Kísért a múlt - 25. rész

Reggel majdnem szívrohamot kaptam, mikor felébredtem. Semmi jele nem volt a szokásos reggeli hangulatomnak és lassúságomnak. Azonnal felpattantam és körberohantam a szobát, majd a fürdőszobát is. Mivelhogy Eva eltűnt, mire felébredtem. Végül a nappaliban találtam meg, amint az ajtót bámulta.

- Azt hittem, hogy valami hülyeséget csináltál- álltam meg mellette.

- Miért van ott az a két puff?- mutatott az ajtó felé mit sem törődve idegességemmel.

- Ajtótorlasz- huppantam le mellé a kanapéra.

- Ha be akar jönni, nem akadályozza meg sok mindenben- húzta össze magát kisebbre.

- Pontosan félpercnyi előnyt ad nekünk- vágtam rá. Kaptam cserébe egy kérdő pillantást, így magyarázni kezdtem. – Ha be akarna jönni, akkor átesne rajtuk. Amíg szitkozódna, megpróbálna feltápászkodni és nekünk lenne annyi időnk, hogy bezárkózzunk a szobába és szóljunk a fiúknak. De mindez csak feltételes mód.

- Elmondtad neki, igaz?- fordult velem szembe.

- Tudnia kellett róla- simogattam meg a karját. – Nem utál, nem is ítél el, csak iszonyatosan félt téged.

- Hogy képes ezek után bízni bennem? És félteni?- temette az arcát a kezébe.

- Úgy, hogy szeret- feleltem mosolyogva.

Utána felkeltem és elsétáltam a telefonig, hogy megrendeljem a reggelinket kicsit kacifántosan. Átcsörögtem a szobámba, ahol leadtam a fiúknak a rendelést, hogy mit is hozassanak, majd ők megrendelik és átszállítják a mi szobánkba, így nem lehet semmi bajunk.

A sikeres telefonálgatás után pedig elküldtem Evangeline-t egy frissítő zuhanyra, majd gyorsan én is letusoltam. Szépen felöltöztünk, majd mindketten megálltunk a szekrényajtóra szerelt hatalmas tükör előtt, hogy elkészítsük a sminkünket. Pontosan tudtuk, hogy a külvilág előtt mennyire takarnunk kell a történteket.

Mikor teljesen készen voltunk, segítettem a lánynak pakolni, tekintettel arra, hogy este repülünk tovább Malajziába. Emiatt én egy kicsit izgultam, hiszen Anglia és Németország kivételével most fogok először belépni azokba az országokba, ahová a Száguldó Cirkusz utazik. Éppen egy ruha halom kellős közepén voltunk, mikor kopogtak.

- Ki az?- mentem oda az ajtóhoz.

- Kimi- mondta az ajtó előtt egy férfi.

- Mit csináltunk a 21. születésnapodon?- kérdeztem valamit, amit csak ő tudhat.

- Elvittél egy egyetemi hoki meccsre, utána vacsiztunk az éttermünkben, elmentünk egy kicsit táncolni és nálam töltötted az éjszakát. Kihagytam valamit?- kérdezte, mire én csak a fejemet ráztam és eltoltam a két kis ülőalkalmatosságot.

- Gyere!- tártam ki előtte az ajtót, majd vissza is zártam, amint belépett.

- Jól vagytok?- kérdezte és végigmért mindkettőnket.

- Persze, minden rendben- bólintottam, majd leültem, mialatt Evangeline is kijött.

- Szia, Kimi! Te hogy kerülsz ide?- kérdezte erőltetett mosollyal.

- Beszéltem Jean-nal és Luca-val is- jelentette ki, mire Eva lesápadt. – Nem akarunk semmi feltűnést, úgyhogy – ha ti is beleegyeztek – Gino lenne a „segítséged” hivatalosan.

- Gino, azaz Gino Rosato?- kérdezett rá a lány. – A logisztikusotok?

- Igen, ő. Így nem lenne feltűnő, mert mindenki úgy tudná, hogy Gino átszerződött, mivel Mario megfelelő ajánlatot kapott tőletek- magyarázta a férfi. – És így valamennyire biztonságos lenne közlekedned, mikor nincs melletted más férfi.

- Én nem is…- kezdte a lány, de leintettem.

- Ezt el kell fogadnod- fordultam felé. – Ennél reálisabb lehetőséged nincs. Csak annyit tudunk tenni, hogy két gorilla vesz folyton körbe, de azt te sem szeretnéd- magyaráztam és Kimi hevesen bólogatott.

- Megbeszélem a többiekkel- felelte végül a lány.

Éppen meg akartam győzni, mikor ismét kopogtak. De csak kétszer…

Gino és Kimi: