Az élet nehézségei

37. rész

Egy szavam nem lehetett. Petra elintézte, hogy mindig kerüljük Sebastiant, de valóban jól érezzük magunkat. Egy csapatnyi szerelővel ebédeltünk, majd néhány ráérő mérnökkel ütöttük el az időt, végül Adrian Newey-t is megismerhettem és egy kicsit beavatott a kocsink rejtelmeibe. Annyira jól éreztem magam, hogy az idő múlása sem tűnt fel. Már csak akkor tértem vissza a jelenbe, mikor meghallottam kintről a zajokat. Megérkeztek a rajongók a bokszlátogatásra. Csak néztem azt a rengeteg embert, akik mind bezsongva mászkáltak. Belegondoltam, hogy valaha én is ilyen voltam, most meg itt ücsörgök a Red Bull Racing bokszában és a fél napomat a szerelőkkel töltöttem.

-Hé, Ada!- térített vissza egy férfi a mindennapokba. Mark volt az.

-Szia! Mi újság veled?- kérdeztem, miközben odakinn a rajongók elkezdtek kiabálni, látva az ausztrál pilótát.

-Nincs semmi különös, várom a hétvégét. Igazából azt akartam megkérdezni, hogy ki az a csaj, aki Sebastiannal van?

-Egy csaj Sebastiannal?- húztam fel a szemöldököm.

-Most láttam benn, az Energy Station-ben őket. Azt hittem, hogy tudod, mivel az asszisztense vagy… meg a barátnője.- felelte kevésbé biztosan.

-Fogalmam sincs, de ki fogom deríteni.- álltam fel és elindultam Petra felé, aki éppen Adammel folytatott egy eszmecserét.- Zavarhatok?- álltam meg mellettük.

-Baj van?- kérdezte a férfi.

-Csak szükségem lenne Petrára néhány percig.

-Menjetek csak!- mosolygott és hagyott minket távozni. Sietve indultam a motorhome felé.

-Mi ez a nagy rohanás?- kérdezte közben a lány.

-Most beszéltem Webberrel, aki azt mondta, hogy a férjem valami nőcskével ücsörög benn- mutattam az épület felé- és még ő sem ismerte a csajt.

-Ugye, engem azért hozol magaddal, hogy megakadályozzam, hogy hülyeséget csinálj?- állított meg.

-Csak ha hajlandó vagy megtenni.- léptem az ajtó elé és együtt bementünk. Egyből kiszúrtam őket. Az egyik kanapén ücsörögtek szorosan egymás mellett és bizalmasan, közel hajolva sutyorogtak. Feléjük indultam és közben végigmértem a lányt. Vékony volt, hosszú fekete haját befonta, zöld szemei csillogva bámulták a férjemet, a rajta lévő ruha pedig elég sokat mutatott a lábaiból. Már majdnem odaértem hozzájuk, mikor rájöttem, hogy ki is ő.

-Leah?!- szólaltam meg kissé hisztérikusan. Seb egyből felém fordult. A teremben hirtelen síri csend lett, a feszültséget tapintani lehetett. Éreztem, hogy pillanatokon belül zokogni kezdek, de a dühöm gyorsan felülkerekedett.- Tudod mit?- néztem a férfire és közben kicsatoltam a karkötőmet, majd lehúztam az ujjamról a kék köves gyűrűt, amihez annyira ragaszkodtam.- Add oda neki, őt úgyis jobban szereted, mint engem.- dobtam Seb ölébe az ékszereket. Riadtan pattant fel a helyéről.- Te vagy a legkétszínűbb, a leghazugabb, a legundorítóbb ember, akit ismerek. Gyűlöllek!- kiabáltam, majd hátat fordítottam és elkezdtem rohanni. Gyorsan kiértem. Meg sem próbáltak megállítani, mindenkit annyira sokkolt, amit mondtam és amit tettem. Az utam egyenesen a Ferrarihoz vezetett. Szó nélkül beengedtek, mivel elég gyakran jártam erre Anabell oldalán. Lehajtott fejjel, zokogva és futva indultam el az egyik folyosón. Végül egy erős férfikar állított meg.

-Hé, hé, hé!- ölelt át.- Mi történt?- kérdezte. Felnéztem és Mark arcát láttam.

-Beszélnem kell Kimivel. Vagy Bellel. Vagy mindkettővel.- mondtam kétségbeesve.

-Nyugodj meg egy kicsit. Elkísérlek, jó?- ölelte át a vállam és elindultunk. Örültem, hogy Kimi edzőjével futottam össze. Rosszabb lett volna, ha valamelyik mérnök vagy esetleg a csapatfőnök kísérget. Nem kellett sokat mennünk, mikor egy ajtó előtt álltunk meg. A férfi bekopogott.

-Gyere!- hallottam meg a finn hangját.

-Bocsi a zavarásért…- mondta mellettem Mark, majd behúzott a szobába. Szinte azonnal éreztem barátnőm ölelő karjait.

-Mégis mi történt?- kérdezte a pilóta, miközben közös erővel leültettek.

-Fogalmam sincs. Éppen a büféhez mentem, mikor összefutottam vele a folyosón. Azt mondta, hogy beszélni akar veletek, ezért elkísértem.

-Kösz, Mark!- mondta Bell, majd hallottam, hogy csukódik az ajtó. Sokáig meg sem tudtam szólalni, csak ömlöttek a könnyeim. Éreztem, ahogy Kimi erős kezei ölelnek és ahogy Anabell nyugtatóan a hátamat simogatja. Mikor újra sikerült levegőhöz jutni, elmondtam nekik, mi is történt.- Ez a Leah az a csaj, akiről meséltél?

-Igen. A gyerekkori legjobb barátja, az első szerelme, a legodaadóbb ember az életében.- suttogtam. Még mindig láttam a nő zöld szemeit, amelyben a birtoklásvágy csillogott. Ekkor már tudtam, hogy alig egy hét házasság után elvesztettem a férjemet.

