2011. szeptember 22., csütörtök

Nem így terveztem - 12. rész

Mert annyit írtatok hirtelen :)

----------------------------------------------------------------------------------

A házunk és a gyár között félúton található volt egy pub. Méghozzá egy olyan pub, ahová nem engednek be akárkit. Akkor meg főleg nem, ha a Red Bull Racing valamelyik csapattagja kitalálja, hogy ideje egy kicsit ünnepelni. Most is így volt, a csapattagokon kívül csak elvétve lehetett látni bárkit. De így is voltunk legalább 50-en, ami teltházat jelentett.

Mire odaértünk a kis szórakozóhelyre, a csapat tagjaiban már volt egy adag alkohol, de még csak az a mennyiség, amitől jó kedvük támad. Egy embert tűnt teljesen józannak, ő Tommi volt. De Seb gyorsan tudatosította bennem, hogy ne lepődjek meg, ő finn és Kimivel együtt szokott inni, úgyhogy nehezen csapja szét magát.

Be lettem mutatva minden olyan embernek, akit nem ismertem… mondjuk úgy, hogy a bulizóknak. Thessy annyira nem törődött az ismerkedéssel, egyből lecsapott a legújabb hódításának tárgyára és attól a perctől kezdve nem is láttuk a szőke finnt nélküle. Meg is lepett, hogy ennyire gyorsan egy hullámhosszra kerültek.

- Mit adhatok a bajnokunknak és kísérőjének?- mosolygott ránk a 40-es éveinek közepén járó csapos.

- Helló, Tom!- köszönt neki Seb, majd felém fordult. – Mit iszol?

- Valami erőset, hogy ne akarjam kitekerni Theresa nyakát- morogtam.

Nem más volt az oka a harciasságomnak, mint a ruhám. Miután az én szekrényemben nem talált semmi „értékelhető” darabot, adott a saját szekrényéből. Kaptam egy ruhát, aminek nem volt pántja és alig ért le a combom közepéig. Szokatlan viselet volt, mert egyetemista koromban még nem volt divat, Eliza születése óta pedig nem vettem fel semmi kihívóbbat.

- Lehet, hogy neked nem tetszik, de mindenki más imádja- bökött a fejével a hátam mögé, ahonnan több szerelő is engem figyelt.

- Ne tegyél utalásokat, mert a te nyakadat is kitekerem- pillantottam rá mérgesen.

- A kisasszonynak legyen tequila- mondta Seb a csaposnak. – És a másik hölgynek is- tette hozzá, mikor meglátta Thessy-t integetni felénk.

- És neked? Valamint Tomminak?- tette le elénk az italokat, a sót és a citromot.

- Mi vodkát kérünk- vigyorgott Tommi, Sebi arcára pedig egy fintor ült ki. – Igyál te is, még úgysem koccintottunk erre a nagy gyerekre.

Tom bólintott egyet köszönetképpen, majd kitöltött 3 feles pohárba vodkát. Kettőt odaadott a fiúknak, a harmadikat ő maga emelte fel. Koccintottunk Seb címére, majd mindenki megitta a maga italát. Ahogy a tequila végigperzselte a torkom, éreztem, hogy végigfut a hideg a hátamon. Nem szerettem inni, tisztában voltam vele, hogy a fejembe fog szállni.

- Gyertek táncolni!- fogta meg a kezem Thessy, aki igencsak jártas volt a bulikban.

Berángatott a tömegbe, ahol megpróbált rávenni arra, hogy kezdjek el mozogni. Nem nagyon volt sikere ebben. Éreztem, hogy az alkohol kezdi feloldani a gátlásaimat, de elhatároztam, hogy semmiképp nem hagyom neki, hogy őrültségekre vegyen rá. Ez az elhatározásom egészen addig volt teljesen szilárd, ameddig meg nem érkeztek a szerelők a pezsgővel.

Mindenki kapott egy pohárral és ismételten koccintottunk, most az egész évre és a csapatra. A kezemben lévő karcsú pohár tartalma nagyon gyorsan elfogyott és még gyorsabban szívódott fel, ezzel feloldva bennem a gátlásokat. Thessy-nek már nem kellett könyörögnie, hogy táncoljak vele. Az eszem egy apró része tudta, hogy nem kellene ezt tennem, de a testem külön életet élt.

A jobbnál jobb és pörgősebbnél pörgősebb zenékre egyre többen csatlakoztak hozzánk a parketten. Majd amint elérkezett egy kissé erotikusabban hangszerelt szám, minden szem ránk szegeződött. A gátlásaimat a kukába dobva táncoltam unokahúgommal együtt, a lehető legvonzóbban és legcsábítóbban. Minden pasi minket bámult és nem egy volt, aki már a szemével vetkőztetett.

*****

- Anya! Anyuci, ébredj! Kész az ebéd!- suttogta Eliza a fülembe és a hajamat simogatta.

- Már ennyi az idő?- döbbentem meg és ültem fel.

