2011. október 1., szombat

Nem így terveztem - 16. rész

Mert olyan szépen néztek, lányok! :D <3

-------------------------------------------------------------------------------

Péntek délután addig nyúzott minket Theresa, mígnem hajlandóak voltunk elmenni vele Bedfordba, hogy megnézzük, hogy táncol. Eliza teljesen be volt pörögve, mert a tánc jelentette számára az életet. Élvezte a társastáncot is, de kezdtem érezni rajta, hogy az ő mozgásigényét nem elégíti ki.

A terembe lépve teljesen el volt ájulva. Minden tetszett neki az utolsó aprócska szögig. Olyan áhítattal nézett körbe, amivel gyerekek csak ritkán tudnak azonosulni. Ekkor már tudtam, hogy ki kell derítenem, melyik a legjobb moderntánc iskola a környékünkön, mert nem lesz minden nap 3-4 órám az utazással együtt, hogy ide tudjam hordani őt.

Amíg a próbát figyeltük, néha szívesen eltakartam volna a kislányom szemét. Hiába volt ruha rajtuk, akkor is voltak olyan megnyilvánulások a koreográfiában, ami még így is erősen szexuális töltetű volt. És egy 6 éves kislánynak nem kell ilyen idősen még ezeket a dolgokat látnia.

- Kitekerhetem a pasi nyakát?- csusszant mellém Tommi.

- Melyik pasiét?- kérdeztem vissza.

- Azét, amelyik Theresát taperolja minden egyes pillanatban, akkor is, ha nem táncolnak- bökött a fejével feléjük.

- Féltékeny vagy?- kuncogtam fel.

Ő csak morcosan visszaült Eliza mellé, aki egyből csacsogni kezdett vele. Közben úgy tűnt, hogy a táncosoknak egy hosszabb szünete van, mert Thessy otthagyta a pasit, aki miatt a finnje morgott, majd egy másik sráccal együtt indult meg felém. Felkeltem az ülőhelyemről, hogy ne legyek annyira modortalan.

- Csajszi, ő Andrew, egy régi ismerősöm, még a középsuliból. Andy, bemutatom neked Chloe-t, az unokatestvéremet- mosolygott ránk a lány.

- Igazán örülök- lépett közelebb és kaptam két puszit.

- Megbocsátanál nekem egy pillanatra?- néztem a férfire, majd arrébb húztam Thessát.

- Mi van már megint?- halkította el a hangját.

- Mit akarsz azzal, hogy bemutattad nekem ezt a srácot?- vontam kérdőre.

- Reméltem, hogy kimozdulsz a karót nyeltségedből. Tölts el vele néhány éjszakát, mert igazán szükséged lenne már rá- adta meg a választ.

- Theresa, ezt te sem gondolhatod komolyan- ráztam meg a fejem.

- Figyelt, Andy volt az első pasi az életemben, és azóta, mióta 16 évesen lefeküdtem vele, csak fejlődött az ágyban- osztotta meg velem a tapasztalatait. – Néhány havonta van, hogy egymásba gabalyodunk egy-egy éjszakára, tudom, hogy miről beszélek.

- Én nem vagyok az a fajta nő, aki simán lefekszik bárkivel- kértem ki magamnak a dolgot.

- Akkor, ha nem akarsz lefeküdni vele, nem kell. De ne küldj ránk másokat, csak azért, mert neked évek óta nem volt senki a bugyidban- hagyott magamra leforrázva.

- Jól vagy?- lépett mellém Andrew.

- Csak meglepett Thessy- néztem a lány után. – Olyan dolgokat mondott, ami nem esett a legjobban.

- Remélem, azért nem leszel szomorú- simogatta meg a karom.

- Nem hiszem- néztem fel rá, majd visszamentem a lányomhoz.

*****

Feladó: tommip@redbullracing.com
Tárgy: Baj van…

„Kérted, hogy figyeljek Chloe-ra. Szombat van és megjelent Theresa egyik táncos ismerőse, Andrew, aki elvitte vacsorázni. Nem tudom, hogy mi is lesz a dologból. Most jöttek haza és a pasas Chloe száját térképezi fel úgy, ahogy te is tetted alig egy hete. Igyekszem megakadályozni, hogy legyen bármi is, de nem ígérhetek semmit.

Tommi”

Feladó: hennafs@yahoo.com
Tárgy: Re: Tanácsra van szükségem

„Szia!

Még mielőtt mondanék bármit, büszkeséggel tölt el, hogy elkérted Kimitől az e-mail címemet és nekem írtál, mikor úgy érezted, beszélned kell valakivel. Tudom, hogy még nem ismerjük egymást, de hálás vagyok, hogy így is megbízol bennem.
Sosem voltam még olyan helyzetben, mint te. És nem tudom, hogy is kellene döntened. Bonyolult a dolog nagyon. Az meg még bonyolultabbá teszi, ami történt közötted és közöttük. Mit is kellene mondanom, hogy segíthessek? Még én sem tudom. Egyelőre nem írok semmit, beszélek Vele és csak utána kombinálok. Nem akarok olyat mondani, ami nem igaz vagy később csalódhatnál valami félreértésem miatt.
Fel a fejjel!

Henna”

*****

A bejárati ajtó előtt ácsorogtunk. Ideje volt, hogy elbúcsúzzunk egymástól, mert nem lenne jó, ha a többiek itt találnák Andrwet nálunk. Már így is félek, hogy lebuktunk az este. Hallottam az ajtó csapódását a házban és a kis csoszogó lábacskákat, így ideje volt elköszönnöm tőle és ezt ő is tudta.

- Akkor biztos, hogy ez az utolsó szavad?- nézett rám még reménykedve.

