Kimerülten ültem le a kis hotelszoba egyik ágyára este. Mindennál jobban vágytam vissza a gyárba, hogy Tommi átöleljen és megcsókoljon. Be akartam menni a szobámba és nem törődve Mia érdektelenségével, ki akartam önteni neki a szívem. Úgy éreztem, hogy egyedül már nem vagyok képes felfogni azt, ami velünk történik.
- Szabad?- ült le mellém David és könyörgően nézett rám.
Azonnal megértettem, hogy mit szeretne. Mikor kisfiú volt, mindig hozzám menekült. Az ölembe tettem egy párnát, ő pedig végigdőlt az ágyon a fejét a párnára fektetve. Simogatni kezdtem a fejét, hogy megnyugodjon. Azt szerettem volna, hogy ne legyen semmi baja, hogy ne kelljen megküzdenie ekkora nyomással ilyen fiatalon.
- Lesz egy kistestvérünk- szólalt meg hirtelen. – Még mindig nem tudom felfogni a dolgot.
- Hidd el, nekem is nehéz. Lassan már nekem kellene szülnöm- nevettem fel kényszerűen. – Erre kapok egy kistestvért. És egy pótapát, aki alig 10 évvel öregebb, mint én.
- Mi lesz velünk, Mad?- emelte fel a fejét és a szemeit rám függesztette.
- Nem tudom- simogattam meg az arcát. – Fogalmam sincs…
*****
4 nappal később, mikor már anyut is kiengedték a kórházból, együtt mentünk egészen Milton Keynes-ig. Anya mindenféleképpen ott akart lakni, ahol mi vagyunk. Én a gyár miatt nem nagyon tudtam máshová menni, valamint David is itt járt suliba, úgyhogy a legegyszerűbb az volt, ha mindenki ide fog eljönni.
Brian pedig azonnal keresett megfelelő házat. Végül egy 4 szobás, egyszintes, kertes házat vett meg, ami a kisváros szélén volt, a gyárhoz vezető út kezdeténél. Mindent elrendezett ezalatt a 4 nap alatt, hiszen ő maga is ingatlanokkal foglalkozott. Anyu aggodalmaskodott amiatt, hogy sokat kell majd utaznia, de Brian kijelentette, hogy csak ők a fontosak a babával.
A ház elnyerte az én tetszésemet is, mikor megnéztem. Persze, volt rajta mit átalakítani, de ezt mindannyian tudtuk is. Már azt is eltervezték, hogy kit kérnek fel majd, hogy megtervezze a belső részeket. Én csak rájuk hagytam, hogy tegyék, amit jónak látnak, engem igazából a végeredmény érdekel.
Elköszöntem tőlük, majd David visszavitt a gyárba. A kapuban az öcsém lelkére kötöttem, hogy mindenképpen tájékoztasson anyáról, majd elköszöntünk és én visszatértem arra a helyre, amit az otthonomnak mondhattam. Jó érzés volt besétálni a kapun és végiglépdelni, miközben egyre inkább fölém magasodott a hatalmas épület.
Alig léptem be a hatalmas ajtón, máris szembe találtam magam egy ismerőssel. Sajnos nem a jó ismerősök köréből származott. Heather mosolya irritált és az egzotikus kisugárzása még jobban az utálatom tárgyává tette. Még egyszer rámosolygott a portásra, majd elhagyta az előcsarnokot.
Gyorsan felmutattam a kártyámat, majd megcéloztam a szobámat. Meglepődtem, mikor benyitva megláttam a Britta – Mia párost a földön ülni. Mindketten meglepve kapták fel a fejüket, majd a sajtós állt fel hamarabb, hogy üdvözöljön engem. Mosolyogva öleltem meg én is őt.
- Fiúk?- kérdeztem meg, ami először az eszembe jutott.
- Holnap délelőtt jönnek vissza Svájcból- felelte a lány.
- Anyukád hogy van?- szólalt meg halkan Mia, ami igazán meglepett.
- Már sokkal jobban- feleltem végül. – Ideköltöztek a városba, úgyhogy gyakrabban láthatom őket.
Mindketten rámmosolyogtak és az, hogy a legjobb barátnőm végre újra képes volt velem beszélni, nagyon feldobott. Elmentem gyorsan zuhanyozni, majd belevetettem magam a munkába, ha már nem rohanhattam a barátom karjaiba. A lányok persze nem örültek nekem annyira, mert ha bárki bement, aki az utazó csapat tagja volt, az felettük állt.
- Elnézést!- szólított meg egy fiatal lány, mikor a bögréket pakolgattam. – Lehetne egy kérdésem?
