Az élet nehézségei

55. rész

Ha nem vagyok ott velük és nem kórházban vagyunk, tuti, hogy Sebastian nekiesik Kiminek. Sosem láttam még ennyire morcosnak és haragosnak a szerelmem. Fel is álltam Kimi mellől és odamentem hozzá.

- Seb, hagyd abba!- érintettem meg a mellkasát. – Nem kell, hogy nekiess.

- Akkor abba lehet hagyni a rád vonatkozó megjegyzéseket- nézett még mindig izzó szemekkel finn kollégájára.

- Jól van, Sebastian, higgadj le! Nem akartam rosszul szólni. Bocsánat!- mondta Kimi, miközben felemelte a kezeit.

- Mi lenne, ha kimennénk levegőzni? Bell is csak később fog felébredni- ajánlottam kedvesemnek. Még egy mérges pillantást vetett az ágyon fekvő barátjára, majd elindult kifelé. Én bocsánatkérően néztem Kimire, mire ő csak megrázta a fejét. Sebastiannal csak a folyosó végén lévő teraszig mentünk. Kinn nekitámaszkodott a korlátnak és mélyen beszívta a levegőt. Nem szóltam semmit, vártam, hogy mit fog mondani.

- Megbántottalak?- kérdezte, de a szeme csukva volt. Talán nem mert rám nézni.

- Csak rosszul esett, hogy majdnem durva voltál – válaszoltam őszintén.

- Sajnálom!- nézett rám. A kék szemeit az enyémekbe fúrta. – Nem akartam. Bocsánat!

- Nem tőlem kell bocsánatot kérned- léptem oda hozzá és megöleltem.

- Tudom, hogy nem akartál rosszat. De nem akarom, hogy felemlegesse bárki is- mondta, majd belecsókolt a nyakamba.

- Ezek után már senki nem fogja megemlíteni, ebben biztos vagyok- léptem hátrébb egy lépést. – Mi lenne, ha visszamennénk?

- Jól van, menjünk- sóhajtott egy nagyot. – Remélem, hogy Anabellnek nem lesz semmi baja.

Teljesen egyetértettem ezzel a kijelentéssel. Visszatérve a kórterembe a 2 fiú kibékült, az én legnagyobb örömömre. Míg vártuk, hogy barátnőm felkeljen, beszélgettünk egy kicsit. Kimi éppen azt tervezgette, hogy miként is fog rajthoz állni Szingapúrban. Megmondta, hogy nem hajlandó kihagyni egy versenyt sem. Eközben kezdett ébredezni barátnőm.

- Hol vagyok?- kérdezte kissé kábán. Odaültem mellé és mutattam a fiúknak, hogy egyelőre csendet kérek.

- A kórházban vagy. Tegnap elájultál az injekció után- feleltem neki.

- Oh, ne. De ugye minden rendben?- kérdezte idegesen.

- Ne aggódj, Lucas megvizsgált és azt mondta, hogy délután már mehetsz is- simogattam meg az arcát.

- Utálom a kórházakat- motyogta mérgesen. – Főleg, ha idegenekkel zárnak egy szobába- duzzogott tovább.

- Akkor talán most nem annyira utálod a kórtermet- böktem mosolyogva a szomszéd ágy felé. Odafordította a fejét, majd kissé sírásra görbült a szája.

- Hogy érzed magad? Minden rendben? Nem fáj semmid?- kérdezte Kimi buzgómócsingként.

- Jól vagyok. Csak kicsit szomjas vagyok- mondta a lány kissé megilletődve.

- Tessék!- nyújtottam felé egy ásványvizes palackot. A fél liter vízből semmi nem maradt.

– Köszönöm, most már jobb!

- Nincs mit! De mi most megyünk, nektek van miről beszélnetek- néztem először a lányra, majd a férfire.

- Megtennétek valamit?- kérdezte Kimi, mialatt én odamentem Sebastianhoz.

- Mi kellene?- kérdezte párom.

- A mobilom, meg ami mellette van az asztalon, otthon. Elhoznátok nekem?- nézett ránk kérlelően.

- Persze! És megnyugtatjuk Ramiékat is, hogy az agybajodból nem gyógyultál ki- felelte Seb nevetve.

- Vicces!- nyújtotta ki a nyelvét ránk. Nevetve hagytuk őket kettesben. Tudtuk, hogy Kiminek most van miért bocsánatot kérnie és ez időbe fog telni. Inkább felhívtuk Ramit, aki mondta, hogy még ott vannak Kimi házában, így megbeszéltük, hogy megvárnak minket.

56. rész

Gyorsan odaértünk a Räikkönen-házba. Alig hajtottunk be és szálltunk ki, Paula rohant elénk. Azt sem tudtuk, hogy itt van.

- Gyerekek, hogy van Kimi? És Anabell? Ugye, nincs komoly baja?- állított meg minket.

- Ne tessék aggódni!- kezdte Seb és rátette a kezét Paula vállára. – Kimi remekül van, éppen azt tervezi, hogy miként állhat rajthoz a hétvégén. Anabell pedig nemrég ébredt, de egészségesebb, mint valaha.

