2014. szeptember 9., kedd

Goodbye

Sziasztok!

Ez is eljött, ahogy erre valószínűleg néhányan számítottak már. A 'Love from the past' volt az utolsó hosszabb történet, amit elétek tártam. Egy jó darabig biztosan. Teljesen nem hagyom abba az írást, a fő projekt jelenleg a Liinával közös 'Back to life - Visszatérés az életbe' írása lesz. Ezen kívül egy-egy ötlet megszületése esetén novellákkal fogok jönni itt, nektek (figyeljétek az oldal Facebook-csoportját).
Szeretnék néhány embernek köszönetet mondani:

  • Rékának, aki még kicsi, kezdő koromban látott el kommentekkel, akivel azt hiszem, igazán szoros barátságot kötöttem és aki a fogadott nővéremmé vált,
  • Rékának, aki a stílusával mindig előrébb lökött az utamon és azt is megmondta, ha valami nem volt jó,
  • Virágnak, aki a mai napig meghat, ha csak az eszembe jut, hogy egy történetem után kezdett el írni,
  • Liinának, aki az utóbbi időben biztatott és társíróként nagyon sok részben benne volt az ő keze is (még ha nem is tud róla)
  • Zsaninak, első olvasómnak, aki elől valamikor régen még dugdostam a részeket, a végére pedig már azt kérdezgettem, hogy jó lesz-e így
  • és NEKED, aki most olvassa ezeket a sorokat, amiért velem voltál ezen az úton, esetleg bátorítottál kommentekkel.
A bejegyzés alatt közzétettem az első Sebastiannal írt történetemet... Közvetlenül az 'Ismeretlen ismerős' után és a 'Back again...' (valamint a blog) előtt készült, néhol még naiv és gyermeteg. Remélem, azért tetszeni fog!
Ezek után is elértek a megszokott csatornákon:
e-mail: none012@citromail.hu


xoxo
Monshe
Bejegyezte: dátum: 1 megjegyzés:

Az élet nehézségei

55. rész
Ha nem vagyok ott velük és nem kórházban vagyunk, tuti, hogy Sebastian nekiesik Kiminek. Sosem láttam még ennyire morcosnak és haragosnak a szerelmem. Fel is álltam Kimi mellől és odamentem hozzá.
- Seb, hagyd abba!- érintettem meg a mellkasát. – Nem kell, hogy nekiess.
- Akkor abba lehet hagyni a rád vonatkozó megjegyzéseket- nézett még mindig izzó szemekkel finn kollégájára.
- Jól van, Sebastian, higgadj le! Nem akartam rosszul szólni. Bocsánat!- mondta Kimi, miközben felemelte a kezeit.
- Mi lenne, ha kimennénk levegőzni? Bell is csak később fog felébredni- ajánlottam kedvesemnek. Még egy mérges pillantást vetett az ágyon fekvő barátjára, majd elindult kifelé. Én bocsánatkérően néztem Kimire, mire ő csak megrázta a fejét. Sebastiannal csak a folyosó végén lévő teraszig mentünk. Kinn nekitámaszkodott a korlátnak és mélyen beszívta a levegőt. Nem szóltam semmit, vártam, hogy mit fog mondani.
- Megbántottalak?- kérdezte, de a szeme csukva volt. Talán nem mert rám nézni.
- Csak rosszul esett, hogy majdnem durva voltál – válaszoltam őszintén.
- Sajnálom!- nézett rám. A kék szemeit az enyémekbe fúrta. – Nem akartam. Bocsánat!
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned- léptem oda hozzá és megöleltem.
- Tudom, hogy nem akartál rosszat. De nem akarom, hogy felemlegesse bárki is- mondta, majd belecsókolt a nyakamba.
- Ezek után már senki nem fogja megemlíteni, ebben biztos vagyok- léptem hátrébb egy lépést. – Mi lenne, ha visszamennénk?
- Jól van, menjünk- sóhajtott egy nagyot. – Remélem, hogy Anabellnek nem lesz semmi baja.
Teljesen egyetértettem ezzel a kijelentéssel. Visszatérve a kórterembe a 2 fiú kibékült, az én legnagyobb örömömre. Míg vártuk, hogy barátnőm felkeljen, beszélgettünk egy kicsit. Kimi éppen azt tervezgette, hogy miként is fog rajthoz állni Szingapúrban. Megmondta, hogy nem hajlandó kihagyni egy versenyt sem. Eközben kezdett ébredezni barátnőm.
- Hol vagyok?- kérdezte kissé kábán. Odaültem mellé és mutattam a fiúknak, hogy egyelőre csendet kérek.
- A kórházban vagy. Tegnap elájultál az injekció után- feleltem neki.
- Oh, ne. De ugye minden rendben?- kérdezte idegesen.
- Ne aggódj, Lucas megvizsgált és azt mondta, hogy délután már mehetsz is- simogattam meg az arcát.
- Utálom a kórházakat- motyogta mérgesen. – Főleg, ha idegenekkel zárnak egy szobába- duzzogott tovább.
- Akkor talán most nem annyira utálod a kórtermet- böktem mosolyogva a szomszéd ágy felé. Odafordította a fejét, majd kissé sírásra görbült a szája.
- Hogy érzed magad? Minden rendben? Nem fáj semmid?- kérdezte Kimi buzgómócsingként.
- Jól vagyok. Csak kicsit szomjas vagyok- mondta a lány kissé megilletődve.
- Tessék!- nyújtottam felé egy ásványvizes palackot. A fél liter vízből semmi nem maradt.
– Köszönöm, most már jobb!
- Nincs mit! De mi most megyünk, nektek van miről beszélnetek- néztem először a lányra, majd a férfire.
- Megtennétek valamit?- kérdezte Kimi, mialatt én odamentem Sebastianhoz.
- Mi kellene?- kérdezte párom.
- A mobilom, meg ami mellette van az asztalon, otthon. Elhoznátok nekem?- nézett ránk kérlelően.
- Persze! És megnyugtatjuk Ramiékat is, hogy az agybajodból nem gyógyultál ki- felelte Seb nevetve.
- Vicces!- nyújtotta ki a nyelvét ránk. Nevetve hagytuk őket kettesben. Tudtuk, hogy Kiminek most van miért bocsánatot kérnie és ez időbe fog telni. Inkább felhívtuk Ramit, aki mondta, hogy még ott vannak Kimi házában, így megbeszéltük, hogy megvárnak minket.

56. rész
Gyorsan odaértünk a Räikkönen-házba. Alig hajtottunk be és szálltunk ki, Paula rohant elénk. Azt sem tudtuk, hogy itt van.
- Gyerekek, hogy van Kimi? És Anabell? Ugye, nincs komoly baja?- állított meg minket.
- Ne tessék aggódni!- kezdte Seb és rátette a kezét Paula vállára. – Kimi remekül van, éppen azt tervezi, hogy miként állhat rajthoz a hétvégén. Anabell pedig nemrég ébredt, de egészségesebb, mint valaha.
- Oh, ez annyira megnyugtató- sóhajtott mélyet az asszony, majd befelé terelt minket. – Gyertek, gyerekek, hamarosan kész az ebéd.
- Minden rendben?- kérdezte Rami, nyakában a kisebb fiával.
- Jól vannak- mosolyogtam, majd bementem a nappaliba. Az asztalon meg is láttam a keresett telefont, mellette pedig Bell eljegyzési gyűrűje volt. Elmosolyodtam a dolgon.
- Mit találtál?- ölelte át a derekam hátulról Sebi. Felvettem az ékszert és megmutattam neki. – Akkor értem már, mi olyan fontos.
- Vissza kellene vinni nekik – adtam egy puszit kedvesem arcára.
- Menjünk- ragadott karon. – Rami, visszamentünk a kórházba. Mondd meg anyukádnak, hogy ebédre jövünk.
- Megmondom. De mi ez a nagy rohanás?- nézett utánunk. Mi kéz a kézben mentünk eléggé gyorsan a kocsihoz, ami az én Ferrarim volt.
- Csak van valami, ami nélkülözhetetlen – mondtam még, mielőtt beszálltam a kocsimba. Majd belepréselődtem az ülésbe, de nem volt kellemetlen. Már hozzászoktam, hogy Seb nem megy 200 alá, ha a Ferrari volánja mögött ült. Gyorsan meg is érkeztünk vissza. Egyből el is indultunk a megfelelő kórterem felé. Lucas jött szembe a folyosón.
- Ti nem mentetek már el egyszer?- nézett ránk még mindig álmosan.
- Neked nem kellene otthon lenned és aludnod?- kérdeztem vissza.
- Már készültem hazamenni. És ti?- kíváncsiskodott tovább.
- Kellett egy-két dolog a betegeinknek- mondta Seb. Elköszöntünk, majd bekopogtunk a megfelelő szobába. Ahogy beléptünk, egy kicsit meglepő kép tárult elénk. 2 két ágy át volt húzva, ki lettek szedve a közöttük lévő éjjeli szekrények és a kis párocska ott feküdt egymás mellett.
- Egészen más- nevettem fel. Ők is rám mosolyogtak.
- Ezek hiányoztak?- adta oda Seb a kis kütyüt és az ékszert.
- Ez a kisasszonynak hiányzott- húzta a gyűrűt Kimi Anabell ujjára. – Így jobb?
- Tökéletes- mosolygott a lány, majd odabújt a fiúhoz. Majd Kimster tárcsázott a telefonon és kihangosította.
- Stefano Domenicalli- vette fel az olasz szakember a telefont.
- Helló, Stefano, Kimi vagyok!- köszönt a srác.
- Szia! Jól vagy? Hallottam a balesetedről- mondta komolyan a férfi. – Nem lenne jó, ha téged is elveszítene a csapat.
- Pont ezért hívtalak- felelte a finn. – A doki nem akarja engedni, hogy versenyezzek.
- Pedig ennek semmi akadálya- kotyogott közbe Seb.
- Helló, Sebastian!- köszönt a férfi páromnak. – Akkor el kellene intéznem az engedélyt.
- Ugyan, Stef, te ezt két perc alatt elintézed!- hízelgett Anabell. – Te vagy a legjobb nagybácsi. Ugye, nem akarod, hogy a házasságom negatívan kezdődjön, mert Kimi nyafog a Szingapúri GP miatt?
- Kicsi Bell, te mindig tudod, mit kell mondani- enyhült meg a csapatfőnök. – Elintézem a hétvégét, de minden edzés és a verseny előtt is köteles vagy megjelenni a csapatorvosnál. Világos?
- Ne aggódj, Stefano, ott leszek- ígérte meg Kimi. – Akkor holnapután!
- Holnapután! Viszlát mindenkinek!- köszönt el a férfi, majd letette.

