Ismeretlen ismerős - 55-57. rész

55. rész

Volt szó az első versenyről, majd arról, hogy ki milyen munkát végez. Utolsónak hagyták a két pilótát. Felipét dicsérték rendesen, függetlenül attól, hogy nem annyira ment neki. Ezzel szemben a legtöbb jelenlévőnek volt valami problémája a világbajnokkal. Kimi meglepve nézett végig a kis csapaton. Annyira megdöbbent, hogy szólni sem tudott. Az ilyen esetekben általában Markba kapaszkodott, de most ez is lehetetlennek tűnt. Alig telt el 10 perc, mikor már szinte mindenki egymás szavába vágva szidta a Jégembert. És ekkor jött a fordulat.

-Elég volt!- állt fel Mark. A jelenlévők meglepve néztek rá.- Miért van az, hogy mindenki azt szidja, aki teljesít? 3 verseny volt, 30 pontot lehetett megszerezni. Felipe szerzett mindössze 9 pontot, Kimi 28-at és vezeti a világbajnoki pontversenyt. Nem értem, akkor miért baj, hogy néha beszélget egy-két másik pilótával. Talán tilos?- kérdezte kissé gúnyosan az edző, majd leült. Senki nem szólt. Percekig ültek csendben, majd Stefano elengedte a társaságot. Kimi a barátja után szaladt, aki a lehető leggyorsabban távozott.

-Mark!- kiáltotta, mire a férfi lassított kissé, de nem áll meg. Mikor beérte, felvette a tempóját és kifújta magát egy kicsit.- Miért védtél meg?

-Ne aggódj, nem magam miatt volt. Tudod, van, aki még mindig szeret és gondol rád.- vágta rá és faképnél hagyta a pilótát. Kimster szíve belesajdult, ha csak arra gondolt, hogy a lány most is védi, pedig nincs mellette. Tudta, hogy nehéz lesz, de csak akkor döbbent rá, hogy mennyire, mikor nem látta maga mellett és mindenki, akit szeretett, elfordult tőle. Ahogy vége lett a megbeszélésnek, Mark hívott és elmesélte, mi mindenről volt szó. Örültem neki, hogy megtette, amit kértem, de közben sajgott a szívem érte. Nem lehettem ott, hogy én magam vegyem védelmembe. Az élet Kimi nélkül kissé üres és eseménytelen volt. A napok és a hetek csak úgy repültek mellettem. Szép lassan eljött a május, betöltöttem a 25-öt és elköltöztem egy kis lakásba nem messze a bátyámtól és a barátnőmtől. Egy kellemes, napos délelőttön épp az egyik kedvenc kávézónkban ücsörögtünk Sonjával, mikor megszólalt a telefonom. Csak egy SMS volt. „Merre vagy éppen? Raquel” gyorsan írtam neki egy választ, majd folytattam a beszélgetésünket. Legnagyobb meglepetésemre 20 perc múlva ott állt előttem.

-Hogy kerülsz te ide?- kérdeztem meglepve, miután már megölelgettem és bemutattam a sógornőmnek.

-Mondtam Fernandonak, hogy régen láttalak és szeretném tudni, mi van veled, ő meg azt mondta, hogy jöjjek el nyugodtan. Így én repülőre szálltam és itt vagyok.- mondta a nő.

-Örülök neked!- mosolyogtam, majd szóltam a pincérnek.

-Hozhatok valamit?- kérdezte, amikor odaért mellénk.

-Nekem egy tejeskávét.- mondta Raqu.

-Én pedig kérnék egy csokis felfújtat.- néztem rá, majd elment.

-Mióta szereted te a felfújtat?- kérdezte Sonja.- Soha életedben nem etted meg.

-Nem tudom. Mostanában sok olyat ettem, amit előtte soha.- feleltem nemes egyszerűséggel. Közben a pincér vissza is ért, letette elénk, amit rendeltünk, majd eltűnt.

-Mondd csak,- hajolt közelebb mind a két lány, Raquel beszélt,- Nem késett mostanában?

-Csak néhány nap, az még nem baj.- válaszoltam nyugodtan.

-És mégis mennyi az a néhány nap?- kérdezte Sonja.

-Hat nap. Gondoltam, ha holnap sem lesz semmi, akkor elmegyek egy orvoshoz.- ettem a felfújtamat. A két lány egymásra nézett, majd egyből hívták a pincért és fizettek. Utána elrángattak egy gyógyszertárba, ahol vettek 3 különböző terhességi tesztet. Ezek után felmentünk hozzám.- Minek azok?- mutattam a kis zacskóra.

-Arra, hogy kiderítsük, hogy miért késik.- tolt be a fürdőbe a sógornőm, majd a kezembe nyomta a zacsit is. Bezárkóztam és megcsináltam a teszteket. Aztán, amint lejárt az előírt idő, meg is néztük őket.

-Pozitív.- jelentette ki Raquel.

-Pozitív.- válaszolt erre Sonja is.

-Pozitív.- csuklott el a hangom. Szinte azonnal tudatosult bennem, hogy mi történt. Terhes lettem és a gyerekem apja Kimi. A 2 lány gyorsan intézett nekem egy időpontot az orvoshoz, ahová még aznap el is mentünk. Megvizsgált és azt ígérte, hogy másnapra meg is lesznek az eredmények. A nap további részében szinte semmit nem tudtam csinálni, nagyon mélyen érintett a dolog. Másnap, vagyis pénteken pontban 11-kor léptem be a rendelőbe. A 40 évei közepén járó nő, aki az orvosom volt, mosolyogva fogadott.

-Foglaljon helyet, Miss Vuolera!- mutatott a székre az íróasztal előtt. Leültem és némán rá néztem.- Akkor nézzük.- vett maga elé egy borítékot, amit kinyitott és elkezdte olvasni a benne lévő papírt.- Gratulálok! Önnek kisbabája lesz!- mondta ki végül. A szívemről egy hatalmas kő esett le, de valahol mégis összetört. Elmondta, hogy mikor kell visszamennem, mire vigyázzak és vitamint írt fel. A csajok a lakásomban vártak és ebédet főztek.

-Na, mesélj, mit mondott az orvos!- ültetett le sógornőm.

-Csajok, kisbabám lesz.- mondtam ki egy hatalmas sóhaj után.

-Ez remek!- öleltek át mind a ketten.

-Ha már ennél a témánál vagyunk,- mondta Raquel, miután leültünk- akkor nekem is be kell vallanom valamit.

Kérdőn pillantottunk rá, de sejtettük, hogy mit fog közölni.

-Hamarosan megérkezik az első Alonso örökös.- mosolygott vidáman. Gratuláltunk neki, majd elkezdtünk ebédelni.

56. rész

Az életem fenekestül felfordult. Amikor elmondtam a többieknek, hogy mi is a helyzet, akkor volt a legnagyobb a vita arról, hogy Kimi tudjon-e a bébiről. Semmiképpen nem akartam, hogy tudjon arról, ami velem történik. Ő mondta, hogy ne keressem, és én nem is teszem. Mark volt nagyon amellett, hogy a világbajnoknak tudnia kell, mi történik velem, de a többiek mellettem álltak és így jutottunk oda, hogy nem mondanak neki semmit. A legnagyobb szerencsém az volt, hogy Sonja rengeteget segített a tanácsaival, mivel ő mégiscsak kihordott már két babát. Emellett a többiek mindig hívtak a versenyekre, de nemet mondtam. Tudtam, hogy ha csak látnom kellene Kimit, már az sok lenne. Az idő pedig csak telt. Szerencsére a picivel minden rendben volt, nem kellett aggódnom. Majd eljött a nyár, ami kivételesen Helsinkiben is kellemesen meleg időt hozott. A legtöbb időmet Sonjával és Tobiassal töltöttem, közülük is inkább a bátyámmal. Szívesen mentem ki vele a pályára és néztem a gokartozó apróságokat. Általában ezzel teltek a napjaim, valamint a barátnőm tanított főzni. Mivel igen sok időt töltöttünk együtt, ő tudta a legjobban követni a terhességemmel való változást.

-Mikor kell menned ellenőrzésre?- kérdezte az egyik délután, amikor a kertben ültünk. Niklas és Lotta vidáman játszottak.

-2 nap múlva lesz az ultrahang és képet is kapok.- tettem a kezem a hasamra. Bár még csak a negyedik hónapban jártam, le sem tagadhattam, hogy úton van az első. Az a maradék 2 nap gyorsan el is telt és mehettem az orvosomhoz. Beszéltünk néhány szót, majd felfeküdtem az asztalra és elkezdett vizsgálni. Meg is találta a kicsit és mosolyogva magyarázott a monitoron mutogatva, mígnem hirtelen megkomolyodott.- Valami baj van, doktornő?- kérdeztem rémülten. Pillanatokig nem szólt semmit, majd még nagyobb lett a mosolya.

-Hannah, magának ikrei lesznek.- felelte és megmutatta a másik babát is. Annyira meglepett, hogy szólni sem tudtam. Egészen hazáig mélyen a gondolataimba merültem és csak az járt az agyamban, hogy egyszerre 2 kisbabát kell megszülnöm. Még azt is elfelejtettem, hogy körbe kellene telefonálnom a családomat. Végül este 7 után csöngettek. Kissé meg is lepett, hogy ki lehet ilyenkor. Ahogy kinyitottam az ajtót, megláttam Markot.

-Szia, kicsim!- ölelt meg és adott egy puszit.

-Szia, apa!- mondtam kissé elgondolkozva. Mióta szakítottam Kimivel, Markot apának hívtam.- Hogyhogy itt, ebben az időben?

-Nem szóltál semmit nekünk arról, hogy mi volt az orvosnál.- ült le a konyhában. Mivel pont lefőtt a tea, öntöttem két bögrével, az egyiket leraktam elé, a másikat pedig magamhoz vettem és leültem vele szemben.

-Tudod, bonyolultabb a helyzet, mint gondoltam.- kezdtem bele a mesélésbe.- Emlékszel, hogy a múltkor Sonja megjegyezte, hogy kicsit sokat híztam?

-Hogyne emlékeznék.- komorodott el az arca. Mióta kiderült, hogy terhes vagyok, nem fogadott el semmilyen kritikát, ami egy picit is bántó volt velem szemben.

-Igaza volt.- mondtam és felemeltem a kezem, mert bele akart szólni.- Ahhoz, hogy egy babát hordjak ki, tényleg sokat híztam. Az ultrahangon derült ki, hogy ketten vannak.- toltam elé a borítékot, amiben a kép volt.

-Még mindig nem akarsz szólni Kiminek?- kérdezte, miután megnézte a felvételt.

-Apu! Augusztus van. Jenni bármelyik pillanatban megszülhet, ezt te is nagyon jól tudod. Most menjek oda hozzá és mondjam azt, hogy bocsi, de a gyerekeiddel vagyok terhes? Tegyem meg ezt azután, hogy elhagyott?

-Ha már szóba hoztad azt a hárpiát, Kimi ma mondta, hogy hivatalosan is elváltak.

A kedvem egyből elment mindentől. Belegondoltam, hogy valamikor mennyire vártam ezt a pillanatot és most, hogy eljött, nem tudok neki örülni, mert a kapcsolatunk már nem ugyanolyan, mint akkor, mikor elkezdődött.

-Akkor remélem, hogy talál valakit, akivel boldog lehet.- tettem el a képeket.

-Nagyon jól tudod, hogy nem lesz senki, akit annyira szerethetne, mint téged.- kapta el a karom és megérintette a tetoválásom.

-Ne aggódj, nem bántam meg. És nem fogok semmi őrültséget csinálni, ha attól félsz.- húztam el a kezem. Mark felállt és az ajtó felé sétált. Gyorsan elköszöntünk, közben figyelmeztetett, hogy hívjam fel a többieket, mert mindenki aggódik értem. Ahogy becsukódott az ajtó mögötte, a férfinak hatalmasra nőtt a bűntudata. Élénken élt az emlékeiben a délelőtti beszélgetés. A lakásában ült, mikor csengettek. Legnagyobb meglepetésére Kimi volt az. Elmondta neki, hogy vége a házasságának. Ő pedig csúnyán rápirított, hogy miért mondja el.

-Csak azért, hogy Hannah is tudja.- felelte halkan a pilóta.

-És miért akarod, hogy tudja? Te szakítottál vele. Eldobtad, mint valami használati tárgyat…- kezdett kiabálni Mark.

