet?- simogatta meg az arcom már majdnem sírva Sebastian.

- Anyu megígérte, hogy felébred. Megígérte nekem. Fel fog ébredni. Mindig betartja az ígéretét- magyarázta kicsi Seb félve Kimi karjai közül. Kétségbeesett tekintete köztem és Sebastian arca között ugrált.

2010. október 26., kedd

Az a bizonyos nagy Ő - 2/6

Tommi nyitott nekik ajtót és teljesen ledöbbent, mikor meglátta Kimi kezében őt.

- Ki az?- kiabált ki a konyhából Ő.

- Kimi. Elhozott valakit- felelt a fiatalabb finn barátjának.

- Mégis kit?- lépett ki a hatalmas térbe Ő. Maga Sebastian Vettel.

- Valakit, aki beszélne veled, ha már Melody-nak nem hagytad a dolgot- válaszolta Kimster.

Ő csak nézett a barátaira, hogy miért is akarják még mindig azt bizonygatni, hogy Melody nem verte át és még mindig szereti. De ekkor előlépett a Jégember takarásából ő. Sebastian megdöbbenve bámulta a 3 éves kisfiút. A leginkább az lepte meg Őt, hogy a pici gyermekben önmagát és az öccsét látta viszont. Sosem gondolta, hogy Melody nagy titka, amit neki is tudnia kell, az egy közös gyerek. Merthogy tagadhatatlan volt, hogy ő a pici apja. És talán nem is akarta tagadni.

- Apa!- mondta a kisfiú félszegen és előre lépett egyet.

- Az enyém?!- kérdezte és állította egyszerre a férfi. – De hogy…?

- A neve Sebastian- mondta Tommi. – Melody próbálta neked elmondani attól a pillanattól kezdve, hogy megtudta, ő létezik. Csak te voltál olyan önfejű, hogy nem hallgattad meg.

- Mióta tudjátok?- meredt a két férfire.

- Lassan másfél éve. De nem hagytad, hogy megmondjuk neked- felelte Kimi komolyan.

A kisfiú ekkor már a nappalit fedezte fel. Nagyon tetszett neki a hatalmas tér, főleg, hogy ott lehetett, ahol az apukája. Habár kicsi volt és nem értette a felnőtteket, annyiban biztos volt, hogy az apukája szereti. Akkor is, ha eddig nem volt vele. Ahogy az asztalhoz lépett, meglátott egy képet, amin egy nő volt.

- Anya!- mondta a kicsi Sebastian és szemeiből potyogni kezdtek a könnyek.

- Mi a baj?- lépett mellé Seb és a karjaiba vette a fiát. Életében először.

- Anya beteg- motyogta a gyermek és szorosan az apukájához bújt.

- Melody rákos- szólalt meg Tommi barátja kérdő pillantását látva. – Megműtötték, sikeres is volt a beavatkozás, de kómában van. A szervezete a korábbi kemoterápia miatt eleve gyenge, de most nagyon úgy fest, hogy vége lesz. Egyszer már visszahozták, de nem biztos, hogy legközelebb is sikerülni fog.

- Ne mondj ilyet!- emelte meg a hangját Seb. – Fel fog ébredni.

- Talán már belefáradt abba, hogy küzdjön érted- morogta Kimi.

- Eddig ő küzdött. Most én fogok- felelte céltudatosan a Férfi.

Nem tartott számára sokáig, hogy átöltözzön. A gyermeket, a fiát viszont egy pillanatig sem tévesztette szem elől. Odafigyelt rá, nyugtatta, ahogy csak tudta. Az sem érdekelte, hogy nem Ő vezet. Száműzte magát a hátsó ülésre a fia mellé és jól esett neki. Mindent meg akart tenni azért az emberért, aki félig Ő, félig a szeretett nő. Ekkor már tisztában volt azzal, hogy mekkora hibát követett el akkor, mikor a büszkesége nem engedte, hogy megbocsásson a nőnek mindent, amit tett. Csak remélhette, hogy nem lesz késő. A kórteremhez érve érezte, hogy a szíve a torkában dobog.

A kisfia fogta meg a kezét biztatólag és húzta be a szobába, ahol Melody feküdt. Ott voltak a lány szülei, de nem fordult feléjük. Csak nézte, hogy mi lett azzal a csodálatos lánnyal, akit szeretett. A kórházi félhomályban csak még sápadtabb lett, a hatalmas hálóruha kiemelte a soványságát, a kemoterápia miatt kihullott az összes gyönyörű barna tincse. De azt is érezte, hogy ez kicsit sem taszítja őt, sokkal inkább növeli a már amúgy is növelhetetlennek vélt szerelmet.

2010. október 25., hétfő

Az a bizonyos nagy Ő - 1/6

Az egyetemi unatkozás is meghozta a gyümölcsét. :) Írtam egy novellát, amit 6 részben fogtok megkapni a héten, feltéve, hogy írogattok szorgalmasan megjegyzéseket nekem. :) Ha sokan írogattok, akkor lehet, hogy hozok Kísért a múlt folytatást is. :):)

-----------------------------------------------------------------------


Az a bizonyos nagy Ő

Mindenkinek vannak titkai. Kinek kicsi, kinek nagy. A saját titkomat a hatalmas kategóriába tudom sorolni. Bár, ha belegondolok, már nem titok, mert ketten tudunk róla. Én és ő. Meg még ketten, a szüleim. És még ketten, az Ő két legjobb barátja. Csakhogy ez már egy másik Ő. Ez már az a bizonyos Ő. Akinek először kellett volna tudnia. De hiába akarnám elmondani, Ő haragszik rám. És teljesen igaza van. Hazudtam. Mikor megismerkedtünk, akkor én még Mrs. Jason Donovan voltam. Pusztán üzleti alapon mentem férjhez 20 évesen. De ez az én saram és nem másé. Nyílt kapcsolatban éltünk végig. Jason általában valamelyik titkárnőjét döngette, én inkább tartós kapcsolatra vágytam. Dolgoznom sem kellett volna, de én ragaszkodtam hozzá. Így lettem pincérnő egy kávézóban. És így ismertem meg a bizonyos Őt.

A környék legtökéletesebb pasijának a karjaiban kötöttem ki. Boldog volt és boldog voltam. Mindenhol maximálisan teljesített: a pályán, az interjúkon, az értekezleteken, az ágyban… Soha előtte nem vágytam még annyira férfire testileg is, mint rá. Számomra Ő volt Adonisz. Viccelődtem is ezzel, de megpróbálta kivédeni. Nem akarta, hogy tökéletesnek higgye bárki is. Talán ez is nagy szerepet játszott abban, hogy belészerettem. És miatta képes lettem volna tönkretenni egy tökéletes vállalkozást. Mindehhez elég lett volna elválnom. Viszont Jason Donovan keresztbe tett nekem.

Kiderítette az Ő telefonszámát és személyes találkozót beszélt meg vele. Beszámolt neki a „tökéletes” házasságunkról és bizonyítékul elvitte az esküvői fotókat és a házassági szerződésünket. Aznap este ezeket az orrom alá nyomva Ő szakított velem. Teljesen kiborultam a szakítástól, főleg, mikor J. nyíltan vallott a boldogságom teljes lerombolásáról. 4 napot vett igénybe a teljes regenerálódás. Aznap hallottam először a másik őről. A kicsi őről. És ekkor lett egy újabb biztos pontom. Habár Ő nem volt mellettem, őmiatta muszáj volt cselekednem. Elváltam Jason Donovantől és újra Melody Presters lehettem. Mire vége lett a válásnak, ő is velem lehetett. Ragaszkodott ahhoz, hogy ha egyszer találkozik Ővele, ugyanaz legyen a nevük. Így Sebastiannak hívtam őt. Szerettük egymást, nagyon. A szüleim is imádattal néztek rá. Sokáig csak mi ismertük őt. Pontosabban 20 hónapig csak a miénk volt. Utána jött az Ő két legjobb barátja.

Azt mondták, hogy iszonyatosan ki van akadva még mindig. Persze ehhez hozzájárult, hogy folyamatosan kerestem Őt. Tudatni akartam Vele a titkomat, de Ő nem hagyta. A fiúknak sem akartam elmondani, de ő keresztülhúzta a számításaimat, mikor odatotyogott hozzám a kezében a kedvenc autójával és kijelentette, hogy: „Anya, Sebastian, játék!”. Ez pont elég volt a két barátnak, hogy tudják a titkomat. Attól a pillanattól kezdve megpróbálták rávenni Őt, hogy beszéljen velem, de hajthatatlan volt. Én is mindent meg akartam tenni Őérte, de teljesen eltaszított. Tudtam, hogy minden az én hibám, de csak azzal tudtam védekezni, hogy szerettem és nem akartam elveszíteni. Talán ez volt a hatalmas hibám és ezért veszítettem el. De megmaradt nekem belőle valamennyi őbenne. Egészen addig tartották bennem a lelket, ameddig lehetett.

Még az utolsó lélegzetvételemmel is Őérte küzdöttem. A kialakult betegségem sem akadályozott meg semmiben, harcoltam a nagy szerelemért. Mígnem a műtőben nem volt több levegő, nem volt több szívdobbanás. Véget ért e küzdelem, amit 3 éve folytattam. Mindenki ezt hitte egészen addig, ameddig nem lett újra működőképes a testem. A családom, az Ő két barátja mind azon voltak, hogy valamilyen módon visszahozzanak a kómából, de mindez lehetetlennek tűnt. Egészen addig, amíg Kimi el nem hozta őt. Sokáig csak azt hajtogatta, hogy: „Szeretlek, Anya!”, majd a nagy kék szemeivel felnézett Kimire és annyit mondott: „Vigyél Apához!”. A szüleim nem tartották jó ötletnek, de Kimi kitartott őmellette és elvitte Őhozzá.

2010. október 23., szombat

Kísért a múlt - 45. rész

Ha már mindenki megjegyezte, akkor csak annyi: SEBI POOOOLE!!!! (L)

-----------------------------------------------------------------------------


Igyekeztem a kezemben a ruháimmal eljutni a fürdőbe, ahonnan valahogy megpróbáltam volna jelezni valaki felé, hogy mentsen ki. Csak azzal nem számoltam, hogy egy Forma-1-es pilótától akarok menekülni. A gyorsasága az autón kívül is rendkívüli volt. Még az ajtó előtt elkapta a karom.

- Eressz el!- kapálóztam maga előtt.

- Zoé, hallgass meg!- ölelt magához szorosan.

- Eressz már el!- ütöttem a mellkasát, amennyire csak tudtam. – Miért nem azzal kezdted, hogy csak még jobban meg akarsz alázni? Miért hitegettél megint? Jól esik, hogy látsz teljesen tönkremenni?

- Kicsim, nyugodj meg!- szorított még jobban magához. – Addig nem tudunk beszélni.

- Hagyj békén végre! Örülhetsz, láthatsz összetörve- löktem el magamtól.

- Gyere, öltözz fel, mert megfázol- nyújtott felém egy pólót.

Bármennyire utáltam abban a pillanatban, elfogadtam a felém nyújtott pólót. Belebújva megéreztem az illatát, ami a történtek ellenére vonzott és felkeltette bennem a vágyat iránta. Utáltam magam azért, mert még mindig képes vagyok őt szeretni teljes szívemmel, pedig már összetört, ahol csak tudott.

- Elmehetek végre?- indultam volna el az ajtó felé.

- Nem, mert félreértettél- vette ki a kezemből a ruháimba, majd lenyomott a mögöttem álló fotelbe. Elém guggolt, a kezeivel a térdeimen támaszkodott. – Kicsim, teljesen félreértetted a helyzetet. Nem akartam semmi rosszat.

- Most komolyan elvárod, hogy elhiggyem?- néztem rá kétkedve.

- Szeretlek, teljes szívemből- cirógatta meg a lábam. – És kívánlak, el sem tudod hinni, hogy mennyire. De nem így akarom.

- Ezzel mire akarsz célozni?- lepődtem meg.

- Csak annyira,- kelt fel előlem – hogy az első közös éjszakánk tökéletes lesz. Hogy minden olyan legyen, mint a legszebb álmaidban. Egy olyan éjszaka, amit nem fogsz elfelejteni.

- Komolyan?- pislogtam rá a könnyeim mögül.

- Te vagy a világ legcsodálatosabb nője, aki valami hatalmas csoda folytán engem szeret- kapott fel a karjaiba. – Mindent meg akarok adni neked, hogy boldog lehess.

- Sajnálom- fúrtam a fejem a vállába. – Túlreagáltam a dolgot, pedig nem kellett volna.

- Félreérthető volt a dolog, amit én okoztam- fektetett le a puha ágyba. – Ígérem, hogy erre odafigyelek a közeljövőben.

- Én meg egy fruskaként viselkedtem- húztam a fejemre a paplant.

- Már mindketten okosabbak vagyunk, és nem fogjuk elszúrni- küzdött meg velem, hogy a takaró ne legyen a fejemen.

- Remélem, hogy Seb sem fogja elszúrni- jegyeztem meg.

- Nem hinném. Szereti Evangeline-t és Angel is tudja ezt. Minden rendben lesz velük. Majd reggel kifaggathatod- adott egy puszit a nyakamra.

- Jó, majd megteszem- fordultam felé, majd a mellkasát párnaként használva álomvilágba távoztam.

2010. október 22., péntek

Kísért a múlt - 44. rész

Sziasztok! Mivel a kommentek kicsit megfogyatkoztak, ezért a következő részhez szeretnék kérni 4-5 kommentet ösztönzésként magamnak. :P

-------------------------------------------------------------------


Nem kellett csalódnunk a helyben. Nem csak első pillantásra nézett ki jól. A zene olyan volt, amit szerettünk, és amire lehetett táncolni. Az italok jók voltak és nem is voltak drágák. A hangulatról pedig nem is kell beszélni. Azt hiszem, elég csak annyit mondanom, hogy fergeteges egy bulin vettünk részt.

Kb. 25-nél hagytam abba annak a számolását, hogy mennyien próbálkoztak be nálam. Ha a mindenki által felajánlott „Meghívlak egy italra!” felajánlást elfogadom, akkor fél óra alatt annyira padlón lettem volna, hogy külön brigád kellett volna a szállodába szállításomhoz. De a kezdő alkoholmennyiség után semmit nem ittunk.

Inkább a parketten mutattuk meg a (nem)létező tánctehetségünket. A két fiú az elejében nagyon nem akart csatlakozni hozzánk, de nem tartott sokáig meggyőzni őket. Elég volt Evangeline-nel karöltve elmenni táncolni. Együtt, kissé erotikusan mozogva pillanatok alatt magunkhoz csábítottuk a pasikat.

Imádtam, ahogy Kimi erős kezei átölelnek és közben végig a nyakam csókolgatja. Mindent elkövetett, hogy ne tudjak másra figyelni, csak rá. De nem is akartam mást, csak őt. És ezt bizonyítottam is neki, hiszen senki nem tudott elcsábítani mellőle. Az ő ölelése, az ő csókjai voltak azok, amiknek nem tudtam nemet mondani.

Végül fél 1-kor kértem arra, hogy menjünk vissza. Seb és Eva már több, mint egy órával előttünk távozott. Mi kitartóak voltunk, de így is korai távozóknak számítottunk. Kicsit sem érdekelt a dolog, hiszen minden vágyam az volt, hogy kettesben lehessek Kimivel.

A szállodában az ő szobájába mentünk, tekintve, hogy a délután folyamán átpakoltam minden holmimat hozzá. Másnap este úgyis megyünk Sebbel haza, Németországba a keresztszüleimhez. Addig pedig minden időmet vele akarom tölteni. És ezt jeleztem felé is.

Alig csukódott be az ajtó mögöttünk, rávetettem magam Kimire. Belecsimpaszkodtam a nyakába és csókolni kezdtem az ajkait. Nem tiltakozott a drága, azonnal megadta magát nekem. Pillanatokkal később már a karjaiba kapott és az ágyhoz cipelt, ahová lefektetett, majd fölém feküdt.

Ahogy a teste nekem feszült, éreztem, hogy kezdem elveszíteni a kontrollt önmagam felett. A tudat pedig, hogy még mindig ennyire kíván (ezt tudatta a nekem feszülő igencsak szűk nadrágja) imponált nekem. Vele akartam tölteni az éjszakámat, olyan szenvedélyesen, mint régen.

Türelmetlenségemet az bizonyította, hogy alig feküdtünk le az ágyra, már a pólóját rángattam le róla. Ő sem nagyon volt türelmes, a felsőmet pillanatok alatt lekapta rólam. A nadrágokkal mindketten szenvedtünk egy kicsit, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy fehérneműben csókoljuk egymást.

Sikeresen át tudtam forgatni a hátára Kimit és a csípőjére ültem. Láttam a szemében azt a régi csillogást, amit minden alkalommal sikerült kihoznom belőle. Csak figyeltünk egymást, de a szavak nem is kellettek a megértéshez. Bőven elég volt látni a másikat. Újra 18-nak éreztem magam. Egy olyan lánynak, akinek mindent megadott az ég egy férfiben összegyúrva.

A kezem elkalandozott a kidolgozott mellkason, ami szaporán emelkedett és süllyedt. Az ujjaim alatt éreztem a szapora szívverését is, ami megint elindított bennem valamit. Gyorsan kikapcsoltam a melltartómat, ami a sarokban végezte, mikor elhajítottam. És láttam Kimi szemében a vágyat.

Lehajoltam hozzá, hogy megcsókoljam. A csók, amelyet kaptam, mindent megért. A kezem elindult a testén bizonyos lentebb lévő régiók felé. Alig választott el minket két vékony anyagdarab, amitől mindenképpen meg kellett szabadulnunk. Kimi azonban elkapta a kezem és megállított.

- Nem… most nem!- rázta meg a fejét.

Egy pillanatig csak bámultam rá anélkül, hogy felfogtam volna, mit is mondott. Mikor elkezdtem megérteni a mondatát, a testemet elöntötte a szégyen. Lemásztam róla és a kezeimmel takartam a fedetlen kebleimet. A sírástól fojtogatva próbáltam összegyűjteni a ruháimat és bemenekülni a fürdőbe, mielőtt nyíltam felzokogok.

2010. október 18., hétfő

Kísért a múlt - 43. rész

A készülődés az én szobámban folyt az esti bulira. Evangeline elmesélte nekem, hogy mi is történt közötte és Sebastian között. Meglepett, hogy az unokaöcsém így le tudta volna teperni. Nem volt olyan viselkedés, amit megszoktam volna Sebitől… Ez valami új volt, a szerelem valamilyen mellékhatása.

- Még mindig remeg a térdem, ha erre gondolok- mondta barátnőm a kezében a szemceruzájával.

- Akkor ne most remegjen a térded, mert nem lenne szép, ha kiszúrnád a szemed- léptem mellé, hogy a tükörben megnézzem magam.