38. rész

A történtek után mind Petra, mind Anabell rájött, hogy nem kérhetnek arra, maradjak Isztambulban. Még csütörtök éjszaka hazamentem Svájcba. A Sebastian házában töltöttem az éjszakát, de nem alvással, hanem pakolással. Másnap visszamentem Steinhausenbe, a házamba, hogy ott folytassam az életem. Úgy tűnt, Sebastiant nem nagyon viselte meg a szakítás, mivel a pole-ból indult és a dobogó 3. fokára állhatott fel. Én viszont szenvedtem. Fájtak a szép emlékek, fájtak a viták, a ki nem mondott szavak. Jane és Fabian amint értesült a történtekről, mellettem voltak, majd Bruno is csatlakozott hozzájuk. Az állapotomat kicsit sem lehetett jónak mondani, mivel enni alig ettem, aludni sem nagyon tudtam és gyakran sírtam. Aggódtak értem és volt is miért. Egyre lejjebb csúsztam a fájdalomtól. A bátyám gyorsan megunta, hogy még mosolyogni sem lát, nemhogy boldog legyek, így egy héttel azután, hogy hazatértem, elment Sebastianhoz. Persze erről semmit nem tudtam. Amíg ő látogatóban volt a (még) férjemnél, addig Jane volt velem. Láttam rajta, hogy próbálja rejtegetni, hogy mennyire boldogok Fabiannal, mert nem akar megbántani. Hálás voltam, hogy nem kell látnom azt, hogy én is milyen boldog lehetnék. Barátnőmnek sikerült rávennie, hogy ne mászkáljak egész nap pizsamában és ne zárkózzak be a szobámba. Így ott voltam akkor is, mikor csengettek. Ez eléggé meglepett, mivel mindösszesen négyen látogattak, mióta eljöttem a száguldó cirkusz világából. Jane-nek, Bruno-nak és Fabiannak volt kulcsa, Anabell pedig mindig kopogott. J. ment ajtót nyitni, majd egy perc múlva ismét ott állt előttem.

-Tudnál jönni?- kérdezte. Felkeltem és elsétáltam az ajtóhoz. Mikor megláttam a látogatómat, kis híján elájultam.

-Stephanie?- néztem meglepve sógornőmet.- Hogy kerülsz te ide?

-Mondjuk azt, hogy az öcsém nem tud hazudni. Bár ráment a tegnapom, hogy kiderítsem, hogy hol vagy, mindenféleképpen el kellett jönnöm.- mondta, miközben végignézett rajtam.

-Gyere be!- álltam arrébb, hogy beengedjem. Bent leültünk a nappaliban.

-Reméltem, hogy nem ez lesz a vége.- sóhajtott szomorúan.

-Mégis minek?- néztem rá kíváncsian. Az, hogy eljött, kellőképpen kizökkentett a melankóliámból.

-Múlt szerdán Seb azzal hívott, hogy Leah ott lesz vele egész hétvégén. Fogalmam sincs, hogy honnan került elő ilyen hirtelen, de tudtam, hogy abból csak baj lesz, ha ő odamegy.- kezdett el mesélni.- Mikor úgy otthagytad, akkor éppen velem beszél. Mondjuk, akkora már inkább vita volt. Azt nem tudom, hogy mi volt a hétvégén, mert egyszerűen nem tudtam elérni. A héten pedig többször is beszéltem vele. Végig csak arról magyarázott, hogy mit csináltak Leah-val. Mikor rólad kérdeztem, mindig zavarba jött, azt mondta, hogy jól vagy, csak sokat dolgozol, mert Christian adott valami plusz munkát. És mikor arra kértem, hogy adja oda a telefont neked, mindig jött valami magyarázattal. Mikor tegnap azt mondta, hogy nem akarsz velem beszélni, tudtam, hogy nagy baj van, mert ilyet te nem mondanál. Ezért felhívtam Christian Hornert, aki elmondta, hogy még csütörtökön eljöttél Isztambulból egy vita után, majd megadta a Stefano Domenicalli számát. Felhívtam őt is és kikönyörögtem belőle a Kimi telefonszámát, majd beszéltem Kimivel, aki nem volt otthon, ezért megadta az Anabell telefonszámát, aki végül elmondta, hogy mi is történt köztetek. Akkor már tudtam, hogy el kell jönnöm és látnom kell téged.

-Köszönöm, hogy így aggódtál értem.- öleltem meg a nőt.

-Nem csak miattad aggódom, hanem Sebastian miatt is. Folyton hazudozik, és nem csak nekem, hanem anyának is. Leah valamit nagyon jól csinált, mert Seb még sosem csinált ilyet.

-Gondolom, el akarsz menni hozzá.- mondta most Jane.

-Mindenféleképpen. Ki kell derítenem, hogy mi is történik a háttérben. Ha kell, én magam hajítom ki azt a libát.

-Vidd el a kocsimat nyugodtan, én úgysem használom.- ajánlottam fel.- És ha gondolod, megágyazok neked a vendégszobában.

-Azt nagyon megköszönném.- mosolygott rám Steph.- És ha nem gond, én mennék is.

-Persze, menj csak. Majd jössz!- mosolyodtam el egy pillanatra. Kikísértük a lányt, aki beült a Ferrarimba, majd bepötyögte a GPS-be az öccse házának címét és elindult. Egész úton azon járt az agya, hogy mit fog mondani Sebastiannak. Nem tudta, hogy mik lennének azok a dolgok, amikkel ráébreszthetné, hogy milyen őrültséget csinált. Csak abban volt biztos, hogy nem hagyja, hogy tönkretegye az életét és a házasságát.

39. rész

Alig 5 perccel azután, hogy Bruno szinte rátörte az ajtót Sebastianra, ismét csengettek. A legnagyobb meglepetésére a nővére állt előtte.

-Hát te?- kérdezte a srác. Nem számított a nővérére.

-Hasonló okok miatt vagyok itt, mint ő.- mutatott a bátyámra.- Vagy legalábbis úgy gondolom.

-Hogy kerül ez hozzád?- kérdezte a srác, miközben kirohant a kocsimhoz.- Ez…

-A feleségedé, igen.- fejezte be a nővére.- Amúgy ő adta kölcsön.

-Voltál Adánál?- kérdezte egyszerre a két férfi.

-Igen, voltam, és nem tetszett, amit láttam.

-Én is ezt magyarázom.- mondta Bruno.

-Te nem magyaráztad valami sokat.- dörmögte mérgesen Seb. Ahogy Stephanie jobban megnézte öccsét, láthatta, hogy be van dagadva a szája.

-Megérdemelted.- jegyezte meg a lány és leült a kanapéra.- És Leah?

