2012. március 10., szombat

Ismeretlen ismerős - 32-33. rész


32. rész

Ahogy megpillantottam, elfordultam az ablakból.
-Menjünk le! Most!- nyúltam a férfi keze felé.
-Biztos vagy benne?- aggódott Rami, miközben azért tartott.
-Látni akarom őt bármi áron. Kérlek!- néztem rá, miközben elindultunk. Odakint először mindenki csak bámult rám, nem hitték, hogy megjelenek. Majd amikor Jenni észbe kapott és nekem akart ugrani, Mark elkapta a karját és nem engedte, hogy felém mozdulhasson. Én már közbe a lépcsőn bicegtem lefelé a fal és az idősebb Räikkönen támogatásával. A fiatalabb pedig eközben megállt a bejárón. Kipattant a kocsiból és megindult az ajtó felé. Észre sem vette, hogy futott. Tudta, hogy édesanyja nagyon ügyel a tisztaságra, de nem volt annyi ideje, hogy levegye a cipőjét. Alighogy belépett, a lépcső felé vette az irányt és el is indult felfelé. A kanyarban aztán majdnem visszagurult a földszintre, annyira meglepődött. A lány ott állt előtte, az egyik kezével a falat támasztva, a másikkal görcsösen a bátyjába kapaszkodva. Belenézett az annyira szeretett kék szemekbe. Remélte, hogy lát majd benne haragot, dühöt és csalódottságot. De ezek közül egyik sem volt meg. A lány szemeiből csak a megkönnyebbülést, a vágyat és a szerelmet olvasta ki.
-Kimi!- léptem lejjebb még egyet, hogy meg tudjam ölelni. Ahogy a karjaimat a nyaka köré kulcsoltam és beszívtam az illatát, teljesen megnyugodtam. Hirtelen nem éreztem a fájdalmat sem.
-Sajnálom! Anyának igaza volt, önző vagyok.- súgta a fülembe és az arcát szorosan az enyémhez nyomta.
-Ha önző lennél, nem lennél itt.- simogattam meg a fejét és egy apró puszit adtam az arcára.
-Elég volt az ácsorgásból, gyere!- szólt hirtelen, majd a karjaiba kapott és levitt a nappaliba. Rami meg mosolyogva jött utánunk. A kanapéra ült le, engem pedig az ölébe ültetett. Testvére pedig még alig lépett be, már ott volt a felesége is, akitől éppen válik.
-Még hogy csak Mark kicsi lánya!- kiáltott fel gúnyosan.
-Akkor még csak Mark lánya volt.- felelt nyugodtan a férfi és a kezeivel átölelte a derekam. Ekkor értek le a szülei és a nevelőapám is.
-Tönkretette a házasságunkat! Pont, amikor minden tökéletesen alakult!- sopánkodott tovább Jenni.
-Azt a tökéletest nem ugyanúgy gondoljuk. Te feküdtél le mással, nem én.- nézett rá a megszokott Jégember-arccal.
-Én még mindig szeretlek!- lépett közelebb.
-Ó, arról van bizonyítékom is!- nevetett fel a férfi gúnyosan, majd a telefonján lejátszott egy felvételt, amin a nő hallható.- Remélem, emlékszel erre.
-Ez nem én vagyok!- tagadta egyből.
-Leena és Catherine is láttak, úgyhogy hiába tagadnád. És szépen kérlek, ne rontsd itt tovább a levegőt, mert különben én magam doblak ki.- segített leülni rendesen a kanapéra, majd felállt.
-Mondj csak egy okot, amiért el fogok menni.- nézett rá a nő dacosan.
-Ha lenne szíved és lelked, akkor azt mondanám, hogy Hannah beteg és nyugalomra van szüksége. De mivel neked egyik sincs, csak annyit tudok mondani, hogy ha maradsz, akkor felhasználom az egész felvételt a tárgyaláson, és akkor semmit nem kapsz.
A nő szemei villámokat szórtak, ahogy körbenézett a kis családon, de végül távozott.
-Végre, nyugalom van.- sóhajtott Paula.- Megyek is, még meg kell csinálnom a vacsit.
-Én segítek.- kelt fel Rami is.
-Vágok egy kis tűzifát, kelleni fog a kandallóhoz.- indult el Matti is.- Mark! Csatlakozol?
-Persze, hiszen még meg kell vitatnunk azt a múltkori jégkorong meccset.- ugrott fel nevelőapám is. Kettesben maradtunk.
-Milyen rendes mindenki.- sóhajtottam.
-A pulcsi, ami rajtad van, az…- csodálkozott el.
-Az a pulóvered, amiben akkor voltál, mikor rájöttem, ki is vagyok valójában.- fejeztem be helyette.
-Miért pont ez?- ült le szorosan mellém.
-Azért, mert ebben ismertelek meg. Tudom, hogy már találkoztunk előtte is, de ez a pillanat különleges volt, mert akkor kezdődött el az új életem.
-És ebben az életben te leszel a legboldogabb nő a világon.- súgta és végül megcsókolt.


