2011. március 5., szombat

A múlt kísértése - 19. rész

Van 3 dolog is, amit meg kell említenem:
Ma van az én drága "Nővéremnek", Rékának a születésnapja. Boldog születésnapot, drága!
Ma lett egy éves Gooffy blogja, a Miss Norton! Köszönjük, hogy veled lehettünk az elmúlt évben. :)
És az utolsó, amivel kicsit elkéstem. Tegnap volt 10 éve, hogy egy finn srác bemutatkozott az Ausztrál Nagydíjon és pontszerző helyen fejezte be a verseny. 10 éve kezdődött Kimi Räikkönen karrierje, amire ezúton szeretnék emlékezni. Köszönjük neki a rengeteg szép előzést, a gyönyörű győzelmeket és a hihetetlen 2007-es évet és világbajnoki címet! Sok sikert neki a jövőben!

--------------------------------------------------------------


Egy hónap telt el Monaco óta. A kórházból olyan hamar távoztam, ahogy csak lehetett. Nem akartam a fehérre meszelt falak között annál több időt tölteni, mint amennyi szükséges. A legtöbb orvos benn akart tartani, de azt is elismerték, hogy nem lenne semmi bajom, ha hazaengednek, így saját felelősségre el is hagytam az intézményt.

Svájcba repültünk végül a gyerekekkel, Evangeline-nel, Sebatiannal és Kimivel, míg Lotti és Rob Angliába mentek, hogy összeszedjék a holminkat, valamint, hogy a lány el tudja intézni, hogy az egyik Zürich-ben lévő klinikánál lehessen, ameddig meg nem műtik a szememet. Az idegösszeomlásom kicsit sem segített a helyzetemen.

Nem tudom, hogy mi történhetett a környezetemben lévő két férfivel, mert Kimster és Rob tökéletesen tudtak együtt működni, miután a finn felajánlotta, hogy költözzünk be hozzá. Így a kis csipetcsapat ott élt a hatalmas villában nála, vele együtt. Néha csak tátottam a számat, hogy mennyire egy húron pendülnek.

Én még mindig nem éreztem magam teljesen jól. Az orvos felírt nekem egy enyhe nyugtatót, ami segített, ha előjöttek a problémáim. Pszichológushoz is jártam, hogy segítsen nekem túllépni az elmúlt éveken és azon a káoszon, ami Monacóban érte utol az életemet. A látásom nem volt tökéletes, a részletek számomra eléggé el voltak tűnve. Jobb volt, mint a baleset után, de messze volt attól, ahová eljutottam. Persze, kiderült, hogy az idegi dolgok befolyásolnak, de csak lassan tudtam változtatni.

- Mit kérsz reggelire?- kérdezte Kimi, mikor beléptem a konyhába.

- Nem tudom… nem is vagyok éhes- ültem le a székre és magam elé húztam egy bögrét. – Inkább innék egy kakaót.

- Rendben- lépett mellém és öntött a bögrémbe. – Egészségedre!

- Köszönöm!- pillantottam rá. – Mi van a pólódon?- kaptam el a csuklóját, mikor el akart fordulni.

Bosszantó volt, hogy nem tudtam tökéletesen kivenni, hogy mit ábrázol a minta. Összeráncoltam a szemöldökömet és komolyan fókuszáltam, hogy meglássam, mit vagy kit mutat a felsőn lévő ábra. Azonban akármennyire próbálkoztam, nem sikerült. Csak egy alak körvonalát és a színeket láttam.

- Feladom- szusszantottam bosszúsan és elengedtem a kezét.

- Legyél türelmes, Zaira- kaptam egy puszit a fejemre. – Hiszek abban, hogy minden helyre fog jönni.

Még mielőtt bármit válaszolhattam volna, csengettek. Tudtam, hogy ha a két törpe még nem ébredt fel eddig, akkor most fel fog ébredni. Nem is volt probléma, olyan 9 órára tippeltem az időt, bár pontosan nem tudtam volna megmondani. Inkább maradtam és iszogattam tovább a kakaómat a bögréből.

- Jó reggelt!- kaptam egy puszit az arcomra hirtelen.

- Szia, Seb!- mosolyogtam. – Mi szél hozott erre téged?