57. rész
Nem maradtunk sokáig, mert tudtuk, hogy mit kapunk Paulától, ha nem vagyunk ott időben. Szerencsére pontosan érkeztünk és alig pakoltunk le, már mentünk is enni. Az asztal roskadásig volt étellel. Nekem nem volt szerencsém, mert előttem volt a hal. Alig ettem néhány falatot, mikor megéreztem, hogy a gyomrom rendetlenkedik. Óvatosan körbenéztem, hogy minek az illatát érzem, majd sikeresen megfejtettem, hogy a hal van rám ekkora hatással.
- Elnézést!- álltam fel és a mosdó felé vettem az irányt. Seb is felpattant és utánam akart jönni, de előtte még elhalmozták kérdésekkel.
- Mi a baj? Talán nem ízlett? Nem kell titkolni, elfogadom. Vagy van benne valami, amit nem szeret? Vagy rosszat mondtunk?- sorolta Paula.
- Nem történt semmi baj. Minden rendben van- felelte egyből Sebastian. – Megyek, megnézem, hogy mi történt.
Utánam is jött. Egyik kezemmel a mosdókagylóban támaszkodtam, a másikkal pedig az arcomat mostam hideg vízzel. Majd éreztem, ahogy egy kéz a hasamra simul és simogatni kezdi. Nekidőltem a mellkasának, becsuktam a szemem és hagytam, hogy kicsit megnyugtasson. Szép lassan már nem volt émelygés, nem volt rosszullét.
- Jobban vagy?- érdeklődött.
- Igen. Csak a hal ne legyen a közelemben- mosolyodtam el és adtam neki egy puszit. Kéz a kézben mentünk vissza. Már épp leültem volna, mikor Seb elkapta a karom. Kérdőn néztem rá, mire ő felvette az asztalról a halat és áttette az asztal másik végére. Helyet foglaltunk és folytattuk volna az étkezést.
- Valami gond volt a hallal?- nézett rám Paula. Kicsit kemény volt a tekintete.
- Csak az illata irritál- feleltem higgadtan. Odahajolt a halhoz, megszagolta, majd kissé mérgesen bámult. Már megszólalt volna, mikor Kristina felkiáltott.
- Érzékeny vagy a szagokra?- kérdezte izgatottan. Kissé elmosolyodtam, majd bólintottam. – Jaj, ez annyira szuper! Gratulálok!- pattant fel és megölelt mindkettőnket.
- Kicsim, elmondanád nekünk is?- nézett a nőre Rami.
- A feleséged csak rájött, hogy Ada terhes- mondta faarccal párom. Erre mindenki ujjongani kezdett és jöttek a gratulálni. Kissé megleptek, mert azt hittem, Kimi szólt róla. Az ebéd után hazamentünk a saját kis otthonunkba. Hiányzott már a ház és a dolgok, amik itt voltak. Végignyúltunk a kanapén és nézni kezdtünk valami filmet, de kb. fél óra után már aludtam. Mikor felébredtem, a puha ágyban feküdtem, a hálóban és mindenhol sötét volt. Felültem és felkapcsoltam az éjjeli lámpát. Fülelni kezdtem, hogy hátha hallom Sebastiant, de nem volt semmiféle zaj. Ezért felkeltem és lementem a földszintre. A hűtőn lévő mágnes alá volt egy cetli tűzve:
„Frau Vettel! Elmentem a lakásodba összepakolni a dolgaitokat, majd elviszem Anabell holmiját Kimihez. Igyekszem! Szeretlek: Sebastian”
Kissé csalódottan ültem le a konyhapulthoz és kezdtem rágcsálni az asztalon lévő pereceket. Azt reméltem, hogy mikor lejövök, átölel, elhalmoz a csókjaival, kényeztet egy kicsit. Erre egyedül vagyok egy üres házban. Végül odamentem a telefonhoz és tárcsáztam.
- James lakás!- vette fel egy férfi.
- Szia, Adam! Ada vagyok! Petra?- feleltem neki.
- Adom azonnal!- mondta, majd egy perc csend után már a lány szólt bele.
- Szia, barátném! Mi újság Svájcban?- kérdezte vidáman.
- Annyi minden történt, hogy el sem tudom mondani…- kezdtem és elsoroltam neki a szakításos-szomorkodós-balesetes-kórházas-kibékülős történetet. – Csak ennyi mindenről maradtál le.
- Párizs is nyüzsgő nagyváros, de ennyire nem- jegyezte meg. – És mi a helyzet a terhességeddel?
- Ebédnél rosszul lettem a hal szagától- nevettem, mert eszembe jutottak azok az értelmetlen képek.
- Ne aggódj, az nem olyan rossz. Én lecseréltettem Adammel a tusfürdőjét, mert rettentően zavart az illata- nevetett fel. – Azóta is emlegeti, hogy előtte meg mennyire szerettem az illatát.
- Nálunk még ilyen nem volt. Seb illata jobban vonz, mint valaha- kacagtam fel.
- Tényleg?- szólalt meg mögöttem szerelmem. Odakaptam a fejem a hang irányába. Ott állt az ajtóban, a jobb vállát az ajtófélfának támasztotta, a kezei keresztben voltak a mellkasa előtt és a jobb lába a bal előtt volt keresztben.
- Petra, én most megyek! Megjött a férjuram- kuncogtam.
- Majd beszélünk a motorhome-ban. Jó szórakozást!- köszönt el nevetve.
- Köszönjük, szia!- tettem le a telefon. Odamentem az ajtóban ácsorgó kedvesemhez és forrón megcsókoltam. – Azt hiszem, valami abbamaradt, mikor Kimi és Bell szakítottak.
- Erre gondolsz?- kérdezte és feltett a pultra. Szorosan elém állt és megcsókolt. Most nem volt senki, aki megakadályozott volna minket a befejezésben.

58. rész
A szingapúri hétvége nem teljesen úgy sikerült, ahogyan azt mi terveztük. Seb csak a negyedik lett, Kimi pedig a 10. Majd Japánban már sokkal jobb volt minden. A párom nyert, míg Kimi a 4. lett Suzukában. Jött ismét másfél hét szünet, amelyben sok került egy esküvőre is (szerencsére). A nászutat elhalasztották, de tudtuk, hogy akkor jó darabig nem fogjuk látni őket. Brazíliában megtörtént, amit nem akartunk. Jenson lett a világbajnok. Sebastian sportszerűen gratulált neki, de alig tudtam kihúzni a letörtségéből. Nagyon el volt kenődve. De a végén Abu Dhabira teljesen felpörgött és elverte a mezőnyt. Legyen bármi, tudtam, hogy ő lesz a legjobb világbajnok. A reptéren ücsörögtünk, mikor Kimi érdekes kijelentést tett.
- Ez volt az utolsó F-1-es futamom- mondta halkan. Hatalmas szemekkel bámultunk rá.
- Mit beszélsz?- kérdeztem meglepve.
- Valószínűleg elmegyek rallyzni. Ki akarom próbálni magam. És úgy nincs értelme maradni, hogy nem nyerhetek és nem verhetem el Sebastiant- viccelte el a végét.
- Bell, mit mondasz erre?- kérdeztem a lányt.
- Ha ő ezt szeretné, én támogatom- ölelte át a srác vállát.
- Utálni fogom, hogy nem vagy ott és nem hülyülünk együtt- morgott Seb.
- Ne legyél gyerek!- nevetett fel Kimi. – Apa leszel, vagy mi a fene!
- És te?- kérdezett vissza Sebi, miközben az ölébe húzott.
- Nekem van egy teljes hónapom, hogy dolgozzak az ügyön- vigyorgott a Jégember. Még hogy pókerarca van és nem beszél sokat!
- Sok sikert hozzá!- nevettem, majd felkeltem, mert mennünk kellett a gépünkhöz. Elköszöntünk a nászutasoktól és hazafelé vettük az irányt. A hosszú repülőutat egymáshoz bújva aludtuk végig. Mikor hazaértünk, Svájcban is teljesen sötét volt, úgyhogy mentünk aludni. Reggel arra ébredtem, hogy valaki rátámaszkodott a csengőre. Felkaptam egy fürdőköpenyt és álmosan lecsoszogtam a földszintre. Mikor kinyitottam az ajtót, anyámmal találtam szembe magam.
- Kislányom…- mondta, de elakadt a hangja.
- Még szóba állsz velem?- kérdeztem kissé gorombán.
- Apád meghalt szívrohamban- mondta megtörten. Felé fordultam és végignéztem rajta. Talpig feketében volt. Azt hittem, hogy majd jön a fájdalom, a könnyek, de nem… nem történt semmi. Az apám iránti érzéseim kihaltak belőlem. – Már megvolt a temetés is. Én meg akartalak várni, de…
- Nem gond. Jobb, hogy nem voltam ott- feleltem kimérten. – Segíthetek még valamiben?
- Nem, mennem kell. Még annyit, hogy két nap múlva bontják fel a végrendeletét a házban. Ott kell lenned, mert az örököse vagy.
- Majd ott leszek. És… sajnálom- nyögtem ki nagy nehezen. Anya elsírta magát és sietve a kocsihoz ment, amivel el is hajtott. Elgondolkozva mentem vissza a házba. A konyhában ott ücsörgött egy nagyon álmos Sebi. Beleültem az ölébe és odabújtam hozzá. – Mi a baj velem?- kérdeztem egy elég hosszú hallgatás után.
- Nincs veled semmi baj- adott egy puszit. – Mi baj lehetne veled?
- Meghalt az apám, de még csak nem is érzek fájdalmat. Nem érzek semmit- mondtam elmerengve.
- Tönkre akarta tenni az életed. Nem gondolom, hogy bárki felróhatná neked, hogy nem sajnálod azt a férfit, aki a pokolba is behajtott volna, hogy ne essem folt a nevén- simogatta a pocimat.
- Ugye, én sosem leszek ilyen?- kérdeztem kissé gyerekesen.
- Nem lehetsz ilyen, hiszen egy Vettel vagy- vigyorodott el. – És egy másik Vettel van a szíved alatt a méhedben.
- Imádom, hogy ennyire meg tudsz nyugtatni. Szeretlek, Sebastian!- emeltem fel a fejem és megcsókoltam. A csókunk után a kék szemek szinte perzselték a bőrömet. Engem akart, minden porcikájával. Megsimogattam az arcát, amin volt egy kis borosta. Mindig is tetszett, mert így még férfiasabb.
- Mi lenne, ha elmennénk tusolni, meg én meg is borotválkoznék, utána pedig meglátogatnánk Jane-t és Fabian-t?- kérdezte, miközben a talpamra állított.
- Az ötlet tetszik, de semmiképpen ne borotválkozz meg! Nekem így tetszel- adtam neki egy puszit.
- Ha te így szeretnéd…- mosolygott és együtt mentünk fel az emeletre.

