2012. július 31., kedd

Somewhere I belong


Sziasztok! Egyben itthon vagyok és végre pihenhetek :D Jelentem, tűzpirosra sültem a Hungaroringen, de remekül éreztem magam. Holnap délelőtt ülök neki a beszámoló megírásának, amit képekkel díszítek, amint készen lesz, adom nektek a linket. :) Most képtelen vagyok figyelni, olimpia fanként a tévére tapadok, főleg, hogy úszás van. ;) Jó olvasást!

(És akkor a beszámoló: http://monshenapjai.blogspot.hu/2012/08/hungaroring-2012.html  Monshe)


 I WANNA BE WITH YOU

Jókedvűen ébredtem fel reggel. Ki akartam nyújtani a tagjaimat kicsit, de alig mozdultam, egy kar erősen fonódott a derekamra. Egy pillanatra meg is ijedtem, majd felrémlettek az előző este emlékei.
Romantikus piknik az udvaron, kettesben, összebújva, hogy ne fázzunk. Ennél jobbat elképzelni sem tudtam volna. Kimi persze sosem volt biztos, végig tétován csinált mindent, de ez nem zavart, Neki is új volt a helyzet, nem csak nekem. Mégis élveztem, jobban, mint előtte bármit is. Egészen a szobámig kísért, majd tétován ácsorogtunk a folyosón.
-Újabb álom, ami valóra vált- jegyeztem meg végül.
-És van még, amit valóra tudok váltani?- kérdezte halkan és tett felém egy lépést.
-Akad- sóhajtottam vágyakozva és becsuktam a szemeim. Végigsimogatta az arcom, majd az ajkait egy pillanatig az enyémekhez nyomta.
-Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni- mondta nekem.
-Akkor legyél végre határozott!- kértem kissé erélyesebben.
Elkapta a derekam és magához húzott. Akkora volt a lendületem, hogy a mellkasához préselődtem. Megemeltem a fejem, mivel alacsonyabb voltam nála, ő pedig ismételten az én ajkaimra csapott le. De most már megtette, amit előtte nem. Határozottan kóstolgatta az ajkaimat, majd a nyelvével is bebocsátást kért, amit azonnal meg is kapott. A kezeimet a nyaka köré fűztem és a haja közé fúrtam az ujjaimat. Belenyögtem a csókunkba, mikor óvatosan megharapta az alsó ajkamat. A szenvedélyünktől fűtve addig araszoltunk, amíg neki nem szegezett engem a falnak, de nem érdekelt. Csak többet és többet akartam belőle.”
A vége az lett, hogy rábeszéltem, aludjon velem. Most pedig itt feküdt mellettem. Muszáj volt elmosolyodnom: végre valami, ami tökéletesen alakul. De már csak ez a napunk van, mert ha Sebastian hazaér, akkor azt hiszem, itt el fog szabadulni a pokol. Remélem, hogy Hanna már tervekkel készen érkezik, mert ha nem, biztos vagyok a teljes katasztrófában és világvégében.
-Nikki!- suttogta a nevem ébredezés közben és a keze az enyémet kereste.
-Szia!- csúsztam hátrébb, hogy még jobban érezzem őt.
-Ah- nyögött fel és azonnal tudtam, hogy ez minek szólt. A reggeli merevedés kínozta őt. - Én...
-Férfi vagy, megértem- nevettem vidáman és a kezét elengedve felé fordultam.
-Bárcsak mostantól minden reggel melletted ébredhetnék- cirógatta végig az arcom, majd kaptam egy puha csókot.
-Hidd el, én is örülnék neki- feleltem vágyakozva. - De azt hiszem, hogy a mostani boldogság is csak ideig-óráig tart.
-Igyekezni fogok, hogy megértse, nem használnálak ki soha- nyomott egy puszit az arcomra, majd az orromra, a szemeimre, a számra.
-Szerintem úgy alapjában véve baja lesz azzal, hogy mi ketten- másztam ki az ágyból. - Ismerem és most... van néhány problémája, ami miatt eleve feszültebb- fogalmaztam óvatosan. - Talán adhatnánk neki egy kis időt...
-Átgondoljuk a mai nap alatt, rendben?- lépett mögém.
-Nem akarom, hogy vége legyen ennek- ráztam a fejem tiltakozóan.
-Nem lesz vége- suttogta a fülembe. - Azt nem hagyom. Bízz bennem, Nikki, jó?
-Bízom- fordultam felé. Becsuktam a szemem és az arcára fektettem a két tenyeremet. Már tudta, hogy mi is történik ilyenkor. Mosolygott és bizakodó volt. - Hogy is kételkedhetnék, ha te ennyire pozitív vagy?- öleltem át a derekát és hozzábújtam. Kellett ez a kis reggeli idill, hogy élvezhessem az első közös napunkat, amikor már úgy vagyunk egymás mellett, mint nő és férfi.

2012. július 24., kedd

Love from the past

Sziasztok! Ezzel a szokásosnál hosszabb résszel búcsúzom tőletek egy hétre, mivel holnap reggel indulok a Hungaroringre. :)) Akik kinn lesznek, azoknak jó szórakozást, ha megismertek véletlenül, szívesen beszélek veletek! :)) Puszi mindenkinek!


19. rész

Jóleső sóhaj távozott belőlem az ébredésem után azonnal. A tudat, hogy a saját hálószobámban fekszem, nem vagyok beteg, és Kimi karjai óvóan ölelnek, mind boldoggá tett. Lassan három napja, hogy itthon voltunk, de nem tudtam megunni ebben a nagy rohanásban. Megfordultam óvatosan, majd csak néztem a mellettem fekvő férfi kisimult vonásait. Nem volt szándékomban felébreszteni őt, de nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. Óvatosan az arcára fektettem a kezem és lágy csókot nyomtam az ajkaira. Szinte azonnal reagált rá, visszacsókolt. 
-Mennyei ébresztő- mormolta csukott szemekkel, mikor elváltak az ajkaink. 
-Reménykedtem abban, hogy tetszeni fog és megbocsátod, hogy felkeltettelek- cirógattam tovább az arcát. 
-Még át kell gondolnom- súgta és újra megcsókolt. Hozzásimultam, mert egyszerűen nem akartam, hogy vége szakadjon. - Talán- emelte rám a pillantását. - De még vezekelned kell- koppintott az orromra. 
-Ezer örömmel- nyomtam még egy puszit a szájára, majd kikászálódtam az ágyból. Szinte alig jutottam be a fürdőbe, nyílt a szoba ajtaja. 
-Azt hittem, még alszotok- nyugodott meg Kaisa, mikor látta, hogy már ébren vagyunk. 
-Baj van?- kukkantottam ki a fürdőből. 
-Éppen elkéstem- huppant le Kimi lábához. - Kicsit elaludtam és sehogy nem érek oda biciklivel edzésre- fintorgott. 
-Miért van neked egy világbajnok autóversenyző apád?- kászálódott ki a takaró alól Kimpaa. - Pakolj össze és mehetünk- nyomott egy puszit a lány homlokára, majd mellettem besietett a fürdőbe. 
Én is összeszedtem magam, hagytam egy papírt Kiminek, majd bementem a munkahelyemre, ahol már egy ideje nem tettem tiszteletemet. Nem hiányoltak, hiszen a cikkeket elküldtem e-mailben, mindenük megvolt, hogy a rovat Kimiről tökéletesen működjön. Voltak exkluzív interjúk, voltak belsős információk, de csak olyanok, amiket a csapat is engedélyezett és ő is rábólintott. Soha nem tettem volna olyat, hogy az újságban lehozok róla valamit, ami a privát szférájával kapcsolatos. 
Néhány munkatársam köszöntött, majd bevonultam az irodába, amit most már Brunoval osztottam meg, hiszen ő kapta meg a helyemet. Most nem volt sehol, hiszen a reggeli értekezlet alatt érkeztem meg. Célom is volt, hogy ne kelljen azonnal szembenéznem a főnökömmel. Tegyük hozzá, fel voltam készülve bármiféle vitára. Nézegettem a Bruno asztalán heverő cikkeket és a hozzájuk tartozó írásokat. Úgy tűnt, hogy Damian – a főnökünk – mindent és mindenkit kritizál. Olyanokba kötött bele, amiről nem is tud. Szerencsére a többiek is megtanulták, hogy nem szabad magukra venniük, amit mond vagy ír. Beleolvastam egy összefoglalóba, ami a focival volt kapcsolatos és az volt a baj vele, hogy nem elemezett az írója minden egyes meccset. Csak legyintettem bosszúsan, hiszen tudtam, hogy akkor meg túl hosszú lett volna és meghaladja a témára szánt helyet. 
-Kémkedünk, kémkedünk?- hallottam meg magam mögött a férfihangot. 
-Persze, Bruno- nevettem és munkatársam felé fordultam. - Hogy vagy? 
-Most, hogy üvölthettem Damiannal, remekül- kacsintott rám. - Amúgy vár. 
-Akkor még várhat- legyintettem. Beszélgettünk még egy fél órát, csak utána indultam az oroszlán barlangja felé. 
-Érezzem megtiszteltetésnek, hogy Milana Seppälä hajlandó volt megjelenni a munkahelyén?- kérdezte gúnyosan, amint beléptem hozzá. 
-Ezt most vehetem annak, hogy örülsz az állandó információknak Räikkönen-ről?- ültem le nyugodtan. 
-Lehetne több is- fintorgott rám. 
-Szerintem örülhetünk, hogy ennyi van és nem küldött még el- válaszoltam neki. - Nézd, utálja a sajtót még mindig. Azt is kissé nehezen emésztette meg, hogy valaki állandóan a nyomában van. Ha jobban rámászok, akkor elküld a fenébe- érveltem neki. 
-Meg tudod oldani, szívecském- kelt fel a helyéről és mögém sétált. 
-El kell, hogy keserítselek- söpörtem le a kezét a vállamról. - Nem fogok lefeküdni vele csak azért, hogy többet kapj. Vagy elég ennyi, vagy én itt hagylak titeket. 
-Ha kilépsz, nem lenne elég pénzed, hogy eltartsd a lányod- engedett meg magának egy gúnyos mosolyt. 
-Dehogynem- bólintottam. - Van annak a lánynak apja is, aki szintén szereti és támogatja. Tudom nevelni anélkül is, hogy te fizetnél. És van néhány állásajánlatom. 
-Milyen ajánlat?- sötétedett el a pillantása. 
-4 olyan lap is van, akik korábban felajánlották, hogy dolgozzak náluk- közöltem vele. - Mikor visszamondtam, akkor is biztosítottak arról, hogy ha később meggondolnám magam, tárt karokkal várnak. Szóval ehhez tartsd magad. 
-Csak tudnám, ki mondta, hogy egy angyal vagy- morgott az orra alatt, amikor kifelé indultam. 
-Csak megvédem a jogaimat- fordultam vissza vigyorogva. - És nem megyek Bahrain-be. 
-Hogy micsoda?- kelt fel szinte őrjöngve. 
-Nem fogok egy háborús országban védtelenül mászkálni. Lesz minden, ami eddig- nyugtattam meg. - Már beszéltem a Lotus sajtófőnökével és Räikkönennel is. 
-Egyszer a sírba fogsz vinni- trappolt az ajtóhoz, majd amint kiléptem, bevágta mögöttem. 
-Szívesen- emeltem meg a hangom nevetve. 
A délelőttöt benn töltöttem az irodában, segítettem összetenni az első harmadévet lezáró külön kiadás anyagát. Persze, még volt két hét az áprilisból, de tudtuk, hogy mit akarunk megmutatni, valamint, hogy mi kell még bele. Láttam a többieken, hogy sokat jelentett nekik, hogy segítek ebben. Utána pedig siettem haza, hiszen délután Kimi már utazik az arab országba. Kínából hazafelé órákig veszekedtünk, hogy mi, lányok megyünk-e vele vagy nem. Megértettem a félelmét, de nem akartam egyedül elengedni őt. Végül meggyőzött azzal, hogy elmondta, nem tudna figyelni, ha vele lennénk, mert aggódna értünk végig. Ilyenkor megértettem, hogy tényleg kellek neki. 
Mikor hazaértem, akkor a hálóban volt és pakolta a dolgait. Vagyis módosítom ezt a kijelentést: nem pakolta, hanem hajigálta. Ezért inkább odaléptem a bőrönd mellé és amit ő beletett, kiszedtem és rendezetten tettem vissza. Sokkal jobb volt látni az összehajtott ruhákat, és mellette a dolgait rendszerezve, helyet spórolva eltenni. 
-Az én kis rendszerető drágám- ölelte át a derekam, amikor úgy gondolta, nincs szüksége több mindenre. 
-Jobb ez így neked is- helyeztem el Kaisa egyik korábbi győzelmének kabaláját, amit odaadott az apjának, hogy vigye magával. - Készen vagyunk. 
-Köszönöm!- fordított maga felé és óvatosan megcsókolt. 
-Még mindig menni akarok veled- bújtam bele még inkább az ölelésébe. 
-Nekem megnyugtató, ha nem jöttök- suttogta a fülembe. - Nem lesz semmi bajom. Megígérem! 
-Ha mégsem jössz haza sértetlenül, akkor én magam intézlek el- mormoltam a nyakához bújva. 
-Hagyni fogom magam- kuncogott. 
Erre ismételten válaszolni akartam, de nem hagyta. Felemelte a fejem és egy olyan csókot adott, hogy ha nem tartott volna szorosan, akkor a lábaim összecsuklanak alatta. Szinte nem is kellett mást csinálnia, hogy úgy vágyjak rá, ahogyan már nagyon régen. Nem engedett, hanem elkezdett húzni az ágy felé. Mikor nekiment, leült rá, engem pedig az ölébe húzott. A mellkasát simogattam, ami a pólón keresztül is eszméletlenül jó érzés volt. Tudtam, hogy mit rejt az anyag, és ez csak tovább fokozta a vágyaimat. Akkor állított le, amikor elkezdtem volna lehámozni róla a felsőt. 
-Hagyd abba, szépségem!- tolt el magától. 
-Ne csináld!- néztem rá nagyon szépen, nagyon csábítóan. 
-Mimi- lehelte a nevem és becsukta a szemeit. Azonnal kihasználtam a helyzetet és megcsókoltam. Nem ellenkezett, de gyorsan megfordított minket, így hirtelen már alatta feküdtem az ágyon. - Engedj el, jó? 
-Még van időnk- rebegtem, mialatt az órára sandítottam. - Még nem kell menned- kapaszkodtam belé. 
-Nem most- simította a tenyerét a combomra. - Hosszan és sokáig akarlak szeretni- cirógatta meg az arcom. - És ne hidd, hogy olyan könnyű ez nekem. Jobban már nem is kívánhatnálak. 
-De ha hazajöttél, én ide szegezlek az ágyra- mordultam fel, de hagytam neki, hogy eltávolodjon. 
-Állok elébe- húzott fel engem is. - De most megyek. 
-Máris?- kérdeztem szomorúan. 
-Még el kell ma mennem Enstone-ba- vette fel a bőröndöt és lefelé indult. Követtem minden lépését. 
-Már most nagyon hiányzol- súgtam neki, mikor kiértünk a kocsihoz. 
-Te is nekem- mosolyodott el. - De végig itt leszek melletted- érintette meg a nyakláncom, amin ott volt a medál. 
-Ahogy mi is veled- utaltam a kis makettre, amit még neki ajándékoztam. - Siess majd hozzánk, jó? 
-Ahogyan mindig- ölelt át. Kapott tőlem még egy utolsó búcsúcsókot, majd távozott. 