- Együtt edzünk Kimivel. Tommi és Mark is itt van- válaszolta. – Lotti? Rob?

- Lotti a kórházban dolgozik, Rob tegnap ment vissza a gyárba, a hétvégén jön vissza- adtam meg a feleletet. – Eva?

- Fel kell adnia egy hivatalos levelet a gyárnak, utána jön. El akar menni egy parkba délután veletek, míg mi futunk- mesélte a terveket.

- Én nem vagyok semmi jónak az elrontója- keltem fel a székről és a mosogató gépbe helyeztem a mosatlant.

Visszamentem a szobámba és felöltöztem. A hajamat gyorsan összefontam, majd kimentem a nappaliba. Alig ültem le, mikor aprócska kezeket éreztem a térdemen. Tudtam, hogy a kicsik azok. Rájuk pillantottam és elmosolyodtam. Nem akartam, hogy lássák, hogy a szívem majdnem megszakad, amiért nem láthatom az arcukat rendesen.

- Sziasztok, babák- adtam mindkettőnek egy-egy puszit.

- Anyuci, hogy vagy?- kérdezte Kalle és a kis kezeit az arcomra rakta.

- Jól vagyok, édesem- simogattam meg a kisfiú arcát.

- Kimegyünk a kertbe?- érdeklődött Rina.

- Amint Evangeline itt van, mehetünk- feleltem neki.

Nem mertem egyedül kivinni őket, féltem, hogy nem veszek észre valamit és nagyobb baj lehet a dologból. Barátnőm még szinte be sem lépett az ajtón, mikor a kicsik már letámadták, hogy ki akarnak menni. Nevetve mentünk a szabadba, ahol egy vidáman csaholó Ajax fogadott minket.

Az ideiglenesen felállított homokozó lett a két bajkeverő célállomása. Két széket és a hatalmas napernyőt odapakoltuk Angel-lel, hogy senki ne kapjon napszúrást, majd leültünk és beszélgettünk. A németjuhász a lábamhoz telepedett és ott pihent. Nem voltunk hozzászokva a 30 fok feletti meleghez és a tűző naphoz.

A megbeszéltekhez tartottuk magunkat, délután, mikor a fiúk futni indultak, mi is mentünk velük. A kutyát is vittük. A pórázzal mit sem törődve lépdelt mellettem. Az elején még Kimivel futott, de megunta, mert megállította a gazdáját és addig szűkölt mellette, amíg oda nem adta nekem.

A parkban fagyiztunk egyet, majd leültünk a játszótéren. Vagyis, a fiúk leültek, mi Angel-lel elmentünk hintát lökni. Rengeteget nevettem a vidám csevejen és eszmecserén, amit Rina és Kalle folytatott le, amíg hintáztak. Az igazán komoly téma az este hallgatandó mese és a másnapra tervezett mesenézés volt.

Hirtelen szédültem meg ott állva. Megszűnt a körülöttem lévő világ is. Hallottam egy aggódó női hangot, néhány kiabáló férfit, de mindent csak távolról. Homályos látásommal érzékeltem, hogy közeledik hozzám a hinta, de úgy éreztem, hogy földbe gyökerezett a lábam. Tudtam, hogy az ütéssel a fájdalom is érkezni fog, de semmit nem tettem ellene…

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    A beharangozót nagyon köszönöm! :)Nekem kéne megköszönni, hogy velem voltatok, és neked sem tudom elégszer megköszönni a dolgokat.. :)

    Most látom csak, hogy nem komiztam az előzőhöz, csak akartam. Hatalmas bocsánat érte, úgy emlékeztem, hogy írtam oda.

    Mikor már békében és nyugalomban reménykedik az ember megint hozol egy ilyen borzalmas fejezet véget amitől kinyílik a bicska a zsebemben. :D

    Zajlik az élet az biztos. Én már csak kapkodom a fejem, és tényleg gondolkodom már én is, hogy egy új szót kéne rád kitalálni. Már én sem bírom fokozni a dolgokat. :D

    Sajnos nem vok ma túl kreatív, szóval csak ennyi telik tőlem.
    Légy jó és vidám.

    ui: ne bántsd azért nagyon Csajost -.-

    Millió ölelés, és puszi
    Goof

    VálaszTörlés