Száguldó remény - 21. rész

Késő délután a szekrénybe pakoltam be a száraz ruhákat, mialatt Tommi a konyhában pakolászott. Voltunk vásárolni, mert megígérte nekem, hogy főz nekem valami olyat, amit még otthon tanult. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyen lesz a vacsoránk. Azért pizzafutár telefonszámával már rendelkeztem.

- Maddie, benn van a telefonom?- hallottam a férfi hangját.

- Igen, az éjjeliszekrényen- vettem a kezembe. – Kivigyem?

- Nem kell. Bekapcsolnád?- jelent meg a feje az ajtóban. – A kód a megismerkedésünk hónapja és napja. Addig behozom az udvarról a székeket, mert vihar lesz.

- Rendben- bólintottam.

Megnyomtam a gombot, majd amint a készülék jelzett, beírtam a megfelelő dátumot. Szerencsére nem rontottam el, így pillanatokon belül megjelent a háttérkép, amin mi ketten voltunk. Elmosolyodtam a képen, szerettem azt, hogy látszott rajtunk, hogy boldogok vagyunk. De nem örülhettem magunknak sokáig, mert megjelent egy ablak, hogy 3 üzenet is érkezett.

- Van 3 üzid- kiáltottam ki az ablakon.

- Nézd meg őket nyugodtan- felelte a pakolást folytatva. Megnyomtam a megfelelő gombolt és megnyitottam őket.

„Kisfiam, mikor tudsz hazajönni? Anyád már nagyon hiányol. Jó lenne végre személyesen is beszélni. Édesapád”

„Holnap este vacsi nálunk, nem mondhattok nemet. Seb”

„Szia, drága! Hiányzol, örültem volna, ha utánam jössz Ausztriába. Hidd el, megkapnád a jutalmad. Heather”

Az ágyra hajítottam a készüléket és éreztem, hogy pillanatok alatt hatalmába kerít a féltékenység. Nem akartam, hogy annak a nőnek bármi köze legyen ahhoz az emberhez, akibe hosszú idő óta először képes voltam beleszeretni. Ekkor értettem csak meg, hogy mennyire belopta magát a szívembe és ekkor ismertem fel a szerelmet.

- Valami érdekes?- ölelt magához, mikor beért.

- Az exed hiányol és le akar veled feküdni- válaszoltam dühösen.

- Honnan a francból tudja az a liba a számomat?- engedett el és azonnal a telefonját kezdte nyomkodni. – Ribanc- morogta maga elé.

- Annyira mégsem lehetek fontos, ha vele is törődsz- néztem rá, majd szó nélkül magára hagytam.

*****

(Tommi szemszöge)

Elkeseredett néztem, ahogy a barátnőm elrohan mellettem és becsapja maga után az ajtót. Gyűlöltem azt a nőcskét, amiért bekavart a kapcsolatomba. El akartam menekülni Maddie-vel egy olyan helyre, ahol csak ketten vagyunk, és senki nem talál ránk. Az lenne a legbiztosabb mindkettőnknek.

Először hazatelefonáltam a szüleimnek, hogy a következő héten haza tudok repülni, ha nagyon szeretnék. Anya majd’ kiugrott a bőréből, hogy megint láthat engem. Utána felhívtam Brittát, hogy csináljon valamit és tiltassa le Heather összes felém irányuló kapcsolatteremtési kísérletét. Ígéretet kaptam tőle, hogy megteszi nekem azonnal.

Felkeltem az ágyamról és kimentem a nappaliba. Láttam, hogy Madison kinn van az udvaron és fel-alá sétálgat. Nekidőltem az üvegajtó melletti falnak és csak néztem őt. A telefon még mindig a kezemben volt, így elhatároztam, hogy beszélek Sebastiannal a holnapi napról. Jó előre tudni mindent.

- Szia, Tommi!- köszönt vidáman Mia.

- Szia, csajszi!- köszöntem én is. – A lökött pilóta?

- A konyhában van, hoz nekem fagyit- nevetett. – Mi újság veletek? Maddie hogy van?

- Remekül- füllentettem, mert nem akartam elrontani szegény lány hangulatát. – Legalábbis nekem nem mondta, hogy nem jó itt.

- Akkor rendben van. Adom Sebit, szia!- hadarta el, nekem pedig időm sem volt reagálni erre.

- Helló, Tommi, mi a helyzet?- szólalt meg a legjobb barátom.

