2011. augusztus 16., kedd

Nem így terveztem - 6. rész

Azonnal nekiálltam levelet körmölni, mielőtt Sebastian idegbajt kap és ránk töri az ajtót. A telefonomra is ránéztem, és tényleg volt rajta majdnem egy tucatnyi nem fogadott hívás. És ha belegondoltam, a telefonom nem is volt a kezemben, mióta megírtam az e-mailt neki.

Kb. százszor leírtam neki a sajnálom vagy a bocsánat szavakat. Reménykedtem benne, hogy nem fog nagyon haragudni rám azért, mert ilyen feledékeny és félénk voltam. Hálálkodtam egy sort és megosztottam vele azt a tényt is, hogy még csak 10 oldalt olvastam a szerződésből, de már van egy tucatnyi kifogásom és aggályom.

Miután elküldtem a válaszomat, csak utána tudatosult bennem, hogy mit is írt. Aggódott értem, mert nem jelentkeztem. A szívem egy pillanatra hevesebben verte az ütemet, de gyorsan sikerült lehűtenem magam, miszerint azt ígértem, hogy levelezünk, erre eltűntem napokra és csak azért aggódott. Nem más miatt aggódott.

Utána lementem a nappaliba, ahol Eliza éppen a szőnyegen fekve rakott ki egy kirakót, apa pedig az újságot olvasta. Olyan idilli volt minden abban a pillanatban. Mosolyogva lopóztam oda Liza mögé, aki éppen a kedvenc Verdás kirakójával foglalatoskodott. Adtam egy puszit a fejére, majd leültem a kanapéra.

- Apa, mit tudsz Thessy-ről?- kérdeztem meg.

- Csak annyit, hogy egyszer csak beállít hozzánk és akkor zengeni fog tőle a ház- mosolyodott el.

- Akkor nem többet, mint én- ráztam meg a fejem, majd kikaptam a kezéből az újságot. – Ez meg mi?- döbbentem meg egy cikken.

Sebastian Vettel újra szingli!


Nemrégiben még attól voltak hangosak a hírek, hogy a Forma-1 2010-es világbajnoka ismételten megemlítette barátnőjét, Hanna Prater-t. A fiatal férfi minden hálálkodó interjújában és riportjában megemlítette a hölgyet, aki bevallása szerint a legnagyobb lelki támaszt nyújtotta neki.

A fiatal nőről a legutolsó képeket a nyári közös nyaralásuk alkalmával láthattunk. Akkor úgy tűnt, minden rendben van a párral, fülig szerelmes volt mindkét fiatal.

Ezért is ért mindenkit sokkolóan Sebastian Vettel tegnap esti nyilatkozata:

Jürgen Bart (Bild): Sebastian, mik a terveid az ünnepekre? Esetleg a barátnőddel töltöd?

Sebastian Vettel: Nem hinném, mivel Hanna és én a napokban úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk tovább. Nem csaltuk meg egymást, nem haragszunk a másikra, csak kimúlt a szerelem. Jó barátok maradunk és sok boldogságot kívánok neki. A karácsonyt a szüleimmel töltöm a szülőházban, szilveszterre pedig visszautazok Svájcba, ahol a barátaimmal köszöntjük majd az újévet.”

A fiatal pilóta megvédte egykori kedvesét és rengeteg fiatal lánynak adott okot az örömre, hogy újra egyedülálló. Vajon meddig marad így mindez?

Minimum háromszor olvastam el újra és újra a cikket. Nem akartam elhinni, hogy az a fiatal srác, akit megismertem, tényleg kilépett egy ilyen hosszú kapcsolatból. Egy pillanatra végigfutott az agyamon, hogy szingli, vagyis nincs senkije. Ami azt jelenti, hogy mindketten függetlenek vagyunk. De ezt ki is vertem a fejemből.

- Apa, itt van a géped a földszinten?- adtam vissza az újságot a kezébe.

- Igen, az étkezőben van a tervek mellett- bólintott rá.

Gyorsan kiszaladtam, majd a notebook-kal a kezemben ültem vissza a kanapéra, arra nagyon odafigyelve, hogy apa ne láthasson bele abba, mit csinálok. Nem volt egy kíváncsi fajta, de nem akartam, hogy véletlenül beleolvasson a levélbe és akkor kiderüljenek a titkaim. Mert annak nem örültem volna.

Feladó: chloenew@gmail.com
Tárgy: Mi történt?

„Szia!

Minden rendben van? Tudom, hogy csak az előbb válaszoltam a leveledre, de a földszintre leérve az újság címlapján szembe találtam magam a te képeddel. Megdöbbenve olvastam, hogy vége a kapcsolatodnak. Miért érzem azt, hogy kevés a valós abból, amit nyilatkoztál? Te mondtad, hogy bármit megírhatok neked. Erre most ugyanazt tudom mondani. Ha valakivel szeretnél beszélni, én itt vagyok.

Puszi,

Chloe”

Elküldtem gyorsan a levelet, majd kikapcsoltam a gépet és nekiláttam az ebédünk elkészítéséhez. Amíg kavargattam a szószt, amit a natúr csirkemellhez készítettem, az agyam hangosan zakatolt. Féltem egy új kapcsolattól, szinte rettegtem, hogy újra becsapnak, de Sebastian nem tűnt olyannak. Csalódni pedig nem akartam. A gondolataim közül a telefon csörgése zökkentett ki.

- Halló, ki az?- hallottam meg Eliza hangját, ebből pedig arra következtettem, hogy ismerős. – Thessy! Sziaaaaaaaaaaa!- kiabált a kicsi lány.

- Kihangosítom- mondta apa a kicsi lánynak.

- Nagyapa azt mondta, hogy csinál neked nagy hangot- kommentálta a dolgot a kicsi lány.

- Hallotok?- kérdezte a régen nem látott unokahúgom.

- Igen, hallunk. Szia, Theresa!- köszöntötte apám.

- Szia, Adrian bácsi!- válaszolt vidáman a lány.

- Szia, te Amerika szépe- mentem be én is a nappaliba, miután levettem a gázt minden alatt.

- Üdvözlet, Milton Keynes leendő munkatársa!- köszönt vissza hasonlóan.

- Minek köszönhetjük a megtisztelő hívásodat?- huppantam le a kanapéra és az ölembe ültettem a lányomat.

- Elegem van Amerikából!- jelentette ki a lány. – Anya elviselhetetlen, jelenleg egy 19 éves pasija van. Ő meg 57!- mondta felháborodva. – Apa napról napra újabb csitrikkel enyeleg. Joseph meg nem bírja a hülye piálásai nélkül. A családom kiborít, és nem bírom már tovább itt.

- Kicsim, tudod, hogy itt szívesen látunk- szólalt meg apa újra.

- Thessy, eljössz hozzám?- kíváncsiskodott Eliza.

- Nem szeretnék zavarni. Főleg nem így karácsony környékén- mondta a lány. A hangján hallottam, hogy közel áll a síráshoz.

- Thessy, pakolj össze mindent, rendelj jegyet és szólj nekem, hogy mikor érkezel. Valaki kimegy eléd- mondtam neki a teendőit.

- Köszönöm!- suttogta halkan.

Gyorsan elköszöntünk tőle, majd készülhettünk a fogadására.

1 megjegyzés:

  1. Remélem ez a kiscsaj nem rondít bele a fiatalok" lehetőségébe",mert hát Seb végre szabad!!!!!Összevalók!
    Na rajta!
    Köszi:szofi

    VálaszTörlés