2011. október 19., szerda

Nem így terveztem - 24. rész

Reggel 8 volt, mikor felébredtem. A földszintre leérve kinéztem az ablakon és láthattam, hogy rengeteg hó leesett. És persze még most is esik, hiszen miért is hagyta volna abba? Egy nagy sóhaj után mentem be a konyhába és már előre utáltam, hogy havat kell lapátolnom. Ennek leginkább Eliza fog örülni, mivel kimegyünk az udvarra.

Alig kezdtem neki a reggeli elkészítésének, mikor kopogtak az ajtón. Meglepődtem, mert hozzá voltam szokva, hogy ha valaki jön hozzánk, megnyomja a csengőt akkor is, ha éppenséggel az éjszaka kellős közepe van. Levettem a gázról a vizeskancsót, majd elmentem, hogy ajtót nyissak a látogatónknak. Leesett az állam, mikor megláttam őt.

- Mit keresel te itt?- bukott ki belőlem a kérdés.

- Szia, Chloe!- mosolygott rám és kaptam egy puszit.

- Seb, hogy kerülsz ide?- engedtem beljebb.

- A tegnapi beszélgetésünk alatt majdnem megszakadt a szívem. Kedd estére haza kell érnem, de addig itt maradnék nálatok- tette le a kabátját és a cipőjét.

- A mai napra átruházom a felügyeleti jogot a lányom felett- kuncogtam. – Ha meglát, lehetetlen lesz majd kezelni.

*****

Nem tévedtem sokat, mert Eliza egész nap olyan volt, mint egy Duracell-nyuszi. Komolyan azt gondoltam, hogy abba sem fogja hagyni az örömködést, mert annyira boldog volt. Láttam Sebastianon is, hogy mennyire örül neki, hogy itt lehet. És hiába próbáltam kicsit elszigetelődni, én is benne voltam mindenben.

Eliza 8 órakor már a szobájában volt és aludt. A betegsége még nem múlt el, így azért jobban elfáradt. Mi is elvonultunk a saját szobánkba, hogy lepihenjünk. Thessy egész nap rajtunk tartotta a szemét és mi is tudtuk, hogy figyel minket. Tudni akarta, hogy történik-e közöttünk valami. Csalódnia kellett.

Egy gyors zuhanyzás után elhelyezkedtem a kedvenc fotelemben, ami az ablak felé nézett és a kezembe vettem az aktuálisan olvasott könyvemet. Magamra húztam a plédemet, majd olvasni kezdtem. Kellemes esti szórakozás volt, kikapcsolta az agyamat, elfelejtette velem minden bajomat.

Egészen addig olvastam, amíg ki nem nyílt az ajtóm, majd vissza is csukódott. Hátrafordítottam a fejem, elmosolyodtam, majd a könyvembe visszahelyeztem a könyvjelzőt és letettem a kisasztalra, amin a lámpa égett. Nem keltem fel a helyemről, csak néztem a havas tájat és vártam.

Mögém lépett és a kezeit a vállamra fektette. Nem szólt semmit sem, de elég volt a csend és a hallgatása. Jól éreztem magam ebben a helyzetben vele. Sokáig nem is szóltunk, csak így maradtunk és örültünk annak, hogy együtt lehetünk. Végül én törtem meg az idillt azzal, hogy felkeltem ülő helyzetemből.

- Theresa már alszik, azért mertem jönni- simogatta meg az arcom.

- Pedig milyen jó kis pletyka lenne ebből- kuncogtam fel és ő is elmosolyodott.

- Ha tudnám, hogy nem kürtölik világgá, elmondanám mindenkinek. De tudom, hogy az lenne nekik az első, hogy mindenki tudomására hoznák a dolgot. És én ezt nem akarom. Nem magam miatt, hanem miattad- ölelt magához.

- Annyiszor hallottam már, hogy még nem nőttél fel, hogy még gyerek vagy- pillantottam rá az ölelésből. – Ilyenkor azonban megbizonyosodok az ellenkezőjéről.

- Ha megtehetném, akkor most elvinnélek a világ végére és vissza sem adnálak soha senkinek- cirógatta a hátamat és végig a fülembe suttogott.

- És el is mennék veled- adtam egy puszit a vállára.

Választ nem kaptam, csak egy picit eltolt magától, majd Monaco óta először csókolt meg. Komolyan úgy éreztem, hogy ez hiányzott nekem az elmúlt napokban. És mikor el akart volna húzódni, nem engedtem neki, de ez őt sem befolyásolta, inkább elmélyítette a csókunkat és úgy éreztem, hogy el sem fog engedni.

- Nah, gyere vissza!- nyújtóztam felé, mikor hirtelen elengedett és elhátrált.

- Édes vagy- mosolygott rajtam, majd mellém lépett és átölelt.

- Elmondtad azért valakinek?- tértem vissza az előző témánkhoz.

- Fabian addig nyúzott, amíg színt nem vallottam- húzta be a nyakát. – De megígértettem vele, hogy nem mondja el senkinek és tartja a szavát.

- Én is elmondtam, ne aggódj- adtam neki egy puszit. – És Eliza tökéletesen tartja a szavát.

