Az élet nehézségei

 1. rész

-Anya! Merre van a kedvenc felsőm?- kiabáltam le az emeleti szobámból.

-Melyik kedvencedre gondolsz?- jött a válasz a földszintről.

-A Red Bullos, melyik másik?- léptem ki egy farmerben és melltartóban.

-Kislányom! Mi lenne, ha nem így rohangálnál a házban?- jelent meg anyu a lépcső alján.

-Épp el vagyok késve.- mondtam kissé durcásan.

-Jól nézel ki, Kicsi.- jött el mellettem Bruno.

-Gondoltam, hogy bejön, amit látsz.- nevettem rajta. És akkor megláttam, amit kerestem. A kezében volt.- Köszi, hogy elcsórtad.- futottam el mellette és közben kiszedtem a pólómat, majd mire beértem a konyhába, fel is vettem. A bőséges reggeli egy gyorsan elfogyasztott pirítós és egy bögre forró csoki volt, majd már rohanhattam is tovább. Kimentem a garázsba és szétnéztem, hogy mégis melyik autót vigyem magammal. Végül a Hyundai Tiburon 2007-et választottam. Leakasztottam a kulcsot a fogasról, bepattantam a volán mögé és kihajtottam a ház udvaráról is. Szokásomhoz híven megint késésben voltam. De szerencsére nem kellett messzire mennem, a forgalom sem volt nagy és elég nagy gyakorlatom van a vezetésben. Gyorsan átszáguldottam a még álmos kis svájci falun, majd beléptem a munkahelyemre pontosan reggel 7-kor. Az utam egyből a főnökömhöz vezetett. Hétfő van, március közepe és nekem máris új munkaköröm lesz, pedig alig dolgozom itt 3 hónapja.

-Jó reggelt, Mr. Neumann.- léptem be kopogás után. Egy 40 körüli, kissé őszülő, jó kiállású úr ült a hatalmas íróasztal előtt, papírokat lapozgatva.

-Köszönöm, hogy nem késett.- nézett fel rám, majd az egyik székre mutatott, ahová le is ültem.- Tudom, hogy meglepi, hogy ennyire hamar áthelyezem, de úgy gondolom, hogy magának van a legnagyobb tapasztalata az új munkája terén.

-Uram, igazán hálás vagyok azért, hogy ilyen röviddel a diplomám megszerzése után rám mer bízni valami mást.- feleltem.

-Tudom, hogy programszervezőnek tanult, de szeretném tudni, hogy képes lenne-e megszervezni egy élsportoló mindennapjait.- hajolt kissé előre és mélyen a szemembe nézett.

-Úgy gondolom, hogy képes lennék megbirkózni a helyzettel, ha az, akinek a napját szervezem, képes az együttműködésre.

-Ezzel nem hinném, hogy probléma lesz, mivel korban közel állnak egymáshoz. Itt a cím, 8-ra várják magát.- nyomott a kezembe egy papírt, majd újra belesüllyedt az előtte kinyitott aktába. Szó nélkül felálltam és kimentem. Nem kellett messzire mennem, a Zuger See mellett, Zug városában várt rám a megbízó. Szerencsére Steinhausen, ahol mi éltünk, nem volt messze. Gyorsan bepattantam a kocsimba és el is indultam a végállomás felé. Nem hajtottam gyorsan, de így is ott voltam 20 perc alatt. Mivel volt még fél órám, beültem egy kis kávézóba, ahol ittam egy kávét és eligazítást is kaptam. Majd pontban 8-kor csengettem egy kellemes ház kapujánál. Egyből beengedtek, majd a ház ajtajában megláttam a kedvenc Forma-1-es pilótámat, Sebastian Vettelt. Kissé meglepetten nézett az autómra, majd mikor kiszálltam, rám is.

-Téged küldött Chris Neumann?- kérdezte egyből. Annyira meglepett, hogy szólni nem tudtam. Nyugodtan, nem zavartatva magát nézett végig rajtam. Hosszú, csokoládébarna hajam össze volt fogva, az arcomon csak minimális smink volt és egy fekete pulcsi volt rajtam (alatta a keresett pólóval) és egy farmerrel.- Gyere be.- enyhült meg egy kissé. Követtem őt a házba, ahol úgy tűnt, elég sokan vannak. A konyhában láttam az anyukáját és a két nővérét, az emeletről jött le az apukája, a nappaliban pedig benn volt az öccse és Hanna, a barátnője. Egészen egy kis irodáig vezetett, ahová be is mentünk.- Kissé nagy a felfordulás ma.- nyúlt el a kanapén. Én inkább egy széken foglaltam helyet vele szemben.- Mi a neved?

-Ada Freisten.- feleltem kissé remegő hangon.

-Tudom, hogy nőtől ne illik ilyet kérdezni, de megmondanád, hogy hány éves vagy?- kíváncsiskodott.

-20 múltam.- válaszoltam már nagyobb önbizalommal.

-Akkor értem, hogy Chris miért mondta, hogy közel állunk egymáshoz korban. És arra tudnál válaszolni, hogy miért mondta, hogy te szakértő vagy a témában is?- ült fel rendesen.

-Talán azért, mert én vagyok, aki nézi a Forma-1-et és érti is, hogy mi miért történik. Amúgy meg a szenvedélyem a vezetés, csak versenyszerűen nem űzhetem, mert még kislányként megsérült a térdem.

Úgy tűnt, érdekli, amit mondok és nagy kő esett le a szívéről, hogy egy olyan embert kapott maga mellé, aki nem fog bután rábámulni, ha azt mondja, hogy első vezetőszárny. Megbeszéltük, hogy mi lesz majd a feladatom és hogy másnap visszamegyek, mert a családja most utazik haza Németországba és később sokkal több ideje lesz, hogy minden apró részletet lerendezzünk. Elköszöntünk egymástól, majd gyorsan távoztam is a házból. A boldogságtól repkedve indultam vissza Steinhausen-be.

2. rész

Egyből hazamentem. Anya meglepetten nézett rám, amikor beléptem a konyhába.

-Te mit keresel itthon ilyen hamar?- nézett rám.

-A munkaadómnak ma fárasztó és zsúfolt a napja, úgyhogy csak holnap kezdek.- vettem el egy almát a gyümölcstartóból, majd elindultam fel, az emeletre.

-A bátyád azt üzeni, hogy hétvégén lesz valami bajnokság, tudod, azokkal a kis autószerűségekkel.- szólt utánam.

-Gokart?- kérdeztem vissza. Be kell vallani, anyu semmit nem ért a technikai sportokhoz.

-Igen. Azt mondta, hogy intézd úgy, hogy ott lehess.- kiáltott utánam, mivel én már az emeleten jártam.

-Megoldom.- kiáltottam én is, amitől visszhangzott a ház. Be kell vallanom, anyagi gondjaim nem igen lesznek az életemben. Apám dúsgazdag üzletember, van egy egész nagy cégünk, ami tökéletes minőségű svájci órákat gyárt és ami igen jól jövedelmez. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy apa a basel-i teniszközpont tulajdonosa is. Mikor a bátyám, Bruno kicsi volt, azt tervezte, hogy teniszezőt farag belőle, csak szegény bátyus megjárta, mert a vele egyidős Roger Federer már akkor is korosztályos bajnok volt, így semmi esélye nem maradt. Helyette inkább maradt annál, hogy több sportban is jó volt, így lett belőle középiskolai tesitanár, na meg persze gokart oktató a saját pályánkon, Zürichben. Merthogy az is volt. Engem először balettozni adtak be egy iskolába, de rá kellett jönniük, hogy engem sokkal jobban vonz a kisautó a tüllszoknyánál. Így elvittek gokartozni, ahol nagy sikerem is volt, csak egy szerencsétlen baleset után 12 évesen abba kellett hagynom, mert a térdem megsérült. Azóta maradt hobbinak a vezetés. A jogsi megszerzésével sem volt problémám, szinte csukott szemmel is tudtam, hogy mi hol van az autóban. Köszönhetően annak, hogy mennyire tehetős és befolyásos családunk van, a házunk is hatalmas. 3 emelete van, óriási szobákkal, amelyekhez fürdő és gardrób is tartozik, van saját mozi termünk, a földszinten egy medence, aminek van az udvaron folytatása, az alagsorban pedig konditerem, jakuzzi és szauna. És még nem említettem a kétszintes garázst, amiben kb. 10-12 autó sorakozik. Nagy részüket mi használjuk Brunóval, mivel apa csak a saját kis Mercedesével hajlandó kocsikázni és csakis sofőrrel, anya pedig nem nagyon szokott vezetni. Miután elfogyasztottam az almát, beültem a mozi terembe és megnéztem a Harcosok klubját. Nem volt rossz, bár már láttam egy pár tucatszor. Utána ebédeltem, mert anya szólt, hogy kész van a kaja. Délután kimentem a pályára megnézni a kicsiket, akiket a bátyám oktat. Be kellett vallani, hogy ügyesek voltak nagyon. Miután mindenki elment és 6-kor bezárt a létesítmény, mi is bepattantunk a gépekbe és két órán keresztül szórakoztunk. Utána hazamentünk, ahol beleültem egy kád vízbe és másfél órát áztattam magam. Másra már nem is maradt időm, mint belebújni a pizsamámba és aludni menni. Másnap reggel felfrissülve ébredtem. Gyorsan bevonultam a fürdőbe, ahol összeszedtem magam. Felkaptam egy farmert, egy másik Red Bullos pólót, egy fehér kardigánt és az edzőm. Gyorsan felraktam egy szolid és természetes sminket. A földszinten ittam egy kis kávét, majd irány a garázs, ahonnan ugyanazzal az autóval távoztam, mint tegnap. Az utam sima volt, gyorsan oda is értem Sebastianhoz. A kapunál beütöttem a kódot, amit tegnap megadott, majd felhajtottam a bejáróra. Kiszálltam, magamhoz vettem a papírjaimat és becsöngettem. Hanna nyitott ajtót.

-Te ki vagy?- kérdezte egyből. Alaposan végigmért és a szeméből úgy láttam, hogy nem leszünk puszipajtások.

-Én vagyok Sebastian új asszisztense.- mondtam nyugodtan. Ekkor megjelent az említett is a háttérben.

-Jó reggelt, Ada! Gyere csak be!- húzta félre a barátnőjét, hogy bemehessek.- Kérlek, menj abba a szobába, ahol tegnap beszéltünk! Mindjárt megyek én is.- nézett mélyen a szemeimbe. Bólintottam és bevonultam a kis irodába. Jó 10 percet vártam rá, de végül csak megjött.

-Minden rendben?- kérdeztem kedvesen.

-Persze, semmi baj.- mosolygott rám és leült oda, ahová tegnap.- Ülj nyugodtan az asztalhoz, neked sokkal egyszerűbb lesz ott dolgozni.

Felálltam és átültem az asztalhoz, majd megkezdtük annak a tárgyalását, hogy mi is lesz a feladatom mellette.

3. rész

Személyi asszisztens, programszervező, időbeosztó egyszerre. Erre jutottam, mikor mindent elmondott. És egyből neki is állhattam átnézni, hogy mik a felkérései, melyikre érdemes elmennie és melyikre nem. És emellett ott vannak a tesztek is, amiket bele kell kalkulálni a dolgokba. Hát igen… nem gondoltam, hogy ennyi dolga lehet egy F-1-es pilótának. Míg én nagyban dolgoztam, Seb magamra hagyott, de azt mondta, hogy csak kiabáljak, ha valamire szükségem van, ha meg nem jön, akkor nézzem meg az emeletem balról a 3. szobában vagy kinn. Éppen kiáltani készültem valamikor fél 12 körül, mikor nyílt a bejárati ajtó. Eltelt néhány pillanat és előttem állt a barátnője.

