2014. június 3., kedd

Love from the past

47. rész

(Kaisa szemszöge)
Nagy levegőt vettem és fentebb csavartam a hangerőt a zenén. Azt reméltem, ha üvöltő zene mellett csinálom a kötelező gyakorlatokat, akkor a feszültség is távozik belőlem. Mert szét akartam esni darabokra az engem maró fájdalmas féltékenység minden apró szikrája miatt. Tenni nem tudtam semmit több ezer kilométer távolságból és ez volt a tényleg végzetes.
Brittától kaptam egy üzenetet, miszerint maga Hanna jelent meg Ausztráliában és levakarhatatlan. Beköltözött Sebastian szobájába, miután megtudta, hogy én nem vagyok ott és mindenhol úgy járkál, mintha valaki nagyon is jelentős személy lenne és követeli a jogait, mint pilótabarátnő. Ezzel szemben én Svájcban ültem és vártam a világvégét.
Csináltam a gyakorlatokat, amik segítettek a szervezetemnek, hogy újra 100%-os állapotba kerülhessek. Közben igyekeztem inkább az enyhe fájdalomra koncentrálni, hogy ne járjon tovább az agyam mindenféle idegesítő dolgon, amit nem akadályozhatok meg. Komolyan, olyan ötletek ezrei záporoztak a fejemben, ami minden épelméjű, szerelmes nőt kiborított volna.
-Mi a fene…?- fordultam meg, mikor a zene elhallgatott.
-Szabad megtudni, hogy minek köszönhetjük a töménytelen mennyiségű zúzós zenét?- pislogott rám anya. – Zeng a ház.
-Bocsánat- sütöttem le a szemem.
-Mi a baj? Mert az egy dolog, hogy zenét hallgatsz, amíg a gyógytornát végzed- simított végig az arcomon. – De nem így szoktad. Nem ilyen zenékkel és nem ezzel a hangerővel.
-Anya, ott van vele Hanna- hadartam kétségbeesetten. – Rámászik. Elcsábítja. Én meg nem vagyok ott. Ki sem békültünk igazán.
-Ha jól értem, mardos a féltékenység- állapította meg, mire bólintottam. – Miért nem mondtad?
-Mert te sem tudsz tenni ellene- sóhajtottam fel szomorúan.
-De, tudok- nevetett fel. – Rendelek neked jegyet Ausztráliába, amíg összepakolsz.
-Te most tényleg egyedül elengedsz oda?- döbbentem meg teljesen.
-Bármikor egy kanál vízben képes lettem volna megfojtani Jennit- nézett rám. – Néha apádat is. Volt, hogy eltiltottam tőled, mert a kedves felesége nem volt hajlandó normálisan viselkedni veled vagy a közeledben. Igazából csak nem akartam őket látni, de nem tudtam mit tenni azért, hogy eltűnjön. Te megteheted, hogy kihúzod magad és küzdesz.
-Pakolhatok?- pislogtam meglepetten, tele szeretettel iránta.

***

(Sebastian szemszöge)
Elegem volt, de nagyon. Meg fogok őrülni, ha ez a nő továbbra is a nyomomban lesz. Komolyan, így nem lehet élni. Hogy bírtam éveket vele élni? Nem hiszem el, hogy nem értette meg még mindig, hogy régen nem akarok tőle semmit. Nem ő kell nekem. Nem őt szeretem. Nem rá vágyom, de nagyon is. Nem ő az, akivel kicsit még mindig össze vagyok veszve, mégis eladnám a lelkem azért is, hogy veszekedjen velem.
-Drágám, mi lenne…
-Hagyd abba!- fordultam vissza hirtelen. A hotel folyosóján voltunk és bántotta a fülemet a mézédesen csábító, nyájas hangnem. – Nem vagyok az édesed. Sem a drágád, sem a szerelmed, sem semmid, amit ilyen idióta becézéssel mondasz- kezdett emelkedni a hangom. – Nincs semmi közöd hozzám már régóta. Mást szeretek, más tartozik hozzám, szóval kopj már le!
-Lehetne halkabban?- nyílt ki egy ajtó tőlünk úgy tíz méterre. – Nem lehet aludni, mert zeng az emelet.
Tátott szájjal fordultam a saját szobám ajtaja felé. Egy kócos, álmos és morcos szőke angyal állt az ajtóban tréningnadrágban és egy kinyúlt pólóban. A karjait összefonta a mellkasán és igyekezett szemmel gyilkolni – csak remélni mertem, hogy nem engem.
-Te meg, drága szívem – lépett ki és indult el felénk – mi lenne, ha eltűnnél?- nézett egyenesen az exemre. A hangja már-már megtévesztően kedves, de érezni lehetett mögötte a dühös élt. – Kapsz nagyjából 3 percet, hogy összeszedd a holmidat és eltűnj. A többit darabokra szaggatva fogom kihajítani.
-Mégis milyen gyerek kis csitri vagy te, hogy így merj beszélni velem?- találta meg a hangját Hanna. – Te meg hagyod?- lökött meg engem. – Egy kölyök vagy, akinek ki kellene mosni a száját!
-Inkább a tiédet kellene kimosni, ki tudja, milyen dolgok jártak már ott- csatlakozott egy nyugodt férfihang. – És ha még egyszer megengeded magadnak ezt a hangnemet a lányommal szemben, nem éred meg a holnapot, de már az éjfélt sem- sétált el mellettünk Kimi és ölelésébe vonta a lányát.
-3 perc- mondtam Hannának teljesen hidegen.
Csak álltam a saját szállodai szobámban és néztem, hogy a nő, aki valamikor az életet jelentette, fel-alá rohangál, hogy összeszedje a dolgait. Ezalatt a Räikkönen-család be sem lépett a szobába. Én is csak azért, mert elég sok mindent el tudtam képzelni a valaha volt szerelmemről az elmúlt napok után.
Ahogy mindennel kész volt, egyenesen elém trappolt és már csimpaszkodott is belém, hogy megcsókoljon. Azonnal lehámoztam magamról, még esélyt sem kapott, hogy megpróbálhassa, ami a fejében volt. Meglepetésemre Kaisa is ott állt mellettem és amint kellő távolságban voltam, teljes erejéből felpofozta Hannát.
-Tűnj el a közelünkből! Azonnal!- sziszegte azzal a hűvös és elutasító maszkkal az arcán, amit Kimi a médiának mutatott.
-Hogy kerülsz ide?- fordítottam magam felé azonnal a lányt.
-Apa, akkor 9-re lenn leszek az előcsarnokban- nézett el mellettem a finn felé.
-Ezer szemed rá- hallottam a nekem szóló figyelmeztetést, amire biccentettem. Az ajtó csukódása után végre rám figyelt ő is.
-Felültem egy repülőre, aztán fogtam egy taxit, utána meg elkértem a kulcsodat- sorolta a válaszát.
-Ezt értem. De mégis… hogy kerültél ide?- kérdeztem ugyanazt.
-Britta szólt. Anya elengedett. Én jöttem- rántotta meg a vállát. – Baj?- pislogott fel a szempillái alól.
-Mégis hogy lehetne baj?- fogtam a két kezem közé az arcát, hogy végre megcsókolhassam.
Nem tiltakozott egy pillanatig sem. A karjaimban tartottam őt. Régóta vágytam arra, hogy úgy legyen velem, hogy ő is velem akar lenni. Ha mást nem is, annyit köszönhetek Hannának, hogy féltékennyé tette az én szépségemet és visszahozta nekem. Végigsimítottam a fiatal női arcon. Kissé még álmos volt, de érzelmekkel teli tekintet nézett vissza rám. Megváltás volt, felemelő és felszabadító érzés.
-Nagyon megviselt az utazás?- húztam le a kanapéra és nem engedtem el egy pillanatra sem.
-Túl hosszú volt abban a tudatban, hogy veled van valaki, aki nálam tapasztaltabb és tudom, hogy sokat jelentett neked- sóhajtott fel.
-Jelentett és jelent valamit, mert az első volt- feleltem. - De mindent lerombolt, ami minket összekötött. Túl sok minden volt, amivel elárult. Ezzel megszüntetett minden pozitív érzést.
-Akkor nem zavar, hogy kidobtam?- pislogott fel rám.
-Teljesen lenyűgöztél- vallottam be neki. - Imádtam, ahogy kiálltál értünk.
Olyan volt, mintha a mondataimmal köveket tüntettem volna el a szívéről. Kicsit szorosabban öleltem, hogy érezze, mennyire fontos ő nekem. Újra beleszerettem az angyalomba.

