2014. szeptember 9., kedd

Goodbye

Sziasztok!

Ez is eljött, ahogy erre valószínűleg néhányan számítottak már. A 'Love from the past' volt az utolsó hosszabb történet, amit elétek tártam. Egy jó darabig biztosan. Teljesen nem hagyom abba az írást, a fő projekt jelenleg a Liinával közös 'Back to life - Visszatérés az életbe' írása lesz. Ezen kívül egy-egy ötlet megszületése esetén novellákkal fogok jönni itt, nektek (figyeljétek az oldal Facebook-csoportját).
Szeretnék néhány embernek köszönetet mondani:

  • Rékának, aki még kicsi, kezdő koromban látott el kommentekkel, akivel azt hiszem, igazán szoros barátságot kötöttem és aki a fogadott nővéremmé vált,
  • Rékának, aki a stílusával mindig előrébb lökött az utamon és azt is megmondta, ha valami nem volt jó,
  • Virágnak, aki a mai napig meghat, ha csak az eszembe jut, hogy egy történetem után kezdett el írni,
  • Liinának, aki az utóbbi időben biztatott és társíróként nagyon sok részben benne volt az ő keze is (még ha nem is tud róla)
  • Zsaninak, első olvasómnak, aki elől valamikor régen még dugdostam a részeket, a végére pedig már azt kérdezgettem, hogy jó lesz-e így
  • és NEKED, aki most olvassa ezeket a sorokat, amiért velem voltál ezen az úton, esetleg bátorítottál kommentekkel.
A bejegyzés alatt közzétettem az első Sebastiannal írt történetemet... Közvetlenül az 'Ismeretlen ismerős' után és a 'Back again...' (valamint a blog) előtt készült, néhol még naiv és gyermeteg. Remélem, azért tetszeni fog!
Ezek után is elértek a megszokott csatornákon:
e-mail: none012@citromail.hu


xoxo
Monshe

1 megjegyzés:

  1. Kedves Monshe!
    Köszönöm a történeteidet, nagyon szerettem őket. Volt amelyiket többször is olvastam, és biztos, hogy még fogom is olvasni őket. Remélem, hogy a jövőben majd azért írsz nekünk hosszabb történeteket.
    Vicky :)

    VálaszTörlés