-Te még mindig itt vagy?- kérdezte kissé felháborodva.

-És itt is maradok.- feleltem nyugodtan.

-Sebastian!- kiáltotta el magát Hanna. Az említett két másodperc múlva meg is jelent.

-Visszajöttél?- nézett meglepetten a lányra.

-Mit keres itt ez a nő?- mutatott rám vádlón.

-Dolgozik, de ez szerintem egyértelmű.- rántotta meg a vállát a srác.

-Kértelek, hogy küldd el és keress magad mellé mást.- húzta fel magát még jobban a fiatal hölgy.

-Én meg elmagyaráztam, hogy azért küldték ide Adát, mert ő ért a munkámhoz és eszem ágában sincs kikezdeni vele, ha ettől tartanál.- lépett beljebb Sebi és felém indult.

-Nem akarok beleszólni…,- szólaltam meg halkan- de nem kell aggódnia,- néztem Hannára- nem fogom elvenni öntől Sebastiant, mert van barátom.- hazudtam nyíltan a szemébe. A srác csak rám pillantott, mert még akkor megtudta, hogy szingli vagyok, mikor beszélgettünk reggel. A pillantásában viszont hálát véltem felfedezni.

-Jó. De akkor is figyelni foglak.- nézett még utoljára rám, majd távozott a konyhába.

-Bocsáss meg neki, de nagyon féltékeny tud lenni.- nézett bűnbánóan Seb.

-Semmi gond, megértem.- mosolyogtam.- Ha én lennék a barátnőd, én is félnék a konkurenciától.

-Ezt most bóknak veszem.- nevetett és elindult kifelé.

-Még egy pillanat!- szóltam utána. Megállt az ajtóban és visszafordult.- Hétvégén nincs kedved eljönni egy gokart versenyre?

-Valami új programot találtál? Mert azok között nem szokott ilyen lenni.- mutatott a papírhalomra, ami az asztalon hevert.

-Csak Bruno szólt, hogy lesz egy kis verseny olyan pilótáknak, akik aktívan autóversenyeznek vagy ismertek a környéken a gokart szenvedélyük miatt. Gondoltam, lenne kedved eljönni. Zártkörű rendezvény lesz sajtó nélkül.

-Jól hangzik.- morfondírozott.- Hanna pipa lesz rám, amiért nem megyek vele Bernbe vásárolni, de írd be a programok közé. És írnál egy e-mailt Kiminek erről? Biztos vagyok benne, hogy szívesen eljönne.

-Persze.- bólintottam és ő távozott is. Meg is nyitottam a mail-fiókját, majd gépeltem egy levelet a kedves finn világbajnoknak a hétvégi kis versenyről. Utána ránézve az órára láttam, hogy dél van, így elindultam ebédelni. Szerencsére volt egy óra ebédszünetem. Beültem egy kis étterembe, megrendeltem az ebédemet, majd a telefonomról írtam egy sms-t Brunonak a kis verseny exkluzív résztvevőiről, bár azt is beleírtam, hogy Kimi nem biztos még. Amint letelt az egy óra, vissza is értem és legnagyobb szerencsémre Hanna is elment, így nem volt kivel összeveszni. Délután is nyugodtan dolgoztam, mígnem valamikor 4 óra tájban csöngettek. Sebastiannak érdekes vendégei érkeztek.

4. rész

Először igazán meglepett a csengő, mert Seb azt mondta, hogy csak Hanna szokott hozzá járni, ő meg nem csenget soha. Mire kiértem a nappaliba, hogy ajtót nyissak, a házigazda már megtette. És ott állt teljes életnagyságban a világbajnok finn és mellette egy csodaszép, magas, világosbarna hajú nő.

-Ennyire meglepett, hogy itt vagyok?- nevetett a férfi.

-Csak nem számítottam rád, Kimi.- mosolyodott el Sebastian is és beljebb terelte a vendégeit.

-És ez a fiatal hölgy?- nézett rám kérdőn, mikor már beértek a nappaliba.

-Ő az új asszisztensem, Ada Freistein. Ada, ők Kimi Räikkönen és Anabell Muñoz.- mutatott be minket egymásnak.

-Örvendek!- nyújtotta a kezét a bajnok, majd a nővel is kezet fogtunk.- Mi is ez a verseny, öcsi?- kérdezte a vendég, miután letelepedtek a kanapéra.

-Erről Ada többet tud mondani.

-Ada?- kérdezte a lány. Kellemesen csengett a hangja.- Le mertem volna fogadni, hogy modell vagy és annyira nem is érdekel az autósport.- nézett rám.

-Én is ugyanezt tudnám elmondani rólad.- mosolyogtam rá.

-Kimi mellett sokat tanultam.- nézett a lány a mellette ülő finnre. A szemeiből csak úgy áradt a tiszta, feltétel nélküli szerelem.

-Én pedig kislánykoromban szívesen autókáztam a bátyámmal. Zürichben van egy saját pályánk, ahol a bátyám az oktató. A hétvégére van egy verseny kiírva azok számára, akik aktív autóversenyzők, vagy a környék megrögzött gokartosai. Gondoltam, egy ilyen alkalom jól jön a pilóták számára, kikapcsolódásként. Ezért szóltam Sebastiannak, aki megkért, hogy írjak egy mailt neked.- fejeztem be az ismertetést.

-És mégis kik lesznek ott?- nézett rám Kimi.

-A környék kedvencei, meg egy-két pilóta, akiket mi hívtunk. A sajtó teljes mértékben kizárva.- mosolyodtam el.

-Ezt is meg tudjátok oldani?- lepődött meg a finn.

-Apámnak van elég pénze hozzá.- fintorogtam. Nem szerettem, ha szóba került, mert sokan kihasználtak már emiatt.

-Nehéz lehet olyan embert találni, aki nem használ ki.- jegyezte meg Anabell.

-Ha tudnád, mennyire.- sóhajtottam és lehajtottam a fejem.

-Gyere, beszélgessünk egy kicsit!- állt fel.- Addig a fiúk is meg tudnak beszélni mindent.- jött oda hozzám és kimentünk a konyhába. Kiderült róla, hogy félig spanyol, félig olasz származású, de Spanyolországban nőtt fel. Tiniként modellkedett, de végül orvos lett belőle, mert szenvedélye volt a gyógyítás. Kiminek Stefano Domenicalli mutatta be, aki nem mellesleg az édesanyjának a bátyja. Egyikük sem hitte, hogy bármi is lehet köztük, mígnem társaság hiányában az egyik partin 5 órán keresztül beszélgettek. Kimi a válása kellős közepén volt, míg Anabell egy szakítás után, így sokáig csak bizalmasokként éltek egymás mellett, mígnem néhány hónapja engedtek a kísértésnek és azóta elválaszthatatlanok. Én is elmeséltem neki a történetemet a szüleimről, a bátyámról, és a magányról, amelyet az anyagi helyzetünk okoz. Nehéz eset a családom, az biztos és ezt én is örököltem, de neki sikerült kiigazodnia rajtam. Már legalább egy órája csevegtünk, mikor a két férfi belépett.

-Látom, remekül elvagytok.- mosolygott Seb.

-Az nem kifejezés.- nevetett Anabell.- Megtaláltam a legjobb barátnőmet.

-Drága Bell, gondoltad volna, hogy sikerül megúsznod Nicole-t?- somolygott Kimi.

-Ne is említsd azt a nőt, meg az eszement pasiját se, mert felfordul a gyomrom.- fintorgott a lány. Mi, Sebivel kérdőn néztünk rájuk.

-Bells-nek volt néhány igen érdekes találkozása a mi „egyetlen és utánozhatatlan Lewis-unkkal és az ő tökéletes és elkápráztató Nicole-jával”.- nevetett vidáman a Jégember.

-Majd egyszer elmesélem.- nézett rám a lány.- Gondolom, azért jöttél,- fordult a srácok felé- hogy induljunk.

-Pontosan, kicsim.- lépett mellé a bajnok és adott egy csókot az arcára.

-Mikor találkozunk újra?- kérdezte a lány tőlem.

-Gyere el hétvégén Kimivel, én is kinn leszek.- mosolyogtam.

-És versenyzel is?- csillant fel a munkaadóm szeme.

-Nem lehet, nekem kell a statisztikát vezetni, mivel Bruno a volán mögött foglal helyet. De ha gondoljátok, zárás után megnézhetjük, mit tudok.- mosolyodtam el.

-Ez a beszéd, kishölgy.- mosolygott Kimi. Elbúcsúztak tőlünk, majd el is mentek. Mivel későre járt, én is összeszedtem magam, majd hazamentem. Otthon a bátyámnak segítettem a hétvégi előkészületekben, majd valamikor 11 után dőltem be az ágyba aludni.

5. rész

A szerda és a csütörtök igazán lassan telt. Nem volt nagyon dolgom sem, a lényeget sikerült megcsinálnom még a hét elején. Aztán pénteken reggel, mikor megérkeztem, kiabálást hallottam a konyhából.

-… De mi az, hogy nem?- ez Hanna hisztérikus hangja volt.

-Mondtam már, hogy egy versenyre megyek.- felelte kicsit mérgesen Seb.

-Én meg hetekkel ezelőtt mondtam, hogy menni akarok vásárolni.- nyafogott Hanna.- Nem mondanád le?- váltott át kérlelő hangnembe.

-Nem. Kimi is ott lesz, már megbeszéltük, hogy megyünk.- lépett az ablakhoz a férfi és kinézett. Egyből észrevettem. Intett egyet az utca felé, amit úgy értelmeztem, hogy „Tűnj el, mert a végén még Hanna neked ront”. Így gyorsan vissza is vágódtam a Ferrariba és elhajtottam. Mentem néhány kört a városban és mire visszaértem, a lány kocsija is eltűnt. Amikor benyitottam, Seb egyből előjött.- Féltem, hogy félreértesz.- mondta egyből.

-Valami olyasmi akart lenni, hogy menekülj, nem?- kérdeztem és letettem a kabátom.

-De, végülis.- mosolyodott el.- És mi a mai programod?- kérdezte vidáman, miközben a konyha felé vettük az irányt.

-Beülök az irodába és egész nap bámulok ki a fejemből.- vázoltam fel a tervem, miközben elővettem 2 bögrét a tejeskávénknak.

-Mit szólnál hozzá, ha segítenél nekem összeütni valamit ebédre? Hanna most napokig felém sem néz, így ugrott a kaja is.- fintorgott.

-Nekem tetszik.- mosolyogtam, majd miután elfogyasztottuk a reggeli tejeskávét, felmértem a terepet, hogy mit lehet csinálni. Szerencsére a hűtő teljesen fel volt töltve.- Mit szólnál, ha rakott hortobágyi húsos palacsintát csinálnánk?- kérdeztem végül.

-Az meg mi?- nézett rám meglepve.

-Egy isteni magyar kaja. Akkor tanultam, mikor ott éltem egy évig. Hidd el, ízleni fog.- mosolyogtam és együtt nekifogtunk. Megfőztük a pörköltet, majd jöhetett a palacsinták kisütése. Rengeteget nevettünk egymáson, ahogy dobáltuk a palacsintákat. A fele leesett, vagy meg sem fordult és Sebnek sikerült egyet felragasztania a plafonra, ami utána a fejére hullott.

-Nem vicces.- durcizott, mikor már egy ideje rajta nevettem.