- Heather megszerezte a számomat és küldött egy olyan sms-t, ami kiborította Maddie-t. Most úgy viselkedik, mintha én nem léteznék- vázoltam fel a helyzetet.

- Hol vagytok?- érdeklődött Seb.

- Ő kinn, a kertben sétálgat, míg én állok az ajtóban és nem bírom róla levenni a szemem- sóhajtottam.

- Ez nem éppen rózsás egy helyzet. Adjak tanácsot?- vetette fel a mentőötletét.

- Azt hiszem, ezt most nekem kell intéznem egyedül- utasítottam vissza őt óvatosan. – Igazából a holnap miatt hívtalak.

- A vacsora?- kérdezett vissza és hallottam a hangján, hogy sokkal vidámabb.

- Az, a vacsora. Mit kell tudnom?

- Semmit- tagadta azonnal, ezzel pedig lebukott előttem és ezt ő is nagyon jól tudta. – Mia meghívta Kimit meg a barátnőjét. De ne gondolj semmi nagyra, csak a szokásos kajálás.

- Jó, akkor úgy készülünk- egyeztem bele. – Most megyek, megpróbálom megoldani a dolgokat. Szia!

- Sok sikert! Helló!- köszönt el ő is és letettük a telefont.

Visszamentem a konyhába, ahol már nekikezdtem a vacsoránknak. Igazából csak a desszertünk lesz finn kaja, mert főételnek zöldséges csirkemellet terveztem. Ez volt az a kaja, amiben biztos voltam, hogy nem rontom el és finom is. Még Seb sem kapott tőle ételmérgezést soha.

A desszert pedig egy kása volt, a puuro. Anyukám gyakran csinálta otthon és addig el sem engedett, amíg nem tanultam meg. Ha nagyon honvágyam van, akkor mindig főzök egy adagot belőle, hogy egy kicsit úgy érezhessem, otthon vagyok. Reméltem, hogy Maddie is szeretni fogja majd.

Hallottam, hogy pittyen egyet egy telefon. Abban biztos voltam, hogy nem az enyém, mert az a zsebemben volt. Kimentem a nappaliba és a kisasztalon megtaláltam Madison mobilját. A kezembe vettem és ránéztem a kijelzőjére. Legyőztem a kísértést, hogy rányomjak az olvasás gombra és elindultam kifelé.

- Maddie!- szóltam neki halkan, mikor kiléptem a házból. – Üzeneted jött- nyújtottam felé a kis készüléket.

- Köszi!- mondta, miután elvette, majd hátat fordított nekem. Jobbnak láttam bemenni a házba.

*****

(Maddie szemszöge)

Világ életemben gyűlöltem féltékenynek lenni. És én magam sem értettem, hogy miért is vagyok féltékeny, mikor tudom, hogy Tommi engem szeret, és biztos nem menne vissza egy olyan lányhoz, aki elvetette a közös babájukat. Felsóhajtottam és inkább a telefonomra koncentráltam. Az öcsém nevét írta ki.

„Ha nem akarod, hogy rózsaszín alapon magenta színű szívecskés legyen a szobád, nagyon gyorsan jelezz vissza!”

Eltátottam a számat, majd megpróbáltam felébredni a kábulatból. Azonnal visszapötyögtem, hogy jobban tetszene a tejeskávé színű fal fehér és sötétbarna bútorokkal, majd kissé megnyugodva kifújtam a levegőt. Kislányként szerettem a rózsaszínt, de már úgy gondoltam, hogy elég nagy vagyok hozzá.

Nagyon halkan visszalopóztam a házba. Úgy tűnt, hogy Tommi nem vette észre, mert nagyon gondosan szeletelte a zöldségeket a vacsoránkhoz. Ledobtam a telefont a kanapéra, majd elindultam felé. Háttal volt nekem, így tökéletesen meg tudtam lepni. Átöleltem a derekát és a hátára fektettem az arcomat.

- Ha nincs szerencsénk, akkor szívecskés és nagyon rózsaszín szobám lesz- motyogtam halkan.

- Nem hangzik túl csábítóan- jegyezte meg és abbahagyta a szeletelést.

- Tudom, te soha nem akarnál semmit attól a libától- folytattam egy nagy levegő után. – De már arra is féltékeny vagyok, hogy próbálkozik, mert nem akarom, hogy éket verjen közénk.

- Nem fog tudni- súgta és megfordult felé. Felemelte a fejem és mélyen a szemembe nézett. – Szeretlek!