2011. május 31., kedd

Száguldó remény - 20. rész

Kommenthatárt nem szabok, mert nem sok értelme van... Ezt most azoknak ajánlom, akikben csalódtam. :/

---------------------------------------------------------------

Malajzia nem tartogatott túl sok izgalmat számunkra. Na jó, azért ez nem teljesen igaz, mert a KERS megadta magát mindkét kocsiban. A végén nem mertünk mást tenni, csak bízni. A győzelem után viszont olyan örömmámorban úsztunk, amit elkerülni nem lehetett, ha csapattag vagy.

Örültem, mert Mia nem költözött el a szobánkból, így egy kicsit tudtunk beszélgetni anélkül, hogy Heather vagy bárki árgus szemekkel pásztázott volna minket. Elmeséltem neki mindent, ami történt velem és ő is mesélt, persze, csak bizonyos kereteken belül. Mindent nem mondhatott el, ezt pedig tiszteletben tartottam.

- Azt hittem, hogy sosem talállak meg- ölelte át a derekamat egy erős kéz.

- Nem voltam elveszve- fordultam felé és megcsókoltam. – Igazából téged kerestelek, mert Seb elrabolt tőlem.

- De visszajöttem- mosolyodott el. – Túl szép vagy ebben a ruhában- simogatta meg a karom. – Gyilkos dolog, hogy nincs közös szobánk.

- Holnapig már kibírod gond nélkül- simultam bele a karjaiba. – És a repülőn megbeszélhetjük, hogy kivel és hogyan kell szobát cserélnünk.

- Én addig nem bírom nélküled- csókolt bele a nyakamba. – Ígérem, egy ujjal sem nyúlok hozzád, de hagyj tudjalak magam mellett, kérlek!

- Beszéld meg vagy Sebivel, vagy Miával- súgtam a fülébe, majd sikeresen kibújtam a karjaiból és meg sem álltam a pultig.

Végül a pályán lévő szobában kötöttem ki, az ágyamban egy finnel magam mellett. Mikor befeküdtem mellé, éreztem, hogy nagyon is kíván engem és ezzel csak még nehezebbé tette a dolgomat, de sikerült legyőznöm a vágyaimat és csak aludtunk. Reggel Mia hatalmas mosollyal az arcán távozott a szobából.

Én is gyorsan összeszedtem a cuccaimat és átmentem a zuhanyzóba. Bezártam magam után az ajtót, hogy a fiúk ne nyissanak ránk. Letettem a cuccaimat és beálltam a Mia melletti kabinba. Kellemesen ellazított a meleg víz, de nem zuhanyoztam sokáig. Magamra csavartam a törölközőmet és visszamentem a ruháimhoz.

- Mondd, hogy az éjjel nem csináltatok semmit- nézett rám barátnőm.

- Csak csókolóztunk- nevettem. – Az más, hogy sokkal többet akartam volna- sóhajtottam fel.

- Te csak ne panaszkodj nekem- bökött meg a lány. – Nem neked kell látványosan utálni a legjobb barátaidat.

- Tudom- öleltem őt át. – De mindenben számíthatsz ránk!

Választ nem kaptam, mert kopogtak. Befejeztük az öltözködést, majd kinyitottuk az ajtót. A szerelők egy kisebb csoportja tódult be a helyre, mi pedig mentünk kifelé. Azért hallottuk, hogy mennyire csalódottak, mert nem találtak ott minket ruhák nélkül.

A délután folyamán az egész csapat átutazott Kínába. Csütörtökig csak azoknak volt munkája, aki ügyeletes volt. Amíg a hétvége el nem kezdődött, mi is a hotelben laktunk, ahol a csapat többi tagja. Még szinte meg sem kaptuk a kulcsokat, mikor Tommi már nagyban egyezkedett Sebivel és Miával, hogy egy szobában lehessünk. Mire felértünk, megtudtam, hogy a finn lesz a szobatársam.

Volt 2 és fél napunk közösen, egymásra. Nem mentünk nagyon ki a szállodából, mert a kicsi, húzott szemű emberek azonnal letámadtak volna minket. Lehet, hogy Tommi a háttérben dolgozott, de mindenki imádta őt. Így maradt minden, amit benn lehetett csinálni az épületbe. De mi kihasználtunk mindent, amit csak lehetett.

Csütörtökön pakoltunk ki a pályára, majd megint nekikezdünk a munkának. Egy szokásos hétvége volt, ahol Sebastian végül a második helyet zsebelte be. Úgy tűnt, hogy nem zavarja, hogy nem nyert, tökéletesen elégedett volt. Boldogan ölelte magához Miát, amikor nem voltunk a nagyközönség előtt.

Még vasárnap éjjel a csapat kivonult a repülőtérre és mindenki máshová tartó gépre ült fel. Miával, Sebastiannal és Tommival együtt ültem fel a frankfurti gépre, ahonnan 1 órányi várakozás után tudunk majd tovább repülni Svájcba. Majd a zürichi reptérről még vár ránk egy másfél órás út kocsival arra a helyre, ahol a két jómadár lakik.