-Nem önszántamból tettem.- vágott közbe a Jégember.- Valakinek nagyon ellenére van a kapcsolatunk és megfenyegetett, hogy baja esik, ha nem hagyom el. Egészen addig nem gondoltam komolyan, míg a maláj győzelmem reggelén nem találtam egy levelet a szállodai szoba ajtajában. Csak annyi volt rajta, hogy a holnap a döntő. Mellette egy kép volt valami horrorból, egy lány feküdt vérbe fagyva. Tudtam, hogy innen már nem játék a dolog, ezért inkább elhagytam Hannah-t és ráállítottam az ügyre egy csomó magánnyomozót. Miatta csinálom csak.

Mark nem tudott mit mondani arra, amit a pilóta mesélt. Szinte tátott szájjal bámult rá és mikor megkérte, hogy ne szóljon a lánynak, egyből rámondta az igent. Ezért érezte magát olyan rosszul és még inkább el akarta mondani Kiminek, hogy apa lesz. De tudta, hogy nem teheti meg, mert bármelyiküket avatná be a másik titkába, örökre elfelejthetné vagy a legjobb barátját, vagy a lányát. Csak azt remélhette, hogy egyszer megértik majd a helyzetét és mindketten megbocsátanak neki.

57. rész

A következő meghatározó pont az életemben szeptember 27-e volt. Bár vasárnapra esett, az orvosom ragaszkodott hozzá, hogy aznap vizsgáljon meg, mivel másnap el kell utaznia. Így be is mentem a kórházba még délelőtt, mivel délután a szingapúri nagydíjat akartam nézni. Az orvosnál minden rendben volt. Ez volt az az ultrahangos vizsgálat, amikor kiderült, hogy milyen nemű gyerekeim lesznek. Szerencsére bejött a legnagyobb vágyam, mivel egy kislányt és egy kisfiút hordok a szívem alatt. Otthon boldogan ültem le a kanapéra és vettem elő a telefonom. Megígértem Marknak, hogy felhívom.

-Halló?- szólt bele két csörgés után.

-Szia, Hannah vagyok!- mondtam vidáman.

-Szia, hercegnő. Mesélj, mit mondott az orvos!- kérlelt egyből.

- Január 5-re vagyok kiírva, de szinte biztos, hogy előbb érkeznek a kicsik.- mosolyogtam.

-És? Fiúk? Vagy lányok? Esetleg mindkettő?- sürgetett.

-Az utolsó. Egy fiú és egy lány.

-Akkor engedd meg, hogy elsőnek gratuláljak!- mondta nyugodtan és derűsen.

-Köszönöm. Szólnál a többieknek is?- kérdeztem. Nem volt kedvem mindenkit körbetelefonálni.

-Persze, kincsem. Vigyázz nagyon magatokra! Szia!

-Szia, apu!- köszöntem én is és letettem. A verseny kezdetéig főztem magamnak ebédre némi spagettit, majd kissé izgulva ültem le a tévé elé. Aggódtam Kimiért, Sebért és Heikkiért is. És valamennyire Fernando is ebbe a kategóriába tartozott. Sajnos a félelmem nem volt alaptalan, mert a mi kedves Kazuki Nakajimánk sikeresen belerohant Heikkibe hátulról (azt hiszem, ezt Sato taníthatta neki, mert elég sok hasonlóságot sikerült felfedeznem). Felipének sem volt szerencséje, az egyik kanyarban megcsúszott és telibe találta a falat. Be is jött a Safety Car, de ő a saját lábán távozott. A versenyt végül Fernando nyerte, mögötte végzett Sebastian, majd Kimi. A nyilatkozatokban halálra dicsérték egymást, meg a csapatokat, majd Kimi megköszönte a támogatást a szüleinek, a nagyijának, a tesójának és „minden olyan embernek, aki egykor közel állt hozzá”. Értettem, hogy talán rám is gondol, de gyorsan ki is vertem a dolgot a fejemből. Rágódhattam volna rajta, de valaki rátámaszkodott a csengőmre, így ez lehetetlennek tűnt. Kinyitottam az ajtót és igen váratlan vendégem volt. De ő is meglepődött, mikor meglátott, mivel nem tudott az állapotomról.