- Oh, ez annyira megnyugtató- sóhajtott mélyet az asszony, majd befelé terelt minket. – Gyertek, gyerekek, hamarosan kész az ebéd.

- Minden rendben?- kérdezte Rami, nyakában a kisebb fiával.

- Jól vannak- mosolyogtam, majd bementem a nappaliba. Az asztalon meg is láttam a keresett telefont, mellette pedig Bell eljegyzési gyűrűje volt. Elmosolyodtam a dolgon.

- Mit találtál?- ölelte át a derekam hátulról Sebi. Felvettem az ékszert és megmutattam neki. – Akkor értem már, mi olyan fontos.

- Vissza kellene vinni nekik – adtam egy puszit kedvesem arcára.

- Menjünk- ragadott karon. – Rami, visszamentünk a kórházba. Mondd meg anyukádnak, hogy ebédre jövünk.

- Megmondom. De mi ez a nagy rohanás?- nézett utánunk. Mi kéz a kézben mentünk eléggé gyorsan a kocsihoz, ami az én Ferrarim volt.

- Csak van valami, ami nélkülözhetetlen – mondtam még, mielőtt beszálltam a kocsimba. Majd belepréselődtem az ülésbe, de nem volt kellemetlen. Már hozzászoktam, hogy Seb nem megy 200 alá, ha a Ferrari volánja mögött ült. Gyorsan meg is érkeztünk vissza. Egyből el is indultunk a megfelelő kórterem felé. Lucas jött szembe a folyosón.

- Ti nem mentetek már el egyszer?- nézett ránk még mindig álmosan.

- Neked nem kellene otthon lenned és aludnod?- kérdeztem vissza.

- Már készültem hazamenni. És ti?- kíváncsiskodott tovább.

- Kellett egy-két dolog a betegeinknek- mondta Seb. Elköszöntünk, majd bekopogtunk a megfelelő szobába. Ahogy beléptünk, egy kicsit meglepő kép tárult elénk. 2 két ágy át volt húzva, ki lettek szedve a közöttük lévő éjjeli szekrények és a kis párocska ott feküdt egymás mellett.

- Egészen más- nevettem fel. Ők is rám mosolyogtak.

- Ezek hiányoztak?- adta oda Seb a kis kütyüt és az ékszert.

- Ez a kisasszonynak hiányzott- húzta a gyűrűt Kimi Anabell ujjára. – Így jobb?

- Tökéletes- mosolygott a lány, majd odabújt a fiúhoz. Majd Kimster tárcsázott a telefonon és kihangosította.

- Stefano Domenicalli- vette fel az olasz szakember a telefont.

- Helló, Stefano, Kimi vagyok!- köszönt a srác.

- Szia! Jól vagy? Hallottam a balesetedről- mondta komolyan a férfi. – Nem lenne jó, ha téged is elveszítene a csapat.

- Pont ezért hívtalak- felelte a finn. – A doki nem akarja engedni, hogy versenyezzek.

- Pedig ennek semmi akadálya- kotyogott közbe Seb.

- Helló, Sebastian!- köszönt a férfi páromnak. – Akkor el kellene intéznem az engedélyt.

- Ugyan, Stef, te ezt két perc alatt elintézed!- hízelgett Anabell. – Te vagy a legjobb nagybácsi. Ugye, nem akarod, hogy a házasságom negatívan kezdődjön, mert Kimi nyafog a Szingapúri GP miatt?

- Kicsi Bell, te mindig tudod, mit kell mondani- enyhült meg a csapatfőnök. – Elintézem a hétvégét, de minden edzés és a verseny előtt is köteles vagy megjelenni a csapatorvosnál. Világos?

- Ne aggódj, Stefano, ott leszek- ígérte meg Kimi. – Akkor holnapután!

- Holnapután! Viszlát mindenkinek!- köszönt el a férfi, majd letette.

57. rész

Nem maradtunk sokáig, mert tudtuk, hogy mit kapunk Paulától, ha nem vagyunk ott időben. Szerencsére pontosan érkeztünk és alig pakoltunk le, már mentünk is enni. Az asztal roskadásig volt étellel. Nekem nem volt szerencsém, mert előttem volt a hal. Alig ettem néhány falatot, mikor megéreztem, hogy a gyomrom rendetlenkedik. Óvatosan körbenéztem, hogy minek az illatát érzem, majd sikeresen megfejtettem, hogy a hal van rám ekkora hatással.

- Elnézést!- álltam fel és a mosdó felé vettem az irányt. Seb is felpattant és utánam akart jönni, de előtte még elhalmozták kérdésekkel.

- Mi a baj? Talán nem ízlett? Nem kell titkolni, elfogadom. Vagy van benne valami, amit nem szeret? Vagy rosszat mondtunk?- sorolta Paula.

- Nem történt semmi baj. Minden rendben van- felelte egyből Sebastian. – Megyek, megnézem, hogy mi történt.

Utánam is jött. Egyik kezemmel a mosdókagylóban támaszkodtam, a másikkal pedig az arcomat mostam hideg vízzel. Majd éreztem, ahogy egy kéz a hasamra simul és simogatni kezdi. Nekidőltem a mellkasának, becsuktam a szemem és hagytam, hogy kicsit megnyugtasson. Szép lassan már nem volt émelygés, nem volt rosszullét.