- Persze, csak bátran- mosolyogtam rá, mivel nagyon félénknek tűnt.
- Ők mindig ilyen előítéletesek és pletykásak?- hajolt közelebb és csak suttogni mert.
- Sajnos igen- mosolyogtam rá elnézően. – Hidd el, idővel meg lehet szokni. Csak ne hagyd magad elnyomni.
- Nem olyan egyszerű ez…- nézett a háta mögé.
- Tudom, én is jártam abban a cipőben, amiben te- nyugtattam. – De légy egyszer bátor és állj a sarkadra! Az élet meg fogja hálálni.
Visszaállt dolgozni, de sokszor láttam, amikor felém pillantott. Odafigyeltem arra is, hogy mi változott abban a rövid időben, amíg nem voltam, de megállapítottam, hogy semmi. Ugyanolyan volt minden. Persze, azért nem teljesen minden. A legtöbb szereől kitörő örömmel fogadta, hogy visszatértem.
Ebédidőben megjelent Britta és Mia is. A szám is tátva maradt, mikor mérgesen váltak el egymástól, majd a lány, akit a barátnőmnek hittem, odament Heather mellé és neki kezdett magyarázni. Éreztem, hogy a feltétlen szeretetem és odaadásom, ami eddig rendíthetetlen volt Miával szemben, most teljesen összeomlott.
- Gyere!- nézett rám Britta komolyan.
Nagy levegőt vettem és kiléptem a pult mögül. Elvonultam a lánnyal az egyik legeldugottabb sarokba, ahol elkezdte elmagyarázni nekem, hogy miért is történnek azok a dolgok, amik. Nem akartam elhinni, hogy valóban igaz lehet, ami történik vele és velünk. És bármennyire szerettem volna, megígértem, hogy nem szólok senkinek a dologról.
Visszamentem a pult mögé dolgozni, de nem figyeltem a párosra. Megpróbáltam úgy viselkedni, mint aki mérges mindkettejükre. Láttam Heather arcán, hogy mennyire elégedetté teszu az a tudat, hogy mi nem vagyunk jóban. Azt hitte, ellenem tud fordítani mindenkit, akit szeretek. Elég volt nekem az a tudat, hogy ezt nem engedem meg.
Az egész napom azzal telt, hogy Mián gondolkoztam. Nem tudtam, hogy mit tegyek meg azért, hogy mellette maradhassak, hogy ne kelljen megszakítanunk minden kapcsolatot. Csak abban reménykedhettem, hogy mikor ketten leszünk a szobánkban, akkor elmondja nekem, amit kitalált és minden rendbe fog jönni.
*****
(XXX szemszöge – néhány héttel később)
Egész nap nem tudtam másra koncentrálni, mint arra, hogy újra itt van. Mit kereshet itt? Ki hozta ide és miért? Vajon emlékszik még arra, ami történt vele és velem? Emlékszik még a közös pillanatainkra, azokra a percekre, mikor együtt voltunk? Vagy már elfelejtette őket, és a pillanatokkal együtt engem is?
Gyötrő volt a fájdalom, ami a mellkasomra telepedett, mégis vágytam rá. Érezni akartam minden porcikámmal a fájdalmat, mert akkor emlékezni tudtam rá. És ezek az emlékek voltak, amik életben tartottak a kora reggeli percekben. Nem akartam hazamenni, de tudtam, várnak rám.
Alig léptem be az ajtón, elém jött. Még álmosan nézett rám, a haja is össze volt kócolódva. Elmosolyodtam és megöleltem őt. Rosszul esett, hogy nem tudok vele úgy viselkedni, ahogy megérdemelné. Szeretni akartam, de nem voltam eléggé erős hozzá. Éreztem az illatát, ami annyira kellemes volt, de már nem mozgatott meg bennem semmit.
Felmentünk együtt a hálóba és lezuhanyoztunk. Simogattam és csókolgattam a testét, de nem tudtam nem rá gondolni. Inkább akartam ott lenni, mint itt. Őt akartam érinteni, őt akartam magam mellett tudni. Hiába álmodoztam, biztos voltam abban, hogy nem lesz rá egyhamar lehetőségem.
Ekkor tévedtem a legnagyobbat. Alig telt el néhány óra, mikor üzenetet kaptam a szomszédból. Vacsorára várnak minket, be akarnak mutatni nekünk két lányt is. Reméltem, hogy ő is ott lesz, az lenne életem egyik legboldogabb pillanata. Szóltam a mellettem lévő gyönyörű nőnek a meghívásról, majd lementem edzeni, hogy tovább álmodozhassam róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése