2011. február 23., szerda

A múlt kísértése - 15. rész

Hogy mi a doppingszerem? Csak akkor árulom el, ha titok marad. :P:D Az doppingolt egész héten, hogy ti itt vagytok, olvastok és nyomot is hagytok magatok után. :D Úgyhogy magatoknak köszönjétek a dolgot. :D

-------------------------------------------------------


Az orvos nem kecsegtetett jó hírekkel. Kijelentette, hogy ő már nem tud sokat tenni a babámért, be kell vinnünk a kórházba, hogy ne lehessenek problémák. Újra kezdtem összetörni, nem voltam biztos abban, hogy kibírom azt, ami most körülöttem történik. Csak az akadályozott meg a teljes letargiában, hogy Seb mellettem volt.

Remegő kezekkel öltöztettem át a nedves pizsamából a fiamat, majd csak simogattam a fejét és néztem az arcát. Békés volt, semmi nem emlékeztetett arra, hogy mi is történt nem olyan régen. A mentősök alig 5 perccel később érkeztek és vitték el tőlem a kicsit. Már rohantam volna utána, mikor felfogtam, hogy Rina nincs sehol. Pocsék anyának éreztem magam.

- Seb, hol van Rina?- néztem az unokaöcsémre.

- Angel elvitte, hogy ne is lássa Kalle szenvedését és megnyugodhasson. A szobánkban lehetnek- nyugtatott meg.

- Mit tegyek?- pillantottam rá kétségbeesetten. Az egyik felem ment volna a kórházba, míg a másik a kislányomat akarta megnyugtatni. Ketté akartam szakadni, hogy mindkettővel ott lehessek.

- Menj be a fiad után- jelentette ki Sebi. – Mi pedig utánad visszük a kisangyalt, jó?

- Kérlek, küldd utánam Robot, mert bele fogok őrülni abba, ha egyedül vagyok- mondtam még, majd kirohantam a szobából.

Sajnáltam a taxist, aki a mentő után vitt, mert végig veszekedtem vele az egész utat. A kisbabáim féltése teljesen átvette felettem az irányítást és minden pillanat pokoli volt, amit nélkülük töltöttem. A rettegés, amit éreztem, felülmúlt minden korábbi félelmet, fájdalmat, a poklok poklát is.

A recepciós lányt is kiosztottam, mikor nem tudta azonnal megmondani, hogy merre is keressem a kisfiamat. Végül nagy nehezen eljutottam a kórteremig, ahová belépve láthattam, ahogy egy nővér infúziót köt be a pici gyermeknek. Ijedten kaptam el a fejem, hogy ne kelljen látnom a dolgot, mert úgy éreztem, megszakad a szívem.

A nővér kedvesen odajött hozzám és mutatta, hogy menjek nyugodtan oda az ágy mellé. Még annyit sikerült kiszednem belőle, hogy az orvos hamarosan megvizsgálja, de jelenleg stabil az állapota. Odamentem a kicsi mellé és leültem az ágy szélére. Csak simogattam a fejét és reméltem, hogy nagyon gyorsan elfelejthetem azt a rémálmot, amibe belecsöppentem.

Nem tudom, hogy meddig ülhettem egyedül és hagyhattam, hogy a negatív gondolatok átjárjanak, mikor kinyílt az ajtó. Nem néztem fel, úgy gondoltam, hogy tudom, ki érkezett. Nem szólaltam meg, mert nem tudtam, hogy a múltkori kitörésem után mire számítsak Robtól. Nem akartam újra megbántani őt.

- Kalle!- hallottam meg a kislányom riadt hangját.

Erre már felkaptam a fejem és megfordultam. A szívem kihagyott egy ütemet, mikor megláttam az elém táruló képet. Rina még mindig pizsamában volt, belebugyolálva egy hatalmas és meleg pulcsiba, ami Kimihez tartozott. Az említett személy volt, aki a karjaiban tartotta a pici lányt.

- Semmi baj, édesem- keltem fel és odamentem hozzájuk. – Kalle rendbe fog jönni, a doktor bácsi meg fogja gyógyítani.

- Anya, megölelsz minket?- kérdezte halkan a kicsi.

Félve pillantottam Kimire, akinek az arca nem tükrözött semmit. Nem tudtam, hogy mit is kellene tennem, mivel Rinán látszott, hogy nem lesz hajlandó elengedni az apját. Végül ő volt az, aki segített eldönteni a dolgot. A jobb kezébe helyezte a kislány teljes súlyát és magához húzott engem. A fejem a vállára hajtottam és átöleltem fél kezemmel a derekát, a másikkal pedig a lányunkat.

- Ez nem jelenti azt, hogy megbocsátottam- morogta a fülembe Kimi.

- Tudom- feleltem és éreztem, ahogy elkezd rázni a zokogás.

- Anya, miért sírsz?- simogatta meg a hajam a kislányom.

- Anya nagyon aggódik, mert betegek vagytok- válaszolt helyettem Kimi, mivel még inkább a vállába fúrtam a fejem. – Nem szeretné, hogy sokáig betegek legyetek, mert szomorú lesz.

- Te is?- kérdezett vissza a lányka.

- Igen, kicsim, én is az leszek- erősítette meg őt Kims.

- Odafeküdhetek Kalle mellé?- kérdezte a kislány.

Nem tudtam neki felelni. Csak elvettem Kimitől és odavittem a testvére mellé. Az ágy bőven elég nagy volt a két gyereknek, így gond nálkül le tudtam tenni oda a kislányt. A másik ágyról levettem a takarót és őt is betakartam. Adtam a fejére egy puszit, majd ő is lehunyta a szemeit és lassan el is aludt.

A könnyeim még mindig potyogtak, némán, hang nélkül sírtam. Fájt látni a gyerekeimet ebben az állapotban. Az pedig csak tetézte a helyzetet, hogy Kimi hiába volt itt, semmi közöm nem lehetett hozzá. Éreztem a belőle áradó fájdalmat, a kérdések mázsás súlyát, a szerelmünk csírája pedig még véletlen sem lebegett körülöttünk.

- Együtt voltatok vele, igaz?- szólalt meg halkan, nem messze tőlem.

- Ha rajta múlik, akkor ma a felesége vagyok és az ikrek őt hívják apának- válaszoltam. – Szerelmes volt belém, amikor csak tehette, megpróbált rávenni, hogy legyek vele, mert boldoggá tud tenni. Még arra is rávette magáát, hogy egy gyenge pillanatomban megcsókoljon.

- Utána meg kaptam egy hatalmas pofont és 3 hét némaságot- szólalt meg Smedley az ajtóból.

- Azt hittem, tagadni fogod- fordult felé Kimi gúnyos mosollyal.

- Nem tagadom, mert tényleg szerelmes voltam belé és azt akartam, hogy elfelejtsen téged. De őt valami olyan erő köti hozzád, ami ellen én kevés vagyok. Megértettem, amikor az arcomon csattant a keze- jött beljebb Rob.

- Mégis mellettem maradtál- emeltem fel a fejem. – Miért?

- Sosem tudlak elengedni teljesen- nézett rám egy szomorú mosollyal. – Ne érts félre, szerelmes vagyok Lottiba, de a szívem mélyén még őrzöm a szerelmet, amit irántad éreztem. De felfogtam, hogy neked Kimi az igazi.

- Smedley, válogasd meg a szavaid!- mordult fel a finn. – Csak Zoé számára voltam az igazi, ő pedig Zaira.

- Csökönyös marha- csattant Seb hangja a feszült csendben. – Ne hazudj már magadnak, ha nem muszáj!

- Miben is, ha szabad tudnom?- kérdezte az említett.

- Még én is elismerem, hogy egy címeres idióta voltam, mert nem ismertem meg azonnal a nővéremet. De nézz végre a szemébe egyszer, komolyan! Meg fogod érteni, hogy miről beszélek- pillantott rám Sebi.

