2012. március 1., csütörtök

Ismeretlen ismerős - 19-20. rész


19. rész

10 óra lesz 5 perc múlva. Catherine és Heikki arra próbálnak rávenni, mondjam el, mit szeretnék tetováltatni. Semmit nem húztak ki belőlem. Pontban 10-kor csengettek. A bátyám és a legjobb barátnőm jött értem. Egyből el is indultunk. A külvárosban álltunk meg egy szalonnál. Bementünk, Tobias beszélt néhány szót a pasassal, majd a függöny mögötti terembe léptünk. Egy tökéletes tetkószalon volt.
-Tobi! De örülök neked!- jött ki a pult mögül egy barna hajú csaj és megölelte a bátyám.
-Hoztam magammal még 2 embert. Ő a feleségem, Sonja.- mutatott barátnőmre.
-Szia! Örülök, hogy megismerhetlek! Sokat hallottam már rólad.- mondta és adott egy puszit neki.
-Ő pedig az imádott kishúgom.- nézett rám, majd vissza Katre, akinek elállt a szava.- Tudom, hogy mit meséltem, de kiderült, hogy ő túlélte a balesetet és miután megtudta, hogy ki is ő, hazajött.
-Nem semmi egy család vagytok!- ámuldozott.- És? Kinek kell tetkó?
-Nekem. És nem is egy.- mosolyodtam el és felvázoltam a terveimet neki. A többiek csak bámultak. Kat kért néhány órát, hogy megrajzolhassa az első művet. Amíg ő alkotott, mi elmentünk egy pizzériába kajálni.
-Ha Kimi ezt megtudja…- nézett rám Tobias.
-De Kimi nem tudja meg.- vettem magam elé egy szelet pizzát.
-Miért? Előbb vagy utóbb meg kell mondanod neki.- vett el ő is egyet.
-Tudom, de majd elmondom akkor, mikor együtt leszünk. Addig nem kell tudnia róla. És te sem mondod el, ugye?- pillantottam rá.
-Nem, nem mondom el.- hajtotta le a fejét.
-Ha már Kiminél tartunk, van egy ötletem vele kapcsolatban.- szólalt meg Sonja is.
-Milyen ötlet?- fordultam felé.
-Azt mondtad, hogy azt szeretné, ha pasiznál. Hát én kerestem neked egy pasit, aki biztos nem fog beléd szeretni és aki tuti, hogy nem akar lefektetni.- mosolygott.
-Van a világon ilyen is?- ironizáltam.
-Egy régi ismerősről lenne szó, akinek van barátnője, de nyitott kapcsolatban élnek, és azt mondta, hogy ez teljesen belefér. Gondoltam, megemlítem.
-Mégis hogy hívják? És hogy néz ki?- tettem úgy, mint akit nagyon érdekel a téma.
-A neve Fredrik és most lépett be az ajtón.- nézett a hátam mögé. Én is arra fordultam. Egy magas, sportos, barna hajú, jól öltözött férfi tartott felénk. „Nem is rossz.”- morfondíroztam.
-Sziasztok!- mosolygott ránk és le is ült.- Sonja! Mesélj nekem, mi lenne a feladatom.
-Féltékennyé kellene tenni Hannah nagy szerelmét.- mondta egyszerűen a nő.
-Az nem lesz nehéz. De csak ha együttműködsz velem.- nézett rám a férfi.
-Persze, ez egyértelmű.- bólintottam. Nagyon reméltem, hogy a tervünk össze fog jönni és hamar visszakapom az én „nagy szerelmem”. Rajtam nem fog múlni, az biztos. Fredrik ott maradt, amíg meg nem kajáltunk, majd számot cseréltünk és mondtam, hogy majd hívom, ha szükség lesz rá. Tobiassal és Sonjával visszamentünk Kat-hez, aki hozzákezdett az első tetkómhoz. Be kell vallanom, szörnyen fájt, de megérte.
-Jobb, mint amilyennek elképzeltem.- néztem a művét a bal alkaromon.
-Remélem, a többi is így fog sikerülni.- állt meg mellettem.
-Biztos vagyok benne! És köszönöm!- öleltem meg.
-Akkor várlak vissza 2 nap múlva.- engedett el és elindultunk haza. Otthon persze Heikki egyből mellettem termett. Percekig csak bámult szótlanul.
-Tudod, hogy ezt nagyon el kell rejtened, ugye?- mutatott a műre.
-Persze, hogy tudom. Nem szándékozom mindenkinek mutogatni. Máshol is meg tudják nézni.- vettem fel egy pulcsit, hogy ne akarják minden percben a tetkóra terelni a szót. Tudtam, hogyha a másik 2 is elkészül, akkor leszek csak nyugodt. De mindenért meg kell dolgozni, jelen esetben tűrni kell a fájdalmat. De én erre is képes voltam, csak hogy a céljaimat elérjem. Tudtam, hogy ezek örök életemre velem maradnak, de abban is biztos voltam, hogy nem fogom megbánni egyiket sem, hisz a szerelem, a ragaszkodás, a sok segítség és az élet az alkotók. Az élet, amelyet irányítanom kell, ha boldog akarok lenni. És nem fogok visszarettenni egyetlen akadálytól sem, mert akadályok nélkül nem lenne szebb a boldogság.


20. rész

Egy teljes hét telt el, mire készen lett minden kép a testemen. Kat nagyon kedves volt, sokat beszélgettünk, sikerült elterelnie a figyelmemet a fájdalomról is. Otthon meg mindenki aggódott, hogy sikerül-e majd eltakarnom őket. De azért Heikki is hálás volt, mivel a jobb alkaromon megjelent ő is. Leena volt az egyetlen, aki nem kérdőjelezte meg, amit csináltam. Pontosan egy héttel azután, hogy megérkeztem, ismét keresett Mark.
-Szia!- köszöntem, mikor unokatesóm odanyújtotta nekem a telefont.
-Szia, Hannah! Otthon vagy?- kérdezte egyből.
-Igen. De miért?- lepődtem meg.
-Csak mert megjött a Ferrarid meg a maradék cuccod.- felelte.
-Ez szuper! Elhozod nekem?- kérdeztem reménykedve.
-Persze, hogy elviszem, legalább láthatlak. Nem gond, ha magammal viszek valakit, aki kíváncsi rád?- érdeklődött óvatosan.
-Bárki az, hozd nyugodtan. Mikor érsz ide?
-Úgy hiszem, egy óra múlva ott leszünk. Szia!
-Várlak! Szia!- köszöntem el és leraktam.
-Na? Mi a helyzet?- kérdezte Seb.
-Csak Mark hozza a kocsim.- mosolyodtam el és akkor az eszembe jutott valami. Egyből rohantam telefonálni. Fredriket hívtam. Azt ígérte, hogy fél óra múlva már nálunk lesz.
-Mit akarsz azzal a férfivel?- kérdezte Catherine.
-Azt akarom, hogy Mark lássa velem. Biztos, hogy elmondja Kiminek, aki tuti, hogy kíváncsi lesz.- ültem le.
-És abban reménykedsz, hogy féltékeny is?- tette a vállamra a kezeit Heikki. Felnéztem rá, majd lassan bólintottam. Én magam sem tudtam, hogy mit akarok elérni. Alig telt el az egy óra, meg is jött a nevelőapám és…- Ez Rami!- nézett ki az ablakon unokabátyám.
-Ez nagyon meglepett. De tényleg.- bámultam ki, majd mentem ajtót nyitni. Megöleltem az érkezőket, beszéltünk néhány szót, majd elmentünk a csomagtartóhoz, hogy kiszedjük a benne lévő holmikat. Épp kiemeltem egy bőröndöt, mikor Rami elkapta a karom.
-Ez mi?- bámulta. A bal alkaromon egy Forma-1-es autó volt, amely egy füstfelhőt húzott maga után, amibe bele volt írva az Iceman felirat pont úgy, ahogy Kimi alkarján látható.
-Tetoválás.- húztam el a karom.
-Vettem észre.- fogta meg a másik kezem. Azon 2 autógumi volt található, az egyik felett a Heikki, a másik felett a Mark felirattal.
-Hannah! Te tetkót csináltattál?- kérdezte Mark, aki kifelé jött a házból. Ő a nyakamon lévő, összefonódó N és L betűket látta.
-Igen.- válaszoltam kurtán és befelé mentem.
-Az öcsémnek mikor mondod meg?- követett az idősebb Räikkönen.
-Hogy mi?- pördültem meg.
-Neki is tudnia kellene róla, nem gondolod?- tette le, amit behozott.
-Nem, nem gondolom. Ő akart elszigetelődni tőlem. Azt kérte, hogy keressek magamnak valakit, hát tessék. Itt van nekem Fredrik.- léptem a férfi mellé, aki átölelte a derekam.
-Hannah, ő a pasid?- döbbent meg Mark.
-Miért, mire számítottál? Hogy örökké várok a világbajnok finnre? Ahhoz fiatal vagyok, hogy elkötelezzem magam felé, mikor neki nincs rám szüksége.
-Ezt te nem tudhatod.- szólt közbe Rami.
-Ő maga mondta, mikor megjöttek Markkal. Megkért, hogy éljem az életem és keressek magam mellé valakit. Most, hogy találtam, felelősségre leszek vonva?- kérdeztem kissé ingerülten.
-Nem, nem leszel. De azt hiszem, mi megyünk is. Majd hívlak.- adott egy puszit nevelőapám és a 2 férfi távozott.
-Hé, Rami!- szóltam utánuk. Visszafordult.- Kiminek egy szót sem. Kérdezd meg Markot, miért, és érteni fogod.
-Nem mondom el.- nézett mélyen a szemeimbe, és beszállt az autóba. Végignéztem, ahogy távoztak, majd visszamentem a többiekhez.

5 megjegyzés:

  1. Bocsi hogy megkérdem, de ez történet nem volt fent véletlenül már valahol? Mert nagyon emlékszem erre a tetkós dologra.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon kíváncsi vagyok hogyan fog elsülni ez a féltékennyé tevés... Fredrik pontosan jó erre a kép alapján... :)
    Hát én nem igazán bírom a tetoválásokat, de ha Hannah így érzi jól magát...(bár Kimire kíváncsi lennék mit szól majd hozzá)
    Várom a folytatást! :)
    Üdv, Andika

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett :D Nagyon izgat a folytatás! Várom! puszi

    VálaszTörlés
  4. Szia! Nagyon jók lettek ezek a részek is :D A tetoválásokat már imádom, nekem a nyakas a kedvencem, mert az a hely a legszínpatikusabb. Mindenesetre már nagyon kíváncsi vagyok a reakcióra :D

    VálaszTörlés
  5. Jó lett, kivi vok a kövire!
    xo
    B

    VálaszTörlés