59. rész
Valamikor 10 óra után értünk Zürichbe, de ott nem tudtuk, hogy Fabianhoz vagy Jane-hez menjünk, ezért felhívtam a lányt.
- Ada! Drága barátnőm! Ezer éve nem beszéltem veled!- szólt bele a telefonba.
- Igen, tudom. Ezért terveztük Sebastiannal, hogy meglátogatunk titeket és beszélünk végre. Csak úgy nehéz, hogy nem tudjuk, merre vagytok.
- Nálam vagyunk. De siessetek! Várunk titeket!- mondta, majd le is tette. 5 perc múlva már meg is álltunk a ház előtt. Alig szálltunk ki a kocsiból, Jane rohant felénk.
- Srácok!- ugrott a nyakunkba és percekig ölelgetett. Utána Fabian is megölelt, meg kezet fogott Sebbel és bementünk. – Cuki a pulcsid! Jól takar- jegyezte meg a lány, amikor leültünk a nappaliban.
- Tökéletes a cél érdekében- simogattam meg a hasam. Már a 4. hónapban voltam és amilyen mázlink volt, versenyhétvégére voltam kiírva.
- És fiú vagy lány?- kérdezte unokaöcsém.
- Még nem tudjuk, de névötletek már vannak- mosolygott Sebi sejtelmesen. – Viszont van itt valami, amit meg kellene beszélnünk, mert nem szeretnénk, ha bárki megsértődne.
- Mi nem vagyunk az a sértődős fajta- mondta barátnőm.
- Kimit és Anabellt kértük meg, hogy legyenek a keresztszülők- mondtam ki egy sóhaj után. – Ez nem azt jelenti, hogy nem számítunk rátok, mint nagynénire és nagybácsira. Csak velünk voltunk mostanában a legtöbbet.
- Nem kell magyarázkodni. Mi mindig mellettetek leszünk és segítünk, ha kell- mosolygott Fabi.
- Majd a következőnél. Vagy a harmadiknál- mosolygott Jane. Utána elrángatott fel, a szobájába, hogy beszélgessünk négyszemközt. Elmeséltem neki az egész Kimi-Anabell sztorit azután, hogy megvolt a baleset, utána pedig ő mesélt az apám haláláról. Azt mondta, hogy akkor kapott szívrohamot, mikor anyával rajtam veszekedtek, mert anya vissza akarta kapni a lányát. A temetésen persze ott volt az összes nagyképű „barát”, de anya csak az igazi rokonok részvétét fogadta. Elhatároztam, hogy majd beszélek vele és megpróbálom rendezni a viszonyunkat. Mikor ezt ecseteltem a lánynak, a fiúk kopogtak.
- Ebédidő van. Nem vagytok éhesek?- kérdezte kedvesem.
- Most hogy mondod…- néztem rá vigyorogva. Fogtuk magunkat és elmentünk az egyik legjobb étterembe ebédelni. Már ebédnél észre lehetett venni, hogy terhes vagyok, mert többet ettem, mint általában. De ez nem zavarta a többieket, sőt, még ajánlgatták is nekem a jobbnál jobb falatokat. Bár mindent már én sem bírtam megenni. Délután pedig elmentünk sétálni és betértünk az egyik bevásárlóközpontba, ahol megláttam egy bababoltot.
- Oda menjünk be!- előzött meg férjem. Mind a négyen bementünk és sokáig nézelődtünk a dolgok között, de nem vettünk semmit. Még volt rá elég időnk. És azt sem tudtuk, hogy fiú vagy lány. A vásárolgatás után (mert a ruhaboltokban már nem kíméltük a pénztárcánkat) elmentünk vacsizni egy pizzériába és végül hazafelé indultunk. A kocsiban beszélgettünk.
- Azt hiszem, hogy holnap át kellene menni anyához- mondtam hirtelen.
- Tudod, hogy nem fogom megtiltani neked- pillantott rám.
- Szeretném, ha velem jönnél- mondtam halkan.
- Nem vagyok biztos benne, hogy ez egy jó ötlet- fordult le a kisvárosunkhoz vezető útra.
- Anya vissza akart kapni engem. És szembeszállt apával. Te pedig hozzám tartozol. Szeretném, hogy megismerd őt és ő is megismerjen téged- magyaráztam. – Nem olyan gonosz. Csak az apám miatt volt olyan.
- Adok neki egy esélyt. De csak azért, mert neked nem tudok nemet mondani- felelte némi hallgatás után. Boldogan szálltam ki a kocsiból, hogy ennyire rendes férjem van. Szerencsésnek éreztem magam, hogy hozzám tartozott. Az este hátralévő részében az ágyban pihentünk és megnéztünk valami vígjátékot a tévében. Reggel én ébredtem korábban. Lementem a földszintre, behoztam az újságolt és egy bögre tea mellett kezdtem olvasni. Az egyik hátsóbb oldalon találtam a következő főcímet: „Sebastian Vettel apa lesz???” Majd jött a rövid, néhány soros cikkecske: „Tegnap délután a Forma-1-es pilótát, Sebastian Vettelt és feleségét Zürich egyik bevásárlóközpontjában kapta lencsevégre fotósunk. A párocska 2 barátjával vásárolgatott és betértek egy bababoltba is, ahol sokat időztek. Az egyik ruhabolt eladója (ahol vásároltak) elmondta, hogy a fiatal pilótafeleségen van némi súlyfelesleg, pedig mindenki tudja, modelkedik. Vajon meddig lesz titok a dolog? Vagy csak figyelemelterelés volt? Hamarosan kiderítjük…”
- Mit olvasol?- hallottam meg Seb kissé még álmos hangját.
- Csak az első hírt a terhességemről- tettem le az újságot, miután megnéztem a rólunk ott lévő képet. Megállapítottam, hogy nem látszik a hasam, sem a felszedett 3 kilóm.
- Eszedbe se jusson, hogy kövér vagy, világos? Nagyon csinos vagy és nekem mindig az leszel- ölelt át egyből és adott egy puszit az arcomra.
- Nem jut eszembe, mert a babánknak mindent meg fogok adni és nem érdekel, hogyha akkora leszek, mint egy bálna- álltam fel mosolyogva a székről és elindultam a hűtő felé.
- Ez a beszéd- vette a kezébe a lapot Seb. Megreggeliztünk, összeszedtük magunkat és elindultunk haza, a szülői házba.

60. rész
Gyorsabban odaértünk a házhoz, mint ahogy azt gondoltam. Kicsit ideges voltam, ahogy beütöttem a kapukódot és behajtottunk. Mikor kiszálltunk, körbenéztem. Semmi nem változott. Minden pont ugyanúgy állt, ahogy akkor, mikor elmentem itthonról.
- Mi jutott eszedbe?- ölelt meg Sebastian.
- Csak az, hogy semmi nem változott- pillantottam még egyszer a kis tóra, majd együtt mentünk az ajtóhoz. Megnyomtam a csengőt, majd vártunk. Anya gyorsan kinyitotta az ajtót.
- Ada!- nézett rám meglepve. Alapvetően a sötét színek domináltak az öltözetében, de már legalább nem feketében volt.
- Szia, anya!- mosolyogtam rá.
- Gyertek beljebb!- állt arrébb és a nappaliba terelt minket.
- Anya, ő a férjem, Sebastian Vettel- mutattam be a mellettem ácsorgó srácot.
- Örülök, hogy megismerhetem, asszonyom!- mondta kedvesem illedelmesen.
- Maradjunk a Rosalindnál, nem vagyok én olyan öreg. És te vagy a lányom választottja, úgyhogy tegeződjünk, hogyha nem esik nehezedre- mosolygott halványan.
- Szívesen- mosolygott most már Sebi is.
- Gyerekek, üljetek már le, ne ácsorogjatok!- szólt ránk, mire leültem. – Hozzak valamit?
- Nincs valami finom sütid? Valami édesre vágyom- pirultam bele, de anya csak nevetett.
- Van egy kis csokis süteményem- ment ki a konyhába és egy pillanat múlva már a kezembe is adta a tálat. – Kívánós korszak?
- Igen- felelte helyettem a kedvesem. – Otthon tele van a hűtő fagyival, a pult gyümölcsökkel, a szekrény meg csokikkal és süteményekkel.
- Ennyire nem vagyok rossz- dorgáltam meg.
- Én nem mondtam, hogy rossz- simította meg az arcom. – Csak felvázoltam, hogy mi van otthon.
- Ne civakodjatok, hiszen nincs rá semmi okotok- kérte anya, mire mi abbahagytuk a vitát. – Inkább meséljetek, hogy miről maradtam le.
Elkezdtem neki felvázolni mindent attól kezdve, hogy eljöttem az eljegyzésemről. Felváltva meséltünk a dolgoktól és a fájó pontokat próbáltuk minimalizálni. De nem hagyhattuk ki, hogy min kellett keresztül mennünk ahhoz, hogy boldogok legyünk.
- Reggel olvastam az újságot és láttalak benne titeket. Elmondhatom, hogy nem látszik rajtad semmi, kicsim.
- Csak tudnám, hogy miből vonták le ezt a következtetést, mert én nem tudom- ráztam meg a fejem.
- Édesem, ezek mindig mindenből kitalálnak valamit. És mi itt, Svájcban eléggé fontos emberek vagyunk, ezért érdekes a magánéletünk- magyarázta anyu.
- De azért mégis nyugodtabb minden, mint Németországban- jegyezte meg a férjem.
- Erről jut eszembe. Kislányom, hol szeretnél szülni?- nézett rám anya csillogó szemekkel.
- Ez egy nagyon jó kérdés volt, mert ezt még nekem sem mondta- pillantott rám kedvesem.
- Olyan helyen akarok lenni, ahol mindenki a közelemben van, de nem tudok dönteni. Mert Svájcban itt vagy te- néztem anyára – meg Jane, Fabian, Bruno és Kimiék, de Németországban meg ott van Seb egész kis családja, akik szintén fontosak nekem.
- Akkor most kételkedsz- jelentette ki Seb.
- Nekem lenne egy ötletem- nézett rám anya.
- Micsoda?- kérdeztük egyszerre.
- Mondtátok, hogy van az a házatok a szülővárosodban- nézett rá Sebire. – Az jutott eszembe, hogy a közelben kereshetnétek egy házat, ahová át tudunk költözni mi, akik fontosak. Én kifizetem, nem fog semmibe sem kerülni a többieknek. Akkor ott lehet veletek mindenki, de nem lesztek egymás terhére. Mert a szülés után gondolom, nem akarsz majd egyből visszajönni.
- Ez hatalmas áldozat- ráztam a fejem. – Nem fogadhatjuk el.
- Kicsikém, végre tehetnék értetek valamit. Még nem is ismerem a férjed családját. Ha máskor nem, de legalább akkor láthatnám őket.
- Maradjunk abban, hogy átgondoljuk, jó?- kérdeztem, még mielőtt Seb beleköt. Egészen délután 4-ig anyunál voltunk, utána hazamentünk, ahol lepihentem, mert fáradtnak éreztem magam. Estére fel is töltődtem energiával, aminek Seb igazán örült, mert az energiáimat rá fordítottam.

