Love from the past

35. rész

„1998. november 7., szombat

Pontosan egy éve, hogy egy csodaszép szőke angyalka felsírt és az életünk része. Még mindig alig tudom elhinni, hogy anya vagyok, hogy van egy lányom, van egy férfi, aki azóta is velem van. Alig 18 évesen olyan terhek voltak a vállaimon, mint más huszonéveseknek. Mégsem bántam egyetlen percet sem.

Csak mosolyogva néztem, ahogy a Räikkönen-ház nappalijában a kislányunk a játszószőnyegen ül és éppen egy csörgős labdát hoz-visz az apjának. El sem tudtam volna szebbet képzelni ennél. Körülöttem a családunk minden tagja velünk volt, hiszen ünnepeltünk. Szerencsére Kiminek sem volt semmi dolga, verseny sem zavart közbe, így ő is Kaisa mellett lehetett.

Büszke és elvarázsolt anya voltam. A kislányom már szótagokkal „beszélgetett” velünk, mindenbe kapaszkodva már lépegetett és egész hosszan sétált, ha fogtuk a kezecskéit. Továbbá ő volt a nagy felfedező, mindent kinyitott, kutatott. Nem tiltottuk, csak az olyan dolgoktól, akiből baja származhatott. Ha megtudta, amit akart, a kíváncsisága nagyon gyorsan el is múlt.

-Készen is van az ebéd- lépett be Paula, mire az egész kis méhkas megmozdult. Odasétáltam Kimi mellé és leguggoltam.

-Babám, jössz anyáékkal?- nyújtottam felé a kezem. Mosolyogva mászott el hozzám, majd a lábaimba kapaszkodva felállt és nevetve borult a karjaim közé.

-Paaa- nézett Kimsre, mikor felkeltünk. Már tudta, hogy is hívjon minket.

-Jövök, drága!- kelt fel, majd mögém lépett és megölelt minket. – Itt vagyok, szerelmeim- nyomott egy puszit a nyakamra, majd a lánykánk orrára, ami egy újabb nevetést ingerelt.

Az ebéd a szokásos módon, maszatosan telt el. Már elég nagy volt a lányunk, hogy elkezdje utánozni a környezetét. Rengetegszer nyúlt felém, hogy adjam oda neki a kanalat, majd ő eszik. Most is mindenhol zöld volt a sajtos brokkolikrémlevestől. De ez senkit nem tudott zavarni, hiszen mindenki csodálta, hogy mennyire kis ügyes, ahogy próbálkozik.

Mikor mindenki jól lakott, a kis maszatmanót megmosdattuk, átöltöztettük, majd lefektettük aludni. Kimi szobájában ott állt a kiságy a fal mellett. Mi is leheveredtünk az ágyára. Szorosan bújtam hozzá, jó érzés volt, hogy hosszú és keserves hónapok után egy ideje megint volt egymásra időnk.

-El sem hiszem, hogy már egy éve itt van nekünk- súgta halkan Kims.

-Én sem- játszottam a kezével. – Szinte még most volt, amikor megismertelek. Vagy amikor a pocakomban volt. Most meg már lassan jár és beszél is.

-Van egy olyan érzésem, hogy nagydumás kiscsaj lesz- kuncogott fel. – És alig fogom tudni majd eltüntetni a pasikat a környezetéből.

-Még el sem értünk oda, de már előre aggódsz- fordultam felé. – Ráérsz majd akkor ezen agyalni, amikor eljutunk oda. Addig csak élvezd, hogy velünk van.

-Ez így lesz- csókolt meg óvatosan, féltőn, szerelmesen.

Egymás karjaiban fekve, teljes biztonságban nem is volt olyan nehéz elaludni nekünk is. Arra ébredtünk fel, hogy a kicsi hercegnőnk az ágyában ülve az egyik kis játékának magyaráz a saját nyelvén, ami még nem fejlődött ki teljesen. Kicsit még magunkhoz vettük és együtt ébredeztünk, majd lementünk, hogy felvágjuk a tortát.