-Tegnap este elment.- huppant le az egyik fotelbe a srác és kissé elszomorodott.

-Csak azt ne mond, hogy miatta szomorkodsz. Csak mert nem érdemli meg. Tönkretette a házasságod.

-Stephanie, ezt te nem érted. Ő nem tehet semmiről. Én szúrtam el, de nagyon.- mondta a srác és elkezdett magyarázni. Míg ők hallgatták a kiselőadást, engem meglátogatott Pete, aki kijelentette, hogy úgy nézek ki, mint egy drogos, anorexiás k**va. Abban igaza volt, hogy leadtam gyorsan-frissen 5 kilót, ami nagyon meglátszott, nem beszélve a bedagadt szemeimről. Majd nem sokkal később ismét csengettek. Nagyobb volt a forgalmam, mint az év összes többi napján együttvéve. Jane ment ajtót nyitni.

-Hogy mered idetolni a képed?- kérdezte fennhangon a látogatómtól.- Nem volt elég, hogy tönkretetted a házasságát, még ide is jössz?

-Mit akarsz még, Leah?- léptem oda barátnőm mellé.

-Elmondani mindent.- nézett rám.

-5 perc.- mondta és bementem a nappaliba. Ő is bejött és leült, majd belekezdett.

-Tudod, hülye voltam, mikor egyáltalán eszembe jutott, hogy Seb érez valamit irántam. Szeret, azt tudom, de ez a szeretet pusztán baráti. És most azért vagyok itt, hogy helyrehozzam, amit elrontottam. Mert láttam, hogy milyen rosszul érzi magát és nem akarom, hogy miattam ne legyen boldog.

-Nem értelek.- mondtam halkan, miközben hagytam, hogy Jane átöleljen. Olyan volt, mint egy anya, aki védi a lányát mindentől és ez nagyon sokat jelentett.

-Gondolom, azt tudod, hogy néha egy-egy emailt írunk egymásnak Sebastiannal.- kezdte a lány. Csak bólintottam.- Sokszor eszembe jutott, hogy személyesen is meg kellene látogatnom, de végül mindig oda lyukadtam ki, hogy jobb, ha nem zavarom. Az isztambuli futam előtt felkeresett két férfi és én hagytam nekik, hogy bogarat ültessenek a fülembe. Hagytam, hogy elhitessék velem, hogy Sebastian nem szerelemből nősült. Hagytam magamnak, hogy a remény ismét belopózzon a szívembe. És mikor megláttam, még inkább azt akartam, hogy az enyém legyen. Próbáltam neki megmutatni a nőt, aki lettem, mióta nem találkoztunk. Azt akartam, hogy tudja, hogy én mindig ott leszek vele, ha kellenék neki. És ezt ő értette is, csak nem úgy, ahogy én akartam. Ő úgy számít rám, mint egy barátra. Mintha a húga lennék. Azt hiszem, ezt mindig tudtam, de csak most tudatosult bennem igazán. Akkor, mikor rólad beszélt. Láttam a szemében a szerelmet és a fájdalmat. Addig faggattam, amíg elmondta, hogy nem szólt rólam, hogy nem vett figyelembe és hogy tudja, hogy annyira félreérthető volt a dolog velem, hogy jogosan adtad vissza neki az ékszereket. Pedig ezt rosszul gondolta. Én voltam, akinek nem kellett volna felkeresni őt. Nem kellett volna beleavatkoznom az életébe. Tudom, hogy nagyot hibáztam és ezt sajnálom.- törölte meg a szemét. A könnyei őszinték voltak.

-Ki volt az a két férfi?- kérdezte Jane. Ő hamarabb meg tudott szólalni, mint én.

-Csak azt mondták, hogy a Seb feleségének a rokonai. De az fiatalabbnak, ha jól emlékszem, Uve volt a neve.

-Apa.- suttogtam és akkor megértettem mindent. Így már összeállt a kép és tudtam, hogy pontosan úgy cselekedtem, ahogy ő akarta.

-Meg tudod bocsátani, amit tettem?- kérdezte Leah.

-Talán meglepő, de megértem, hogy miért tetted. És olyan emberek vettek rá, akiket nem lehet egykönnyen kicselezni. Úgyhogy igen, meg tudok bocsátani. És köszönöm, hogy elmondtad mindezt nekem.

-Még annyit, hogy Seb nem tud erről. Hagytam neki egy levelet a hálójában, de nem tudom, hogy mikor találja meg.

-Köszönöm, még egyszer!- mondtam a lánynak és kikísértem. Mikor becsuktam az ajtót, éreztem, hogy ismét van értelme az életemnek és tudtam, hogy a házasságom még menthető.

40. rész

Stephanie elmesélt mindent, ami az öccsénél történt, kivéve, hogy ott volt a bátyám. Bruno megkérte a nőt, hogy ne szóljon róla, mivel tudta, hogy csak kiborítana, ha megtudnám, hogy ő is ott járt. Sebastian pedig megtalálta Leah levelét, amelyet elolvasva csökkent a lelkiismeret-furdalása, de teljesen még mindig nem szűnt meg. Az éjszaka sem aludt túl sokat, másnap pedig az erejét gyűjtötte össze ahhoz, hogy eljöjjön hozzám megbeszélni a történteket. Eközben én kezdtem visszakapni az erőmet. A tudat, hogy a szerelmünk és a házasságunk még mindig megmenthető és még mindig él köztünk, visszahozott a hétköznapokba. Ismét rendesen étkeztem, odafigyeltem önmagamra, az egész délutánom azzal telt, hogy próbáltam összeszedni magam. Másnap reggel gyorsan letusoltam, felvettem egy csokoládébarna szoknyát, hozzá egy tejeskávé színű felsőt. Felhívtam Pete-et, aki örömmel hallotta, hogy vissza akarok menni a férjemhez, így segített kissé elfedni az elmúlt napok látható nyomait. Majd ismét hazamentem, elbúcsúztam Stephanie-tól, aki még aznap haza akart menni. Jane megígérte, hogy kiviszi a reptérre. Így nyugodtan indultam el haza. A kapukódot gyorsan beütöttem és feltűnés nélkül hajtottam a garázshoz. Leparkoltam a Ferrarit, majd kiszálltam. Előkerestem a táskámból a kulcsot és elindultam a bejárati ajtó felé. Valahogy a kulcs nem passzolt a zárba, pedig biztos voltam benne, hogy nem tévedtem. És akkor eszembe jutott. Seb gyakran hagyja a kulcsot a zárba. Így kénytelen voltam csengetni. Türelmesen vártam, míg odaért. Hallottam, ahogy elfordítja a kulcsot a zárban, majd kinyitotta az ajtót. Meglepve bámult rám, szólni nem tudott. Mindketten végignéztünk a másikon. Ugyanolyan volt, mint mikor eljöttem, kivéve az álmos arckifejezését és a feldagadt száját. Majd észrevettem, hogy a kezében az én karikagyűrűmmel babrál. Odanyújtottam neki a kezem, remélve, hogy érti, mire gondolok. Egy pillanatig csak bámulta a szemeimet, majd felhúzta az ujjamra a gyűrűt.

