Happy 25th Birthday, Sebastian!!!

Felsóhajtottam, amikor meghallottam, hogy kötelező megjelenésem van Kiminél. Semmi kedvem nem volt átmenni hozzá... megint. Éppen nem voltam jó kedvemben, úgyhogy inkább csak átvánszorogtam hozzá. Mikor meglátott, csak megrázta a fejét lemondóan.

-Neked meg mi a fene bajod van?- engedett be. Kényelmesen besétáltam és leültem a kanapéra.

-Az FIA szerint túl negatívan nyilatkozom, ezért nem hivatalosan figyelmeztettek- fintorogtam.

-Kit érdekel az FIA?- ült le mellém.

-Úgy könnyű, hogy a volt csapatfőnököd a vezetője- hajítottam felé egy párnát, amit elkapott.

-Nem kapok ezért semmit, szóval befoghatod- repült vissza a párna, de a kezemmel kivédtem.

-Ha ilyen nagy a kedvetek a párnacsatázásra, akár edzhetünk is- szólalt meg mögöttünk egy hang. Hátrahajtottam a fejem és megláttam Markot.

-Ha tudom, hogy ezért hívsz, otthon maradok- mordultam oda Kimsternek.

-Jöttél volna akkor is- kelt fel. - Heikki felhívott, hogy ma edzened kell, szóval arra van az ajtó- veregette meg a vállam, majd a kondi felé mutatott.

Magamban morogva indultam el a megadott irányba. Tudtam, hogy ezt így is, úgyis meg kellene csinálnom és reménykedtem abban, hogy le tudom vezetni a feszültségemet. Először bemelegítettünk, majd jöhettek a megszokott gyakorlatok az egyensúlyhoz. A labdán egyensúlyozva hol a súlyokkal voltunk elfoglalva, majd jöhetett a labda dobálása, amit Kimi áttért arra, hogy a fejemet vette célba, amire én is reagáltam és a végén Mark már inkább mindkettőnket támadt kívülről. Végül egy 20 perc után megszüntette a háborúnkat.

-De még nem küldtem padlóra- panaszkodott a finn, mikor le lett szállítva a labdáról.

-Levezetheted a feszültséget a padon- bökött a fekve nyomó felé.

Jött a súlyemelés, a felülések, majd néhány nyújtó gyakorlat. Utána elhatározták, hogy akkor még futhatunk, úszhatunk és biciklizhetünk is. Hiába mondtam, hogy nem akarok triatlonra menni, nem hagytak nekem nyugtot. Először úsztunk 2 km-t, majd utána bicikliztünk fél órát és végül jöhetett a megszokott 3 km futásunk. Mire visszaértünk Kimihez, már a tüdőmet is ki akartam köpni. Úgy, ahogy voltam, lezuhantam a kanapéra és nem akartam többet mozdulni.

-Soha többé, hallod?- böktem Mark felé. - Veletek soha többé nem edzek.

-Hányszor is hallottam már?- nevetett fel Kimi.

-Gyűlöllek, de idióta- hajítottam felé a cipőmet.

-Tőlem- rántotta meg a vállát. - De a berendezés marad.

-Majd veszek újat- hunytam le a szemem.

-Azért, ha nem akarsz hazamenni, a vendégszobában zuhanyozhatsz meg alhatsz, a hűtőben meg találsz kaját.

-Kösz!- intettem és egyet is értettem abban, hogy jobb, ha nem megyek haza.

Mivel egyedül vagyok, nem éreztem magam rosszul, amiért elfogadtam a felajánlott szobát. Nagy nehezen bevánszorogtam, majd a fürdőben teleengedtem a kádat vízzel és belefeküdtem. Jól esett a meggyötört tagjaimnak a meleg víz. Becsuktam a szemem és el is aludtam. Órákkal később a hideg vízben ébredtem fel. Kimásztam, szárazra töröltem magam, és egy szál alsónadrágban dőltem végig az ágyban.

*****

Idegesen topogtam és vártam, hogy megcsörrenjen a telefonom és Kimi végre azt mondja, hogy Seb házát elfoglalhatom. Már így is eleget toporogtam a kis fogadóban, ahol ideiglenesen szálltam meg. El kellett volna kezdenem szervezni a születésnapi buliját, vagyis a házát kellene felcicomáznom, de úgy nehéz, ha éppenséggel nem mehetek be. A meglepetés pedig csak akkor meglepetés, ha ő nem tud róla.