- Az a baj, hogy nem tudok másra gondolni, csak rá…- vallotta be.

- Tudom, hogy nem kellene emlegetnem, de még Hanna sem viselkedett soha így a közelében- jegyeztem meg a lánynak.

- Ha engem kérdezel, az a csaj nem tudta, hogy milyen kincset birtokol- felelte magabiztosan Eva. – De én tudom, mert volt, aki nem hagyta, hogy csukott szemmel járjak a világban.

- Persze, hogy nem hagytam!- adtam hangot az egyetértésemnek. – Megválogatom a leendő sógornőimet. Ezt már Fabian is tudja.

- Habár nem Vettel a vezetékneved, néha olyan vagy, mint ő- mosolygott rám barátnőm.

- Volt időm azonosulni vele- mosolyogtam én is.

Felkaptuk a táskáinkat, vetettünk egy utolsó pillantást magunkra a tükörben, majd elindultunk a hall felé. Ott találkozunk a bulizni induló csapatunkkal. A csapat szerelői közül csak kevesen jönnek, de ismerve mondjuk a Red Bullt vagy a Toro Rossot, lesz elég pasi a környezetünkben.

-Aztaaaa- tátotta a száját egy csomó szerelő, mikor kiléptünk a liftből.

- A mennyek kapuja megnyílt előttünk…- motyogta Seb maga elé.

- Nekem a pokol kapuja hamarabb kinyílik…- felelt erre Kimi. – De ilyen gyönyörű démonok kedvéért mindent- adta be a derekát ő is.

- Azt hiszem, hogy túl sokat jártak a templomokban…- súgta nekem Angel.

- A Biblia mégsem olyan jó esti mese- feleltem szintén sutyorogva.

Vigyorogva érkeztünk oda melléjük, majd elindultunk végül bulizni. De nem a bájolgós buliban tettük tiszteletünket, hanem elmentünk arra a szórakozóhelyre, amit az egyik spanyol szerelő ajánlott. Alig léptünk be a helyre, láthattuk, hogy itt az éjszaka alatt főleg F-1-esek lesznek jelen.

A ruhatárban leadtuk a feleslegessé vált kabátokat és táskákat, majd a pult felé indultunk. Nem volt egyszerű végigmanőverezni, mert akik már táncoltak, azok nem nagyon figyeltek oda ránk, többiekre. De minket nem zavart, úgy voltunk vele, hogy az éjszaka erről szól. Végül két bárszéken foglaltunk helyet mi, lányok, a többiek álltak.

- Mit iszunk?- kérdezte Seb, aki ebben nem volt valami jártas.

- Te csak valami lazábbat- nézett rá Evangeline. – Józannak kell lenned, mert tartozom neked- pirult bele a mondandójába.

- Mit adhatok?- lépett elénk a pincér.

- Két vodka-narancsot és két feles vodkát… Mit kérsz kísérőnek?- pillantott rám Kimi.

- Legyen barack- néztem a srácra.

- Akkor még 3 dl baracklé- fejezte be Kimi. Amint megkaptuk az italokat, fizetett is.

- Mi igyuk keverve, ti meg tisztán?- háborodott fel Sebi a dolgokon.

- Neked el kell valamit intéznek az angyaloddal. Ahhoz, hogy józan maradj, bőven elég ennyi alkohol, öcsi- magyaráztam el a dolgot neki.

- Akkor- emelte fel barátnőm a poharát – egészségünkre!

Koccintottunk, majd mindenki ivott. Mi lehajtottuk a felest Kimivel, ők pedig kortyolgatták az italt. Ez volt az esténk kezdete…

-------------------------------------------------------------

És egy kis off a végére (ahogy Rékám szokta mondani):


Nem tudom, hogy ki mennyire van otthon Kimi életébe, de találtam egy képet, ami bemutatást enged abba, hogy mennyire tart rendet:

2010. október 16., szombat

Kísért a múlt - 42. rész

Egy kis csemege a Seb – Eva fanoknak. :)

------------------------------------------------------------------------


(Evangeline szemszöge)

Míg mások a futamot figyelték, addig én gondolkoztam. Próbáltam kitalálni, hogy mivel lehetnek örökre leszerelni Shawn-t. A múlt, ami összekötött vele, néha béklyóként fojtogatott. Gyakran nem tudtam végigaludni az éjszakát, mert vele álmodtam. Egy időben Seb is felkelt erre, de mostanában nem.

- Angel- simogatta meg az arcom a hercegem.

- Miről maradtam le?- fordítottam felé a fejem. Meg sem próbáltam tagadni előtte, hogy nem vagyok képben.

- Vége a futamnak. Menned kellene Robert elé- emlékeztetett a feladatomra.

- Gino, mehetünk?- fordultam a férfi felé, aki bólintott, majd követett.

Már szinte meg sem lepett, hogy az újságírók között ott ácsorgott Shawn is. Nem akartam látni őt, de levakarhatatlan volt. És abból sem csinált titkot, hogy engem akar tönkretenni. Merthogy volt néhány pilóta, aki tőle tudta meg, hogy Sebastian Vettel egy házas asszonnyal jár.

Voltak, akik emiatt támadták Sebit, de ő mindenkit leszerelt. Azt mondogatta nekem, hogy ne érdekeljen a dolog. Csak az számít, hogy mennyire szeretjük egymást. Abban pedig senki nem tud hibát találni. A múltammal meg csak nekem kell foglalkoznom, nincs senki, akinek elszámolással tartoznék.

Ezekkel a dolgokkal nyugtattam magam minden alkalommal, mikor Robert nyilatkozott és a férjem közvetlen közelről bámult engem. Gino valójában nem is az interjúkra figyelt, hanem csakis őrá. Én pedig türelmes voltam és senki felé nem mutattam, hogy mi zajlik bennem.

- Köszönjük a kérdéseiket!- mosolyogtam a riporterekre a 20 perc letelte után.

Robert nagyot fújtatott, mikor végre eléggé messze érezte magát a sajtótól. Látszott rajta, hogy elég volt számára ebből a hétből, másra sem vágyik, mint a pihenésre. Ki is jelentette, hogy meg se próbáljuk elráncigálni az esti buliba, mert ő aludni fog. Ígéretet tettem neki nagy nehezen.

- Kihoztam mindent az irodádból- nyújtotta felém a táskám Seb.

- Köszönöm. Megyünk?- bújtam oda hozzá.

- Igen, menjünk- adott egy puszit a fejemre.

Elköszöntünk a csapattól és elindultunk a VIP parkoló felé, ahol ácsorgott egy BMW, amivel Seb furikázhatott a hétvégén. Még mindig voltak olyanok, akik furcsán bámultak minket. Beismerem, nem mindennapi, hogy ennyire látszódjon, hogy ki a fiatalabb, de már nem zavart. Már nem figyeltem erre az apróságra.

A kocsihoz érve Sebastian betette a csomagtartóba a sporttáskáját, amiben az overallja és az egyéb cuccai voltak. Majd mindketten beszálltunk az első ülésekre és végre egy kicsit biztonságban voltunk a sötétített ablakok mögött. Kissé megnyugodva hunytam le a szemeimet és szívtam be az autóban lévő levegőt, ami keveredett Seb parfümjével.

Éreztem, ahogy a lélegzete hirtelen a nyakamat cirógatja. Megtehettem volna, hogy kinyitom a szemem és megmondom neki, hogy jobb lenne menni. De a tiltott gyümölcs mindig édesebb. Hagytam neki, hogy mézédes csókokkal kényeztesse a nyakam és az arcom, mialatt a kezei a combomat simogatták.

- Seb…- motyogtam a nevét magam elé.

- Senki nincs a közelben sem- morogta a nyakamba.

Addig-addig csábított, amíg át nem ültem az ölébe. De előtte azért rávettem, hogy az ülést tolja hátrébb, mert különben a hátamba fog állni a kormány. El sem hittem, hogy rá tudott venni, hogy a kocsiban ennyire közel kerüljek hozzá. Azt meg végképp nem tudtam elhinni, hogy minden érintése mit vált ki belőlem.

De panaszom nem lehetett, mert éreztem azt is, hogy én mit hozok belőle. Merthogy éreztem, amint az ölébe ültem, hogy a nadrágja iszonyatosan szűk. Szinte azonnal lecsapott az ajkaimra és nem bírtam neki ellenállni. Komolyan úgy éreztem magam, mint egy tinédzser, aki mindent megtesz, akár szabad, akár nem.

És mindent megenged annak, aki vele van. Merthogy Seb kezei nem nagyon a karjaimat vagy az arcomat simogatták. A kezei a pólóm alatt a hátamat simogatták, majd pedig a melltartóm csatjával kezdett foglalatoskodni. Ekkor jött elő a felelős és józan eszem, az érett Evangeline.

- Sebi, most hagyd abba!- húzódtam el tőle.

- Angel…- kezdte kissé kétségbeesetten.

- Ne itt és ne most azonnal!- cirógattam meg az arcát. – Légy türelmes… legalább estig- tettem hozzá, mikor láttam a szemei csillogását.

- Szeretlek, édes!- csókolt meg még egyszer gyengéden. Nagy nehezen visszatértünk az eredeti állapotokhoz és elindultunk vissza a hotelbe.

2010. október 12., kedd

Kísért a múlt - 41. rész

Hiába tették fel az egyértelműen fontos kérdést a többiek, arra sem volt időm, hogy elgondolkozzak a dolgon. Mert kaptam egy sms-t a férfitől, hogy még a futam kezdete előtt fel fog szállni a gépe és azonnal indulnia kell a szállodába, ha nem akarja azt lekésni. Így én is nekiindultam a paddocknak.