-Hannah?- kérdezte félve.

-Rami! Te mit keresel itt?- döbbentem meg teljesen.

-Nemrég beszéltem Markkal és nem volt hajlandó elmondani semmit rólad. Ugyanez volt a helyzet Leenával, Heikkivel és Tobiassal is. Még Tonit és Attét is megkérdeztem, de senki nem tudott felelni. Szóval kutatni kezdtem utánad és meg is találtalak. Aggódtunk érted mindannyian.- darálta el.

-Gyere be!- nyitottam ki az ajtót. Bementünk a nappaliba és leültünk.- Mégis ki az a mindenki?

-Anya, apa, Kristina, Toni, Atte, a nagyi, én és még a 2 törpe is. Tegnap például Titus megkérdezte, hogy hol van az a szép lány, akit mindig a keresztapjával látott. És én nem tudtam neki felelni.- hajtotta le a fejét.

-Azt hiszem, mostmár érted, hogy miért tűntem el és miért nem mondott senki semmit.- tettem a kezem a hasamra.

-Kimi tud róla?- kérdezte, de láttam a szemében, hogy már tudja is a választ, ezért nem is feleltem.- Fiú vagy lány?

-Mindkettő.- sóhajtottam. Kerek szemekkel nézett rám.- Ikrek. És nem akarom, hogy tudjon róla.

-Nem fog, ezt megígérhetem.- fogta meg a kezem. Tudtam, hogy benne bízhatom, hiszem egyszer már megtartotta a titkomat.- A nagy hírt hallottad?- váltott témát.

-Milyen nagy hírt?- kérdeztem meglepve.

-Kedden megszületett Raakel Dahlmann-Räikkönen.- fintorgott a férfi.

-Szóval Jenni megszült.- nyugtáztam.- Kimi mit szólt hozzá?

-Nem ment be vele a szülőszobára, csak utána találkoztak. Azt mondta, hogy szép baba, csak kár, hogy olyan lesz, mint az anyja.

-Ez lesz a nagy különbség az én gyerekeim és annak a nőnek a gyereke között.

-Ebben biztos vagyok.- mosolygott Rami.- Most megyek, de előtte azért valamit ígérj meg!

-Mit szeretnél?- álltam fel és elsétáltunk az ajtóig.

-Szólj azonnal, ha jönnek a kicsik. Szeretnék én is itt lenni, mikor világra jönnek. Ha már az apjuk nem lehet mellettük.

-Ha nem is én, valaki a közvetlen környezetemből értesít majd. Ígérem!- mosolyodtam el egy kicsit. Elköszöntem tőle, majd elgondolkozva mentem vissza a lakásomba. Tudtam, hogy nem ugyanaz, ami a kis Raakelt és az én gyerekeimet illeti, de mégis összehasonlítottam a helyzetet. Tudtam, hogy nincs értelme, mégis így cselekedtem. A végén viszont arra jutottam, hogy ha egyedül is vagyok, az én két kincsem lesz a világ két legboldogabb csemetéje. Minden nap erre emlékeztettem magam és a körülöttem lévők is végig ezt szajkózták. A japán nagydíj után összegyűlt nálam a népes kis sereg (Heikki, Catherine, Sebastian, Leena, Tobias, Sonja, Niklas, Lotta és Mark), akik segítettek elkészíteni a babaszobát. Sokáig gondolkoztam a színén, de a végén az élénkpiros mellett döntöttem és a fiúk pedig kitalálták, hogy tehetnénk bele sárga csíkokat, amit végül a lányok festettek fel. Azért az ajtó mellé csak felkerült az Iceman felirat, köszönet érte Tobiasnak. Felhozták a kiságyakat, a pelenkázót, a szekrényeket is, meg azt a hintaszéket, ami még az én gyerekszobámban volt benn. Ahogy kész lettünk, meg kellett állapítanom, hogy a szoba már nem is tükrözhetné jobban, hogy ki a gyerekeim apja. Megmosolyogtatott, hogy próbálták nem szóbahozni őt, mégis szinte minden mondatban megjelent. De nem nehezteltem emiatt senkire, mert megtanultam úgy élni, hogy elfogadjam, Kimi már nem tartozik hozzám.