- Igen, 1 óra van. Sebi most ment vissza a szobájába- mutatott az ágyam másik felére, ahol össze volt gyűrődve a takaró.

- Menj le nyugodtan, kicsim, én is megyek- mosolyogtam rá, majd a fejemre húztam a paplant, amint kiment a szobából.

Nagyon reméltem, hogy van valaki, aki emlékszik arra, hogy mi is történt velünk tegnap este, mert nekem kiesett minden attól a pillanattól kezdve, hogy a pezsgő után elmentünk táncolni. És abból, hogy van rajtam fehérnemű, nem tudok levonni semmi következtetést, ami sikeresen eljuttatna az éjszaka történtekhez.

Nagy nehezen feltápászkodtam, bementem a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Csak folyattam magamra a vizet és reméltem, hogy előbukkannak képek, amik alapján össze tudom rakni a kirakóst. Sajnos nem volt szerencsém, mert semmi nem ugrott be hirtelen. Csalódottan másztam ki a víz alól és szedtem össze magam, hogy lemenjek a földszintre.

Meglepve tapasztaltam, hogy az asztalnál ott ült Tommi is. Eliza persze élvezte a dolgot, főleg azt, hogy mindenki annyira fáradt, hogy nincs ereje beszélni és ő mesélhet nekünk. Végig járt a szája ebéd közben, hiába kértük, hogy egy kicsit egyen is, csak a desszertet tüntette el maradék nélkül a tányérról.

Apa jót mosolygott rajtunk és jött a megszokott: „aki éjjel legény, nappal is legyen az” beszólással, ami azért nem aratott osztatlan sikert. De azért annyi örömöm volt, hogy megoldotta nekem keddre Eliza felügyeletét. Azt mondta, hogy a legjobb kezekben lesz a Red Bullnál.

Az ebéd végeztével a fiúk gyorsan kivonták magukat a forgalomból, mondván, ők elmennek aludni. Apa ismételten az irodájába vonult vissza, Eliza pedig a nappaliban kezdett játszani egy újabb kirakóssal. Thessy-vel karöltve vonultunk be a konyhába, hogy eltakarítsuk az ebédünk maradványait és közben kifaggassam.

- Mi volt köztetek Tommival?- kezdeményeztem a beszélgetést kissé könnyedebb témával.

- Nem hittem, hogy tud ennyire laza és kötetlen lenni- jegyezte meg a lány. – Tudod, őt olyan pasinak néztem, aki a komoly kapcsolatokat részesíti előnyben, és ha tetszik neki valaki, akkor nem nagyon néz rá másik lányra.

- Miért, nem ilyen?- lepődtem meg.

- Nem teljesen. Van egy ilyen oldala is, de van egy kissé vadabb, lazább oldala. Aki élvezi az életet- pirult el. – Mint például tegnap este.

- Thessy, ezzel azt akarod mondani, hogy…?- akadt el a szavam.

- Tudom, hogy szinte nem is ismerem, meg alig találkoztunk még- kezdett el egyből védekezni. – De olyan helyes volt és annyira vonzó. És mikor a szobámba értünk, nem tudtam neki ellenállni. És ő sem állított meg, pedig millió meg egy alkalma lett volna.

- De ugye azért védekeztetek?- tettem fel a legfontosabb kérdést.

- Én szedek tablettát, de ettől függetlenül igen, óvatosak voltunk- nyugtatott meg. – Neked meddig rémlik az este?

- Honnan veszed, hogy bármi kiesett?- húztam fel a szemöldököm.

- Mondjuk, onnan, hogy alig kísértelek fel a szobádba és fektettelek le az ágyra, már aludtál is- kuncogott a lány.

- Addig van meg, hogy pezsgőzünk és táncolunk- adtam meg a választ neki.

- A tökéletes táncunk után minden pasi le akart minket támadni, de Seb kijelentette, hogy én Tommival jöttem, te meg vele, úgyhogy el a kezekkel tőlünk- kezdte a mesélést a lány. – Igazából nem nagyon tudom, hogy mikor is történt a dolog, mert Tommi elvonta a figyelmemet, de mikor legközelebb láttalak titeket, akkor te egy bárszéken ültél, Seb előtted állt és csókolóztatok.

- Hogy mit csináltunk?- ültem le az egyik székre.

- Csókolóztatok, smároltatok, felfedeztétek egymás száját, hogy fogalmazzak még?- nevetett fel a lány. – A lényeg az, hogy szét sem lehetett titeket szedni és szerintem Seb igazán jól feltérképezte a lábaidat meg a feneked.

- Szóval teljes mértékben taperolt, én meg nem tettem semmit, hanem élveztem?- bámultam a lányra.

- Igen, így is mondhatom, ha azt szeretnéd- mosolygott szelíden. – De nyugodj meg, csak ennyi volt. Mikor hazaértünk, akkor azért került melléd Seb, mert a lépcsőn felérve bevágta a szunyát és nem akartam, hogy Tommi még tovább cipelje.