61. rész
Az átgondolás annyira jól sikerült, hogy már karácsonyra mindannyian Németországban voltunk. Vagyis mi ott, Kimiék persze Finnországba utaztak. Sebastian szülei és anyu nagyon jól kijöttek egymással. Szinte minden idejüket együtt töltötték, mert a ház, amiben anya, Jane és Fabian laktak, alig volt 3 utcányira tőlünk. Amíg az édesanyám és a férjem szülei együtt készítették a jobbnál jobb ételeket és beszélték meg az élet nagy dolgait, addig barátnőm, unokatestvérem és a Sebi öccse nálunk múlatta az időt. A hasam elkezdett növekedni, de még szinte észrevehetetlen volt.
- Fabi, beszélhetnék veled?- néztem a kisfiúra, mikor éppen elvesztett egy autóversenyt a bátyja ellen.
- Persze. Úgyis elegem van abból, hogy vele nem lehet játszani- adott egy taslit a bátyjának, aki egyből felpattant és utána rohant. A srác mögém bújt el, a férjem pedig előttem fékezett le.
- Édesem!- mosolyodott el, de közben a mögöttem bujkáló öccsét figyelte. Jane és Fabian a kanapén ülve néztek minket.
- Szivi, most akkor ki a fontos?- néztem rá komolyan.
- Természetesen te- húzott magához és megcsókolt. Belecsimpaszkodtam a nyakába és csak nehezen engedtem el. – Gyakrabban kellene a közeledben lennem.
- Mindig a közelemben vagy, édes- simítottam meg az arcát, majd felmentem az emeletre Fabian után.
- Miről beszélünk?- nézett rám, mikor becsuktam a szobája ajtaját.
- A bátyádról- ültem le a fotelbe.
- Sebastianról? Baj van?- komolyodott meg.
- Nincs baj. Csak van valami, amit nem mond el neked, pedig tudom, hogy nagyon szeretné- mosolyodtam el.
- Olyan dolog nem lehet- rázta meg a fejét. – Nekem mindent elmond.
- Azt biztos, hogy nem mondta el, hogy azt szeretné, hogy költözz át ide- vágtam rá. Egy pillanatig csak tátogott.
- Komolyan?- döbbent meg.
- Tudod, mióta elköltözött, alig látott titeket. És most itt vagyunk, de amint vége a téli szünetnek, te megint suliba fogsz járni és semmi időd nem lesz, amit velünk tudnál tölteni. Hiányzik neki az öccse, de sosem vallaná be. Lehet, hogy felnőtt, lehet, hogy autóversenyző, lehet, hogy a férjem, lehet, hogy hamarosan apa lesz, de attól még mindig a bátyád, akinek hiányzol.
- És te mit mondasz?- kérdezte komolyan méregetve engem.
- Ez most lényeges?- sóhajtottam egy nagyot.
- Nekem igen- bólogatott.
- Nem akarom, hogy félreérts- kezdtem a mondandóm. – Nincs semmi bajom azzal, hogy te is itt élj, ebben a házban velünk. Csak attól félek, hogy a terhességem miatt sokat fogok változni és emiatt elromolhat az a jó kapcsolat, amit eddig felépítettünk.
- Emiatt ne aggódj, minden tök szuper lesz. Nem fogjuk hagyni, hogy bármi megváltozzon- jött oda hozzám. – Te csak arra figyelj, hogy az unokaöcsém vagy unokahúgom rendben legyen.
- Az unokaöcséd- nyitott be Sebi.
- Honnan tudod?- kérdeztük egyszerre.
- Onnan, hogy tudom és kész- húzott fel az ülőhelyemről.
- És ha lány?- simogattam meg a hasam.
- Mondom, hogy fiú- akadékoskodott tovább. Csak megráztam a fejem, majd hozzábújtam.
- Én most hazamegyek- mondta Fabi és elindult kifelé.
- Máris?- szólt utána kedvesem és lehetett érezni a hangján, hogy erre nem számított.
- Lassan úgyis vacsi és jöttök ti is- rántotta meg a vállát, majd távozott a házból.
- Csak tudnám, hogy miben mesterkedtek- nézett rám.
- Nem mesterkedünk semmiben- mondtam neki és adtam egy puszit a szájára.
- Csak ennyi?- sértődött be.
- Miért, mire számítottál?- kérdeztem meglepve.
- Erre- húzott magához szorosan és szinte letepert. Olyan szenvedéllyel csókolt, mint még talán sosem. Ahogy elváltak az ajkaink, meg kellett tartania, hogy ne essek el.
- Ezt nevezem- motyogtam magam elé.
- Mi a baj? Feladták a kisasszony lábai a szolgálatot?- vigyorgott rám.
- Nem kisasszony, hanem asszony- vágtam rá azonnal.
- Oh, elnézést. Minden rendben, asszonyom?- nézett rám csábosan és felkapott, hogy átvigyen a szobánkba.
- Azt hiszem, hogy nehezen kapok levegőt- mondtam neki, mikor letett az ágyra.
- Ezen gyorsan segíthetünk- hajolt fölém vigyorogva és csókolt meg újra.

62. rész
A karácsonyunk remekül telt. Imádtam minden percet, amit együtt töltöttünk. Ahogy megjósoltam, Seb majd’ kiugrott a bőréből, mikor szülői engedéllyel az öccse átköltözött hozzánk. Szinte repkedett napokig. Szilveszterre Kimi és Bell is eljött, valamint Petra és Adam is csatlakozott hozzánk, így csaptunk egy kis összejövetelt a házunkban. Minden tökéletesen alakult. Januárban komolyan elkezdődött az autók fejlesztése, februárban pedig a tesztelések. Az első tesztre nem mentünk, mert még nem volt tökéletes az autó, de utána már mindenhová. Az utolsó héten vittük magunkkal Fabiant is, mert síszünet volt. Kimi parádézott a rallykon, jót nevettünk a hólapátolásán. Azért az a hatalmas bukfence ránk hozta a frászt, de Anabell szinte azonnal hívott, hogy megnyugtasson, minden rendben van. Egy héttel az évad kezdete előtt Sebastian nagyban tanakodott, hogy mi legyen az autója neve.
- Legyen Nikki…- morfondírozott.
- Nem való az RB6-hoz- vágtam rá.
- Akkor ez is kilőve…
- Akárcsak az előbbi 43- fejezte be a mondatot Fabian. Jót nevettem rajta.
- De kell neki egy név. Te sem úgy vagy, hogy a kölyök- nézett a kisöccsére.
- Csak a te szemedben…- rántotta meg a vállát.
- Akkor Ada lesz a neve- kelt fel a kanapéról Sebi és elém lépett.
- Nem, nem akarom, hogy rólam nevezd el- ráztam meg a fejem.
- Ha nem, hát nem- csókolt meg és közben a hasam simogatta.
- Nevezd el a lányunk után- motyogtam a csókunkba.
- Akkor Liz lesz a neve- bólintott. – És hogy legyen egy kis kötődés tavalyhoz, Luscious Liz lesz.
- Csak sose említsd majd a lányodnak, hogy milyen melléknevet biggyesztettél a neve mellé- mosolyogtam rá. Másnap mindenki olvashatta a neten az új RB6 nevét, amire a drága igazán büszke volt. A terhességem szerencsére nyugodtan telt el. De amilyen mázlista voltam, május 9-re írtak ki, ami történetesen a Spanyol GP időpontja. Seb ki is akarta hagyni, de egyenesen megtiltottam neki. Nem véletlenül volt mindkettőnkben egy bizonyos előérzés. A futam kezdete előtt 1 órával Jane vitt be a kórházba szülni. Addig viaskodtam, míg hajlandóak voltak szerezni nekem egy tévét és bekapcsolni a nagydíjra. Tudni akartam mindent, ami történik. Szóltam Tommi-nak arról, hogy szülök, de megtiltottam neki, hogy elmondja Sebnek. Az ő dolga a versenyre való koncentrálás volt. Én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy világra hozzam a lányunkat. És abban a másodpercben, mikor Sebastian áthaladt a célvonal és leintették az első helyen, felsírt a kislányunk. Én is megkönnyeztem őt. Elvitték megfürdetni, én pedig kaptam egy telefont. Láttam a tévében, ahogy a drágám sík idegként kilép a kocsijából, majd Tommi a kezébe nyomja a kis készüléket.
- Ada?- kérdezte félve.
- A győzelmedet köszöntötte. Te nyertél, ő megszületett- mondtam meghatottan.
- Szeretlek titeket kicsim! Rohanok hozzátok!- mondta meghatódva. Engem átvittek egy kórterembe, ahol külön kérésre egyedül leszek. Szinte azonnal elaludtam, és csak arra ébredtem, hogy valaki cirógatja az arcom. Egy gyönyörű kék szempárral találtam szembe magam.
- Szia!- mosolyogtam rá.
- Szia!- mosolygott ő is. Lehajolt és megcsókolt. – Mindjárt behozzák.
Nem tévedett, alig egy perccel később egy nővér tolta be a kis kocsit, amiben a mi kicsi lányunk feküdt. A karján ott volt a szalag és rajta a Liz Florence Vettel név. Seb alig merte a kezébe venni a kicsi angyalkát, akinek sűrű haja, pici orra és a mosolya olyan volt, mint az apukájáé. Mert amint Sebi a karjába vette, a pici szemeivel rá nézett és elmosolyodott. A mi kis angyalunk volt a világ leggyönyörűbb babája. Ő lett az életünk értelme a születésének pillanatától és mindketten tudtuk, hogy az élet nehézségei csak most fognak jönni. De együtt ezzel is megbirkózunk!



The end
Bejegyezte: dátum: 1 megjegyzés:
Címkék:

Az élet nehézségei

46. rész
Megnyugodhattam. Kisebb felbolydulás volt, mikor kiderült, hogy összeházasodtunk, de megúsztuk a dolgot. Sajnos Seb nem tudott nyerni a hazájában, de nem keseredett el. Majd a Hungaroringen jött egy újabb kiesés. Kissé mérges volt, de gyorsan megnyugtattam. Szerencsére Felipe is gyorsan gyógyult a komoly sérüléséből. Majd a ralin Kimi szépen felborult. Az első pillanatban megijedtünk, de mikor már sokadjára néztük vissza, dőltünk a nevetéstől. A finnországi hét után meglátogattuk a Vettel családot (ismételten), utána pedig visszamentünk Svájcba, ahol jöhettek a fotózások. Készítettünk egy újabb promóciós sorozatot a Red Bullnak, ami megint remekül sikerült. Valenciában Rubens győzött, nálunk a motor felmondta a szolgálatot. Nem véletlen nem ünnepeltünk. Majd irány Belgium, ami fejedelmi verseny volt. Szinte tomboltam, mikor megláttam Kimit az élre állni. Mindenki tudta, hogy akár 3 keréken, vagy motor nélkül is nyer. És nem tévedtünk. Seb is a dobogón állhatott. Láttam rajtuk, hogy mennyire boldogok, hogy együtt ünnepelhetnek. Örültek egymásnak és az eredménynek. Monzában kellemes idő fogadott minket. Nekem már nem volt annyira kellemes, hiszen szenvedtem egy rosszulléttől. Csütörtökön képtelen voltam kimenni a pályára, ami nagyon aggasztotta a férjem és a barátainkat is. És ez nem változott egész hétvégén. Sebinek sem jött össze a dolog, csak 8. lett.
-Hogy vagy, kicsim?- kérdezte, mikor odaért hozzám. Túlélte az interjúkat is, szabad volt 2 hétre.
-Voltam már jobban is, de most nem vészes. Csak reggel elviselhetetlen.- fintorogtam és párom oldalán bementem a home-ba. Ott Petra húzott félre, amíg Seb elment öltözni.
-Mit érzel, mikor rosszul vagy?- kérdezte halkan.
-Hányingerem van. Az elmúlt 2 napon a reggeli távozott is.
-Mikor jött meg utoljára?- lett izgatott.
-Nem gondolod, hogy…- kezdtem kissé mérgesen, de elakadtam. Számolgatni kezdtem. Legalább háromszor lefuttattam magamban a naptárat és a ciklusom időpontját. Pontosan 1 hete kellett volna, hogy megjöjjön. De nem történt semmi.
-Érted már, hogy mire gondolok?- nézett rám sokatmondóan a lány.
-Egy szót se senkinek. Majd értesítelek!- adtam neki 2 puszit és csatlakoztam a férjemhez. Visszamentünk a szállodába, összepakoltunk és estére már a saját ágyunkban aludtunk el. Reggel ismételten jött a rosszullét.
-El kell mennünk orvoshoz, amint jobban leszel.- jelentette ki Sebastian.
-Még ne… Lenne egy dolog, amit előtte el akarok intézni.- vágtam rá azonnal.
-Édes, napok óta minden reggeled így indul. Mire akarsz még várni?- simogatta meg az arcom. És ekkor megjött a felmentő sereg. Valaki rátámaszkodott a csengőre.- Még visszatérünk rá.- adott egy puszit és lement ajtót nyitni. Alig tárta ki azt, betódult rajta Anabell, Jane, Kimi és Fabian. A lányok szó nélkül az emeletre mentek, míg a srácok megálltak.
-Mi történt?- nézett a fiatal német barátaira.
-Jó kérdés.- rázta a fejét Kimi és a nappali felé vette az irányt.
-Jane azt mondta, hogy valami női dolog és amíg nem szólnak, eszünkbe se jusson felmenni.- felelte unokaöcsém. Ezalatt odafenn bezárkóztunk a hálóba.
-Hoztunk 4-et, ennyi volt a gyógyszertárban.- adták át a dobozokat a lányok. Utána betuszkoltak a fürdőbe, hogy csináljam meg őket. Végül jöhetett a várakozás. Elmondták, hogy melyik mennyire pontos. Fogalmam sem volt, hogy miért hozták el mindet, ha nem is olyan pontosak. A lejárt idő után alig mertem megnézni a kis készülékeket.
-Na? Mit mutatnak?- kérdezte Bell.
-Ada, mondd már! Beleőrülök a kíváncsiságba.- folytatta Jane.
-Mit mondtatok, mennyire pontosak?- kérdeztem.
-Az első eléggé pontatlan, a második 75%, a harmadik 87%, az utolsó pedig 95%. De miért?- jött be mindkét lány.
-Az első negatív. A többi pozitív.- meredtem magam elé.
-Ez fantasztikus!- ugrott a nyakamba J.
-A legjobb dolog a világon!- ölelt át Ana is. - Már csak az a kérdés, hogy Sebastian akarja-e.
-Mindennél jobban.- suttogtam és megjelent az első, kissé még bizonytalan mosolyom.

47. rész
Beletelt néhány percbe, amíg fel is tudtam fogni, hogy mi történik velem. Mikor teljesen biztos voltam, hogy nem álmodom, felugrottam és kirohantam a szobából. Mire leértem a földszintre, Sebastian már felpattant, hallva a nagy zajt.
-Ada, mi a …- kezdte a mondatot és be is fejezte volna, de nem engedtem. A nyakába ugrottam és rátapadtam az ajkaira. A lendületemtől visszazuhantunk a kanapéra. Az sem érdekelt, hogy körülöttünk ott vannak a legjobb barátaink. A legfontosabb az volt, ami történt. Jó pár percnek el kellett telnie ahhoz, hogy hajlandóak legyünk elválni. Az öléből azért nem álltam fel.
-Mi ez a nagy öröm?- kérdezte Fabian. A szememet Seb arcára függesztettem és úgy fogtam neki a mondandómnak.
-Emlékszel arra a beszélgetésünkre, amit akkor folytattunk, mikor kiderült Petra terhessége?
-Arra gondolsz, hogy felvetettem a saját gyerek ötletét?- kérdezett vissza.
-Igen, arra.
-Ugye, nincs semmi baj?- szorított picit jobban magához.
-Nincs. De az akkori reményeid beigazolódni látszanak.- bújtam hozzá. Keze még szorosabban fonódott össze körülöttem.
-Komolyan?- kérdezte. A hangja izgatottan csengett.
-Még el kell mennem az orvoshoz, hogy biztosra mondja, de minden jel erre utal.
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon szülők akartok lenni.- mondta Kimi.
-Mi sem hittük. De örülünk neki.- felelte kedvesem.- Minél hamarabb el kell menned az orvoshoz, hogy biztosat tudjunk.
-Ha gondolod, az orvosom akár ma is fogadna.- szólt Anabell.- Régi ismerősöm és kollégám. Holnapra meg is lennének az eredmények.
-Az lenne a legjobb.- bontakoztam ki kedvesem öleléséből. Visszamentem a hálóba felöltözni, majd Anabellel együtt mentünk el az orvoshoz. Gyorsan elmentünk az orvoshoz, aki meg is vizsgált és megígérte, hogy másnap megmondja az eredményt. Reggel szinte első dolgom volt bemenni a rendelési idő kezdetére. A kinn várakozó páciensek csúnyán méregettek, mikor az asszisztensnő elsőként hívott be. A doki pedig közölte, hogy a tesztek és a lányok sem tévedtek, jön az első babánk. Szinte repkedve mentem vissza a Ferrarihoz. Beülve elővettem a telefonom és tárcsáztam Petrát. Sajnos nem vette fel, csak az üzenetrögzítő szólalt meg: „Petra és Adam lakását hívtad. Jelenleg nem tartózkodunk telefonközelben. Kérlek, hagyj üzenetet vagy add meg az elérhetőségedet és visszahívunk.”
-Sziasztok, fiatalok, itt Ada! Megígértem Petrának, hogy elmondom, mi a helyzet velem. Jó hír: nálunk is útban van az első kicsi! Annyira boldogok vagyunk. Ha addig nem beszélünk, akkor a következő hétvégén találkozunk Szingapúrban! Sziasztok!
Miután elújságoltam a jó híreket, beindítottam a kocsit és elindultam haza. Merész voltam, mert bementem Steinhausenbe és meg sem álltam a régi otthonomig. Ahogy beléptem az ajtón, láthattam, hogy a nappaliban ott ülnek a szüleim és ott ácsorog Bruno is.
-Helló!- léptem be az ajtóba.
-Mit keresel itt?- ugrott fel apa a kanapéról.
-Hugi, ez nem volt a legjobb ötlet.- lépett közelebb a bátyám.
-Tudom, de van valami, amit mindenféleképpen közölni akartam.
-Mit szeretnél mondani, kicsim?- kérdezte anya és egy pillanatig elgyengült irányomba, de apám egy pillantásától újra felvette a közömbös álarcot.
-Terhes vagyok.- fújtam ki a magamban tartott levegőt. Apám szeme veszélyesen villant rám.
-Felejtsd el, hogy egy ujjal is hozzá érsz és bántod, világos?- mondta Bruno is fenyegetően.
-Csak szólni jöttem. Ha netán egyszer még hajlandóak lesztek szeretni. Sziasztok!- fordultam meg és sietve elhagytam a házat.
-Hugi!- futott utánam Bruno.- Gratulálok, Kicsi!- ölelt magához szorosan.
-Köszönjük!- bújtam a karjai közé. Miután elengedett, beültem az autóba és hazamentem. Alig léptem be az ajtón, megjelent Seb. Boldogan ugrottam a nyakába. Egyből megcsókolt és a lábam a derekára kulcsoltam. A konyhában felültetett a pultra és ott folytattuk a kis afférunkat, de nem jutottunk messzire. Közösen szakítottuk meg a pillanatot.
-Este befejezzük.- ígérte és nyomott még egy csókot a számra.
-Rendben.- ugrottam le a pultról. A napunk gyorsan eltelt, alig vettük észre a változásokat. Boldogok voltunk. Szerettük egymást és a még meg nem született babánkat is. Este romantikus vacsit csináltunk, majd leültünk a kandalló elé. Már kezdtünk belemelegedni a délelőtt abbahagyott románcunkba, mikor csengettek.