- Jobban vagy?- érdeklődött.

- Igen. Csak a hal ne legyen a közelemben- mosolyodtam el és adtam neki egy puszit. Kéz a kézben mentünk vissza. Már épp leültem volna, mikor Seb elkapta a karom. Kérdőn néztem rá, mire ő felvette az asztalról a halat és áttette az asztal másik végére. Helyet foglaltunk és folytattuk volna az étkezést.

- Valami gond volt a hallal?- nézett rám Paula. Kicsit kemény volt a tekintete.

- Csak az illata irritál- feleltem higgadtan. Odahajolt a halhoz, megszagolta, majd kissé mérgesen bámult. Már megszólalt volna, mikor Kristina felkiáltott.

- Érzékeny vagy a szagokra?- kérdezte izgatottan. Kissé elmosolyodtam, majd bólintottam. – Jaj, ez annyira szuper! Gratulálok!- pattant fel és megölelt mindkettőnket.

- Kicsim, elmondanád nekünk is?- nézett a nőre Rami.

- A feleséged csak rájött, hogy Ada terhes- mondta faarccal párom. Erre mindenki ujjongani kezdett és jöttek a gratulálni. Kissé megleptek, mert azt hittem, Kimi szólt róla. Az ebéd után hazamentünk a saját kis otthonunkba. Hiányzott már a ház és a dolgok, amik itt voltak. Végignyúltunk a kanapén és nézni kezdtünk valami filmet, de kb. fél óra után már aludtam. Mikor felébredtem, a puha ágyban feküdtem, a hálóban és mindenhol sötét volt. Felültem és felkapcsoltam az éjjeli lámpát. Fülelni kezdtem, hogy hátha hallom Sebastiant, de nem volt semmiféle zaj. Ezért felkeltem és lementem a földszintre. A hűtőn lévő mágnes alá volt egy cetli tűzve:

„Frau Vettel! Elmentem a lakásodba összepakolni a dolgaitokat, majd elviszem Anabell holmiját Kimihez. Igyekszem! Szeretlek: Sebastian”

Kissé csalódottan ültem le a konyhapulthoz és kezdtem rágcsálni az asztalon lévő pereceket. Azt reméltem, hogy mikor lejövök, átölel, elhalmoz a csókjaival, kényeztet egy kicsit. Erre egyedül vagyok egy üres házban. Végül odamentem a telefonhoz és tárcsáztam.

- James lakás!- vette fel egy férfi.

- Szia, Adam! Ada vagyok! Petra?- feleltem neki.

- Adom azonnal!- mondta, majd egy perc csend után már a lány szólt bele.

- Szia, barátném! Mi újság Svájcban?- kérdezte vidáman.

- Annyi minden történt, hogy el sem tudom mondani…- kezdtem és elsoroltam neki a szakításos-szomorkodós-balesetes-kórházas-kibékülős történetet. – Csak ennyi mindenről maradtál le.

- Párizs is nyüzsgő nagyváros, de ennyire nem- jegyezte meg. – És mi a helyzet a terhességeddel?

- Ebédnél rosszul lettem a hal szagától- nevettem, mert eszembe jutottak azok az értelmetlen képek.

- Ne aggódj, az nem olyan rossz. Én lecseréltettem Adammel a tusfürdőjét, mert rettentően zavart az illata- nevetett fel. – Azóta is emlegeti, hogy előtte meg mennyire szerettem az illatát.

- Nálunk még ilyen nem volt. Seb illata jobban vonz, mint valaha- kacagtam fel.

- Tényleg?- szólalt meg mögöttem szerelmem. Odakaptam a fejem a hang irányába. Ott állt az ajtóban, a jobb vállát az ajtófélfának támasztotta, a kezei keresztben voltak a mellkasa előtt és a jobb lába a bal előtt volt keresztben.

- Petra, én most megyek! Megjött a férjuram- kuncogtam.

- Majd beszélünk a motorhome-ban. Jó szórakozást!- köszönt el nevetve.

- Köszönjük, szia!- tettem le a telefon. Odamentem az ajtóban ácsorgó kedvesemhez és forrón megcsókoltam. – Azt hiszem, valami abbamaradt, mikor Kimi és Bell szakítottak.

- Erre gondolsz?- kérdezte és feltett a pultra. Szorosan elém állt és megcsókolt. Most nem volt senki, aki megakadályozott volna minket a befejezésben.

58. rész

A szingapúri hétvége nem teljesen úgy sikerült, ahogyan azt mi terveztük. Seb csak a negyedik lett, Kimi pedig a 10. Majd Japánban már sokkal jobb volt minden. A párom nyert, míg Kimi a 4. lett Suzukában. Jött ismét másfél hét szünet, amelyben sok került egy esküvőre is (szerencsére). A nászutat elhalasztották, de tudtuk, hogy akkor jó darabig nem fogjuk látni őket. Brazíliában megtörtént, amit nem akartunk. Jenson lett a világbajnok. Sebastian sportszerűen gratulált neki, de alig tudtam kihúzni a letörtségéből. Nagyon el volt kenődve. De a végén Abu Dhabira teljesen felpörgött és elverte a mezőnyt. Legyen bármi, tudtam, hogy ő lesz a legjobb világbajnok. A reptéren ücsörögtünk, mikor Kimi érdekes kijelentést tett.

