Somewhere I belong

Sziasztok! Itt is a folytatás. Annyit elárulok, hogy bármennyire szurkoltok az egyik vagy másik férfinak, a történeteimet úgy kezdem el írni, hogy már előre megvan, hogy ki lesz, aki a szerelmi szálban főszerepet kap.

És egy rossz hír: mivel rengeteg az elfoglaltságom, ezért a folytatások már csak 3 naponta jönnek majd, valamint a Love from the past-ból csak egy rész egy héten. Nem haladok olyan jól, mint szeretnék, bocsánat! :$

WE CAN BE TOGETHER

-Van kedved sétálni?- vetette fel ebéd után Kimi.

-Hová?- kérdeztem vissza gyanakodva.

-A városba. Bárhová elmehetünk, ahová szeretnél. Csak mozdulj ki!- jelentette ki és felhúzott a kényelmes fotelből.

-Miért is nem elég, ha az udvarra megyünk?- érdeklődtem.

-Mert az udvar a kicsi, zárt világod pereme- felelte. - Én pedig a peremen túlra is el akarlak vinni. Tetszeni fog, ígérem!

-Legyen igazad!- szorítottam meg a kezét.

Fél órával később eléggé bizonytalan voltam, amikor bezárta mögöttünk a kaput. Mit keresek én egy svájci kisváros utcáin egy teljesen idegen férfi oldalán? Nem veszélyes ez ráám nézve? És miért is lenne más ez a világ, mint az udvar? Ezek a kérdések mind a fejemben zajongtak, de igyekeztem tudomást sem venni róluk. Inkább arra figyeltem, ahogy a velem lévő férfi megfogta a kezem, összekulcsolta az ujjainkat és magabiztosan elindult.

Kellemes sétatempót vett fel, hogy nekem se kelljen rohannom. Az első néhány utcát remegve tettem meg, még éltek bennem anyáék túlzottan féltő megnyilvánulásai. De kezdtem belátni, hogy nem olyan veszélyes és vészes a helyzet, mint ahogyan ők felvázolták. Kifejezetten jól éreztem magam, főleg abban a tudatban, hogy emberek között lehetek. Az autózaj, a lépések és a mindenfelől érkező emberi hangok biztosítottak arról, hogy ez a valóság.

-Gyere, ezt a helyet imádni fogod!- húzott hirtelen jobbra.

-Legközelebb ne ennyire drasztikusan rohanjunk, rendben?- kértem, mikor már megint egyenesen mentünk.

-Igyekszem- válaszolt és a hangja vidáman csengett.

Az autók zaja egyre csendesebb lett, a levegő pedig mintha sokkal frissebb és élettel telibb lett volna. A lépéseink nyomán halk, recsegő hangot hallatott az út, mintha murván lépdelnénk. A szellő a fejünk felett hatalmas lombú fák leveleit rezegtette. A környezet megtelt vidám madárcsicsergéssel, ami valahogy feldobta a hangulatomat.

-Ez valami parkféle?- kérdeztem meg.

-Igen- kaptam meg a válaszomat. - Csak sétáljunk, vagy elvigyelek a kis tóhoz is? Szerintem elég meleg van ahhoz, hogy a lábunkat kicsit belelógathassuk.

-Nem hangzik rosszul...- bólintottam. Még soha ezelőtt nem csináltam ilyesmit.

Néhány perc után gyerekzsivajt hallottam, ami minden lépéssel hangosabb lett. Néhány kutya is ugatott ott, ahová mentünk. Ez lehetett a hely központi része, ahol megfordulnak a családok is. A fém nyikorgó hangjából mertem arra következtetni, hogy játszótér is lehetett a környéken. Valamint nem maradhatott el a víz csobogó hangja, ahogy egymást fröcskölik az emberek, vagy amint az állatok ugranak bele, hogy visszaszerezzék a játékaikat.