*** 

Nem éppen voltunk boldogok azzal a 11. rajthellyel, de nem lehettem ott, hogy ezt meg is beszéljük Kimivel. Így maradtak a női találgatások. Miután elment és Kaisa is hazaért, közösen úgy döntöttünk, hogy a hétvégére megszálljuk a Räikkönen házat, hogy Paula ne legyen egyedül. Nagyon örült nekünk és láttam rajta, hogy jól esik neki a törődésünk. Mivel imádtam őt, kérdés sem volt, hogy vele leszünk-e, amíg a kisfia nem ér haza. 
-Miért nem segíthetek?- kérdeztem a konyhaasztalnál ülve, miközben készült a vacsoránk. 
-Most olyan vagy, mint egy duzzogó kislány- ajándékozott meg egy mosollyal Paula, mialatt a fánktésztát gyúrta össze. - És már mondtam, hogy ebben nem tudsz segíteni. 
-Persze- nyújtottam ki a nyelvem. - Bezzeg, ha a kisunokád jönne, azonnal ott is hagynál mindent neki. 
-Ő még csak egy kíváncsi gyerek- védte azonnal a lányomat, majd kissé elpirult, mikor ráébredt, hogy ezzel gyakorlatilag igazat adott nekem. 
-Tudod, beszéltük, hogy eljöhetnél velünk valamelyik futamra- váltottam témát. 
-Nem hiszem, hogy túl jó ötlet- visszakozott azonnal. 
-Egy hónap múlva lesz a nagydíj Monacóban- folytattam rendületlenül. - Ramiék is jönnek velünk. Ha nem akarsz, be sem kell lépned a pályára, csak legyél a közelben. Kérlek! 
-Ha azt ígérem, hogy átgondolom, akkor elfelejtjük egy kicsit a dolgot?- fordult felém. 
-Szeretünk!- léptem mellé és egy puszit nyomtam az arcára. 
Tudtam, hogy miért is nem akar eljönni velünk. Mikor a legutolsó alkalommal futamra látogatott, még Matti is vele volt. Félt, hogy újra felszakadnak a sebei, amiket mindannyian igyekeztünk befoltozni. Tudtuk, hogy sosem fognak eltűnni ezek a sebek, de igyekeztünk olyanná tenni őket, hogy élni tudjunk. És neki fájt a legjobban, hiszen alig telt el egy év az édesanyja és a férje halála között. De talpra állt, mert tudta, hogy még szükség van rá. Tudattuk vele, hogy nem hagyhatja el magát, mert szükségünk van rá. És ez nem holmi kegyes hazugság volt: ez volt az igazságunk. 
-Szerinted apunak mekkora szüksége van erre?- jelent meg előttem Kaisa, meglebegtetve egy piros pólót. 
-Miért, ez mi?- vettem el az anyagot, majd megszemléltem. Egy csapatpóló volt még a Ferraritól. - Mire kell ez neked?- ráncoltam a homlokom. 
-Gondoltam, elégetem- rántotta meg a vállát. A fintoromat látva felnevetett. - Csak kerestem valamit, amiben talán alhatok. 
-Ez arra tökéletes- adtam vissza a pólót. - De hoztál magaddal pizsamát, nem? 
-Te is, nem?- kérdezett vissza, miközben két lépést hátrált. - Mégis apu cuccaiban alszol. 
-Mióta lettél te ennyire szemtelen?- nevettem fel. 
-Mindig ilyen voltam- kacsintott, majd az emeletre sprintelt. - Szeretlek!- kiabált még vissza. 
-Én is szeretlek- feleltem. Elindultam vissza a konyhába, de csengettek, ezért az ajtó felé vettem az irányt. Mikor kinyitottam, tátott szájjal bámultam az ott álló nőre. - Hanna-Maria? 
-Mila!- borult a nyakamba és a teste megremegett a zokogástól. 
-Mi történt?- simogattam meg a hátát. Nem felejtettem el, ami történt, de most a húgom volt, akivel valami komoly baj történt. - Mi a baj? 
-Én... ő... nem akartam... de olyan... és akkor...- motyogott teljesen zaklatottan. 
-Gyere!- húztam be a nappaliba. Mire a kanapéra ültettem, a többiek is ott voltak velünk. 
-Annyira sajnálom!- suttogta, mikor a pillantása a lányomra esett. - Te vagy a legtehetségesebb úszó, akit valaha is láttam, soha nem akartalak bántani- hadarta, a könnyei pedig szüntelenül potyogtak. - Csak azt akartam, hogy messze legyél tőlem és ne lehessen bajod. 
-Mi a fenéről beszélsz?- fordítottam magam felé az arcát, mire felszisszent. Akkor láttam meg, hogy be van dagadva az arca bal oldalon és véres is. - Mi történt veled? Ki tette ezt? 
-Félek- nézett rám, majd hozzám bújt. Simogattam a fejét és igyekeztem megnyugtatni, mialatt a fejemben rémképek ezrei kergették egymást. Paula hozott be jeget, amivel tompítani próbáltuk a sérüléseket. 
-Meg kell mondanod, hogy mi történt- súgtam a fülébe. Nemlegesen rázta a fejét. Tollat és papírt adtam neki, hátha így megnyílik. Mikor megláttam a leírt nevet, éreztem, hogy az ereimben megfagy a vér. - Mit akar? 
-Engem- nézett rám. - Téged. És őket is- suttogta. 
-Miért nem szóltál, kicsim?- gördült le az első könnycseppem. - Miért nem mondtad, hogy ekkora a baj? 
-Megfenyegetett- zokogott fel újra. - Bosszút akar. És bármire képes. 
-Nem hagyjuk neki, jó?- nyomtam egy puszit az arcára. - Senkinek nem hagyjuk, hogy szétszakítson minket. 
-Anya, nem értek semmit- jött közelebb Kaisa. - Mi a baj? 
-Menj és írj egy üzenetet apádnak, amilyen gyorsan csak tudsz- pillantottam rá komolyan. - Csak annyi legyen benne, hogy Marko. 
-Felhívom Ramit- pattant fel Paula, még mielőtt kérhettem volna. 
Bólintottam neki, majd a szememmel követtem a rémült hercegnőmet, ahogy az emeletre megy. Monoton mozdulatokkal simogattam a húgom fejét és közben próbáltam megnyugodni. De a tudat lebénított: Marko Samlisekinen, életem megkeserítője újra itt van és minket akar.

2012. július 20., péntek

Somewhere I belong


Sziasztok! Bocsánat a késésért, azt hiszem, valaki kilyukasztotta az energialufimat. :/ Nagy nehezen csak sikerült valamit összehozni, azért remélem, hogy tetszeni fog. :)



FEEL SOMETHING...

