Ismeretlen ismerős - 23-25. rész

Sziasztok! Tudom-tudom, tegnap kellett volna jönnöm :$ Ki lehet titeket engesztelni mondjuk +1 résszel? :$ :)

--------------------------------------------------------------------------

23. rész

A verseny első 3 fordulója nem nagyon viselt meg, fényévekkel nyertem és sikeresen bejutottam a legjobb nyolcba, ahol természetesen ott volt Tobias és Atte is. Majd jött a sorsolás, hogy ki kivel mérkőzik. Éppen Markkal beszélgettem, mikor odaért mellénk Atte egy papírral.

-Nagylány! Nem lesz egyszerű a folytatás.- nyújtotta felém a lapot. Megnéztem, hogy ki lesz az ellenfelem. Jordan Smith.

-Ki a fene ez a pasas?- kérdeztem tőlük, mert fogalmam sem volt.

-Az, ott.- termett mellettem Kimi és egy bizonyos pontba mutatott. Ott álldogált egy 20 év körüli srác.

-Gyakran versenyeztem ellene, nagyon erőszakos a stílusa és bármire képes a győzelemért.- nézett rám a srác.

-Ne aggódjatok, megoldom.- pillantottam körbe, majd irány a pálya. Beszálltam a Kimi gokartjába és megtettem a felvezető körömet. Megálltam a rajt-cél egyenesnél, és vártam a jelzést, ami a verseny indulását jelenti. Majd amint a lámpák elaludtak, beletapostam a gázba. Atténak igaza volt, körönként legalább kétszer koccantunk. Élet-halál harcot vívtunk és nem lehetett tudni, hogy ki nyer. Az utolsó kör végén én voltam elöl és sikeresen nekem koccant hátulról úgy, hogy majdnem a betonfalban álltam meg. Miközben kiszálltam, a srácok egyre közeledtek. Kimi és Heikki ért oda először.

-Minden rendben, hugi?- kérdezte unokatesóm, míg barátja a sisakot szedte le a fejemről.

-Nem éppen, iszonyatosan fáj a nyakam.- néztem rájuk könnyes szemekkel. Ekkor ért oda hozzánk Mark.

-Hannah, mi a baj?- riadt meg.

-Ugyanaz, mint nekem Monzában tavaly. És nincs egy napod, hogy orvosold a bajt.- pillantott rá a pilóta.

-Akkor menjünk valami nyugodt helyre!- indult el nevelőapám és jött velünk Kimi is.

-Tobias, Atte, sok sikert!- mondtam nekik, de nem mertem hátra fordulni. Végül az orvosi szobában kötöttünk ki, ahol Mark egyből elkezdte masszírozni a nyakam, miközben a Jégember beavatott abba, hogy milyen mozdulatokkal vigyázzak.- És mi lesz a kocsival? Így nem tudom vezetni.- pillantottam a férfire, aki előttem guggolt. Válaszra nyitotta a száját, de ekkor kopogtak, majd egy ismeretlen férfi nyitott be.

-Kimi! Beállítottuk a másik gokartot is ugyanúgy, már használatra készen.

-És ez még javítható?- fordult oda.

-Persze, csak kell egy kis idő.- felelt az idegen.

-Köszi, Bo! Sokat segített!- intett neki Kimster, majd a pasas távozott is.- Ennyi volt az egész. A szerelőm elintézte, nem lesz gond.

-Hol van Fredrik?- néztem mélyen a férfi szemébe.

-Mit érdekel az téged?- állt fel mérgesen a finn.

-Csak azt gondoltam, hogy itt a helye mellettem, mert mégiscsak a barátom.- mérgelődtem.

-Nem engedtem be. Nem akarom a közeledben látni. Nekem nagyon gyanús az a pasi.- fordult el tőlem.

-Nem érdekel, hogy mit gondolsz, most azonnal látni akarom őt.- kiabáltam és 2 perc múlva meg is jelent előttem Fred kissé feldagadt szájjal. Megölelt, adott egy csókot és el sem mozdult mellőlem. Fél óra múlva pedig befutott Leena.

-Nagyon nagy elődöntők és döntők lesznek.- lépett oda Kimi mellé.- Atte és Tobias simán nyertek, a negyedik, aki benn van, egy 16 éves Hannes nevű fiú. Hannah, neked Tobival kell küzdened.

-Tobival???- kerekedtek el a szemeim.- Nem akarok ellene menni!

-Hugi! Nem lesz baj, én örülök, ha te leszel a legyőzőm.- lépett be a bátyám is.

-Tudom, de ez akkor is,…… abszurd.- álltam fel és óvatosan megmozgattam a nyakam. Kifejezetten jobb volt.- Köszi, Mark!

-Nincs nyafogás, csak verseny! És gyere, mert csak 10 percünk maradt!

Mindannyian kimentünk és ahogy eltelt az a 10 perc, ismét a pályán kellett lennem. És ahogy azt a többiek megjósolták, Tobias alul maradt velem szemben. Utána azért szurkoltam, hogy ne Atte legyen az ellenfelem, mert nem akarok még egy olyan ember ellen küzdeni, akivel jóban vagyok. Ez nem jött be, az ellenfelem Atte Mustonen volt. Ekkor volt a legnagyobb szükségem egy barátra vagy egy segítő kézre. És ez ismét Kimi volt, aki a rajt előtt megjelent egy sisakkal a kezében. Odaléptem hozzá. A minta ugyanaz volt, mint a múltkor, de a bukó új.

-Sok sikert! A tiéd!- adta oda és egy puszit nyomott az arcomra. Egy kicsit több erővel álltam oda a rajthoz és vártam, hogy megkezdődjön az utolsó nagy verseny egy vérbeli pilóta ellen.

24. rész

Életem egyik leghosszabb 20 percét éltem át. Már az elején pillanatonként előzgettük egymást, majd később már körökig mentünk egymás mellett. Közben a koncentrációm is egyre csökkent a nyakamat hasogató fájdalom miatt- hiába mondta Kimi, hogy mit ne csináljak, nem volt erőm emlékezni rá és egyre nagyobb volt a terhelés. Az ájulás szélén álltam, mikor elértünk az utolsó körbe. Még volt annyi erőm, hogy utoljára rálépjek a gázpedálra, elhúzzak Atte mellett és nyerjek. De ez volt az utolsó, amire emlékszem. Ahogy beértem, a gokart felett elvesztettem az irányítást és beleálltam a falba. Atte fékezve állt meg mellettem és szállt is ki, mert látta, hogy baj van. Közben Kimi sem tétlenkedett, már a fal tetején volt, hogy ott lehessen mellettem. Közös erővel szedtek ki az autóból.

-Hannah! Kicsim! Kérlek, szólalj meg!- könyörgött Kimi, miközben a bukómból hámozott ki.

-Toni! Hívjatok mentőt!- kiabált Atte a többiek felé.

-Mark! Gyere gyorsan! Kellessz!- kiáltott a Jégember is, miközben már a pulcsiját hámozta le magáról, hogy a fejemen lévő vérző sebre tegye. Közben nevelőapám is odaért.

-A lába megsérült. És ugyanott, ahol nyolc éve!- esett kétségbe, mikor meglátta a bal lábamat véresen. Gyorsan elszorította, hogy ne legyen nagy a vérveszteségem, majd megjött a mentő is és azonnal kórházba szállítottak. Persze mindenki utánam akart jönni.

-Nem mehetünk mindannyian, túl sokan lennénk.- mondta Toni, aki a leginkább tisztán tudott gondolkozni.- Azt mondom, hogy menjen Mark és Leena, és ők majd szólnak, hogy mi van.

-Toni! Könyörgöm, te is nagyon jól tudod, hogy…- kezdte Kimi, de barátja leintette.