A kapuban találkoztam vele. Mint kiderült, neki Angliában kell lennie a következő futamig végig, míg mi Sebbel megyünk haza Németországba. Vagyis 2 újabb hétig nem fogok vele beszélni, ami a jelen helyzetben talán nem akkora probléma. Mikor indulni készült, lehajolt hozzám és szájon csókolt.

És a csókunknak közönsége is volt. Méghozzá maga Kimi Räikkönen. Ahogy elindultam vissza, a pálya szíve felé, rápillantottam. A szemében benne volt a szerelmünk, de mellette egy kis fájdalom is. Óvatosan felemeltem a kezem, amiben a mobilom volt. Picit rám mosolygott, majd ő is felemelte a sajátját.

„ Sajnálom az előbbit. De még nem tudtam vele beszélni. Meg tudod bocsátani? P.Z.”


„Ugyan, kicsim! Nem történt semmi. Én több bocsánattal tartozom. K.R.”


„Hagyjuk inkább. Szurkolok majd a futamon. Ha J. kicsit magadra hagy, odamegyek a rajt előtt. P.Z.”


„Ilyen ígéret mellett elintézem, hogy ne legyen ott. Várlak! K.R.”

Nyugodtabb lelkiismerettel mentem vissza a BMW-hez, ahol várt már barátnőm az ebédünkkel. Jól szórakoztunk végig, nem nagyon törődtünk semmivel. Majd a verseny előtt ígéretemhez híven meglátogattam a Jégembert és kapott tőlem szerencse puszit. A futamot pedig a bokszban néztem.

Sajnos nem jött össze semmi. A kocsi megadta magát a 9. körben. Kicsit sem volt szerencséje a finnek, aki fején a sisakkal távozott. Szívem szerint átrohantam volna hozzá, hogy megvigasztaljam, de nem tehettem meg Jenni miatt. Láttam, mikor együtt távoztak a pályáról.

Én sem sokáig voltam még ott, sikerült találnom magamnak egy fuvart fél órával később. Mikor megérkeztünk, akkor láthattam, hogy Mrs. Räikkönen a csomagjaival együtt száll be a taxiba. Ekkor már tudtam, hogy az, akire én vágyom, egyedül van. Így az ő szobája felé vettem az irányt.

Kopogtam az ajtón. Türelmesen vártam, de senki nem nyitotta ki. Kopogtam újra, de semmi. Kicsit mérges voltam, de nem jöttem ki a sodromból. Írtam egy sms-t („Igazán beengedhetnél a lakosztályodba… P.Z.”) és türelmes voltam ismételten. Erre már jött és beengedett.

- Azt hittem, hogy az a hárpia jött vissza. Sajnálom!- ölelt magához.

- Már jobb- vigyorogtam rá.

- Gondoltam…- rázta meg a fejét, majd megcsókolt.

- Mi a terved estére?- mentem beljebb, mintha csak otthon lennék.

- Alvás- vágta rá azonnal.

- Mikor voltál utoljára bulizni? Mikor nem arról szólt a dolog, hogy igyunk, hanem arról, hogy jól érezzük magunkat?- fordultam felé.

- 2001, Haloween- adta meg a választ. – Talán emlékszel rá…

- Ha ennyire kellek neked egy jó bulihoz, akkor elmegyünk ma este az össznépi buliba- jelentettem ki.

- Zoé, én szívesebben lennék kettesben veled- ölelt át.

- Tiéd vagyok egész éjjel- mosolyogtam rá szendén, majd megcsókoltam…

2010. október 10., vasárnap

Kísért a múlt - 40. rész

Fél óra múlva csak feküdtünk az ágyon egymás mellett és néztük a másikat. Imádtam látni, ahogy csillogott a szeme, a szívem minden dobbanása az ő nevét zakatolta. A gyönyörű kék szemek felém sugározták azt a mélyről jövő szerelmet, amit én is éreztem minden porcikámmal.

Nem kellettek szavak. A csönd, ami körbevett minket, elmondott minket. Nem volt rajtam sok ruha, de éreztem, hogy a közöttünk pattogó szikrák mindent felforrósítanak. És mikor az ajkaink találkoztak, azt hittem, hogy a mennyekben vagyok és minden tökéletes.

- Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagy, velem- simogatta meg az arcom Kimi.

- Én sem hiszem, hogy tényleg itt vagyok- nevettem fel.

- Kimi, benn vagy?- kopogott az ajtón az a személy, akiről nagyon nem akartunk tudni.

- Egyszer meg fogom fojtani- suttogtam a férfinek, mialatt felálltam.

- Segítek benne- súgta Kims válaszul.

Gyorsan felkeltünk, majd én bementem a fürdőbe. Előtte azért az albumunkat visszazártuk a fiókba, amiben eddig is rejtőzött. És persze megosztottam a férfivel az ötletemet, hogy miként is védjük ki a bajokat. Majd a fürdőben elővettem a nálam lévő szemceruzát és szemhéjpúdert, majd elkezdtem megalkotni az álcámat üzenetírás közben.

„S.O.S. Jenni itt van. Kellenél te és szólni kellene Sebnek, hogy jelenleg látványosan utál engem. Z.”

„2 perc és ott vagyok. Sebinek szólok, te meg addig próbáld kihúzni. E.”

Gyorsan elkészítettem a sminkemet, ami sikerült olyan jól, hogy bárki elhiggye, hogy most bőgtem egy csomót, és megpróbáltam eltüntetni a nyomait. Előkaptam egy zsebkendőt, majd hangosan kifújtam az orromat és teljesen megtörve kimentem a Räikkönen házaspárhoz.

- Ő meg mit keres itt?- kérdezte Jenni vádlón.

- Jobban vagy?- lépett mellém Kimi mit sem törődve a feleségével.

- Nem- ingattam a fejem és sírásra görbült a szám.

- Mi történt?- jött mellém a nő és megpróbált kedvesebb lenni.

- Sebastian… és én… összevesztünk… nagyon- zokogtam a zsebkendő takarásában. – Még soha nem volt ilyen.

- És hogy kerülsz ide?- nézett fel a férjére.

- Majdnem összeesett itt, a szobától néhány lépésnyire. Csak beengedtem, hogy jobban legyen- felelte a Jégember. Ekkor rontott be Evangeline.

- Annyira sajnálom, Zoé!- ölelt meg. – Most osztottam ki teljesen, de nem nagyon értette meg.

- Sosem fog megbocsátani…- suttogtam magam elé és zokogást színlelve távoztam.

Szerencsére nem nagyon tűntünk fel senkinek, így amint visszaértünk a BMW-hez, lemostam a sminkemet. Utána Seb és Angel berángattak a lány irodájába és követelték a teljes, hosszú verzió elmesélését. Miután kiörömködték magukat, feltették a legkézenfekvőbb kérdést: Mi lesz Laurent-nal?

Kísért a múlt - 39. rész

Sziasztok! Bocsánat, hogy csak most jelentkezem, de hosszú hétvége volt. Bár, minden egyes ébrenlét megérte (SebVettel (L))! Újra 4 komment, jó? (Lehet, hogy csak holnap,tőletek és attól függ, lesz-e net az albérletben)

------------------------------------------------------------------

Gyorsan kopogtam, majd megpróbáltam benyitni, de zárva volt. Reméltem, hogy Kimi benn tartózkodik, mert különben bajok lesznek. Szerencsém volt, mert az ajtó kinyílt, majd a szőkeség kilépett mellém és körülnézett, míg én bementem a szobájába. Az ágyon egy album hevert kinyitva.

Odaléptem a bútor mellé és kezembe vettem a könyvet. Hallottam, ahogy kattan a zár ismételten, de nem figyeltem rá. A nyitott oldalra pillantottam, majd becsuktam a könyvet. Az a fotóalbum volt, amit tőlem kapott a 21. születésnapjára. Benne volt minden boldog pillanatunk. Jó érzés volt a kezemben tartani.

- Én…- kezdte Kimi közvetlenül mögöttem, de megráztam a fejem.

- Sok benne az üres oldal- jegyeztem meg és felé fordultam. – Talán be kellene fejezni, hogy teli legyen.

- Milyen képekkel?- kérdezett vissza azonnal.

- Nincs kedves mesélni nekem?- ültem le az ágyára. – Utána tudok csak felelni a kérdésedre.

- Meghallgatsz? Tényleg? Komolyan?- csillant fel a szeme és leült mellém.

Csak bólogattam feleletként. Nagy levegőt vett, majd elkezdte mesélni a dolgokat. Mindent, ami összekötött minket. Voltak pillanatok, mikor közbe akartam szólni, hogy hagyja abba, mert iszonyatosan fáj, de nem tettem. Meg kellett tudnom mindent. És ami a legfontosabb: választ kellett kapnom a miértekre.

- Gyáva voltam bevallani neked, hogy a versenyzést választom- suttogta maga elé a végét.

- Miért kellett választanod?- emeltem fel a fejét.

- Mert még gyerek voltam és mindent elhittem- rázta a fejét. – Választás elé állított a csapatom, hogy vagy teljes mértékben a versenyzésre koncentrálok, vagy felejtsem el a Forma-1-es karriert.

- És Hanna?- kérdeztem egy újabb fájó pontra.

- Azt mondták, hogy ő nem fog befolyásolni és könnyebb lesz mellette. Mint mondtam, nem voltam elég érett, hogy lássam a dolgokat- felelte az ágyat bámulva.