- Nem lehet egyszerű Theresa mellett- gondolkozott el. – Viszont a hercegnőm tökéletes kislány, így meg sem lep, hogy tartja a szavát.

- Sosem beszéltünk még róla- húzódtam el tőle. Az egyetlen olyan dolog volt, amitől féltem ebben a kapcsolatban.

- Van miről beszélni?- húzta fel a szemöldökét.

- Sebastian, ezt vedd komolyan!- fordítottam neki hátat.

- Én ezt komolyan gondoltam. Nem hiszem, hogy van miről beszélnünk. Ő a lányod, akit veled együtt kapok, mivel komolyan gondolom, hogy mi lehetünk együtt boldogok. Részben apa leszek, amitől félek, de tudom, hogy te segítesz nekem mindenben és ez megnyugtat. Az pedig még többet jelent, hogy Eliza ennyire pozitívan viszonyul hozzám. Úgyhogy tényleg nincs miről beszélnünk- lépett mögém és átölelt.

- Itt maradsz?- hajtottam hátra a fejem.

- Persze, kicsim!- adott egy puszit az orromra.

Régóta nem aludtam annyira nyugodtan, mint éjjel. A mellettem fekvő férfi biztonságot és szeretetet nyújtott nekem, ami fontos volt számomra. Talán ennek köszönhettem, hogy álommentes és pihentető alvás volt. Reggel, mikor csörgött az ébresztőm, mosollyal az arcomon ébredtem. Alvótársam annyira nem díjazta a dolgot, mert a fejére húzta a párnát.

- Ébresztő, édes- bújtam a nyakához.

- Nem, aludjunk még- simogatta meg a combom, mivel mellé ültem.

- Nem lehet, mert lebukunk és Eliza is bármikor ránk ronthat, ami nem lenne éppen szép- simogattam az álmos fejét.

- Jó, jó, egy perc- mormogta, majd inkább fordult egy kicsit és a feje az ölemben kötött ki.

- Most olyan vagy, mint egy nagy gyerek- simogattam tovább a fejét.

- Reggel van- konstatálta a dolgot.

Nem feleltem, csak mosolyogva néztem őt. Éreztem, ahogy a boldogság, amivel felébredtem, csak fokozódik bennem. Régen voltak ennyire komoly érzelmeim, és hiába féltem attól, hogy hirtelen lesz vége a dolognak, élvezni akartam. És úgy tűnt, hogy Seb is hasonlóan vélekszik.

- Ideje lemennünk, édes- tértem át a válla és a nyaka cirógatására.

- Megyek, megyek- emelkedett fel.

Nagy nehezen sikerült őt összeszednem és elindultunk a földszint felé. Hallottam magam mögött a csoszogó hangot, amit ő adott ki. Korán volt még hozzá, hogy ő felszabadultan mászkáljon. A lépcső aljából pedig azt figyeltem, hogy lejut-e egyedül vagy koppan, mert tényleg álmos volt.

Végül egyben jutott be a konyhába, ahol lehuppant az egyik székre és a kezeire fektette a fejét. Én pedig hatalmas energiával fogtam neki a kávéfőzésnek, valamint egy kancsóban tejet forraltam, hogy a gyerekeknek is legyen reggeli italuk. Amint a tej felforrt, kiöntöttem egy bögrébe, tettem bele kakaóport, majd Seb elé toltam.

- Nem iszok kávét- tolta vissza felém a bögrét.

- Ez a gyerekek kávéja. Csak szagolj bele- toltam elé újra a bögrét.

Seb összeráncolta a szemöldökét, majd megemelte a fejét és megfogadta a tanácsom. Utána pedig igazi gyerekes mosoly terült szét az arcán és a szemei hálásan csillogtak. Felém nyújtotta a kezét, én pedig odamentem hozzá és az ölébe ültem. Végigcirógatta a lábam, majd magához húzott és megcsókolt.

- Szép reggelt, fiatalok!- jelent meg az ajtóban egy olyan ember, aki még nem tudott rólunk.

4 megjegyzés:

  1. Úgy, de úgy tudtam :D:D:D
    Bár csak így lenne ötösöm a lottón :D Elment hozzájuk és még együtt is vannak :D Olyan aranyosak együtt! :)
    De megint itt abbahagyni... :D
    Imádtam és már megint ott tartok, hogy várom a következőt :)
    Nah de értelmeset nem igazán tudok most írni, inkább újraolvasom még párszor :D
    Üdv, Andika

    VálaszTörlés
  2. Jaj!!!Nagyon jó rész!!!Végre együtt,de remélem nemsokára majd egy boldog család lesz!!!Vajon ki lehet az az ember???Nagyon várom a folytatást!!

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó lett!!:DDvárom a folytatást!<3<3

    VálaszTörlés
  4. ÉLJEN! Együtt vannak igaz titokban, de együtt. Olyan aranyos Sebtől,h eljött hozzájuk. Ki lehet az a személy aki megláttam őket? Adrian v. Theresa? Nagyon kiváncsi vagyok.
    Folytit:)

    VálaszTörlés