A délután folyamán sikerült megtalálnunk Sebastiant és Evangeline-t, akik a BMW motorhome-ba menekültek el a rengeteg újságíró elől. Sajnos még mindig nagy szenzációnak számított, hogy ők ketten együtt vannak, az meg még nagyobb hír volt, hogy most együtt érkeztek.
Kimivel persze el kellett válnunk egymástól, mikor én bementem a BMW-hez, mert nem lett volna szép, ha bejön hozzánk. Éppen azzal viccelődtünk a nap folyamán, hogy mikor lenne ebből kémbotrány. Akkor még nem sejtettük, hogy milyen balhé fog kitörni a futam után.
Este a szállodában találkozott újra a kis csapatunk, ahol beszámoltunk a későn érkezetteknek a reggeli botrányról. Mindent pontosan elmeséltünk nekik, hogy megérthessék, mi is történt velünk. Már csak egy kérdésük volt, de az nekünk is. Mi is lett Laurent sorsa? Mert erről senki sem tudott.
- Elnézést a zavarásért!- lépett mellénk Rob Smedley.
- Itt a megmentőm- mosolyogtam a férfire.
- Nem vagyok olyan nagy megmentő- rázta meg a fejét. – Egy pillanatra meghallottam, amit beszéltetek.
- Esetleg tudsz valamit?- fordult felé Kimi, akinek a háta mögött állt.
- Hallottam beszélgetni az FIA kamion mellett két munkatársat, akik szoktak jönni ellenőrizni. Ők mondták, hogy Bernie kiosztotta nagyon, majd pedig lefokozta és mehetett vissza az angliai bázisra iratokat tologatni- magyarázta nekünk.
- Szeretem a jó híreket- mosolygott Kimi.
- Nem csatlakozol hozzánk?- kérdeztem most én.
- Nem, megyek vissza Felipéhez- bökött a fejével a brazil felé, aki intett nekünk. Mi is bólintottunk. – Holnap találkozunk!
- Szia, Rob! És köszönjük!- mondtam még, majd mi is folytattuk a vacsoránkat.
***
Másnap reggel korán felébredtem, még azelőtt, hogy megszólalhatott volna az ébresztőórám. Kicsoszogtam a szobából, majd hozattam fel a szobába reggelit és egy friss újságot, hogy megnézzem, mik a hírek. De alig csuktam be az ajtót, majdnem kiesett a kezemből a tálca, mikor megláttam az újság címlapját.
Ott virítottunk Kimivel. Az a kép volt, amikor előző nap szorosan magához ölelt, mert éppen sokkolt Laurent. Belőlem nem látszott, csak a hajam, de Kimi pontosan kivehető volt. A cikk pedig komolyan kombinált kettőnkről. És ebben az volt a nagy probléma, hogy az igazság felé tapogatóztak.
Nem féltem a sajtótól, nem féltem mástól, csak Jennitől. Ő volt a legnagyobb problémám, mert tudtam, hogy ő megismer engem és abból nem sülhet ki semmi jó. És arról ne is beszéljünk, hogy a hétvégén nem lehetek vele mindig együtt, mert akkor tovább romlana a helyzet. Nem tudtam, hogy mit is tehetnék most…
2010. november 29., hétfő
2010. november 25., csütörtök
Kísért a múlt - 52. rész
Nem fordultam meg, csak Kimi arcát bámultam. Felvette a Jégember álarcot. Méghozzá azt a fajtát, amelyikből még én sem tudtam olvasni. És ez megijesztett, mert nem tudtam, hogy mihez is kellene kezdenem a kialakult szituációban. Reméltem, hogy van még néhány órám átgondolni ezt.
- Miért zaklatnám?- szólalt meg végül a finnem.
- Nincs itt sem Sebastian, sem Evangeline. Akkor mi értelme lenne annak, hogy te itt vagy és Zoé is itt van?- lépett mellém és elkapta a karom.
- Laurent, engedj el és higgadj le!- mondtam neki azonnal.
- Felejtsd el! Inkább magyarázatot várok- szorította meg a karom.
- Engedj el! Ez fáj!- kezdtem el mocorogni, de nem volt semmi hatása.
- Engedd el!- lépett közelebb Kimi is.
- Azért, hogy utána veled enyelegjen? Nem fogod megkaparintani- rángatott arrébb.
Minden erőmmel azon voltam, hogy elengedjen, és közben kereshessek magamnak egy kapaszkodót, valakit, aki segít nekem. És ilyenkor jönnek kapóra a liftből kilépő versenymérnökök, név szerint Rob Smedley. Úgy tűnt, hogy sikeresen felmérte a helyzetet és csak 3 percet kért tőlem.
- Laurent, eressz el! Erőszakos vagy!- cibáltam a karom, de semmit nem hatott.
- Ha nem engeded el Zoét, én töröm be a képed- morogta Kims. A szemében láttam, hogy komolyan is gondolja.
- Zoé az én barátnőm, úgyhogy ne szólj bele a dolgokba!- mordult fel a férfi és a lift felé kezdett rángatni.
- Mr. Bernard!- hallottunk meg egy hangot magunk mögött.
Laurent keze azonnal elengedett, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, Kimi kezei közé menekültem. Megfordulva láthattam Mr. Ecclestone-t, valamint mögötte Rob elégedett arcát. Kimi még kissé idegesen simogatta a hátamat, én pedig kapaszkodtam a pólójába, mert nem éreztem, hogy a lábaim megtartanának.
- Mr. Ecclestone, meg tudom magyarázni- kezdte volna Laurent, de a nagyfőnök leintette.
- Mr. Smedley tájékoztatott arról, hogy nem megfelelően bánt egy fiatal hölggyel- jelentette ki a nagyfőnök.
- Nekünk csak volt egy kis nézeteltérésünk a barátnőmmel- felelte a férfi kissé tartózkodóbban.
- Felejtsd el, hogy valaha is a barátnőd voltam- morogtam a Kimi mellkasáról.
- Számomra ez is azt biztosítja, hogy nem csak kis nézeteltérés volt- nézett végig rajtunk a Forma-1 mindenható ura.
- Zoé, kérlek, beszéljük meg- lépett felém, de Rob elkapta a karját.
- Nem hinném, hogy jó ötlet lenne közelítened hozzá- húzta vissza. – Ahogy én látom, Zoé nem éppen téged akar maga mellett látni.
- Édesem…- kérlelt tovább Laurent.
- Itt van vége a kettőnk kapcsolatának- mondtam neki, majd a fejem Kimster mellkasába fúrtam.
- Mr. Bernard, jöjjön velem! Van miről beszélnünk- hagyott minket magunkra Bernie.
- Zoé, minden rendben?- kérdezte Smedley.
- Igen, köszönöm a segítséget!- eresztettem meg egy mosolyt felé.
- Kimi?- pillantott rá a férfire.
- Minden remek, Rob!- felelte kissé gúnyosan. – De egyszer még be fogom törni az orrát annak a díszhuszárnak.
- Szerintem annak sokan örülnek majd- vigyorgott a mérnök. – Most megyek, még beszélnem kell Jean-nal. A pályán találkozunk!
- Szia!- intettünk neki búcsút és elindultunk az étterem felé. Akkor még nem sejtettük, hogy mi történt a szállodán kívül.
- Miért zaklatnám?- szólalt meg végül a finnem.
- Nincs itt sem Sebastian, sem Evangeline. Akkor mi értelme lenne annak, hogy te itt vagy és Zoé is itt van?- lépett mellém és elkapta a karom.
- Laurent, engedj el és higgadj le!- mondtam neki azonnal.
- Felejtsd el! Inkább magyarázatot várok- szorította meg a karom.
- Engedj el! Ez fáj!- kezdtem el mocorogni, de nem volt semmi hatása.
- Engedd el!- lépett közelebb Kimi is.
- Azért, hogy utána veled enyelegjen? Nem fogod megkaparintani- rángatott arrébb.