-Tudom, de most rájuk van szüksége. Hidd el, nem lesz baja. Gyere!- indult el. Mindenki belátta, hogy a férfinek igaza van, így kétfelé váltak. A testvérem és a nevelőapám a kórházba, a többiek Heikki-hez mentek. Eközben engem már be is vittek a műtőbe, hogy rendbe hozzák a sérüléseimet. Az orvos, aki műtött, akkor még nem tudott sokat rólam, csak hogy a gokartversenyen sérültem meg. Mindössze csak egy órát voltam a műtőben, utána be is vittek egy kórterembe. Az orvosom pedig elment megkeresni a hozzátartozóimat. Ekkor futott össze Markkal.

-Kaarlo Oramo? Tényleg te vagy az?- lepődött meg nevelőapám.

-Mark? Te mit keresel itt? Ugye, nincs semmi gond?- állt meg egy pillanatra a férfi.

-A nevelt lányomat hozták be. Gokartversenyen…

-Ne is mondd tovább!- szólt közbe Kaarlo.- Most hozták ki a műtőből, minden rendben ment, de ha a lábán lévő sebből kiszedjük a varratokat, akkor legalább 3 hét a rehabilitációs folyamat.

-Tudom, egyszer már végigcsináltuk együtt.- hajtotta le a fejét.- Megtennél valamit? Felhívnád Kimit, hogy megnyugtasd, nagyon aggódik Hannah miatt.

-Persze, ez egyértelmű.- bólintott az orvos, majd elment az irodájába, ahonnan fel is hívta a régi jó ismerőst. Hallotta, hogy barátja mennyire aggódik a lány miatt, de nem kérdezett rá az okára. Előbb vagy utóbb úgyis kiderül.

-Mondd már, mi van!- sürgette Kimit Sonja.

-Az orvosa hívott, Kaarlo. Egy régi jó ismerősöm, és azt mondta, hogy nem lesz baj, rendbe fog jönni.- ült le a kanapéra és az arcát a kezébe temette.

-Kimi, én sajnálom.- ült le mellé Atte.

-Ugyan már, ne hülyéskedj! Neked ehhez semmi közöd! Ezt a fájdalom okozta. Inkább nekem nem lett volna szabad hagyni, hogy versenyezzen.

-Elég legyen!- szólalt meg Heikki, először, mióta hazaértek.- Senki nem hibás. A dolgok csak megtörténtek, és most az a dolgunk, hogy mellette legyünk.- állt fel.

-Fredrik!- szólalt meg Tobias.- Ez rád nem vonatkozik. Hagyd Hannah-t, jobb neki nélküled.- nézett rá a bátyám az említettre.

-Ezt majd ő eldönti.- szállt be a vitába a férfi.

-Nem. Ezt neki nem kell eldöntenie, mert nem szeret.- mondta Catherine.

-Miért nem hagytok békén?- ugrott fel a fotelból.

-Túlságosan rámásztál Hannah-ra. Ő maga mondta, hogy elege van belőled. És erről ennyit. Többé ne gyere ide, mert nem engedlek be!- nyitotta ki az ajtót Heikki. Fredrik még szétnézett egyszer, majd duzzogva távozott.

25. rész

Egy fehér, félhomályos szobában ébredtem. Először azt sem tudtam, hogy mi történt velem, majd szép lassan tisztulni kezdett a kép. Eszembe jutott a verseny, a fájdalom és az ütközés. Nem tudtam, hogy miként jutottam oda, ahol voltam, de tovább nem tudtam gondolni a dolgot, mert éles fájdalom hasított a lábamba. Nem akartam elhinni, hogy ismét az vár rám, ami 8 éve. Ekkor hallottam meg egy hangot.

-Tudom, de rendben lesz, hidd el……… Nem kell jönnöd……… Mark is mondta, hogy…… Jó, akkor majd találkozunk. Szia!- sóhajtott a kishúgom.

