2011. december 14., szerda

Adventi naptár - december 14.

Sziasztok! Kicsit elszomorított, hogy nem írt senki a tegnapi kis szösszenethez. :( lehet, hogy nem tetszett, de nem tudok mindenkinek tetszőt írni, ha nem adtok tippeket, hogy mit olvasnátok. Jó olvasást a maihoz!

---------------------------------------------------------

Nővé válni - Crystal és Tommi első éjszakája, Crystal szemszög

Minden porcikám remegett. Részben azért, mert már annyira vágytam arra, hogy hozzám érjen nőként is. Részben azért, mert őrülten szerettem és mindig le tudott venni a lábamról. Részben pedig azért, mert féltem. Mondhatott nekem bárki bármit, életemben először fogok lefeküdni egy férfivel, aki jóval tapasztaltabb nálam.
Mialatt csókolt és hozzám simult, végigfutott minden butaság az agyamon. Annyira akartam az egészet, de rettegtem, hogy elrontom és nem lesz jó. Az ösztöneimre kellett hagyatkoznom, mivel tapasztalatom nem volt a dologgal kapcsolatban.
Olyan érzésem volt, hogy azonnal sejtekre hullok, ahogy elkezdett máshol is csókolni és simogatni. Sóhajok hagyták el az ajkam és úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna azon, hogy velem marad-e. A testem mindenre reagált, amit velem tett. Megremegtem, az izmaim összehúzódtak, a vér sebesen száguldott az ereimben, a szívem sokszor gyorsabban vert. A csípőm önálló életre kelt és apró mozdulatokkal dörgöltem magam hozzá a vágyott férfihoz.
-Higgadj le egy kicsit!- kérte suttogva, majd újra megcsókolt.
-Képtelen vagyok- feleltem zihálva és a saját tekintetem a gyönyörű kék pillantásba fúrtam. - Nem tudom, hogy mit tettél velem, de belehalok, ha abbahagyod.
-Szeretlek!- súgta és újra megcsókolt.
Lassan, nagyon lassan vetkőztünk le mindketten. Zavarba jöttem, amikor teljesen meztelenül feküdtem az ágyon. Nem tudtam, hogy mit gondol rólam, de nem mertem rápillantani az arcára. Ő azonban minden pillanatban úgy kezelt, mintha tökéletes lennék. Egy-egy pillanatra el is hittem neki mindezt.
Az első alkalommal, amikor a testünk egybe forrt, némi fájdalmat és feszítő érzést éreztem. Figyelt rám, végig óvatosan mozgott és szóval tartott, hogy tudja, hogyan is érzem magam. Csak akkor volt hajlandó szenvedélyesebben mozogni, amikor már szinte könyörögtem neki. Felemelő érzés volt együtt lenni vele és nővé válni a karjaiban. Még szerelmesebb lettem, mint amilyen szerelmes voltam.
-Jól vagy?- kérdezte halkan, mikor már egymás mellett pihegtünk az ágyon.
-Azt hiszem- pirultam el. - Csak nem tudom, hogy neked jó volt-e- sütöttem le szégyenlősen a szemeim.
-Miattam aggódsz?- bújt közelebb hozzám és átkarolt. - Ha nem lett volna jó, akkor is azt hazudnám, hogy jó volt, mert ez most kicsit sem rólam szólt. De jó volt, nagyon jó- csókolt a nyakamba.
-Szeretlek, Tommi!- fordultam felé, hogy nyomhassak egy csókot a szájára, majd lassan álomba szenderültem.

6 megjegyzés:

  1. Tommi annyira imádnivaló! Figyelmes, kedves és mindent megtenne Crystalért. Annyira édesek együtt is. :)
    Elismerem, hogy ez most így konkrétan nem teljesen kapcsolódott a szösszenet tartalmához, de ezeket a gondolatokat juttatta eszembe. :)

    Puszi, Dorka

    VálaszTörlés
  2. Bocsi, hogy nem írtam tegnap, de azt is csak ma olvastam, mert nem volt időm:( Mind kettő nagyon tetszett! Sebet is nagyon aranyosnak fested le, de én akkor is Kimi és Tommmi rajongó vagyok. Annyira meg tudtad velem szerettetni őket!
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Személy szerint én ezt akartam olvasni, bár Tommi szemszögéből. :) De így is tökéletes. Köszönet érte.
    A.V.

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Jajj ők annyira édesek együtt! :)
    Tommi nagyon figyelmes és édes pasi...
    Csatlakozom az előttem szólóhoz - Tommi szemszögéből én is elolvasnám ugyanezt :)
    Köszönöm a mindennapi szösszeneteket! :)
    Üdv, Andika

    VálaszTörlés
  5. Ez egy nagyon aranyos rész volt :) Olyan édesek együtt ők ketten, imádom :D
    Puszi: Timcsy

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Viszonylag új olvasó vagyok még, kommentelni pedig egészen biztos nem kommenteltem még - ami elég nagy hiányosságom, belátom.

    Fejezethez akartam először, de ezt nem bírom ki most :D Crystal és Tommi annyira aranyosak együtt :) Ők a kedvenc párosom az egész történetből, hiába csak mellékszál.
    Tommi ilyen tökéletes pasi a szememben, úgyhogy nem csodálom, hogy Crystal is odáig van érte.

    Csatlakozom az előttem szólókhoz, hogy szívesen olvasnám ugyanezt Tomi szemszögéből is. :)
    puszi, Dorcsy

    VálaszTörlés