Minden erőmmel azon voltam, hogy elengedjen, és közben kereshessek magamnak egy kapaszkodót, valakit, aki segít nekem. És ilyenkor jönnek kapóra a liftből kilépő versenymérnökök, név szerint Rob Smedley. Úgy tűnt, hogy sikeresen felmérte a helyzetet és csak 3 percet kért tőlem.
- Laurent, eressz el! Erőszakos vagy!- cibáltam a karom, de semmit nem hatott.
- Ha nem engeded el Zoét, én töröm be a képed- morogta Kims. A szemében láttam, hogy komolyan is gondolja.
- Zoé az én barátnőm, úgyhogy ne szólj bele a dolgokba!- mordult fel a férfi és a lift felé kezdett rángatni.
- Mr. Bernard!- hallottunk meg egy hangot magunk mögött.
Laurent keze azonnal elengedett, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, Kimi kezei közé menekültem. Megfordulva láthattam Mr. Ecclestone-t, valamint mögötte Rob elégedett arcát. Kimi még kissé idegesen simogatta a hátamat, én pedig kapaszkodtam a pólójába, mert nem éreztem, hogy a lábaim megtartanának.
- Mr. Ecclestone, meg tudom magyarázni- kezdte volna Laurent, de a nagyfőnök leintette.
- Mr. Smedley tájékoztatott arról, hogy nem megfelelően bánt egy fiatal hölggyel- jelentette ki a nagyfőnök.
- Nekünk csak volt egy kis nézeteltérésünk a barátnőmmel- felelte a férfi kissé tartózkodóbban.
- Felejtsd el, hogy valaha is a barátnőd voltam- morogtam a Kimi mellkasáról.
- Számomra ez is azt biztosítja, hogy nem csak kis nézeteltérés volt- nézett végig rajtunk a Forma-1 mindenható ura.
- Zoé, kérlek, beszéljük meg- lépett felém, de Rob elkapta a karját.
- Nem hinném, hogy jó ötlet lenne közelítened hozzá- húzta vissza. – Ahogy én látom, Zoé nem éppen téged akar maga mellett látni.
- Édesem…- kérlelt tovább Laurent.
- Itt van vége a kettőnk kapcsolatának- mondtam neki, majd a fejem Kimster mellkasába fúrtam.
- Mr. Bernard, jöjjön velem! Van miről beszélnünk- hagyott minket magunkra Bernie.
- Zoé, minden rendben?- kérdezte Smedley.
- Igen, köszönöm a segítséget!- eresztettem meg egy mosolyt felé.
- Kimi?- pillantott rá a férfire.
- Minden remek, Rob!- felelte kissé gúnyosan. – De egyszer még be fogom törni az orrát annak a díszhuszárnak.
- Szerintem annak sokan örülnek majd- vigyorgott a mérnök. – Most megyek, még beszélnem kell Jean-nal. A pályán találkozunk!
- Szia!- intettünk neki búcsút és elindultunk az étterem felé. Akkor még nem sejtettük, hogy mi történt a szállodán kívül.
2010. november 24., szerda
Kísért a múlt - előzetesek
Remélem, hogy a néhány sor ösztökél titeket, hogy írjatok majd néhány kommentet. :) És felteszem a múltkorit is, hogy aki még nem olvasta, az is olvashassa. :) Folytatás holnap este. :)
-------------------------------------------------------------------
- Eva, bízol bennem?- kérdeztem a lányt halkan, mivel Kimi az emeleten tartózkodott.
- Persze, hogy bízom benned! De mi ez a titkolózás?- halkította le a hangját.
- Csak azt akarom, hogy legyen valaki, aki bízik bennem, történjen bármi- simítottam végig a hasamon.
- Ugye, nem akarsz semmi olyat tenni, ami árt a babátoknak?- döbbent meg és hátrébb lépdelt.
- Eszemben sincs bántani a babánkat- ráztam a fejem ijedten. – Ő a legfontosabb most az életünkben.
*****
Evangeline körülnézett. A szemével Sebastiant kereste. A srác még mindig Kimi mellett állt és őt támogatta. Nem is várt mást tőle ebben a helyzetben. A lány felemelte a fejét.
- Még mindig bízom benned- suttogta maga elé.
Fabian állt mellette, ő szorongatta a kezét. A kisfiú nem szólt egy szót sem, csak a lányra nézett és bólintott, biztosítva őt arról, jól cselekszik.
-------------------------------------------------------------------
- Eva, bízol bennem?- kérdeztem a lányt halkan, mivel Kimi az emeleten tartózkodott.
- Persze, hogy bízom benned! De mi ez a titkolózás?- halkította le a hangját.
- Csak azt akarom, hogy legyen valaki, aki bízik bennem, történjen bármi- simítottam végig a hasamon.
- Ugye, nem akarsz semmi olyat tenni, ami árt a babátoknak?- döbbent meg és hátrébb lépdelt.
- Eszemben sincs bántani a babánkat- ráztam a fejem ijedten. – Ő a legfontosabb most az életünkben.
*****
Evangeline körülnézett. A szemével Sebastiant kereste. A srác még mindig Kimi mellett állt és őt támogatta. Nem is várt mást tőle ebben a helyzetben. A lány felemelte a fejét.
- Még mindig bízom benned- suttogta maga elé.
Fabian állt mellette, ő szorongatta a kezét. A kisfiú nem szólt egy szót sem, csak a lányra nézett és bólintott, biztosítva őt arról, jól cselekszik.
2010. november 22., hétfő
Kísért a múlt - 51. rész
A napjaim Svájcban ugyanúgy teltek. Reggel keltem időben, reggelit készítettem, majd megjött Kimi, elláttuk a beteget és az ápolóját, utána pedig irány Mark háza, ami a szemben lévő házat jelentette. Ott a fiúk edzettek, amíg én megcsináltam az ebédet, amiből jutott Evanak és Sebinek is.
Délután pedig minden percemet Kimi és a szerelmünk töltötték ki. El sem mertem hinni, hogy mindez velem történik. És még a szerencse is a mi pártunkat fogta, mert csütörtökön Jenni elutazott és visszaérkezni már csak akkor fog, mikor mi Monaco felé autókázunk. Kimster pedig összeszedte a cuccait és átköltözött ideiglenesen barátnőm házába.
Olyan volt minden, mint évekkel korábban. Akkor volt egy pontunk, amelytől kezdve mindig együtt voltunk. Vagy nála, vagy nálunk. Sosem volt belőle baj, a szüleim is látták, hogy mennyi erőt ad az, ha mi ketten együtt vagyunk, így nem volt semmi kifogásuk a dolog ellen. Együtt éltünk valamilyen szinten és most is ez történt.
Péntekre pedig Sebastian is teljesen felgyógyult. Beszélt Norberttel, a nővéreivel és Fabiannal, de Heike mindkettőnkre meg volt sértődve, így nem tehettünk semmit. Továbbá az lett az új mániája, hogy ő el nem meri engedni Fabit sehová velünk, mert felelőtlenek vagyunk. Ez nekem is és Sebnek is nagyon rosszul esett.
***
Kedden reggel úgy ébredtem, hogy vár a csillogás és a fényűzés. Egy egész napnyi utazás kettesben, Kimivel és egy Ferrarival. Felajánlottuk mi mindenkinek, hogy jöjjenek velünk, de ők inkább a másnap délelőtt induló repülőgépre szavaztak. Nem is értem, hogy miért…
Bepakoltunk a cuccainkat, elbúcsúztunk a többiektől és elindultunk a lenyűgöző Monaco felé. Ez volt az a futam, amit nagyon vártam, függetlenül attól, hogy tudtam, a Ferrarinak nem nagyon fekszik a pálya. Kíváncsi voltam, hogy mennyi igaz mindabból, amit mondanak róla. Kimi szerint ebben nem lehet sokat tévedni.
