2010. október 22., péntek

Kísért a múlt - 44. rész

Sziasztok! Mivel a kommentek kicsit megfogyatkoztak, ezért a következő részhez szeretnék kérni 4-5 kommentet ösztönzésként magamnak. :P

-------------------------------------------------------------------


Nem kellett csalódnunk a helyben. Nem csak első pillantásra nézett ki jól. A zene olyan volt, amit szerettünk, és amire lehetett táncolni. Az italok jók voltak és nem is voltak drágák. A hangulatról pedig nem is kell beszélni. Azt hiszem, elég csak annyit mondanom, hogy fergeteges egy bulin vettünk részt.

Kb. 25-nél hagytam abba annak a számolását, hogy mennyien próbálkoztak be nálam. Ha a mindenki által felajánlott „Meghívlak egy italra!” felajánlást elfogadom, akkor fél óra alatt annyira padlón lettem volna, hogy külön brigád kellett volna a szállodába szállításomhoz. De a kezdő alkoholmennyiség után semmit nem ittunk.

Inkább a parketten mutattuk meg a (nem)létező tánctehetségünket. A két fiú az elejében nagyon nem akart csatlakozni hozzánk, de nem tartott sokáig meggyőzni őket. Elég volt Evangeline-nel karöltve elmenni táncolni. Együtt, kissé erotikusan mozogva pillanatok alatt magunkhoz csábítottuk a pasikat.

Imádtam, ahogy Kimi erős kezei átölelnek és közben végig a nyakam csókolgatja. Mindent elkövetett, hogy ne tudjak másra figyelni, csak rá. De nem is akartam mást, csak őt. És ezt bizonyítottam is neki, hiszen senki nem tudott elcsábítani mellőle. Az ő ölelése, az ő csókjai voltak azok, amiknek nem tudtam nemet mondani.

Végül fél 1-kor kértem arra, hogy menjünk vissza. Seb és Eva már több, mint egy órával előttünk távozott. Mi kitartóak voltunk, de így is korai távozóknak számítottunk. Kicsit sem érdekelt a dolog, hiszen minden vágyam az volt, hogy kettesben lehessek Kimivel.

A szállodában az ő szobájába mentünk, tekintve, hogy a délután folyamán átpakoltam minden holmimat hozzá. Másnap este úgyis megyünk Sebbel haza, Németországba a keresztszüleimhez. Addig pedig minden időmet vele akarom tölteni. És ezt jeleztem felé is.

Alig csukódott be az ajtó mögöttünk, rávetettem magam Kimire. Belecsimpaszkodtam a nyakába és csókolni kezdtem az ajkait. Nem tiltakozott a drága, azonnal megadta magát nekem. Pillanatokkal később már a karjaiba kapott és az ágyhoz cipelt, ahová lefektetett, majd fölém feküdt.

Ahogy a teste nekem feszült, éreztem, hogy kezdem elveszíteni a kontrollt önmagam felett. A tudat pedig, hogy még mindig ennyire kíván (ezt tudatta a nekem feszülő igencsak szűk nadrágja) imponált nekem. Vele akartam tölteni az éjszakámat, olyan szenvedélyesen, mint régen.

Türelmetlenségemet az bizonyította, hogy alig feküdtünk le az ágyra, már a pólóját rángattam le róla. Ő sem nagyon volt türelmes, a felsőmet pillanatok alatt lekapta rólam. A nadrágokkal mindketten szenvedtünk egy kicsit, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy fehérneműben csókoljuk egymást.

Sikeresen át tudtam forgatni a hátára Kimit és a csípőjére ültem. Láttam a szemében azt a régi csillogást, amit minden alkalommal sikerült kihoznom belőle. Csak figyeltünk egymást, de a szavak nem is kellettek a megértéshez. Bőven elég volt látni a másikat. Újra 18-nak éreztem magam. Egy olyan lánynak, akinek mindent megadott az ég egy férfiben összegyúrva.

A kezem elkalandozott a kidolgozott mellkason, ami szaporán emelkedett és süllyedt. Az ujjaim alatt éreztem a szapora szívverését is, ami megint elindított bennem valamit. Gyorsan kikapcsoltam a melltartómat, ami a sarokban végezte, mikor elhajítottam. És láttam Kimi szemében a vágyat.