-Leena.- mondtam ki halkan a nevét.

-Hannah! Annyira jó, hogy felébredtél.- lépett egyből mellém.

-Hol vannak a többiek?- kérdeztem erőtlenül.

-Mindenki otthon van. Nem jöttek be, mert túl sokan lettünk volna. Mark itt volt melletted végig, de hazaküldtem, mert nagyon megviselte, ami történt.- ült le mellém.

-Miért? Mi a baj?- kezdtem aggódni.

-A bal lábad… megint végig kell csinálnod a rehabilitációt.

-Nem. Azt nem bírom ki még egyszer. Az a fájdalom elviselhetetlen.

-Muszáj lesz megcsinálnia, kisasszony, ha ismét lábra akar állni.- lépett be egy orvos.- Kaarlo Oramo vagyok, a kezelőorvosa. Örömmel látom, hogy felébredt.

-Képtelen vagyok rá.- ültem fel könnyes szemekkel.

-Hannah! Küzdenie kell! Az életéért!- vette a kezébe a kórlapot.- Holnap elvégzünk még néhány rutinvizsgálatot, utána hazamehet.- mondta és otthagyott minket.

-Mark ezért ment el, igaz?- törölgettem a szemem.

-Mikor megtudta, hogy pont ugyanaz a sérülésed, ami a balesetetek után, teljesen összetört. Megszólalni sem tudott percekig és utána is csak azt hajtogatta, hogy ő sem lesz képes végigcsinálni, mert tudja még egyszer végignézni ugyanazt a szenvedést.- hallgatott el.- Nézd, én nem tudom, hogy mit éltél át. De abban biztos vagyok, hogy nem adhatod fel. Harcolnod kell a visszakapott életedért, a családodért, a szerelemért és önmagadért.

-Tudom…- csuklott el a hangom. Vettem néhány mély levegőt, hogy visszatartsam a könnyeimet.- Beszéljünk valami másról, kérlek!

-Ahogy gondolod.- egyezett bele Leena.

-Volt valami otthon?- pengettem meg egy nyugodtabb témát.

-Heikki kidobta Fredriket a házból és megmondta neki, hogy már te sem bírod őt.- felelte csevegő hangon kishúgom.

-És erre mi volt a válasza?- érdeklődtem.

-Pattogott, hogy neked kellene ezt elmondanod, de azt hiszem, hogy miután Kimi elintézte őt, nem fogja megkockáztatni. A szája eléggé csúnyán nézett ki, mikor utoljára láttam.

-Végre valami jó. Kezdtem tényleg unni. Főleg, mióta szakított a barátnőjével. Azóta nagyon rám mászott. Pedig nagyon jól tudta, hogy nekem nem kell. Nem ő kell.- sóhajtottam és ránéztem a karomra. Szerencsére a kórházi pizsama hosszú ujja takarta a tetoválásaimat. És amint felnéztem, kinyílt az ajtó.

-Kicsim! Végre ébren vagy! Én annyira aggódtam érted!- rohant oda hozzám Kimi. Csak néztem nagy szemekkel Leenára. Majd észrevettem a Jégember kezében lévő kocsikulcsot.

-Hogy kerül hozzád a Ferrarim?- döbbentem meg és kivettem a kezéből a kulcsot.

-Mark adta oda.- rántotta meg a vállát.- Nyugi, nem hajtottam meg nagyon.- mosolyodott el.

-Felejtsd el, hogy még egyszer vezeted a közeljövőben.

-De, Hannah, te sem…- kezdett bele óvatosan Leena.

-Tudom.- kiáltottam fel elkeseredetten. Ismét eszembe jutott a bajom.

-Hannah! Nem adhatod fel! Újra végig fogod csinálni.- nézett rám Kimi.- És én végig melletted leszek, egy pillanatra sem hagylak majd magadra.- hajolt közelebb és megcsókolt.