-Igen?- vettem fel a telefont a harmadik nap délutánján.
-Már vagy ezerszer kerestelek- hallottam meg Sebastian ideges hangját. - Hol voltál?
-Az udvaron a medencében- feleltem nyugodtan.
-Mi? Ott? Hogy kerültél te oda?- váltott át aggódóba azonnal.
-Ne kapj idegbajt, jó?- kértem tőle. - Kimentünk úszni Kimivel.
-Nyomatékosan megmondtam neki, hogy nem csinálhattok semmi veszélyeset- morgott.
-Nem volt veszélyes- tiltakoztam azonnal. - Figyel rám pont annyira, amennyire szükségem van rá.
-Vagyis benne vagytok mindenben, ami alatt megsérülhetsz- folytatta a duzzogást.
-Sebastian, hagyd abba!- csattant a hangom. Összébb fogtam magamon a törölközőt, mert majdnem lecsúszott. - Tökéletesen érzem magam, egy hajam szála sem görbült és nem is fog. Élem az életem, ahogyan eddig is.
-Én csak...- habogott.
-Majd később beszélünk! Szia!- ráztam le és letettem. A túlzott védelem, amit ő a szüleink szemére olvasott, most belőle jött elő.
-Minden rendben?- ölelte át a derekam egy erős kar.
-Csak félt még a szellőtől is- sóhajtottam fel.
-Nem véletlen- bújt szorosan a hátamhoz. - Egy ilyen csodát én is óvnék mindentől.
-Megteszed és mégis úgy érzem, hogy melletted sokkal szabadabb vagyok. Hogy élek és nem vagyok ketrecbe zárva.
-Örülök neki- suttogta.
Ott álltunk a nappaliban, egymást ölelésében és béke honolt a lelkemben. Valószínűleg megbántottam a testvéremet, de nem akartam emiatt aggódni addig, amíg nincs velem. Pontosan tudtam, hogy le kell ülnünk megbeszélni és erre addig nincs esély, amíg haza nem jönnek. Én pedig élvezni akartam minden pillanatot, amit a szabad életemben tölthetek.
-Gyümölcsöket szeretnék enni egy pléden ülve úgy, hogy te adod nekem őket- mondtam ki a vágyamat hangosan, magabiztosan. Az arcom már amúgy sem lehet annál vörösebb, mint amilyen a gondolattól lett.
-Csábító- cirógatta végig az orrával a nyakam. - Rendben, már tudom is, hogy hol és miképpen lehet ezt megoldani. Öltözz fel, gyönyörűm valamibe, amiben nem fogsz fázni- nyomott egy puszit az arcomra.
Kibontakoztam az öleléséből és elindultam a szobám felé. Ott először levettem a még vizes fürdőruhát, majd beiktattam egy frissítő zuhanyt. Utána megszárítottam a hajam és összekötöttem, hogy ne lógjon a szemembe. Végül a szekrényből kirángattam egy farmert, egy vékony pólót és egy szintén vékonyabb pulóvert. Életemben először női praktikákon gondolkoztam, amiket Hanna osztott meg velem. Reméltem, hogy jól döntöttem, de azért előkerestem a telefonom. Szerencsére olyan volt, hogy hanggal kereshettem, így azonnal hívhattam barátnőmet.
-Baj van?- vette fel szinte azonnal.
-Tanácsra van szükségem pasifronton- jelentettem ki.
-Egy pillanat!- mondta, majd hallottam, ahogy Sebnek ecseteli, hogy munkával és anyagokkal kapcsolatos, de csak két perc. - Miről maradok én le itt, Saint-Tropez-ban?- kuncogott, mikor újra a vonalba került.
-Kimi- leheltem a férfinevet a telefonba.
-Reméltem is- vágta rá Hanna. - Ha akkor nem jön magától, én rángattam volna át.
-Te, mint kerítőnő... ez eddig még működött- gondolkoztam el, hiszen a nővéreim kapcsolataiban is nyakig benne volt.
-És most is fog- csilingelte. Utána adott időt, hogy ecseteljen, mit is akarok tenni, majd helyeselt. - Azért valahogy majd jelezd, hogy mi lett az estétek vége, jó? Kíváncsi vagyok!
-Igyekszem és még egyszer köszönöm!- hálálkodtam.
-Két nap múlva megyünk! Szia!- búcsúzott.
-Szia!- nyomtam ki a készüléket. Még egyszer megigazítottam a hajam és kimentem. - Kimi?- lassítottam le tétovázva.
-Már jövök is- szállt felém a hangja balról, majd néhány lépéssel később a keze a derekamra csúszott. - A kissé korai vacsoránk előállt.
Kivezetett az udvarra és egy hatalmas, puha plédre ültetett le. Éreztem a lemenő nap sugarait, ahogy az arcomat simogatják, valamint éreztem azt is, ahogy a mellém telepedő férfi tétován megérinti a kezem. Felsóhajtottam vágyakozva és arra csúsztam, amerre őt tudtam. Addig-addig fészkelődtem, amíg nem kerültem az ölelésébe.
-Ennek most olyan randi szaga van- jegyezte meg Kimi.
-Randi?- kérdeztem vissza. - Nem is rossz meghatározás...- hagytam annyiban a mondatát. Az ölünkbe vette a tálat és kezdődhetett a közös evés is.

2012. július 16., hétfő

Somewhere I belong


Sziasztok! Itt is a folytatás. Annyit elárulok, hogy bármennyire szurkoltok az egyik vagy másik férfinak, a történeteimet úgy kezdem el írni, hogy már előre megvan, hogy ki lesz, aki a szerelmi szálban főszerepet kap.
És egy rossz hír: mivel rengeteg az elfoglaltságom, ezért a folytatások már csak 3 naponta jönnek majd, valamint a Love from the past-ból csak egy rész egy héten. Nem haladok olyan jól, mint szeretnék, bocsánat! :$



WE CAN BE TOGETHER

-Van kedved sétálni?- vetette fel ebéd után Kimi.
-Hová?- kérdeztem vissza gyanakodva.
-A városba. Bárhová elmehetünk, ahová szeretnél. Csak mozdulj ki!- jelentette ki és felhúzott a kényelmes fotelből.
-Miért is nem elég, ha az udvarra megyünk?- érdeklődtem.
-Mert az udvar a kicsi, zárt világod pereme- felelte. - Én pedig a peremen túlra is el akarlak vinni. Tetszeni fog, ígérem!
-Legyen igazad!- szorítottam meg a kezét.
Fél órával később eléggé bizonytalan voltam, amikor bezárta mögöttünk a kaput. Mit keresek én egy svájci kisváros utcáin egy teljesen idegen férfi oldalán? Nem veszélyes ez ráám nézve? És miért is lenne más ez a világ, mint az udvar? Ezek a kérdések mind a fejemben zajongtak, de igyekeztem tudomást sem venni róluk. Inkább arra figyeltem, ahogy a velem lévő férfi megfogta a kezem, összekulcsolta az ujjainkat és magabiztosan elindult.
Kellemes sétatempót vett fel, hogy nekem se kelljen rohannom. Az első néhány utcát remegve tettem meg, még éltek bennem anyáék túlzottan féltő megnyilvánulásai. De kezdtem belátni, hogy nem olyan veszélyes és vészes a helyzet, mint ahogyan ők felvázolták. Kifejezetten jól éreztem magam, főleg abban a tudatban, hogy emberek között lehetek. Az autózaj, a lépések és a mindenfelől érkező emberi hangok biztosítottak arról, hogy ez a valóság.
-Gyere, ezt a helyet imádni fogod!- húzott hirtelen jobbra.
-Legközelebb ne ennyire drasztikusan rohanjunk, rendben?- kértem, mikor már megint egyenesen mentünk.
-Igyekszem- válaszolt és a hangja vidáman csengett.
Az autók zaja egyre csendesebb lett, a levegő pedig mintha sokkal frissebb és élettel telibb lett volna. A lépéseink nyomán halk, recsegő hangot hallatott az út, mintha murván lépdelnénk. A szellő a fejünk felett hatalmas lombú fák leveleit rezegtette. A környezet megtelt vidám madárcsicsergéssel, ami valahogy feldobta a hangulatomat.
-Ez valami parkféle?- kérdeztem meg.
-Igen- kaptam meg a válaszomat. - Csak sétáljunk, vagy elvigyelek a kis tóhoz is? Szerintem elég meleg van ahhoz, hogy a lábunkat kicsit belelógathassuk.
-Nem hangzik rosszul...- bólintottam. Még soha ezelőtt nem csináltam ilyesmit.
Néhány perc után gyerekzsivajt hallottam, ami minden lépéssel hangosabb lett. Néhány kutya is ugatott ott, ahová mentünk. Ez lehetett a hely központi része, ahol megfordulnak a családok is. A fém nyikorgó hangjából mertem arra következtetni, hogy játszótér is lehetett a környéken. Valamint nem maradhatott el a víz csobogó hangja, ahogy egymást fröcskölik az emberek, vagy amint az állatok ugranak bele, hogy visszaszerezzék a játékaikat.
Kimi figyelmeztetett, amikor a stégre léptünk. Kissé bizonytalan voltam, ezért inkább átkarolt. Segített leülni, majd levettem a vékony tavaszi cipőmet és a lábamat a kissé hideg, fodrozódó vízbe dugtam. Úgy éreztem, hogy a mennyekbe jutottam. Az arcomat melegítette a kellemes napsugár, a lábam körül játszadozott a víz, a hajamat pedig a lány szellő táncoltatta.
-Tetszik?- hallottam meg a halk suttogást a fülem mellett.
-Habár nem látom, de valószínűleg olyan gyönyörű minden, ahogy elképzelem- mosolyodtam el.
-És a hely ékköve itt csillog a karjaim között- ölelt át. Szorosan mögöttem ült, ezért nekidőltem a mellkasának.
-Szerintem tévedsz- motyogtam magam elé, mert éreztem, hogy teljesen elpirultam.
-Miért is? Gyönyörű vagy- felelte nevetve.
-Te remekül szórakozol, ugye?- sóhajtottam fel.
-Nem vagyok hozzászokva, hogy ha bókolok egy nőnek, akkor ő elpirul és szabadkozik- simogatta meg az arcom. - A nők általában ilyenkor kérnek arra, hogy hagyjunk abba mindent, mert az ágyamban akarnak heverni.
-Nekem meg nem szoktak bókolni- feleltem.
-Én azért próbálkozom továbbra is rendületlenül, jó?- kuncogott.
-Ha így gondolod- hagytam rá.
Órákon keresztül ültünk ugyanott. Körülöttünk zajlott az élet, amiről Kimi be is számolt nekem. Mindig arról beszélt, ami éppen a legérdekesebb volt. Hol a gyerekek, hol az állatok, de még néhány amatőr vitorlásmakett is szóba került. Szavakkal rajzolta meg nekem azt, amit nem láthattam. Előtte ilyet csak egy embernek sikerült: Sebnek. Mindenki próbálkozott, persze, de senkinek nem sikerült olyan tökéletesen, olyan élethűen, mint nekik. Mondhatni, hogy ennek köszönhetően én is látó ember lettem.
-Talán ideje lenne mennünk- simogatta meg a karom, majd szorosabban ölelt. - Kezd hűlni az idő, meg a végén megfázol.
-Menjünk, igazad van- kezdtem el mocorogni.
Más útvonalon mentünk hazafelé, de csak néhány utcával arrébb. Azt mondta, hogy itt elég csendes a forgalom, ezért el is engedte a kezem. Mivel nem voltam hajlandó használni a fehér botot, kértem, hogy folyamatosan beszéljen hozzám, mert a hangját tudom csak követni. Nevetve közölte, hogy a mai nap alatt valószínűleg annyit beszélt velem, mint máskor egy egész hét alatt. De nem zavarta, végig magyarázott valamiről.
Engem lepett meg a legjobban, hogy 4-5 utcát mentem egyedül és mindenféle botlás nélkül jutottam be a kapu mögé. Sértetlen voltam és szabad egész délután. Talán ezért is mertem bátran elindulni az udvar felé, hogy még ne érjen véget ez a nap. Valamilyen régi emlékem még volt arról, hogy merre is kell mennem, így követtem a megérzéseimet.
A hátsó teraszra érve szereztem néhány kisebb foltot, mivel a bátyám átrendezte az asztalokat és a székeket, ami ott ki volt pakolva, de végül megtaláltam a hintaágyat, amit annyira szerettem. Oda ültem le és felhúztam a lábaimat. Percekkel később egy puha és meleg plédet kaptam a hátamra, valamint egy némán mellettem ülő férfit. Mikor elég bátornak éreztem magam, mozdultam felé, pont annyit, hogy hozzá bújhassak. Úgy éreztem a napunk után, hogy bármit is akar tőlem az élet, már szükségem van Kimire is ahhoz, hogy túléljem.

