2011. március 30., szerda

Száguldó remény - 7. rész

(Mia szemszöge)

Élveztem minden vele töltött percemet. Szerettem, hogy a kevésbé szószátyár, de mindig vidám Sebastian Vettel kapható a kis kötözködéseimre és a kettőnk között lévő vibrálást sem rejti el. Mióta bajnok lett, azóta tart kettőnk között ez a se veled, se nélküled viszony.

- Már csak a desszert hiányzik- szólalt meg, mikor mindenki befejezte az evést.

- Én egy diótortára szavazok- ment bele a játékba Tommi. – Maddie, neked is jó?

- Allergiás vagyok a dióra- válaszolt a lány elpirulva. – Inkább szeretnék egy krémest. Mia?- pillantott rám.

- Én a melletted ülőre gondoltam- kötekedtem, hiszen mindkét fiúval szomszédos volt a széke.

- Mia majd velem fogyasztja el azt a desszertet- vágott közbe Seb. – Gyere!- állt fel a helyéről és engem is húzott magával.

- Este megkereslek!- kiáltottam Madison felé, majd átadtam magam a pilótának.

Minden pillantás vagy kimondott gondolat nélkül róttuk a folyosókat és akárki látott minket, döbbenten bámult utánunk. Peter, az egyik volt barátom pedig elkezdett minket követni. Addig bökdöstem Sebit, amíg meg nem torpant. Felém fordult és kérdőn vizsgált.

- Van egy kis problémánk- mutattam a hátam mögé, ahol bikaként fújtatva nézett ránk az exem.

- Baj van, Smith?- kérdezte tőle a kicsi német.

- Csak annyi, hogy a barátnőmet rángatod- morogta oda nekünk.

- Rángattalak?- fordult felém Seb.

- Egy cseppet sem- válaszoltam azonnal.

- Nem rángattam, szóval ennyit erről- fordított neki hátat Sebas és újra indulni akart.

- Miattad ment tönkre a kapcsolatom- kezdett vagdalkozni Pete. – A te hibád, hogy nem a feleségem.

- Feleség? Én?- mutattam magamra. – Peter, te nagyon el vagy tévedve. Mi soha nem voltunk jók együtt. És ha akkor este nem gabalyodunk egymásba,- pillantottam rá Sebre- mi akkor is szétmentünk volna. Ez a mi hibánk- magyaráztam.

Most én indultam el és húztam magam után a kis németet. Hallottam a hátunk mögül érkező szidalmakat, de már nem érdekelt. Meg sem álltak a már jól ismert szobáig. Mindketten bementünk és Sebastian bezárta az ajtót. Én gyorsan átszeltem a teret és felültem az asztalra, amin magazinok és telemetria felváltva hevertek.

- Abban a hitben hagytad, hogy lefeküdtél veled- lépdelt felém.

- Hamarabb megemészti, ha ezt hiszi, mintha megtudja, hogy csak a teste vonzott- rántottam meg a vállam. – És azt se felejtsük el, hogy nem voltunk mi olyan messze a dolgoktól.

- Te is tudod, hogy nekem nem sok rémlik- állt meg előttem és a kezeit a térdemre fektette.

- Erre emlékszel?- húztam magamhoz a fejét és vad csókcsatába kezdtünk.

Ha valamelyikünk meg akarta szakítani, a másik nem engedte azt. Éreztem, ahogy széthúzza a lábaimat és közelebb férkőzik hozzám. Összekulcsoltam a lábaim a dereka körül és onnan nem volt menekvés. Felnyögtem, amikor a keze becsúszott a blúzom alá és simogatni kezdett. Ellöktem magamtól a fejét és elkezdtem lerángatni a pólóját.

Ő is megszabadított a felsőmtől és könnyűszerrel kapcsolta ki a melltartóm. Ahogy újra megcsókolt és a testünk összeért, tudtam, már egyikőnk sem képes arra, hogy azt mondja, elég. Kapkodva rángattuk le egymásról a ruháinkat, alig vártuk, hogy végre megérezhessük a másikat. A beteljesülés kapujában kezdte el valaki ütni az ajtót.

- Seb, engedj be!- hallottuk meg Guillaume hangját.

- Rocky, nem érek rá- mordult fel a férfi, majd belecsókolt a nyakamba.