-Hiányzott.- suttogtam, mikor az ékszer ismét a bőrömhöz ért.

-Sajnálom, hogy elszúrtam.- mondta félhangosan.

-Én is.- néztem rá, majd meg akartam csókolni, de eltolt.- Most…?

-Csak a szám miatt.- mutatott rá.- Beszélni is nehéz. És nem akarom, hogy az új első csókunk szörnyű legyen.

-Mi történt veled?- érintettem meg a feldagadt részt, mire felszisszent.

-Gere, majd elmesélem!- húzott beljebb. A nappaliban, a hatalmas kanapén helyezkedtünk el. Kényelmes volt újra az ölelésében lenni. Elmesélte, hogy mi történt vele, míg nem voltunk együtt, majd én is elmondtam mindent. Kölcsönösen bocsánatot kértünk és meg is bocsátottunk.- Azért még lenne egy dolog, amire kíváncsi vagyok.- mondta, miközben a hajammal játszott.

-Mondd, mit nem mondtam még el?- érdeklődtem.

-Ugye nem akarod megtartani a mostani súlyodat? Mert az egy dolog, hogy vékonyabb vagy, de szörnyen lógnak rajtad a ruháid és amikor hozzád érek, olyan, mintha egy csontváz lennél.

-Lehet örülni, mert vissza akarom nyerni a versenysúlyomat.- adtam egy puszit az arcára. Szerencsére ez nagyjából sikerült addigra, mire mennünk kellett Angliába. Kedden éppen pakolásztam, mikor Seb lépett be a hálóba. Hangtalanul mögém lopózott, majd átölelte a derekam.- A szívbajt hozod rám.- mondta neki, miközben megfordultam az ölelésében.

-Bocsi.- vigyorgott, majd közelebb húzta az arcom és megcsókolt. Úgy 2 hét telhetett el az utolsó csókunk óta és be kellett látnom, hogy jobban hiányzott, mint gondoltam. Talán ennek is köszönhető, hogy csak azért hagytuk abba, mert megcsörrent a telefonunk. Mindkettőnké egyszerre.

-Christian küldött egy sms-t, hogy ne felejtsem el, hogy még ma éjszaka elrepülünk Silverstone-ba.- közöltem, miközben visszatértem a pakolászáshoz.

-Szintén zenész.- ült le az ágyra. Nem szólt semmit, csak nézte, amit csinálok.- Örülök, hogy már nem esnek le a cuccaid.- jegyezte meg, ránézve a farmeromra, ami még mindig nagy volt.

-Én is örülök, de még mindig nem tökéletes a dolog.- tettem el néhány Red Bullos pólóját a bőröndjébe.- De a szünetig még van időm visszaszedni azt a néhány kilót.

-A szünetig?- érdeklődött, miközben lehúzott az ölébe, ismételten kizökkentve a pakolásból.

-Igen. Mondtad, hogy a szünet első hetét Finnországban töltjük, a rally miatt, majd a 2. hetet a szüleidnél, és a maradék másfél hetet meg itthon. Abban a maradék másfél hétben 3 fotózásom is lesz, amiket most kellene megcsinálnom egy-egy futam közben, de Pete azt mondta, hogy amíg nem vagyok a topon, addig nem hajlandó képeket készíteni rólam.

-Nem is kell, hogy mindenki lássa a feleségemet egy vita után.- csókolt bele a nyakamba. Nagy nehezen sikerült kiszabadulni a karjai közül. Biztos voltam benne, hogy ha nem fenyegetne az elkésés veszélye, képes lennék folytatni a dolgot, de jelenleg nem volt szükségem még több vitára. És egy mérges csapatfőnök valószínűleg vitázni fog velünk, ha lekéssük a gépet.

41. rész

Este 11-kor arra vártunk a reptéren, hogy a gépünk végre felszálljon. Merthogy késett a gépünk.

-Amint meglátom a kedvenc csapatfőnökünket, kérdőre vonom, hogy miért nem lett volna jó neki, ha mi csak a reggel 8-kor induló géppel megyünk.- morogtam.

-Kicsim, időnk, mint a tenger!- húzott magához Sebastian.- Nekem csak az a fontos, hogy veled legyek.

-Annyira hiányoztál.- súgtam, miközben elindultunk a gépünk felé.

-Te is nekem.- cirógatta meg az arcom. A sok várakozás után egészen gyorsan feljutottunk a gépre. Kényelmesen elhelyezkedtem a puha első osztályú ülésen, majd a fejemet a férjem vállára hajtottam.

-Nem…- kezdtem volna a kérdésem, de szinte azonnal belevágott.

-Csak meg ne kérdezd, hogy baj-e.- adott a fejemre egy puszit. A repülőút nem volt hosszú, de nekem sikerült elaludnom. A reptérről egyből egy szállodába mentünk, ahol szinte azonnal kidőltünk. Másnap reggel a telefon keltett. A recepcióról telefonáltak, mivel a szoba foglalásakor a mi kedves Christianunk ébresztést kért reggel nyolcra. Morcosan vonultam be a fürdőbe, hogy nagy nehezen embert faragjak magamból. Reméltem, hogy nem futok össze egyhamar Mr. Hornerrel, mert azt nem rakja zsebre, amit tőlem kapni fog. Sebastian próbált nyugtatni, mondva, szerda van, pihenjünk egy kicsit, ránk fér a lazítás. Kissé jobb kedvvel mentem le reggelizni. Majd miután elfogyasztottuk a rendelt ételt, Seb elhatározta, hogy menjünk ki a pályára. Alig értünk ki, már észre is vettem Petrát, aki aggódva pillantott ránk, majd mikor látta, hogy kéz a kézben, szerelmesen sétálunk felé, kissé megnyugodott.