Majdnem egy hónapom ment rá arra, hogy rábeszéljem a főnökömet, adjon nekem néhány nap szabadságot, hogy Sebastiannal lehessek a születésnapján. Eléggé nem tetszett neki, hogy nem szándékozom dolgozni abban a 3 napban, amit a vőlegényemmel töltenék el. Szerinte csak azért vesszük ki a szabadságunkat, hogy az agyára menjünk. Ennyit arról, hogy a logisztikusoknak van esze.

A rövid üzenet után azonnal el is indultam. Bementem a házába és miután a cuccaimat lepakoltam, már neki is lehetett kezdeni a kisebb átalakításoknak. Egyedül kissé nehéz volt a bútorok húzgálása, de nem adtam fel, amíg a nappali közepe nem lett teljesen üres. A kanapékat letakartam, az asztalokra kihelyeztem a poharakat, majd a hűtőt is feltöltöttem a vásárolt alkohollal.

Estére megérkezett a bulicsapat első néhány tagja: a jelenlegi és a korábbi edzője, a két finn. Kimi is ránk nézett, miután biztos lehetett abban, hogy Seb álomföldön jár. Velük még pakoltattam egy kicsit, majd megvacsoráztunk és mindannyian elmentünk aludni. Órákig forgolódtam az ágyában, hiszen egyrészt nem volt mellettem, másrészt pedig izgatott voltam a másnap miatt.

*****

Anya palacsintát csinál reggelire. Ez volt az első gondolatom, amikor felébredtem. Majd szinte azonnal kipattantak a szemeim és felültem az ágyban. Anya nem süthet palacsintát, mert nem vagyok otthon. Biztosan csak képzelődök. Beleszagoltam a levegőbe, de még mindig az alma és a fahéj jellegzetes illatát éreztem, valamint az édes tésztáét. 25 éves koromra már képzelődök is. Megérte megöregedni, mi?

Sajgó végtagokkal másztam ki az ágyból és vánszorogtam be a fürdőbe. Megmosakodtam, majd felvettem a szekrényben talált ruháimat, amikről fogalmam sem volt, hogy mikor is kerültek oda. Abban biztos voltam, hogy nem én hoztam őket, mert a legutolsó buli után minden egyes darabot hazavittem. Végül csak a konyha felé indultam.

-Boldog szülinapooooot!- hallottam meg két női sikolyt, majd a következő pillanatban az egyik nővérem a hátamon lógott, míg a másik szemből ugrott a nyakamba.

-Megfulladok- motyogtam nekik, mire nevetve elengedtek. - Hogy kerültök ide?

-Ennyit arról, hogy örülni fogsz nekünk- tette csípőre a kezét Mel.

-Hogyne örülnék nektek?- emeltem meg egy kicsit a hangom. - Csak nem értem...

-Mondjuk úgy- jelent meg Kimi,- hogy az én ajándékaim.

-Kösz!- vigyorogtam rá. Pontosan eltalálta, hogy kikre is van szükségem.

Ahogyan sejtettem, a konyhában ott voltak a szüleim és az öcsém is. Mindenki megölelt, köszöntött és anya néhány könnycseppet is elmorzsolt, valamint sopánkodott, hogy milyen gyorsan 25 éves lettem. Csak forgattam a szemem mosolyogva, ezt évente négyszer eljátssza, minden gyerekének a születésnapján. Jó volt velük lenni, de egy kicsi hiányérzetem nekem is volt: nem jött velük Camille, a menyasszonyom.

Persze, nem mutattam ki, hogy rá még egy fokkal több szükségem lenne, mert az is nagy szó, hogy nem egyedül ünnepelek. És miért is nyafogjak, ha van egy olyan barátom, aki elintézi, hogy a családom mellettem lehessen néhány órát. Szerencsém van és ezt kell értékelnem. Pontosan ezt is tettem, és azzal kezdtem az egészet, hogy nekiestem az anya által sütött reggeli elfogyasztásának.

*****

A nappaliban ült és éppen a sokadik telefonhívására válaszolt. Míg ő köszöngette a jókívánságokat a csapattagoknak és barátoknak, addig én elintéztem, hogy az említettek mind benn legyenek a házába és ha lehetséges, addig se ne szedjék szét, se ne igyák le magukat, amíg mi oda nem érünk. Most pedig ott álltam a nappali ajtajában és néztem a kis családot, akikhez reményeim szerint egyszer én is csatlakozhatok majd.

A lépéseimet, amellyel közelítettem hozzá, elnyelte a puha szőnyeg a lábaim alatt. Nem is tűnt fel senkinek, hogy megérkeztem, annyira csendes voltam. Mögé érve vettem egy nagy levegőt, majd amint kinyomta a telefonhívását, a szemeire tettem a kezem. Megdermedt az érintésem alatt, majd felemelkedett a keze és végigsimított az enyémen. Azonnal megállt, amikor az ujjai érintették az eljegyzési gyűrűmet.

-Cam?- hallottam meg a hangját, amitől megremegtek a lábaim.

-Boldog születésnapot, bajnokom!- súgtam a fülébe és elemeltem a kezeimet a szemei elől.

-Camille!- fordult felém egy hatalmas mosollyal, majd két pillanattal később már előttem állt és az ajkait nyomta az enyémekre. - El sem hiszem, hogy itt vagy velem.

-Küzdenem is kellett érted- bújtam a karjaiba. Együtt ültünk vissza a kanapéra.

Jó érzés volt vele lenni, a karjaiban. Boldognak éreztem magam, szinte szárnyaltam. És ezt az ő mosolya okozta. Az a mosoly, ami nekem egy ideje az életet jelentette. A szemem sarkából odapillantottam, ahol a szülei ültek. Azt láttam az arcukon, amit szerettem volna. Nyugalmat és boldogságot, amit az okozott, hogy látták, a fiuk rendben van és élvezi az életet.

*****

Megszámlálhatatlanul sok ajándékot kaptam. És talán ez volt az első alkalom, mióta Kimi valamint a szerelőim irányították a bulizási szokásaimat, hogy a születésnapomat nem azzal ünnepeltük, hogy iszunk. Azt hiszem, ez nagyban köszönhető a szépségemnek is, aki az egészet szervezte. Az udvaron grilleztünk magunknak húsokat és zöldségeket, valamint a lányok a konyhában elkészítettek néhány salátát, majd a nappalimban kialakult pikniken fogyasztottuk el ezeket az ételeket. Szerencsénk volt, csak azután lett a szél viharosabb, hogy mi elkészültünk az ételekkel.

Beszélgettünk, nevettünk, ugrattuk egymást és azért ittunk is, de nem túl sokat. Néhány sör senkinek nem árt meg, nem igaz? Aztán amint eljött az este, pillanatok alatt kiürült a ház. A családomon kívül csak Kimi, Tommi és Heikki maradtak. A Red Bull munkatársai mindannyian repültek vissza Angliába, hogy időben megjelenjenek Silverstone-ban. Így is köszönetet mondhatunk Jonathannak, hogy elengedte őket hozzám. A nálam maradottakkal még beszélgettünk egy kicsit, majd lassan mindenki elindult a szobája felé.

-Még meg sem kaptad az én ajándékomat- csimpaszkodott a nyakamba Cam.

-Van még ajándékom?- kérdeztem vissza nevetve. - Így sem tudom, hogy merre fogok elpakolni.

-Ezt nem annyira kell elpakolni- húzott az ágy felé, ahol eldőltünk ketten. - Habár, mégis kell hozzá pakolni.

-Látod- simogattam meg az arcát. - Nekem bőven elég, hogy itt vagy velem, kicsim.

-Ezt azért nézd meg, jó?- matatott az éjjeli szekrényen, majd egy papírt nyomott a kezembe.

Széthajtottam a lapot, majd elkezdtem tanulmányozni. Az első, amit megállapítottam, hogy ez valami hivatalos papír. Majd olvasni kezdtem és éreztem, hogy a boldogság átjár. Az elmúlt fél évben, mióta eljegyeztem a mellettem fekvő angyalt, azért nem költözött hozzám, mert a munkája Berlinhez kötötte. Hiába magyaráztam neki, hogy itt is talál valamit, nem hagyta ott a helyet. Most azonban úgy tűnik, én nyertem. A kezemben volt az áthelyezése Zürich-be, ami innen napi autózást jelent, de velem lehet.

-Akkor most ezt érthetem úgy, hogy végre ideköltözöl?- ejtettem le a papírt magunk mellé.

-Nem azért nem költöztem, mert nem akartam volna- tiltakozott azonnal.

-Tudom- mosolyogtam rá. - De nekem szükségem volt erre. Szükségem van arra, hogy ha itthon vagyok, akkor melletted ébredjek, melletted alhassak el, napközben bármikor láthassam a dolgaidat, amik tudatják velem, hogy itt leszel.

-Szeretlek!- csúszott közelebb hozzám.

-Én is szeretlek!- húztam magamhoz. Egy újabb születésnapon vagyok túl és ismételten olyan érzésem van, hogy enyém a világ. Mostantól történhet bármi, abban biztos vagyok, hogy egy kicsit megint jobb lett az életem.