48. rész
Kissé kellemetlenül, de felálltam és elmentem ajtót nyitni.
-Anabell!- kiáltottam fel. Barátnőm arcán teljesen el volt kenődve a smink, szemei vörösek voltak a zokogástól. Szörnyen nézett ki.- Mi történt?
-Vége.- nyögte ki és újra keservesen zokogni kezdett.
-Bell, ezt nem mondhatod komolyan!- szóltam már én is hisztérikusan.
-Vége.- felelte újra. Addigra Seb is mellém ért.
-Elviszem a lakásomba és ott éjszakázunk.- néztem a férjemre bocsánatkérő szemekkel.
-Szólj, bármi van!- kért és homlokon csókolt. Barátnőmet odakísértem az autómhoz és beültettem az anyósülésre. Ahogy kikanyarodtam a főútra, láttam, ahogy egy, az enyémmel tökéletesen passzoló Ferrari befordul az utcába. Amíg én biztonságosan hajtottam, barátnőm zokogott. Láttam rajta, hogy teljesen kikészült. És meg is értettem. Hiszen 3 hét múlva esküvő! Mikor megálltam a lakás előtt, kisegítettem barátnőmet, majd bekísértem a házba. Leültettem a nappaliba, majd kimentem a konyhába teát főzni. 2 bögre forró nedűvel tértem vissza. Az egyiket a kezébe adtam. A könnyein át nézett rám. Megvártam, amíg megnyugszik, nem akartam nagyon felzaklatni.
-Mi történt köztetek, Bell?- kérdeztem halkan és óvatosan, hogy érezze, visszakozhat.
-Én… nem tudom, hogy mondjam el.- hajtotta le a fejét.
-Nekem bármit elmondhatsz, ami a szívedet nyomja. Nincs senki, akinek továbbadnám. Te voltál az egyik, aki átsegített a Sebbel közös krízisemen. Engedd, hogy most én segítsek.- könyörögtem neki.
-Nem tudsz segíteni. Nem akar meghallgatni sem. Nem engedi, hogy elmondjam a miértet.- zokogott fel újra.
-Anabell, ha velem nem vagy őszinte, nem tudok segíteni.- simogattam meg a hátát.
-Tudod, nem biztos, hogy lehet kisbabánk.- nyögte ki kb. 10 perc után.
-Annyira sajnálom!- öleltem meg.
-De az orvos, akinél voltál, mondta, hogy kezdjünk el egy hormonkezelést. Gyakran kellett elmennem hozzá és csak rendelési idő után mehettem. És ez eléggé késői időpont.- mondta tovább a történetet.
-Akkor most már nagyobb az esélye?
-Az lenne, csak nincs hozzá apajelöltem.- homályosodott el a tekintete újra.- Ma is ott voltam, fél 7-re mentem és csak 8 után értem haza. Láttam Kimin, hogy baj van, de azt hittem, hogy valami munkahelyi. Úgy viselkedtem, mint mindig. Be akartam pótolni a kezelés miatt kimaradt időt. Éppen átöleltem, mikor ellökte a kezem és üvöltözni kezdett, hogy tudja, hogy megcsalom. Milliószor kezdtem bele abba, hogy elmondjam neki, mi az igazság, de mindig félbeszakított. Fél óráig üvöltött velem, majd kijelentette, hogy ő nem akar egy ilyen erkölcstelen nőt elvenni és adjam vissza a gyűrűt.- zokogott fel újra. Abban a pillanatban minden vágyam az volt, hogy segítsek neki, hogy igazat adjak. De be kellett látnom, hogy annyiban igaza van Kiminek, hogy pont olyan a helyzet, mintha megcsalná. De meghallgathatta volna.
-Ígérem, hogy mindent rendbe fogunk hozni.- kezdtem el beszélni.- Tudom, hogy Kimi makacs, de nem fog lerázni. Nem hagyom neki, hogy eldobja a boldogságot. És még mielőtt tiltakoznál- emeltem fel a kezem, mert szólásra nyitotta a száját- folytatnod kell a hormonkezelést.
-El fog zavarni.- rázta a fejét lemondóan.
-A terhes kismamákkal nem olyan könnyű a dolog. Akkor meg végképp nem, hogyha a kismama mellett a legjobb barátai és az edzője is a fülét fogja rágni.
-Nem akarom, hogy megtudják.- dőlt el a kanapén. A feje az ölembe került.
-Ez a legkisebb szégyellnivalód az életben.- kezdtem simogatni a haját. Bár sokkal fiatalabb voltam, jelenleg ez nem számított.- Senki nem vetheti a szemedre, hogy mindent megteszel azért, hogy anya lehess.
-Legyen igazad.- motyogta kimerülten. Még eltelt néhány perc némán, majd elaludt. Mikor biztos voltam benne, hogy mélyen alszik, óvatosan felálltam és betakargattam. Utána felmentem a szobámba, leültem a számítógép elé és egy e-mailt kezdtem el gépelni. Leírtam benne mindent, amit megtudtam, majd kiválogattam a címzetteket: Sebastian, Jane, Fabian, Bruno, Petra, Adam, Mark, Kimi szülei, testvére. Őt magát kihagytam, neki Anabelltől kell megtudnia a történteket. Mikor készen voltam, átöltöztem és lefeküdtem aludni.

49. rész
Reggel igazán korán felébredtem. Gyorsan felöltöztem, majd írtam egy cetlit a lánynak, hogy hová mentem, majd elindultam néhány boltba. Megvettem mindent, ami kellhet, de főleg csokiból és fagyiból raktároztam be. Azok kelleni fognak az ilyen időkben. Hazafelé menet láttam, hogy a szomszéd néni még mindig csúnyán méreget. Bele sem mertem gondolni, hogy mit gondolhat, mivel csak időközönként tűnök fel erre és mindig változó, hogy kivel vagyok és meddig maradok. Mire hazaértem, már Anabell is felkelt. Bár tiltakozott, de addig nem hagytam békén, amíg nem reggelizett rendesen. Miután hajlandó volt néhány falatot lenyelni, elmosogattam. Alig fejeztem be, csengettek. Jane volt az.
-Sziasztok!- jött beljebb és megölelt mindkettőnket.
-Miért jöttél?- kérdezte Bell.
-Éjszaka Ada küldött egy e-mailt, amiben elmondta a dolgokat. Jöttem segíteni.- mosolygott a lány.- Most például itt maradok veled, amíg Ada elmegy és hoz neked néhány dolgot, amire szükséged lehet.
-Rendben leszel?- néztem a lányra. Ő csak bólintott.- Bármi van, hívj!
-Menj csak!- mosolygott rám Jane. Felvettem a kulcsomat és távoztam. Beültem az autómba és először hazamentem. Kimi már nem volt ott.
-Édesem!- jött elém Seb és nyitotta a kocsim ajtaját. Szorosan magához ölelt.
-Mi volt?- kérdeztem és befelé indultam.
-Kimi teljesen kiborult. Le sem tudtam beszélni arról, hogy Ana nem csalta meg. De megígérte, hogy nem fog inni, bármennyire ki van borulva. És mondtam, hogy hozzám bármikor jöhet.
-Olvastad az e-mailt?- kérdeztem, miközben felmentem a hálónkba és elővettem egy kisebb bőröndöt.
-Igen. És teljesen egyet értek azzal, hogy meg kell győzni őt.- ölelte át a derekam pakolás közben.
-Méghozzá gyorsan.- dőltem a mellkasára. Lenézett a szemembe és megcsókolt. Nem tudtam ellenállni, pedig nagyon bennem volt, hogy nem szabad. De nem bírtuk ki. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk előző este. Forrón szerelmeskedtünk egymással. Úgy éreztem, hogy az, ami a barátainkkal történt, mindkettőnket rádöbbentett arra, hogy mennyire szörnyű volt elveszíteni egymást. Kellemetlenül bár, de magára hagytam őt, mikor már csak pihegtünk. Gyorsan letusoltam és visszaöltöztem.
-Kérlek, ne legyen lelkiismeret-furdalásod.- ült fel, mikor kijöttem a fürdőből.
-Csak egy kicsit rosszul érzem magam, mert nem szabadott volna ezt megengednünk most magunknak.- ültem mellé és megcsókoltam.
-Tudom, de rá kellett döbbennünk, hogy nem bírnánk egymás nélkül.- simogatta meg az arcom.
-Átmegyek Kimihez, összeszedem Anabell néhány cuccát. Délután számíthatok rád?- álltam fel az ágyról.
-Majd 4 körül meglátogatom és összeveszek vele egy kicsit. Rami holnap jön az ikrekkel és Kriistával. Ha péntekig nem mozdulunk előre, jönnek a szülei is.- mondta. Még adtam neki egy forró búcsúcsókot, majd mentem Kimihez. Megálltam a ház előtt és megnyomtam a csengőt.
-Igen?- szólt bele egy unott hang.
-Ada vagyok. Bemehetek?- mondtam. Nem felelt, de a kaput kinyitotta. Behajtottam és megálltam nem messze a bejárattól. Nem csengettem, csak benyitottam. A nappaliban ült az egyik fotelben és bámult ki a fejéből.- Hogy vagy?- léptem mellé.
-Hogy lehetnék?- mordult rám.
-Sok mindenben tévedsz.- ültem le a fotelkarfára.
-Kérlek, ne kezdd már te is.- nézett fel rám.- Tudom, hogy te vagy a legjobb barátnője, de nem akarok róla beszélni. Eléggé nagy volt a kiábrándulás. Fáj elveszteni egy szerelmet fél óra alatt.- állt fel. Én is követtem a példáját és elé léptem. Tudtam, hogy amit tervezek, az egy hatalmas baromság, de azt is tudtam, hogy Anabell és Sebastian is megbocsát majd nekem. Belenéztem a szemeibe. Szomorúan bámult engem. Hirtelen előre lendültem és megcsókoltam. Annyira hirtelenül érte, hogy visszacsókolt, de csak egy pillanatra. Én sem akartam, hogy tovább tartson, ezért elváltam az ajkaitól.
-Látod? Képtelen vagy elfelejteni őt. És tagadhatod, amennyire csak akarod, de szereted. Mert ha már nem szeretnéd, nem így csókolnál.- mondtam, majd felmentem a szobájukba és összepakoltam Anabell legtöbb holmiját. Kimi végig figyelte, amit csinálok, majd mikor elindultam, annyit segített, hogy levitte a bőröndöt a kocsihoz. Még csak el sem köszöntünk, szó nélkül hajtottam el. Alig értem a kapun kívülre, magálltam, hogy felhívjam Sebastiant és elmondjam neki, mit tettem. Csak azt remélhettem, hogy megért és nem szakítunk a hülyeségem miatt.