-Sziasztok!- köszönt, miközben azért komolyan végigmért minket.

-Szia, csajszi!- mosolyogtam és átöleltem. Közben azért el sem engedtem a Sebi kezét.

-Jól vagy? Úgy tűnik, hogy fogytál.- vizslatott végig komolyan. Elindultunk a motorhome felé.

-Valóban fogytam, de ne aggódj, minden egyes dekát vissza fogok szedni.- mosolyogtam, miközben a férjem karja a derekamra fonódott. Bent beszéltünk egy-két emberrel, majd a pilótám kitalálta, hogy ideje végigsétálni a pályát.

-Nincs kedvetek velünk jönni?- lépett oda mellénk Adam társaságában.

-Mennék szívesen, de 10 perc múlva jelenésem van Adrian-nél.- mondta Petra.

-És te, Ada?- pillantott rám Seb.

-Ha nem zavarok…- néztem rá, mire a kezét nyújtotta, felhúzott és forrón csókolt.

-Szerinted zavarnál?- súgta és kifelé húzott. Már csak inteni tudtam barátnőmnek. A mérnöke és néhány szerelő (köztük Adam) tartott velünk. Egy percre nem volt hajlandó elengedni, pedig elég gyakran el akartak minket rángatni egymás mellől.  Ő azonban egyetlen pillanatra nem engedte el a kezem, mindenkinek, aki négyszemközt akart beszélni vele, azt mondta, hogy előttem is nyugodtan mondhatják, úgyis mindent megtudnék. Kellemes volt sétálni Silverstone-ban.

-Mi lenne, ha megnyernéd a versenyt?- kérdeztem a drágámat, miközben beértünk a célegyenesbe.

-Megnyerni a versenyt… az a halál lenne a te Jenson-ödnek hazai közönség előtt.- mosolygott gúnyosan. Útközben elkerültük egymást Button-nel és Sebnek nem igazán tetszett, hogy a legnagyobb riválisával ennyire jóban vagyok.

-Szerinted miért téged kértelek arra, hogy nyerj?- mentünk be a bokszutcába ott, ahol alapesetben mindenki kijött.

-Talán, mert én vagyok itt.- rántotta meg a vállát, mire gyengéden fejbe vágtam.- Jól van. Ezt megjegyeztem.

-Reméltem is.- vigyorogtam el, majd felugrottam a hátára. Így cipelt egészen a felségterületünkig.

-Mi van itt? Óvoda?- lépett elénk Christian kissé morcosan.

-Kérlek, Chris, ne ess most nekünk, mert akkor én sem fogok szépeket mondani.- mondtam, miközben ismét a lábaimon álltam.- Lenne mibe belekötnöm.

A férfi nem felelt semmit, csak forgatta a szemeit. Így vettem a bátorságot és elindultam megkeresni a lányokat és a párjaikat, remélve, hogy este esetleg együtt tudunk vacsorázni.

42. rész

Az napunk hátralévő része is azzal telt, hogy minél többet idétlenkedjünk. A végén már maga Christian kért meg minket, hogy menjünk el, mert már felforgattuk az egész csapatot. A vacsora is jól sikerült, tőlünk zengett az egész szállodai étterem. Majd gyorsan el is jött a péntek. A mi csodás péntekünk. Tökéletesebb már nem is lehetett volna, hiszen Seb parádézott. Szombaton a 3. szabadedzésen a 4. lett, de ez nem keserítette el, sőt… meg is nyerte az edzést. Majd másnap a versenyt is. Láttam a szemében, hogy ez mekkora elégtétel neki Jenson-nel szemben. Én pedig büszkén kihúztam magam és tudtam, hogy elmondhatom, ő a férjem. Talán ennek tudható be, hogy vigyorogva sétálgattam a bokszutcában, majd csatlakoztam a nagy ünnepléshez. A tömegen nem nagyon sikerült átjutnom, de nem is nagyon igyekeztem. Most ő volt a középpontban és ez így volt tökéletes. Nem sokkal később azért megtalált. Éppen azon nevettem, ahogy a csupa pezsgős Adam kergette Petrát.

-Végre megvagy!- kiáltott Seb, mikor a közelembe ért.

-Nem voltam elveszve.- mosolyogtam, miközben végigmértem és megállapítottam, hogy mind a ruhájából, mind a hajából csöpög a pezsgő. Egy pillanat alatt végigfutottak a lehetőségek az agyamon. Beláttam, hogy esélyem sem lenne elfutni előle, így maradtam annál, hogy a nyakába ugrottam.

-Nem zavar, hogy ragadni fogsz te is?- kérdezte, de azért szorosan ölelt.

-Miért zavarna? Hiszen csak a férjemhez ragadok hozzá.- nevettem és megcsókoltam. Majd összeszedtük magunkat és visszamentünk a szállodába. Összepakoltunk, letusoltunk, majd irány az ágy. Reggel kivételesen nem voltunk mérgesek Christianra, amiért a korábbi gépre foglalt helyet, mivel az úti célunk Németország volt. Egy rövid repülőút után már le is szálltunk a Frankfurt am Main-i repülőtéren. Kissé izgatott voltam, de próbáltam rejtegetni.- És most merre?- kérdeztem, mikor már a csomagjaink is megvoltak.

-Megyünk a parkolóba. Ott vár ránk egy Audi A5, amivel hazakocsikázunk.- indult meg a bejárat felé, mire megtorpantam.

-Egy Audi A5?- visszhangoztam.

-Azt mondtam. Nemrég vettem.- rántotta meg a vállát, megfogta a kezem és próbált elhúzni, de nem nagyon akarózott menni.- Kicsim!- lépett mellém és szorosan magához húzott.- Ha nem sietünk, ránk találnak a firkászok és akkor nincs nyugtunk.- súgta a fülembe és utána belecsókolt a nyakamba.