- Néha elgondolkoztam rajta, hogy utánad megyek, és a képedbe vágom, hogy mennyire utállak- kezdtem bele a mesélésbe én is. – De mindig rádöbbentem, hogy képtelen lennék rá.

- Pedig megérdemelném- piszkálgatta az ágytakarót.

- Lehet, hogy megérdemelnéd- értettem egyet vele. – De ha valakit igazán szeretsz, akkor egy ilyen bűnt képes vagy megbocsátani neki.

Hirtelen emelte fel a fejét és rám nézett. Egy pillanatig felrémlett a Jégember arca, de szinte azonnal el is tűnt. Megjelent előttem az érzelmekkel teli Kims. Láttam rajta, hogy képtelen elhinni, hogy ezeket mondtam. Azonban a szemében ott csillogott a remény és az a rengeteg szerelem, amivel mindig boldoggá tett. Gyorsan belecsíptem a karjába.

- Áu! Ez fájt- kezdte dörzsölgetni a karját, míg én nevettem. – Miért kaptam?

- Hogy tudd, nem álmodod a beszélgetésünket- mosolyogtam rá és magam elé húztam az albumot. – Van nálad fényképező?- fordultam Kimi felé.

- Van- húzta elő a fiókjából. – Miért?

Nem feleltem, csak odaültem mellé, kissé hozzábújtam és csináltam egy képet kettőnkről. Majd megfogtam a könyvet és kértem 5 percet tőle. Gyorsan átrohantam a BMW-hez és szinte berontottam Evangeline irodájába, amivel a frászt hoztam rá és Sebire, akivel egymást falták éppen.

Magam elé húztam a gépét, majd feltöltöttem a közös képünket. Utána gyorsan ki is nyomtattam azt, majd beletettem az albumba. Fölé írtam a dátumot, alá pedig csak annyit: „Az örökkévalóság kezdete”. Majd egy gyors köszönés után visszamentem Kimihez, aki még mindig az ágyon ücsörgött.

- Ezért kellett a gép- adtam neki oda az albumot. Meglepve bámulta a képet.

- Ez…- pillantott rám.

- Tegnap beszélni akartam Evangeline-nel, de mikor odaértem, éppen veled beszéltek. Hallottam, amit mondtál Jenniről, és ez vezetett odáig, hogy beadjam a derekam, beszéljünk. Majd beleírtad az sms-be, hogy szeretsz, nekem pedig zakatolni kezdett a szívem. Valahogy így- húztam fel őt és a kezét a szívemre helyeztem.

- Szeretlek, hercegnőm- ölelte át a derekam.

- Én is szeretlek, bajnokom- mosolyogtam rá, majd átadtam magam a csókunknak.

2010. október 7., csütörtök

Kísért a múlt - 38. rész

Komoly, mindent megváltoztató, mindenki számára érdekes folytatás = 4 komment után. :)

-------------------------------------------------------------------------------

Reggel kéz a kézben mentünk le az ebédlőbe Laurent-nal. Nem éppen erre vágytam, főleg azután nem, hogy alig aludtam valamicskét az éjjel. Végig azon kattogott az agyam, hogy mit is érzek és ez min változtat. Mert változnia kell mindennek, ebben biztos voltam. Úgyhogy volt min elmélkednem.

Még szinte be sem léptünk a szálloda éttermébe, már minket bámult a „kedvenc” szépségkirálynőnk. Éppen Kimi társaságában állt a svédasztal mellett és válogatta a reggelijét. Mi is odamentünk kedvesemmel és ekkor jött életem talán legjobb színésznői alakítása.

- Sziasztok!- köszöntünk nekik kedvesen.

- Sziasztok!- nézett fel Kimi. – Ő a feleségem, Jenni- mutatott a nőre, aki „szívből jövő” mosolyt villantott felénk. – Jen, ők pedig Zoé, Sebastian rokona és Laurent, FIA-s munkatárs.

- Igazán örülök!- nyújtotta felém a kezét, majd kaptam két puszit is, mikor kezet fogtunk.

- Én is örülök, hogy végre ismerhetlek- mosolyogtam nagyon szépen, a két pasi meg csak bámult. – Kimi már sokat mesélt rólad.

- Valóban?- villant a férfi felé a szeme.

- Azt hiszem, hogy minden férfi irigyelheti azért, mert ilyen gyönyörű, szerető és gondoskodó nő áll mellette- vettem magamhoz egy tányért.

- Ez igazán kedves tőled, édesem- simogatta meg a Jégember arcát a nő, aki ennek annyira nem örült. – Azt hiszem, hogy én is szerencsés vagyok, mert egy ilyen férfit tudhatok a magaménak.

- Biztos vagyok benne- mosolyogtam és válogatni kezdtem. – Bár nem fogok panaszkodni, mert nekem is sikerült kifognom egy olyan pasit, akik után a nők két kézzel kapkodnak- pillantottam a nagyban válogató francia férfi felé.

- Régóta tart?- érdeklődött egyből.

- Több, mint egy hónapja. Eléggé komolynak tűnik- meséltem lelkesen.

- Kicsim, megyek, keresek egy asztalt- lépett mellém Laurent.

- Rendben, sietek- fordultam felé és adtam neki egy szerelmesnek kinéző csókot.

- Igazán jól mutattok együtt- mosolygott Jenni, majd elindult a pult másik vége felé, ahol a teák kaptak helyet.

Én letettem a tányéromat, amire felhalmoztam némi ételt, majd fogtam egy bögrét és nagy adag kávét öntöttem bele. Az éjszakai virrasztás miatt szükségem volt a koffeinre. Éppen a megfelelő mennyiségű cukrot pakoltam bele, mikor megjelent mellettem egy szőke buksi, amit nagyon jól ismertem.

- Sajnálom az előbbit- suttogtam neki halkan.

- Nincs okod sajnálni, hiszen ez a te életed- felelte Kimi is halkan.

- De, van okom sajnálni- néztem a szemébe, majd magára hagytam.

Csak reménykedhettem abban, hogy érti, mire is gondoltam pontosan. De már az is megnyugtatott, hogyha nincs vele teljesen tisztában, akkor elmagyarázhatom neki a nap folyamán, mikor beszélünk. Talán ezért volt jókedvem az egész reggeli alatt.

Ahogy befejeztük, Laurent egyből kézen fogott és elkezdett húzni a kocsija felé. Együtt mentünk ki a pályára, majd elkísértem az FIA kamionjaihoz és végül elköszöntem tőle. Azt ígérte, hogy ír majd egy üzenetet, hogy mikor és merre kell majd mennie, hogy kiderüljön, meddig leszünk külön és el tudjunk búcsúzni.

Tekintve, hogy még csak fél 10 volt, bementem a BMW motorhome-ba, ahol legnagyobb meglepetésemre az egyik asztalnál már ott ücsörgött Evangeline. Gyorsan le is telepedtem mellé, majd elkezdtük kielemezni azt, ami történt velünk. Jó volt, hogy van valaki, akinek kiönthetem a szívemet.

Pillanatok alatt átlátta a helyzetemet és kijelentette, hogy én leszek a világ legnagyobb idiótája, ha nem hallgatom meg Kimit és nem bocsátok meg neki. Arra kértem, hogy mondjon nekem egy jó okot arra, hogy mindezt megtegyem. És ő megtette: szeretem őt és ő is szeret engem.

10 után a kérésemre kijött velem a paddockba sétálni. Úgy akartam bemenni Kimi szobájába, hogy biztos vagyok benne, Jenni nincs sehol és nem is láthat engem. Szerencsére láthattuk, hogy Miss Skandinávia éppen néhány szerelőnek teszi a szépet, így barátnőm figyelő szemeivel követve lopakodtam el a Jégember szobájáig…

2010. október 6., szerda

Kísért a múlt - 37. rész

Fel sem fogtam, hogy mit is mond konkrétan Kimi arról, hogy miért kell engem védeni Jennitől. Csak az zakatolt a fejemben, hogy miattam csinálja. Hogy én vagyok az, aki miatt még mindig házas. Neki köszönhetem, hogy az a nő még nem mélyesztette belém a méregfogait. Mindez egy eléggé hatásos megjegyzése volt.

-… De nem akarom, hogy tudja- fejezte be a mondatát.

- Miért ne tudhatná?- kérdezett vissza Seb. – Biztos, hogy megváltozna minden, amit gondol rólad.

- Nem akarom, hogy csak ezért változzanak a dolgok. Mert azt fogja hinni, hogy elvárom, hogy emiatt hálás legyen nekem. Én nem ezt akarom- magyarázta a Jégember.

- Akkor mit?- kérdezte meg Evangeline, aki időközben meglátott engem.

- Azt, hogy legyen esélyem visszaszerezni őt. Nem akarok mást, csak egy lehetőséget, amivel egy pici reményt ad nekem, hogy egyszer még velem lehet- magyarázta a férfi.

- Minden könnyebb lenne, ha már beszélt volna veled- sóhajtott fel Seb.

- Talán egyszer meghallgat, és akkor már nem leszek ennyire szánalmas helyzetben- rázta meg a fejét Kimi. – Látni őt azzal a francia nyálgéppel… minden egyes pillanatban tőrök szurkálják a szívem. De tudjátok, mit? Inkább vagyok mazochista és viselem el ezt, minthogy egy pillanatig ne lássam őt.

- Próbálok javítani a helyzeteden, de nem ígérek semmit- simogatta meg a férfi karját barátnőm.