- Ez volt az utolsó F-1-es futamom- mondta halkan. Hatalmas szemekkel bámultunk rá.

- Mit beszélsz?- kérdeztem meglepve.

- Valószínűleg elmegyek rallyzni. Ki akarom próbálni magam. És úgy nincs értelme maradni, hogy nem nyerhetek és nem verhetem el Sebastiant- viccelte el a végét.

- Bell, mit mondasz erre?- kérdeztem a lányt.

- Ha ő ezt szeretné, én támogatom- ölelte át a srác vállát.

- Utálni fogom, hogy nem vagy ott és nem hülyülünk együtt- morgott Seb.

- Ne legyél gyerek!- nevetett fel Kimi. – Apa leszel, vagy mi a fene!

- És te?- kérdezett vissza Sebi, miközben az ölébe húzott.

- Nekem van egy teljes hónapom, hogy dolgozzak az ügyön- vigyorgott a Jégember. Még hogy pókerarca van és nem beszél sokat!

- Sok sikert hozzá!- nevettem, majd felkeltem, mert mennünk kellett a gépünkhöz. Elköszöntünk a nászutasoktól és hazafelé vettük az irányt. A hosszú repülőutat egymáshoz bújva aludtuk végig. Mikor hazaértünk, Svájcban is teljesen sötét volt, úgyhogy mentünk aludni. Reggel arra ébredtem, hogy valaki rátámaszkodott a csengőre. Felkaptam egy fürdőköpenyt és álmosan lecsoszogtam a földszintre. Mikor kinyitottam az ajtót, anyámmal találtam szembe magam.

- Kislányom…- mondta, de elakadt a hangja.

- Még szóba állsz velem?- kérdeztem kissé gorombán.

- Apád meghalt szívrohamban- mondta megtörten. Felé fordultam és végignéztem rajta. Talpig feketében volt. Azt hittem, hogy majd jön a fájdalom, a könnyek, de nem… nem történt semmi. Az apám iránti érzéseim kihaltak belőlem. – Már megvolt a temetés is. Én meg akartalak várni, de…

- Nem gond. Jobb, hogy nem voltam ott- feleltem kimérten. – Segíthetek még valamiben?

- Nem, mennem kell. Még annyit, hogy két nap múlva bontják fel a végrendeletét a házban. Ott kell lenned, mert az örököse vagy.

- Majd ott leszek. És… sajnálom- nyögtem ki nagy nehezen. Anya elsírta magát és sietve a kocsihoz ment, amivel el is hajtott. Elgondolkozva mentem vissza a házba. A konyhában ott ücsörgött egy nagyon álmos Sebi. Beleültem az ölébe és odabújtam hozzá. – Mi a baj velem?- kérdeztem egy elég hosszú hallgatás után.

- Nincs veled semmi baj- adott egy puszit. – Mi baj lehetne veled?

- Meghalt az apám, de még csak nem is érzek fájdalmat. Nem érzek semmit- mondtam elmerengve.

- Tönkre akarta tenni az életed. Nem gondolom, hogy bárki felróhatná neked, hogy nem sajnálod azt a férfit, aki a pokolba is behajtott volna, hogy ne essem folt a nevén- simogatta a pocimat.

- Ugye, én sosem leszek ilyen?- kérdeztem kissé gyerekesen.

- Nem lehetsz ilyen, hiszen egy Vettel vagy- vigyorodott el. – És egy másik Vettel van a szíved alatt a méhedben.

- Imádom, hogy ennyire meg tudsz nyugtatni. Szeretlek, Sebastian!- emeltem fel a fejem és megcsókoltam. A csókunk után a kék szemek szinte perzselték a bőrömet. Engem akart, minden porcikájával. Megsimogattam az arcát, amin volt egy kis borosta. Mindig is tetszett, mert így még férfiasabb.

- Mi lenne, ha elmennénk tusolni, meg én meg is borotválkoznék, utána pedig meglátogatnánk Jane-t és Fabian-t?- kérdezte, miközben a talpamra állított.

- Az ötlet tetszik, de semmiképpen ne borotválkozz meg! Nekem így tetszel- adtam neki egy puszit.

- Ha te így szeretnéd…- mosolygott és együtt mentünk fel az emeletre.

59. rész

Valamikor 10 óra után értünk Zürichbe, de ott nem tudtuk, hogy Fabianhoz vagy Jane-hez menjünk, ezért felhívtam a lányt.

- Ada! Drága barátnőm! Ezer éve nem beszéltem veled!- szólt bele a telefonba.

- Igen, tudom. Ezért terveztük Sebastiannal, hogy meglátogatunk titeket és beszélünk végre. Csak úgy nehéz, hogy nem tudjuk, merre vagytok.

