Kísért a múlt - 30. rész

Sziasztok! Mielőtt belevetem magam a mai napba, megírtam a folytatást, amihez tegnap este nem volt erőm. Ennek a folytatása leghamarabb holnap, akkor is inkább estefelé. És lehet nyugodtan kommentelni. És örülnék, ha kifejtenétek a véleményeteket az álomról és a végéről. :D

-----------------------------------------------------------------------


Hiába keltem későn, még mindig fáradt voltam, mikor befejeztem az ebédet. Sajnos Laurent-nek el kellett mennie egy értekezletre, így megint egyedül maradtam. Először fel akartam menni Evangeline-hez, de utána rájöttem, hogy Sebivel van, így nem zaklattam őt. Inkább visszabújtam a szállodai szobába.

Bevonultam a fürdőbe és egy nagy kád habfürdős vízben ellazultam, remélve, hogy utána kicsit használhatóbb állapotba kerülök. Nem volt szerencsém, mert még álmosabb lettem tőle. Végül minden erőfeszítésemet feladva visszabújtam a pihe-puha ágyikómba és pillanatok alatt el is szenderedtem.

Nem aludhattam sokáig, mert egy álom kikergetett a békés pihenés szigetéről. Zihálva, a takaróba gabalyodva ébredtem fel. Gyorsan lezuhanyoztam újra (talán azért, hogy lemossam magamról az álmot), majd felkaptam magamra néhány ruhát. Gyorsan összekötöttem a hajam, majd rohantam Eva-hoz.

Úgy éreztem, hogy ha nem mondom el senkinek azt, ami velem történt, abba beleőrülök. Főleg akkor, ha barátnőm sem lesz a szobájában. Mert ezt nem mondhatom el akárkinek. Az imáim szerencsére meghallgattattak, mert alig kopogtam be, már nyílt is az ajtó.

- Zoé, jól vagy?- kérdezte a lány köszönés helyett.

- Nem tudom. Beszélnünk kell! Iszonyatosan fontos- hadartam és beléptem mellette.

- Szia, Zoé!- köszönt Seb mosolyogva, mialatt kijött a kis konyhából két pohárral és egy üveg ásványvízzel.

- Tényleg nem várhat a dolog- fordultam a lány felé zaklatottan.

- Akkor menjünk be- sóhajtott fel és a nappali felé mutatott.

Mikor beléptem, szembetaláltam magam Kimi Räikkönennel. Egy pillanatig lefagytam, majd se szó, se beszéd, faképnél hagytam mindenkit. Régen futottam már annyira gyorsan, mint abban a pillanatban. De elég volt csak rápillantanom és felrémlett minden, ami az álmomban történt.

A szobámig sem sikerült eljutnom, mert nekimentem valakinek. Ha nem kapja el a karom, a földön kötök ki. Úgy néztem fel rá, hogy kedvesen megköszönöm, amit értem tett, de a szavak bennem ragadtak. Mert mikor felnéztem, nem más állt előttem és fogta a karom, mint Shawn Londers.

- Jól van, kisasszony?- kérdezte kedvesen.

- Jobban lennék, ha maga nem lenne itt- mocorogtam, de nem engedett el.

- Hiszen nem is ismer. Másodjára lát, de már ítélkezik?- húzta fel az egyik szemöldökét.

- Zoé!- ért oda hozzánk Kimi.

A férfi azonnal elengedte a karom, de nem futott el úgy, mint a múltkor a szobaajtó elől. Nézett minket egy kissé gúnyos mosollyal. Lassan kezdtem hátrálni tőle egészen addig, amíg bele nem ütköztem egy izmos testbe. A tetovált karok azonnal körbefonódtak a derekam körül, biztonságban tartva engem.

- Jobban ismerem, mint azt gondolja- mondtam neki komolyan. Ekkor ért oda Evangeline és Seb.

- Ne…- suttogta maga elé a lány.

- Édesem!- kiáltott fel a férfi és megindult felénk. A két fiú azonnal előttünk termett.

- Eszedbe se jusson hozzányúlni akár egy ujjal is- morogta Sebi. Habár egy magasak voltak, a férfi jóval izmosabb volt.

- Miért, mi lesz akkor? Ellátod a bajom, kisfiú?- érdeklődött unokaöcsémtől.

- Felejtsd el, Seb!- szólt Kimi komolyan. – Te meg addig kotródj innen, amíg le nem csukatunk.

- Mégis milyen vádakkal?- kuncogott a férfi.

- Több van a kezünkben, mint hinnéd- mondta Kims.

Egy percig még farkasszemet nézett velünk, majd végül sarkon fordult és fütyörészve elindult a lépcsőkön lefelé. A két fiú megvárta, hogy eltűnjön a fordulóban és csak utána jöttek vissza hozzánk. Sebastian egyből a karjaiba zárta a lányt, míg rám félénken bámult Kimi. A karjai közé bújtam, ami igazán meglepte.

- Jól vagy?- kérdezte, de nem tudtam felelni, mert a könnyeimet nyeltem vissza. –Zoé, jól vagy?- emelte meg egy kicsit a hangját. – Az Isten szerelmére! Zoé, mondj már valamit!- rázott meg.

Még mindig képtelen voltam bármiféle beszédre, ezért a válaszadás egy elfelejtett módját vettem elő. Felemeltem a fejem a válláról és megcsókoltam őt. Közben elkezdtek hullani a könnyeim, de kicsit sem érdekelt. Túlságosan jól esett és megnyugtatott a csókja. Mikor elváltunk egymástól, éppen szólni akart, de nem volt rá lehetősége.

- Angel!- kiáltott fel Sebi…