2011. szeptember 14., szerda

Nem így terveztem - 8. rész

Sziasztok! Mindenki nagyon aranyos, hogy így örül nekem, de szeretnék tisztázni egy dolgot: nem tértem vissza. Ez a történet már régóta meg van írva a negyven valahányadik részig, úgyhogy csak fel kell tenni. Még át sem olvasom előtte... A Száguldó reményt azóta sem nyitottam meg, rá sem pillantottam és ezt sem akartam eddig feltenni. De azért köszönöm!

-----------------------------------------------------------------------

Ebéd után felmentem a szobámba pihenni. Sebi és Thessy is azt mondta, hogy hasonlóan cselekszik. Egészen addig minden békés és nyugodt volt, míg meg nem hallottam a földszintről a zenét. Az órára néztem és láthattam, hogy 3 óra múlt. Valószínűleg Theresa gyakorol a nappaliban.

Nagy nehezen összeszedtem magam és elindultam a földszint felé. De megálltam a lépcsőre vezető folyosó takarásában. Seb a lépcső korlátjának támaszkodott és onnan figyelte a lányt, aki a kissé átalakított nappaliban táncolt. Nem volt rajta sok ruha, csak egy sztreccs rövidnadrág és egy top. Minden porcikája tökéletesen kivehető volt.

Sebastian pedig férfiból volt, így gátlástalanul szemlélte a lányt. Sajnos csak oldalról láttam őt, így nem tudtam megállapítani, hogy milyenek a gondolatai és az érzései azokban a pillanatokban. Thessy hirtelen fordult hátra és egy pillanatra meg is fagyott, mikor meglátta az őt figyelő srácot. Megállította a zenét és közelebb lépett hozzá.

- Tetszett?- kérdezte kacéran. Bennem egyből életre kelt a féltékenység.

- Mire gondolsz?- kérdezett vissza Sebi.

- A táncra. Rám. Amit láttál- mosolyodott el a lány.

- Nem tagadom, hogy a legtöbb pasinak ez nagyon bejön. Nekem is- bólintott Seb.

- Valami mégsem olyan pontos a megfogalmazásodban- biccentette félre a fejét Theresa.

- Csinos vagy, szép, okos, és tetszel is, de van más- rázta meg a fejét a srác.

- Van más, mármint van valaki, aki sokkal mélyebb nyomot hagyott benned- pillantott a lány az emelet felé. Egy pillanatra azt hittem, hogy észrevett, de ahhoz túl gyorsan elkapta a tekintetét.

- Igen, pontosan úgy van, ahogy gondolod- egyezett bele Seb.

- Nem irigyellek. Nehéz dolgod lesz- húzódott el Thessy.

- Tudom. Megyek, megnézem Chloét, mert lassan ideje mennie az iskolába- fordult el a srác és elindult a lépcsőn.

Futólépésben mentem be a szobámba, feküdtem végig az ágyon és húztam magamra egy vékony plédet takarónak. Becsuktam a szemeimet és úgy tettem, mint aki alszik. Ezt még kislányként fejlesztettem tökélyre apa mellett, aki szeretett bejárni hozzám. Mindig anyáról mesélt és az érzéseiről, amiket nem mondott el napközben.

Hallottam az ajtón a halk kopogást, majd ahogy benyitott. A lépteit elnyelte a puha szőnyeg. Csak az ajtó kattanását hallottam, ahogy visszakerült a keretébe. Majd néhány pillanat múlva éreztem, ahogy az ágy besüpped mellettem, majd azt, ahogy egy kéz óvatosan megcirógatja az arcomat. Nem reagáltam egyelőre.

- Milyen gyönyörű vagy ilyenkor, mikor alszol- suttogta Seb. – Már értem, hogy Kimi hogy képes állandóan a barátnőjét bámulni alvás közben. Ilyenkor olyan ártatlan minden nő. És ha megtehetném, nem keltenélek fel.