Még nem voltam hosszabb autótúrán, főleg nem vele, de élveztem. Tetszett, ahogy vezet. Csak néztem őt és megértettem, hogy valójában az autók és a vezetés szerelmese. Olyan volt az egész, mintha a kocsi tökéletesen tisztában lett volna azzal, hogy mit akar Kims. Apró mozdulatokra is érzékenyen reagált a gép és engem elnyűgözött.
A hosszú csendes pillanatok és a beszédes percek egymást váltották fel egymást. Boldog voltam minden egyes pillanatban, amit vele töltöttem azon az egész napon. Csak háromszor álltunk meg útközben, hogy minél hamarabb Monaco utcáin lehessünk. És nem kellett túl sokáig várnom, mert hajnali 1-kor átléptük a határt és megpillanthattam a kivilágított csodát.
- Ez… lenyűgöző- tátottam el a számat, mikor körbenéztem.
- Örülök, hogy ennyire tetszik- mosolygott Kimi.
Nem kellett sok idő és egy szállodához hajtottunk be. Kiszedtük a holminkat, majd mentünk és bejelentkeztünk… két külön szobába. Majd összeszedtem néhány cuccot és irány a szőke finnem lakosztálya. Az ajtó nyitva volt, én zártam be magam után. Hallottam, hogy a fürdőben csobog a víz, tudtam, hogy zuhanyozik.
Nagy volt a kísértés, hogy utána menjek és rávessem magam, de nem akartam elrontani a boldogságunkat. Türelmes leszek én is és ő is az velem. Miután kijött, én is gyorsan lezuhanyoztam, majd mellé bújtam az ágyba. Simogatta az arcom és a hajam, és szinte minden pillanatban az ajkaimat csókolta. Mikorra végleg kimerültünk, elmúlt 3 óra is.
Reggel 10 óra után ébredtem és magam mellett egy még nagyon álmos Kimivel találtam szembe magam. Kellett mindkettőnknek egy óra, hogy felébredjünk. Addig csak az ágyban fetrengtünk, utána kezdtük el összeszedni magunkat. Már egészen ebédidőnél jártunk, mikor ki is léptünk a szobából.
Közösen mentünk le a földszintre, a liftben is végig csókolóztunk, tekintve, hogy nem jött velünk senki. Nehezemre esett, hogy nem foghattam a kezét, mikor kiléptünk a folyosóra. Elpillantottam a recepció felé és a lábaim a földhöz ragadtak.
- Zoé, mi a helyzet? Mi a baj?- fordult vissza Kimi.
- Itt van…- suttogtam magam elé.
- Ki van itt?- próbált faggatni, de meg sem tudtam szólalni.
- Mi a fenét keresel a barátnőm mellett és miért zaklatod?- csattant mellettünk egy ideges férfihang…
Délután pedig minden percemet Kimi és a szerelmünk töltötték ki. El sem mertem hinni, hogy mindez velem történik. És még a szerencse is a mi pártunkat fogta, mert csütörtökön Jenni elutazott és visszaérkezni már csak akkor fog, mikor mi Monaco felé autókázunk. Kimster pedig összeszedte a cuccait és átköltözött ideiglenesen barátnőm házába.
Olyan volt minden, mint évekkel korábban. Akkor volt egy pontunk, amelytől kezdve mindig együtt voltunk. Vagy nála, vagy nálunk. Sosem volt belőle baj, a szüleim is látták, hogy mennyi erőt ad az, ha mi ketten együtt vagyunk, így nem volt semmi kifogásuk a dolog ellen. Együtt éltünk valamilyen szinten és most is ez történt.
Péntekre pedig Sebastian is teljesen felgyógyult. Beszélt Norberttel, a nővéreivel és Fabiannal, de Heike mindkettőnkre meg volt sértődve, így nem tehettünk semmit. Továbbá az lett az új mániája, hogy ő el nem meri engedni Fabit sehová velünk, mert felelőtlenek vagyunk. Ez nekem is és Sebnek is nagyon rosszul esett.
***
Kedden reggel úgy ébredtem, hogy vár a csillogás és a fényűzés. Egy egész napnyi utazás kettesben, Kimivel és egy Ferrarival. Felajánlottuk mi mindenkinek, hogy jöjjenek velünk, de ők inkább a másnap délelőtt induló repülőgépre szavaztak. Nem is értem, hogy miért…
Bepakoltunk a cuccainkat, elbúcsúztunk a többiektől és elindultunk a lenyűgöző Monaco felé. Ez volt az a futam, amit nagyon vártam, függetlenül attól, hogy tudtam, a Ferrarinak nem nagyon fekszik a pálya. Kíváncsi voltam, hogy mennyi igaz mindabból, amit mondanak róla. Kimi szerint ebben nem lehet sokat tévedni.
Még nem voltam hosszabb autótúrán, főleg nem vele, de élveztem. Tetszett, ahogy vezet. Csak néztem őt és megértettem, hogy valójában az autók és a vezetés szerelmese. Olyan volt az egész, mintha a kocsi tökéletesen tisztában lett volna azzal, hogy mit akar Kims. Apró mozdulatokra is érzékenyen reagált a gép és engem elnyűgözött.
A hosszú csendes pillanatok és a beszédes percek egymást váltották fel egymást. Boldog voltam minden egyes pillanatban, amit vele töltöttem azon az egész napon. Csak háromszor álltunk meg útközben, hogy minél hamarabb Monaco utcáin lehessünk. És nem kellett túl sokáig várnom, mert hajnali 1-kor átléptük a határt és megpillanthattam a kivilágított csodát.
- Ez… lenyűgöző- tátottam el a számat, mikor körbenéztem.
- Örülök, hogy ennyire tetszik- mosolygott Kimi.
Nem kellett sok idő és egy szállodához hajtottunk be. Kiszedtük a holminkat, majd mentünk és bejelentkeztünk… két külön szobába. Majd összeszedtem néhány cuccot és irány a szőke finnem lakosztálya. Az ajtó nyitva volt, én zártam be magam után. Hallottam, hogy a fürdőben csobog a víz, tudtam, hogy zuhanyozik.
Nagy volt a kísértés, hogy utána menjek és rávessem magam, de nem akartam elrontani a boldogságunkat. Türelmes leszek én is és ő is az velem. Miután kijött, én is gyorsan lezuhanyoztam, majd mellé bújtam az ágyba. Simogatta az arcom és a hajam, és szinte minden pillanatban az ajkaimat csókolta. Mikorra végleg kimerültünk, elmúlt 3 óra is.
Reggel 10 óra után ébredtem és magam mellett egy még nagyon álmos Kimivel találtam szembe magam. Kellett mindkettőnknek egy óra, hogy felébredjünk. Addig csak az ágyban fetrengtünk, utána kezdtük el összeszedni magunkat. Már egészen ebédidőnél jártunk, mikor ki is léptünk a szobából.
Közösen mentünk le a földszintre, a liftben is végig csókolóztunk, tekintve, hogy nem jött velünk senki. Nehezemre esett, hogy nem foghattam a kezét, mikor kiléptünk a folyosóra. Elpillantottam a recepció felé és a lábaim a földhöz ragadtak.
- Zoé, mi a helyzet? Mi a baj?- fordult vissza Kimi.
- Itt van…- suttogtam magam elé.
- Ki van itt?- próbált faggatni, de meg sem tudtam szólalni.
- Mi a fenét keresel a barátnőm mellett és miért zaklatod?- csattant mellettünk egy ideges férfihang…
2010. november 21., vasárnap
Kísért a múlt - 50. rész
Virágnak, Rékának, Rékának, Zsaninak és Reninek a hétvégéért (L)!!! :)
------------------------------------------------------------------
Barátnőm el sem mozdult Sebastian mellől. Enni sem jött le, én vittem fel egy tálcán az ételt és a teát a hálójába. Unokaöcsém az ágy közepén feküdt, a lány pedig mellette ücsörgött az ágyon törökülésben. A srác fején ott volt a borogatás és már nem nézett ki annyira pocsékul, mint órákkal ezelőtt.