- Azért jó tudni, hogy nem emlékszem az első csókunkra- jegyeztem meg, mialatt odamentem a pulthoz és a kezembe vettem egy konyharuhát.

Némán törölgettem a tányérokat és pakoltam őket a helyükre, mialatt az éjszaka történteken merengtem. Hiába erőltettem meg az agyamat, semmi nem jutott eszembe. Önmagamat is megleptem azzal, hogy ez csalódást okozott nekem. De örültem volna, ha nem felejtek el egy olyan csókot, amit tőle kapok.

A merengésemből az ajtó nyílása zökkentett ki. Ahogy hátrafordítottam a fejem, láthattam, ahogy Seb felém siet, a következő pillanatban pedig már a pultra ültetett fel és csókolt meg szenvedélyesen…

10 megjegyzés:

  1. Nah, nem ér itt abbahagyni !!!! Akarom tudni mi van még.. még egy rész? légyszi... Kérleeek (*nagyonszépennéz*) . Mindenkinek jön már a hétvége, és vágyunk még egy kis kikapcsolódásra :) Pls... :D

    VálaszTörlés
  2. "ő finn és Kimivel együtt szokott inni, úgyhogy nehezen csapja szét magát." Mikor ezt a mondatot olvastam már tudtam, hogy innentől bármi jöhet, mert úgyis tetszeni fog olyan alaphangulatot adott ez a mondat. :D
    Hát khmm, hogyan fogalmazzak szépen, a fiatalok csaptak egy ferde estét, ami meglehetősen ferdére sikeredett. :D Azt valahogy biztosnak érzem, hogy ami Chloé és Seb között alakul az tartós lesz, de remélem Tommi és Thessy is tovább húzzák együtt, mint ez az egy alkalom. Még Te szerettetted meg velem Tommit és azóta mindig azon szurkolok, hogy jól alakuljanak a dolgai. :D
    Tudom, hogy magamat ismétlem, de Eliza valami übercuki cukormaszat!:) Mikor azt a részt olvastam, hogy az asztalnál ülve élvezte és kihasználta a helyzetet, hogy mindenki más fáradt és ő beszélhet, hát, mintha csak magamat láttam volna. :D
    Van egy olyan érzésem, hogy Seb hirtelen akciója a végén annak az eredménye, hogy ő ugyanannyira nem emlékezett semmire, mint Chloé és éppen akkor értesült Tommiról az eseményekről és ő is úgy gondolta, hogy ideje olyan csókot is váltaniuk, amire például emlékeznek is. :D Persze ez csak az én elképzelésem. :)

    Puszi, Dorka

    VálaszTörlés
  3. Azta!
    Eszméletlen lett :D Örülök,h Tommi és Thess egymásra talált, de annak ,ég jobban, h Sebi és Chloe végre a tettek mezejére lépett.
    A vége hát nem is tudom, miért itt kellett abbahagyni, úgy olvastam volna még.

    Remélem a következőt is ilyen hamar megkapjuk, már nagyon várom♥

    puszi,
    Dóra♥

    VálaszTörlés
  4. Na, ezt a csókot már tuti nem fogja elfelejteni ! :)

    VálaszTörlés
  5. Azért,hogy emlékezzen.......Meg remélem másra is!
    puszi.szofi

    VálaszTörlés
  6. Csak nem kihallgatta Seb, amit beszéltek?
    Kíváncsi lennék, ő hogy emlékszik az estére... biztos többre. :)
    Folytatást!
    vikky

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jól írsz, ez a történet meg aztán tényleg fantasztikus!!
    Alig várom a folytatást.
    Zsuzska

    VálaszTörlés
  8. Szia Móni!

    Hűűűha nem jövök pár napig és máris két rész van! Nagyon örülök neki! *.*
    Akkor az első rész:
    Végre Chloé a tettek mezejére lépett, ha már Seb ennyire kis nyuszi! Remélem valami lesz Kiminél is!
    Aztán a második: Hát ez a buli tudtam, hogy mérföldkő lesz! De arra még álmomban sem gondoltam, hogy MEGCSÓKOLJA! És tapizza!!! :D
    De azt hiszem, hogy Seb azért volt talán annyira forgószél a végén, mert valahogy úgy lehetett a dologgal, minta lány. Nem emlékezett az estére! Vagy lehet, hogy Ő igen, de akkor miért vonult fel a szobába és jött le annyira nagyon hirtelen?
    Nagyon kíváncsi leszek, hogy a csajos miképp viselkedik majd ezután vele. És Apuka vagyis Adrian mit fog kettejük kapcsolatához.
    Várom nagyon a folytatást!
    Bízom benne, hogy a sok komi megerősítést ad, hogy igenis jó, amit csinálsz!
    Pusz: szabus

    VálaszTörlés
  9. nagyon jóó!!:DDDkiváncsi vagyok,h mi lesz ezután Sebbel és Chloeval!:))

    VálaszTörlés
  10. imádooom!!<3<3 gyorsan a kövit,mert izgulok,hogy mi lesz!!;D

    VálaszTörlés