A gépen az első órában túl kellett élnünk a rajongást. Sajnos sok európai szurkoló utazott haza ugyanezzel a járattal, így rengeteg fotó és aláírás volt a nyugalmunk záloga. Utána végül le tudtunk pihenni és egészen a leszállásig senki nem is zavarta meg az álmainkat. Majd hajnali 5-kor átverekedtük magunkat a német repülőtéren, hogy újabb 2 órát repüljünk.

- Ha még egyszer fel mersz kelteni, az biztos, hogy megverlek- morogtam Tomminak, mikor megpróbált egy kis életet verni belém.

- Ígérem, hogy ha alszol, a karjaimban viszlek be a házba a kocsiból- simogatta az arcom. – Csak addig bírd ki, amíg kiérünk innen.

- Mia, ki kell találnunk valamit ellenük- hajoltam oda a lányhoz, aki ugyanolyan álmosan pislogott rám, mint ahogyan én őrá.

- Jó, gondolkozom a dolgon- helyeselt.

A reptéren összeszedtük a cuccainkat, majd hívtunk egy taxit, ami elvitt minket ahhoz a parkolóhoz, ahol a két fiú a kocsit hagyta erre a 2 hétre. Egy kisebb vagyont kellett valószínűleg fizetniük az őrzésért, de nem zavarta őket. Mi, lányok, beültünk hátra és szinte azonnal aludtunk is.

Édes álmom volt, amiben szerepelt a még meg sem született kistestvérem, aki az álmomban fiú volt. Vele játszottam, mikor Tommi jött be a kezében egy kislányt tartva, aki nekem mondta, hogy anya. A két kicsi nagyon hasonló korban lehetett, mert ugyanakkorák voltak és tökéletesen megértették egymást.

Nagyot zökkent a kocsi, nekem pedig kipattantak a szemeim. Beletörődő sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd hátradőltem és kibámultam az ablakon. Nem tudtam kiverni a fejemből az álmomat. Nem szedtem gyógyszert, de védekeztünk. Ettől függetlenül a 27-hez közelítve már vágytam arra, hogy családom legyen.

- Megérkeztünk- fordult hátra vigyorogva a német.

Kikászálódtam a kocsiból, ezalatt pedig Tommi kiszedte az összes csomagunkat. Mia semmit nem érzékelt az egészből, tovább aludt. Elköszöntünk a pilótától, majd bementünk. Egy nagyon egyszerű, egyszintes, 2 hálószobás ház volt, ahol a pasztellszínek játszották a főszerepet. Minden nagyon letisztult volt, ami megfogott a helyben.

- Gyere, aludj még kicsit!- húzott a finnem a hálója felé.

- Nem, már nem akarok aludni- ráztam meg a fejem. – Ideje visszaszokni az európai időzónára.

- Akkor mit szeretnél csinálni?- állt meg a szobája közepén.

- Mondjuk, ki kellene mosni az összes cuccunkat- néztem hátra a 2 bőröndre. – Nekem viszont nincs egy göncöm sem, amit fel tudnék venni.

- Választhatsz bátran a szekrényből- bökött oda a bútorra. – Amíg elkészülsz, leviszem a bőröndöket az alagsorba. Várlak!- nyomott egy puszit a nyakamra.

Bementem a fürdőbe, gyorsan letusoltam, majd egy törölközőben kezdtem válogatni a dolgai között. Végül felvettem az egyik rövidnadrágját, valamint egy meleg pulcsit. Nem öltöztem fel alá, abban reménykedtem, hogy hamar visszakapom a saját ruháimat. Összeszedtem a levetett göncöket és lementem utána. Gyorsan bepakoltunk egy adag ruhát és elindítottuk a programot. Kiválogattuk még a maradék cuccunkat is, ami alapján még 2 mosást indítanunk kell majd.

- Ez most teljesen olyan, mintha együtt élnénk- terelgetett a nappali felé az edző.

- Ha azt nézed, annyira összenőttünk, hogy lassan mindenhol együtt fogunk megjelenni- dőltem végig a kanapén.

- Ebben teljesen igazad van- feküdt fölém. – Neked sokkal jobban állnak ezek a cuccok, mint nekem. De lehet, hogy nélküle még jobban tetszenél.

- Akkor nagyon gyorsan orvosolnunk kell ezt a kis problémát- húztam magamhoz egy csókra, de közben már mindketten elkezdtük vetkőztetni a másikat. Eseménydús óráknak néztünk elébe.

2 megjegyzés:

  1. Szuper rész, magával ragadja az embert az írásod :) Lehet Madison "boszorkány" és máris látja a jövőjét? :DD

    Sajnálom, hogy csalódtál, de remélem mielőbb olvashatjuk a történeted folytatását, mivel engem nagyon megfogott :(

    puszi: Timcsy

    VálaszTörlés
  2. Sziaa:) Ez is szuper rész lett:) Hm..érdekes Maddie álma..remélem hamarosan lesz baba:) Jó,hogy végre megbeszélték Miával a dolgokat:)
    Nem tudom,hogy kikben csalódtál,de (most inkább csak a magam nevében beszélek) én melletted állok:) Sok sok puszi: Mercii

    VálaszTörlés