2012. július 14., szombat

Love from the past

Dorka, ezt most neked ajánlom! Majd megérted! ;)

18. rész

Nem rajongtam Kínáért, de hagytam magam meggyőzni arról, hogy inkább maradjak a szállodában, ha már nem vagyok hajlandó kihagyni a futamot. Kiminek vissza kellett mennie Angliába, mert szükség volt rá a gyárban, én pedig kijelentettem, hogy akarhat bármit, nem fogom otthonról nézni, amíg ő versenyzik. Mivel azonban betegen senki nem ajánlotta a hosszú repülőutat, a lányunkkal együtt lettem száműzve egy sanghaji luxushotel egyik lakosztályába. 
Napok teltek el, mire jobban lettem. Gyűlöltem a gyomorrontást, mert egy hétbe is beletelt, mire újra normálisan tudtam enni. Hol éhes voltam, hol felfordult a gyomrom bármiféle ételtől. Nem éppen a legideálisabb helyzet, az biztos. Szerencsére Kaisa jól tűrte a betegségemmel járó hangulatváltozásaimat is, így vele nem keveredtünk semmilyen összetűzésbe. 
Egy teljes hetet töltöttünk kettesben, ami azt is jelentette, hogy a szemem fényének én lettem az ideiglenes edzője. Ő örült neki, mert soha nem fogtam túlságosan szigorúan. Nem is tudtam, hogy miképpen is tudnám őt korlátozni, hiszen nem értettem az úszáshoz azon kívül, hogy nem fulladtam meg a vízben. Benne voltam, mint testvér és mint anya a világában, de tökéletesen csak azok érthették, akik így éltek. 
Kedden este álmosan fészkelődtem, de nem sikerült elaludnom. Ötletem sem volt, hogy mit is csináljak, ezért elkezdtem körbe járni a lakosztályt. Végül a kis nappalinkban találtam meg a naplómat. Magamhoz vettem és belelapoztam. 

 „1997. február 8., vasárnap délután 
Gyönyörű napom volt – megint. Mondjuk, mióta tényleg mindenhogy együtt vagyok Kimivel, minden napom gyönyörű. Ma volt okunk egy kicsit örülni is neki. Gokart verseny volt a pályán, ahová elkísértem. Szerintem semmivel nem lehetett volna visszatartani, hogy ott legyek mellette. Még hajnalban, vele együtt mentem ki, ami szerinte hülyeség volt, mert halálra unom majd magam. Végig ott voltam vele, amíg az apukájával szerelték a kis kocsit, meg kicseréltek dolgokat és hasonlók. Néha kérdeztem tőle egy-két dolgot, és úgy vettem észre, hogy örül neki, hogy érdeklődöm. Tényleg úgy gondolom, hogy érdekes, amit csinál, így meg sem kell játszanom magam. Okosabb lettem és ez a lényeg. Egy rövid, de minden érzelmemet eláruló csókkal adtam a tudtára, hogy szurkolok neki, majd csatlakoztam a pálya mellett Ramihoz és még néhány sráchoz. Láttam Kimi anyukáját és nagymamáját is nem messze, de úgy éreztem, a fiúk mellett leszek jó helyen. Remekül szórakoztam, mert kérnem sem kellett, hogy magyarázzák el a dolgokat. Mindenről tájékoztattak kérés nélkül is. Így azt sem volt nehéz megállapítanom, hogy Kimi másodpercekkel elverte a mezőnyt, ami remek eredmény. Láttuk, ahogyan az eredményhirdetés után a családjához megy, így Rami karon ragadott és engem is odahúzott. 
-Gratulálok!- ugrottam a nyakába és megcsókoltam, amit lelkesen viszonzott. 
-Köszönöm!- tartott az ölelésében, mialatt kezet fogott a bátyjával és a barátaival. - Mimi, szeretnék bemutatni neked valakit- szólt újra nekem. - Ő itt az én imádott Siirka nagyim!- fordított a nagymamája felé. 
-Csókolom!- köszöntem kicsit megszeppenve. 
-Nagyi, ő pedig az én Milám, akiről meséltem neked- mosolygott rá a hölgyre. 
-Szervusz, kincsem!- simogatta meg az arcom. - Kisfiam, ugye ő is jön velünk? 
-Persze- bólogatott Kimster és úgy láttam, hogy a nagyi elégedett a válasszal. - Mit mondtál otthon, mikor érsz haza?- fordult felém. 
-Ha nem dobsz ki, csak holnap- motyogtam és éreztem, hogy fülig pirulok. 
-Tökéletes- nevetett vidáman. 
A napot a nagymamájánál töltöttük. Ki lettem faggatva Kimivel kapcsolatban, de délutánra Siirka már teljesen nyugodt arccal nézett engem is, tudva, hogy mennyire fontos nekem az unokája és ez engem is megnyugtatott. Este visszamentünk a családi házba, majd onnan indultunk bulizni. Azt hiszem, hogy kicsit sikerült becsiccsentenünk, mert a fejem fáj még picit és az sem túl jó dolog, hogy néhol nincsenek meg az emlékeim. Az biztos, hogy az éjjel Kimi ágyában ért el, meztelenül, mellette.” 

Magam elé bámulva tettem le a kis füzetet. Ez volt a bejegyzés, amiről akkor még nem is sejtettük, hogy milyen lavinát indít el az életünkben. Azon az éjjelen fogant meg a mi kicsi lányunk, aki most benn aludt a saját szobájában a lakosztályon belül. Mivel nem gondoltuk, hogy Mark és Kimi akarnak majd osztozkodni egy franciaágyon, én a másik szobában lettem elszállásolva, ami újabb közös éjszakákat jelentett a világbajnokkal, aki még mindig nem volt hajlandó beszélni velem. Reggel puha érintésekre ébredtem fel. Kicsit megrebegtettem a szemhéjamat, de tovább próbáltam aludni, mert csak egy buta képzelgésnek tartottam az egészet. Pontosan addig a pillanatig, amíg el nem kezdett mozogni az ágyam. 
-Mit csináltál te az éjjel, Mimi?- hallottam meg a jókedvű hangot. - Aludnod kellett volna, szépségem. 
-Kimi?- kérdeztem és közelebb bújtam hozzá. 
-Ki más?- kuncogott, mialatt lefektetett az ágyra. - Szép reggelt!- támaszkodott meg felettem. 
-Szia!- köszöntem halkan, miközben résnyire nyitottam a szemem. 
-Tudod, hogy a férfi nem kínzásának számít ennyire rövid hálóingben aludni?- súgta a fülembe. 
-Nem hittem, hogy ilyen hamar itt leszel- rebegtem teljesen elvarázsolva. 
-Értelek- mormolta, majd óvatosan a nyakamba csókolt. - Akkor most megmutatom, hogy mit vált ki belőlem, hogy ez a pici anyag van csak rajtad. 
Szólni sem mertem, annyira ledöbbentem. Komolyan így folytatja azok után, hogy néhány napja még nem is beszéltünk? Úgy tűnt, igen. A nyakam csókolgatta, majd lassan az állam vonalára siklottak az ajkai, utána az arcomat kényeztette, majd egy végtelenül lágy puszit nyomott a számra. Mikor nem ütközött akadályba, kísérletezni kezdett, így lett a puszikból pillanatokkal később csók, ami először még csak óvatos és szemérmes volt, de gyorsan váltottunk át vágyakozóba. Szinte téptük egymás száját, és a testünk is reagált mindenre. Összesimultunk és éreztem, hogy a kemény férfiassága kikívánkozik a nadrágjából. 
-Elég- suttogtam remegő hangon, mikor már ismételten a nyakam csókolta. 
-Ne csináld ezt, Mimi!- súgta a fülembe, amit utána óvatosan megharapott, én pedig felnyögtem. 
-Bármikor benyithat Mark vagy Kaisa- rebegtem, mire kissé morgolódva, de lemászott rólam. 
-Nem, mintha így nem értenék a helyzetet- jegyezte meg. Végigfuttattam rajta a tekintetem és láttam a dudort a nadrágján. 
-A kémia még mindig remekül működik- simítottam a kezem az érzékeny területre. Lehunyta a szemét és felsóhajtott. 
-Ha így folytatod, nem érdekel, hogy ki lát vagy hall meg minket, de magamévá teszlek azonnal- nyöszörögte. Értve a felszólítást, a kezem felcsúsztattam a mellkasára, hogy ott megtámaszkodhassak. 
-Mi ez a hirtelen pálfordulás?- érdeklődtem tőle. - Néhány napja még beszélni sem akartál velem. 
-Kaisa, Hanna-Maria, Mark, Rami és Sebastian órákon át tartó szentbeszédeinek és oldalakon át tartó leveleinek eredménye- pislogott a plafonra. - Rádöbbentettek, hogy félek tőled. 
-Félsz? Tőlem?- kérdeztem vissza nevetve és nem törődve az előbbi mondataival, a csípőjére ültem. 
-Mila!- villantak rám azok a meghatározhatatlan színű szemek. 
-Miért is félsz, bajnokom?- hajoltam közelebb, hogy megcsókolhassam, de az ajkaink nem értek össze. Játszottam vele. 
-Mert gyűlölném magam, ha nem tudnálak boldoggá tenni- lehelte. 
-Idióta- suttogtam, hogy utána lecsapjak az ajkaira. A csípőm automatikusan kezdtem mozgatni, ami mindkettőnk számára egyszerre hozta a mennyei és pokoli érzéseket. 
-Elég legyen!- fordított a hátamra. - Nem vagyok már kölyök és még soha nem történt meg velem, de ha így folytatod, pillanatok múlva a gatyámba élvezek- vallotta be. 
-Hmmm- nyögtem fel, ezzel a vágyaimat is kimutatva. 
-Elmegyek zuhanyozni, szépségem- engedett el. - Megtennéd nekem, hogy mire kijövök, felöltözöl? 
-Talán- fordultam utána, hogy megszemléljem. A hátsója még mindig elsőosztályú volt. 

*** 

Ha csak a Forma-1 szemszögét nézem, Kínát kicsit sem kedveltem meg. Az első szabadedzésen DRS problémák, majd egy utána is eléggé szenvedős hétvége végén a gumikopás elveszi Kimitől a visszatérése utáni első dobogót. Minden volt, csak nem jó. Ezzel szemben pozitívumai is vannak a hétvégénknek: habár még mindenki előtt titkoljuk, de talán adunk egy esélyt annak, hogy rendbe hozzuk a kapcsolatunkat. Nem tudom, mikor és melyikőnk vetette fel, hogy megtehetnénk ezt a lépést, de a másik beleegyezett és ez volt a lényeg. És hogy miért is volt ez akkora titok? Nem akartuk, hogy ha mégsem működik, akkor Kaisa összetörjön. Mert mindketten tudtuk, hogy a lányunk soha nem mondott le arról, hogy mi ketten még alkotunk majd egy párt.