- Nálam vagyunk. De siessetek! Várunk titeket!- mondta, majd le is tette. 5 perc múlva már meg is álltunk a ház előtt. Alig szálltunk ki a kocsiból, Jane rohant felénk.

- Srácok!- ugrott a nyakunkba és percekig ölelgetett. Utána Fabian is megölelt, meg kezet fogott Sebbel és bementünk. – Cuki a pulcsid! Jól takar- jegyezte meg a lány, amikor leültünk a nappaliban.

- Tökéletes a cél érdekében- simogattam meg a hasam. Már a 4. hónapban voltam és amilyen mázlink volt, versenyhétvégére voltam kiírva.

- És fiú vagy lány?- kérdezte unokaöcsém.

- Még nem tudjuk, de névötletek már vannak- mosolygott Sebi sejtelmesen. – Viszont van itt valami, amit meg kellene beszélnünk, mert nem szeretnénk, ha bárki megsértődne.

- Mi nem vagyunk az a sértődős fajta- mondta barátnőm.

- Kimit és Anabellt kértük meg, hogy legyenek a keresztszülők- mondtam ki egy sóhaj után. – Ez nem azt jelenti, hogy nem számítunk rátok, mint nagynénire és nagybácsira. Csak velünk voltunk mostanában a legtöbbet.

- Nem kell magyarázkodni. Mi mindig mellettetek leszünk és segítünk, ha kell- mosolygott Fabi.

- Majd a következőnél. Vagy a harmadiknál- mosolygott Jane. Utána elrángatott fel, a szobájába, hogy beszélgessünk négyszemközt. Elmeséltem neki az egész Kimi-Anabell sztorit azután, hogy megvolt a baleset, utána pedig ő mesélt az apám haláláról. Azt mondta, hogy akkor kapott szívrohamot, mikor anyával rajtam veszekedtek, mert anya vissza akarta kapni a lányát. A temetésen persze ott volt az összes nagyképű „barát”, de anya csak az igazi rokonok részvétét fogadta. Elhatároztam, hogy majd beszélek vele és megpróbálom rendezni a viszonyunkat. Mikor ezt ecseteltem a lánynak, a fiúk kopogtak.

- Ebédidő van. Nem vagytok éhesek?- kérdezte kedvesem.

- Most hogy mondod…- néztem rá vigyorogva. Fogtuk magunkat és elmentünk az egyik legjobb étterembe ebédelni. Már ebédnél észre lehetett venni, hogy terhes vagyok, mert többet ettem, mint általában. De ez nem zavarta a többieket, sőt, még ajánlgatták is nekem a jobbnál jobb falatokat. Bár mindent már én sem bírtam megenni. Délután pedig elmentünk sétálni és betértünk az egyik bevásárlóközpontba, ahol megláttam egy bababoltot.

- Oda menjünk be!- előzött meg férjem. Mind a négyen bementünk és sokáig nézelődtünk a dolgok között, de nem vettünk semmit. Még volt rá elég időnk. És azt sem tudtuk, hogy fiú vagy lány. A vásárolgatás után (mert a ruhaboltokban már nem kíméltük a pénztárcánkat) elmentünk vacsizni egy pizzériába és végül hazafelé indultunk. A kocsiban beszélgettünk.

- Azt hiszem, hogy holnap át kellene menni anyához- mondtam hirtelen.

- Tudod, hogy nem fogom megtiltani neked- pillantott rám.

- Szeretném, ha velem jönnél- mondtam halkan.

- Nem vagyok biztos benne, hogy ez egy jó ötlet- fordult le a kisvárosunkhoz vezető útra.

- Anya vissza akart kapni engem. És szembeszállt apával. Te pedig hozzám tartozol. Szeretném, hogy megismerd őt és ő is megismerjen téged- magyaráztam. – Nem olyan gonosz. Csak az apám miatt volt olyan.

- Adok neki egy esélyt. De csak azért, mert neked nem tudok nemet mondani- felelte némi hallgatás után. Boldogan szálltam ki a kocsiból, hogy ennyire rendes férjem van. Szerencsésnek éreztem magam, hogy hozzám tartozott. Az este hátralévő részében az ágyban pihentünk és megnéztünk valami vígjátékot a tévében. Reggel én ébredtem korábban. Lementem a földszintre, behoztam az újságolt és egy bögre tea mellett kezdtem olvasni. Az egyik hátsóbb oldalon találtam a következő főcímet: „Sebastian Vettel apa lesz???” Majd jött a rövid, néhány soros cikkecske: „Tegnap délután a Forma-1-es pilótát, Sebastian Vettelt és feleségét Zürich egyik bevásárlóközpontjában kapta lencsevégre fotósunk. A párocska 2 barátjával vásárolgatott és betértek egy bababoltba is, ahol sokat időztek. Az egyik ruhabolt eladója (ahol vásároltak) elmondta, hogy a fiatal pilótafeleségen van némi súlyfelesleg, pedig mindenki tudja, modelkedik. Vajon meddig lesz titok a dolog? Vagy csak figyelemelterelés volt? Hamarosan kiderítjük…”

- Mit olvasol?- hallottam meg Seb kissé még álmos hangját.