50. rész
A kezem remegett, miközben megnyomtam a mobilomon a hívás gombot. Nem kellett sokat várnom, Seb felvette.
-Szia, kicsim! Mesélj, mi volt?- kérdezte vidáman.
-Seb... én egy hatalmas őrültséget csináltam.- mondtam ki. Éreztem, ahogy az első könnycsepp végigfolyik az arcomon.
-Ada, miről beszélsz?- kérdezte kissé gyanúsan.
-Megcsókoltam Kimit.- suttogtam. Hosszú csend állt be. Akkor már tudtam, hogy nagy hiba volt a csók. Nem kellett volna ennyire felelőtlennek lennem. Nem lehetek ennyire gyerekes, főleg akkor nem, mikor a kisbabánkat várom.
-Miért?- kérdezte meg végül.
-Abban a pillanatban jó ötletnek tűnt. Be akartam bizonyítani, hogy nincs túl Anabellen, mondhat bármit. Ott álltam előtte és akkor úgy gondoltam, hogy ebből rájön. Most már tudom, hogy nem kellett volna.- kezdtem el sírni.
-Hol vagy most?- kérdezte meg. Hangja semleges volt.
-Félreálltam nem messze Kimi házától.
-Akkor most nyugodj meg szépen, és csak akkor indulj el, hogyha teljesen megnyugodtál. Ígérd meg nekem!
-Megígérem!- nyögtem ki nagy nehezen.
-Várlak!- mondta még, majd letette. 20 percembe telt elállítani patakzó könnyeimet, majd elindultam haza. Nem hajtottam, megfontolt és lassú voltam. A máskor néhány perces út most egészen egy negyed órába telt. Kissé megremegett a kezem, mikor behajtottam a ház elé. Kiszálltam, majd bementem a lakásba. Sebastian kinn ücsörgött a teraszon a hintaágyunkba.
-Sajnálom!- mondtam, mikor kiléptem. A könnyeim árulókként kibuggyantak.- Téged szeretlek a világon a legjobban. Még egyszer képtelen lennék elveszíteni téged. Nem akartam, hogy ez legyen. Könyörgöm, bocsáss meg!
-Sssss- lépett mellém és megsimította az arcom.- Nincs baj.- húzott magához és szorosan átölelt.- Tudom, hogy másoknál ez szakítóok, de nálam nem. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen volt a helyzeted, de megpróbáltalak megérteni. Te csak segíteni akarsz. És ez a lényeg. Nem rovom fel neked, hogy megcsókoltad. Lehet, hogy mással, más helyzetben én is hasonlóan cselekednék. De ahogy mondtad, én is téged szeretlek a legjobban. És még egy elválást már nem élnék túl.
-Túl jó vagy.- bújtam a karjai közé még jobban.
-Mindenki hibázhat. Te is, én is, Kimiék is. Mind hibázunk. És ez az élet rendje. Aki pedig képes szeretni, az képes megbocsátani.
-Köszönöm, hogy vagy nekem!
-Édesem, nyugodj meg!- kezdte el simogatni a hátam.- Vigyáznod kell magadra és a babánkra is.
-A babánkra...- motyogtam és magamban elkezdtem ismételgetni ezt a szót. Nem kellett sok idő és eljött a várva várt nyugalom. Csak álltam és belesimultam az ölelésébe. Minden porcikám könyörgött azért, hogy mellettem maradjon.
-Jobban vagy?- kérdezte lágyan.
-Szeretlek!- suttogtam és nyomtam egy csókot a nyakára, mivel azzal volt egy magasságban a szám.
-Örülök, hogy itt vagy a karjaimban, de már elmúlt 4 óra is. Ideje lenne enned valami laktatót, majd visszamenni a lányokhoz, nem?
-Igazad van.- bújtam ki a karjaiból. Bementünk a konyhába, ahol ettem, majd el kellett indulnom haza. Együtt hagytuk el a házat. Ő ment Kimihez, én pedig haza a lakásomba. Egész úton azért könyörögtem, hogy barátnőm állapotán ne rontsak. Féltem, hogy mi lesz, mikor megmondom neki. Csak azt remélhettem, hogy Anabell nem lesz rám mérges.

51. rész
Már kezdett besötétedni, mikor hazaértem. Alig szálltam ki a kocsiból, Jane ott állt mellettem.
-Minden rendben?- kezdett méregetni a szemeivel.
-Csináltam egy hülyeséget, amit nem kellett volna. Kicsit nehéz most ezzel együtt élnem. De majd helyrejönnek a dolgok.- feleltem. Együtt vittük be a csomagokat. Majd leültettem őket a nappaliban és elmondtam, hogy mi történt. Anabell dühöngött vagy fél órát. Jane volt az, aki megmondta, hogy zárkózzak be a szobámba, mert Bell sosem bocsátaná meg magának, ha nekem vagy a kisbabámnak bajom esne. Csak akkor jöttem ki, mikor a lány megnyugodott. Még sokáig beszélgettünk, mire sikerült megmagyaráznom, hogy miért történt. De megértette és remélte, hogy Kimi megérti a miértjét a tettemnek. A hangulat másnap még kicsit borsos volt, de délutánra visszatérünk a normális kerékvágásba. Csütörtökön jöttek meg az első nem várt vendégek. Éppen az ebédet készítettük, mikor csengettek. Anabell ment ajtót nyitni. Én csak arra rohantam ki, hogy felsikoltott.
-Mit kerestek itt?- kérdezte a lány. Ott állt az ajtóban Rami és Kriistina.
-Már megbocsáss, kicsi Bell, de szörnyen nézel ki.- mondta Rami.
-Rami, ne helyezz már ekkora nyomást szegény lányra.- szólt közbe a lány is.
-Gyertek beljebb!- hívtam őket. Csatlakoztak hozzánk a konyhában. Leültettem őket és Bellt is, egyedül folytattam az ebédet. Közben Rami mesélni kezdett.
-Kimi egyszerűen kezelhetetlen. Annyit beszéltem kedd óta, mint még egész életemben soha. El akartam neki magyarázni, hogy semmit sem veszít azzal, ha meghallgat. És ez még nem kötelezi arra, hogy megint együtt legyetek.
Erre az apró kis mondatra Anabell sírósan nyöszörgött. A férfi pedig kapott egy taslit a feleségétől.
-Jó, jó, jó, nem úgy gondoltam.- visszakozott egyből.- Tudom, hogy megbocsát, ha hajlandó lesz meghallgatni téged. Hiszen te mindent megtettél és megteszel azért, hogy boldog családotok legyen.
-Bárcsak olyan egyszerű lenne, mint ahogy te mondod.- sóhajtott a lány.- De Kimi makacs. Jenni egyszer már becsapta és most jogosan érzi úgy, hogy én is megtettem.
-Ez a hite azért kissé téves.- jegyezte meg Kriista. Ekkor megcsörrent a telefon.
-Igen?- szóltam bele.
-Én vagyok, kicsim.- szólt Seb ideges-kétségbeesett hangja.
-Mi a baj?- kérdeztem egyből.
-Kimit baleset érte a városban. Elütötte valami őrülten száguldozó nőcske. Most viszik mentőhelikopterrel Zürichbe.- hadarta el, miközben a háttérből motorzúgás hallatszott.
-Megyünk. És te vigyázz magadra, jó?- könyörögtem félve.
-Rendben. Ti is. Mindannyian!- kérte, majd letette. Elsápadva fordultam az engem figyelők felé.
-Kiminek balesete volt. Kórházban van.- nyögtem ki nagy nehezen.
-Úristen!- sikoltott Anabell és zokogni kezdett. Nagy nehezen sikerült őt kissé megnyugtatni, majd azonnal indultunk. 2 autóval mentünk, az egyiket én vezettem, a másikat Rami. A szabályok abban a pillanatban nem akadályoztak minket abban, hogy elővegyük az autóversenyző stílust. Talán ennek köszönhető, hogy az utazási idő lecsökkent a felére. A kórháznál leparkoltunk, majd rohantunk ahhoz a műtőhöz, amit a recepciónál mondtak. Sebastian már ott volt.
-Mi van vele?- kérdezte Bell.
-30 perce ért ide a helikopter, azóta benn van és nem mondanak semmit.- hajtotta le a fejét. A lány belebújt Rami és Kriistina ölelő karjaiba, míg én odabújtam Sebihez.
-Eljönnél velem egy orvost keresni?- kértem egy újabb fél óra eltelte után.
-Ugye, nincs semmi baj?- ijedt meg.
-Csak ideges vagyok, nagyon. És kérni akarok egy enyhe nyugtatót, hogy a babának ne legyen baja.
-Menjünk.- állt fel. Szóltunk a többieknek, hogy hová megyünk, majd elindultunk megkeresni az orvost.

52. rész
Sajnos az orvosom nem volt benn, csak egy másik nőgyógyász. Ő meg kijelentette, hogy nem ad semmilyen gyógyszert. Ezen egy darabig el is vitatkoztunk, majd Seb kiakadt és megmondta a dokinak, hogy ha amiatt elvetélek, mert nem volt hajlandó gyógyszert adni, bepereli és tönkreteszi örökre. Ez már hatott, kaptam egy enyhe, a babára nem káros nyugtatót. Visszamentünk a többiekhez. Még több órán át kellett várakoznunk, mire vége lett a műtétnek.
- Hogy van a vőlegényem?- rohant egyből az orvoshoz Bell.
- A közvetlen életveszély elmúlt, semmilyen létfontosságú szerve nem sérült és ha minden rendben megy, csak órák kérdése és felébred- nyugtatott meg minket.
- Bemehetünk hozzá?- kérdeztem.
- Természetesen. De ne legyen 3 embernél több odabenn- kérte, majd elsietett. Beküldtünk Ramit, a feleségét és Anabellt is. Úgy voltunk vele, hogy rájuk van a legnagyobb szükség. Mi pedig lementünk a kantinba. Mivel édesre éheztem, sütit vettünk.
- El fogsz kényeztetni és gurulni fogok- dorgáltam meg kedvesem.
- Azt mondta a doki, hogy most kívánós vagy és a baba fejlődésének az érdekében mindent meg kell kapnod. És ezen nem vagyok hajlandó változtatni- nyomta a számba a villáját, rajta egy falat sütivel.
- És mi lesz, ha a szülés után rajtam marad egy csomó plusz kiló?
- Akkor kicsit többet fog mutatni a mérleg.
- Örülnék neki, ha komolyan vennéd a dolgot- néztem rá kissé mérgesen.
- Ada, engem nem érdekel, hogy milyen a tested, vagy a hajad, vagy bármi más. Csak az a fontos, hogy őrülten szeretlek. És ez sosem fog változni.
Kissé megnyugtattak a szavai. Jól esett, hogy ennyire szeret, pedig már rengeteg apró baklövést követtem el, mióta velem van. Befejeztük az evést, majd visszamentünk a szobához. Leültünk a székekre. A fejemet Seb vállára hajtottam, ő pedig átölelte a vállam. Ha nem egy kórházban vagyunk és nem kényelmetlen műanyagszékeken ücsörgünk, még meghitt és romantikus is lehetett volna a pillanat.
- Bárcsak minden rendbe jönne!- sóhajtottam kissé fáradtan.
- Minden rendben lesz, kicsim!- adott egy puszit a fejem búbjára.- Nem fogjuk hagyni, hogy vége legyen. Kimi végre boldog volt. És Anabell is. Mi nekik köszönhetjük a házasságunkat, valamivel meg kell hálálnunk.
- Nekem van is egy ötletem.- villanyozódtam fel. Hirtelen jutott eszembe az aduász. Valaki és valami, ami mindent megmagyaráz.
- Miben sántikálsz?- nézett rám komolyan és kissé csalafintán.
- Nagyon szeretnéd tudni, igaz?- ültem fel rendesen és szembefordultam vele.
- Csak azt ne mondd, hogy nem mondod el.- nézett kissé komolyan.
- Nem mondom el, mert nem akarok semmit elrontani. És ez nem garancia a megbocsátásra. Csak remélhetem, hogy Kimi majd megérti, miért tette Bell azt, amit.
- Valamit ígérj meg nekem!- kérte nagyon komolyan, szinte már könyörgően.
- Amit csak akarsz.- simítottam meg az arcát.
- Ne csinálj semmi olyat, ami árthat nektek. És abban a pillanatban, mikor egy kicsit is úgy érzed, hogy baj lehet, szólsz nekem.
- Mi lenne, ha magammal vinnélek, mikor beszélek vele?- vetettem fel az ötletet.
- Nem zavarnék?
- Csak önbizalmat adnál.
- Akkor legyen.- simította meg az arcom és adott egy csókot. Alig váltunk szét, egy orvos és néhány nővér rohant el mellettünk. Majd kijöttek a szobában lévők. Kimi felébredt és azonnal megvizsgálták. Én pedig elmentem megkeresni a nőgyógyászomat, aki azóta már munkába állt.