-Menjünk!- feleltem elkábulva. Neki is indultunk, majd nem sokkal később egy csodaszép, fekete bőrüléses, ezüstszínű kocsiban ücsörögtem, amivel Seb Heppenheim felé száguldott. Már hozzászoktam a vezetési stílusához, meg sem ijesztett az átlag 180 km/h. Nem kellett túl sok idő, hogy megérkezzünk oda, ahol már vártak minket. A kisváros egy csendes utcájában álltunk meg. A ház, ami előtt parkoltunk, kétszintes volt, fehér és barátságos. Alig nyitottam ki az ajtót és léptem ki az utcára, kicsapódott a bejárati ajtó és Fabian kezdett felénk rohanni.

-Sebastian!- kiáltotta vidáman, majd a bátyja nyakába ugrott.

-Szia, öcsi!- mosolygott az említett és megszorongatta a kissrácot. Miután letette, a srác felém fordult.

-Ada!- vigyorgott, majd engem is megölelgetett.- Hiányoztatok!

-Ti is nekünk.- válaszoltam és nem csak az illem beszélt belőlem. Elindultunk befelé, ahol a családból csak Heike tartózkodott.

-Sziasztok!- jött elénk és kaptunk 2-2 puszit.- Örülök, hogy itt vagytok!

-Mi is!- mondta Sebi, miközben leült a nappaliban, engem pedig az ölébe húzott.- Apa? Lányok?

-Dolgoznak. Azt mondták, igyekszenek haza.- felelt a nő. Beszélgetni kezdtünk és kielemeztük a kapcsolatunk válságperiódusát is. Néhány résznél kissé összerezzentem, de olyankor Sebastian mindig átölelt, nyugtatott és csókolgatott.

-Gyere, van még egy meglepetésem.- húzott fel a kanapéról, mikor már mindent megbeszéltünk. Kimentünk a házból és a bal oldali szomszéd felé közelítettünk. Egy nagyon hasonló ház volt, kifejezetten tetszett.

-Seb, nem kellene így berontanunk.- mondtam neki, mikor csak egyszerűen benyitott.

-Miért rontanánk be, ha a ház a miénk?- mosolygott rám, mire nekem kikerekedtek a szemeim.

-A miénk?- döbbentem meg.

-Itt is kell egy ház.- rántotta meg a vállát. A nyakába ugrottam és forrón csókoltam. Ő sem tétovázott, felkapott és meg sem állt a hálóig velem. A szakításunk utáni első együttlétünk volt… a legfontosabb együttlét az életünkben.

43. rész

Mivel vacsira mindenféleképpen át kellett mennünk, addigra elő is bújtunk a kis otthonunkból. Seb nem panaszkodhatott, rendesen ettem. Még mindig nem tetszett neki az alakom és ezt néha hangsúlyozta, majd mindig hozzátette, hogy ez az ő hibája.

-Mi lenne velem nélküled?- kérdezte, mikor már az ágyunkban feküdtünk.

-Csak te tudhatod.- mosolyogtam, miközben a kezével játszottam.

-Azt hiszem, hogy az lenne a világvége…- morfondírozott.- Igen, ebben biztos vagyok.

-Örülök neki.- hajoltam oda hozzá és megcsókoltam.

-Amúgy neked milyen fotózásaid lesznek a szünetben?

-Lesz egy fürdőruhás egy divatkatalógusnak, lesz valami videokliphez egy, meg egy újabb Red Bull promóció.

-Red Bull promóció?- csillant meg a szeme.

-Azt hiszem.- rántottam meg a vállam. Nem tudtam, hogy minek örül ennyire. Abban a pillanatban nem is foglalkoztam a dologgal, jól éreztem magam a karjaiban. A következő hét boldogan és eseménydúsan telt, belegondolva, hogy otthon voltunk, Heppenheimben. Tetszett a kisváros hangulata, az emberek szeretete és a családom. Majd eljött az idő, hogy kimenjünk a pályára. Szerdán reggel átmentünk Seb szüleihez reggelizni és elköszönni… estig. Ők is jönnek utánunk, de sajnos erre a napra még nem kaptak szabadságot.

-Anya, nem mehetnék el?- könyörgött Fabian Heike-nek.

-Kisfiam, majd megyünk együtt este.- felelte a szigorú anya. Ezen ment a vita napok óta. Sebastian mellettem ült és tömte a fejét.

-Mondj már valamit.- bökdöstem meg.

-Nem tehetek semmit.- motyogta és újra enni kezdett.

-Heike, szívesen elvisszük Fabian-t.- néztem anyósomra. Muszáj volt tennem valamit, hogy elkerüljük a világméretű családi viszályt.

-Tényleg?- kérdezték egyszerre hárman.

-Nem fog zavarni. Én örülnék, ha velünk jöhetne.- mosolyogtam rá a nőre.

-Hozom a cuccom.- ugrott fel Fabi és elrohant az emeletre.

-Kisfiam, tényleg nem fog zavarni az öcséd?- ült le velünk szemben a nő.

-Ma nem nagyon csinálunk semmit. Nincs hol zavarni.- válaszolt Seb. Gyorsan befejeztük az étkezést, majd irány a pálya. Kicsit több, mint 2 óra kellett, hogy odaérjünk. Alig parkoltunk le, Tommi (Seb nagy barátja, aki mindenhol ott van) már ott is volt, hogy átadja a jegyeket.

-Haver, irány Christian! Nincs valami jó kedve.- húzta el a száját a srác, majd megindult a bokszutca felé.

-Kicsim, meglesztek?- fordult felém.

-Menj csak!- húztam vissza magamhoz egy csókra. Ezt is csak a mi kedves Tommink szakította meg egy köhögő rohammal.

-Abba lehet hagyni.- mondtam neki durcásan, majd elindultam Fabiannal az oldalamon. A bokszutcába érve láthattuk, hogy már rengetegen vannak. Alig tudtunk közlekedni az emberek között, szlalomoznunk kellett, hogy ne menjünk neki senkinek.

-Sziasztok!- jött szembe vigyorogva Kimi. Fabian egyből le is fagyott. Tudtam, hogy volt már kinn futamon, de nem nagyon engedték neki a szülők, hogy össze-vissza mászkáljon.

-Szia!- köszöntem én is neki és kaptam 2 puszit.

-Szia, Kimi vagyok!- nyújtott kezet a mellettem ácsorgó gyereknek.