2012. július 12., csütörtök

Somewhere I belong



 
 BEING ALONE IN YOUR HEART


Másnap este ültem a hatalmas nappali kanapéján a kezemben egy bögre rettentően édes forrócsoki mellett, mialatt odakinn szakadt az eső. Gyűlöltem az időjárás jelenlegi állását, nem akartam, hogy vihar is legyen, mert most nincs mellettem senki, aki biztosan el tudja mulasztani a félelmeimet.
-Nem félsz?- hallottam meg a simogató férfihangot a kanapé másik oldaláról. Arra fordítottam a fejem.
-Mitől kellene?- kérdeztem vissza.
-Egy idegen férfival vagy egy házban- adta meg a magyarázatot.
-Ha Sebastian és Hanna rád mert bízni gondolkodás nélkül, akkor megbízom benned- válaszoltam magabiztosan és belekortyoltam a csokiba.
-Azért ez bátorság, ha azt nézzük, hogy semmit nem tudsz rólam- mosolygott. A hangja elárulta.
-De, pont eleget tudok rólad- cáfoltam meg. - A bátyám barátja vagy és nagy szíved lehet, mert önként vállaltad, hogy velem töltesz 5 napot, anélkül, hogy megkérdezted volna, mit is jelent velem élni. Nekem ennyi elég.
-Tudod, szép vagy, amikor magyarázol- éreztem meg az érintését az arcomon. Megigazította a hajam.
-Köszönöm!- suttogtam magam elé és éreztem, hogy fülig pirulok. - Te vagy az első olyan férfi, aki nem a rokonom, lát engem és bókol is nekem.
-Mert megérdemled- mondta vidáman. - Nem akarok nagyon vájkálni a múltadban, de volt már valaki, akihez gyengéd szálak fűztek?
-Az utolsó középiskolai évem nagy részét egy berlini iskolában töltöttem, vakok között- mondtam és az emlékeimben kutattam. - Ott volt egy srác. 22 volt, olyan tanárszerűség. Sokat segített nekem, hiszen új volt minden, mert előtte otthon tanultam. Azt hiszem, hogy ez amolyan tinédzser szerelem volt. Csak addig tartott, amíg ott voltam. De kiteljesedett, teljesen- a végét már csak suttogtam és fülig pirultam újra.
-Volt egy nagyon rosszul végződő házasságom- vette át a szót ő. - Azt hittem, hogy szerelem, amit érzek iránta. Hűséges voltam, futottam utána, mindent megtettem, amit kért. Évekig úgy viselkedtem, mint egy engedelmes talpnyaló- a hangja itt megkeményedett és dühös is lett. - Rányitottam, mikor a fotósával szeretkeztek. Még azt is megbocsátottam, de úgy éreztem, hogy meg kell bosszulnom. A vége az lett, hogy kiderült, az elejétől fogva volt valakije mellettem, és megtudtam, hogy két kisbabánkat vetette el. Azt hiszem, a bűnei mellett eltörpült, hogy én is lefeküdtem néhány lánnyal. Azóta elváltunk és nem is hallottam felőle.
-Sajnálom- csúsztam felé, de nem sokat, mert nem tudtam, hogy hol is lehet. - Habár nem ismerem a világot eléggé, de azokat verik át, akik önzetlenek.
-Tudod, nagyon jól esik, hogy védeni próbálsz, de nem vagyok szent- jött a mérhetetlenül szomorú válasz.
-Nekem még nem vagy bűnös- mosolyogtam. - Nem ismerlek és nem vétettél ellenem. A múltaddal neked kell megbirkóznod, abba nem szólhatok bele.
-Hanna azt mondta, hogy tiszta vagy és őszinte- érintette meg az arcom. Elég közel volt már hozzám. - És be kell látnom, hogy igaza volt. Ha megismered a világot, attól félek, hogy ezt a tisztaságot el fogod veszíteni.
-Ha lesz, aki vigyáz rám, akkor megmaradhatok ilyennek- simítottam most én a kezem az arcára.
-Hidd el, igyekezni fogunk- nyomott egy puszit a tenyeremre. - Most nagyon hülye kérdést fogok feltenni, de...
-Zavarban vagy, pedig még az arcodat sem látom- kuncogtam.
-Odafekhetek az öledbe?
Mintha csak egy kisgyerek lenne, aki az anyukájától kér valamit, amit nagyon szeretne. Azonban, ha azt vesszük, hogy felnőttek vagyunk és függetlenek, ketten egy üres házban, akkor már más a helyzet. Kissé talán még intimnek is mondható a kapcsolat, amire kért. Mégis visszahelyezkedtem a kanapé végébe, az ölembe hajtottam egy plédet és mutattam neki, hogy ha tényleg szeretné, akkor itt a lehetőség.
Éreztem, ahogy a feje óvatosan a lábamra ér. Felsóhajtott, amikor elhelyezkedett kényelmesen. Óvatosan simogatni kezdtem a fejét, hátha megnyugtatja. Néha az arcán is végigsimítottam, hogy tudjam, milyen a lelkiállapota. Az arca egyre kisimultabb lett és az idő teltével eltűntek a ráncok és ezzel együtt a bajai is. Addig maradtunk ott, hogy végül mindketten elaludtunk.

2012. július 10., kedd

Love from the past

17. rész

Senki nem tudhatja, hogy milyen érzés nekem, mikor nem nagyon tudsz mit mondani annak a férfinek, akire szükséged lenne. Kimivel mi pont itt tartottunk. Alig beszéltünk egymással, akkor is csak a versenyzés vagy Kaisa volt a téma. Egyikünk sem tudta, hogy miképpen is kellene lereagálni azt, ami történt közöttünk. Komolyan, rosszabbak voltunk, mint tizenévesen. Akkor nem csináltunk semmi ilyesmit. 
Nem éreztem túl jól magam Malajziában. Okot nem tudtam volna mondani, hogy miért, de rossz érzésem volt. Továbbá a magas páratartalom megviselte a szervezetem és ehhez hozzájárult egy enyhébb megfázás is. Úgyhogy eleve egy pocsék hetem volt és ezt túllicitálta az is, hogy Kimivel éppenséggel elkerültük egymást, amikor csak tudtuk. 
Csütörtökön csak ültem a Lotus home-ban és az égvilágon semmit nem csináltam. Mark és Kaisa is elment Kimivel a pályabejárásra, a cikkeket már megcsináltam, dolgom végképp nem volt. Csak néztem ki a fejemből és állandóan eszembe jutott a vasárnap éjjel. Alig egy hajszál választott el minket attól, hogy lefeküdjünk egymással. Fogalmam sem volt, hogy melyikünk is volt, aki végül nemet mondott, de az tisztán a fülemben csengett, hogy megbeszéltük, ez nem azért van, mert ne kívánnánk a másikat. Mégis, ott és akkor valami megváltozott. 
-Szia!- hallottam meg egy férfi hangot. - Leülhetek? 
-Nyugodtan- engedtem neki. Romain Grosjean volt a kávézótársam. -Minden rendben van?- érdeklődött az arcán az állandó, letörölhetetlen mosolyával. 
-Nem tudom- merengtem el és belekortyoltam a kamillateámba. - Láttál minket vasárnap? 
-Igen- bólogatott. - Akkor úgy gondoltam, hogy minden rendben is van. De aztán láttam délelőtt, hogy te és Kimi nem is beszéltek. Szóval nem értem a dolgot. 
-Mondjam, hogy én sem?- nevettem fel keserűen. 
-Talán olyan helyzetbe kellene hoznod, hogy ne tudjon kibújni a beszélgetés alól. Csak akkor lesztek rendben, ha ezt megbeszélitek egymás között. Nem akarok beleszólni,- szabadkozott azonnal – de mindenkinek az érdeke, hogy ti ketten rendbe tudjátok hozni a magánéletetek. 
-Sosem gondoltam volna, hogy ennyire rendes vagy- pislogtam rá kissé szégyenkezve. - Ne kérdezd, hogy miért, de úgy gondoltam, hogy te sosem lennél hajlandó leülni és csak úgy társalogni akárkivel. 
-Akárkivel nem is- nevetett vidáman. - Olyanokkal beszélek, akik megérdemlik. És te most nem a médiát képviseled, akkor máshogy pillantasz az emberekre. 
-Habár te mondtad, hogy nem akarsz beleszólni, de azért köszönöm a tanácsod- keltem fel és adtam neki egy puszit. 

*** 

Hiába próbálkoztam, nem tudtam bekeríteni Kimit. Minden alkalommal sikerült kibújnia a beszélgetések alól, azt pedig kifejezetten figyelte, hogy ne sikerüljön sehová bezárkóznunk. Talán ezért volt, hogy egy idő után már nem is akartam próbálkozni. Belefáradtam a dolgokba. Kaisa is érezte a feszültségünket, segíteni is akart, de úgy tűnt, az apja nem hagyja magát, nekem pedig hiába mondta, nem jutottam semmire. 
Szombaton még szinte fel sem ébredtem, amikor kopogtak az ajtónkon. Kaisa arra ébredt fel, én pedig csak lassan értem az ajtóhoz. Mikor kinyitottam, szinte beesett rajta Kimi versenymérnöke, Mark Slade. 
-Mi történt, Mark?- kérdeztem tőle. 
-Éjjel leégett a kiszolgáló egységünk- fújta ki a levegőt. 
-Micsoda?- ijedtem meg. - Mindenki jól van? Mi veszett el? 
-A teljes konyhánk, a PR-adataink nagy része, meg Kimi tartalék sisakja- sorolta. - Lepakoltak minket a Marussia mellé, de nincs semmink- sóhajtott fel. 
-Kimi már tudja?- járkáltam fel-alá. 
-Mark most mondta el neki- közölte a dolgokat. - Azonnal indulunk is a pályára. Arra kérnélek titeket, hogy lehetőség szerint menjetek a Red Bullhoz. A srácok segítettek oltani, azt mondták, hogy bármikor szívesen látnak minket. De ha akartok... 
-Nem, nem megyünk máshová- ráztam meg a fejem tiltakozóan, hogy értse, eszembe sem jutott bármelyik egykori csapatának a felségterületére lépni. - Szólnál neki, hogy merre talál minket? 
-Természetesen- bólogatott. - Odakinn találkozunk!- intett nekünk és így magunkra maradtunk. 
-Ez nagyon durva- mászott az ágy szélére kislányom. 
-Igen- bólogattam. - De ha azt nézzük, számodra jó hír, mehetsz Sebastiannal mindenhová. 
-Igen- vigyorgott. - Jasmine itt van? 
-Nincs, majd csak Barcelonától jön, addig még lesz néhány vizsgája- adtam választ. - De addig lóghatsz a kedvenc nem rokon nagybácsid nyakán. 
-Az agyára fogok menni- sóhajtott fel vidáman. 
-Abban biztos vagyok- nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam készülődni. 