- Hoztam egy kis vacsorát- tettem le a tálcát az éjjeliszekrényre.
- Nem bírok enni- rázta a fejét Eva.
- Csajszi, szükséged van az erődre- simogattam meg az arcát.
- Egyel valamit- suttogta Seb. Álmos és láztól csillogó szemekkel nézett a lányra.
- Seb, neked is enned kellene valamit- fordult hozzá.
- Előbb látni akarom, hogy te eszel- kötötte az ebet a karóhoz unokaöcsém.
- Te felülsz, segítek neked, és akkor mindketten tudtok enni- ajánlottam, még mielőtt oda jutunk, hogy fél óra múlva is azon pörölnek egymással, hogy ki egyen előbb.
- Legyen- adta be a derekát Seb.
Együtt segítettünk neki felülni az ágyban, majd az ölébe tettem a tálcát. Evangeline elvette onnan a tányért, majd nekifogott enni. Sebnek én segítettem, hogy ne nagyon kelljen mocorognia, apró falatokra szedtem az ő szendvicsét. Ismertem annyira, hogy tudjam, ilyenkor iszonyatosan gyenge tud lenni. Olyan pasis gyengeség.
Egymást figyelve ették meg a nekik készített vacsorát, majd Seb kezébe nyomtam a gyógyszerét és egy nagy bögre teát, amit kötelezően megitattunk vele. Utána még beszélgettünk, majd magára hagytam a turbékoló szerelmeseket. Visszamentem a nekem adott szobába, ahol lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyba és e-mailt kezdtem írni Fabiannak.
Már ezt is befejeztem, és aludni készültem, mikor halk kopogást hallottam, majd megjelent barátnőm. Nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy fáradt, csalódott, szerelmes, szomorú vagy esetleg valamilyen más érzés lappang benne. Leült az ágyam szélére, felhúzta a lábait és csak a takarót nézte.
- Heike nagyon utál engem?- kérdezte meg végül, ami a szívét nyomja.
- Keresztanyu csak azt látja, amit látni akar- adtam meg a választ. – És rossz szokása, hogy sokszor a tények tudta nélkül ítélkezik. Seb elregélte neki nagy vonalakban, hogy mi történt veled, de szerintem ez nem jutott el hozzá teljes mértékben.
- Akkor félnem kellene?- pillantott fel rám.
- Csak legyél türelmes- mosolyogtam rá. – Ha rájön, hogy Sebastiannak rossz, ha veled goromba és hideg, akkor változtatni fog. Mert látni fogja, hogy a fia téged választ.
- Honnan lehetsz ebben olyan biztos?- pislogott meglepetten.
- Ismerem Sebit, mint a tenyerem. És most fülig szerelmes, ez 100%.
- Én is az vagyok- pirult el. – Csak félek, hogy nem fogjuk bírni ezt a hatalmas nyomást.
- Itt vagyunk Kimivel és mindenben segítünk- biztattam. – És a családban szerintem Heikén kívül mindenki kíváncsi rád. Főleg Fabian.
- A kisöccse?- lepődött meg a dolgon.
- Igen, ő. Imádják egymást, mindent tudnak a másikról és a levelekben, amiket írunk a kissrácnak, mindig benne vagy. Lehet, hogy még sosem láttátok egymást, de úgy ismer, mint mi. Ő mondta, hogy jöjjünk el. És nem mellesleg szépnek talált.
- Meg akarom ismerni őt. Nagyon- mondta a lány elszántan.
- Reggel adok neked egy e-mail címet. De most menj vissza Sebhez, mert kellesz neki- terelgettem a lányt az ajtó felé, majd miután távozott, álomra hajtottam a fejem.
------------------------------------------------------------------
Barátnőm el sem mozdult Sebastian mellől. Enni sem jött le, én vittem fel egy tálcán az ételt és a teát a hálójába. Unokaöcsém az ágy közepén feküdt, a lány pedig mellette ücsörgött az ágyon törökülésben. A srác fején ott volt a borogatás és már nem nézett ki annyira pocsékul, mint órákkal ezelőtt.
- Hoztam egy kis vacsorát- tettem le a tálcát az éjjeliszekrényre.
- Nem bírok enni- rázta a fejét Eva.
- Csajszi, szükséged van az erődre- simogattam meg az arcát.
- Egyel valamit- suttogta Seb. Álmos és láztól csillogó szemekkel nézett a lányra.
- Seb, neked is enned kellene valamit- fordult hozzá.
- Előbb látni akarom, hogy te eszel- kötötte az ebet a karóhoz unokaöcsém.
- Te felülsz, segítek neked, és akkor mindketten tudtok enni- ajánlottam, még mielőtt oda jutunk, hogy fél óra múlva is azon pörölnek egymással, hogy ki egyen előbb.
- Legyen- adta be a derekát Seb.
Együtt segítettünk neki felülni az ágyban, majd az ölébe tettem a tálcát. Evangeline elvette onnan a tányért, majd nekifogott enni. Sebnek én segítettem, hogy ne nagyon kelljen mocorognia, apró falatokra szedtem az ő szendvicsét. Ismertem annyira, hogy tudjam, ilyenkor iszonyatosan gyenge tud lenni. Olyan pasis gyengeség.
Egymást figyelve ették meg a nekik készített vacsorát, majd Seb kezébe nyomtam a gyógyszerét és egy nagy bögre teát, amit kötelezően megitattunk vele. Utána még beszélgettünk, majd magára hagytam a turbékoló szerelmeseket. Visszamentem a nekem adott szobába, ahol lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyba és e-mailt kezdtem írni Fabiannak.
Már ezt is befejeztem, és aludni készültem, mikor halk kopogást hallottam, majd megjelent barátnőm. Nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy fáradt, csalódott, szerelmes, szomorú vagy esetleg valamilyen más érzés lappang benne. Leült az ágyam szélére, felhúzta a lábait és csak a takarót nézte.
- Heike nagyon utál engem?- kérdezte meg végül, ami a szívét nyomja.
- Keresztanyu csak azt látja, amit látni akar- adtam meg a választ. – És rossz szokása, hogy sokszor a tények tudta nélkül ítélkezik. Seb elregélte neki nagy vonalakban, hogy mi történt veled, de szerintem ez nem jutott el hozzá teljes mértékben.
- Akkor félnem kellene?- pillantott fel rám.
- Csak legyél türelmes- mosolyogtam rá. – Ha rájön, hogy Sebastiannak rossz, ha veled goromba és hideg, akkor változtatni fog. Mert látni fogja, hogy a fia téged választ.
- Honnan lehetsz ebben olyan biztos?- pislogott meglepetten.
- Ismerem Sebit, mint a tenyerem. És most fülig szerelmes, ez 100%.
- Én is az vagyok- pirult el. – Csak félek, hogy nem fogjuk bírni ezt a hatalmas nyomást.
- Itt vagyunk Kimivel és mindenben segítünk- biztattam. – És a családban szerintem Heikén kívül mindenki kíváncsi rád. Főleg Fabian.
- A kisöccse?- lepődött meg a dolgon.
- Igen, ő. Imádják egymást, mindent tudnak a másikról és a levelekben, amiket írunk a kissrácnak, mindig benne vagy. Lehet, hogy még sosem láttátok egymást, de úgy ismer, mint mi. Ő mondta, hogy jöjjünk el. És nem mellesleg szépnek talált.
- Meg akarom ismerni őt. Nagyon- mondta a lány elszántan.
- Reggel adok neked egy e-mail címet. De most menj vissza Sebhez, mert kellesz neki- terelgettem a lányt az ajtó felé, majd miután távozott, álomra hajtottam a fejem.
2010. november 18., csütörtök
Kísért a múlt - 49. rész
Tudjátok, mit? Beleuntam a könyörgésbe... Felteszem a folytatást, nincs komment határ, aki úgy érzi, hogy megérdemlek 2-3 szót, az ír, aki nem, az nem... Már azokat sajnálom iszonyatosan, akik szoktak nekem írni.