-Fabian Vettel!- motyogta végül és kissé remegve, de ő is kinyújtotta a kezét. Kezet fogtak, majd végre a férjem öccse is felengedett egy kicsit.

-Maradnék szívesen, de rohannom kell. Később azért nézzetek be, jó?- kért, majd ment is.

-El sem hiszem.- nézett rám a kissrác.

-Ha kicsit ki tudlak húzni a szüleid felügyelete alól, akkor hidd el, olyanokat látsz majd, amiket más nem.- mosolyogtam és közben lassan elértünk a Red Bullhoz.- Előbb bemenjünk az Energy Station-be, vagy inkább nézzünk szét, hogy mit csinálnak a srácok?

-Menjünk inkább a srácokhoz.- élénkült fel. Így be is mentünk a bokszba, majd szétnéztünk. Éppen Seb autóját kezdték összerakni. A párom és Webber pedig Christiannal csevegtek. Eléggé komoly volt a tekintetük.

-Mi lenne, ha megkeresnénk az egyik barátnőmet és együtt leülnénk sütizni, amíg várunk?- vetettem fel az ötletet, látva, hogy jelenleg Seb nem tud velünk foglalkozni.

-Jó. De utána megkeressük Kimit?- csillant meg Fabian szeme.

-Persze.- nevettem és elindultunk vissza, a motorhome-ba.

44. rész

Szerencsére mind Petrát, mind Adamet gyorsan megtaláltuk. Nem kellett nagyon keresgélnünk, az egyik sarokban búcsúzkodtak. Mire odaértünk, a srác már távozott. Én szereztem mindhármunknak sütit, majd jöhetett a beszélgetés. Barátnőm rengeteg figyelmet szentelt Fabianra, itta a szavait és teljesen el volt ájulva tőle.

-Csajszi! Te nem gondolkoztál még azon, hogy kellene egy saját baba?- kérdeztem hirtelen.

-Saját baba? Nekem?- bámult rám tátott szájjal.

-Igen, neked. Hiszen annyira jól bánsz velük. Tuti, hogy te lennél a világ legjobb édesanyja.

-Még nincs tervben. De… lehet, hogy oda kellene venni.- nézett el a semmibe. Tudtam, hogy látja maga előtt a jövőjét.

-Amíg te ennyire tervezgetsz, mi meglátogatjuk a pirosokat.- mosolyogtam Fabianra, aki egyből felpattant. Úgy vettem észre, hogy Petra nem nagyon észleli a dolgokat, úgyhogy én is felkeltem mellőle és elindultunk a Ferrarihoz. A paddock tele volt fotóssal és médiával. Rólunk is készült néhány kép, de nem nagyon foglalkoztatott a dolog. Igyekeztünk, hogy minél hamarabb bejussunk a Ferrari-homeba, de sajnos nem voltunk elég közel egymáshoz. Szerencsére feltűnt a piros épület és mi be is léptünk.

-Ada!- lépett elénk egyből Anabell és szorosan megölelt.

-Szia!- mosolyogtam én is.- Kimi merre jár?

-Benn van a szobájában. Éppen azért jöttem, hogy szerezzek némi szendvicset neki.- mosolygott ránk, majd ránézett a mellettem álló fiúcskára.- Te lennél a mi kicsi Sebastianunk öccse?

-Igen.- vigyorgott a kissrác.

-Kimi megígérte Fabiannak, hogy beszélhetnek majd, csak rohannia kellett, mikor találkoztunk.- meséltem. Közben Bell a pulthoz lépett és kért egy salátás szendvicset Kiminek.

-Akkor itt a remek alkalom, hogy beszéljetek. Jelenleg rengeteg ideje van. Már kiosztott egy halom autógrammot, elmenni meg csak akkor tudunk, hogyha vége a bokszlátogatásnak.- vette el a lány a felé nyújtott tányért, majd elindult a folyosón.

-Menj nyugodtan, Fabian!- taszítottam meg egy kicsit a kisfiút, aki lefagyott a hirtelen lehetőségtől. Nem volt nehéz megérteni, hogy számára ezek a pilóták elérhetetlenek. Persze, Seb más, hiszen ő a bátyja, de a többiek… Mind nagy emberek, akikkel nem beszélhet minden nap. Megértettem az ijedtségét. Követtem a jól ismert szobáig. Anabell lépett be először, majd mi. Kimi az ágyon ücsörgött és egy Red Bulletint olvasgatott.

-Azt hittem, már erre sem néztek.- mondta, mikor meglátott minket. Hellyel kínáltak, majd beszélgettünk. Kimster szórakoztatta Fabit, mi pedig Anabellel tárgyaltuk meg a fontos dolgokat. Egészen addig maradtunk, amíg Seb nem hívott, hogy végzett, mehetünk a szállodába. A parkolóban találkoztunk és mire visszaértünk a szállásunkra, ott volt a kis családunk is. Együtt mentünk vacsorázni, majd mindenki elvonult a saját szobájába. Sebastiannal együtt tusoltunk, ami kicsit tovább tartott, mint általában. :P majd gyorsan ágyba bújtunk, hiszen másnap reggel korán keltünk. Az ébresztő után (köszönet érte Christian Hornernek) rendeltünk reggelit. Mikor letettem a tálcát az asztalra, megakadt a szemem az újság címlapján: „SEBASTIAN VETTEL LESZ A FERRARI ÚJ PILÓTÁJA?!” Belelapoztam az újságba, végigfutottam a cikken, majd megnéztem a képeket. Nevetnem kellett.

-Mi ennyire vicces?- lépett mellém Seb.

-Csak ez.- nyomtam a kezébe. Gyorsan elolvasta, majd elmosolyodott. - Abból, hogy tegnap elmentetek meglátogatni Kimit, ezt vonták le?- húzta fel a szemöldökét.

-Úgy tűnik. Majd tisztázod?- öleltem át a vállát.

-Mint mindig.- adott egy csókot. Mindketten megreggeliztünk, majd felvettük a szokásos Red Bullos öltözetet. Szóltunk a többieknek, hogy megyünk, majd a pályára hajtottunk. A bokszban szinte azonnal összefutottunk egy mérges csapatfőnökkel.

-Chris, megmagyarázzuk!- emeltem fel a kezem védekezően.