- Köszönöm, angyalka!- mosolyodott el a Jégember. – De ideje mennem, mert holnap futam.

Ekkor kaptam fel én is a nyúlcipőt. Olyan csendben távoztam, amilyen csendben érkeztem. Majd a szobámba visszaérve megosztottam kedvesemmel azt a kegyes hazugságot, hogy azért voltam a lánynál, mert volt egy kisebb vitájuk Sebivel és ezt segítettem elsimítani. Majd lefekvés előtt gyorsan írtam egy sms-t barátnőmnek, amiben a Jégember számát kértem el.

Laurent társaságában feküdtem le aludni. Egy darabig próbált rávenni arra, hogy ne alvással töltsük el az időnket, hanem másképpen, de hajthatatlan voltam. Talán már nem is akartam annyira ezzel a pasival együtt lenni. Amint elaludt és átfordult a másik oldalára, a telefonommal a kezemben mentem ki a nappaliba.

„Holnap jó lenne találkoznunk. Fontos! P.Z. (Remélem, hogy még nem aludtál)”

Már elküldtem a rövidke üzenetet, mikor észleltem, hogy a régi nevemmel írtam alá. A P.Z. a Princessa Zoé rövidítése volt és minden üzenetem végére ezt írtam, lehetett az sms vagy levél. Mindig így utaltam arra, hogy szeretem őt és szeretem a becenevet, amit kaptam tőle. Talán a tudatalattim akarta közölni, hogy nem vehetem figyelmen kívül őt.

„10-től kinn leszek a pályán, valahol messze a feleségemnek nevezett valakitől. Valószínűleg a szobámban megtalálsz. KR. (Még ébren vagyok)”

Ő is úgy írta alá, ahogy szerettem. Én kértem meg egyszer, hogy a keresztneve helyett írja a monogramját, hogy biztos lehessek abban, hogy a bajnokomról beszélünk. Fogalmam sincs, hogy miért pont erre vágytam, de örömmel töltött el, hogy még nem felejtette el a dolgot.

„Akkor még ebéd előtt megnézlek. Beszélnünk kellene… négyszemközt. P.Z.”


„Nem probléma, Princessa. Várni foglak! Szép álmokat! Szeretlek! KR.”

Elolvasva a rövidke üzenetet nagyot dobbant a szívem. Újra és újra végigfutottam a szememmel a betűket, hogy biztos azt írta-e, vagy csak káprázott a szemem. A napokban Laurent is kimondta ugyanezt, de akkor tudtam, hogy ez nem komoly és nem szívből jött. Most viszont pont az ellenkezőjével voltam tisztában.

Nem akartam, hogy gyenge legyek, de nem tudtam mit tenni. A tökéletesen felépített váram falai leomlottak, ahogy csak voltak. Éreztem, ahogy a testemen végigfut az a szerelem, amit 6 éve örökre elástam magamban. Újra elemi erővel csapott le rám minden, ami hozzá kötött. És már nem voltam képes tiltakozni ellene. De talán nem is akartam…

„Azt írta, hogy szeret. És úgy érzem, hogy én is szeretem még mindig. Mit tegyek? Z.”


„Csak ne pánikolj! Reggel megbeszélünk mindent. És nem lep meg, hogy szereted! E.”

Neki könnyű, ott van Sebi. Nekem viszont jelenleg két pasi küzd a kegyeimért. Hogy mibe is keveredtem bele? Már én magam sem tudom…

2010. október 4., hétfő

Kísért a múlt - 36. rész

A szállodába visszaérve Laurent társaságában vonultam vissza a szobámba. Jó volt végre egy kicsit kettesben tölteni az időt a pasimmal. Az elmúlt egy hónapban, mikor ő már szabad lett volna, akkor általában én dolgoztam, hogy segítsem Evangeline-t, így alig jutott időnk egymásra.

- Hiányoztál- ölelt át kedvesem.

- Te is hiányoztál nekem- mosolyogtam rá és megcsókoltam.

- Be fogom hajtani rajtad az összes külön töltött percet- kapott az ölébe és letelepedtünk a kanapéra.

- Állok elébe- cirógattam meg az arcát. – Szívesen bepótolok minden percet.

- Reméltem, hogy hasonlóan fogsz reagálni- húzott magához és csókolt szájon.

Majd együtt elhatároztuk, hogy megnézünk valami filmet. Be is tettünk egyet a DVD-lejátszóba, befészkeltük magunkat a kanapéra néhány párna és takaró közé. A filmből kb. 5 percet fogtam fel, akkor kezdte el a derekamat cirógatni a mellettem fekvő francia úriember. Innestől kezdve nem volt sok okom a képernyőt bámulni.

A vacsoránkat is a szobámba rendeltük, majd ott fogyasztottuk el közösen. Azok a percek, amelyeket együtt töltöttünk feledtették velem a napközben átélt bajokat. Egy pillanatig sem volt eszemben sem Kimi, sem Jenni, sem az, amit iránta érzek. Nyugodt voltam és boldog. Már amennyire boldog lehettem ebben a helyzetben.

A vacsi után elküldtem kedvesemet a saját szobájába, hogy szedje össze a cuccait, hogy ne kelljen elválnunk egymástól a másnapi munkáig. Addig én gyorsan bevonultam a fürdőbe, letusoltam, majd felvettem egy selyempizsamát, amivel vonzom majd kicsit a kedves férfiegyedet, aki nálam tölti az éjszakát.

Mikor megérkezett, mondtam neki, hogy menjen el nyugodtan zuhanyozni, én már megtettem ezt. Meg is jegyezte, hogy jól áll a pizsamám, majd hatalmas vigyorral az arcán bevonult a fürdőbe. Alig volt benn 2 perce, mikor kaptam egy sms-t barátnőmtől, hogy sürgősen menjek át hozzájuk.

Gyorsan kiabáltam kedvesemnek, hogy 5 percre lelépek, majd magamra kaptam a köntösömet és elindultam a néhány méterrel arrébb lévő szobába. Valahogy már akkor éreztem, hogy csel van a dologban, hiszen pontosan tudta a lány, hogy a mai napomat Laurent társaságában akarom tölteni.

Az ajtó résnyire nyitva volt, mikor megérkeztem a szoba elé. A nappaliból a fény a kis csíkon keresztül szűrődött ki. Halkan kicsit beljebb toltam az ajtót és beléptem a szobába. Még messze voltam tőlük, ők nem láthattak engem, én is csak az ő sziluettjüket. De a hangokból be tudtam azonosítani őket.

- Szóval akkor itt van az a hárpia- jegyezte meg unokaöcsém, aki a legközelebb volt hozzám.

- Igen és minden áron ki akar készíteni engem- felelte a vele szemben lévő férfi, akit nem akartam látni.

- Miért nem válsz el tőle?- kérdezte meg barátnőm, aki a kanapén ücsörgött.

- Nem tehetem meg- rázta a fejét a Jégember.

- Miért?- kérdezte Evangeline. Választ azonban nem kapott. – Kimi, mondd el az okot.

- Nem tehetem, mert… egyszerűen nem- tagadott és elutasított.

- Kimi, bízz bennünk! Bennünk bízhatsz, feltétel nélkül- lépett oda mellé barátnőm és megölelte őt.

- Ha ti nem lennétek, én már tuti begolyóztam volna- ölelte át ő is a lányt.

- Akkor tessék bevallani mindent nekünk- mondta komolyan Eva.

- Zoét védem…

2010. október 3., vasárnap

Kísért a múlt - 35. rész

Mindketten a hang forrása felé fordultunk. Egy magas, barna hajú nő lépkedett felénk. Azonnal tudtam, hogy kit látok. Ő volt Jenni Dahlmann. A nő, aki végleg elvette tőlem Kimit. Nem véletlenül nem örültem neki, hogy ott kell lennem, ahol ő.

- Én megyek is- mondtam Kiminek, de nem engedett. Elkapta a csuklóm.

- Nem hagyhatsz kettesben vele- suttogta kétségbeesetten.

- De, megtehetem- húztam ki a szorításából a kezem. – Hiszen a feleséged!

Egyből el is indultam Evangeline felé, hogy még véletlenül se kelljen látnom azt a nőt. Már attól rosszul voltam, hogy tudtam, a közelben van. Taszított a megjelenése, a mosolya, a ruhái, a hangja, a viselkedése, mindene. Soha nem akartam megismerni komolyabban.

- Zoé, minden oké?- kérdezte Eva, mikor mellé értem.

- Nem éppen. Utálom magam, mert féltékeny vagyok arra a nőre, mikor nem is kellene annak lennem- daráltam egy szusszal.

- Nem véletlen hajtogatom, hogy beszélj Kimivel- rázta a fejét a lány. – Szerintem sokat változtatna benned is a dolog. És talán lehetne köztetek valami megint.

- Teljesen egyetértek- jelent meg mellettünk Sebi. – És téged ma már nem engedlek sehová- vonta a karjai közé barátnőmet.

- Megtudhatnám, hogy miért?- kérdezte a lány kacéran.

- Mert minden pasi téged bámul és ez engem iszonyatosan idegesít- felelte komolyan.

- Majd figyelek rá- ígértem Sebnek. – De mióta véded te ennyire Kimit? Tudtommal a múltkor még majdnem betörted az orrát.

- Beszéltem vele és megértettem bizonyos dolgokat. Neked is ezt kellene tenned- tanácsolta unokaöcsém.

- Felejtsd el!- intettem le.