*** 

Amíg esett, mi benn ültünk a Lotus boxban és reméltük, hogy csak jobbra fordulnak majd a dolgok. Remélhettük csak, hiszen már eleve egy 5 helyes rajtbüntetéssel indítottunk váltócsere miatt. Amíg esett, a rajtrács engem egy barbecue-party helyszínére emlékeztetett a rengeteg sátor miatt, de azért beláttam, hogy igazán praktikus volt a dolog. Utána láttuk, hogy mennyire jól alakulnak a dolgok, Kimi egyre előrébb került, megfutotta a verseny leggyorsabb körét is. Büszke voltam rá nagyon. A vége azonban nem a legjobban sikerült. Sebastian és Karthikeyan ütközött, ami miatt a kicsi német végül csak a 11. helyen tudott befutni. Mi pedig az 5. helyen végeztünk, ami annyit jelentett, hogy ha nincs a büntetés, akkor dobogó lehetett volna. 
Én mentem a nyilatkozatokat felvenni, hogy majd legyen mit legépelnem, és ekkor láttam újra Kimit. Észrevett ő is engem, de elkapta a tekintetét rólam. Csak felsóhajtottam, már beletörődtem, hogy ezt a harcot elveszítettem közöttünk. Bármennyire akartam őt, túl nagy volt az ellenállása. Ezért amint megvolt minden, amire szükségem volt, visszasétáltam az ideiglenes szálláshelyre. Korábban bementem volna az öltözőjébe, de most csak leültem egy asztalhoz és bámultam ki a fejemből. Nem szabadott volna, de feladtam. 
Csak arra vártam, hogy valaki szóljon, mikor indulunk. Kaisa miatt nem aggódtam, Mark mellett volt, hogy minél hamarabb találkozzon az apjával. Így maradtam egyedül a borús gondolataimmal. Csak firkálgattam az előttem fekvő lapra, de nem lehetett kinézni semmilyen értelmes mintát. Ez is csak egy dolog volt, amivel lefoglaltam magam. Plusz úgy éreztem, hogy a gyomrom ki akar ugrani a számon keresztül. Habár az étel, amit eddig fogyasztottam, már távozott a szervezetemből a reggel folyamán. 
-Szia!- ült le mellém hirtelen Kimi. 
-Gratulálok!- próbáltam összehozni valami mosolyfélét. 
-Jól vagy?- hajolt közelebb. - Hamuszürke az arcod. Nem tetszik ez nekem- fektette a homlokomra a kezét. - Kérsz enni vagy inni valamit? 
-Ételre gondolni sem bírok- fintorogtam. - Felfordul tőle a gyomrom. 
-Visszaviszlek a szállodába. Gyere!- húzott fel. 
Összeszedte gyorsan a cuccait és még overallban ültünk be a kocsiba négyen. Óvatosan vezetett, de gyorsan. Odafigyelt, hogy nehogy rosszul legyek. Közben már Mark faggatott arról, hogy mikor mit ettem és mit éreztem utána. Mire elértük a hotelt, már megvolt a diagnózisa is: gyomorrontás az előző este evett hal miatt. Persze, egy orvos is megvizsgált, amint a szobámban voltam, de ugyanazt állapította meg. 
Elmentem zuhanyozni, majd bebújtam az ágyba és nyakig húztam a takarót. Soha nem viseltem jól az efféle betegségeket, valamiért jobban leszívott, mint egy szimpla megfázás. Ólomsúlyúnak éreztem minden végtagomat és az is nehezemre esett, hogy a szemem nyitva tudjam tartani. 
-Csússz arrébb!- hallottam meg a gyengéd kérést. Amint teljesítettem, megéreztem, hogy mögém fekszik és átölel. 
-Apa, én alszok a te szobádban, jó?- ült le mellénk Kaisa is. 
-Rendben- egyezett bele Kimi. - Én maradok itt- nyomott egy puszit a fejemre. 
-Mennyi az idő?- motyogtam, mialatt még közelebb csúsztam Kimster-hez. 
-Az nem számít- suttogta a fülembe. - Csak aludj, szépségem!- nyomott még egy puszit az arcomra. Mintha csak a beleegyezésére vártam volna, két pillanat alatt mély álomba zuhantam a tudattal, hogy ő végig mellettem lesz.

2012. július 8., vasárnap

Somewhere I belong


Sziasztok! Kis jutalom, mert olyan kis lelkesek voltatok tegnap. :) Azért 5 körül (akár magasabban is) tudjuk tartani a szintet a kommenteknél?




 EVERYTHING CHANGES

Reggel alig léptem be a konyhába, máris le lettem támadva.
-Sebastian itthon van?- kérdezte Hanna és megragadta a vállamat.
-Igen- bólintottam. - Benézett hozzám, és közben elaludt. De te voltál az első kérdése- füllentettem.
-Mi lesz akkor,- engedett el a lány, majd valamit készíteni kezdett – ha elhagy engem?
-Ne beszélj butaságokat!- szóltam rá. - Ha ezt akarná, már régen megtette volna. De én ismerem és tudom, hogy mennyire szeret téged. Hanna, ezt szerelemnek hívják, ebben biztos vagyok.
-Nem élném túl nélküle- mondta nekem. Éreztem, ahogy a gyomrom borsónyira zsugorodik a teher alatt, amit az éjjel vettem át.
-Nem is kell- nyújtottam ki a kezem, ő pedig megfogta. - Menj, ébreszd fel te! Örülni fog neked!- nyomtam egy puszit az arcára, majd egyedül maradtam a konyhában.
Elkészítettem a reggeli szendvicsemet, majd egy bögre tejeskávé társaságában leültem a kis konyhai asztalhoz enni. Ha csak kevesen vagyunk a házban, itt szoktunk étkezni a négyszemélyes asztalka mellett. Nyugodtan, az este történteken gondolkozva fogyasztottam az ételt. Egészen addig, amíg nem hallottam ajtócsukódást. Addig még nem lett volna baj, hogy ez történt, de nem két ember lépését hallottam. Ez még mindig nem jelentett sokat, azonban nem arról az oldalról érkezett a zaj, amerről a szobám található.
Remegő lábbal keltem fel, majd próbáltam minél távolabb botorkálni az ajtóból. A kezemben még mindig ott volt a bögre, de amint megéreztem a férfi parfümöt, kiejtettem a kezemből. Hangosan csörömpölt a padlón, amikor leért és darabokra hullott. Mozdulni sem mertem onnan, ahol álltam.
-Nem akartalak megijeszteni, bocs!- hallottam meg a hangját is. - Amúgy mit is keresel itt?
-Én...- remegett meg a hangom és el akartam lépni onnan.
-Legalább nézz a lábad elé!- szólt rám, ezért inkább leragadtam.
-Seb... Seb még alszik- motyogtam magam elé.
-Jó, megvárom- húzta ki a széket magának. Továbbra is egy helyben toporogtam. - Nem szeded össze a szilánkokat?- érdeklődött.
-Én... én nem...- kezdtem kiszáradt szájjal, de nem tudtam mit mondani.
Végül vidám nevetés vetett véget a szenvedéseimnek, valamint szapora és közeledő lábdobogás. Valószínűleg Hanna és Sebastian kergetőztek így, reggel. Örültem, mert ha ezt nézzük, a bajok ellenére is hajlandó Seb élvezni a velünk töltött időt. Most pedig ez volt a legfontosabb.
-Kimi!- sikkantott fel Han, majd beljebb jött. - Oh, ennek a bögrének annyi- mondta, mikor valószínűleg meglátta a maradványait. - Gyere, Nikki, ülj le te is- kezdett el terelgetni, hogy ne léphessek bele semmibe, majd lenyomott a székre.
-Szia!- simult egy kéz a vállamra. - Köszönöm!- suttogott a fülembe a bátyám, majd nyomott egy puszit az arcomra.
-Beavatnál?- mordult velünk szemben a férfihang.
-Ő az ikertestvérem, Nikki- mondta ki Sebas. - Szólhattam volna róla, de azt hiszem, hogy túlságosan féltettük.
-Az egész világ tud a tesóidról. Őt meg kihagyod?- kérdezte a Kiminek nevezett egyén.
-Nem véletlen... Tudod, Nikki látássérült- válaszolt a bátyám.
-Mondd ki, hogy vak- szóltam bele.
-Nem vagy vak!- dörrent rám Seb. - Érzékeled a fényváltozást, szóval valamennyire mégiscsak reagálnak a szemeid.
-Akkor majdnem vak vagyok- rántottam meg a vállam. - Így megfelel?
-Én nem tudtam- jött a bűnbánó hang a másik férfitól. - Nem akartalak megsérteni azzal a megjegyzésemmel.
-Megjegyzés?- simult Sebastian keze a vállamra és a hangja kicsit dühösen csengett.
-Semmi baj- intéztem el gyorsan. - Nem tudhattad és amúgy sem szoktam magamra venni a dolgokat.
-Valahogy azért bocsánatot kérhetek?- kérdezte kedvesen.
-Láthatlak?- kérdeztem félénken.
-De mégis hogy...?- lett a hangja álmélkodó.
-Csak csukd be a szemed és ne mozogj- felelte neki Hanna. - Hidd el, nem lesz semmi bajod.
-Fenn vagy lenn?- kérdezte Sebi, míg odavezetett a férfi elé.
-Lenn- válaszoltam, ő pedig a kezeimet az állkapcsának a két oldalára fektette.
Az állán volt egy pici borosta, maximum 2 napos lehetett, mert szúrta az ujjaimat és a tenyeremet. A szája puha volt, nem túl vastag, olyan férfias. Az orra egyenes, olyasmi, ami illik az arcához, már amennyire én meg tudom állapítani. A szemei megrezzentek, amikor végigfuttattam rajta az ujjaimat. Mellettük már volt egy-két apró ránc, de kicsit sem a látható fajta. A homloka kisimult, békés. Az ujjaim tovább kalandoztak, a hajába is beletúrtam, ami rövidre volt vágva. Végül a nyakán csúsztattam végig a kezeimet és elengedtem őt. Egy nagyon halk sóhaj szakadt ki belőlem.
-Ez elég furcsa érzés- szólalt meg végül a férfi.
-De így már nem vagy arc nélküli- mondtam mosolyogva. - Örülök, hogy megismerhetlek!
-Én is- mosolyodott el. A hangjának volt egyfajta kellemesen bizsergető rezgése.
-Akkor ha már így összegyűltünk, meg is beszélhetnénk, hogy mi legyen- mondta Hanna.
-Kicsim- sóhajtott fel Seb. - Imádlak, de meg kell értened a dolgot.
-Mit kell megértenie és miért?- kérdeztem.
-Felvetettem, hogy néhány napot tölthetnénk kettesben ő meg én- válaszolta barátnőm.
-Ez egy szuper ötlet- lelkesedtem azonnal. - Nem mondhatsz neki nemet, Basi!
-Nem hagylak itt egyedül- tiltakozott azonnal.
-Ha gondoljátok, én itt maradok vele- vetette fel Kimi.
-Már meg is van oldva- kontráztam. - Hanna, hova is akarsz menni?
-Nem tudom- mondta barátnőm, és rettentően boldogan csengett a hangja.
-Akkor találjuk ki!- nyújtottam felé a kezem. Megfogta azt és húzott maga után. Ideje kitalálni valami jó kis programot nekik, hogy a bátyám is elfelejthesse a bajait.

