2012. október 13., szombat

Somewhere I belong



Sziasztok! Hová rohan mindenki? A Love from the past részeivel kicsit be fogunk lassulni, mert megint el fognak fogyni a megírt részek és nektek rosszabb, ha hetekig nem tudom hozni, igaz? De azért itt is a másik, ami ha befejeződik, akkor jön majd valamelyik általatok megszavazott bébi(k) felnőtt élete.



FORGIVE EVERYTHING

Hajnali 2 volt és csak forgolódtam. Hiszen megint összevesztünk és nem sikerült, amiért idejöttem. Mégis úgy akartam elengedni reggel, hogy tudja, én tényleg mindenben mellette állok. Nem tudom, honnan vettem a bátorságot, hogy egy teljesen ismeretlen terepnek egyedül induljak neki. A szomszéd szobába átjutni is komoly dolog volt. Annyi szerencsém volt az egészben, hogy a másik oldalon Tommi szállt meg, így semmiképpen nem futottam idegen kezek közé.
Benyitottam és becsuktam magam mögött az ajtót. Itt jött az újabb dilemma, hogy merre is menjek. Magam elé tartottam a kezeimet a sötétben és elindultam. A kanapé volt az első, amit megtaláltam. Annak mentén lépdeltem tovább, de az ajtó nyílása megtorpantott.
-Nikki?- hallottam a suttogást.
-Hanna- sóhajtottam fel. – Miért nem alszol?
-Seb sem tud- jött közelebb. – Mondtam, hogy viszek neki egy pohár teát, hátha az megnyugtatja.
-Talán én is segítek…- hagytam félbe a mondatot.
-Biztos vagyok benne- ölelt meg. – Gyere, odaviszlek!
-Köszönöm!- mondtam neki.
A kezem fogva irányított. Nem szólt semmit, amikor beléptünk. Mivel Sebastian nem reagált azonnal a jelenlétemre, úgy sejtettem, hogy nekem háttal fekszik. Barátnőm leültetett, majd elengedte a kezem és lépett egyet hátra. Óvatosan bemásztam a bátyám mellé, és a hátához simultam.
-Nik?- kérdezte remegő hangon.
-Semmi baj nem lesz- ígértem neki.
-Félek- mondta, mialatt felém fordult.
-Én is- simogattam meg az arcát. – De tudom, hogy vigyáznak rád.
-Mind vigyázunk rád- szólalt meg Hanna is.
-Messze vagy. Nem akarom, hogy ennyire messze legyél pont most!- közölte barátnőmmel.
-Itt vagyok- süppedt be az ágy a lábamnál és valószínűleg mellénk mászott.
-Még mindig nem jó…- mordult Seb. – Sehogy nem jó.
-De, megoldjuk- adtam neki egy puszit.
A hátára nyomtam, majd mutattam Han-nak, hogy bújjon hozzá nyugodtan. Én is odafészkelődtem az oldalához, míg a másikon a szerelme ölelte. Hallottam, ahogy a szuszogása egyre inkább lelassul, hogy utána végre aludni tudjon. Így, hogy vele voltam, nekem is sikerült elaludnom és nem felébredni minden másiduk percben.