Elindultam az FIA kamionjai felé, hogy felkutassam Laurent-t és megkérjem, hogy az időmérőt nézze velem a BMW motorhome-ból. Szükségem volt a pasim jelenlétére ahhoz, hogy ne azon kattogjon az agyam, hogy Kimit kivel és milyen helyzetben láttam. Utáltam magam, amiért képes voltam féltékenynek lenni.

- Csak nem engem keres a kisasszony?- lépett ki az egyik kamion ajtaján a férfi.

- Oh, én csak eltévedtem- pillantottam körbe tanácstalanul. – Esetleg tudna segíteni?

- Esetleg- lépett mellém és megcsókolt. – Esetleg nem emlékszik többre?

- Nem is tudom…- gondolkoztam el, mire kaptam egy újabb lehengerlő csókot.

- Szia, édesem!- cirógatta meg az arcom a férfi.

- Szia!- mosolyogtam rá. – Időmérő nálunk?

- Mehetünk- fogta meg a kezem és így sétáltunk vissza a hatalmas épülethez.

A kis csapatunk (Evangeline, Sebastian, Gino és Timo) már a megszokott helyen ücsörögtek. Az asztalon előttük ott hevertek az ilyenkor szokásos csemegék: gyümölcssaláta, fagyi és egy csomó gyümölcslé. Tudtunk élni, az is biztos. Mi is elfoglaltuk a helyünket, hogy együtt őrjönghessük végig az időmérő edzést, amit Kimi a 3. helyen zárt.

2010. október 2., szombat

Kísért a múlt - 34. rész

Május 12.-ét írunk, ha pontos akarok lenni. Evangeline ma kapta vissza teljesen a munkáját, így mától nekem is több a szabadidőm. És végre visszaértünk Európába. És a szünetben, ami Bahrein után volt, hazamentünk Németországba, ahol a keresztszüleim és az unokatestvéreim szeretete teljesen elhalmozott minket.

Kimi nem adta fel, mindig próbálkozott valamivel, de nem hagytam magam. Sokkal többet voltam Laurent társaságában és talán ez volt az a dolog, ami miatt egy kicsit megtörtem a lelkesedését. Azonban azt sikerült elintéznie, hogy ne lépjen a kapcsolatunk magasabb szintre, de erről nem tudott.

Barcelonában meleg volt, kellemesen jó idő. Kényelmes és csinos ruhát vettem fel, kissé bennem volt, hogy elkápráztassam a spanyol férfiakat. Mert mindenki azzal volt elfoglalva, hogy kik is fognak megjelenni itt. És ez nem kecsegtetett engem semmi jóval, tekintve, hogy tele voltunk pilótafeleséggel.

A legtöbb srác barátnője, menyasszonya vagy felesége kinn nyüzsgött a paddockban. Evangeline csak annyit mondott, hogy ne nagyon érdekeljenek a többiek, mert le fogok nyűgözni mindenkit. Természetesen vele egyetemben. Merthogy ő is szándékozott némi elkápráztatással.

- Laurent el fog ájulni, ha meglát téged- mondta barátnőm, mikor a beléptető kapu felé mentünk.

- Te beszélsz, szívem?- mosolyogtam rá. – Seb térden csúszva fog könyörögni, hogy eszedbe se jusson helyette más pasit választani.

- Sosem jutna eszembe- rázta meg a fejét, mialatt csatlakozott hozzánk Gino, de csak csendesen. – Akár tetszik, akár nem, egyszer én leszek a sógornőd.

- Ámen- mondtuk egyszerre a férfivel.

- Most engem irigyel minden pasi- lépett közénk Gino. – A paddock legszebb női mellettem sétálnak.

- Köszönjük, de nem kell túlozni- pirultam bele a mondatba.

- Csak az igazat mondtam- mosolygott ránk.

És be kell vallani, igaza volt. Ahogy haladtunk előre, egyre több férfi fordult meg utánunk és nézett végig rajtunk. Valamint megtaláltak minket a fotósok is, és egyre több vaku villant körülöttünk. Akkor már tudtuk, hogy velünk fogják beharangozni a holnapi versenyt. És persze majd jönnek a találgatások, hogy kivel is vagyunk.

Útközben több F-1 lady is köszöntött minket, volt, akivel beszélgettünk is. Jól esett, hogy maga Corinna Schumacher is megállt köszönteni minket. Őt már ismertem régebbről, hiszen Sebastiant kicsi kora óta segítették, és nekem is volt szerencsém találkozni velük. Örömmel vette, hogy mi is jelen vagyunk.

A BMW felé sétálva láthattuk, ahogy a Ferrari szerelői, mérnökei és pilótái végignéznek rajtunk. Jót nevettem, mikor megláttam, ahogy Kimit Mark Arnall próbálta jobb belátásra bírni, de nem sikerült neki. A Jégember végig minket bámult, de inkább engem.

- Azt hiszem, hogy most tetted padlóra az exedet- súgta nekem Eva.

- Nem tehetek róla, hogyha így érez- ráztam meg a fejem kicsit gonoszan.

- Viszont utánad jön a hősszerelmes- jegyezte meg Gino.

- Remek!- próbáltam megszaporázni a lépteimet, de nem volt könnyű a magas sarkú cipőmbe sietni.

- Zoé!- futott utánam Kimi. A nagy tömeg miatt megálltam, mert nem nézett volna ki jól nyíltan egy vita.

- Nem szívesen mutatkozom veled- mondtam, mikor már szemben volt velem.

- Tudom- hajtotta le a fejét. – Főleg, hogy minden pasi téged akar ebben a ruhában- mért végig alaposan.

- Hat éve még szerettem ezt a tekinteted, de most nem nyerő. Úgyhogy örülnék, ha nem bámulnál így- emeltem meg a fejét, hogy biztos ne a testem bámulja. – Mit is szerettél volna?

- Azt akartam mond…

- Kimi! Missä olet?- szakította meg őt egy számomra ismeretlen hang…

2010. október 1., péntek

Kísért a múlt - 33. rész

Laurent egyszerre volt tökéletes úriember és kiéhezett szerető, ahogy kettesben maradtunk. A mozdulatain egyszerre éreztem a sürgető vágyat és a gyengéd érzékiséget. Minden mozdulatával egy kicsit engem is felizgatott és arra bátorított, hogy jól cselekszem. Már egészen belemelegedtünk volna a dologba, mikor kopogtattak.

- Maradj!- húztam magamra a férfit és csókokkal kényeztettem az ajkait.

- Nem szándékoztam itt hagyni téged- mormolta a nyakhajlatomba, mivel ott kezdett csókolni.

Bárki is volt az, kitartó ember lehetett, mivel 5 perc múlva még mindig az ajtón kopogtatott. Már kezdett nagyon elegem lenni belőle, így megkértem kedvesemet, hogy szép szavakkal küldje el a francba azt, aki megzavarta a szerelmünk beteljesedését. Ekkor már ő is tudhatta, hogy ma nem lesz folytatás.

- Mit akarsz itt?- kérdezte az ajtóban álló, számomra ismeretlen személyt.

- Beszélni szeretnék a barátnőddel- felelte a férfi, akinek ismertem a hangját. – Mindösszesen egy tanácsot szeretnék kérni.

- Miben tudnék én neked segíteni, Mark?- léptem kedvesem mögé és átöleltem a derekát.

- Bezárkózott és valami istenverte finn idiótaság szól a szobájából, ami zavar néhány embert. Mit tudok ilyenkor csinálni?- érdeklődött a férfi teljes nyugalommal.

- Te semmit- sóhajtottam fel. – Ide most én kellek.

- Kicsim, ugye nem fogsz odamenni?- érdeklődte gyanakodva Laurent.

- De. Sietek vissza hozzád- adtam az ajkaira egy csókot.

Gyorsan visszamentem a szobámba, ahol magamra kaptam egy pólót és egy farmert, amiben kényelmesen tudtam követni Markot egészen Kimi lakosztályáig. Már a liftben hallottam két emelet között az üvöltő finn zenét, ha nem csalt az emlékezetem, akkor Lordit. Nem éppen kellemes annak, aki nem szereti.

Az ajtó előtt megpróbálkoztunk a kopogással, majd a dörömböléssel, de egyik sem használt. Nem volt valami kecsegtető a helyzet, ezért más taktikát választottam. Pötyögtem neki egy sms-t („Itt vagyok a szobád előtt, hallgattasd el ezt a valamit és engedj be!), majd vártam. Fél pillanat múlva csend lett.

- Innen elintézem- néztem az edzőre.

- Nem szívesen hagynám veled kettesben- kontrázott.

- Talán akkor nem engem kellett volna hívnod- morogtam és tovább nem érdekelt, mert nyílt az ajtó. – Irány vissza!- mutattam Kiminek, majd bemasíroztam utána és becsuktam az ajtót. – Te mégis mi a büdös francot képzelsz magadról? Tőled zeng az egész hotel, te idióta! Nem érdekel, hogy nem tetszik valami, intézd el magadban kulturáltan.

- Tudod, mi nem tetszik?- préselt neki az egyik falnak. – Az nem tetszik, hogy az a ficsúr ott érint meg, ahol akar és nekem nem engeded. Ő semmit nem tud rólad, így semmit nem is adhat neked.

- Mert te adhatsz, ugye?- kérdeztem vissza gúnyosan.

- Többet, mint hinnéd- suttogta a fülembe, majd elkezdte a nyakam csókolgatni.