Lehajoltam hozzá, hogy megcsókoljam. A csók, amelyet kaptam, mindent megért. A kezem elindult a testén bizonyos lentebb lévő régiók felé. Alig választott el minket két vékony anyagdarab, amitől mindenképpen meg kellett szabadulnunk. Kimi azonban elkapta a kezem és megállított.

- Nem… most nem!- rázta meg a fejét.

Egy pillanatig csak bámultam rá anélkül, hogy felfogtam volna, mit is mondott. Mikor elkezdtem megérteni a mondatát, a testemet elöntötte a szégyen. Lemásztam róla és a kezeimmel takartam a fedetlen kebleimet. A sírástól fojtogatva próbáltam összegyűjteni a ruháimat és bemenekülni a fürdőbe, mielőtt nyíltam felzokogok.

5 megjegyzés:

  1. Szija!:)
    Tök király rész lett:P (L)KIMI + ZOÉ(L) De nem értem Zoé miért sír...:s Vagyis gondolom, hogy miért.. Remélem hamar lesz folytatás mert nagyon kíváncsi vagyok:D
    Sok puszi(KL)
    Eszter:)

    VálaszTörlés
  2. Szijjjja Monshe :)
    Ide is megérkeztem :)
    Ha nem gond rögtön a végével kezdeném...
    Szóval nem hinném, hogy Kiminek hirtelen Zoéval vagy a szerelmükkel lenne baja. Egy gondtalan estén vannak túl, ráadásul azért az utolsó pillanatban ˝lépett ki˝ a fiú. Vagy valami olyasmi lehet az oka ennek, ami a közös múltjukkal függ össze, de nem tudunk még róla, vagy valami más. Megmondom őszintén, hogy nem emlékszem, hogy volt -e szó arról a regényben, hogy bár Kimi házassága nem jó Jennivel, de vajon megcsalta már más nővel. Mert én inkább arra gondolnék, hogy valami ilyesmi van a háttérben, vagy esetleg ez még kiegészítve azzal, hogy félti Zoét Jenni haragjától.
    Azt viszont nem szeretném, ha ezzel véget érne szerelmük!!!
    Várom a folytatást, bár tudom, hogy a komikon múlik. Úgyhogy kedves olvasók, gyerünk azokkal a véleményekkel. :)
    Hétvégén megint korán kelünk és szurkolunk Sebnek. :) Sajnos Kiminek nem sikerült, de legalább nem esett baja. Elnézve a kocsit, ez is szerencse.
    Szóval jó hétvégét,
    Millió puszi,
    Réka

    VálaszTörlés
  3. Hm szerintem sem Zoéval van baja, Jenni, Laurent vagy valami ilyesmi lehet az akadályozó. A múlt nekem nem jutott eszembe, de egy jó ötlet... viszont úgy gondolom, hogy ezt meg fogják tudni beszélni, Kimi utána megy talán már most. Várom a fejleményeket, és tessék ég párat komizni! :D
    (Sebi pooole (LL) :D)

    zsanc.

    VálaszTörlés
  4. Megint nagyon jó lett! :) Egyetértek a többiekkel, hogy nem a lánnyal van baja Kiminek, bár azért egy kicsit szemét dolog volt idáig "hitegetnie" Zoét, és hagynia, hogy beleélje magát. :D Na, kíváncsian várom Kimi békítési próbálkozását. :P

    VálaszTörlés
  5. Nem tudom... Szerintem a szerelem, a hév, és az vitte őket, hogy kívánják egymást. Éppen ezért van, valami nyomós oka Kiminek. Legalább is gondolom. :) Évek után kapta vissza Kimi Zoét, vert helyzetből, nem kockáztatná csak úgy ezt. De igazából én sem tudom, csak most eszembe jutottak ezek a dolgok. :)
    Most már leállítom magam. :)
    Sebi pooole :D Naná, hogy örülünk :D
    Millió puszi,
    Réka

    VálaszTörlés