--------------------------------------------------
Alig tudtam életet verni Sebastianba. Annyi időre tudtam csak összeszedni őt, ameddig a kötelező átvizsgálások voltak. Utána újra én voltam a támasza, ami eléggé nehéz volt a két bőrönddel együtt. De alig léptünk ki a váróba, megakadt a szemem a fehér pulcsis, baseball sapkás, napszemüveges idegenen.
- Pocsékul néz ki- jegyezte meg Kimi, mikor mellénk ért. – És iszonyat magas a láza- tette hozzá, mikor átvette a srácot.
- Idegi alapon beteg- feleltem egy lemondó sóhajjal. – Vagyis csak részben. Sikeresen megfázott és belázasodott. Csak éppenséggel a láza nem megy le, ha nincs vele az, akire szüksége van.
- Akkor menjünk és vigyük Evangeline-hez- indult el a parkoló felé.
Nagy nehezen sikerült betennünk Sebet a kocsiba, ahol szinte azonnal elaludt. A láz kiszívta minden erejét. Én beültem Kimi mellé az anyósülésre, majd elindultunk. Nem szólt hozzám az úton, csak néha megsimogatta a kezem vagy a combom. Nem kellettek ahhoz szavak, hogy megértsem, örül nekem.
Barátnőm házához érve elcsodálkoztam. Az utcában lévő összes ház ugyanolyan volt, csak a festés különbözött. Eva persze kitűnt a tömegből, a visszafogott sárga, halványzöld, fehér és hasonló árnyalatok között az övé élénknarancs színnel virított. Meg is mosolyogtam ezt, mialatt Kimi becsöngetett.
- Hogy kerülsz ide, Zoé?- lépdelt felém a lány.
- Hoztam egy beteget- kezdtem el kihámozni Sebit a kocsiból.
- Angel- morogta az orra alatt és nem akart mozdulni.
- Úristen, Seb!- rohant oda hozzánk a lány és a kezeit az arcára tette. – Mennyire magas a láza?
- Jobb, ha nem tudod- ráztam a fejem, de a lány továbbra is aggodalmasan nézte unokaöcsémet.
- Szeretlek- suttogta Seb a lánynak, aki nagy nehezen ki tudta szedni a kocsiból.
Együtt támogattuk fel a hálóba, barátnőm még gyorsan elregélte, hogy hol mit találok, majd rohant ápolni a beteget. Kettesben maradtunk Kimsterrel. Segített behozni a cuccaimat, amit letettünk az egyik vendégszobában, utána pedig visszamentünk a nappaliba. Néhány percig néma csendben bámultuk egymást.
- Hiányoztál- szólalt meg végül ő.
- Te is nekem- mosolyodtam el. Gyorsan az ölébe másztam és megkaptam az annyira vágyott csókomat.
- Ugye, minden nap láthatlak?- kérdezte engem ölelve, a fejét a vállamra hajtva.
- Igen, minden nap- cirógattam meg az arcát. – Meddig érsz rá ma?
- Nem mondtam, hogy hová megyek és minek- emelt fel a karjaiba és felkelt a kanapéról. – Miért, mi a terved?
- Csinálhatnánk valami vacsorát és akár itt is ehetnél velünk- ajánlottam.
- Miféle vacsora jutott eszébe a kisasszonynak?- vitt be a konyhába, ahol a lábaimra állított.
- Nem olyan vacsora- pirultam el teljesen.
Azonnal eszembe jutott, amire utalt. A régi lakásában, Angliában volt egy esténk, mikor sikerült egymásba gabalyodnunk a konyhában. Mindenhol ott hevertek a vacsorának az alapanyagai, mi pedig élveztük egymás társaságát. Nem volt egy kellemes utána takarítani, de mindent megért az a néhány pillanat.
- Én semmi olyasmire nem gondoltam- vigyorgott rám Kims hamiskásan.
- Hogyne, neked eszedbe sem jutna- ráztam a fejem.
- Soha- csókolt bele a nyakamba, majd inkább letelepedett a pult mellé. – Segítsek valamit?
- Csak egy kis meleg szendvicset készítek, meg főzök teát Sebinek. Nem tart sokáig- mosolyogtam rá.
Kellemes beszélgetéssel telt a vacsora elkészítése, majd egy részét felvittem az emeletre. Mi Kimivel kettesben megettük a mi részünket, majd eljött az idő, mikor neki is távoznia kell. Nem szívesen engedtem el, főleg nem abban a tudatban, hogy Jennihez megy, ami semmi jóval nem kecsegtetett minket. Csak az nyugtatott, hogy tudtam: másnap láthatom.
--------------------------------------------------
Alig tudtam életet verni Sebastianba. Annyi időre tudtam csak összeszedni őt, ameddig a kötelező átvizsgálások voltak. Utána újra én voltam a támasza, ami eléggé nehéz volt a két bőrönddel együtt. De alig léptünk ki a váróba, megakadt a szemem a fehér pulcsis, baseball sapkás, napszemüveges idegenen.
- Pocsékul néz ki- jegyezte meg Kimi, mikor mellénk ért. – És iszonyat magas a láza- tette hozzá, mikor átvette a srácot.
- Idegi alapon beteg- feleltem egy lemondó sóhajjal. – Vagyis csak részben. Sikeresen megfázott és belázasodott. Csak éppenséggel a láza nem megy le, ha nincs vele az, akire szüksége van.
- Akkor menjünk és vigyük Evangeline-hez- indult el a parkoló felé.
Nagy nehezen sikerült betennünk Sebet a kocsiba, ahol szinte azonnal elaludt. A láz kiszívta minden erejét. Én beültem Kimi mellé az anyósülésre, majd elindultunk. Nem szólt hozzám az úton, csak néha megsimogatta a kezem vagy a combom. Nem kellettek ahhoz szavak, hogy megértsem, örül nekem.
Barátnőm házához érve elcsodálkoztam. Az utcában lévő összes ház ugyanolyan volt, csak a festés különbözött. Eva persze kitűnt a tömegből, a visszafogott sárga, halványzöld, fehér és hasonló árnyalatok között az övé élénknarancs színnel virított. Meg is mosolyogtam ezt, mialatt Kimi becsöngetett.
- Hogy kerülsz ide, Zoé?- lépdelt felém a lány.
- Hoztam egy beteget- kezdtem el kihámozni Sebit a kocsiból.
- Angel- morogta az orra alatt és nem akart mozdulni.
- Úristen, Seb!- rohant oda hozzánk a lány és a kezeit az arcára tette. – Mennyire magas a láza?
- Jobb, ha nem tudod- ráztam a fejem, de a lány továbbra is aggodalmasan nézte unokaöcsémet.
- Szeretlek- suttogta Seb a lánynak, aki nagy nehezen ki tudta szedni a kocsiból.
Együtt támogattuk fel a hálóba, barátnőm még gyorsan elregélte, hogy hol mit találok, majd rohant ápolni a beteget. Kettesben maradtunk Kimsterrel. Segített behozni a cuccaimat, amit letettünk az egyik vendégszobában, utána pedig visszamentünk a nappaliba. Néhány percig néma csendben bámultuk egymást.
- Hiányoztál- szólalt meg végül ő.
- Te is nekem- mosolyodtam el. Gyorsan az ölébe másztam és megkaptam az annyira vágyott csókomat.
- Ugye, minden nap láthatlak?- kérdezte engem ölelve, a fejét a vállamra hajtva.
- Igen, minden nap- cirógattam meg az arcát. – Meddig érsz rá ma?
- Nem mondtam, hogy hová megyek és minek- emelt fel a karjaiba és felkelt a kanapéról. – Miért, mi a terved?
- Csinálhatnánk valami vacsorát és akár itt is ehetnél velünk- ajánlottam.
- Miféle vacsora jutott eszébe a kisasszonynak?- vitt be a konyhába, ahol a lábaimra állított.
- Nem olyan vacsora- pirultam el teljesen.
Azonnal eszembe jutott, amire utalt. A régi lakásában, Angliában volt egy esténk, mikor sikerült egymásba gabalyodnunk a konyhában. Mindenhol ott hevertek a vacsorának az alapanyagai, mi pedig élveztük egymás társaságát. Nem volt egy kellemes utána takarítani, de mindent megért az a néhány pillanat.
- Én semmi olyasmire nem gondoltam- vigyorgott rám Kims hamiskásan.
- Hogyne, neked eszedbe sem jutna- ráztam a fejem.
- Soha- csókolt bele a nyakamba, majd inkább letelepedett a pult mellé. – Segítsek valamit?
- Csak egy kis meleg szendvicset készítek, meg főzök teát Sebinek. Nem tart sokáig- mosolyogtam rá.
Kellemes beszélgetéssel telt a vacsora elkészítése, majd egy részét felvittem az emeletre. Mi Kimivel kettesben megettük a mi részünket, majd eljött az idő, mikor neki is távoznia kell. Nem szívesen engedtem el, főleg nem abban a tudatban, hogy Jennihez megy, ami semmi jóval nem kecsegtetett minket. Csak az nyugtatott, hogy tudtam: másnap láthatom.
2010. november 8., hétfő
2010. november 6., szombat
Kísért a múlt - 48. rész
Sziasztok! Mivel kissé zsúfolt napok/hetek következnek, úgy vagyok vele, hogy visszatérek egy kicsit a kommentekhez. Folytatást 5 komment után ígérek. :) Szívesen írnék, de most kezdődik a hajtás az egyetemen, amit nem kellene elszúrnom. Babról tettem ki a kérdés-válasz ikont. Még lehet kérdezni, szívesen válaszolok. :D
--------------------------------------------------------------
Reggel arra ébredtem, hogy Fabi egy puszit nyom az arcomra. Vagyis ez azt jelentette, hogy kb. 5 perc múlva 7 óra lesz. Heike akkor szokta felkelteni őt, hogy mindenre legyen ideje suli előtt, ő pedig most szökött vissza a szobájába. Sebnek fel sem tűnt, hogy az öccse távozott, tovább húzta a lóbőrt.
Még egy fél órát én is az ágyban töltöttem, majd rávettem magam, hogy lemenjek a többiekhez. A konyhában a lányok már éppen búcsúztak, Norbert és Fabian pedig a reggelit kezdte. Csatlakoztam a férfi szekcióhoz és én is megtömtem az éhes pocimat hazai ízekkel. Jó volt, hogy valami olyat ehettem, amit már régen nem.
Már 10 óra is elmúlt, mikor úgy gondoltam, ideje Sebastiant is felkelteni. Alig léptem be a szobámba, meg is tudtam állapítani, hogy beteg. Rajta volt mindhárom takaró és így is vacogott alvás közben. Leültem mellé, és ahogy a kezem a homlokára fektettem, éreztem, hogy tűzforró. Egy gyors lázmérés után azt is megtudtam, hogy 40 fokos lázzal fekszik.
Heike persze egyből intézkedni kezdett és szinte kitiltott a saját szobámból, ahol a nagyobb fia betegeskedett. Be akartam menni többször is, hogy megnézzem Sebit és esetleg segítsek valamit, de teljes elutasítást kaptam. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy duzzogni kezdek, de nem tettem, mert meghallottam unokaöcsém hangját.
- Angel… Angel…- ismételgette a barátnőm nevét.
- Kicsikém, ő nem fog segíteni neked- felelte erre Heike. – A házba sem engedem, nemhogy a közeledbe!
- Keresztanyu, tudod, hogy milyen Sebastian!- léptem be a szobába.
- Akkor sem- fordult felém és dühösen villant rám a szeme. – Majd én meggyógyítom a fiam.
- De…- kezdtem volna, azonban mérgesen kiterelt és bezárta az ajtót.
Mikorra Fabian hazaért a suliból, csak annyi változott, hogy Seb láza nem ment lejjebb. Mind tudtuk róla, hogy a gyógyulásához szüksége van arra, akinek a nevét kiejti a száját. Az utóbbi időben ez felváltva volt Heike és közöttem, de most megint változtak a dolgok. És nem fog meggyógyulni, ha nem Evangeline mellett van.
- Utálom ezt mondani, de menjetek el- jelentette ki Fabi.
- Még csak most értünk haza. Nem hagyunk itt ennyi idő után- öleltem magamhoz.
- De Seb beteg. És anya nem fogja soha beengedni azt a lányt hozzá. Vidd el hozzá és akkor nem lesz beteg.
- Te és az arany szíved- töröltem meg a szemem, mert meghatott a szeretete. – Gyere velem!
Együtt mentünk fel Seb szobájába, ahol közösen pakoltuk össze a bőröndjeit, amik kellenek neki Monacoba is. A pakolásunk közben megjelent Norbert is, aki nem ellenezte a döntésünket, bár abban biztos volt, hogy Heike nagyon meg fog sértődni rám. De ez nem volt lényeges, csak az unokaöcsém számított.
- Gyere, Seb!- léptem be a szobámba az oldalajtón.
- Mit akarsz csinálni, Zoé?- kérdezte keresztanyám, mikor odamentem a fia mellé és felültettem.
- Vigyél Angel-höz- kérte szinte suttogva Sebi.
- Odaviszlek- ígértem meg neki.
Nagy nehézségek árán felöltöztettem őt. Ezalatt Fabian hívott egy taxit a házhoz és levitte a bőröndöket a földszintre. Utána közös erővel lecipeltük Sebit is a földszintre, majd nagy nehezen a taxiig támogattuk. Miután ő benn ült, visszafordultam és megölelgettem Norbertet és Fabiant.
- Tanulj szorgalmasan, mert már Amerikába vinni szeretnénk!- mondtam a fiúnak, akinek felcsillant a szeme.
Beszálltam a kocsiba és elindultunk a reptér felé. Seb a vállamon pihentetve a fejét aludt. Abban a pillanatban csak egy beteg kölyök volt. Megsimogattam az arcát, majd elővettem a telefonomat, mert kellett valaki, aki kijön a reptérre.
„Szia, édes! 3 óra múlva a reptéren leszünk Zürichben. Ki tudsz jönni elénk? Szeretlek! P.Z.”
„Szia, kicsim! Persze, megoldom. Valami baj van? Én is szeretlek! K.R.”
„Seb beteg és Evangeline kell neki. De Heike nem engedte, hogy elhívjam, így megyünk mi. P.Z.”
„Nem értem az anyukáját. Sietek elétek, már nagyon várlak! K.R.”
Megmosolyogtam az utolsó sms-t, majd fizethettem, mert elértünk a repülőtérre. Nagy nehezen becibáltam a csomagokat és az unokaöcsémet. Átvettük a jegyet, majd annyi időre össze tudta szedni magát, amíg az átvizsgálások voltak. A gépre felszállva becsatolta az övét és újra elaludt. Alig néhány óra és talán javul az állapota…
--------------------------------------------------------------
Reggel arra ébredtem, hogy Fabi egy puszit nyom az arcomra. Vagyis ez azt jelentette, hogy kb. 5 perc múlva 7 óra lesz. Heike akkor szokta felkelteni őt, hogy mindenre legyen ideje suli előtt, ő pedig most szökött vissza a szobájába. Sebnek fel sem tűnt, hogy az öccse távozott, tovább húzta a lóbőrt.
Még egy fél órát én is az ágyban töltöttem, majd rávettem magam, hogy lemenjek a többiekhez. A konyhában a lányok már éppen búcsúztak, Norbert és Fabian pedig a reggelit kezdte. Csatlakoztam a férfi szekcióhoz és én is megtömtem az éhes pocimat hazai ízekkel. Jó volt, hogy valami olyat ehettem, amit már régen nem.