-Bocsánat.- mondtam még mindig kuncogva és adtam az arcára egy puszit. Úgy tűnt, sikerült egy kicsit kiengesztelni. Utána közös erővel megtöltöttük a háborút túlélt palacsintákat, beleraktuk a tepsibe, majd jöhetett az öntet és irány a sütő. Ekkor néztünk végig a konyhán.

-Hát… ez egy kisebb káosz.- ült le Sebastian.- Még jó, hogy ott a mosogatógép.- pillantott a mosatlan felé.

-Akkor be is pakolok.- mosolyogtam és mindent betettem a gépbe. Pont volt még hely 2 tányérnak, így még nem indítottam el.

-Nem gondoltam, hogy főzni ennyire jó buli.- mosolygott rám.

-Nem is mindig. Például anyukámmal inkább rabszolgamunka. Ott csak az utasításait követheted és ha valami nem jó, akkor jön egy adag fejmosás.- ültem én is le.

-Veled viszont kész élvezet.

-Ezt most bóknak veszem.- feleltem és előkotortam a telefonom, mert csörgött.- Halló?...... Jaj, Pete, hát persze…… De csak ha Sebastian elenged (erre az említett egyből hevesen bólogatott)…… Az nagy meló, de megoldjuk…… Rendben, szívem, akkor délután. Szia!- köszöntem el és letettem.- Minden alkalmazottadat ilyen hamar elengeded, ha mennie kell?

-Nem, mivel te vagy az első alkalmazottam.- mosolygott még mindig. Nem értettem, hogy tud ennyire vidám lenni állandóan, de nem zavart, örültem neki.- Amúgy merre mégy?

-Egy fotózás lesz, a Red Bullnak.- gondolkoztam el.- Eljöhetnél te is.

-Én?- kérdezte meglepve.

-Nem, a dalai lámát kérdeztem.- ráztam a fejem.- Persze, hogy te. Vagy nem a Red Bull pilótája vagy?

-De… az.- felelte kissé máshol járva.- Csak… nem lesz unalmas?

-Ne aggódj, ott lesz Christian Horner is.- válaszoltam.

-Tényleg?- lepődött meg.- Akkor megyek.

Megmosolyogtam, majd kivettem az ebédünket a sütőből. Isteni volt az illata, az ízéről nem is beszélve. Seb kétszer is szedett repetát.

-Ennyire jó lett?- kérdeztem meglepve.

-Még annál is jobb.- felelte és magába tömött egy újabb adagot. A tepsi egyik felét sikeresen kiürítettük. Mindketten nagyon jól laktunk. Mivel a fotózásig volt 2 óránk, leültünk tévézni, de közben sikeresen elbeszélgettünk, így a tévé csak a háttérzaj volt. Végül fél 2-kor elindultunk, mivel otthon, Steinhausen-ben lesz a fotózás.

6. rész

A templom toronyórája éppen 2-t ütött, mikor leparkoltam egy kellemes családi ház előtt. Kétszintes volt, kívül fehérre vakolva és az előkertben csak úgy zöldellett a fű és a fák. Szó nélkül indultam befelé és Sebastian is követett. Nem is csengettem, csak beléptem. Azt hiszem, meglepte, amit látott. Ahelyett, hogy egy kellemes nappaliba érkeztünk volna, egy hatalmas műtermet láthatott. Mindenhol lámpák, kamerák, sminkes asztalok és hátterek. És megjelent a férfi, akivel telefonon beszéltem.

-Pete!- örültem meg neki.

-Édesem, szia!- indult el felém és 3 puszival üdvözölt. Azt hiszem, Sebnek egyből sikerült leszűrnie, hogy az én drága Pete-em a saját neméhez vonzódik.- Annyira boldog vagyok, hogy vállaltad. Ne mondd el a lányoknak, de te vagy a kedvencem, hisz tökéletes vagy.

-Ne túlozz, kérlek!- pirultam el egy kissé.- Lenne min változtatni.

-Szerintem is nagyon csinos vagy.- szólalt meg először a „főnököm”, mióta megérkeztünk. Ebbe még inkább belepirultam.

-Köszönöm.- motyogtam zavartan és inkább el is fordultam.- Mit kell felvennem?- néztem a fotósra.

-Fenn van, minden az öltöződben, szivi. Nagyon dögös leszel.- kacsintott. Még mielőtt valami nagy őrültséget tettem volna, gyorsan felmentem az emeletre és bezárkóztam az öltözőmbe. Egyből a hatalmas üveg erkélyajtóhoz mentem, aminek nekinyomtam az arcom. Éreztem, hogy le kell higgadnom, mert Seb aprócska mondata igen mélyen hatott rám. Be kellett vallanom magamnak, hogy egyáltalán nem közömbös számomra, de ezt nem szabad kimutatnom. Mikor sikerült visszatérni az eredeti állapotokhoz, felvettem az ágyon heverő ruhákat. Egy Red Bullos top volt, meg egy rettentően mini farmernaci. Ahogy a tükör elé álltam, észre is vettem, hogy ha rövidebb lenne, felesleges lenne felvenni, annyit mutatna. Még gyorsan belebújtam a kényelmes sportcipőbe, majd kinyitottam az ajtót és lementem. Sebastian mellett ott állt egy, a 30-as évei második felében járó, barna hajú férfi. Ő lehetett a főnöke.

-Christian, ő az asszisztensem, Ada.- mutatott be a férfinek, amint odaértem.- Ada, ő pedig Christian Horner, a csapatfőnököm.

-Helló!- nyújtotta felém a kezét és kezet fogtunk.- Azt hiszem, tegeződhetünk, mert nem vagyok én olyan öreg. És a versenyhétvégéken elég sokat kell majd csevegnünk.

-Rendben, nekem oké.- mosolyogtam rá, majd elmentem, mert jött a sminkes. A csapatfőnök igazán szimpatikus volt, pedig úgy képzeltem, hogy lesz majd egy bizonyos vonal, amit nem lépünk át. De ezt ő egyből átugrotta, mikor felajánlotta a tegeződést. És ennek nagyon örültem. Nem kaptam túl erős sminket, csak egy természetesnek tűnő, a ruhával harmonizáló kéket. A számra is csak egy kis szájfény került, a hajamat pedig kiegyenesítették és felkötötték egy egyszerű lófarokba. Úgy tűnt, ez a fotózás nem a nagyzolásról szól. Amint kész volt minden, mentem is az ezüst háttér elé és akkor Pete elkezdte igazgatni a fényeket. Ezzel telt el legalább 40 perc, majd végül elkezdődött maga, a fotózás is. Először csak néhány egyszerű képet csinált, amin azt csináltam, amit akarok. Mivel volt egy kedves mókamesterünk is, nem esett nehezemre vidáman mosolyogni. Amint vége lett az első sorozatnak (valamikor 4 után), elmentem inni egy kis vizet. Visszafelé megláttam Pete hatalmas hifi berendezését.- Szabad?- kérdeztem tőle.

-Persze, szívem, csak nyugodtan.- felelte mosolyogva, miközben a laptopján válogatta a képeket. Elkezdtem végigvenni a CD-it. Tele volt romantikussal és filmzenével. Majd végül megtaláltam, amit kerestem. Beraktam a CD-t a lejátszóba és halkan elindítottam. Csendes háttérzajként elkezdett szólni a Beatles. Nyugodtan sétáltam vissza a sminkes csaj asztalához és szemben találtam magam a meglepett Sebastiannal.

-Baj van?- kérdeztem kissé felhúzott szemöldökkel.

-Ez a zene…- kezdte és kissé furán nézett.

-Ha gondolod, cseréld ki nyugodtan.- húztam fel egy kicsit az orrom.

-Nem, eszembe sem jutott.- magyarázkodott egyből.- Csak nem hittem, hogy van a korosztályomban még egy olyan, aki szívesen hallgat Beatles-t.

-Személy szerint a kedvencem.- mosolyodtam el és a következő fél óra azzal telt, hogy ecseteltük a rajongásunkat. Utána vissza kellett térnem a munkához, amit nem szívesen tettem, mert a Sebbel folytatott beszélgetéseim igazán sokat jelentettek. De a munka ment tovább és nem is hagytuk abba egészen este 8-ig. A végére már mindenki unta, de szerencsére be tudtuk fejezni, mert szóltam a másnapi versenyről. Mire mindenem összeszedtem, fél 9 is elmúlt. Elköszöntünk Pete-től és kifelé igyekeztünk. És akkor esett le, hogy nekem még haza kell vinnem Sebit.

-Te nem akartál edzeni, amíg itt voltunk?- kérdeztem, mikor elértünk a Ferrarihoz.

-Ez jobb volt annál. Legalább sikerült még jobban megismernem téged.- dőlt neki a kocsim oldalának.- Viszont holnap verseny. És fogalmam sincs, hogy hogyan jutok én el oda 10-re.

-Mi lenne, ha nálam aludnál?- vetettem fel kissé félve.

-Nem a szüleidnél laksz?- kérdezte meglepve.

-De, azonban van egy lakásom itt, nem messze. Nem nagy, de ha sokáig dolgozom, akkor általában ott éjszakázom. És így a holnap miatt sem kellene aggódnod.

Láttam rajta, hogy fontolóra vesz minden lehetőséget és már kezdtem lemondani arról, hogy jó lesz így neki, mikor…

-Oké, menjünk!- vette fel azt a hatalmas mosolyát és beszállt a kocsiba. Én még egy pillanatig meglepve álltam, majd sikerült felfognom, hogy mit mondott, így beszálltam és elindultam a második otthonom felé.

7. rész

Az út alig volt 5 perc kocsival. Mondjuk azt is hozzá kell tenni, hogy a sebességkorlátozás sem zavart, mivel az utcán ilyenkor már nem jár senki. Ahogy megérkeztünk, láttam Sebastianon, hogy egy kissé meglepte a látvány. Mondjuk, amit a családomról meséltem neki, abból én sem egy kis lakásra számítottam volna. Pedig amikor az ember meglátta, akkor csak egy karcsú, emeletes, halványsárga épületet látott.

-Mondtam, hogy nem nagy.- jegyeztem meg, mikor elindultunk befelé. Nem felelt, csak jött utánam. A lakás valójában pont elég volt egy vagy két embernek. A földszinten volt egy kis előtér, a nappali és a konyha, az emeleten pedig 2 kisebb szoba és a fürdő. Az utam egyből a konyhába vezetett.- Kérsz valamit?- kérdeztem, miközben kinyitottam a hűtő ajtaját. Nem kecsegtetett sok jóval.

-Csak egy ásványvizet.- ült le a pulthoz. Kivettem 2 kis üveg ásványvizet, letettem elé és én is leültem. Percekig nem szóltunk semmit.

-Miért nézel ennyire?- kérdeztem meg végül, mert eléggé bámult.

-Tudod… mióta együtt vagyunk Hannaval, ami már lassan egy örökkévalóság, nem nagyon figyeltem a körülöttem lévő lányokat. Évek óta te vagy az első, akit komolyan megnéztem.- felelte halkan és a végére egészen belepirult. Meglepett, amit mondott és az is, hogy ennyire őszinte volt.

-Legalább tetszett, amit láttál?- álltam fel és elindultam az emelet felé. Mosolyt csalt az arcomra, hogy sikerült még inkább zavarba hoznom, de reméltem, hogy értette, nem kell felelnie.

-Igen, nagyon.- suttogta a srác maga elé, majd még várt néhány pillanatot, míg feljött. Épp a vendégszobában húztam fel az ágyneműt.