- Elég volt- szólalt meg Evangeline is, aki eddig unokaöcsém mögött ácsorgott. – Tűnés, kifelé! Minden pasi kifelé- terelgette a fiúkat. – Odakinn rendezzétek le a tesztoszteron túltengéseteket, aztán esetleg beszélhetünk- csukta be az ajtót az orruk előtt, majd mellém lépett, hogy megnyugtasson.

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Huh, tényleg nullán vagyok. Nem tudom, hogy bírod. XD Valami földöntúli amit művelsz te nő!! :D

    Ha mi adjuk neked a doppingot, akkor ez nekünk csak plusz jó.. :p Akkor kapunk frisst amikor akarjuk, mert elhalmozunk szeretet morzsával, te pedig hálából írsz nekünk.
    Nekem mindössze egy gondom van ezzel. TE mikor pihensz? Pihensz eleget? Jól vagy? Nem nekünk kell az elsőnek lenni, hanem saját magadnak és a sulinak. Ne érts félre kérlek, imádom, hogy ennyire aktív vagy és ennyit írsz. Egyszerűen imádom. Csak féltelek. Nehogy kimerülj, mert az ritka rossz, de gondolom tudod.

    Tessék sokat pihenni, és nem bánom a sok frisst :p De csak ha jól vagy és alszol, pihensz eleget. Értette kisasszony? :D :)

    Kimi kétségek között.. Vagy talán annyira már nem, de persze ezt nem tudjuk nagyon, mert gyönyörűen elrendezted, hogy agybajt kapjunk a végétől ismét. :D
    Kezdek komolyabban aggódni a lurkóért :S Ne bántsd kérleeek! Úgy imádom őket!
    Réka kérdésedre a válasz... XD Móni komit olvas majd roppant talpra esett módon válaszol. Ennyi. Ilyen a jó író.

    Én meg tipikus esete vagyok a fáradt embereknek, szóval csak ennyi voltam most. Továbbra is gyermeki lelkesedéssel várom a frisst, de szeretném tudni, hogy az Írónő is pihen eleget. Várunk mi rád bármeddig ne félj! :)

    Hatalmas ölelés:
    Goof

    VálaszTörlés
  2. úúúúúúúú...héhalóó,ha lesz tesztoszteron-túltengés,akkor tudni akarok róla!!!!:D:D:D

    hmm...Most megtört bennem a Zoéról alkotott kép...és NEM a pofon miatt...bár hogy tudja valaki megütni Rob Smedleyt,azt nem tudom...elindulna a kezem felé,de amint meglátnám azt a szempárt,lehanyatlana a kezem,úrrá lenne rajtam a Jedi-elmetrükk,és ködös tekintettel mondanám,hogy "iigen,Mester,amit csak akarsz..." Zoé biztos becsukta a szemét:D
    Na szóval azért esett nálam egy kicsit Zoé,mert már régóta kihasználja Robot.Nee ugorjatok a torkomnak!!:D elfogult is vagyok,de tényleg így látom... Már amikor Rob volt,aki elterelte a figyelmet a Kimi/Zoé párosról...najó,tényleg elfogult vagyok,mert a másik oldalon értem Zaira minden egyes lépését:D
    Szerintem Kimi sem hiszi el,amit Kimi mond...hiszen mindjárt megveri Robot,mert köze volt Zoéhoz...naná,hogy még mindig szereti,és érzi benne a régi Zoét...:D a kis makacs finn vére,az tartja vissza:D a régi ficidők Kimijét idézi nekem ez a Kimi...mennyire hiányzott már!!:P:P most nagyon érzem az ő karakterét:)
    Goof,szerintem te csak hallgass a gyerekbántalmazásról... xD
    Goof már nagyon sok mindent elmondott előttem:D nm ismétlem meg:D tényleg,amilyen gyorsan,mégis igényesen meg tudsz írni egy frisst...frenetikus,zseniális:P:P
    de pihenni is tessék!!:D:D
    hm,most nem tudok hosszú komit írni,sajnos...:S
    de iimádunk!:P
    ZsaniRékája :D

    VálaszTörlés