Nem volt részeg, de még csak nem is ivott. Éreztem a leheletén, hogy teljesen tiszta és kibontott üveg alkohol sem szerepelt sehol. Az egészben a legrosszabb az volt, hogy ami történt, az elindított bennem valamit. Mivelhogy a kezei igencsak dél felé kalandoztak, ismervén a legérzékenyebb pontjaimat.

Jóleső és egyben vágyakozó sóhaj szakadt fel a torkomból, mikor az ajkai a kulcscsontomat kényeztették. Hagytam magamnak, hogy egy pillanatig gyenge legyek, majd nagy nehezen ellöktem magamtól. Távozás előtt még odavetettem neki egy: „Zuhanyozz le és feküdj le aludni, mert holnap futam.” stílusú mondatot, majd a liftig meg sem álltam.

A felvonóban zaklatottan dőltem neki a kabin falának, mivelhogy felrémlett a keddi álmom, ami nem itt ért véget, hanem az ágyában… meztelenül… egymásba feledkezve…

Kísért a múlt - 32. rész

Szombatig szinte minden perc elrepült mellettem. Alig rémlett fel előttem, hogy mi is történt velünk. Arra valóban nem sikerült rávennünk Evangeline-t, hogy hanyagolja a munkáját, de abba hajlandó volt beleegyezni, hogy csatlakozzam hozzá és segíthessek neki. Ha valami egy kicsit is stresszesebb volt, én csináltam meg.

Nagy segítség volt mindebben Gino és Laurent is. Sebastian pedig odafigyelt arra, hogy barátnőm megfelelően sokat pihenjen, és ne dolgozza halálra magát. A lány emiatt kicsit zabosabb volt, de Seb meglepően higgadtan és felnőttként kezelte a dolgokat. Iszonyatosan büszke voltam rá és ezt közöltem is vele.

Majd eljött végre az időmérő edzés, amikor sikerült leülnöm egy kicsit a nagy rohanás után. Belegondoltam, hogy aznap még nem is ettem, de valamiért már nem volt hozzá energiám egy pici sem. De mintha Seb és Timo (aki a másik tesztpilótánk volt) kitalálták volna a gondolataimat, elém tettek egy nagy tányér gyümölcssalátát, mivel tudták, hogy ennyi hajtás után a könnyű ételeket szeretem.

- Ki fog nyerni?- nézett körbe barátnőm a kis társaságon.

- Csak halkan merem kijelenteni, hogy nem hinném, hogy a BMW- súgtam nekik, de mindenki egyetértett.

- Nem szeretnék senkit megbántani, de nem itt leszek bajnok- súgta most Sebi.

- Még szerencse, hogy a legtöbben dolgoznak- kapott egy taslit Timotól.

- Vagy úgy tesznek, mint akik dolgoznak- érkezett meg mellénk Gino. – Esetleg csatlakozhatom?

- Csak nyugodtan- bólintottunk, így ő is mellettünk izgulta végig az időmérőt.

A végső győztese a napnak Felipe Massa lett, őt követte Alonso, majd jött Kimi. Nick az 5., Robert a 7. helyet szerezte meg, ami egész jónak volt mondható, hiszen megvertük a Renault-t, bár én kételkedtem abban, hogy a francia márka autója elég jó. Nem láttam bennük potenciális veszélyt. (Tegyük hozzá, hogy bennünk sem.)

Mikorra visszaértünk a hotelbe, már este 8 volt. Kicsit még a pályán bolondoztunk és emiatt húzódott el az idő. Laurent-nak nem is nagyon tetszett a dolog, mivel meg volt beszélve egy közös vacsi, de lemondtam, tekintettel arra, hogy vissza sem értem volna. A duzzogását mindenki észre is vette.

- Most mi baja van?- kérdezte Eva, mikor kedvesem magunkra hagyott minket.

- Azt hiszi, hogy Kimi karjaiban voltam egészen eddig- rántottam meg a vállam.

- Nekem tetszik az elmélete- hallottam meg a Jégembert magunk mögött.

- Nekem meg iszonyatosan elegem van a kétértelmű megjegyzéseidből- feleltem morcosan.

- Zoé, nem akarnád meghallgatni őt?- vetette fel a lány mellettem.

- Nem tudom, hogy mivel tömte tele a fejed, de én nem vagyok vevő rá- fordítottam hátat nekik és egyedül szálltam be a liftbe.

A szobámban lezuhanyoztam, majd addig kutattam a csomagjaim között, mígnem megtaláltam a keresett selyem hálóingemet. Az a fajta darab volt, ami minden pasit elcsábított volna. Gyorsan magamra kaptam a megfelelő selyem alsóneművel egyetemben, majd belebújva a köntösömbe, elhagytam a szobámat.

A folyosóra kiérve sikeresen összefutottam a kedvenc vörösömmel, aki hatalmas szemeket meresztett a fedetlen combjaimra, majd nyelt egy hatalmasat, jelezvén, tudja, mi lapul a pamut alatt. Cinkosan rámosolyogva tettem meg a néhány méteres utat, hogy kopogjak a megfelelő szobaajtón.

- Zoé, te mit keresel itt?- lepődött meg kedvesem, aki félmeztelenül nyitott ajtót.

- Nem lenne kedved enyhíteni a magányomat?- simítottam végig kacéran a meztelen felsőtesten.

- Másra sem vágyom- húzott be a szobába…

Kísért a múlt - 31. rész

Barátnőm ájultan feküdt unokaöcsém karjaiban. Egyből odarohantunk hozzá, próbáltuk ébresztgetni, de nem sikerült. A két fiú bevitte őt a szobájába és ott próbáltuk felkelteni, de hiába igyekeztünk nem történt semmi. Én untam meg a leghamarabb, így magára hagytam őket és lementem a portára.

- Elnézést!- szóltam a portán ácsorgó lánynak, de rám sem nézett. – Elnézést!

- Kisasszony, kérem!- szólalt meg mellettem egy férfi. Még mindig semmi.

- Az orvost keresném!- próbálkoztam máshogy, erre már egy kicsit mozdult a feje, de még mindig semmi.

- Megmondaná, hogy Kimi Räikkönen a szobájában van-e?- kérdezte mellettem a férfi.

A név említésére végre felé fordítottam a fejem. Kb. ugyanolyan magas volt, mint Kimster, kopasz volt és a Ferrari egyenruháját viselte. Azonnal rájöttem, hogy a mellettem álló egyed nem más, mint Mark Arnall. Úgy vettem észre, hogy ő is tudja, hogy ki vagyok, mivel kissé komolyan és talán részben sértetten nézett engem.

- Fenn van a 6. emeleten Sebastian szobájába- adtam meg a férfinek a választ.

- Megmondanád, hogy honnan…- kezdte, de nem hagytam neki, hogy befejezze.

- Megmondaná, hogy merre találom meg az orvost?- kezdtem el kiabálni a lánnyal.

Többen is felénk fordultak a hall felől. De ekkorra már teljesen kijöttem a béketűrésemből, mivel a barátnőm (aki jelenleg az egyetlen volt) a szobájában fekszik ájultan, köszönhetően a férjének, akit ki nem állhatunk. Szerencsére a kis kitörésem meghozta a csaj eszét.

- Nem kell ennyire visítani- topogott oda elénk, ahol Mark már kicsit hátrébb lépett.

- Akkor kapja össze magát, mert kezdek eljutni arra a pontra, hogy a főnökével fogok beszélgetni- morogtam neki idegesen.

- Hátul a medencénél balra van az iroda- mondta a lány végre.

Szinte futólépésben mentem a szálloda hátsó részére, ahol a wellness részleg volt található. Mikor már lefékeztem az ajtó előtt, akkor vettem észre, hogy velem van még mindig az edző. A dokinak alig bírtam elmagyarázni a levegőhiányommal, hogy mi is a probléma. Végül együtt mentünk fel a szobába.

- Hol van a kisasszony?- kérdezte az orvos.

- Benn, a hálóban- vezette be őt Sebi.

Hárman maradtunk a szobában. Idegesen ültem le a kanapéra, de alig egy pillanatig tudtam nyugodtan ülni, mivel aggasztott a lány hirtelen ájulása. Percekig mászkáltam fel-alá a szobában, mialatt a két fiú valamiről komolyan beszélgetett. A nevemet kihallva sejtettem, hogy én vagyok a téma. Végül odamentem hozzájuk.

- Nyugtass meg, könyörgöm!- néztem a kék szemekbe félve.

- Gyere, Princessa!- nyújtotta ki felém a kezeit.

Bebújtam a kinyújtott karok védelmébe, ami iszonyatosan jól esett, már másodjára rövid időn belül. Az, hogy éreztem az illatát, megnyugtatott. Azokban a pillanatokban bárki el tudott volna hitetni velem bármit. Nem érdekelt senki és semmi, pedig lehet, hogy kellett volna.

- Minden rendben lesz, ne aggódj!- cirógatta meg a hátam Kims. Ekkor lépett ki a doki és Seb.

- Ha betartják a dolgokat, minden rendben lesz- mondta az orvos, majd távozott.

- Mit mondott?- kérdeztem Sebit, mialatt Kimi kezét szorongattam.

- Idegileg van kimerülve. Szüksége lenne egy kis nyugalomra- felelte a srác.

- Mi lenne, ha arra kérnénk, hogy hagyjon fel egy kicsit a munkájával?- vetettem fel az ötletet.

- Nemet mondana. Csak annyit tehetünk, hogy beszélünk Mario-val, hogy egy kicsit csökkentse a munkáját- felelte Seb.

- Akkor beszélek vele, te meg vigyázz rá- hagytam őket magukra.