-Tudom, hogy nem egy nagy szoba, meg nem is királyi, de megfelel?- kérdeztem, mikor belépett.

-Nekem szuper, köszi.- mosolygott és kaptam egy puszit.

-A folyosó végén van a fürdő, a másik ajtó meg az én szobám. Ha kell valami, szólj nyugodtan.

-Oké, de szerintem nem lesz semmi.- ült le az ágyra.- Reggel mikor kezdődik a verseny?

-Maga a verseny 10-kor kezdődik, de ha netán késnénk, akkor sem kezdik el nélkülünk. Arra gondoltam, hogy elindulhatnánk 8-kor és akkor el tudunk menni hozzád is, hogy átöltözz.

-Rendben.- állt fel és odalépett hozzám.- Akkor majd reggel.- mondta és adott egy puszit.

-Szia!- suttogtam és bemenekültem a szobámba. Miután sikerült kissé megnyugodnom, elmentem tusolni, majd a szobámban feküdtem az ágyon. Hallottam, hogy ő is bement a fürdőbe tusolni, majd azt is, ahogy magára csukta a mellettem lévő szoba ajtaját. Valamikor 11 után sikerült elaludnom. Másnap pedig felébredtem fél 7-kor, annak ellenére, hogy nem húztam órát. Gyorsan felöltöztem, majd lementem a konyhába. Főztem kávét, majd szétnézve a hűtőben, be kellett látnom, hogy nem tudunk reggelizni. Gyorsan írtam egy cetlit Sebastiannak, majd elindultam a boltba, ahol sikeresen bevásároltam. Visszafelé pedig megcéloztam a kedvenc pékségemet, ahol beszereztem a frissen sütött zsemléket. Vidáman sétálgattam hazafelé, mikor valaki rám dudált.

-Siess, Kicsi, mert a végén még elkéstek.- szólt ki a bátyám nevetve a kocsi ablakán.

-Emiatt nem aggódom. Ott leszünk időben.- mosolyogtam rá, majd befordultam az utcába, ahol a házam állt. A kocsi is követett és megállt a Ferrarim előtt. A szomszéd néni kíváncsian bámult ki az ablakon.

-Látom, Marie néni még mindig nem látott minket eleget.- mormolta mellettem Bruno.

-Mi lesz majd, ha meglátja Sebastiant? Hívhatod hozzá a mentőt.- nevettem és közben kinyitottam az ajtót. Egyből a konyhába mentem, ahol összetalálkoztam az álmos főnökömmel.- Jó reggelt!- mosolyogtam.

-Szia!- köszönt kissé erőtlenül és a kávéját kavargatta.

-Kicsi! Hová tűnt az a dögös csajszi a szomszédodból?- jött be a bátyám is. Seb meg csak meresztette a szemeit.

-Férjhez ment és elköltöztek.- szedtem elő a szatyorból a rengeteg kaját. Közben a két fiú is bemutatkozott egymásnak.

-Annyi kaját vettél, mintha ide akarnál költözni.- jegyezte meg a bátyám.

-Mert ez is a célom.- feleltem nyugodtan.- Besokalltam aputól. Ideje, hogy önálló életet kezdjek.- ültem le melléjük és elkezdtünk enni. Utána összepakoltuk a cuccainkat, majd elindultunk. Bruno ment Zürichbe, mi pedig tettünk egy kis kitérőt előtte Zug felé.

8. rész

Sebastian gyorsan összeszedte, amire szüksége volt. Utána elindultunk Zürichbe, ahol a versenyt tartottuk. Egy-két ember már volt a pályán, hogy mindent előkészítsen a versenyre. Mire mi odaértünk, szinte tele volt a parkoló.

-Hová mégy? Ott volt 2 hely is.- mondta Seb, mikor a bejárat felé hajtottam.

-Oda majd beáll más.- feleltem vidáman, majd leparkoltam szinte az ajtóban. Ahogy kiszálltunk, a srác észre is vette a nevemre kiállított táblát. Elindultunk befelé a tömeg sodrásában. Éreztem, hogy valaki megfogja a kezem. Hátra is fordultam.

-Csak nem szándékozom eltévedni.- mosolygott a főnököm. Nem feleltem, csak mentem tovább. Útközben észrevettem Anabellt is, aki Kimi mellett ácsorgott és a fejét forgatta. Szerencsére gyorsan észrevett, és mikor intettem, hogy jöjjenek, nem tétováztak. Nagy nehezen kiértünk egy kihalt folyosóra, ahol üdvözöltük is egymást.

-És most hol is vagyunk?- nézett körbe a világbajnok.

-A tulajdonosok privát folyosóján, belépés csak VIP-vendégeknek.- jött felénk a bátyám.- Bruno Freisten vagyok, Ada bátyja. Itt is a mai program.- adta a srácok kezébe a papírokat, majd végül én is kaptam.

-Itt van Nick Heidfeld?- kérdezte Bell, miközben Kimi ölelésében szemlélte a listát.

-Régi jó barátom és pont ott volt, mikor szervezni kezdtem. Eszembe sem jutott kihagyni.- mosolygott a bátyám, majd elindult kifelé, de az ajtóból még visszafordult.- Hugi, majd intézed a srácok sorsát.- vigyorgott rám, majd tényleg kiment az emberekhez. Amint becsukódott mögötte az ajtó, a 2 fiú arca egyből grimaszra húzódott.

-Tudom, tudom.- emeltem fel védekezően a kezem.- De olyanok, mint a testvérek.

-Ha muszáj…- motyogta a finn, majd elindultunk az öltözőkhöz. Mindketten kaptak egy-egy szobát, majd én is elmentem átvenni a ruhámat. Felvettem egy fehér versenyoverallt, a hajamat összekötöttem, utána pedig irány ki, a tömegbe. Meg is találtam a bátyám.

-Kellene a vezérlő kulcsa.- mosolyogtam rá aranyosan.

-Mégis minek?- kérdezte meglepve. Egy adag csaj állt körülötte. Hát igen, egy nagy casanova volt.

-Talán, mert anélkül nem tudok bemenni és nem tudom a versenyt koordinálni.- grimaszoltam. Végül csak megkaptam a kulcsot, így fel is mentem az üvegterembe, ahonnan tökéletesen láttam a pálya minden egyes pontját. Egy pillanatig csodáltam, majd bekapcsoltam a gépeket. Ekkor kopogtak és belépett 2 férfi.

-Miss Freisten, a bátyja küldött minket. Azt mondta, hogy a vendégeinek kellene beállítanunk a gépeket.- mondta a magasabb.

-Szuper! Martin, ismeri maga Kimi Räikkönent és Sebastian Vettelt?- kérdeztem.

-Ez csak természetes, kisasszony.- mosolygott.- Nincs is jobb pilóta, mint a Jégember.

-Akkor keressék meg őket és mondják azt, hogy én küldtem önöket. Ha meg nem hisznek maguknak, küldjék fel őket nyugodtan.- ültem le egy kényelmes székbe. A két férfi távozott, én pedig elkezdtem megnyitni a kellő programokat a számítógépeken. Nem telt el 2 perc, mikor megint kopogtak.

-Nincs szükséged egy kis segítségre?- dugta be a fejét az ajtón egy rövid, barna hajú srác.

-Téged is lehet még látni, öcsi?- fordultam felé mosolyogva.- Hogy-hogy nem versenyzel?- érdeklődtem.

-Tudod, így nem olyan egyszerű.- jött beljebb és ekkor láttam meg a törött karját.

-Nagy buliból maradsz ki, Fabian.- sóhajtottam, majd letelepedett mellém és ketten kezdtük el szervezni a versenyt. Szép lassan eljött a 10 óra. Ekkor a kezembe vettem a mikrofont és elkezdtem a verseny konferálását.

-Köszöntök mindenkit a 3. alkalommal megrendezett Száguldáson!- kiáltottam, mire odalenn örömujjongásban tört ki a tömeg.- Szokásunkhoz híven nincs jelen semmilyen média. A versenyen a megszokott szabályokat alkalmazzuk, a vitatott eseteket egy 5 főből álló szakmai zsűri dönti el. A mai versenyt a szokásokhoz híven az előző szezon nyertese és az egyik profi autóversenyző párharca nyitja. Fogadják szeretettel a 123 ponttal a szezont megnyerő Peter Schneidelt és a 2007-es Formula-1-es világbajnokot, Kimi Räikkönent!- harsogtam és a végére ismételten hatalmas üdvrivalgás tört fel. A pályán közben megjelent a 2 autó. Peter egy fekete overallt viselt fehér bukóval, Kimi a megszokott overallban és bukóban lépett a pályára. Mentek egy felvezető kört, majd jöhetett a verseny. Nem volt hosszú, mindössze 5 kör, mivel rengetegen neveztek és ahelyett, hogy 8-10 főt indítottunk volna egyszerre, a párharcokon volt a hangsúly. Így kezdődött a mi versenyünk, ami egy eseménydús napnak volt az eleje.

9. rész

Nem nagyon kellett aggódnom, mivel Kimi, Sebastian és Bruno is simán vették az akadályokat. Időközben azért akadt néhány helyzet, amikor össze kellett hívni a szakmai zsűrit. Ez azt jelentette, hogy a 3 fiú, az unokaöcsém, Fabian és én magam ültünk le megbeszélni az eseteket. Szerencsére mindig egyezett a véleményünk, így nem kellett sokáig vitázni. Időközben Anabell is felköltözött mellém, a vezérlőbe, mivel Kimi minden idejét elvette a verseny. Sikerült még jobban megismernünk egymást és az is kiderült, hogy elég sok mindenben egyezik az ízlésünk. Délben volt egy órás ebédszünet, ekkor mindenki, aki lényeges személy, beköltözött a tárgyalóba enni. Ott volt mindhárom F-1-es pilóta, mi hárman, Freistenek, és Anabell. Vidáman, poénkodva ettünk, mikor megcsörrent a telefonom.

-Halló!- vettem fel nevetve. A bátyám éppen az előző néhány pillanatban csikizett meg és sikeresen kikötöttem Seb ölében, aki csak mosolygott a dolgon.

-Szia, Ada, Jane vagyok.- szólt egy szintén vidám nő, valószínűleg kintről, mert hatalmas volt a háttérzaj.

-Szia, csajszi! Mondd, miben tudok segíteni?- kérdeztem, miközben felálltam.

-Merre vagy? Ebben a tömegben meg sem próbállak megkeresni, mert úgysem sikerülne.- mondta, vagyis inkább kiáltotta.

-Hátul vagyunk a tárgyalóban. Gyere nyugodtan, várunk!- mondtam és mindketten letettük.

-Kinek vagy ilyen fontos ebédidőben?- kérdezte a bátyám.

-A Jane Müller név mond valamit?- kérdeztem, miközben leültem az egyik székre és folytattam az ebédemet.

-Arra a flúgos csajra gondolsz, aki mindig veled volt?- kérdezte Nick.

-Már megbocsáss, de nem volt soha flúgosabb, mint én.- húztam ki magam nevetve.

-Mondjuk az is igaz, hogy a suli legdögösebb csajai voltatok.- szólt bele Fabian.- És egyáltalán nem flúgosak.- vett minket a védelmébe.

-Köszönjük szépen.- lépett be a lány. Csokoládébarna haja lágy hullámokban omlott a vállára, farmert és fehér pólót viselt, valamint vidáman mosolygott mindenkire.- Jane Müller vagyok, Ada legjobb barátnője.- mutatkozott be, majd helyet is foglalt mellettem. Unokaöcsém még mindig csak őt bámulta. Bár sosem vallotta be, tuti, hogy teljesen bele van zúgva a lányba.