- Nem érdekel, Vettel! Kapsz 5 percet, hogy összeszedd magad és átgyere az irodámba. Ne akard tudni, hogy mi lesz, ha nem jelensz meg- kiabálta, majd csend lett.

- Menned kell- mormoltam a szájába, hogy utána újra csókot nyomjon az ajkaimra.

- Képtelen vagyok így itt hagyni téged- nézett végig a meztelen testemen.

- Hidd el, szépfiú, lesz még ennek folytatása- simogattam meg az arcát. – Menj, vegyél egy hideg zuhanyt, én addig eltűnök.

Csalódottan lépett el mellőlem és vonult el a fürdőbe. Én is összeszedtem minden dolgom, amiket magamra kapkodtam és elindultam kifelé. Végül hagytam neki egy kis ajándékot, a melltartómat helyeztem el a takarója alatt, hogy biztos emlékezzen arra, mi maradt félbe.

*****

Az egész délutánom azzal ment el, hogy összeírtam, mi kell a motorhome büféjébe. Rápillantottam a Tommitól kapott étrendre is, hogy a világbajnok étkezéséhez szükséges alapanyagokat se hagyjam ki semmiképpen. Este 7 is elmúlt, mikor leadtam mindent a felelős személynek.

Utána átmentem a személyzeti osztályra, hogy kiderítsem, melyik szobában lakik Madison. Közben arra is rájöttem, hogy soha nem láttam ott, ahol a többi büfés lány lakik. Végül megértettem, mikor megtudtam, hogy a felújítás után is az ideiglenes szállásán maradt.

Rákérdeztem, hogy mi ennek az oka és csak azt a választ kaptam, hogy fogalmuk sincs, kicsoda Madison Hopes. Ezen mérgelődve rohantam végig az épületen újdonsült barátnőm szobájáig. Álmos szemekkel nyitott ajtót a kopogásom után.

- Felébresztettelek?- kérdeztem bűntudatosan.

- Nem, már fenn vagyok fél órája- nyomott el egy ásítást. – Tommi rávett, hogy aludjunk. Bejössz?- állt arrébb, én pedig besurrantam.

- Miért nem szóltál senkinek, hogy pocsék szobád van?- fakadtam ki pillanatok alatt.

- Minek problémát kelteni, ha ki lehet azt kerülni?- kérdezett vissza.

- Nem nyugszom, amíg nem leszel a szobatársam- jegyeztem meg neki.

- Kérlek, Mia, ne csináld!- ijedt meg. – Nekem ez így tökéletes.

- De nekem nem- kontráztam. – De nem is ezért jöttem. Átírtam a holnap reggeli beosztást- vettem elő a farmerzsebemből egy lapot. – Beállok helyetted, amíg David ügyeit intézed.

- De…- nyitotta a száját, én azonban felemeltem az ujjam, hogy hallgasson.

- Igen, Tommi kotyogta ki és igen, van jogom változtatni- nyugtattam meg. – A testvéred most a legfontosabb. Hidd el, tudom, miről beszélek!

- Van testvéred?- kérdezte meg halkan.

- Egy nővérem- biccentettem. – Bár nem beszélünk szinte soha egymással, pedig ő is itt van.

- A testvéred itt dolgozik?- tátotta el a száját. – Ki az?

- Britta Roeske- ejtettem ki a nevét suttogva…

2 megjegyzés:

  1. Egy hétig kapkodom a dolgaim után a fejem, és két fejezetet is felraksz. :D

    Mia és Sebi nagyon készek =D nagyon beletudom magam élni Mia szerepébe, Madison viszont tőlem még messze áll kicsit. De szeretem :)

    Britta tesója? hoppá, mi történhetett a két nő között?

    Nagyon várom, hogy ebből ki alakul még ki, és Madison hogy kerül majd Kimi mellé. Bár több ötletem is lenne rá, de te képes vagy meglepni. :D


    fúúú nah, most így ennyi hirtelen, nem vok mostanában toppon fogalmazásilag.

    Pusz
    Goof

    VálaszTörlés
  2. Hát, Gooffyval ellentétben nekem semmi ötletem. :D Csúnya volt ez a pillanatba belezavarás. :D Mia és Britta, gondolom csak féltestvérek, ha a vezetéknevük nem ugyanaz? Erre még kíváncsi leszek, és szerintem még a Peter ügy sincs lezárva. :D

    VálaszTörlés