A szívem hevesebben kezdett dobogni a hallottak után. Csak remélhettem, hogy nem vette észre a változást rajtam. Mert nem akartam, hogy tudja, mennyire jól esett minden, amit mondott nekem. Túlságosan fontos volt minden mondata. Minden, amiben nekem szerepem volt vele kapcsolatban.

- Chloe, ébresztő- éreztem meg a leheletét a fülem mellett. Nyöszörögtem valamit. – Ébredj fel, mert el kell menned Elizáért.

- Gyere velem!- kértem csukott szemekkel.

- Ha ezt szeretnéd, szívesen megyek veled- cirógatta meg az arcom újra.

- És utána eljössz vásárolni is?- nyitottam ki a szemeim, hogy belenézhessek a csodaszép kék szemekbe.

- Ha nem ruhákat akarsz próbálgatni órákon keresztül- húzott fel ülésbe.

- Kissé üres a hűtő- adtam meg a választ neki.

Gyorsan összeszedtem magam, majd együtt mentünk el, magára hagyva a még mindig táncoló Thessy-t. Ismételten átadtam a kormányt Sebastiannak, csak előtte elmagyaráztam neki, hogy merre is kell mennie. Az iskolánál viszont a kocsiban maradt, azt mondta, hogy szeretne meglepetés lenni.

A többi anyukával az udvaron ácsorogva és beszélgetve vártam a kicsi lányomra. Eléggé meglepődtem, hogy nem az elsők között sietett ki a legjobb barátnőjével, hanem a csoport végén lépkedett szomorúan. Odamentem hozzá és a karjaimba vettem őt.

- Mi a baj, édesem?- simogattam meg az arcát.

- Délután beszélgettünk Natalie-val. És mondtam, hogy nálunk fog majd ebédelni Sebi és hogy nagyon örült, hogy neki szurkolok…- magyarázta a kislány.

- És ebben mi a baj?- indultam meg a kocsi felé.

- Azt mondta, hogy az ő apukája Webber bácsinak, meg Alonso bácsinak szurkol. És ő is annak szurkol, akinek az apukája. És hogy nem vagyok már a barátnője- pityeredett el a kicsi.

- Sajnálom, kicsikém!- öleltem át őt. – De ha Natalie ilyet mondott, akkor nem is szeretett téged annyira. Ha nagyon szeretett volna, akkor még mindig a barátnőd lenne.

Amíg beszéltünk, odaértünk a kocsihoz. Seb egyből kiszállt, mikor látta, hogy nincs minden rendben. Kérdőn pillantott rám, én pedig csak megráztam a fejem. Odalépett szorosan elém, egészen úgy, hogy Eliza kettőnk közé szorult. Elkezdte simogatni a kislány hátát, aki meglepve emelte fel a fejét és nézett rám.

- Meglepetés a világ legjobb kislányának- mosolyodtam el.

- Sebiiii!- vidult fel azonnal a kicsi lány és már a srác nyakába kapaszkodott, aki elvette tőlem édes terhemet.

- Szia, angyalka!- mosolygott ő is, és mióta megérkezett, először láttam rajta azt, hogy boldog.

*****

2 hét telt el azóta, hogy megérkezett Sebastian és Thessy. A srác közben volt, hogy elutazott, például a Race of Champions-re, hogy Michael Schumacherrel karöltve ismételten megőrizzék a csapattrófeát a németeknek. Sajnáltuk, mikor kiesett az egyéni küzdelemben, de megmutatta, hogy tud ő, ha akar.

Szerda reggel pedig rávett, hogy menjünk végre be a csapathoz és beszéljük meg az ügyvéddel a szerződést. Mert e-mailben elküldtem az egyik ügyvédjüknek azokat a dolgokat, amik mindenképpen kellenek a szerződésembe. Ezt már megtettem lassan egy hete, de bemenni nem nagyon akartam.

Ő volt az, aki benyitott hozzám reggel, hogy azonnal szóljak be a munkahelyemre, hogy sürgős ügyet kell elintéznem, ezért nem tudok menni dolgozni. A főnökömnek nem tetszett a dolog, mert mostanában nagyon sok volt a sürgős és halaszthatatlan dolgom. De ezzel nem szabadott törődnöm.