2012. július 7., szombat

Love from the past

Sziasztok! Végre elértünk oda, hogy már futamot olvashattok. Hogy én mióta vártam erre! :D Amúgy van benne egy kicsi karikás rész, de hiába írnám ki, úgyis mindenki elolvassa. Amúgy csak egy kérdés részemről: minden másnap van friss valamelyikből, de komment szinte semmi (tisztelet a kivételnek!). Nem tetszik vagy baj van, esetleg már unalmas vagyok? :(

16. rész

(Kimi szemszög) 
A repülőn ültem és néztem a velem szemben édesen alvó nőt. Én magam sem értettem, hogy miért nem kezdeményezek. Együtt élünk, mindig mellettem van, érzem, hogy mennyire fontos vagyok neki. És nemcsak én, hanem a lányunk. Az a legfontosabb neki, hogy mi jól éljünk, ne érezzük magunkat rosszul, tökéletes életünk lehessen. És nem is gondolta volna, hogy ő volt az, aki nélkül semmink nem lenne. 
-Apu...- ült volna le mellém Kaisa, de amikor látta, hogy Miláról kissé lejjebb csúszott a takarója, megigazította azt és csak úgy telepedett le mellém. 
-Miért nem alszol?- simogattam meg az arcát. 
-Nem tudom- rántotta meg a vállát. 
Végignéztem rajta és megállapítottam, hogy rettentően szerencsés vagyok, mert az én lányom nem olyan, mint a mai tizenévesek. Másoknak az a fontos, hogy melyik kis popcsillagért rajonghatnak szinte már elviselhetetlen módon. Továbbá egész nap a számítógépet nyűvik, hogy fotókat tehessenek ki magukról, ahol úgy pózolnak, hogy még az utcasarkon állók is megirigylik azokat, de inkább gusztustalan ebben a korban. És akkor ne beszéljünk arról, hogy folyton elmennek valahová, ahol úgy akarnak viselkedni, mint a felnőttek, csak éppenséggel ez az, ami nem sikerül nekik. Kaisa velük szemben a legtöbb idejét a sporttal és velünk tölti. Olyan barátai vannak – nem sok és nem is az előbbi kategóriából – akik megértik, hogy neki más az értékrendje. Ő egy egyszerű lány volt, akinek a családja szent volt és a legnagyobb célja nem az volt, hogy bepasizzon, hanem az, hogy elérje az álmait az úszásban. 
-Olyan szerencsés vagyok veled- nyomtam egy puszit a fejére. - Hogy nem vagy olyan, mint egy átlag korodbeli, hanem sokszor érettebben és megfontoltabban gondolkozol. 
-A szüleim neveltek ilyennek- eresztett meg egy mosolyt felém. Kísértetiesen hasonlított Milára. Odanéztem felé, de még mindig aludt. - Amúgy lenne valami, amit meg szeretnék kérdezni- pislogott rám. 
-Itt az alkalom- bólintottam, jelezvén, hogy figyelek rá. 
-Mit érzel anya iránt?- szegezte nekem a kérdést, amire kicsit sem számítottam. 
-Én...- kezdtem, de nem is tudtam, hogy mit kellene mondanom. - Talán magam sem tudom- vallottam be neki. 
-Láttam a gépén a januári interjú kivágott részeit- jegyezte meg a nyakát behúzva. Valószínűleg ez nem engedéllyel elkövetett cselekedet volt. - Azt mondtad neki, hogy tőle szeretnél még egy gyereket. 
-Ez igaz- helyeseltem. - De még nem mondott semmit és nem akarom erőltetni. 
-Apa, ha tőle szeretnél kisbabát, akkor az azt jelenti, hogy sokkal többet érzel iránta, mint egy barát iránt, nem?- vetette fel. 
-Jaj, Kaisa!- sóhajtottam fel. - Ha ez ilyen egyszerű lenne. Anyád... tudod, még mindig gyönyörű. Ha nem tudnám, hogy mennyi, azt mondanám, hogy nincs több 25-nél. Mint nő, abszolút az ideálom. És mint ember, nem ismerek még egy olyat, aki nem szorosan a családom tagja és akit ennyire és ilyen sokáig tudtam volna szeretni. De hogy ez szerelem-e? Még én sem tudom. 
-Ühüm- merengett el. Nem zavartam meg, hagytam, hogy megeméssze, amit mondtam. - Azért szerintem simán elhívhatnád randizni- fordult újra felém vigyorogva. - Ő is örülne, meg te is tudnád, hogy mi is van. És tuti, hogy még mindig kellenél neki pasiként. 
-Azért téged sem kell félteni, ha a szerelmi szálak keveréséről van szó- nevettem fel. Imádtam, hogy ennyire őszinte lányom volt. 
-Kezdheted azzal, hogy odaülsz mellé és vele alszol- pattant fel a székből és visszarohant hátra, a saját magának berendezett kis kuckóba. 
Akármilyen hülyén is hangzik, hogy egy gyerek tanácsát fogadtam meg, megtettem. Átültem Mila mellé, majd a karfát felemelve a mellkasomra húztam őt. Neki biztos, hogy így kényelmesebb volt, mert nem fog elzsibbadni teljesen, nekem pedig kellemes érzés, hogy megint a karjaimban tarthatom őt. 

*** 

Éreztem, hogy az idegesség végigfut a sejtjeimen, amiért egy hülye kommunikációs probléma miatt nem jutottam be már a második körbe sem az időmérőn. A francokért nem lehetett azt mondani, hogy menjek, majd lesz valami. Így nem tettem meg mindent azért, hogy a legjobbat nyújtsam. Nem magam miatt, hanem a csapat, de leginkább Mila és Kaisa miatt. Amint voltam mérlegelésen, mehettem a médiához. Mila is ott állt az egyik csoporttal, a kezében egy diktafonnal. Elmondtam néhányszor, hogy mi is történt, igyekeztem nyugalommal kezelni a dolgokat. A mosoly az arcán visszajelzést adott, sikerült úgy viselkednem, ahogy a „híres Jégember” szokott. Még ezt is remekül tudom adni. 
A csapatmegbeszélés előtt visszamehettem a szobámba. Mark jött velem, neki szidtam mindent és mindenkit finnül. Tudtam, nem sokan fogják megérteni, amit mondok, ezért bátran használtam a káromkodásaink széles tárát. A szobába belépve azért egy kellemes meglepetés fogadott: életem két gyönyörűsége ült a kanapémon. 
-Azt hiszem, még van néhány kifejezés, ami kimaradt- nevetett fel a lányom. 
-Szemtelenkedsz?- lepődtem meg, de nem is tudom, hogy miért. A repülős beszélgetésünk óta játékosan kötözködött velünk és a legváratlanabb pillanatokban ejtett el utalásokat kettőnkre. 
-Soha!- emelte fel a kezeit. - Mentem fagyizni!- intett és egy ölelés után ott is hagyott. 
-Sikerült egy kicsit megnyugodnod?- lépett hozzám Mila. 
-Azt hiszem- húztam magamhoz. Az ölelésében minden olyan szépnek tűnt. 
-Ne aggódj, a főnöködet már elküldtem elég messzire innen- motyogta a fülembe. 
-Eric-et?- kérdeztem vissza, mire hümmögött. 
-Azt hallanod kellett volna- nevetett mellettünk Mark. - Ritkán oszt ki ennyire valakit Milana. De abszolút hatásos volt, mert senki nem mert szólni a fenn ülők közül. 
-Csak Mark- szólt vissza Mila. - Ő csitított volna, de aztán rájött, hogy hiába. Mondjuk, aztán mondta, hogy egyetért velem, csak mégis az van, hogy ő a versenymérnököd meg minden. 
-Na, ezért kellett nekem ide hozni Slade-et- nyomtam egy puszit az arcára. - Lezuhanyozok, átöltözök, utána megyünk mi is fagyizni? 
-Mehetünk- bólintott rá. 
Gyorsan elvégeztem a dolgaimat, majd kimentünk a kiszolgáló helyre, hogy szerezzünk egy nagy kehely fagyit gyümölcsökkel és két kanállal. Mióta ismertük egymást, ha lehetőségünk volt, akkor együtt ettünk fagyit. Ez volt az, amit a volt feleségem sosem nézett jó szemmel, de nem érdekelt. Most már azt tehettem, amit akartam. És meg is tettem. Nem egyszer vettem ki Mila ajkai közül az általa kiszemelt szőlő- és eperszemeket, de ő is hasonlóan cselekedett. Nem mondtuk ki, de ez egy veszélyes és mégis édes játék volt. Kaisa olyan vigyorral az arcán nézett minket, hogy néha féltettem attól, hogy szétreped az arca. 

 *** 

„1997. február 2., vasárnap 
A szüleim tegnap nem voltak itthon, mert az egyik egyetemi barátjuknak volt az esküvője. Hanna-Maria a barátnőjénél volt pizsamapartin, így a ház kiürült körülöttem. A szüleim szerencsére beleegyeztek, hogy Kimi nálam aludjon. Már bemutattam őt és lelkesen fogadták. Anya aznap este kisebb ódát zengett arról, mennyire örül, hogy találtam egy normális fiút, apa pedig kijelentette, hogy amíg vele vagyok, nem kell félnem attól, hogy eltiltanak bármitől, mert tudja, hogy milyen rendes családból jött. 
Idegesen és remegő kezekkel főztem neki vacsorát életemben először. Egészen jól sikerült, mondjuk, az sokat segített, hogy anya minden lépést leírt nekem papírra. Együtt vacsoráztunk meg, majd a szobámba mentünk vissza. Megbeszéltük, hogy előbb mindketten lefürdünk, majd megnézünk egy filmet közösen és alszunk. Vagyis elméletben ez volt a terv. 
Pizsamának egy pólót és egy rövidnadrágot használtam. Így bújtam be mellé. Tegyük hozzá, ő sem volt túlöltözött a pólóban és alsónadrágban. Hozzábújtam és elkezdtük nézni a filmet. Kb. az első 3 percet fogtam fel belőle, nem többet, mert nem tudtam odafigyelni. Csak az kattogott bennem, hogy ő mellettem fekszik, engem ölel és csak ketten vagyunk. Bármit teszünk, senki nem fog meghallani minket. 
Úgy a felénél járhattunk, amikor megéreztem a karomon a simogatást. Kicsit közelebb csúsztam – nem, mintha eddig nem lettünk volna egymáshoz simulva – és a lábamat átvetettem a csípőjén, hogy egyértelmű legyen a jelzés. A buli óta szinte minden időt együtt töltöttünk, már néhányszor eljutottunk annak a közelébe, hogy a dolgok megtörténjenek, de általában túl sokan voltak körülöttünk hozzá. 
Rám nézett és a tekintete azt sugallta, amit én is éreztem: hogy mindketten akarjuk. Megcsókolt és közben fölém gördült. Simogatni kezdte a testem és én is hasonlóan cselekedtem. Minden érintése csak fokozta a vágyaimat irányába. Ahogy a nyakam, majd a vállam csókolta, már nem bírtam, hogy ne sóhajtozzak. Igyekeztem én is visszaadni neki mindent. Remegő kezekkel próbáltuk egymást vetkőztetni, ami végül abba fulladt, hogy teljesen belegabalyodtunk a ruháinkba. 
-Azt hiszem, hogy a bénázást már elkönyvelhetjük- nevettem fel, mikor végre sikerült kijutnom a póló fogságából. 
Választ nem kaptam, de láttam, hogy engem bámul. Majd lehajolt és a következő pillanatban már az egyik mellem csókolgatta. A hajába fűztem az ujjaimat és gátlástalanul nyöszörögtem alatta a kényeztetés hatására. Az ismerős, lüktető érzés egyre jobban feszített és ahogy Kimi rajtam feküdt, éreztem, hogy a lábamnak nyomódik a vágya. Felhúztam magamhoz, megcsókoltam és közben nagy nehezen sikerült eltüntetnem róla az alsóját. 
-Ha valamit nem jól csinálok...- motyogta a fülemnél, míg a bugyimat húzta le rólam. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy neki én leszek az első. Még jobban szerettem ezért, de közben pocsékul éreztem magam, amiért már nem voltam szűz. Azt kívántam, bár visszacsinálhatnám és ő lehetne az első. 
-Rendben lesz minden- feleltem lihegve. 
Elhelyezkedett a lábaim között, miután felkerült az óvszer is, majd a szemembe nézett, amíg behatolt. Némán vártam a reakcióját. Egy pillanatig kerek szemekkel nézett engem, majd lehunyta a szemeit és felsóhajtott. Óvatosan mozdult, amire már én is reagáltam. Feljebb húztam a lábaimat, hogy még jobban érezhessük egymást, közben pedig megcsókoltam. Ezeket a csókokat csak akkor szakítottuk meg, ha valamelyikünk már nem bírta ki hangos sóhajok nélkül. Soha előtte még nem éreztem annyira tökéletesnek a testi szerelmet, mint akkor, vele. Nem tartott túl sokáig, de pont jó volt. Ő élvezett el először, de nem hagyta abba a mozgást és néhány lökéssel később én is követtem őt. 
Később, mikor már mindketten eléggé megnyugodtunk ahhoz, hogy beszélni tudjunk, az is kiderült számomra, hogy jó volt neki és én is megosztottam vele, hogy az első orgazmusomat éltem át vele. Órákkal később megismételtük a dolgot, kicsivel kevesebb érzelemmel és hevesebb testi vágyakkal, de jó volt, nagyon. A karjaiban aludtam, és jobbat el sem tudtam volna képzelni magamnak.” 

