A múlt kísértése - 10. rész

- Elnézést kérek, Mr. Ecclestone, de senki nem volt olyan visszataszító és szemtelen, mint Alonso- mondtam mérgesen az öreg úrnak. – Mivel meghívott és támogatta a könyvemet, eljöttem és részt veszek a rendezvényeken, de azt nem tűröm, hogy a magánéletemről faggassanak ilyen hangnemben.

- Nem gondolja, hogy azért kissé elragadtatta magát azzal a pezsgővel?- érdeklődött Bernie.

- Nem gondolom- húztam ki magam. – Senkinek semmi köze ahhoz, hogy a sebek a hátamon miért vannak. És ha bárki hasonló hangnemben megkérdezi, újra a nyakába borítok valamit.

- Zaira, higgadj le!- lépett mögém Rob és a kezeit a vállamra tette. – Gondolj a kicsikre.

- A babáim- mosolyodtam el egy pillanatra, majd újra elkomorult az arcom. – Azt sem akarom, hogy megpróbálják erőszakosan kihúzni belőlem a kicsik apjának a nevét.

- Talán elmesélhetné a történetét- vetette fel a nagyfőnök.

- Azt lesheti- fordítottam neki hátat, majd odasétáltam az asztalhoz, ahol Lotti ült. – Miért kell ezt a borzalmas sötétített lencsét hordanom? Olyan, mintha félhomály lenne a teremben.

- Azért kell hordanod, hogy a szemed végre rendben legyen. Így sem fogod megúszni a rendes szemüveget- mosolygott barátnőm. – De előtte ott van még a műtét a szünetben.

- Ne is emlegessük, nincs kedvem ezen gondolkozni. Így is megrémít. Eleget feküdtem már kések alatt- kortyoltam az asztalon lévő borból.

- Látom, nagyon nem tetszik neked ez az estély- ült le mellém Felipe.

- A kezem már fáj, annyiszor írtam le, hogy kinek és miért dedikálom a könyvem- sóhajtottam fel. – Ha titeket nem zavar, én felmennék az ikrekhez- pillantottam rájuk.

- Menj csak, majd kimentünk- biccentett a férfi, én pedig el is indultam.

Alig léptem ki a teremből, beszélgetés foszlányait hallottam meg. Ellopakodtam a fal mellé, ami még takart és akkor meghallhattam, hogy két férfi taglalja az estét. A fő téma én voltam, sajnos. Szívesen kihagytam volna ennek a kis eszmecserének a hallását.

- Harcias kis nőcske, nem tagadom- hallottam meg a spanyol hangját. – Még mindig ragadok a pezsgőtől.

- De izgató, hogy ennyire titokzatos- felelte egy másik hang… Webbert ismertem fel benne.

- Ha engem kérdezel, Smedley megdöntötte már párszor- mondta nemtörődöm stílusban Alonso. – Ki kellene cselezni az angolt és máris az enyém lenne.

- Nekem is rá fáj a fogam. Csinos kis bige, kipróbálnám- lett vágyakozó az ausztrál hangja. – Biztos egy vadmacska a kicsike.

Eddig hallgattam az érdekesnek nem mondható eszmecserét, majd sarkon fordultam és elhagytam a hotelt. Sosem hittem, hogy lesznek olyanok, akik használati tárgyként fognak kezelni. Azt pedig végképp nem hittem, hogy vannak emberek, akik ennyire undorító módon képesek a nőkkel bánni.

Idegesen koptattam a métereket a magas sarkú cipőmben. Fel sem pillantottam, csak mentem, amerre a lábam vitt. Nem akartam senkivel találkozni, nem akartam, hogy bárki tudomást szerezzen arról, ami történt. Mire felpillantottam, a kikötőben sétálgattam. Hatalmas sóhajjal pillantottam a csendben ringatózó hajókra.

Elindultam, hogy kiszellőztessem a fejem, de nem sokáig jutottam, mivel az orromig sem láttam. A fények nagyon halványak lehettek, mert a kontaktlencse koromfekete képet nyújtott nekem. Ügyetlenül kiszedtem a táskámból a tartót, majd nagy nehezen sikerült a lencséket a helyükre tennem. Ekkorra kicsit jobb volt a helyzetem.

- Nem biztonságos egyedül lófrálni ilyen sötétben- szólalt meg mögöttem egy férfi.

- Nem szándékozom itt maradni- vágtam vissza, mivel kissé még rosszul láttam messzire és ő pont takarásban volt.

- Elkísérjelek?- jött közelebb és kibontakozott előttem Kimi Räikkönen alakja.

- Köszönöm, nem szükséges- ráztam meg a fejem. Nem akartam kettesben maradni vele.

- Talán mégis jó lenne, ha nem lennél egyedül. Láttam a hotel környékén kószálni Webbert meg Alonsót- biccentett arra, amerre a szállásom volt.

- Másra sem vágyom, mint rájuk- morogtam magam elé.

- Ha van kedved, maradhatsz még egy kicsit- biccentett a jachtok felé.

- Miért?- kérdeztem vissza meglepve.

- Mert melletted úgy érzem, hogy ő is a közelemben van- hajtotta le a fejét. – Tudom, hogy önzőség, és alig ismerlek, de ezt az érzést nem tudom nem észrevenni.

- Menjünk- adtam be a derekam elég gyorsan.