Kimi figyelmeztetett, amikor a stégre léptünk. Kissé bizonytalan voltam, ezért inkább átkarolt. Segített leülni, majd levettem a vékony tavaszi cipőmet és a lábamat a kissé hideg, fodrozódó vízbe dugtam. Úgy éreztem, hogy a mennyekbe jutottam. Az arcomat melegítette a kellemes napsugár, a lábam körül játszadozott a víz, a hajamat pedig a lány szellő táncoltatta.

-Tetszik?- hallottam meg a halk suttogást a fülem mellett.

-Habár nem látom, de valószínűleg olyan gyönyörű minden, ahogy elképzelem- mosolyodtam el.

-És a hely ékköve itt csillog a karjaim között- ölelt át. Szorosan mögöttem ült, ezért nekidőltem a mellkasának.

-Szerintem tévedsz- motyogtam magam elé, mert éreztem, hogy teljesen elpirultam.

-Miért is? Gyönyörű vagy- felelte nevetve.

-Te remekül szórakozol, ugye?- sóhajtottam fel.

-Nem vagyok hozzászokva, hogy ha bókolok egy nőnek, akkor ő elpirul és szabadkozik- simogatta meg az arcom. - A nők általában ilyenkor kérnek arra, hogy hagyjunk abba mindent, mert az ágyamban akarnak heverni.

-Nekem meg nem szoktak bókolni- feleltem.

-Én azért próbálkozom továbbra is rendületlenül, jó?- kuncogott.

-Ha így gondolod- hagytam rá.

Órákon keresztül ültünk ugyanott. Körülöttünk zajlott az élet, amiről Kimi be is számolt nekem. Mindig arról beszélt, ami éppen a legérdekesebb volt. Hol a gyerekek, hol az állatok, de még néhány amatőr vitorlásmakett is szóba került. Szavakkal rajzolta meg nekem azt, amit nem láthattam. Előtte ilyet csak egy embernek sikerült: Sebnek. Mindenki próbálkozott, persze, de senkinek nem sikerült olyan tökéletesen, olyan élethűen, mint nekik. Mondhatni, hogy ennek köszönhetően én is látó ember lettem.

-Talán ideje lenne mennünk- simogatta meg a karom, majd szorosabban ölelt. - Kezd hűlni az idő, meg a végén megfázol.

-Menjünk, igazad van- kezdtem el mocorogni.

Más útvonalon mentünk hazafelé, de csak néhány utcával arrébb. Azt mondta, hogy itt elég csendes a forgalom, ezért el is engedte a kezem. Mivel nem voltam hajlandó használni a fehér botot, kértem, hogy folyamatosan beszéljen hozzám, mert a hangját tudom csak követni. Nevetve közölte, hogy a mai nap alatt valószínűleg annyit beszélt velem, mint máskor egy egész hét alatt. De nem zavarta, végig magyarázott valamiről.

Engem lepett meg a legjobban, hogy 4-5 utcát mentem egyedül és mindenféle botlás nélkül jutottam be a kapu mögé. Sértetlen voltam és szabad egész délután. Talán ezért is mertem bátran elindulni az udvar felé, hogy még ne érjen véget ez a nap. Valamilyen régi emlékem még volt arról, hogy merre is kell mennem, így követtem a megérzéseimet.

A hátsó teraszra érve szereztem néhány kisebb foltot, mivel a bátyám átrendezte az asztalokat és a székeket, ami ott ki volt pakolva, de végül megtaláltam a hintaágyat, amit annyira szerettem. Oda ültem le és felhúztam a lábaimat. Percekkel később egy puha és meleg plédet kaptam a hátamra, valamint egy némán mellettem ülő férfit. Mikor elég bátornak éreztem magam, mozdultam felé, pont annyit, hogy hozzá bújhassak. Úgy éreztem a napunk után, hogy bármit is akar tőlem az élet, már szükségem van Kimire is ahhoz, hogy túléljem.