Már 10 óra is elmúlt, mikor úgy gondoltam, ideje Sebastiant is felkelteni. Alig léptem be a szobámba, meg is tudtam állapítani, hogy beteg. Rajta volt mindhárom takaró és így is vacogott alvás közben. Leültem mellé, és ahogy a kezem a homlokára fektettem, éreztem, hogy tűzforró. Egy gyors lázmérés után azt is megtudtam, hogy 40 fokos lázzal fekszik.
Heike persze egyből intézkedni kezdett és szinte kitiltott a saját szobámból, ahol a nagyobb fia betegeskedett. Be akartam menni többször is, hogy megnézzem Sebit és esetleg segítsek valamit, de teljes elutasítást kaptam. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy duzzogni kezdek, de nem tettem, mert meghallottam unokaöcsém hangját.
- Angel… Angel…- ismételgette a barátnőm nevét.
- Kicsikém, ő nem fog segíteni neked- felelte erre Heike. – A házba sem engedem, nemhogy a közeledbe!
- Keresztanyu, tudod, hogy milyen Sebastian!- léptem be a szobába.
- Akkor sem- fordult felém és dühösen villant rám a szeme. – Majd én meggyógyítom a fiam.
- De…- kezdtem volna, azonban mérgesen kiterelt és bezárta az ajtót.
Mikorra Fabian hazaért a suliból, csak annyi változott, hogy Seb láza nem ment lejjebb. Mind tudtuk róla, hogy a gyógyulásához szüksége van arra, akinek a nevét kiejti a száját. Az utóbbi időben ez felváltva volt Heike és közöttem, de most megint változtak a dolgok. És nem fog meggyógyulni, ha nem Evangeline mellett van.
- Utálom ezt mondani, de menjetek el- jelentette ki Fabi.
- Még csak most értünk haza. Nem hagyunk itt ennyi idő után- öleltem magamhoz.
- De Seb beteg. És anya nem fogja soha beengedni azt a lányt hozzá. Vidd el hozzá és akkor nem lesz beteg.
- Te és az arany szíved- töröltem meg a szemem, mert meghatott a szeretete. – Gyere velem!
Együtt mentünk fel Seb szobájába, ahol közösen pakoltuk össze a bőröndjeit, amik kellenek neki Monacoba is. A pakolásunk közben megjelent Norbert is, aki nem ellenezte a döntésünket, bár abban biztos volt, hogy Heike nagyon meg fog sértődni rám. De ez nem volt lényeges, csak az unokaöcsém számított.
- Gyere, Seb!- léptem be a szobámba az oldalajtón.
- Mit akarsz csinálni, Zoé?- kérdezte keresztanyám, mikor odamentem a fia mellé és felültettem.
- Vigyél Angel-höz- kérte szinte suttogva Sebi.
- Odaviszlek- ígértem meg neki.
Nagy nehézségek árán felöltöztettem őt. Ezalatt Fabian hívott egy taxit a házhoz és levitte a bőröndöket a földszintre. Utána közös erővel lecipeltük Sebit is a földszintre, majd nagy nehezen a taxiig támogattuk. Miután ő benn ült, visszafordultam és megölelgettem Norbertet és Fabiant.
- Tanulj szorgalmasan, mert már Amerikába vinni szeretnénk!- mondtam a fiúnak, akinek felcsillant a szeme.
Beszálltam a kocsiba és elindultunk a reptér felé. Seb a vállamon pihentetve a fejét aludt. Abban a pillanatban csak egy beteg kölyök volt. Megsimogattam az arcát, majd elővettem a telefonomat, mert kellett valaki, aki kijön a reptérre.
„Szia, édes! 3 óra múlva a reptéren leszünk Zürichben. Ki tudsz jönni elénk? Szeretlek! P.Z.”
„Szia, kicsim! Persze, megoldom. Valami baj van? Én is szeretlek! K.R.”
„Seb beteg és Evangeline kell neki. De Heike nem engedte, hogy elhívjam, így megyünk mi. P.Z.”
„Nem értem az anyukáját. Sietek elétek, már nagyon várlak! K.R.”
Megmosolyogtam az utolsó sms-t, majd fizethettem, mert elértünk a repülőtérre. Nagy nehezen becibáltam a csomagokat és az unokaöcsémet. Átvettük a jegyet, majd annyi időre össze tudta szedni magát, amíg az átvizsgálások voltak. A gépre felszállva becsatolta az övét és újra elaludt. Alig néhány óra és talán javul az állapota…
2010. november 2., kedd
Kísért a múlt - 47. rész
A hazatérés az emberek nagy részénél a szeretett család és környezet ismételten látását jelenti. Nálunk ez egy kicsit másképpen történt. Fabian, Norbert és a két lány boldogan fogadott minket, megölelgettek, elmondták, hogy mennyire hiányoztunk nekik. Ezzel szemben ott volt Heike…
- Örülök, hogy hónapok után hajlandó voltál hazatolni a fenekedet, Mr. Tesztpilóta Vagyok Vettel!- nézett mérgesen Sebre, aki egyből mögém lépett.
- Szia, anya!- motyogta halkan.
- Mi volt annyira fontos, hogy nem tudtál fél napra hazajönni, hogy megölelj és megnyugtass minket, hogy jól vagy?- emelte meg a hangját a ház úrnője.
- A gyárban voltam, fejlesztettünk- felelte Sebi, mialatt kisebbre húzta magát és görcsösen kapaszkodott belém.
- És nem lett volna egy nap, mikor bele tudsz ülni egy autóba és hazajönni?- lépett közelebb egy fakanállal. – Az a kis nőcske fontosabb, mint mi öten?
- Keresztanyu, ezt nem kellene…- próbáltam figyelmeztetni arra, hogy ne szóljon Evangeline-ről.
- Zoé, kérlek, ebbe ne kerülj bele!- címezte nekem a mondatot, majd újra Sebastianra nézett. – Hogy tudtad összeszedni a lehető legnagyobb cafkát, aki ráadásul még férjnél is van?
- Akkor ítéld el, ha te is átéled azt, hogy valaki elvesz feleségül, bizonygatja, hogy szeret, de közben összefekszik minden nővel a hátad mögött. Terhes leszel tőle, de elveszíted a babát, mert kegyetlen veled. Rendszeresen kezet emel rád és ezért nem a válás, hanem a menekülés az első gondolatod. Ha majd megérted, hogy ez milyen, akkor a szádra veheted Angelt. Addig eszedbe se jusson- hadarta el vörösödő fejjel, majd szó nélkül a szobájába rohant.
- Zoé?- nézett rám Norbert, aki hamarabb fel tudott ocsúdni.
- Megjelent a férfi a futamokon és Evangeline fél tőle. Seb most sem nagyon akarta magára hagyni, de be kellett látnia, hogy haza is kell jönnie- magyaráztam a dolgot.
- És most ki vigyáz rá?- kérdezte Melanie.
- Kimi és az edzője Mark. Eva Mark szemközti szomszédja, így most velük tölti a napjait- válaszoltam meg a kérdést. – Most felmegyek, ha nem gond.
- Veled mehetek?- kérdezte Fabian és mellettem termett.
Csak rámosolyogtam a fiúra, majd felé nyújtottam a kezem. Vidáman fogta meg a kezem és együtt mentünk fel a szobámba. Tudtam, hogy Seb bezárta a saját szobájának az ajtaját, csak egy dolgot felejtett el. Hogy az én szobámból van ajtó az ő szobájába és az öccséhez is. Így könnyű szerrel léptünk be a birodalmába.
- Hogy néz ki a barátnőd?- ült le Fabi a bátyja mellé az ágyra.
- Ő az- dobta a telefonját a srác ölébe. Ahogy kioldotta a billentyűzárat, barátnőm képét láthattam meg.
- Szép- mosolygott Fabi. – Mikor ismerhetem meg?
- Ha jól tanulsz- válaszoltam most én. – Csak akkor van rá esélyünk, hogy elraboljunk a nyári szünetre utazgatni.
