2012. október 6., szombat

Somewhere I belong

Sziasztok! Örülök, hogy voltatok, akik reagáltatok arra, hogy újra kinyitottam a blogot. Itt reagálnék egy kommentre, ami a történetekkel kapcsolatos: bárki, aki szeretné őket, és nem akar azzal időzni, hogy minden egyes részt lementsen magának, írjon bátran itt (e-mail címmel), e-mailt, vagy Facebookon és elküldöm a kiválasztott történet(ek)et. :) A 7 komment marad!


FIGHT WITH YOUR SECOND HALF


Hiába haragudtam a bátyámra, féltem, hogy mi lesz, amikor találkozunk. Tommi próbált megnyugtatni, de az is zaklatottá tett, hogy egy teljesen idegen országban vagyok. Ő volt az egyetlen kapaszkodóm, a biztos támaszom, aki hajlandó szembeszállni Sebastiannal is, ha úgy hozza az élet. Most is hagyta, hogy a kezét szorongassam, úgy is, hogy ezzel akár fájdalmat is okozhatok neki.
-Már nagyon vár téged- súgta a finn, amint túlestünk a reptéri vizsgálatokon.
-Itt van?- kérdeztem rá. – Azt hittem, hogy taxival megyünk.
-Ragaszkodott ahhoz, hogy veled legyen minél hamarabb- magyarázta. – Ne aggódj, végig melletted leszek, és ha kell, alapos fejmosásban részesítem. És Hanna is vele van, ő meg támogat titeket.
-Nikki!- hallottam meg Seb sóhaját. – Annyira hiányoztál!- ölelt meg, de egy nagyon rövid pillanat után eltoltam magamtól.
Hanna is üdvözölt, majd kocsiba ültünk és elmentünk a hotelbe, ahol a szállásunk volt. Nem szóltam egy szót sem senkihez. A szobám néma csendje és nyugalma megváltás volt a feszült hallgatás után. Én Svájcban elmondtam neki a legnagyobb titkom és az volt a válasza, hogy eltiltott a boldogságtól. Ezek után nem gondoltam, hogy nekem kellene először beszélni vele. Ugyanaz a büszkeség tartott vissza, ami őt meggátolta abban, hogy mellettem és Kimi mellett tegye le a voksát.
Így is, a kedvéért egyenesen Londonig jöttem és nem mondtam igazat a szüleinknek sem. Most Ő következett. Abban is reménykedtem, hogy Tommi nyomatékosan közölte Hannával, hogy nem akarom azt hallani a bátyámtól, hogy csakis miatta hajlandó elviselni minket. Arra vágytam, hogy a saját akaratából, az egyéni döntéséből következzen, hogy a kapcsolatom boldog véget ér. Fontos volt a véleménye és ezt említenem sem kellett, tudta magától is.
A kopogásra ijedt gyermekként rezzentem össze, de rendbe tettem a vonásaim és kinyitottam az ajtót.
-Bemehetek?- kérdezte halkan és bűntudatosan Sebastian.
-Hiszen neked mindent szabad!- vágtam rá. Ebbe az egy mondatomba belesűrítettem minden fájdalmam és keserűségem.
-Önző és szemét alak vagyok, tudom- sóhajtott fel, mikor leültem az ágyra.
-Ne várd, hogy megcáfoljam- ingattam a fejem a percekig tartó csendre. – Jelen pillanatban és helyzetben ezzel tökéletesen egyet kell értenem.
-Sajnálom!- nyögött fel vehemensen. – A szememre vethetsz bármit, de tudnod kell, hogy nem véletlenül féltelek ennyire. Én ismerlek, pontosan tudom, hogy mivel jár együtt élni veled. Nekem születésünk óta természetes úgymond, hogy nem látsz, tudom kezelni. De aki soha nem találkozott korábban ezzel a dologgal, nincs benne évek óta, elronthatja. Nem akarom, hogy fájdalmat okozzanak neked, érted? Nem akarom, hogy a szerelem miatt kelljen szenvedned.
-De most is szenvedek!- szóltam közbe halkan.
-Hogyan hozzam a tudomásodra, hogy mennyire rettegek?- fogta meg a kezeimet, majd az arcára fektette. – Attól félek, hogy elveszítelek, és ha baj lesz, már nem nekem szólsz, már nem én leszek, aki tudja az összes titkodat.
-Ikrek vagyunk- súgtam kissé elgyengülve, mialatt az ujjaim végigfuttattam a vonásain. – Soha, senki nem fogja tudni elvenni a helyed a szívemben. Nem lesz olyan, akiért feladom a kapcsolatunkat.
-Beleőrülök, hogy egy pasi van veled, legyen az Kimi vagy akárki más- motyogta.
-Őt ismered- keltem a finn védelmére. – Pontosan tudod, hogy milyen volt az élete előttem. Azzal is tisztában vagy, hogy mennyire őszinte és mennyire gondolja komolyan, amit mondott rólam. Kérlek, gondold át!
-Meg fog sebezni- suttogta. El akartam húzni a kezem, de ráfektette a sajátját.
-Mindenki meg tud sebezni- cirógattam a hüvelykujjammal az arcát. – Még te is, Seb.
-Nem akarok neked fájdalmat okozni- rázta meg a fejét.
-Most mégis ezt teszed- húztam ki a kezemet a tenyere alól. – Eltiltod tőlem azt az embert, akivel talán boldog lehetnék a jövőben. Nem tudhatod, hogy mi van megírva a sorsunkban. Mi van akkor, ha nekem az van, hogy vele alapítok családot?
-A te világodban olyan egyszerű minden- válaszolta. – De Nikki, én ismerem a valóságot.
-Én is megismerném, ha hagynátok- álltam fel. – És jelen pillanatban mellette akarom megismerni. Szükségem van rá, érted?
-Nikki, kérlek, gondold át!- kapott a karom után és maga felé fordított.
-Nem!- álltam a sarkamra. – Eddig mindenben követtelek, igazat adtam, fejet hajtottam a kéréseid előtt. Most nem fogok. Meg kell értened engem.
-Kicsim…- próbálkozott elgyötört hangon.
-Egyedül szeretnék lenni. Megtennéd, hogy magamra hagysz?- húztam el a kezem és hátat fordítottam neki, jelezvén, hogy részemről a téma lezárva.