10 óra is elmúlt, mikor megérkeztünk a gyárhoz. A recepciónál lévő lány nagy mosollyal az arcán köszöntötte Sebastiant, majd közölte vele, hogy a személyi edzője, Tommi éppen lenn van a tervezőrészleg pihenőjében. Ez az információ mentett meg egy kis időre attól, hogy besétáljak egy irodába.

Ugyanabba a pihenőszobába mentünk be, amelyikben a múltkor is rátaláltam a lányomra és apámra. A szembejövő dolgozók legtöbbje észre sem vett engem, pedig Seb kezét szorongattam végig. Az első, aki köszöntött, az a férfi volt, aki a múltkor útbaigazított. Ezt természetesen Sebi is észrevette és örömmel konstatálta, hogy vannak még illemtudó emberek a csapatnál.

A kis terembe benyitva láthattam egy tucatnyi pasit, akik jókedvűen beszélgetnek elég hangosan ahhoz, hogy a háttérben szóló zene csak valami zörej legyen. Egy pillanatig kellett csak a számot figyelnem, hogy felismerjem, mi is szól. Nem is volt olyan nagy meglepetés a We no speak americano. Még apa is hallgatta otthon néha a vb-cím óta.

- Ez valami himnusz vagy csapatdal?- húzódtam közelebb Sebhez.

- Mondhatjuk úgy is- vigyorodott el, mialatt Tommi is megérkezett mellénk, majd köszöntött minket. És valahonnan hirtelen előkerült Guill is.

- Ha már nem bírják abbahagyni ezt a számot, kell egy kis vicc is- vette elő a mobilját a mérnök.

A 3 fiú 5 mobillal a kezében ácsorgott. Mindannyian nyomkodtak valamit, majd egymás után 2 másodperccel megnyomták a hívás gombot. A szoba másik végében voltak a telefonok. Egymás után kezdtek el rezegni. Már az elsőnél felugrott az összes szerelő, én pedig alig tudtam visszafogni a nevetésemet. Mindenkinek ugyanaz a szám volt a csengőhangja. Méghozzá mindenkinek az előbb említett „himnusz”.

A fiúkkal karöltve jót derültünk rajtuk. Seb beszélt még 2 mondatot Tommival, majd karon ragadott és elkezdett húzni a lift felé. Ideje volt meglátogatnunk az ügyvédet…

2 megjegyzés:

  1. Szia Móni!

    Sajnálattal olvastam a döntésedet, de megértettem. Fájt, hogy nem olvashatom az egyik kedvenc íróm műveit.
    Igen.. Az élet nehézségei tőled nálam még mindig a top 10-ben van. Ha könyv lenne, már rongyosra olvastam volna...
    A Nem így terveztem című történeteddel is így vagyok. Magávalragadó... annyira bele tudom magtam képzelni Cloé helyébe, és nem azért, mert Sebről van szó...hanem mert ennyire jól írsz...
    Nem tudom mi történt, és ez szerintem csak rád tartozik, de azt tudom, hogy bárhogy is döntesz tiszteletben fogom tartani...

    Egy kicsit akkor a részről...
    Cloé szerelmes... vagyis valami hasonlót érezhet, mert a féltékenység erre ad engem következtetni. Seb meg annyira gyönyörűen beszélt hozzá, amikor csajszi "aludt". Kíváncsi leszek, hogy mikor lesz bátor, és mer lépni... nem lesz nekik könnyű...
    Már a múlt részben gondoltam a Theresa szálra, hogy bepróbálkozik Sebnél, de nem csalódtam benned. Seb annyira lágyan, finoman utasította vissza a lányt, hogy ne legyen bántó neki...
    Ezekből is látszik, hogy fantasztikus író vagy... ahogy lágyan, mint a selyem írsz, és símogatod vele a lelkemet... varázslatos, lenyűgöző.
    Remélem azért a megírt részeket felteszed, hogy olvashassuk.
    Pusz: szabus

    VálaszTörlés
  2. nagyon király!csak így tovább!:DD

    VálaszTörlés