- Csak az első hírt a terhességemről- tettem le az újságot, miután megnéztem a rólunk ott lévő képet. Megállapítottam, hogy nem látszik a hasam, sem a felszedett 3 kilóm.

- Eszedbe se jusson, hogy kövér vagy, világos? Nagyon csinos vagy és nekem mindig az leszel- ölelt át egyből és adott egy puszit az arcomra.

- Nem jut eszembe, mert a babánknak mindent meg fogok adni és nem érdekel, hogyha akkora leszek, mint egy bálna- álltam fel mosolyogva a székről és elindultam a hűtő felé.

- Ez a beszéd- vette a kezébe a lapot Seb. Megreggeliztünk, összeszedtük magunkat és elindultunk haza, a szülői házba.

60. rész

Gyorsabban odaértünk a házhoz, mint ahogy azt gondoltam. Kicsit ideges voltam, ahogy beütöttem a kapukódot és behajtottunk. Mikor kiszálltunk, körbenéztem. Semmi nem változott. Minden pont ugyanúgy állt, ahogy akkor, mikor elmentem itthonról.

- Mi jutott eszedbe?- ölelt meg Sebastian.

- Csak az, hogy semmi nem változott- pillantottam még egyszer a kis tóra, majd együtt mentünk az ajtóhoz. Megnyomtam a csengőt, majd vártunk. Anya gyorsan kinyitotta az ajtót.

- Ada!- nézett rám meglepve. Alapvetően a sötét színek domináltak az öltözetében, de már legalább nem feketében volt.

- Szia, anya!- mosolyogtam rá.

- Gyertek beljebb!- állt arrébb és a nappaliba terelt minket.

- Anya, ő a férjem, Sebastian Vettel- mutattam be a mellettem ácsorgó srácot.

- Örülök, hogy megismerhetem, asszonyom!- mondta kedvesem illedelmesen.

- Maradjunk a Rosalindnál, nem vagyok én olyan öreg. És te vagy a lányom választottja, úgyhogy tegeződjünk, hogyha nem esik nehezedre- mosolygott halványan.

- Szívesen- mosolygott most már Sebi is.

- Gyerekek, üljetek már le, ne ácsorogjatok!- szólt ránk, mire leültem. – Hozzak valamit?

- Nincs valami finom sütid? Valami édesre vágyom- pirultam bele, de anya csak nevetett.

- Van egy kis csokis süteményem- ment ki a konyhába és egy pillanat múlva már a kezembe is adta a tálat. – Kívánós korszak?

- Igen- felelte helyettem a kedvesem. – Otthon tele van a hűtő fagyival, a pult gyümölcsökkel, a szekrény meg csokikkal és süteményekkel.

- Ennyire nem vagyok rossz- dorgáltam meg.

- Én nem mondtam, hogy rossz- simította meg az arcom. – Csak felvázoltam, hogy mi van otthon.

- Ne civakodjatok, hiszen nincs rá semmi okotok- kérte anya, mire mi abbahagytuk a vitát. – Inkább meséljetek, hogy miről maradtam le.

Elkezdtem neki felvázolni mindent attól kezdve, hogy eljöttem az eljegyzésemről. Felváltva meséltünk a dolgoktól és a fájó pontokat próbáltuk minimalizálni. De nem hagyhattuk ki, hogy min kellett keresztül mennünk ahhoz, hogy boldogok legyünk.

- Reggel olvastam az újságot és láttalak benne titeket. Elmondhatom, hogy nem látszik rajtad semmi, kicsim.

- Csak tudnám, hogy miből vonták le ezt a következtetést, mert én nem tudom- ráztam meg a fejem.

- Édesem, ezek mindig mindenből kitalálnak valamit. És mi itt, Svájcban eléggé fontos emberek vagyunk, ezért érdekes a magánéletünk- magyarázta anyu.

- De azért mégis nyugodtabb minden, mint Németországban- jegyezte meg a férjem.

- Erről jut eszembe. Kislányom, hol szeretnél szülni?- nézett rám anya csillogó szemekkel.

- Ez egy nagyon jó kérdés volt, mert ezt még nekem sem mondta- pillantott rám kedvesem.

- Olyan helyen akarok lenni, ahol mindenki a közelemben van, de nem tudok dönteni. Mert Svájcban itt vagy te- néztem anyára – meg Jane, Fabian, Bruno és Kimiék, de Németországban meg ott van Seb egész kis családja, akik szintén fontosak nekem.

- Akkor most kételkedsz- jelentette ki Seb.

- Nekem lenne egy ötletem- nézett rám anya.

- Micsoda?- kérdeztük egyszerre.

- Mondtátok, hogy van az a házatok a szülővárosodban- nézett rá Sebire. – Az jutott eszembe, hogy a közelben kereshetnétek egy házat, ahová át tudunk költözni mi, akik fontosak. Én kifizetem, nem fog semmibe sem kerülni a többieknek. Akkor ott lehet veletek mindenki, de nem lesztek egymás terhére. Mert a szülés után gondolom, nem akarsz majd egyből visszajönni.

- Ez hatalmas áldozat- ráztam a fejem. – Nem fogadhatjuk el.