-Isten hozott köreinkben, te elkóborolt bárányka.- mondta nevetve Bruno.- Merre jártál?

-Kérlek szépen, bátyus, Londonban tengettem a mindennapjaimat, de mostanra végképp unalmas lett nélkületek.- felelte Jane halálosan komolyan.

-Látom, nincs hiány a viccből nálatok.- súgta a mellettem ülő Seb.

-Nem is lenne vidám az életünk, ha ez nem így működne.- feleltem halkan.- De ha gyakrabban jársz ebbe a társaságba, akkor majd megszokod.

-Ez rajtad is múlik.- felelte igen halkan. A leheletét a nyakamon éreztem és teljesen beleborzongtam. Muszáj volt elhajolnom tőle, annyira a bűvkörébe kerültem. Időközben a többiek már Bruno csajozási szokásait elemezték. Szerencsére gyorsan felvettem a fonalat és én is bele tudtam szólni a csevejbe. Majd eljött az 1 óra és folytatódott a verseny. Kialakult a legjobb 16, majd a legjobb 8, végül délután 4-re a legjobb 4 mezőnye. Nem lepett meg, hogy mind a négyen a mi köreinkből valóak. A bátyám Kimivel, míg Seb Nickkel küzdött a döntőért. Természetesen a világbajnok és a jövő világbajnoka nyert. A döntőben pedig annyira nem bírtak egymással, hogy pontosan egyszerre érkeztek a célvonalhoz, még a célfotó sem segített, pedig az is volt. Így két győztest arattunk, valamint Nick összekaparta a második helyet, így Bruno lett a 3. Mire kiürült a pálya, 7 óra is elmúlt.

-Azt hiszem, ma már nem szívesen szállnék gokartba.- mondtam, mikor csak a kis csapat maradt.

-És akkor mi lesz azzal, hogy összemérjük az erőnket?- kérdezte Kimi.

-Ne aggódj, nem felejtem el.- mosolyogtam és elindultunk kifelé.

-Ünnepelni mikor fogunk?- kérdezte közben Jane. A fiúk meglepve fordultak felé.- Nyertetek, nem? Illik megünnepelni.

-Tőlem mehetünk.- rántotta meg a vállát Kimi és Seb. Bell, Bruno és Fabian sem ellenkezett, egyedül Nick nem csatlakozott, mivel otthon várták a gyerekek. Együtt mentünk el a lány házába, ahol lepakoltuk a cuccunkat és mindenki átöltözött, majd irány Zürich egyik legfelkapottabb klubja, ahol régi ismerősként üdvözöltek minket és alig léptünk be, már asztalunk is volt. Nevetgélve ültünk le és rendeltük meg az első kört.

-Ez volt a törzshelyetek?- kérdezte Seb tőlem.

-Miből gondolod?- néztem rá mosolyogva.

-Előre köszönnek, szabad asztallal fogadnak, tudják, mit iszol…- sorolta a dolgokat mosolyogva.

-Valahol el kellett tölteni a szabad szombatokat gimnazistaként, meg utána a továbbképzés alatt is. És ha megtehetjük, miért ne menjünk olyan helyre, ahol mindig jó buli van?- vettem fel a poharam és inni akartam, de a mozdulatom útközben megállt. És nem csak az enyém, hanem a Jane-é is.

Love from the past

49.

(Mila szemszöge)

A monacói nagydíj idején már eltelt egy hónap az ikrek születése óta. El sem tudtam hinni, hogy mekkorák már a pici angyalaink. Hatalmas szerencsém volt a családommal, mindent megtettek, hogy tökéletesen tudjak gyógyulni. Az orvos 6 hetet mondott átlagos felépülési időnek a műtét után, amiből már négy eltelt és minden pillanattal jobban éreztem magam.

A kanapén ültem kényelmesen, megtámasztott háttal, hogy a hasizmaimat még tudjam egy picit pihentetni. Szerencsére a terhes pocak már szinte teljesen felszívódott és csak alig néhány kiló plusz volt rajtam. Ezekkel pedig nem foglalkoztam - abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy volt elég tejem etetni két igen nagyétkű babát.

-Hoztam nasit- huppant le mellém Kaisa és a kezembe nyomott egy tálat müzlivel, aszalt gyümölcsökkel és joghurttal.

-Semmi chipsz, ropi, pattogatott kukorica, nachos?- fordultam felé.

-Apa mindent elmondott, amit a doki neked. Az volt benne, hogy rostban gazdag ételekkel könnyebben rendben lesz az emésztési rendszered. Ez rostban gazdag. És egészséges is- magyarázta.

-Köszönöm!- nyomtam egy puszit a homlokára.

-Mellé pedig egy pohár finom limonádé- tette le az asztalra a tálcát Paula.

-Elkényeztettek- sóhajtottam, miközben figyeltem, ahogy a teljesen elkápráztatott nagymama meglesi a teli pocakkal alvó unokáit.

Az elmúlt hetekben a lányom és az anyósom voltak a legnagyobb segítségeim. Ők töltöttek velem szinte minden pillanatot és tartották rendben a környezetünket. Persze, a két fiú is kivette a részét, amikor nem futam volt. Élvezet volt nézni, ahogy Kimi porszívózik vagy Sebastian segít a lányomnak a frissen mosott babaruhák teregetésében.

Ideálisabb környezet nem is lehetett volna egy ilyen műtét után a felgyógyulásra. Az pedig, hogy nem hagyták, hogy eszembe jusson, hogy nem természetes úton születtek az ikrek, a lelkem tartotta rendben. Kiegyensúlyozott kismamának éreztem magam két csodálatos apró angyallal, akik apa futamait nagy szeretettel végigaludták még most.

***

Két órával később félig csalódottan ültünk ugyanott. Kimi az utolsó pontszerző helyen végzett, a Lotus nagyon nem tűnt működőképesnek. Seb a második lett, ez okozott némi vigaszt nekünk. De már előre láttam, hogy ez a szezon kicsit sem lesz sétagalopp számunkra. Főleg, ha arra gondolunk, hogy milyen bajok is vannak a csapat táján, amiről a nagyközönség még nem tud.

Babákkal együtt költöztem fel a szobánkba. Amíg aludtak, könyvet olvasgattam halk zeneszó mellett és élveztem, hogy a délutáni napsütés kicsit felmelegíti a bőröm az ablakokon keresztül. Majd 5 óra után hallottam, hogy Antti nyöszörögni kezd, így a pici hercegem magamhoz vettem.

-Éhesek vagyunk?- simítottam végig a pofiján.

A sírás ritka volt a Räikkönen házban. A magánklinika előnye volt, hogy a piciket csak annyi időre választották el tőlem, amíg a szülés után az orvosok rendbe hoztak engem és kialakították a megfelelő környezetet számunkra. Utána végig együtt voltunk, aminek köszönhetően sikerült összehangolódnunk és nagyon gyorsan kialakult a napirendünk.

Az ikrek pedig mintha egymás között mindent megbeszéltek volna. Nagyon ritka volt, hogy egyszerre akarjanak mindketten enni, mindig volt elég idő, hogy jól lakjon az éppen éhesebb. Most is megetettem Anttit, majd a büfizés közben már Anneli is ébredezni kezdett. Ő volt a soron következő. Persze, akaratos hölgyként ő hamarabb kieresztette a hangját, mint a bátyja.

Utána magam mellé fektettem a szépségeimet és néhány párnával és takaróval vettem körbe őket, hogy még véletlenül se eshessen semmi bajuk. Ha Kimi itthon volt, persze, ő feküdt az ikrek másik oldalán, de néha muszáj volt nélkülöznünk őt. Mint ahogyan most is. Nekem pedig csak annyiban volt újdonság a dolog, hogy két babával vártam őt haza.

***

(Kaisa szemszöge)

A szobámban ültem és néztem a rengeteg csomagom. Így, augusztus közepén nyaralás helyett költözni készültünk. Anyuék úgy döntöttek, hogy az ikreket is otthon akarják nevelni Finnországban, ahogy engem is és ezt meg is értettem. Én pedig maradhattam a magántanulói státuszomban attól függetlenül, hogy nem versenyzem tovább.

Sokat gondolkoztam rajta, hogy is lenne a legjobb nekem. A szüleim mellett akartam lenni, az öcsém és a húgom mellett, ahogy nőnek, de vele szemben ott volt Sebastian is, akivel nagyon is jól alakult a kapcsolatunk. Közel éreztem őt magamhoz, igazán szerelmes voltam, ő meg elég komoly és érett ahhoz, hogy az én butaságaimat megakadályozza.

Kisétáltam a nappaliba, ahol anyu és apu tartózkodtak a babákkal. A testvéreimhez mentem először, akik a babaszőnyegen feküdtek és a felettük lévő játékokkal szórakoztak. Odaültem hozzájuk és nyomtam a két pici fejre egy-egy puszit. Az a semmivel össze nem téveszthető, megnyugtató babaillat lengte őket körbe.

-Te mikor kerültél ide?- pillantott felém a csomagok közül apa.

-Csak most- néztem fel rá. - A legjobb helyet kerestem a lakásban.

-Megtaláltad- emelkedett fel anyu is a ruhahalom közül.

-Tudom- nevettem és hagytam, hogy Anneli az ujjamat rágcsálja. - Van némi szabad időtök?

-Rád mindig- jöttek közelebb.

-2 nap múlva megyünk haza- sóhajtottam fel. A szüleim összenéztek, de igyekeztem nem odafigyelni a néma kommunikációra. - Én… hoztam egy döntést.

-Hallgatunk- biccentett anyu. Azt már ezerszer átbeszéltük, hogy nem akarnak elszakítani Sebtől, de nem is akarják, hogy 15 évesen egyedül bolyongjak Svájcban. Ezért is nem jelentkeztem át egy helyi gimnáziumba.

-Le szeretnék mondani a magántanulói státuszról- mondtam ki magabiztosan, habár éreztem, hogy minden porcikám remeg.

-Miért?- döbbent meg apu. - Azt hittem, hogy jönni akarsz velünk. Így nem tudsz Seba mellett sem lenni.

-Tudom- hunytam le a szemeim. - De szeretnék teljesen a sulira koncentrálni most, hogy ez maradt nekem- csuklott el a hangom. Még mindig nehezemre esett kimondani, hogy a versenyszerű úszásnak vége. - Nézelődtem az interneten és találtam egy sportszakos középsulit. Minden évfolyamban két osztály van, az egyikbe profi sportolók járnak, a másik pedig olyanoknak van fenntartva, mint én.

-Mit takar az olyan, mint te?- ráncolta a szemöldökét anyu. - Mert én egy normális tinédzsert látok magam előtt.

-A másik osztályba a versenysportot valamilyen ok miatt feladni kényszerültek járnak. Itt vannak órák, amik segítenek feldolgozni a veszteséget, plusz olyanok, amelyek felkészítenek, hogy később segíthessünk a hasonló helyzetbe kerülteknek- hadartam. - Én szeretnék ezzel foglalkozni. Segíteni a rehabilitációban, a felépülésben.

-Iskolát szeretnél váltani…- vette a karjaiba apa a kicsit nyűgös Anttit.

-Igen. Viszont, ha elfogadják, elölről kell kezdenem a gimis tanulmányaimat.

-Biztos vagy ebben?- csúszott mellém anya. A vállára hajtottam a fejem és megszorítottam a kezét. - Mi lesz veled és Sebbel?

-Nem tudom- sóhajtottam.