Persze, először azonnal bele akart tenyerelni a csokimázas édességbe, de amint Kimi megmutatta neki, hogy az ujjacskáival tud lopni a krémből, megúsztuk a sütemény teljes elpusztulását ideiglenesen. Kaisa persze nyakig maszatos lett, ahogy ettük a tortáját, de már nem is lepett meg, amikor naponta háromszor-négyszer kellett ruhát cserélni. Ez volt a mindennapjaink rutinja, amit kicsit sem bántunk. Hiszen itt van nekünk ő: életünk legszebb ajándéka, a mi szerelmünk tökéletes gyümölcse, a mi pici babánk, Kaisa.”

***

(Kaisa szemszöge)

Reggel kissé álmos voltam, mikor anya hatalmas energiával berobbant hozzám, hogy megyünk vásárolni. Először nem értettem, hogy mit is akar, majd meglengette a szemem előtt apa bankkártyáját, valamint felvetette, hogy Milánóba szándékozik menni és olyan is az eszébe jutott, hogy esküvői ruhát is nézne. Ekkor keltem fel, de nagyon gyorsan.

Délelőtt 11-kor már táskákkal megpakolva járkáltunk a rengeteg olasz között. Imádtam, hogy anya-lánya napot tartunk, úgy éreztem, hogy tényleg visszakaptam az anyukámat, azt a nőt, aki régen is volt.

-Állj!- torpantam meg hirtelen.

-Baj van?- fordult felém aggódva.

-Ide be kell mennünk- mutattam a kirakatra, amiben csodaszép fehér ruhák sorakoztak egymás mellett.

-Kaisa…?- pislogott rám anya meglepetten.

-Lesz egy esküvőd, nem? És még nincs ruhád rá. Most pedig a divat egyik fellegvárában vagyunk. Hol kezdj el ruhát keresni, ha nem itt?- lelkesedtem.

-Igazad van- bólintott, így be is mentünk és neki is kezdtünk a ruhák keresésének.

Anya csodaszép volt azokban a ruhákban. Az egyikben szebb volt, mint a másikban. Azonban egyik sem volt a tökéletes. Mindketten tudtuk, hogy meglehet a ruha, de ez nem teljesen biztos. Végül úgy léptünk ki 2 óra után, hogy sejtés már volt, hogy anya mit szeretne, de a tökéleteset még nem találta meg.

-Remélem, tudod, hogy koszorúslány leszel- pillantott rám a taxiban ülve.

-De ugye nem kell habos-babos ruhában parádéznom?- kérdeztem félve.

-Már nem vagy aprócska hercegnő, aki azt veszi fel, amit én ráadok- mosolygott anya. – Keresünk majd valami csinos ruhát neked, jó? De fekete nem lehet.

-Soha nem vennék fel feketét az esküvőtökön- jelentettem ki magabiztosan.

-Reméltem is- kacsintott.

***

(Kimi szemszöge)

Mivel csak alig 2 hét volt az olasz és a szingapúri futam között, csak 3 napra mentünk haza, utána Svájcot választottuk, ahonnan közös megegyezéssel majd kedden indulunk Szingapúrba Sebastiannal karöltve. Mivel a ház a mai napig karban volt tartva, alig néhány óra alatt minden olyan volt, mintha itt laknánk. A lányok tökéletesen be tudták tölteni a teret a jelenlétükkel, ami számomra hatalmas élvezet volt.

-Csokis-banános vagy inkább vaníliás-epres muffint ennél?- jelent meg előttem Kaisa buksija.

-Sütit sütsz?- tettem le a kezemben tartott újságot.

-Ha eldöntöd, milyet kérsz…- toporgott előttem.

-Mindkettő?- próbálkoztam kompromisszumot kötni.

-Rossz volt a kérdés…- sóhajtott fel és fejcsóválva magamra hagyott.