7 megjegyzés:

  1. Jajj, annyira annyira örülök, hogy újra van fenn ilyen rész, hogy azt el sem tudom mondani!!:):)
    Igazából én addig egyetértek Sebbel, hogy félti, mert ha nem lesz ott mellette bármi történhet. De ott azért már lenne ellenvetésem, hogy 'akkor majd máshoz fordul, ha gáz van, nem ő, az ikertestvére lesz az első'. Mér, neki meg ott van Hannah, akivel hozzá kell tennem, egy másik országba költözött. Meg amúgy is, Kimit ismeri, tehát sokkal jobb helyzetben van, mintha egy tök idegen lenne, akiről azt se tudja, hogy hol termett. Ha a barátja, az azt mutatja, hogy megbízhatónak tartja, szereti, jól kijönnek. Akkor annyira meglepő számára, hogy az ikertesója is így van ezzel?
    Hát azért remélem egy idő után megnyugszik, mert nem hinném, hogy túl sok pozitív hatása lenne a feldúltságnak műtét közben...
    Nagyon nagyon tetszett ez a része is!!:)
    Na aggódj, nagyon szívesen időzgetek a lementésével, napi egy történet, és akkor azt szépen el is olvasom hozzá:)

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Ismét nagyon örültem, hogy kaptunk folytatást és ennek a történetnek pedig különösen! :)
    Megértem Sebet, hogy miért védi ennyire Nikkit, de be kellene látnia, hogy ezzel csak Nikkinek tesz rosszat.
    Remélem, hogy ez a vita lassan már ráébreszti erre, és végre elfogadja Nikki és Kimi kapcsolatát! :)
    Nagyon szeretem ezt a történetet és kíváncsian várom a folytatást! :)
    Puszi, Andika

    VálaszTörlés
  3. Nekem ez már úgy hiányzott! Imádlak érte, hogy megszüntetted a hiányérzetemet!:)
    Ajj, ajj, ajj. Nem is tudom. Annyira érzem, amit Seb mond és képvisel, meg tudom érteni, amit érez, de közben elbizonytalanodom. Értem én, hogy Nikki miért érzi úgy, hogy bünteti azzal, hogy eltiltja Kimitől, de közben ő maga az, aki a lehető legnagyobb büntetést méri a saját testvérére ezzel a makacskodással és ridegséggel.
    Seb retteg, ami egyáltalán nem csoda hiszen beteg. Halálos beteg. Arra lenne szüksége, hogy az ikertestvére, aki mindenkinél közelebb áll hozzá támogassa és mellette legyen, de Nikkinek fontosabb az, hogy a testvére közé és a szerelem közé állt. Ez persze maga után von egy bonyolult problémakört, nevezetesen, hogy akkor most mi is a legfontosabb és kinek mi számít és kinek kéne félretennie a sérelmeit a helyzetet figyelembe véve. Talán az a végső igazság, hogy mindketten ludasak abban, hogy beállt ez a mosolyszünet. Mindkettőnek el kéne fogadni a másik dolgait és kicsit engedni a saját makacsságából.
    De azt hiszem itt az ideje, hogy letegyem a lantot és elhallgassak. :)
    Pusszancs. :*

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Nikki határozottan határozottabb lett. Sebastian szerintem önző egy picikét. Hogy miért? Ő hozta el Nikkit otthonról, mondván eddig be volt zárva a négy fal közé és majd ő vigyázz rá és megmutatja, hogy milyen is szabadon élni. Erre mi történik? Nikki szerelmes lesz, boldog és mit csinál Seb? Eltiltja őket egymástól, holott Nikki segítette őt. Elhiszem, hogy Seb meg akarja védeni, de pont Kimitől,aki állítólag az egyik legjobb barátja. Rámerte bízni Nikkit amikor elutaztak romantikázni, akkor nem félt, hogy baja lesz? Makacsak mind a ketten, de szerintem itt most Nikkinek van igaza. Hiányolom Kimit a történeteidből egy picikét.
    Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  5. Hello
    Én nem rég tévedtem ide és mind két történeted igazán tetszik és izgatotan várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nagy Kimi rajongó vagyok és a facebookon akadtam rá erre az oldalra, először ezt a történetet olvastam el és nagyon tetszik. Főleg az, hogy a főszereplőd nem tökéletes, nem úgy mint sok más történetben. Az elején zárkózott magába fordulós, most már nyitott és határozott. Remélem még lesz pár ember aki ír, és meg lesz az a határ amit szabtál és olvashatom a folytatást.

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Én is a facebookról jövök. Nagyon Király a sztory. Elősször azt hittem, hogy ez nem is Kimis történet, mert nincsen róla kép kint, de tévedtem. Sebastiant nem kedvelem, de ez csak azért van mert ő is német mint Sumák. Nehezen keztem bele, de Kimiért mindent. Tökös Niki mert szembeszáll a bátyával, remélem ő nyer.

    VálaszTörlés