Száguldó remény - 25. rész

Sziasztok! Elnézést kérek, hogy ilyen régóta nem volt friss, de vizsgáztam, majd mire letudtam volna, addigra tönkrement a gépem. Most is kölcsön kaptam Zsani laptopját, így neki köszönje mindenki, hogy van folytatás! :) Én is nagyon köszönöm! <3 És akkor van 3 dolog, amit el akarok mondani. Az első: a szavazás alapján lesz nyáron olvasói találkozó, aminek a részleteit a jövő hét folyamán fogom közölni veletek. A második: sajnos mivel alig voltam gépnél, nem volt lehetőségem felköszönteni valakit, aki sokat jelent nekem. Úgyhogy ezt a részt (ami azért, hogy felköszönthessem őt, dupla olyan hosszú) szeretném ajánlani Gooffy-nak, aki a héten töltötte be a 18-at! Csajszi, mostantól óvatosan, de élvezd, mert ez a legjobb kor! <3<3<3 És a végén: ha írtok nekem összesen 7 kommentet, akkor hétfőn este, miután megkaptam az új gépemet, azonnal írok nektek folytatást! :)

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lehunytam a szemem, hogy elhiggyem, tényleg vége. Alig akartam elhinni a mögöttem lévő napok eseményeit. Állandóan a rendőrség, a kórház és a gyár között ingáztam. Még a futamra sem mentem el, hogy a családommal lehessek, de szerencsére Christian megértette, hogy nem akarok elmenni a körülmények miatt.

Kipillantottam a repülőgép ablakán a felhőkre. Monaco csillogása várt már, de nem akartam menni. Az öcsém még mindig benn volt a kórházban, habár már jobban érezte magát és az orvosok is megnyugtattak, hogy nem lesz baja. Anya is hazamehetett, kapott vitaminokat, amik segítik a szervezetét, hogy gond nélkül ki tudja hordani a babát.

A csapat még mindig a felhők felett él, hiszen toronymagasan vezetjük a világbajnoki pontversenyt. Persze, a Webber gárdája nincs oda annyira ezért az eredményért, de mindenki más nagyon szereti. És nem titkolom, hogy én magam is Sebastian mellett teszem le a voksom addig, amíg pilóta.

A reptéren összeszedtem a bőröndömet, amiben lapult néhány dolog Miának, Sebnek és Tomminak is. Igyekeztem gyorsan kiérni a tömegből, hogy minél hamarabb ott lehessek a pályán és segíthessek a pakolásban a csapatnak. De még ki sem érhettem a reptérről, mikor egy ismerőssel futottam össze.

- Merre jártál a múlt héten, szép lány?- sétált mellém Rob.

- Otthon voltam a családommal, mert volt néhány dolog, ami miatt nem nélkülözhettek- feleltem a mérnöknek. – És te?

- Olaszországból jövök, kaptam néhány aktát- mutatott egy táskát, ami tele volt papírral. – Csak egy kis munka.

- Kicsi… persze- nevettem rajta. – Merre tartasz?

- Csak nem arra szeretnél megkérni, hogy vigyelek ki a pályára?- indult el a parkoló felé, én pedig utána. – Mit fog szólni ehhez a csapatod?

- Elviekben ma még nem dolgozom- rántottam meg a vállam. – Szóval mondhatom, hogy egy régi kollégámmal beszélgettem.

Senki nem figyelte, hogy kivel érkeztem a pályára, úgyhogy nem volt belőle semmilyen probléma. A csapat nem is tudta, hogy ilyen korán itt leszek, ezért nem is jött ki elém senki. De nem is akartam őket kirángatni, hiszen mindenkinek megvolt a dolga, tekintve, hogy másnap már szabadedzéseket tartottak.

Bepakoltam a szobámba, magamra öltöttem a ruhámat és elindultam a pult felé. Az egyik személyzeti bejárón surrantam be a pultba és a lányok mér csak azt vették észre, hogy én is ott vagyok. Gyors ölelésekkel köszöntöttek, majd együtt folytattuk a pakolást. Közben megtudtam, hogy a fiúk éppen pályabejáráson vannak, míg Mia a csapatfőnök irodájában tesz látogatást.

A szerdai nap el is repült mellettem pillanatok alatt, annyi volt a dolgom. Mivel olyan helyen voltunk, ahol minden a csillogásról és a nagyzolásról szól, vendég is rengeteg volt, valószínűleg többen voltak, mint az összes csapattag. Ezért este csak gyorsan lezuhanyoztam, majd bezuhantam az ágyba aludni.

Másnap reggel Miával ketten nyitottuk ki a nagyközönség számára a motorhome-ot. Kissé még álmosan szolgáltuk ki az elsők között érkező szerelőket és mérnököket, de mire megérkeztek a pilóták és a vendégek, mindketten tökéletes állapotban voltunk. Vidáman, mosolyogva, egy-egy jó szóval kedveskedtünk a jelenlévőknek.

Megállás nem volt egészen este 6-ig, amikorra már csak a csapat maradt benn. Ekkor már senkit nem zavart, ha lassabban kapta meg a kért ételt vagy italt, hiszen mindenki el volt fáradva. Még az sem dobott fel minket, hogy engedélyt kaptunk másnapra a medence használatára. Pedig nagyon valószínű volt, hogy mindenki ott fogja tölteni a pénteket.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki cirógatja az arcomat. Lassan nyitogattam a szemeimet és megláttam az ágyam szélén ülni Tommit. Elmosolyodott, mikor észrevette, hogy felébredtem és fölém hajolt, hogy megcsókoljon. Átkaroltam a nyakát és addig mocorogtam, mígnem elterült ő is mellettem.

- Szép reggelt, édesem!- simogatta a hátam, mikor az oldalához simultam és a nyakához fúrtam a fejem.

- Szia!- motyogtam halkan. – Mennyi az idő?

- 10 óra elmúlt. A medence már félig tele, de Mia megígérte, hogy szorít nekünk egy kis helyet- játszadozott a hajammal. – De ahhoz el kellene lassan indulnunk.

- Van rajtad fürdőnaci?- ültem fel az ágyban.

- Van, csak rád várok- adott egy csókot a vállamra.

Felkeltem, a szekrényből elődúrtam a hófehér bikinimet és elkezdtem vetkőzni. Alig ejtettem ki a kezemből a pizsama felsőmet, mikor Tommi elindult az ajtó felé. Kérdő tekintettel követtem végig az útját, majd semmit sem értve vettem fel a falatnyi ruhadarabot, hogy utána elrejtsem egy hatalmas fürdőlepedőbe. A szőke finnem az ajtó előtt várt rám.

- Miért hagytál egyedül?- álltam meg előtte csípőre tett kézzel.

- Mert ha ottmaradok veled, biztos, hogy lerángatom a ruhádat és nem megyünk sehová- motyogta a földet bámulva.

- Pedig ez jól hangzott volna…- merengtem el. – Mindegy, menjünk!

A csapat igencsak furcsa volt így. Nem lehetett őket látni együtt ennyire másképpen. A lányok egy része napozott, míg a másik csapat éppen begyűjtötte a bókokat a srácoktól. Én végigfeküdtem Mia mellett a napágyon, hogy süttessem magam egy kicsit. Közben kiderítettem, hogy Seb azért nincs itt, mert fotózása van egy jachton.

A vízbe nem nagyon mentem be, mert nem volt kedvem a fiúk játékaihoz. Néha eszembe jutott, hogy inkább otthon kellene lennem és ez mindig elszomorított. Mia persze nyugtatott, hogy emiatt nem vagyok rossz, de nem voltam felhőtlenül boldog. Ezt észrevette rajtam mindenki, de senkinek nem vallottam be.

- Ne legyél szomorú, kicsim- ölelt magához Tommi este. – A családod is nagyon jól tudja, hogy velük szeretnél lenni.

- Akkor miért nem vagyok ott?- kérdeztem vissza elkeseredve. – Ha ott a helyem, miért jöttem el dolgozni?

- Mert ez a kötelességed. És senki nem fogja neked felróni, hogy dolgozol- tolt el magától. – Próbáld meg egy kicsit élvezni, jó?

- Jó- bólintottam, habár nem voltam teljesen biztos abban, hogy sikerülni fog.

Szombaton kikerültem dolgozni a medence melletti részre. A legtöbben a forró napsütésből nézték a szabadedzést és az időmérőt. Persze, ez nekünk rengeteg munka volt, mivel a forróságban a hűsítő italok voltak, amik felfrissítették őket. Mindannyian, akik kinn voltunk, állandó rohanásban dolgoztunk. Az eredményről is csak annyit tudtunk, hogy valami jó.

- Mi lett a vége?- kérdeztem a megérkező Guill-t.

- Megnyertük- mosolygott, és én is elmosolyodtam. – Habár holnap nagyon nehéz lesz nyerni.

- Ugyan már, ne legyél pesszimista- tettem le elé egy pohár jegeskávét. – Megoldjátok, bármi is legyen a helyzet.

Ekkor még nem sejtettem, hogy igazam lesz. Másnap, a versenyen úgy dolgoztam, hogy közben abban reménykedtem, hogy nem lesz igazam. Túl sok baj történt már az időmérőn, főleg Perezzel, erre most aggódhatunk azért, hogy nehogy elfogyjon a gumi Seb kocsija alól és akkor neki legyen baja.

Végül neki nem lett baja, azonban Petrovot kórházba szállították. Szerencsére neki sem lett baja, ami megnyugtatott minket. Utána jöhetett az ünneplés, mikor leintették a versenyt. Jót nevettem a srácokon, mikor láttam őket pezsgős overálokban visszajönni. Akkor már nem voltam ennyire vidám, mikor a csapat felsorakozott a medencés bulihoz.

Amint megjött Sebastian, kezdődhetett a mindent felülmúló ünneplés. Láttam, ahogy a fiúk egymás után kerülnek a medencébe, beleértve a csapatfőnököt, a főtervezőt és családját és még Seb apukáját is. Aztán jött az a pillanat, amit Eddie Jordan és David Coultard sem úszhatott meg szárazon. Ők is a víz alatt végezték.

Miután elkészültek a csapatfotók és a sajtó elkezdett szétszéledni, már mindenki be lett vonva a pancsolásba. Miát Seb és Christian úgy cipelték ki a pult mögül, hogy a medencébe dobhassák. Engem Tommi akart odarángatni, de nem hagytam magam. Nem voltam ünneplős hangulatomban. És erre pedig ő volt az, aki megsértődött.

Segítettünk az összepakolásban, majd összeszedtük a saját cuccainkat és átpakoltunk mi is a szállodába. Miával közös szobát kaptunk, mivel Tommi és Seb is osztozkodtak a szobán. Megbeszéltük, hogy ők jönnek ebbe a szobába, mi mehetünk a másikba. Nem akartam elrontani a jókedvét azzal, hogy közlöm vele, éppen fasírtban vagyunk.

Hagytam magam felöltöztetni és megcsinálni ez csinos nővé, de közben végig arra koncentráltam, hogy ne akarjam elsírni magam azonnal. Haza akartam menni a családomhoz, de sajnos minden gép tele volt, nálam pedig nem volt annyi pénz, hogy ki tudjak fizetni egy hosszabb utat. Kérni pedig a büszkeségem miatt nem kértem.

Saját magamban tartottam azt a bajt, ami ért és próbáltam nem törődni a mellkasomat szorító érzéssel. A buliban már akkor remek volt a hangulat, mikor mi megérkeztünk. Eszembe sem jutott megkeresni a finnt, csak leültem a bárpult mellé és onnan néztem, hogy együtt bulizik a fél paddock. 2 órával később pedig úgy éreztem, hogy nekem ennyi bőven elég volt.

Visszamentem a szállodába, ami alig néhány utcára volt a bulitól. Elkértem a szobakulcsot, de a recepción azt mondták, hogy már vannak benn. Felsétáltam és abban reménykedtem, hogy Tommi meghallgat, és mindent tisztázni tudunk. Biztos voltam benne, hogy bocsánatot fog kérni, ha megtudja, hogy mi történt velem.

Halkan nyitottam be és teljesen sötét volt minden. Levettem a lábamról a tűsarkú cipőt, majd beljebb merészkedtem a szobában. Ekkor már hangokat hallottam, amik nem kecsegtettek semmi jóval. A résnyire nyitva hagyott ajtót óvatosan belöktem és akkor már láthattam, hogy a hangok nem véletlenül voltak számomra gyanúsak.