- Kicsikém, végre tehetnék értetek valamit. Még nem is ismerem a férjed családját. Ha máskor nem, de legalább akkor láthatnám őket.

- Maradjunk abban, hogy átgondoljuk, jó?- kérdeztem, még mielőtt Seb beleköt. Egészen délután 4-ig anyunál voltunk, utána hazamentünk, ahol lepihentem, mert fáradtnak éreztem magam. Estére fel is töltődtem energiával, aminek Seb igazán örült, mert az energiáimat rá fordítottam.

61. rész

Az átgondolás annyira jól sikerült, hogy már karácsonyra mindannyian Németországban voltunk. Vagyis mi ott, Kimiék persze Finnországba utaztak. Sebastian szülei és anyu nagyon jól kijöttek egymással. Szinte minden idejüket együtt töltötték, mert a ház, amiben anya, Jane és Fabian laktak, alig volt 3 utcányira tőlünk. Amíg az édesanyám és a férjem szülei együtt készítették a jobbnál jobb ételeket és beszélték meg az élet nagy dolgait, addig barátnőm, unokatestvérem és a Sebi öccse nálunk múlatta az időt. A hasam elkezdett növekedni, de még szinte észrevehetetlen volt.

- Fabi, beszélhetnék veled?- néztem a kisfiúra, mikor éppen elvesztett egy autóversenyt a bátyja ellen.

- Persze. Úgyis elegem van abból, hogy vele nem lehet játszani- adott egy taslit a bátyjának, aki egyből felpattant és utána rohant. A srác mögém bújt el, a férjem pedig előttem fékezett le.

- Édesem!- mosolyodott el, de közben a mögöttem bujkáló öccsét figyelte. Jane és Fabian a kanapén ülve néztek minket.

- Szivi, most akkor ki a fontos?- néztem rá komolyan.

- Természetesen te- húzott magához és megcsókolt. Belecsimpaszkodtam a nyakába és csak nehezen engedtem el. – Gyakrabban kellene a közeledben lennem.

- Mindig a közelemben vagy, édes- simítottam meg az arcát, majd felmentem az emeletre Fabian után.

- Miről beszélünk?- nézett rám, mikor becsuktam a szobája ajtaját.

- A bátyádról- ültem le a fotelbe.

- Sebastianról? Baj van?- komolyodott meg.

- Nincs baj. Csak van valami, amit nem mond el neked, pedig tudom, hogy nagyon szeretné- mosolyodtam el.

- Olyan dolog nem lehet- rázta meg a fejét. – Nekem mindent elmond.

- Azt biztos, hogy nem mondta el, hogy azt szeretné, hogy költözz át ide- vágtam rá. Egy pillanatig csak tátogott.

- Komolyan?- döbbent meg.

- Tudod, mióta elköltözött, alig látott titeket. És most itt vagyunk, de amint vége a téli szünetnek, te megint suliba fogsz járni és semmi időd nem lesz, amit velünk tudnál tölteni. Hiányzik neki az öccse, de sosem vallaná be. Lehet, hogy felnőtt, lehet, hogy autóversenyző, lehet, hogy a férjem, lehet, hogy hamarosan apa lesz, de attól még mindig a bátyád, akinek hiányzol.

- És te mit mondasz?- kérdezte komolyan méregetve engem.

- Ez most lényeges?- sóhajtottam egy nagyot.

- Nekem igen- bólogatott.

- Nem akarom, hogy félreérts- kezdtem a mondandóm. – Nincs semmi bajom azzal, hogy te is itt élj, ebben a házban velünk. Csak attól félek, hogy a terhességem miatt sokat fogok változni és emiatt elromolhat az a jó kapcsolat, amit eddig felépítettünk.

- Emiatt ne aggódj, minden tök szuper lesz. Nem fogjuk hagyni, hogy bármi megváltozzon- jött oda hozzám. – Te csak arra figyelj, hogy az unokaöcsém vagy unokahúgom rendben legyen.

- Az unokaöcséd- nyitott be Sebi.

- Honnan tudod?- kérdeztük egyszerre.

- Onnan, hogy tudom és kész- húzott fel az ülőhelyemről.

- És ha lány?- simogattam meg a hasam.

- Mondom, hogy fiú- akadékoskodott tovább. Csak megráztam a fejem, majd hozzábújtam.

- Én most hazamegyek- mondta Fabi és elindult kifelé.

- Máris?- szólt utána kedvesem és lehetett érezni a hangján, hogy erre nem számított.

- Lassan úgyis vacsi és jöttök ti is- rántotta meg a vállát, majd távozott a házból.

- Csak tudnám, hogy miben mesterkedtek- nézett rám.

- Nem mesterkedünk semmiben- mondtam neki és adtam egy puszit a szájára.

- Csak ennyi?- sértődött be.

- Miért, mire számítottál?- kérdeztem meglepve.

- Erre- húzott magához szorosan és szinte letepert. Olyan szenvedéllyel csókolt, mint még talán sosem. Ahogy elváltak az ajkaink, meg kellett tartania, hogy ne essek el.

- Ezt nevezem- motyogtam magam elé.