- Mondtam már, hogy ti vagyotk a világ legjobb tesói?- ugrott a nyakunkba.
Régi szokás szerint egész nap együtt voltunk, épphogy a vécére nem mentünk ki egyszerre. Szét sem lehetett minket választani. Azért azt hozzá kell tennünk, hogy Seb még mindig mérges volt Heikére, de ez szerencsére minket nem befolyásolt. Este végül ki is békültek, ami után tényleg otthon éreztem magam.
Fabiant 9-kor ágyba parancsolták a szülők, akármennyire vágyott rá, hogy ébren maradhasson. Én a konyhában forraltam tejet, amit egy kancsóba öntöttem és abba tettem bele csokit. Addig kavargattam, amíg el nem olvadt. A régi, sűrű, finom forró csoki ott gőzölgött előttem.
Megfogtam a bögrémet, elköszöntem a keresztszüleimtől és a két lánytól, majd felmentem a szobámba. Az éjjeli szekrényre helyeztem a kancsót és a bögrémet az ott lévő másik kettő mellé. Elővettem még két párnát és takarót, amiket letettem a franciaágyra, majd lekapcsoltam a nagyvillanyt. Csak a két éjjeli lámpa égett.
Nem kellett sokat várnom, hogy megjelenjenek a srácok. Gyorsan besurrantak, majd leültek mellém és várakozóan néztek rám. Megkapták a csokit, majd halk beszélgetésbe kezdtünk. Régóta tettük ezt a legnagyobb titokban. Ilyenkor az esetek 99%-ban mindannyian itt aludtunk, de erre utoljára karácsonykor volt példa, ami nem most volt.
Jól szórakoztunk, Sebit sikerült kikergetni az erkélyre, ahol kellően megázott. Utána könyörögni kellett neki, hogy vegye le a hideg és nedves ruháit. Ezt fél óra után sikerült elérnem, de letusolni nem ment el, mondván, egyszer már tusolt. Úgyhogy száraz ruhában dőlt be az ágyba.
Fabian szokás szerint középen feküdt és 11 körül elszunnyadt. Betakargattam és a fejét simogattam, míg mi Sebbel beszélgettünk. A téma Kimi és Eva voltak. Jó volt hallani, hogy boldogok együtt és ő is örült, hogy mi boldogok vagyunk egymással. Mosollyal az arcomon dőltem a párnámra aludni.
A fénykép Seb telefonján:
- Örülök, hogy hónapok után hajlandó voltál hazatolni a fenekedet, Mr. Tesztpilóta Vagyok Vettel!- nézett mérgesen Sebre, aki egyből mögém lépett.
- Szia, anya!- motyogta halkan.
- Mi volt annyira fontos, hogy nem tudtál fél napra hazajönni, hogy megölelj és megnyugtass minket, hogy jól vagy?- emelte meg a hangját a ház úrnője.
- A gyárban voltam, fejlesztettünk- felelte Sebi, mialatt kisebbre húzta magát és görcsösen kapaszkodott belém.
- És nem lett volna egy nap, mikor bele tudsz ülni egy autóba és hazajönni?- lépett közelebb egy fakanállal. – Az a kis nőcske fontosabb, mint mi öten?
- Keresztanyu, ezt nem kellene…- próbáltam figyelmeztetni arra, hogy ne szóljon Evangeline-ről.
- Zoé, kérlek, ebbe ne kerülj bele!- címezte nekem a mondatot, majd újra Sebastianra nézett. – Hogy tudtad összeszedni a lehető legnagyobb cafkát, aki ráadásul még férjnél is van?
- Akkor ítéld el, ha te is átéled azt, hogy valaki elvesz feleségül, bizonygatja, hogy szeret, de közben összefekszik minden nővel a hátad mögött. Terhes leszel tőle, de elveszíted a babát, mert kegyetlen veled. Rendszeresen kezet emel rád és ezért nem a válás, hanem a menekülés az első gondolatod. Ha majd megérted, hogy ez milyen, akkor a szádra veheted Angelt. Addig eszedbe se jusson- hadarta el vörösödő fejjel, majd szó nélkül a szobájába rohant.
- Zoé?- nézett rám Norbert, aki hamarabb fel tudott ocsúdni.
- Megjelent a férfi a futamokon és Evangeline fél tőle. Seb most sem nagyon akarta magára hagyni, de be kellett látnia, hogy haza is kell jönnie- magyaráztam a dolgot.
- És most ki vigyáz rá?- kérdezte Melanie.
- Kimi és az edzője Mark. Eva Mark szemközti szomszédja, így most velük tölti a napjait- válaszoltam meg a kérdést. – Most felmegyek, ha nem gond.
- Veled mehetek?- kérdezte Fabian és mellettem termett.
Csak rámosolyogtam a fiúra, majd felé nyújtottam a kezem. Vidáman fogta meg a kezem és együtt mentünk fel a szobámba. Tudtam, hogy Seb bezárta a saját szobájának az ajtaját, csak egy dolgot felejtett el. Hogy az én szobámból van ajtó az ő szobájába és az öccséhez is. Így könnyű szerrel léptünk be a birodalmába.
- Hogy néz ki a barátnőd?- ült le Fabi a bátyja mellé az ágyra.
- Ő az- dobta a telefonját a srác ölébe. Ahogy kioldotta a billentyűzárat, barátnőm képét láthattam meg.
- Szép- mosolygott Fabi. – Mikor ismerhetem meg?
- Ha jól tanulsz- válaszoltam most én. – Csak akkor van rá esélyünk, hogy elraboljunk a nyári szünetre utazgatni.
- Mondtam már, hogy ti vagyotk a világ legjobb tesói?- ugrott a nyakunkba.
Régi szokás szerint egész nap együtt voltunk, épphogy a vécére nem mentünk ki egyszerre. Szét sem lehetett minket választani. Azért azt hozzá kell tennünk, hogy Seb még mindig mérges volt Heikére, de ez szerencsére minket nem befolyásolt. Este végül ki is békültek, ami után tényleg otthon éreztem magam.
Fabiant 9-kor ágyba parancsolták a szülők, akármennyire vágyott rá, hogy ébren maradhasson. Én a konyhában forraltam tejet, amit egy kancsóba öntöttem és abba tettem bele csokit. Addig kavargattam, amíg el nem olvadt. A régi, sűrű, finom forró csoki ott gőzölgött előttem.
Megfogtam a bögrémet, elköszöntem a keresztszüleimtől és a két lánytól, majd felmentem a szobámba. Az éjjeli szekrényre helyeztem a kancsót és a bögrémet az ott lévő másik kettő mellé. Elővettem még két párnát és takarót, amiket letettem a franciaágyra, majd lekapcsoltam a nagyvillanyt. Csak a két éjjeli lámpa égett.
Nem kellett sokat várnom, hogy megjelenjenek a srácok. Gyorsan besurrantak, majd leültek mellém és várakozóan néztek rám. Megkapták a csokit, majd halk beszélgetésbe kezdtünk. Régóta tettük ezt a legnagyobb titokban. Ilyenkor az esetek 99%-ban mindannyian itt aludtunk, de erre utoljára karácsonykor volt példa, ami nem most volt.
Jól szórakoztunk, Sebit sikerült kikergetni az erkélyre, ahol kellően megázott. Utána könyörögni kellett neki, hogy vegye le a hideg és nedves ruháit. Ezt fél óra után sikerült elérnem, de letusolni nem ment el, mondván, egyszer már tusolt. Úgyhogy száraz ruhában dőlt be az ágyba.
Fabian szokás szerint középen feküdt és 11 körül elszunnyadt. Betakargattam és a fejét simogattam, míg mi Sebbel beszélgettünk. A téma Kimi és Eva voltak. Jó volt hallani, hogy boldogok együtt és ő is örült, hogy mi boldogok vagyunk egymással. Mosollyal az arcomon dőltem a párnámra aludni.
A fénykép Seb telefonján:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)