2011. december 28., szerda

Life or death - novella, 9. rész

Sziasztok! Nem tudom, még ki van ébren,de sikerült az 5 komment, itt az utolsó előtti része a novellának. Jó olvasást! :))

---------------------------------------------------------------------------

(Nora)
2 és év és egy kicsi. Ennyi ideje, hogy nem a kórház falai között élek. És 2 éve feleség is vagyok. Most is éppen a házassági évfordulónkra készítem a vacsorát. Néhány nappal mondjuk elcsúsztunk, de Sebnek versenye volt és soha nem vetném a szemére, hogy az a munkája, amit szeret. Ezért meg sem fogom említeni, hogy pár nappal később ünnepelhetünk. Egy szavam sem lehet, hiszen kezdődik a nyári szünet és velem lesz heteken át. Többet nem is kérhetnék a világtól.
Martin a legtöbb idejét a klinikán töltötte, mint általában. Mikor megjegyeztem neki, hogy házassági évfordulónk van, kijelentette, hogy néhány napot benn tölt a klinikán, vagyis burkoltan közölte velem, hogy miénk a lakás. Hálás voltam neki, hogy megteszi mindezt értünk. Őt tekintettem az apámnak, mert velem volt mindig és minden helyzetben. Olyan szeretetet kaptunk tőle, amit nem is remélhettem korábban. Aggódtam amiatt, hogy Seb számára majd teher lesz, hogy a nagybátyám velünk él, de őt kicsit sem zavarta.
Éppen a sütőből vettem ki az almás pitét, amikor hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Majdnem elhajítottam a süteményt, annyira sietni akartam a férjem elé. Hangosan koppant a márványpulton a sütőforma.
-Jól vagy, kicsim?- hallottam meg az aggódó hangot és a sietős lépteket.
-Ne siess, jól vagyok- tettem le megnyugodva a konyharuhát is. Az ajtóban megjelent a még mindig aggódó arc. - Tényleg semmi bajom. Csak rosszul fogtam meg a formát.
-Hozod rá az emberre a szívbajt- dobta le a táskáját maga mellé. Azonnal odarohantam hozzá, hogy a nyakába ugorhassak. - Szia, szerelmem!
-Szia, bajnokom!- bújtam még szorosabban hozzá.
-Együtt töltünk 2 hetet? Komolyan? Kettesben, csak egymásra figyelve?-kérdezte hitetlenkedve, mint ahogyan én éreztem magam.
-Ebben reménykedem- súgtam a fülébe.
-És minek köszönhetem a szívbajt?- tett le újra a két lábamra.
-Az almás pitének, amit készítettem neked- mutattam az édességre. - Eredeti finn recept Kimi anyukájától.
-Angyal vagy-húzott ki a nappaliba.
Végigdőlt a kanapén, én pedig teljes testtel ráfeküdtem. Csak cirógatta a hátamat, csókolgatott és simogatott. Ketten voltunk, boldogan és gondok nélkül. Lehunytam a szemeimet és élveztem azt a boldog és békés csendet, ami körbevett minket. Szerelmes voltam, a mai napig ugyanannyira, mint akkor, amikor kiderült, hogy meggyógyulhatok.
Teltek a napok és repkedtünk a saját kis világunkban. Csak annyi időre szabadultunk ki ebből az állapotból, amíg bementünk a kórházba meglátogatni a kicsiket. Nem feledkeztünk meg róluk és gyakran megjelentünk, hogy támogathassuk őket. És Sebastian a fizetésének egy részét arra költötte, hogy segíthessünk. És ezért végképp hálás voltam.
Szerettem mellette lenni. Megnyugtatott a lénye és megmutatta nekem, hogy miért is vagyok még életben. Hiszen láttam a szemében csillogni a boldogságot, ami kellett az élethez. És nekem is kellett, hogy láthassam azt a csillogást. Vele tölteni a napokat élvezetes volt. Mindig kitaláltunk magunknak valamilyen programot, ami nem volt hétköznapi. A lényeg csak annyi volt, hogy mi ketten együtt legyünk.
-Még hány napod van?- kérdeztem az egyik reggel az ágyban nyújtózkodva.
-Pontosan 4 nap- simogatta meg a bal karom.
-Az kevés- csúsztam közelebb és megsimogattam a teljesen meztelen mellkasát. - Akkor előre is be kell pótolnunk a kimaradt időt- fektettem a két tenyerem a mellkasára és a saját kezemre tettem az állam.
-Előre szeretnél pótolni?-gördített a hátamra. Megcsókolt, szerelmesen és szenvedélyesen. - Pótolhatunk előre- kezdett el vigyorogni és azonnal egymásnak estünk.
Eseménydús órákat töltöttünk együtt, kettesben. Kiélveztem a szerelem minden apró pillanatát, mert tudtam, hogy néhány nap múlva betoppan az edzője, hogy felkészüljön a következő futamra és akkor újra napokig kell nélkülöznöm a társaságát. Ezért minden vele töltött perc felértékelődött.

2 megjegyzés:

  1. Sziaa ! Fent vagyok még, és nagyon tetszik ez az idill.. Hossz út amit megtettek, de végre boldogság van .
    Várom az utolsó részt, puszii ♥

    VálaszTörlés
  2. Szia!!!

    Egyet kell értsek Dórikával hosszú volt nekik az út a boldogságig, és nagyon remélem, hogy az utolsó részben is ez marad. Fantasztikus az, hogy teljesen mindegy miről szól, vagy kiről szól, amit írsz én mégis itt ülök a gép előtt, és amíg a végére nem érek, képtelen vagyok elszakadni tőle.
    Nagyon kevés ember tudja ezt elérni nálam, de te az egyik ilyen vagy. Fantasztikus ez a novella is, bárhogy legyen is vége, én már most várom...

    Pusz: szabus

    VálaszTörlés