Amilyen gyorsan és halkan lehetett, ki is mentem a szobából. Az ajtó mellett a falnak támasztottam a hátam és közben néhány könnycsepp folyt végig az arcomon. Mikor meghallottam, hogy jön valaki, gyorsan megtöröltem a szemem. Tudtam, hogy csapattaggal találom majd szembe magam, mivel mindenki ezen a folyosón kapott szobát.

- Csajszi, hát te meg mit keresel itt?- kérdezte Stu, aki mellett Chris sétált. Mindketten Seb szerelői voltak.

- Meguntam a lenti bulit- feleltem nekik azonnal.

- Akkor gyere velünk!- karolt belém Chris. – Keresünk egy kis kocsmát, ahol lehet inni.

Még válaszolni sem volt időm, mikor ők már húztak magukkal. Újra visszakerültem a monacói utcákra, de nem sokáig voltunk ott. Úgy tűnt, a kísérőim pontosan tudják, hogy hová megyünk. A kikötőhöz közel mentünk be az egyik pubba. Nem volt túl zsúfolt, de lehetett tudni, hogy itt ezt nevezik teltháznak.

Leültünk a pult mellé és a két srác próbálta megoldani, hogy ne legyek annyira magam alatt. Nem mondtam el nekik, hogy mit is láttam vagy mi történt velem, de ők enélkül is tudták, hogy valami nincs rendben. De nem kérdezősködtek, amiért nagyon hálás voltam nekik.

- Kiket látnak szemeim itt!- hallottunk meg egy hangot igencsak közel hozzánk.

- Szia, Jégember!- fordultam felé és végignéztem a finnen. Igencsak csábító volt a fehér ing, amit viselt.

- Nem a Briatore klubjába akartál bemenni?- kérdezte mellettem Chris.

- A vén Flavio nem engedett be. De ahogy látom, jobb is, hogy nem oda mentem- fogott kezet a fiúkkal, majd megölelt engem. – Rám meritek bízni őt?

- Talán neked sikerül egy kicsit feldobnod, mert nekünk nem ment- egyezett bele a dologba Stu. – De ha nem baj, mi megyünk- pillantott rám.

- Köszönöm, fiúk!- öleltem meg őket búcsúzóul, majd hagytam a mellettem álló szőkeségnek, hogy megfogja a kezem és maga után húzzon.

Kéz a kézben sétálgattunk az utcákon egészen a kikötőig. Néztem a csodaszép jachtokat, amik a vízen ringatóztak és megállapítottam, hogy rengeteg embernek volt elég pénze, hogy kifizesse a hajót és az ide szóló bérleti díjat is. Végül megérkeztünk az Iceman mellé, ahová azonnal fel is mentünk.

- A barátaidat nem fogja zavarni, hogy én is itt vagyok?- fordultam Kimi felé.

- Most leisszák magukat, majd a saját szállodai szobájukban józanodnak- mutatott az egyik kényelmesnek tűnő ülőhelyre, hogy foglaljak helyet. – Vodka vagy whisky?

- Ilyen sorrendben- feleltem azonnal. Nem akartam gondolkozni. – Dorine?

- Otthon, mert beteg lett. Nem tett jót neki Amerika- ült le mellém és a kezembe nyomta az alkohollal teli poharat. – És a te hősszerelmesed?

- A hotelban remekül szórakozik- fintorogtam, hogy ne akarjak újra zokogni, majd lehúztam az italt, amit hozott.

- Akkor ma éjszaka maradhatsz, ha szeretnél- mosolygott rám, majd újratöltötte a poharakat.

Beszélgettünk, főleg azokról az időkről, amikor még együtt dolgoztunk. Én megkértem, hogy meséljen az új kalandjairól, amit meg is tett. Közben fogyott az alkohol is, de csak annyi, hogy mindketten ismerjük még a határainkat. Valamikor hajnali 2 körül mentünk be a hálófülkébe, ahol szembesültem azzal, hogy nincs miben aludnom.

A vendéglátóm felajánlotta, hogy ad nekem ruhát és nem sokkal később már egy pólója takarta a testemet. Ő is elkezdte levenni a ruháit. Végigpillantottam a felsőtestén és éreztem, hogy tetszik, amit látok. Végigmásztam az ágyon és feltérdeltem vele szemben. Az alkohol már feloldotta a gátlásaimat, így még el sem pirultam.

A kezemet a mellkasára fektettem, majd végigfuttattam a felsőtestén egészen a nadrágjáig. Végig magamon éreztem a tekintetét, de nem tudott zavarni. Visszafelé is végigjártam ugyanazt az útvonalat, majd felpillantottam rá kissé csábosan, mint aki nincs tisztában azzal, hogy mit is tesz.

Nem kellett várnom arra, hogy megtudjam, mit gondol. Azonnal magához húzta a fejemet és egy szenvedélyes csókot adott. A kezeim ezalatt végigfutottak a hátán is, hogy utána még közelebb húzzam magamhoz a fenekénél. De ő sem tétlenkedett, végigsimogatta minden egyes porcikámat, amit csak ért.

Annyi időre távolodtunk el egymástól, hogy lerángassa rólam a korábban odaadott pólóját, majd újra vadul marcangolni kezdtük egymás száját. Közben megpróbáltam minél lejjebb varázsolni róla a nadrágját és az alsóját is. Amikor ez már nagyjából sikerült, akkor végigdöntött az ágyon, hogy utána ő is megszabadítson a bugyitól, ami rajtam volt.

Gátlástalanul felnyögtem, mikor a nyakamat és a vállamat kezdte csókolni és harapdálni. Éreztem, hogy egyre jobban kívánom őt, akkor is, ha a fejemben egy hang szinte üvöltött, hogy meg fogom bánni. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy érezem őt és élvezzem azt, amit velem tesz.

Még lejjebb csúszott, hogy a melleimet kényeztesse tovább. Simogatta, csókolgatta, harapdálta, szívogatta, én pedig tudtam, hogy kezdem teljesen elveszíteni a józan eszem. Az egyik kezével az oldalam simogatta, míg a másik eltűnt közöttünk és a legintimebb helyen kezdett simogatni. Ez jelentette számomra a megváltást és a poklot egyszerre.

- Tökéletes vagy- emelkedett újra fölém és megcsókolt. Éreztem, hogy a merev férfiassága a combomnak nyomódik.

- Ne várass tovább!- szóltam neki türelmetlenül.

- Mondd ki, amire vágysz!- súgta a fülembe, hogy utána újra a nyakamat csókolja.

- Könyörgöm, Kimi, ne tedd ezt velem!- nyöszörögtem.

- Csak rajtad múlik, mikor történik meg- csókolt meg újra.

- Tedd meg! Tegyél a magadévá!- nyögtem neki levegő után kapkodva, mikor elengedte az ajkaimat.

Nem kellett kétszer mondanom, azonnal behatolt. Belemarkoltam a lepedőbe, ahogy elkezdett mozogni. Élveztem minden pillanatot, minden csókot, minden érintést. Sikerült teljesen kitörölnie a fejemből a bajaimat, csak rá tudtam koncentrálni és azokra az érzésekre, amelyek átjárták a testem.

Életemben először mertem magamnak mindent megengedni testi aktus közben. Nyöszörögtem, kéjesen sikoltoztam, könyörögtem azért, hogy még többet kaphassak, karmoltam és haraptam is. Soha, senki nem hozta még ki ezt belőlem, de most mindent megengedtem magamnak és élveztem. Jobban, mint bármikor korábban.

Kimi pontosan tudhatta, hogy mikor értem el a mennyek kapuit, mert elakadt a szavam és levegő után kapkodtam néhány pillanatig. Utána pedig olyan sikoly szaladt ki az ajkaimon, mint még soha korábban. Szükségem volt néhány pillanatra, hogy újra fókuszálni tudjak rá, de akkor már azt tartottam szem előtt, hogy ő is élvezze annyira, mint én.

Néhány perccel később éreztem, hogy néhány erőteljesebb és mélyebb lökés után Kimster is elérte a csúcsot. Többször felnyögött, miközben a nevem ismételte. Utána pedig csak nézett engem, miközben alig tudta megtartani a testét az enyém felett. Láttam, ahogy a karjai meg-megremegnek, de nem hagyta magát teljesen rám hanyatlani.

Végül legördült rólam és elfeküdt mellettem. Engem újra megrohantak a kapott üzenet emlékei és a látott képek a hotelből. A boldog és kiteljesedett kép kipukkadt azonnal és engem újra a sírás fojtogatott. Belecsavartam magam a lepedőbe és odafészkeltem magam Kimi oldalához. Reméltem, hogy ő talán meg tud egy kicsit nyugtatni.