- Sajnálom!- hajtottam le a fejem.

- Valahogy túlélem- húzott magához és még egy utolsó csókot lopott tőlem. – Legyél boldog vele!

- Remélem, hogy te is megtalálod majd az igazit- simogattam meg az arcát, majd bementem a házba.

- Hol voltál pizsamában, anya?- jelent meg előttem Liza.

- Semmi üdvözlés?- húztam fel a szemöldökömet.

- Szia, anya!- mosolygott rám egy sóhaj után.

- Csak kimentem, mert úgy hallottam, hogy jött valaki. De nem volt kinn senki- mondtam a lányomnak és gondolatban bocsánatot kértem tőle a füllentésemért.

- Milyen korán keltetek, lányok!- jelent meg a lépcső tetején Tommi is.

- Te is eléggé korán ébren vagy- pillantottam a fali órára, ami azt mutatta, hogy még nincs fél 8.

- Időben ki kell mennem a reptérre és reménykednem kell, hogy nem fog késni a gépem, ami hazavisz- adott egy puszit a kicsinek, majd nekem.

- Hová mégy haza? Oda, ahol Sebi van?- érdeklődött a lányom a konyhában, miközben a székre mászott fel.

- Nem, én nem oda megyek- rázta a fejét a srác, de közben rám pillantott. – Én Finnországban lakom.

- Az hol van?- ráncolta a szemöldökét a leányzó. A válasz megadása előtt sikeresen arcon találtam Tommit egy konyharuhával.

- Bocsi- kuncogtam. – Európa térkép a mintája- mutattam az anyagdarabra.

- Remek- simította szét a pulton. – Itt vagyunk most mi- mutatott Angliára.

- De magasan vagyunk- csodálkozott el Eliza.

- Igen, egy kicsit magasan vagyunk. De én még magasabbra megyek. Ide- csúszott át Tommi ujja az országára. – Sebastian pedig itt van- mutatott le Németországra.

- Az messze van- állapította meg a kislány. – És nem tetszik, mert narancssárga.

- Az csak a színezés- nevettem fel. – Ott is van zöld fű, színes virágok, fehér hó és minden, ami itt.

- Akkor jó hely. De ez jobban tetszik, mert kék- bökött egy aprócska országra.

- Magyarország?- kérdeztem rá egy pillanat gondolkozás után és a férfi egy bólintással helyeselt. – Andy is onnan származik.

- Szóval már Andy lett- jegyezte meg Tommi.

Felkaptam a szemem és rábámultam. Nem tudtam, hogy mi rosszat mondhattam ezzel. Csak megosztottam egy információt, amit megtudtam. Neki ez annyira nem tetszett. Én pedig nem voltam tisztában azzal, hogy ő mennyit látott a kettőnk között történtekből.

3 megjegyzés:

  1. Szia Móni! :)

    Most csúnyán nézek, nem éppen erre gondoltam Chloetól, de hát mégis Sebi a pasi, jó lenne ha összekapná magát, mert keresztapát csinálok belőle, ha nem harcol Chloe-ért.
    Szóval gyerünk te germán!!!!
    De legalább a srác nem gabalyodott jobban össze Chloe-val, akkor lett volna csak nagy baj.
    Tommi sikeresebben bedobhatta volna magát, hogy megakadályozza ezt az egész kis kalandot.

    Nagyon várom a következő részt!!!

    puszi,
    Dóra

    ui.: Gyerünk SEB

    VálaszTörlés
  2. Szia Móni!

    Hááát most mi mondjak? Egyrészt imádom, ahogy kevered a szálakat, másrészt utállak ezért az Andy dolog miatt...
    Szegény Seb... hát mit mondjak? Két dolog jutott eszembe, ahogy végigolvastam a részt: 1. Seb végre észreveszi, hogy Ő ebben a "kapcsolatban" a férfi és végre lép. 2. Ezzel az Andy vagy Levente pasival Seb kihátrál, és más csaj után néz.
    Fogalmam sincs, hogy mit tesz, de legszívesebben megpofoznám Chloét, amiért más pasival kavar, de közben meg Sebért van oda. Mondjuk Tessát sem értem, tudja, hogy mit érez Chloé, mégis más pasit küld rá. Most csak azért, mert beszóltak nekik, hogy hangosak??? Ez most nem volt szép...
    Henna levelét meg nem értem, most Ő ezt kinek írta? Vagy kinek válaszol? Ez nekem nem világos...
    Mindezek ellenére IMÁDOM a sztorit, és nagyon-nagyon de nagyon várom a folytatást!
    Pusz: szabus

    VálaszTörlés
  3. Szia!:)

    És igen! Tudtam én, hogy nem minden gömbölyű Chloéval. Soha meg nem fordult volna a fejemben, hogy hagyja magát és egyáltalán bármilyen kapcsolatot is létesít a Thessy által a nyakába akasztott pasival. Na erre a kialakult helyzetre meg pláne nem gondoltam volna.
    Szegény Sebnek most már lépnie kéne valamit, ha tényleg akar bármit is Chloétól. Bár Téged ismerve még azt is el tudom képzelni, hogy ő se egyenest Chloé karjaiba rohan, ha már így állunk ahogy most állunk.
    Tommi pedig hát hmm, igyekszik megtenni minden tőle telhetőt, azt hiszem így tudom a legkorrektebbül megfogalmazni. Mondjuk azért nem tudom, hogy gondolta, hogy megakadályozza, hogy Chloé és Andy között legyen valami. Kíváncsi lennék mit akart volna tenni a célja elérése érdekében. :D
    Ismét tanácstalanul és tipp nélkül, de izgatottan várom a folytatást!:)

    Puszi, Dorka

    VálaszTörlés