***

(Kimi szemszöge)
Ahogyan mindig, a lányom most is pontosan érkezett. Sebastian kísérte őt, rá támaszkodhatott. Külső szemlélőként ezt láthatta az ember, de én mást. Láttam azt a mély kötődést közöttük, ami meglepett. Áldásomat adtam rájuk, úgy gondoltam, hogy tinédzser szeszély csak a dolog. Most már láttam, hogy ez annál komolyabb. Valamint azt is láthattam, hogy szerencsére egy olyan emberrel való kapcsolatra bólintottam rá, akire számíthat, aki vigyáz rá.
-Biztos, hogy ki akarsz jönni?- pillantottam Kaisára. - Le fognak támadni.
-Nem akarok egyedül maradni- nézett rám. Bár a szemét tőlem örökölte, a tekintete ugyanolyan volt, mint Miláé.
-Szeretném, ha csak akkor mászkálnál, ha veled vagyunk. Vagy legalább valaki olyannal vagy, aki meg tud óvni- kértem. Mindketten tudtuk, hogy ez inkább egyféle parancs volt.

***

Még csak egy szabadedzésen voltunk túl, de rengetegen érdeklődtek Kaisa iránt. Mivel az én lányom volt, a baleset is nagyobb port kavart, mint más helyzetben. Azóta először volt a nyilvánosság előtt. Az pedig csak tetézte a dolgot, hogy Mila nem volt velünk. Az ikreket nem mondtuk el a családon kívül senkinek és nem is volt tervben.
-Szokatlan, de velem jössz?- kérdeztem a lányom, amikor indultam nyilatkozni.
-Azt hiszem- biccentett némi gondolkodás után.
Karját fogva segítettem oda, ahol a kötelező nyilatkozatokat adtuk. Egy pillanatra teljes lett a csend, hiszen itt csak mi, pilóták szoktunk jelen lenni. Odavezettem Kaisát az első csoport újságíró elé és végig átkarolva őt vártam a kérdéseket. Ahogy arra számítani lehetett, az első kérdések hozzám érkeztek és az autóról faggatóztak. Mígnem egy nő vette a bátorságot, hogy eltérjen a tárgytól.

***

(Mila szemszöge)
A háttérben ment a tévé a szobában, amíg én a frissen mosott ruhákat rendezgettem az ágyon. Amolyan háttérzaj volt csak, azért, hogy ne érezzem magam annyira egyedül. Paula velem volt, de ő éppen az ebédhez szükséges dolgok beszerzésén fáradozott, így valamilyen szinten mégiscsak egyedül maradtam. Akkor kaptam fel a fejem, amikor meghallottam a Forma-1-et. És tátott szájjal bámultam magam elé, amikor a lányom nézett a kamerába.
„-Az úszókarrieremnek vége- jelentette ki talán először a balesete óta. - Profi sportolóként sajnos már nem léphetek az emberek elé. A tanulásomra szeretnék koncentrálni, támogatni aput a karrierjében, valamint segítséget nyújtani olyanoknak, akik hasonló helyzetbe kerültek.
-Nem bánja, hogy vége?- kérdezte egy nő.
-Nem én döntöttem- jelentette ki szikrázó szemekkel. - Csak megbékélni tudok a történtekkel, ami sikerül is, ha nem emlékeztetnek olyanok, mint maga.”
Egyszerre volt bennem düh és büszkeség. A kérdező nőt meg tudtam volna fojtani, amiért ilyen baromsággal zaklatja a lányomat. Az viszont, ahogyan Kaisa kiállt magáért, hatalmas büszkeséggel töltött el. Már egy ideje sejtettem, hogy a lányom igazán felnőtt, de egyre több dologban bizonyítja, hogy mindez már nem csak sejtés. Kaisa Seppälä-Räikkönen felnőtt nő volt.


2 megjegyzés:

  1. szia ez igazán ütős lett gratulálok hanna meg is érdemelte amit kapott és a riporter is ugyan azt érdemelné
    pusy

    VálaszTörlés
  2. Szia, nagyon jó rész lett. Tetszett, ahogy Kaisa kidobta Hannah-t és ugyanolyan nyugalommal az arcán, mint ahogy az apja. Egy kicsit csalódtam, azt hittem, hogy ennyi ido után kicsit hosszabb részt kapunk, de azért ennek is nagyon orultem. (Most nem kritizálni akarlak, mert hogy elhanyagolsz minket, nehogy félrerértsd. :) Remélem minél elobb hozod az új részt, mert szószerint fuggo vagyok és szinte mindennap nézem, hogy van-e új rész.

    VálaszTörlés