33. rész

Szerencsére Kimi megértette, hogy mit jelent az, hogy mellettem van és mennyi erőt ad a folytatáshoz. Újabb két hét telt el, mire annyira rendbe jött a lábam, hogy nem panaszkodtam és csak a hosszabb terhelés viselte meg kicsit. Egy kellemes hétfő délelőtt, miután megreggeliztünk, visszamentünk a szobájába.
-Mit szólnál, ha elmennénk a többiekhez és ott lennénk egész héten?- vetettem fel az ötletet hirtelen.- Már nagyon hiányoznak.
-Nem is rossz ötlet. Pakoljunk össze és menjünk.- mosolygott rám a férfi. Összeszedtük a holminkat, szóltunk Paulának és Mattinak, majd el is indultunk. Kimi magabiztosan indult a sofőr oldala felé, mígnem…
-Khm…, khm…- krákogtam egy kicsit. Megállt és felém fordult.
-Mi a probléma?- nézett rám.
-Csak annyi, hogy a kocsi az enyém… és nem vezettem, mióta volt a balesetem.- nyújtottam a kezem a kulcsokért, amiket meg is kaptam. Gyorsan beültem a volán mögé. Ahogy meghallottam a motor duruzsolását, elmosolyodtam. Jó volt az érzés, hogy ismét vezethetek. Az utat végigbeszélgettük. Mikor odaértünk a házhoz, egyből meg tudtuk állapítani, hogy ott van Heikkin és Catherine-en kívül Leena és Sebastian, Atte és Toni is. Kiszálltunk, majd az ajtóhoz léptünk és ki is nyitottam a kulcsommal.
-Sziasztok!- köszöntem hangosan, mire mindenki rohant hozzánk.
-Hugi!- jelent meg először Heikki és fel is kapott, meg körbeforgatott párszor a levegőben. Utána hagyta, hogy a többiek is üdvözöljenek, majd bementünk a nappaliba.
-Sebi! Már meg sem lep, hogy itt látlak.- néztem a srácra.
-Komolyan gondolkozom azon, hogy átteszem a székhelyem ide.- mondta a húgomat ölelve.- Hiszen itt van, akit szeretek és itt élnek a barátaim is.
-Jó ötlet!- szólalt meg Kimi is.- Akkor ha te is idejössz, én is visszaköltözöm Svájcból.
-Tényleg?- lepődtem meg a bejelentésen.
-Igen, komolyan. Már semmi nem köt oda, csak a nyugalom. De azt melletted is meg tudom találni.- ölelt szorosan magához. Ekkor megcsörrent a Leena telefonja. Elvonult a konyhába beszélni, majd mikor visszatért, megkért, hogy menjünk a szobámba.
-Történt valami?- kérdeztem, miután becsukódott mögöttünk az ajtó.
-Emlékszel, hogy azt mondtad, hogy a cég fektessen be a Forma-1-be?- ült le az ágyamra.
-Persze, hogy emlékszem.- foglaltam helyet mellette.
-Megtettük. Beszéltem jó pár fejessel, és végül sikerült. Résztulajdonosai vagyunk a Ferrarinak és a Red Bullnak.- mosolyodott el.
-Komolyan?- csodálkoztam. Még a szám is tátva maradt a döbbenettől.- Mégis milyen arányban?
-A Red Bull 25%-a, és a Ferrari 10%-a a mi kezünkben van. Ha nem gond, a Ferrari részvényeit a nevedre írattam.- mosolyodott el.
-Hogy lenne már gond?- öleltem meg.- A fiúk már tudják?
-Nem. És arra gondoltam, hogy meg is lephetnénk őket…- kezdett el mesélni egy tervet. Tetszett az ötlete, így bele is mentem. Mikor mindent megbeszéltünk, lementünk a földszintre.
-Minden rendben, csajok?- kérdezte Toni.
-Persze, csak nem egyszerű örökösnek lenni.- ültem le mellé.
-Én azért kipróbálnám.- morfondírozott el Atte.
-És a versenyzésre költenél minden fillért.- nevetett Kimi.
-Miért? Te is ezt tennéd. Meg Heikki, Sebastian és Toni is.- háborodott fel.- Amúgy meg nem olyan biztos, hogy azt tenném. Addig nem tudhatom, amíg nincs a zsebemben egy hatalmas summa.
-Nehogy panaszkodj!- kiáltott Kimi.- Te vagy a legjobban fizetett pilóta a Räikkönen-Robertson Racingnél.
-El is felejtettem, hogy a főnököm itt ül velem szemben.- csipkelődött tovább a fiatal srác. Így telt el az egész napunk, jókedvvel és rengeteg nevetéssel.

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jó lett, várom a folytatást! Végre Kimi - Hannah kibékült *-*
    puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszett mindkét rész nekem is! :)
    Hannah és Kimi békülése tök jó és az is, hogy Hannah lába mennyit javult! :)
    Kíváncsi vagyok a lányok mit akarnak kezdeni a részvényekkel!
    Várom a folytatást! :)
    Üdv, Andika

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett. Várom a kövit
    puszi
    Lainie

    VálaszTörlés
  4. Nekem is nagyon tetszik! Én is kivi vok a kövire!
    puszi: Hailie

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Szuper lett a két rész, kíváncsian várom a folytatást, remélem minél hamarabb olvashatom!:)
    Üdv Anna

    VálaszTörlés