Erre a kérdésre nem nagyon akartam gondolni. Mindenképpen fájdalmas a döntés, hiszen ha velem is marad, alig fogom látni. Azonban úgy éreztem, hogy ismerem annyira, hogy tudjam, egy ilyen döntésben nem hátráltatna. Eddig is azt kérte, hogy a saját dolgaimat tegyem előtérbe és úgy gondolom, hogy ezek után is ezt kéri, bármi is fog történni. Ha pedig mégsem lenne helyes az elgondolásom, akkor az lesz a helyes, ha még most befejezzük.

***

(Sebastian szemszöge)

Ültem az ágyamon és némán hallgattam a szeretett nő hangját, miközben elmondja, hogy az lesz a legjobb, ha mi ketten befejezzük, merthogy ő hazamegy, és nem tudunk találkozni. Nem tudtam, hogy honnan vette, hogy nekünk nem kellene emiatt együtt lennünk. Csak hümmögtem, mint aki beletörődik a dolgokba, de nem így tettem.

Amint a telefont kinyomta, azonnal felöltöztem. Az első felindulásból történő nagyobb baj okozásának elkerülése érdekében egy órát autóztam, utána mentem csak a Räikkönen-házhoz. Megcsörgettem barátomat, mert a csengővel nem akartam felkelteni a kicsiket. Így gond nélkül jutottam be. Szó nélkül mutattak a szoba felé, ami rejtette az angyalomat.

Elmélázva ácsorgott a szekrénye mellett. Úgy vettem észre, a gondolatai nagyon is máshol járnak. Nem vette észre, hogy beléptem, így volt lehetőségem a szobában szétnézni. Mindenhol a csomagjai voltak - néhány összepakolva, míg mások kissé szétdobálva. Teljes volt a káosz, és ahogyan láttam, benne is ugyanez zajlott le.

-Szia!- súgtam halkan, de még erre is összerezzent és felkapta a fejét. A szemei vörösek voltak, tudtam, hogy könnyeket ejtett… Miattam.

-Nem kellene itt lenned- sóhajtotta nekem szipogva.

-Mindenképpen itt lennék- igyekeztem közelebb jutni. - Hogy jutott eszedbe szakítani?

-Elmondtam…- suttogta.

-Nem fogok azért lemondani rólad, mert én utazom, te pedig azt választottad, hogy otthon maradsz, segítesz a testvéreid nevelésében és azt tanulod, amivel az életed tölteni akarod- emeltem fel a fejét. - Azt hiszem, hogy bebizonyítottuk már, hogy a mi párosunk működik. Azt pedig kétlem, hogy el akarnának minket tiltani.

-De te itt élsz!- emelte meg a hangját.

-Igen, amikor neked szünet van, hozlak magammal- öleltem át a derekát. - Mila és Kimi nem tud még erről az ötletemről, de szerintem megegyezhetünk. Amúgy meg talán be is fogadnak. Még szobára sincs szükségem, ha beengedsz magad mellé- mosolyogtam rá.

-Tudod, hogy igen- pillantott rám.

-Nem döntheted el nélkülem, hogy vége- mondtam neki nagyon komolyan. - Ha egyszer mégis azt akarod, hogy vége legyen, elfogadom. De csak abban az esetben, ha már nem szeretsz vagy mást szeretsz. Amit pedig a telefonban mondtál, hogy nem érzem már irántam ugyanúgy, nem hiszem el. Hiszen az este még hiányoztam.

-Most is- gördült le néhány könnycsepp az arcán.

-Olyan butus vagy- szorítottam magamhoz. - Szeretlek és ezen az sem változtat, ha ezer kilométerre vagy tőlem. Az sem, ha nem egy országban lakunk. Az sem, ha ezért ingáznom kell. Nekem megéri.

-Szeretlek- suttogta.

Fogalmam sincs, meddig öleltem őt magamhoz. Olyan pillanat volt ez, amit egyhamar nem felejtünk el. Ő gyerekfejjel a legjobbat akarta nekem, én azonban nem fogadtam el az önkényes döntést. Számomra fontos volt ez a kapcsolat, az egymás iránti érzelmek, ő maga. A lány, akiért bármit megtettem volna a világon.

-Akkor számíthatok állandóan egy plusz személyre?- hallottuk meg Milát. Az ajtóban állt mosolyogva, minket nézve. Nevetve bólintottam abban a tudatban, hogy a Räikkönen házaspár teljes vállszélességgel mellettünk áll.

***

„2014. augusztus 15., péntek

Korzika gyönyörű hely volt és végre én is eljuthattam ide. Apu a bulik helyett most családi nyaralásra hozott el mindenkit: a nagyit, a keresztszüleimet, az unokaöcséimet, az ikreket, anyut és engem. Valamint csatlakozott a másik felem, Basi is. El sem akarom hinni, hogy még mindig működik a suli meg a versenyek mellett. Annyira kitartó, hogy sokszor már-már csak egy álombeli jelenésnek tűnik a szememben.

A forró napsugarak simogatták a bőrömet a jacht fedélzetén fekve. Kényelmesen napoztam azután, hogy be lettem kenve napolajjal. Bár szerencsés voltam, csak nagyon ritkán égtem le és nyár végére általában gyönyörű barna színem lett. Egészen délutánig kinn voltunk a nyílt tengeren: a három felnőtt férfi jet-ski versenyeket tartott, mi néha anyával és Kriistivel úsztunk a tengerben, a srácok meg elszórakoztatták magukat a halomnyi játékkal.

Egy kései ebéd után - az ikrek pont előtte gondolták úgy, hogy alszanak egy nagyot - a tengerparton kötöttünk ki egy játszótéren. Hintáztattuk Anttit és Annelit, Titus és Juustu homokvárháborút vívott (kié lesz a nagyobb és szebb), a nagyi hol az egyiknek segített, hol a másiknak, míg a szülők inkább andalogtak.

-Tetszik ez a hely- ölelt át Seb.

-Nekem is- sóhajtottam. - Olyan megnyugtató itt lenni.

-Mi lenne, ha ketten is elmennénk néhány napra?- fordított maga felé. - Csak te és én. Még futam előtt.

-Komolyan?- csillant fel a szemem.

-Kréta, 4 nap, szülői engedéllyel- felelte.

-Basiiii!- csimpaszkodtam a nyakába. - Imádlak!

-Én is szeretlek- nevetett fel.

Az örömömre mindenki felkapta a fejét. Szerencsére az ikrek nem tudtak kiesni a hintából, de mindketten felém kapálóztak „Sasa pussz” kéréssel, ami azt takarta, hogy öleljem meg őket és adjak nekik puszit. A két srác csak rám pillantott, hogy miért visongok, a nagyi mosolyogva csóválta a fejét, anyuék pedig ugyanolyan mosollyal jöttek vissza hozzánk.

-Köszönöm!- ugrottam a nyakukba, de főként apa kapott el.

-Óvatosabban! Anyádat nem terhelhetjük- jelentette ki dorgálóan.

-Mi van?- nyögtem fel értelmesen.

-Apád csak azt akarta a tudtodra hozni, hogy újabb kistestvér van úton- nézett rám anya.

-Gratulálok!- öleltem meg őket.

Jobb napunk nem is lehetett volna. Együtt volt a család, szeretetben, nyugalomban és ennek örömére még egy babahír is közbeszólt. A tökéletes nyaralás a tökéletes emberekkel.”

The end

Love from the past

48. rész

„2013. március 18., hétfő

Most, hogy mindenki alszik a hazafelé tartó repülőn, le tudom írni az előző éjjel pillanatait. Mondjuk, nem csodálom, hogy kidőltek. Apu ünnepelt rendesen, Sebnek meg hosszú volt az éjszakája velem. Ami életem egyik legcikibb, mégis legszebb éjjele volt.

Valamikor fél 1 után jöttünk el a buliból. Apu és Sebastian mellett én is bemehettem. Ők ittak, én nem részben a gyógyszereim miatt, részben azért, mert nem nagyon próbáltam még az alkoholt. Sportolóként soha nem jutottam igazán olyan helyzetbe, hogy igazán akartam volna inni.

Seb csak annyi alkoholt fogyasztott, hogy kicsit többet mosolygott, de nagyon vigyázott rám - szerintem apu megbízásából is részben. Így is meglepett, hogy nem kellett elpakolnom abból a szobából, tehát az egész hétvégét együtt töltöttük.

-Azért jól érezted magad?- kérdezte Seb, amikor becsukta utánam az ajtót.

-Még kissé rosszul viselem az ilyen cipőt- emeltem mega magas talpú szandálomat. - De egy zuhany szerintem segít.

-Addig én elpakolom a dolgaim- kaptam egy csókot.

Tény, hogy ő még kissé szét volt pakolva, míg az én dolgaim rendszerezett módon hevertek a táskámban. Összeszedtem a zuhanyozáshoz szükséges dolgaimat és elvonultam. A meleg víz megnyugtatott és kissé el is álmosított. A hajamat felkötöttem, belebújtam a rövidnadrágomba és a pólóba, amit még a születésnapomkor vettem kölcsön Sebtől és tisztán, jó illatúan csoszogtam ki a hálóba.

-Hmmm- futottam bele Basi karjaiba. - Imádom ezt a barackillatot.

-Én is kedvelem- jegyeztem meg, mialatt kényelmesen bújtam a karjaiba.

-Gyere- kapott fel és fektetett az ágyra. - Azt hiszem, ezt megengeded nekem- mosolygott rám, majd a kezébe vette a lábam és masszírozni kezdte.

Teljesen ellazultam, megmentő volt a masszázs, amit kaptam. Sajogtak a lábaim, régen terheltem ennyire a lábaimat, nagyon jól esett minden mozdulata. Lehunytam a szemeimet és élveztem a dolgot. A görcs kezdett szépen eltűnni a lábaimból.

-Jobb?- feküdt mellém nagyjából negyed óra múlva.

-Újra használhatónak érzem a lábaim- fordultam felé.

Csak néztük egymást. A keze a derekamra siklott, éreztem, ahogy a tenyere égeti a bőröm a pólón keresztül is. Még közelebb csúsztam hozzá. Szinte teljesen összesimultunk. Óvatosan megcirógattam a nyakát, amire egy mosoly volt a válasz. Végigsimított az arcomon és megcsókolt. De ez nem egy olyan kis apró csók volt, mint a korábbiak. Nem álltunk meg néhány ölelés és csók után. Nem hagytam.

Igyekeztem teljesen hozzá préselni magam, amennyire csak lehetséges. A kezeim először csak a póló felett, majd már alatta simítottak végig újra és újra a hátizmain. Az ő kezei csak lassan mozdultak meg, sokáig csak a derekamon pihent, majd onnan a csípőmre, a fenekemre, a combomra kalandozott. Halkan felnyögtem, amikor kissé belemarkolt a fenekembe.

Szinte végig én voltam a kezdeményező. Egyre többet akartam. A kezem a mellkasára, majd a hasára tévedt, az ujjaim és a tenyerem alatt éreztem, ahogy az izmai összehúzódnak. Nem mertem kinyitni a szemem, fogalmam sem volt, hogy ő engem néz vagy ő is csak élvezi, ami történik közöttünk. Hangosan kalapáló szívvel döntöttem el, hogy ideje még tovább lépni.

Remegett a kezem, amikor becsúsztattam a kezem a nadrágja alá. A pólóm alatt az oldalamon fekvő keze azonnal megdermedt. Nem hagytam, hogy abbahagyja a csókokat, azokból merítettem erőt mindenhez, amit tenni akartam. Mert némi bátorsággyűjtés után az alsónadrágja alá bújtattam a kezem és megérintettem a férfiasságát.

-Kaisa!- szakadt el tőlem Seb és szinte kirántotta a kezem a nadrágjából. - Elég volt!

-Nem akarsz?- suttogtam magam elé és lassan kinyitottam a szemem.

-Te nem akarod ezt- jelentette ki és hátrébb csúszott.

-De… én… én igen…- rebegtem magam elé.

-Nem- nyúlt óvatosan felém és felültetett. - Nézz rám!- emelte meg a fejem. - Nem fogok azért lefeküdni veled, mert Hanna miatt valahol belül egy kényszert érzel arra, hogy felnőtt nőként viselkedj. Még nem vagy készen.

-De, készen állok!- jelentettem ki, mialatt a görcsösség, amit eddig észre sem vettem, megszűnt.

-Nem, kicsim- kelt fel az ágyról. - Ez egy fontos dolog. Azt akarom, hogy pozitív emlékeid legyenek arról, ami közöttünk történt. Túl sokan kapkodják el. Én is elkapkodtam tinédzserként. Neked ezt nem fogom hagyni- guggolt le az ágy mellé. - Akarlak, kívánlak, érezhetted- nézett a szemembe, mire fülig pirultam. - De kivárom, hogy ne csak a tested, hanem a lelked is készen legyen minderre.

Fogalmam sem volt, mit is válaszolhatnék. Hiszen én azt hittem magamról, tényleg készen vagyok arra, amire készülök. Amíg nem mondta ki, nem vettem észre, hogy a lelkem mélyén hatalmas harcot vívott az eszem a szívemmel. Az, hogy még az úszás miatt elkezdtem szedni a fogamzásgátlót korábban, nem jelenti, hogy egyből érett lettem a szexhez. Seb ezt mérte fel. És mindezzel megmentett attól, hogy olyan hibát kövessek el, ami talán a kapcsolatunkba is kerülhetett volna.”

***

(Sebastian szemszöge)

Bahrain után éjszaka értünk haza és Kaisa nálam maradt. Négy futamon voltunk túl, ebből kettőt nyertem meg, köztük az utolsót is. Kimi ment haza, Mila a 8. hónapban tartott, bármelyik pillanatban megérkezhettek az ikrek. Csak reméltük, hogy minden rendben lesz, ezért mindenki igyekezett figyelni a kismamát, hogy betartson minden orvosi utasítást.

Korán felébredtem. Éjjel 2 után értünk haza, én mégis ébren voltam már reggel fél 8-kor. Valamiért kiment az álom a szememből. Ültem az ágyon és néztem a mellettem fekvő lányt. Ausztrália után csak most, Bahrain-ben volt megint kinn velünk. Igyekezett pótolni a suliban, haladni, a futam előtt fejezte be a vizsgáit, amik nagyon is jól sikerültek. Büszke voltam rá, tudtam, hogy mennyire nehezen küzdött meg azzal, hogy nem úszhat versenyszerűen többé.

Azokban a pillanatokban, amikor mellettem feküdt ilyen ártatlanul, mindig úgy éreztem, hogy helyesen cselekedtem, amikor nemet mondtam arra, hogy lefeküdjek vele Melbourne-ben. Persze, a dolog nem maradt annyiban, Kaisa rengeteget próbálkozott. Minden alkalommal kicsit tovább jutottunk, kicsit közelebb ahhoz, hogy megtörténjenek a dolgok. Mégis, féltem, hogy bántanám, hogy fájdalmat okozok neki, hogy vége lenne, ha teljesen megkapom őt.

Nagyjából egy órát elmélkedtem mellette ülve, figyelve a rezdüléseit, amikor felkeltem és eldöntöttem, hogy lemegyek az edzőterembe. Készítettem magamnak egy gyümölcsturmixot és azzal együtt vonultam le a gépek közé. A fülembe dugtam a fülhallgatót és a futáshoz összeállított zenemixet indítottam el. Beprogramoztam a futógépet és igyekeztem levezetni az energiáimat, amelyeket az emésztett fel, hogy távol tartsam magam Kaisától.

Futottam, súlyzóztam, majd az evezőpadra ültem át. Nem néztem az órára, csak ki akartam hajtani magam minél jobban. Férfi voltam és nem tagadtam meg, hogy mint nő, kívánom a barátnőmet, napról napra egyre jobban.

-Nem kellene szusszannod?- vette ki a fülemből a fülest szerelmem.

-Szia!- mosolyogtam fel rá. - Csinos vagy- dicsértem meg. Egy hosszú, csíkos ruhában állt előttem.

-Mióta vagy ébren?- nyújtott felém egy törölközőt és egy ásványvizet.

-Korán ébredtem- töröltem meg az arcom. - Köszi! Amúgy nem akartalak felébreszteni.

-Mint látod, nem sikerült- ereszkedett le mellém. - Fél 11 van.

-Oh- lepődtem meg.

-Menj, zuhanyozz le!- ölelte át a nyakam. - Utána csinálunk valami ebédet, jó?

-Rendben- húztam magamhoz és megcsókoltam.

Együtt mentünk a nappaliba, majd én a szobám felé vettem az irányt. Gyorsan ledobáltam a cuccaimat, majd beálltam a forró zuhany alá. A sugár felé fordítottam az arcom, és élveztem, ahogy az apró vízcseppek ezrei záporoznak rám. Minden eltelt perc után egyre inkább éreztem, hogy mennyire elfáradtam, mindez azonban jóleső fáradtság volt. Hirtelen ugrottam meg, amikor megéreztem a puha ujjakat a mellkasomon.

-Kaisa!- nyögtem fel ijedtem. - Kérlek, menj ki!- szűrtem ki a fogaim között az önmegtartóztatásom utolsó szálaiba kapaszkodva.

-Nem- kaptam a pimasz feleletet.

-Kaisa!- fordultam felé.

-Pofa be és csókolj!- rántott magához teljesen és az ajkai máris megtalálták a számat.

Az egész egy pillanat volt. A selymes bőr hozzásimult az enyémhez. Először láttam és éreztem őt teljesen meztelenül. Először volt, hogy nem tudtam neki nemet mondani. Talán nem is akartam mást, csak őt.

***

(Kaisa szemszöge)

Délután 3 elmúlt, amikor megjelentünk otthon. Igyekeztem minden egyes porcikámmal, hogy ne vigyorogjak állandóan, de nem volt egyszerű rejtegetni a boldogságomat. Szárnyaltam testileg és lelkileg is. Persze, az élményeim nem voltak a regények és filmek idilli képeihez hasonlóak abból a szempontból, hogy bár tökéletes pillanatokat töltöttünk együtt, a fájdalom elkerülhetetlen dolog volt. Azonban az a néhány pillanat mintha nem is létezett volna.

-Mit mondasz, ha megkérdezik, mitől ragadt a mosoly az arcodra?- karolt át Seb.

-Attól, hogy te nyertél, apa is a dobogón állt, itthon vagyok és heteken belül nagy és okos nővér lehetek- soroltam az érveimet. - Csak boldog vagyok.

-Ezt örömmel hallom- nyomott egy csókot a fülem mögé. Már nyúltam az ajtó kilincséért, amikor az kitárult előttem. - Nagyi?

-Jönnek a testvéreid- mondta egyszerre idegesen és izgatottan.

-Mi? Most?- kerekedtek el a szemeim.

-Kimi, siess!- hallottam meg anya hangját, majd a következő pillanatban láttam is őket. Apu hozta kifelé anyát a házból a karjaiban.

-Kaisa, fejezd be a csomagolást, utána gyertek!- szólt nekem apu útközben, míg anyu meg sem tudott szólalni.

Beviharzottam a házba, egyenesen a szüleim hálójába. Valószínűleg pont a dolgaikat csomagolták a kicsiknek, azt a csomagot, amit a kórházba akartak vinni. Fogtam a bőröndöt és tovább rendezgettem az ágyon heverő és félig benne lévő holmikat.

-Nincs még korán?- hallottam meg Sebet.

-Nem tudom, azt hiszem, már nincs- álltam meg egy pillanatra. - Úgy rémlik, anya azt mondta, hogy ilyenkor már nem lesz gond, ha megszületnek. Plusz lehetett számítani arra, hogy előbb jönnek.

-Legyünk pozitívak- lépett mellém Basi és segített a pakolásban. Mindösszesen fél óra kellett, hogy készen legyünk.

-Várj!- állítottam meg, amikor már kifelé tartottunk. - Az ajándékuk!

-Még meg sem születtek, te már elkényezteted őket- hallottam magam mögött a nevetését, mialatt a szobámba mentem. A két kicsi sapkával együtt siettem vissza és indulhattunk a kórházba.

***

(Kimi szemszöge)

Este 8 volt, amikor beléptem a kórterembe. Még mindig alig tudtam elhinni, hogy öten vagyunk és mindenki egészséges. Antti és Anneli még inkubátorban voltak, tekintettel arra, hogy a 34. hétben születtek. Azon kívül, hogy mindketten alig voltak kicsit nehezebbek, mint 2 kg, minden teljesen rendben volt velük. És a mamával is.

-Szia!- simítottam végig Mila arcán, miután mellé ültem az ágyon.

-Szia!- mosolygott rám bágyadtan.

-Sajnálom- fogtam meg a kezét, hogy utána megcsókolhassam.

-Mit?- ráncolta a szemöldökét.

-Azt, hogy nem szülhetted meg őket természetes úton. Hogy nem lehettem veled- vallottam be. Fogalmam sem volt, mindez mennyire fogja megviselni.

-Így volt rendben- sóhajtott fel. - Nekik így volt a legjobb. Kaisával átélhettem, milyen is a szülés természetes szépsége. Azt hiszem, hogy nincs hiányérzetem. Talán csak te- mosolygott tovább.

-Olyan gyönyörűek- hajoltam oda hozzá és nyomtam egy csókot a homlokára. - Akárcsak a mamájuk.

-Nemsokára otthon lehetünk- sóhajtott fel. - Most csak arra vágyok. Most két és fél hétig itt leszel velünk te is.

-Nem akarok futamokra járni, mikor te itt vagy két pici babával, akiknek én vagyok az apja- vallottam be.

-De itt vagyok én is- szólt bele Kaisa. - Meg a nagyi. Anya egy pillanatig nem lesz egyedül, ezt megígérem neked.

-Látod? Néhány napot kibírunk, utána meg úgyis jöttök haza- kontrázott Mila azonnal.

-Van egy kis ajándék a testvéreimnek- szólt a lányunk. - Nem játékot hoztam nekik, valami olyat akartam, ami később is megmaradhat, ha elrakjátok- nyújtott felénk egy kis csomagot.

Elvettem és odaadtam Milának, aki kibontotta a kis meglepetést. Kaisa arcán láttam a hatalmas izgalmat, amit a véleményünk okozott. De hogyisne imádtuk volna? Hiszen két csodaszép sapka volt a két csodaszép babánknak a csodaszép nővérüktől. A tökéletes ajándék a tökéletes embertől.

Love from the past

47. rész

(Kaisa szemszöge)

Nagy levegőt vettem és fentebb csavartam a hangerőt a zenén. Azt reméltem, ha üvöltő zene mellett csinálom a kötelező gyakorlatokat, akkor a feszültség is távozik belőlem. Mert szét akartam esni darabokra az engem maró fájdalmas féltékenység minden apró szikrája miatt. Tenni nem tudtam semmit több ezer kilométer távolságból és ez volt a tényleg végzetes.