-Miről maradtam le?- huppant le mellém Mila. A haját egy hatalmas törölközőturbán takarta és a testét is csak egy vékony és rövid szatén köntös fedte. Kényeztető fürdőt vett a javaslatomra, mert fájó fejjel ébredt.

-Jobban vagy?- simítottam a kezem a fedetlen combjára.

-Sokkal- ragyogott fel a mosolya, amit annyira szerettem. – Babóca?

-Muffint süt- válaszoltam. – Ha minden igaz, kétfélét is.

-Az én drága bélpoklos férjuram!- simult hozzám.

-Csodálkozol?- húztam az ölembe. – A feleségem istennő a konyhában, a kislányom pedig hasonlóan tökéletesíti a főzőtudományát. Két ilyen nő mellett bármelyik férfi élvezné az életet és kihasználna minden alkalmat, hogy valamivel dicsérhesse őket.

-Hízelegsz… Mit követtél el?- ráncolta a szemöldökét. – Vagy mit szeretnél?

-Arról, hogy mit szeretnék, lehet sejtésed- kalandozott el a kezem néhány rövid pillanatig.

-Később- emelkedett fel mellőlem. A szememmel követtem, amíg el nem tűnt a háló ajtaja mögött.

-Te leszel a halálom- morogtam magam elé, majd felkeltem és utána indultam.

***

(Kaisa szemszöge)

Végre a reptéren! Irány Szingapúr, Japán, Korea és India. Egy hosszú utazás nekünk. Ahol lesz időm Seb mellett lenni azon kívül, hogy végre megint együtt van a család. Nem mondhattam el nekik, hogy mit is érzek, tuti, hogy kiakadnának. Arról nem is beszélve, ha előállnék azzal a teóriámmal, hogy szerintem Seb sem közömbös felém. Ez egyenlő lenne a harmadik világháborúval.

A mi cuccaink már a gépen voltak, a magánterminál kávézójában vártuk a hiányzó csodabogarat. A forró csokimat kavargattam és nagyon halkan doboltam az asztalon az ujjaimmal. Anya és apa még mindig úgy viselkedtek egymással, mint a szerelmes tinédzserek, nem tudtak a másiktól szabadulni, ami nekem egyszerre volt egy hatalmas örömforrás és másfelől szórakozás, hogy még ők is tudnak úgy viselkedni, ahogy az ő korukban már elviekben nem szokás.

-Miért vagy ennyire türelmetlen?- pillantott rám anya és a kezét az enyémre fektette.

-Csak már mehetnékem van- mosolyogtam rá. Nem mondhattam, hogy már rettentően régen volt, amikor azokat a muffinokat vittem a németnek és már nagyon látni szeretném.

-Ha nem jön perceken belül, elindulunk nélküle- dőlt hátra apa. A kijelentését anyával mindketten elég csúnya pillantással jutalmaztuk. – Jó, nem mondtam semmit- emelte fel a kezeit megadóan.

-Már jön…nek is- akadt meg anya a mondat közepén.

Azonnal megfordultam, hogy lássam, mit is jelent, hogy „jönnek”. És akkor úgy éreztem, hogy valaki nyakon öntött egy vödör jéghideg vízzel. Sebastian mellett egy fiatal, szőke lány lépkedett, aki nálam nem sokkal lehetett idősebb. Bizalmasan sugdolóztak és nevetgéltek, ahogy felénk közelítettek. Éreztem, hogy a sírás fojtogat.

-Sziasztok!- mosolyogtak ránk, mikor megálltak az asztal mellett. – Bemutatnám a…

-Nem mehetnénk?- vágtam Seb szavába és felpattantam. A táskámat a vállamra kaptam és határozott léptekkel indultam kifelé, a géphez. Azt nem hagytam ki, hogy ne menjek neki Sebastiannak és lökjem meg kissé. Lehet, hogy gyerekes voltam, de nem érdekelt.