53. rész
Szerencsére a nőgyógyászom benn volt a rendelőjében. Be is mentünk, elmondtam, amit akartam és belement. Visszajött velünk a kórteremhez.
- Lucas, te mit keresel itt?- lepődött meg Anabell.
- Ada megkért egy apró szívességre. És lassan esedékes az injekció is.- nézett a lányra komolyan. Ekkor lépett ki Kimi kezelőorvosa.
- Hogy van?- kérdezte Rami.
- Az állapota stabil, sőt, javul. Ha így halad, akkor 2 nap múlva kiengedjük.
- És versenyezhet a jövő héten?- kérdezte Sebi.
- Azt még nem tudom megmondani.- rázta a fejét a doki és elment. Mi pedig elindultunk befelé.
- Bell, gyere!- szóltam a lánynak.
- Először: sokan lennénk. Másodszor: látni sem akar. Harmadszor: hátráltatom a gyógyulását.- ellenkezett a lány.
- Nem érdekelnek a kifogásaid, gyere!- fogtam meg a csuklóját és behúztam a kórterembe. Kimi eléggé érdekesen nézett ránk.
- Megtennéd, hogy kimész?- nézett élete párjára.
- Nem megy sehová.- néztem rá mérgesen.
- Ada…- kezdte volna, de leintettem.
- Most az egyszer meg fogod hallgatni, amit mondunk. És csak, hogy tudd, nem azért beszélek én, mert Anabell gyáva, hanem azért, mert semmibe veszed.
- Ada, ne izgasd fel magad!- szólt rám Lucas. Sebastian egyből mögém lépett és megölelt.
- Maga meg ki?- mordult rá Kimster.
- A nőgyógyász, akit Bell mutatott be nekem.- néztem a férfire.
- És mi köze neki hozzánk?
- Eléggé sok.- vágott bele a dolgokba Lucas.- Anabell körülbelül egy évvel ezelőtt keresett fel a szokásos nőgyógyászati ellenőrzés miatt. Akkor vettük észre, hogy nincs minden rendben a hormonjaival, ezért jóval lecsökkent az esélye annak, hogy anya lehet. Mesélte nekem, hogy összejött veled és gondolkoztok a családalapításon.- nézett komolyan Kimire. Ő csak mordult egyet és elfordította a fejét.- Azt ajánlottam, hogy kezdjünk el egy hormonkezelést. Mivel Bell nem akarta, hogy bárki megtudja a dolgot, mindig rendelési idő után kapta meg az injekciókat. Ezek egy órácskára legyengítik a szervezetet, majd fel sem tűnnek. Ezért volt távol minden héten kétszer, esténként.
- Miért hinnék nektek?- nézett ránk. Anabell szája lefelé görbült, szemeibe könny gyűlt.
- Ide tudok hozni minden papírt.- válaszolt Lucas.
- Akkor hozza.- duzzogott tovább a Jégember.
- Előtte viszont be kell adnom az injekciót.- nézett az összetörés szélén álló lányra.
- Minek? Már nincs semmi értelme.- ült le Bell.
- Nem adhatod fel.- léptem oda hozzá.- Megígérted, hogy harcolni fogsz. Tedd azt!
- Akkor menjünk.- állt fel a lány és az ajtó felé indult.
- Látni akarom.- mondta Kimi. Anabell belenézett a férfi szemeibe, majd odasétált az ablak alatt álló kanapéhoz és lefeküdt rá. Az orvos odament hozzá, lefertőtlenítette a hasát, majd egy nővérrel hozatott a hormoninjekcióból. Láttam Bellen, hogy mennyire fél, de kibírta. Láttuk, ahogy Lucas beadja az injekciót, majd barátnőm teste kissé elernyed és a homloka verejtékezni kezd.
- Ez normális?- kérdezte Seb, miközben leültem és barátnőm fejét az ölembe fektettem.
- Igen, normális. Kissé gyenge lesz, és úgy tűnhet, nincs nagyon itt, velünk.- nyugtatott meg minket Lucas. Ránéztem az ágyban fekvő Jégemberre és a szemében láttam felcsillanni a féltést.
- Mennyi van még a kezelésből?- néztem a dokira.
- Még 6 adag, vagyis 3 hét. Most megyek, elhozom a papírokat. Meg hozok egy vérnyomásmérőt, hogy ellenőrizzük, minden rendben.- ment ki a szobából. Rami nézett be az ajtón.
- Minden oké?- pillantott ránk.
- Csak megkapta a kezelés újabb adagját. Hamarosan rendben lesz.- mosolyogtam és végig barátnőm fejét simogattam. Csak remélhettem, hogy sikerrel jártunk.

54. rész
Aggodalmasan figyeltem barátnőmet, aki egyre inkább süllyedt az öntudatlanságba.
- Bell, nem lehetsz pont most rosszul.- mondtam neki.
- Kicsim, nem szabad idegeskedned.- szólt rám Seb, de ő is sík ideg volt. Alig vártuk, hogy Lucas visszaérjen. Féltettem a legjobb barátnőmet. Szerencsére az orvos gyorsan visszaért.
- Anabell!- kiáltott, mikor meglátta a lányt. A papírokat odahajította Kimi ágyára, majd hozzánk rohant.- Mennyi folyadékot ivott az elmúlt napokban?
- Alig valamennyit.- válaszoltam.
- És nagyon ki volt bukva?- tette a kezét a lány homlokára.
- Szinte végig zokogott.
- A fenébe.- rázta meg a fejét.- Az injekció a vízháztartást használja a leginkább. Bell közel van a kiszáradáshoz.- vette fel a lányt a karjaiba. Seb segítségével vitték ki.
- Szerezzetek egy orvost!- idegeskedett Kimi.
- Kétlem, hogy elmehetnél.- néztem rá.
- Kit érdekel! A menyasszonyomat most vitték ki ájultan innen. Vele akarok lenni.- kiabált Kimster. Erre bejött egy nővér és adott neki egy injekciót. Néhány perc múlva kiütve feküdt az ágyon.
- Mi történt?- kérdezte Rami, mikor kijöttem. Elmeséltem a történteket, majd leültem. Mély lélegzeteket vettem, hogy megnyugodjak. A babánk érdekét magam előtt kellett tartanom. Néhány perc múlva Sebastian és Lucas együtt tértek vissza.
- Jól vagy?- kérdezték kórusban, engem bámulva.
- Voltam már jobban is.- húztam le magam mellé a férjem.
- Nem lesz semmi baja. És hamarosan áthozzák Kimi mellé.- nyugtatott Lucas.
- Remélem, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba.- bújtam oda Sebhez, aki átölelte a derekam. Nem sokkal később tényleg áthozták a lányt a párja mellé. Majd mindkettőjüket megvizsgálták és végül azt állapították meg, hogy végig fogják aludni az éjszakát. Mi is hazamentünk, hallva a híreket. Otthon beleültünk egy hatalmas kád vízbe, hogy egy kicsit feltöltődjünk.
- Féltem, hogy bajotok esik.- simogatta meg a még lapos hasamat Seb.
- Nem lett semmi baj, mert te velünk voltál. És ez a legfontosabb. Hogy mi ketten mindig itt legyünk egymásnak.- csókoltam meg, majd kiszálltam a vízből. Gyorsan megtörölköztem, majd magamra vettem egy köntöst. A szobánkban vártam meg a páromat. Abban a pillanatban, mikor mögém lépett hangtalanul, dörögni kezdett és kiment az áram a házban.- A szívbajt hozod rám.- fordultam meg az ölelésében.
- Nem terveztem a mennydörgést meg a sötétet.- húzott magához még szorosabban.- De ha már így alakult…- sóhajtott színpadiasan, majd letepert. Az éjszakánk nagy része nem is alvással telt. Reggel kissé kába voltam, mikor megszólalt az ébresztőóra. Utána pedig hosszú perceimbe tellett felkelteni Sebastiant, aki nagyon ragaszkodott a párnájához. Szép lassan összeszedtük magunkat, majd visszamentünk a kórházba. A folyosón összefutottunk a fáradtnak kinéző Lucas-szal.
- Az éjjel 4 szülést vezettem le, ebből 2 ikerszülés volt.- panaszolta, majd megdörzsölte a szemét. Ahogy a kórterem közelébe értünk, meghallottuk Kimi duruzsolását.
-… Miért nem ébred fel még mindig?- kérdezte a nővért, mikor benyitottunk.
- Azért, mert a szervezete még nem tudta befogadni az összes folyadékpótlást.- felelte egyből a velünk lévő orvos.- Valamikor 10 óra után várható, hogy felébred.
- És ugye nem lesz semmi komoly baja?- fordult felénk.
- Kissé kába lehet, szédülhet és folyadékhiány is felléphet. De délutánra minden rendben lesz.
- Kimi, ne aggódj, Anabell rendbe fog jönni.- ültem le mellé és megfogtam a kezét.- Inkább azt mondd el, hogy neked mit mondtak.
- A doki megtiltotta, hogy a jövő héten rajthoz álljak.- mordult fel.
- Micsoda???- akadt ki Seb.- Az nem lehet.
- Én is mondtam neki, de rám nem hallgat. Ki fog engedni hétfőn és akár tetszik neki, akár nem, én versenyezni fogok.- magyarázta a srác.- Hogy nézne már ki, hogy a Ferrarinak nincs egy rendes pilótája sem?
- Végre mondtál valami értelmeset is.- sóhajtottam.- És nagyon remélem, hogy az elmúlt egy hét egy életre megmarad benned.

- Főleg az, hogy milyen, mikor bebizonyítasz nekem valamit.- vigyorodott el, majd ránézett Sebre, aki már nem volt oda annyira a kis viccért.
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)