Brittától kaptam egy üzenetet, miszerint maga Hanna jelent meg Ausztráliában és levakarhatatlan. Beköltözött Sebastian szobájába, miután megtudta, hogy én nem vagyok ott és mindenhol úgy járkál, mintha valaki nagyon is jelentős személy lenne és követeli a jogait, mint pilótabarátnő. Ezzel szemben én Svájcban ültem és vártam a világvégét.

Csináltam a gyakorlatokat, amik segítettek a szervezetemnek, hogy újra 100%-os állapotba kerülhessek. Közben igyekeztem inkább az enyhe fájdalomra koncentrálni, hogy ne járjon tovább az agyam mindenféle idegesítő dolgon, amit nem akadályozhatok meg. Komolyan, olyan ötletek ezrei záporoztak a fejemben, ami minden épelméjű, szerelmes nőt kiborított volna.

-Mi a fene…?- fordultam meg, mikor a zene elhallgatott.

-Szabad megtudni, hogy minek köszönhetjük a töménytelen mennyiségű zúzós zenét?- pislogott rám anya. – Zeng a ház.

-Bocsánat- sütöttem le a szemem.

-Mi a baj? Mert az egy dolog, hogy zenét hallgatsz, amíg a gyógytornát végzed- simított végig az arcomon. – De nem így szoktad. Nem ilyen zenékkel és nem ezzel a hangerővel.

-Anya, ott van vele Hanna- hadartam kétségbeesetten. – Rámászik. Elcsábítja. Én meg nem vagyok ott. Ki sem békültünk igazán.

-Ha jól értem, mardos a féltékenység- állapította meg, mire bólintottam. – Miért nem mondtad?

-Mert te sem tudsz tenni ellene- sóhajtottam fel szomorúan.

-De, tudok- nevetett fel. – Rendelek neked jegyet Ausztráliába, amíg összepakolsz.

-Te most tényleg egyedül elengedsz oda?- döbbentem meg teljesen.

-Bármikor egy kanál vízben képes lettem volna megfojtani Jennit- nézett rám. – Néha apádat is. Volt, hogy eltiltottam tőled, mert a kedves felesége nem volt hajlandó normálisan viselkedni veled vagy a közeledben. Igazából csak nem akartam őket látni, de nem tudtam mit tenni azért, hogy eltűnjön. Te megteheted, hogy kihúzod magad és küzdesz.

-Pakolhatok?- pislogtam meglepetten, tele szeretettel iránta.

***

(Sebastian szemszöge)

Elegem volt, de nagyon. Meg fogok őrülni, ha ez a nő továbbra is a nyomomban lesz. Komolyan, így nem lehet élni. Hogy bírtam éveket vele élni? Nem hiszem el, hogy nem értette meg még mindig, hogy régen nem akarok tőle semmit. Nem ő kell nekem. Nem őt szeretem. Nem rá vágyom, de nagyon is. Nem ő az, akivel kicsit még mindig össze vagyok veszve, mégis eladnám a lelkem azért is, hogy veszekedjen velem.

-Drágám, mi lenne…

-Hagyd abba!- fordultam vissza hirtelen. A hotel folyosóján voltunk és bántotta a fülemet a mézédesen csábító, nyájas hangnem. – Nem vagyok az édesed. Sem a drágád, sem a szerelmed, sem semmid, amit ilyen idióta becézéssel mondasz- kezdett emelkedni a hangom. – Nincs semmi közöd hozzám már régóta. Mást szeretek, más tartozik hozzám, szóval kopj már le!

-Lehetne halkabban?- nyílt ki egy ajtó tőlünk úgy tíz méterre. – Nem lehet aludni, mert zeng az emelet.

Tátott szájjal fordultam a saját szobám ajtaja felé. Egy kócos, álmos és morcos szőke angyal állt az ajtóban tréningnadrágban és egy kinyúlt pólóban. A karjait összefonta a mellkasán és igyekezett szemmel gyilkolni – csak remélni mertem, hogy nem engem.

-Te meg, drága szívem – lépett ki és indult el felénk – mi lenne, ha eltűnnél?- nézett egyenesen az exemre. A hangja már-már megtévesztően kedves, de érezni lehetett mögötte a dühös élt. – Kapsz nagyjából 3 percet, hogy összeszedd a holmidat és eltűnj. A többit darabokra szaggatva fogom kihajítani.

-Mégis milyen gyerek kis csitri vagy te, hogy így merj beszélni velem?- találta meg a hangját Hanna. – Te meg hagyod?- lökött meg engem. – Egy kölyök vagy, akinek ki kellene mosni a száját!

-Inkább a tiédet kellene kimosni, ki tudja, milyen dolgok jártak már ott- csatlakozott egy nyugodt férfihang. – És ha még egyszer megengeded magadnak ezt a hangnemet a lányommal szemben, nem éred meg a holnapot, de már az éjfélt sem- sétált el mellettünk Kimi és ölelésébe vonta a lányát.

-3 perc- mondtam Hannának teljesen hidegen.

Csak álltam a saját szállodai szobámban és néztem, hogy a nő, aki valamikor az életet jelentette, fel-alá rohangál, hogy összeszedje a dolgait. Ezalatt a Räikkönen-család be sem lépett a szobába. Én is csak azért, mert elég sok mindent el tudtam képzelni a valaha volt szerelmemről az elmúlt napok után.

Ahogy mindennel kész volt, egyenesen elém trappolt és már csimpaszkodott is belém, hogy megcsókoljon. Azonnal lehámoztam magamról, még esélyt sem kapott, hogy megpróbálhassa, ami a fejében volt. Meglepetésemre Kaisa is ott állt mellettem és amint kellő távolságban voltam, teljes erejéből felpofozta Hannát.

-Tűnj el a közelünkből! Azonnal!- sziszegte azzal a hűvös és elutasító maszkkal az arcán, amit Kimi a médiának mutatott.

-Hogy kerülsz ide?- fordítottam magam felé azonnal a lányt.

-Apa, akkor 9-re lenn leszek az előcsarnokban- nézett el mellettem a finn felé.

-Ezer szemed rá- hallottam a nekem szóló figyelmeztetést, amire biccentettem. Az ajtó csukódása után végre rám figyelt ő is.

-Felültem egy repülőre, aztán fogtam egy taxit, utána meg elkértem a kulcsodat- sorolta a válaszát.

-Ezt értem. De mégis… hogy kerültél ide?- kérdeztem ugyanazt.

-Britta szólt. Anya elengedett. Én jöttem- rántotta meg a vállát. – Baj?- pislogott fel a szempillái alól.

-Mégis hogy lehetne baj?- fogtam a két kezem közé az arcát, hogy végre megcsókolhassam.

Nem tiltakozott egy pillanatig sem. A karjaimban tartottam őt. Régóta vágytam arra, hogy úgy legyen velem, hogy ő is velem akar lenni. Ha mást nem is, annyit köszönhetek Hannának, hogy féltékennyé tette az én szépségemet és visszahozta nekem. Végigsimítottam a fiatal női arcon. Kissé még álmos volt, de érzelmekkel teli tekintet nézett vissza rám. Megváltás volt, felemelő és felszabadító érzés.

-Nagyon megviselt az utazás?- húztam le a kanapéra és nem engedtem el egy pillanatra sem.

-Túl hosszú volt abban a tudatban, hogy veled van valaki, aki nálam tapasztaltabb és tudom, hogy sokat jelentett neked- sóhajtott fel.

-Jelentett és jelent valamit, mert az első volt- feleltem. - De mindent lerombolt, ami minket összekötött. Túl sok minden volt, amivel elárult. Ezzel megszüntetett minden pozitív érzést.

-Akkor nem zavar, hogy kidobtam?- pislogott fel rám.

-Teljesen lenyűgöztél- vallottam be neki. - Imádtam, ahogy kiálltál értünk.

Olyan volt, mintha a mondataimmal köveket tüntettem volna el a szívéről. Kicsit szorosabban öleltem, hogy érezze, mennyire fontos ő nekem. Újra beleszerettem az angyalomba.

***

(Kimi szemszöge)

Ahogyan mindig, a lányom most is pontosan érkezett. Sebastian kísérte őt, rá támaszkodhatott. Külső szemlélőként ezt láthatta az ember, de én mást. Láttam azt a mély kötődést közöttük, ami meglepett. Áldásomat adtam rájuk, úgy gondoltam, hogy tinédzser szeszély csak a dolog. Most már láttam, hogy ez annál komolyabb. Valamint azt is láthattam, hogy szerencsére egy olyan emberrel való kapcsolatra bólintottam rá, akire számíthat, aki vigyáz rá.

-Biztos, hogy ki akarsz jönni?- pillantottam Kaisára. - Le fognak támadni.

-Nem akarok egyedül maradni- nézett rám. Bár a szemét tőlem örökölte, a tekintete ugyanolyan volt, mint Miláé.

-Szeretném, ha csak akkor mászkálnál, ha veled vagyunk. Vagy legalább valaki olyannal vagy, aki meg tud óvni- kértem. Mindketten tudtuk, hogy ez inkább egyféle parancs volt.

***

Még csak egy szabadedzésen voltunk túl, de rengetegen érdeklődtek Kaisa iránt. Mivel az én lányom volt, a baleset is nagyobb port kavart, mint más helyzetben. Azóta először volt a nyilvánosság előtt. Az pedig csak tetézte a dolgot, hogy Mila nem volt velünk. Az ikreket nem mondtuk el a családon kívül senkinek és nem is volt tervben.

-Szokatlan, de velem jössz?- kérdeztem a lányom, amikor indultam nyilatkozni.

-Azt hiszem- biccentett némi gondolkodás után.

Karját fogva segítettem oda, ahol a kötelező nyilatkozatokat adtuk. Egy pillanatra teljes lett a csend, hiszen itt csak mi, pilóták szoktunk jelen lenni. Odavezettem Kaisát az első csoport újságíró elé és végig átkarolva őt vártam a kérdéseket. Ahogy arra számítani lehetett, az első kérdések hozzám érkeztek és az autóról faggatóztak. Mígnem egy nő vette a bátorságot, hogy eltérjen a tárgytól.

***

(Mila szemszöge)

A háttérben ment a tévé a szobában, amíg én a frissen mosott ruhákat rendezgettem az ágyon. Amolyan háttérzaj volt csak, azért, hogy ne érezzem magam annyira egyedül. Paula velem volt, de ő éppen az ebédhez szükséges dolgok beszerzésén fáradozott, így valamilyen szinten mégiscsak egyedül maradtam. Akkor kaptam fel a fejem, amikor meghallottam a Forma-1-et. És tátott szájjal bámultam magam elé, amikor a lányom nézett a kamerába.

„-Az úszókarrieremnek vége- jelentette ki talán először a balesete óta. - Profi sportolóként sajnos már nem léphetek az emberek elé. A tanulásomra szeretnék koncentrálni, támogatni aput a karrierjében, valamint segítséget nyújtani olyanoknak, akik hasonló helyzetbe kerültek.

-Nem bánja, hogy vége?- kérdezte egy nő.

-Nem én döntöttem- jelentette ki szikrázó szemekkel. - Csak megbékélni tudok a történtekkel, ami sikerül is, ha nem emlékeztetnek olyanok, mint maga.”

Egyszerre volt bennem düh és büszkeség. A kérdező nőt meg tudtam volna fojtani, amiért ilyen baromsággal zaklatja a lányomat. Az viszont, ahogyan Kaisa kiállt magáért, hatalmas büszkeséggel töltött el. Már egy ideje sejtettem, hogy a lányom igazán felnőtt, de egyre több dologban bizonyítja, hogy mindez már nem csak sejtés. Kaisa Seppälä-Räikkönen felnőtt nő volt.