-------------------------------------------------------------------
Apának lenni nem egyszerű - Christian és Crystal első találkozása, Christian szemszög
Londonban rohangáltam fel-alá. Volt néhány dolog, amit el kellett intéznem a gyárnak, valamint Alex is megkért apróságokra. Nem rohantam, mivel a gyárban mindenki tudta, hogy nem vagyok, ha pedig nagy a baj, Adrian biztos, hogy szól nekem is. Alig ültem be a kocsimba, miután a bankban elintéztem néhány átutalást, amikor a telefonom elkezdett csörögni. Ismeretlen szám volt.
-Christian Horner!- vettem fel hivatalos hangon.
-Hol van a lányom?- hallottam meg a túloldalról egy rettentően dühös női hangot.
-Kivel beszélek?- kérdeztem vissza, mert semmit nem értettem a dologból.
-Ne játszd a tudatlant, Chris!- csattant a női hang. - 15 évesen hagytam, hogy eltűnj, de most nem úszod meg! Hol, van az a gyerek?
-Amber?- tippeltem halk hangon. 20 éves koromban volt egy 15 éves barátnőm, akivel együtt voltam egy nyáron át, de nem egy hosszú kapcsolatról beszélünk.
-Hálás is legyek, hogy még emlékszel a nevemre?- folytatta ugyanabban a gúnyos stílusban.
-Minek köszönhetem, hogy megkerestél?- hagytam teljesen figyelmen kívül a viselkedését és próbáltam én lenni a megtestesült nyugalom.
-A kedves kislányod hagyott nekem egy papírt, hogy lelépett és megkeres téged- hadarta.
-A kislányom?- ragadtam le a mondat elején.
-Ügyes ember vagy te Christian, még gyereket is képes vagy csinálni egy másik gyereknek- közölte velem.
-Teherbe ejtettelek és nem szóltál?- kérdeztem vészesen nyugodtan.
-Minek szóltam volna, mikor csak arra használtál, hogy néhányszor jó legyen?- nevetett fel hisztérikusan.
-Ez nem igaz!- kiáltottam idegesen.
Fél órán keresztül csak ültem a kocsiban és ugyanolyan vehemensen reagáltam a szidalmakra, ahogyan Amber vagdalkozott. A végére sikerült eljutnunk oda, hogy nemes egyszerűséggel kinyomtam a hívást. Már csak egy dolog zakatolt a fejemben: meg kell találnom a lányomat. Remegő kezekkel indítottam be a kocsi motorját, majd a gyár felé vettem az irányt, hogy összeszedve a legfontosabb dolgaimat a lány keresésére indulhassak. Az út alatt felhívtam a feleségemet és tömör mondatokban elregéltem neki, hogy mi is a helyzet. Nyugodtan reagált és csak még inkább nőtt az iránta érzett szerelmem, amikor kijelentette, hogy előkészít mindent, hogy megfelelő otthona lehessen a lányomnak.
A gyárban nem szenvedtem azzal, hogy a fedett garázsban parkoljak, egyszerűen beálltam a bejárat elé. Kipattantam és rohantam volna az irodámba, ha Patty nem szól, hogy sürgősen menjek fel Chloe-hoz. Bosszankodva indultam a lány szobája felé, mert minden másodperc számított, amit elvesztegettem. Zihálva toppantam be a hálószobába.
-Chloe, mi a baj? Mi…- folytattam volna, de megláttam a lányt. – Crystal? Jól vagy? Minden rendben veled? Halálra aggódtam magam miattad- rohantam oda hozzá és átöleltem. Éreztem, ahogyan egy egész halom szikla zuhan le a szívemről, amikor a karjaimban volt.
-Christian, te honnan tudsz a dolgokról?- kérdezte meg Sebi.
-Crystal anyja felhívott és fél órán keresztül üvöltött velem, hogy mit is tettem a lányommal. Majd mikorra kitombolta magát, hajlandó volt beavatni abba, hogy van egy 16 éves lányom, aki hagyott neki egy levelet, hogy megkeres engem. Csak azért jöttem vissza, hogy összeszedjem a dolgaimat és megkeressem őt, de szerencsére nem kell- fújtam ki a levegőt.
-Én… mármint… nem akarok anyával maradni- fakadt ki a lány és láttam, ahogy a szemeiből előbuggyannak a könnyek.
-Semmi baj, Crystal!- csitítottam. – Eszembe sem jutott téged visszaküldeni. Rettegek, hogy nem leszek jó apa, de igyekezni fogok.
-Christian, már most jó apa vagy- mosolygott rám Chloe – Nem hiszem, hogy félned kellene bármitől.
-Apa- mondta a lány és kissé távolabb húzódott tőlem. A szívem egy hangosat és hatalmasat dobbant a megszólítást hallva. – A feleséged…
-Nem kell aggódnod. Már szóltam neki és kijelentette, hogy akkor előkészít egy szobát neked. Minden rendben lesz, Crystal- ígértem meg neki. Újra visszabújt az ölelésembe. Az életem hatalmas fordulatot vett, de ez kellett ahhoz, hogy végre elmondhassam magamról: én is boldog apa vagyok, akinek az egyik legnagyobb szerelme a lánya.
Az elején a nőt ahogy csak vagdalkozott a szidalmakkal őszintén szólva kedvem lett volna jól képentörölni. Csodálom Christiant a türelméért.
VálaszTörlésAz pedig, hogy ilyen hamar átlátja a helyzetet és már azonnal a lánya javát nézi, elbűvölő. Igazi jó apa, szerencsésnek mondhatja magát Crystal, hogy ilyen apukája van. :)
Csak azt tudom mondani megint, hogy nagyon tetszett. :)
Sok puszi,
Dorka
Na igen, lányos apának lenni egy "playboynak" nos nem lehet valami egyszerű dolog. Vadászpuskával várja a lovagokat, mert fél, hogy a lánya is olyanra akad, mint ő :D Ez az, amikor "visszanyal" a fagyi? :D
VálaszTörlésVárom a kövit, szuperek :)
Puszi: Timcsy :)