-Nagyon remélem. Irány az iroda!- mondta mérgesen. Úgy kullogtunk be az irodába, mintha mi tettünk volna rossz fát a tűzre. - Mégis mi ez?- vágta elénk az újságot.

-Eszemben sincs elmenni a csapattól. Mindössze annyi történt, hogy tegnap, amíg mi megbeszélést tartottunk, Ada és az öcsém átmentek Kimihez és Anabellhez.

-Biztos?- emelte rám a tekintetét a férfi.

-Fabiannak Kimi a kedvenc versenyzője Sebastian után. És nem mindennap találkozhat vele. Csak feldobtuk egy kicsit a napját.- magyarázkodtam.

-Elhiszem. De nem akarok hasonló cikkeket látni a jövőben.- ült le a férfi és elengedett minket. Alig léptünk ki az irodából, Petra jelent meg és magával rángatott a mosdóig.

45. rész

Alig tudtam megállni a lábamon, annyira rohant barátnőm. A mosdóban adott egy fél percet, hogy levegőhöz is jussak, majd nagy szemekkel rám bámult. Fogalmam sem volt, hogy mi a helyzet.

-Honnan tudtad?- szegezte nekem a kérdést.

-Tessék?- bámultam rá meglepve.

-Azt mondtad, hogy jó anya lennék. Miért?- toporgott.

-Csak abból szűrtem le, ahogy Fabiannal viselkedtél.- feleltem diplomatikusan.

-Hogy mondjam meg neki?- kérdezte és fel-alá kezdett járkálni.

-Petra, nyugodj meg és magyarázd el, hogy mi a helyzet, mert nem értelek.- fogtam meg a karját.

-Terhes vagyok.- nyögte ki.

-Ez remek hír!- öleltem meg a lányt.

-És hogy mondjam meg Adamnek?- esett kétségbe.

-Úgy, ahogy az előbb nekem. állj elé, mondd, hogy csodálatos dolog történt és hogy lesz egy kisbabátok.

-Ő nem akar gyereket.- rázta meg a fejét.

-Ki is mondta?- lepődtem meg.

-Igen.- bólintott.

-És mégis mikor?- faggattam tovább.

-Úgy 1 éve.- dünnyögte a lány.

-1 év alatt annyi minden megváltozik. És nem hinném, hogy pont Adam mondaná azt, hogy nem kell neki a közös bébitek.

-Szerinted beszéljek vele?

-Igen, méghozzá most azonnal.- állítottam a tükör elé. Gyorsan rendbe szedtem, majd együtt mentünk ki a csapathoz. Éppen a Seb autóját bütykölték a szabadedzés kezdéséhez. Párom is ott állt mellettük már overallban és Tommival beszélgetett. Odamentünk hozzájuk.- Édesem, kölcsönkérhetem egy fél pillanatra Adamet?

-Amit csak akarsz, édes.- vigyorgott rám, majd szólt a szerelőjének. Ő egyből ott is volt előttünk.

-Sziasztok, lányok! Mi ilyen halaszthatatlan?- mosolygott ránk.

-Petrának lenne egy bejelenteni valója.- mondtam, még mielőtt a lány tiltakozik.

-Mondd csak, kicsim!- fordult felé a srác.

-Én…- akadt el és láttam, hogy fél. Kissé arrébb húzta a párját és suttogni kezdett.

-Mi ez a nagy titkolózás?- ölelte át a derekam Sebi és az állát a vállamon támasztotta meg.

-Amint Petra megnyugodott, elmondom.- adtam egy csókot a frissen borotvált arcára.

-Te tudod.- felelte és együtt fordultunk vissza Tommie felé.

-Ugye, tisztában vagytok vele, hogy még mindig meg vagyok sértődve?- méregetett minket, majd az ujjamra bökött, amin a karikagyűrűm virított.

-Majd rólad nevezzük el az első közös macskánkat- kezdte Seb, majd a fülembe súgva fejezte be- főleg, hogy csak kutyánk lesz.

-Mit pusmogtok ti ketten?- húzta össze a szemöldökét. Kedvesem már éppen szólásra nyitotta a száját, mikor hallottuk, ahogy Adam vidáman felkiált, majd felkapja menyasszonyát és megpörgeti.

-Most elmondod?- kérdezte Sebastian.

-Jön az első kis szerelő vagy éppen belsőépítész.- mosolyogtam. Odamentünk gratulálni, majd megjelent Christian és mindenkit elküldött dolgozni. Petra repkedve ment Adrian Newey után, Adamnek pedig nem kellett Red Bull ahhoz, hogy meglegyenek a szárnyai.

-Nekünk mikor jön az első?- ült fel Seb a szerszámtároló dobozok tetejére.

-Tessék?- lepődtem meg.

-Tudom, tudom, nem most.- szontyolodott el.

-Csak megleptél. Nem hittem, hogy 22 évesen eszedbe jut a gyerekvállalás.

-Már megtaláltam életem szerelmét. Feleségül is vettem. Van egy csodaszép házunk, ami hatalmas, autónk egy pár, tökéletes anyagi háttér. Kell még valami?

-Mérhetetlen nagy szeretet.- hajoltam oda hozzá és forrón megcsókoltam.

-Fiatalok, a hálószobátok nem itt van.- lépett mellénk Tommie.

-Kellene neked már egy nő.- mordult fel Seb, majd újra az ajkaimra tapadt.

-Csak szólok, hogy 2 perc múlva bekapcsolnak a kamerák és egy tucat ember várja, hogy megmutasson titeket összetapadva a nagyvilágnak. De ha ez nem lényeg…- vonogatta a vállát és ott is hagyott minket.

-Pár fejbekólintás és minden rendben.- nevetett Sebastian, majd lehúzta a karikagyűrűjét. - Vigyázol rá, amíg vezetek?

-Ez csak természetes.- nyomtam az arcára egy puszit, a gyűrűt pedig a nyakláncomra fűztem. Bekapcsoltak a kamerák, majd 5 perccel később megkezdődött a szabadedzés. Nem rohantunk, hagytuk a többieknek, hogy menjenek. Mielőtt Seb kiment, adtam egy csókot a sisakjára is. Ezt láthatta az összes német és hallottam a hatalmas üdvrivalgást. Remélem, hogy ez akkor sem lesz máshogy, mikor a hétvége folyamán bejelentjük, hogy összeházasodtunk.