- Mi a baj? Feladták a kisasszony lábai a szolgálatot?- vigyorgott rám.

- Nem kisasszony, hanem asszony- vágtam rá azonnal.

- Oh, elnézést. Minden rendben, asszonyom?- nézett rám csábosan és felkapott, hogy átvigyen a szobánkba.

- Azt hiszem, hogy nehezen kapok levegőt- mondtam neki, mikor letett az ágyra.

- Ezen gyorsan segíthetünk- hajolt fölém vigyorogva és csókolt meg újra.

62. rész

A karácsonyunk remekül telt. Imádtam minden percet, amit együtt töltöttünk. Ahogy megjósoltam, Seb majd’ kiugrott a bőréből, mikor szülői engedéllyel az öccse átköltözött hozzánk. Szinte repkedett napokig. Szilveszterre Kimi és Bell is eljött, valamint Petra és Adam is csatlakozott hozzánk, így csaptunk egy kis összejövetelt a házunkban. Minden tökéletesen alakult. Januárban komolyan elkezdődött az autók fejlesztése, februárban pedig a tesztelések. Az első tesztre nem mentünk, mert még nem volt tökéletes az autó, de utána már mindenhová. Az utolsó héten vittük magunkkal Fabiant is, mert síszünet volt. Kimi parádézott a rallykon, jót nevettünk a hólapátolásán. Azért az a hatalmas bukfence ránk hozta a frászt, de Anabell szinte azonnal hívott, hogy megnyugtasson, minden rendben van. Egy héttel az évad kezdete előtt Sebastian nagyban tanakodott, hogy mi legyen az autója neve.

- Legyen Nikki…- morfondírozott.

- Nem való az RB6-hoz- vágtam rá.

- Akkor ez is kilőve…

- Akárcsak az előbbi 43- fejezte be a mondatot Fabian. Jót nevettem rajta.

- De kell neki egy név. Te sem úgy vagy, hogy a kölyök- nézett a kisöccsére.

- Csak a te szemedben…- rántotta meg a vállát.

- Akkor Ada lesz a neve- kelt fel a kanapéról Sebi és elém lépett.

- Nem, nem akarom, hogy rólam nevezd el- ráztam meg a fejem.

- Ha nem, hát nem- csókolt meg és közben a hasam simogatta.

- Nevezd el a lányunk után- motyogtam a csókunkba.

- Akkor Liz lesz a neve- bólintott. – És hogy legyen egy kis kötődés tavalyhoz, Luscious Liz lesz.

- Csak sose említsd majd a lányodnak, hogy milyen melléknevet biggyesztettél a neve mellé- mosolyogtam rá. Másnap mindenki olvashatta a neten az új RB6 nevét, amire a drága igazán büszke volt. A terhességem szerencsére nyugodtan telt el. De amilyen mázlista voltam, május 9-re írtak ki, ami történetesen a Spanyol GP időpontja. Seb ki is akarta hagyni, de egyenesen megtiltottam neki. Nem véletlenül volt mindkettőnkben egy bizonyos előérzés. A futam kezdete előtt 1 órával Jane vitt be a kórházba szülni. Addig viaskodtam, míg hajlandóak voltak szerezni nekem egy tévét és bekapcsolni a nagydíjra. Tudni akartam mindent, ami történik. Szóltam Tommi-nak arról, hogy szülök, de megtiltottam neki, hogy elmondja Sebnek. Az ő dolga a versenyre való koncentrálás volt. Én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy világra hozzam a lányunkat. És abban a másodpercben, mikor Sebastian áthaladt a célvonal és leintették az első helyen, felsírt a kislányunk. Én is megkönnyeztem őt. Elvitték megfürdetni, én pedig kaptam egy telefont. Láttam a tévében, ahogy a drágám sík idegként kilép a kocsijából, majd Tommi a kezébe nyomja a kis készüléket.

- Ada?- kérdezte félve.

- A győzelmedet köszöntötte. Te nyertél, ő megszületett- mondtam meghatottan.

- Szeretlek titeket kicsim! Rohanok hozzátok!- mondta meghatódva. Engem átvittek egy kórterembe, ahol külön kérésre egyedül leszek. Szinte azonnal elaludtam, és csak arra ébredtem, hogy valaki cirógatja az arcom. Egy gyönyörű kék szempárral találtam szembe magam.

- Szia!- mosolyogtam rá.

- Szia!- mosolygott ő is. Lehajolt és megcsókolt. – Mindjárt behozzák.

Nem tévedett, alig egy perccel később egy nővér tolta be a kis kocsit, amiben a mi kicsi lányunk feküdt. A karján ott volt a szalag és rajta a Liz Florence Vettel név. Seb alig merte a kezébe venni a kicsi angyalkát, akinek sűrű haja, pici orra és a mosolya olyan volt, mint az apukájáé. Mert amint Sebi a karjába vette, a pici szemeivel rá nézett és elmosolyodott. A mi kis angyalunk volt a világ leggyönyörűbb babája. Ő lett az életünk értelme a születésének pillanatától és mindketten tudtuk, hogy az élet nehézségei csak most fognak jönni. De együtt ezzel is megbirkózunk!

The end