*****

-Nyugi, itt leszek végig a lányokkal- nehezült Tommi keze a vállamra.
-Nem lesz baj- szorítottam meg Seb kezét, amit percek óta szorongattam.
-Az orvos is mondta, hogy rendbe fogsz jönni- igyekezett Hanna is a pozitív gondolkodással.
-De azért szeretném, ha tudnátok, hogy…
-El ne merj kezdeni búcsúzni!- csattantam fel kissé hangosan. – Esküszöm, hogy felpofozlak, pedig soha korábban nem tettem.
-Szeretlek titeket!- hadarta.
Nem hitte el nekem, amit mondtam, pedig betartottam. Nem erőből, de meglegyintettem az arcát egy kissé, amit méltatlankodás követett. Majd jött az orvos, hogy megkapja az altatót. Ott lehettünk mellette, amíg el nem kábult nagyjából. Elvitték a műtőbe, mi pedig idegtépő várakozásba kezdtünk.
Korán volt az ajtónyílás ahhoz képest, hogy ez egy jó két órás műtétnek lett kikiáltva. Nem tudtam, hogy ki az és jó vagy rossz hírrel van, így csak szorongva vártam a széken, ahová percekkel korábban a finn nyomott le. Az orromba lassan kúszott be a férfiillat, amitől a gyomrom összeszorult és a szívem hevesebben kezdett dobogni. Nem akartam elhinni, hogy tényleg megtörténhet mindez.
-Engedj egy kicsit a szorításon, mert lerepül a flakonról a kupakja- csúsztatta a kezét az enyémekre, amivel egy palack vizet kínoztam.
-Kimi…?- szólaltam meg remegő hangon.
-A bátyád tegnap felhívott, hogy ma műtik, jöjjek ide és legyek veled- mondta és felhúzott álló helyzetbe.
-Mikor?- kérdeztem.
-Este, 8 után. Azért is nem tudtam jönni hamarabb- ölelt át. Szorosan hozzábújtam. – Régóta vártok?
-Olyan 40 perce- válaszolta barátnőm. – De megőrülök ettől.
-Visszakapjuk őt egészségesen- vágta rá Tommi. – Csak hinned kell benne.
-Kénytelen lesz meggyógyulni, mert tervei vannak- kuncogott Kims. – Mondjuk, engem megverni, amiért a húgát szeretem. Ígéretet kaptam rá.
-Igen… minden rendben lesz- suttogtam magam elé és először hittem el, mióta eljöttünk Heppenheim-ből.

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Tudom, hogy mondtad már, de annyira szeretem ezt a történetet!
    Azzal, hogy felhívta Kimit, hogy jöjjön, végül benne van a dolgokban, csak jól seggbe fogja rúgni Kimit, ugye?
    Valahogy eddig úgy voltam vele, hogy úgyis minden rendben lesz, de ebben kezdek kételkedni. Már nem vagyok benne teljesen biztos, hogy happy end lesz minden szempontból.
    Örülök, hogy ott van vele Kimi, amíg várakozni kell, talán az a legidegőrlőbb az egészben...
    Azért nagyon remélem, hogy minden rendben lesz a műtét alatt, és után is!
    Nagyon tetszett!:
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszett!! :)
    Örültem, hogy Nikki átment Sebhez, így nem vitatkozva kellett a műtétre menni...
    Nagyon remélem, hogy nem lesz semmi gond, Seb meggyógyul és megverheti Kimit.... :) Az is jó volt, hogy Seb felhívta Kimut, hogy legyen ott... Nekem úgy tűnik, hogy lassan rájön, hogy Nikkinek ez lenne a legjobb most... :)
    Nagyon szerettem és várom a folytatást! :)
    Puszi, Andika

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Na megjött Seb jobbik esze, és Nikki is engedett :)
    Véleményem szerint a műtéttel minden rendbe lesz és Seb is megverheti Kimit, aki Nikkiért még ezt hagyni is fogja. Kis aranyosak lehettek így hárman az ágyban :)
    Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  4. szia GRATULÁLOK minden történeted és novellád elolvastam 1 nap 6 óra alatt (ami ezen a blogon volt) mind nagyon jó
    nagyon meghatóak remélem seb rendben lesz
    várom a folytatást
    puszy demon

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Lehet azért rohanunk, hogy minél előbb olvashassunk tőled valami újat :)
    Seb és Nikki is végül engedett, Kimi is megjelent (nekem nagyon hiányzott) Seb rendbe fog jönni és mindenki boldogan él amig meg nem hallnak :)
    Facbook betyárlány :)

    VálaszTörlés
  6. Szióka!
    Én azért vitatkoznék az előttem szólóval, csak nem lesz összecsapva és lesz minden happy end. Az olyan nem jó lenne, kellene még bele egy picike agyhúzás... De ez az én véleményem, az író meg megírja ami szerinte a legjobb.
    Nekem tetszett, főleg az amikor Kimi megjelent és amikor mind a hárman: Nikki Seb és Hanna is egy ágyban voltak :)
    Jéé és került ki kép Kimiről is :)

    VálaszTörlés
  7. Sziiiia
    De jó de jó Kibékültek. Kimi is befutott :D :D :D
    Imádom a finnt. És Sebnek van humora, Megnézném én azt hogy meg veri Kimit. Tollasban is mindig veszít. Várom a folxytatást.
    Nono

    VálaszTörlés