*** 

7. hely, ami egyet jelent azzal, hogy van 6 pontom. Az első versenyemen, a 18. helyről. Lehetne ideálisabb évkezdet egy általam alig ismert csapattal 2 év kihagyás után? Nehéz elképzelni. Elégedett voltam, mert mindenkinek befogtam a száját, aki kételkedett. Megmutattam, hogy Kimi Räikkönen még mindig éhes a győzelemre és tud küzdeni. 
Megigazítottam az inggalléromat, majd elindultam, hogy Milát is megkeressem és menjünk ünnepelni. Részben azt, hogy nekem ilyen jól sikerült, részben Sebastian 2. helyét. Megérdemelte, hogy kicsit kikapcsoljon most, hogy annyi baj után egy jó eredményt ért el. Kaisától elköszöntünk, majd együtt mentünk le a szálloda halljába, ahol már ott volt Seb és Jasmine. Velük együtt mentünk arra a helyre, ahol a Red Bull szerelői már javában benne voltak a buliban. 
Kaptam néhány gratulációt, majd leülhettünk. Rendeltünk inni és amíg mi a futamot elemeztük Sebas-szal, addig a lányok is beszéltek egymással. Nem hallottam, hogy miről, de jobbnak láttam nem belefolyni a női csevegésbe. Abból férfi még nem jött ki jól ezen a világon. De nem sokáig társalogtak, elmentek táncolni. Láttam, hogy pillanatok alatt körülöttük van egy tucat pasi, akiknek nagy része a bikák alkalmazottja. Az egy dolog volt, hogy Jazz-ről tudják, foglalt, de Milát elkönyvelték a pasi nélküli kategóriába, ami számomra elég negatívum. És úgy is viselkedtek vele. 
-Minden rendben?- nézett rám Heikki, miután ő is csatlakozott hozzánk. 
-Persze. Nem úgy tűnik?- fordultam felé. 
-Idegesnek tűnsz- felelte erre a német. 
-Asszem, hogy megyek- keltem fel mellőlük és egyenesen a lányok felé indultam. Átfurakodtam a rengeteg bulizó között. Valamelyik szerelő srác – a nevére már nem emlékszem – éppen akkor akarta Milát magával húzni valahová, amikor odaértem. A kezem a vállára tettem. 
-Szeva, Kimi! Jó voltál, haver!- vigyorgott rám. - De most mennem kell...- indult volna el, csak éppen nem engedtem. 
-A hölgy kezét elengeded és már mehetsz is- válaszoltam neki higgadtan. 
-Figyelj, én elhiszem, hogy... 
-Velem van- vágtam közbe. - És nem fog veled elmenni. 
-Nem?- nézett rám kérdőn. - És miért is nem? 
-Egyszerű- engedtem el végül a srác vállát és Milához léptem. 
-Könyörgöm, szedd le rólam!- pislogott rám, amikor átöleltem a derekát. 
-Ezer örömmel- mosolyogtam rá. Utána nem kérdeztem, csak a kezem a tarkójára csúsztattam, magamhoz húztam és megcsókoltam. Ugyanazzal a hévvel csókolt vissza, amivel már régen is. Szenvedéllyel, érzelmekkel, régi, eltitkolt vágyakkal teli csók volt, amit meg sem szakítottam volna, ha nem fenyeget a fulladás általi halál. - Megfelel? 
-Nem- rázta a fejét óriási mosollyal az arcán. - Elengednéd végre a karom?- fordult oda a pasihoz, aki ledöbbenve bámult minket, de végül eleget tett a kérésnek. - Szóval- pislogott rám Mila – nem jó, mert abbahagytad és most csak arra tudok gondolni, hogy ha nem folytatod, akkor én abba belehalok. 
-Ezt nem engedhetem meg- cirógattam végig az arcát, hogy utána megint megcsókolhassam őt.

2012. július 5., csütörtök

Somewhere I belong


Előre is elnézéseteket kérem ezért a részért...



FEAR FROM DEATH

A negyedik éjszaka köszöntött rám Svájcban. Elmentem velük, mert annyira akarták és mert beláttam, hogy szembe kell néznem a félelmeimmel. Anya nagyon csúnyán összeveszett a bátyámmal, hogy miért is akar engem bárhová elvinni. Elég hangos vita volt, ami csúnyán végződött, hiszen ott bántották egymást, ahol tudták, hogy a másiknak fáj. És volt, ami fájdalmas volt mindenkinek, de az igazságot rejtette magában.
Seb volt, aki kiabálva közölte a szüleinkkel, hogy az ő hibájuk, hogy ennyi félelmem van a világgal kapcsolatban. Születésünk óta egy szinte steril burokban növekedtem a súlyos látássérülésem miatt. Mindösszesen annyit érzékelt a szemem, hogy sötét van vagy valamiféle fény. Se színek, se alakok, se körvonalak, semmi más. És ezért otthon tanultam, otthon éltem, az utcára sem mentem ki, csak nagyon ritkán. 25 évnyi száműzetésben éltem ahelyett, hogy megtanultam volna elfogadni a sorsom és élvezni mindent, amit a világ nyújthat. Nagyon fájt, amikor ezt a bátyám kimondta, de szinte azonnal igazat is adtam neki. Hiszen mellette egész életünkben biztonságban voltam és ha ismeretlen helyre keveredtünk nagy ritkán, mindig velem volt, vigyázott rám és segített beilleszkedni.
Bűntudatom volt, hogy úgy ment el Barcelonába, hogy nem tudtam tőle bocsánatot kérni, amiért ennyire kiborultam. Butának éreztem magam, amiért a fejéhez vágtam, hogy magamra hagyna, hogy tehetetlenségre ítélne. Hiszen az első dolga volt, amikor megvette a saját házát, hogy az én igényeimet figyelembe véve akadálymentesített mindent. Engem nézett, nem magát és még csak nem is Hannát, akivel együtt éltek itt. A lánytól már milliószor elnézést kértem. Ő volt az egyetlen barátnőm, akihez nem kötöttek rokoni szálak. Az egyetlen ember, akire mindig számíthattam, történhetett velem bármi. Ő gyorsan tovább is lépett azon, hogy nem akartam jönni, de engem a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni.
A gondolataimból az zökkentett ki, hogy hallottam, ahogy az ajtó nagyon halkan kinyílik. Egy rendes embernek ez fel sem tűnt volna, de a látásom hiányában a többi érzékszervemre tudtam csak támaszkodni és sok dolgot érzékeltem, amit mások nem. Megfordultam az ágyban és kinyitottam a szemem. Nagyon halvány fény derengett a szobában.
-Nikki- hallottam meg Seb suttogását.
-Haza is jöttél?- kérdeztem, míg az ágyban arrébb csúsztam, hogy mellém fekhessen.
-Bocsáss meg nekem!- dőlt le mellém. Azonnal az arcához nyúltam. Becsukta a szemeit és hagyta, hogy minden apró kis részét végigsimogassam a tenyeremmel. A belső szemeim előtt kirajzolódott egy kép, ami az ő arca volt. A rezdülései félelmet, aggodalmat és bűntudatot sugalltak felém.
-Mi a baj?- tettem az egyik kezem a mellkasára. - Mi rémített meg ennyire?
-Nem akartalak megbántani- folytatta anélkül, hogy figyelembe vette volna a kérdéseimet. - Soha nem akartam anyának azt mondani, hogy nem jó anya. Soha nem akartam, hogy azon vesszünk össze, hogy velem vagy-e vagy nem. Én csak... nem akartam.
-Megijesztesz- mondtam neki és éreztem, hogy a gyomrom összezsugorodik.
-Tudtam, hogy te azonnal rájönnél- motyogta. - Ezért nem hívtalak, meg nem jelentkeztem, meg ezért is kerültelek végig. Nikki, én félek...- csuklott el a hangja és éreztem, ahogy a kézfejemre potyogni kezdenek a könnyei.
-El kell mondanod- helyezkedtem vele teljesen egy szintbe. - Seb, meg kell nekem mondanom, hogy mi a baj- súgtam neki remegő hangon.
-Találtak... találtak egy tumort a gyomromban- felelte végül.
-Úristen!- ijedtem meg. Tudtam, hogy ez mekkora baj lehet. - Mindent tudnom kell, Basi!
-Még... még vizsgálják- folytatta. - Nem tudják, hogy jó vagy rossz indulatú. De én érzem, hogy baj van. Nikki, én tudom- ragadta meg a kezem, ami a mellkasán pihent és megszorította. - Könyörgöm, ne mondd el nekik! Ne mondd meg senkinek! Kérlek! Könyörgöm!
-Nem mondom- ígértem meg azonnal. - De Sebi...- cirógattam meg az arcát. - Én tudom, hogy nem lesz semmi baj.
-Rettegek- súgta némi hallgatás után.
-Meggyógyulsz- húztam magamhoz. - Meg kell gyógyulnod, hallod? És ez csak akkor fog sikerülni, ha hiszel benne.
-De olyan nehéz...
-Tudom. Nekem is nehéz. De szeretlek. És sosem hagytál cserben. Emlékszel, hogy mit ígértél nekem?- mosolyodtam el.
-Hogy örökké veled leszek és majd együtt fogunk lakni a házastársainkkal meg a gyerekeinkkel- motyogta a párnába.
-Ne merj cserben hagyni, hallod? Kell, hogy ez igaz legyen- simogattam meg az arcát.
Addig cirógattam és nyugtattam, amíg el nem aludt mellettem. Utána halkan kiosontam a fürdőbe, hogy a fal mellett lecsúszva átadhassam magam annak a hatalmas mértékű rémületnek, amit ez a titok okozott. Rettentően féltem attól, hogy baj lesz, hogy neki lesz igaza. Nem akartam, de eluralkodott rajtam a zokogás. Talán egy teljes órát is ültem ott, sírva, a bátyámat sajnálva és szinte már temetve. De utána összeszedtem magam, mert volt valami, amit tudtam: csak akkor lesz képes ezen túllépni és harcolni, ha én is vele vagyok és minden erőmmel a pozitív gondolatait támogatom.