-Valami baj van?- hallottam a hangját felém szállni.

-Nem tudom- felelte anya.

-Bocsánat, még nem is volt időm bemutatni…- folytatta a német, de ekkor léptem ki a szabadba.

A fejemben a gondolataim szinte sikítottak. Azt akartam, hogy az a szőke tűnjön el a közeléből, amilyen hamar csak lehet. És tudtam, hogy bárki kéri, nem fogok tudni vele közös nevezőre jutni. Még a Seb kedvéért sem. És a dolog indoka is nagyon egyszerű: az a lány sokkal nagyobb eséllyel pályázik a szívére és a szerelmére, mint én.

Love from the past

Sziasztok! Van egy győztes finn, így van folytatás is. Már nem szabok kommenthatárt, nem látom értelmét... Egy héten egy folytatás lesz mindig péntek és vasárnap között. Ha valami miatt nem, akkor szólok előre. Tudom, megint nem túl sok a Kaisa-Sebastian rész, de ne feledjétek, hogy még csak találgatják az érzéseiket és elég sok minden akadályozhatja ezt a kapcsolatot. :) 

34. rész

(Kimi szemszöge)

Mire megérkeztünk Monzába, mindenki számára mi voltunk érdekesek. Bombaként robbant a hét elején a hír, hogy van egy lányom és azóta mindenhol velünk foglalkoztak. Fotósok hadai vettek minket körbe, ami kezdett az agyamra menni, de szerencsére a lányok bírták a nyomást. Féltem, hogy Milának talán túl sok lesz mindez.

-Még jó, hogy van mélygarázs- sóhajtottam fel, ahogy lehajtottam a szállodánál.

-Nem olyan vészes- mondta Kaisa, majd mindannyian kiszálltunk.

-Szerintem egy ideje vigyáznak veled- jegyezte meg hamiskás mosollyal az arcán Mark.

-Jól vagy?- öleltem át Mila derekát.

-Persze- hajtotta a fejét a vállamra. – Csak elálmosodtam.

-Megyünk, bejelentkezünk és pihenünk, jó?- nyomtam egy puszit a homlokára.

A recepciós készséggel segített nekünk és meglepő módon még azt is megúsztuk, hogy rajongóként viselkedjen. A lányunk majd’ kiugrott a bőréből, amikor megkapta a saját kulcsot és a saját szobát, hiszen eddig mindig egy lakosztályban voltunk. Azonban úgy gondoltuk, hogy részben elég nagy ahhoz, hogy saját maga lehessen, részben pedig máshogy nem tudtuk megoldani, hogy mi is kettesben lehessünk anélkül, hogy aggódnunk kelljen, ki mit hall.

-Egy kényeztető fürdő?- öleltem át hátulról a feleségem, mikor becsukódott mögöttünk az ajtó.

-Jól esne- sóhajtott fel.

Belecsókoltam a nyakába, majd a hatalmas sarokkád mellé mentem és elindítottam a vizet. Tettem bele habfürdőt is, hogy egy kicsit kényeztethessem őt. Pillanatok alatt kellemes szamócaillat töltötte be az egész helyet. Mikor Mila belépett a kezében néhány fehérneművel, mosolyogva fordultam felé.

-Ez tényleg kényeztető- jegyezte meg.

-Csak a világ legcsodálatosabb feleségének- sétáltam oda hozzá és egy végtelenül lágy csókot nyomtam a szájára. – Szeretlek!

-Én is szeretlek!- karolta át a nyakam.

Lassan hámoztam ki a ruháiból, majd pillanatok alatt ledobáltam a sajátjaimat is, hogy vele együtt merülhessek el a forró, habos, illatos vízben. Addig-addig mocorgott, amíg nem került a karjaim közé. A háta a felsőtestemnek simult, a fejét a vállamra hajtotta. Lassan kezdtem simogatni, mindent megadtam volna neki.

***

(Kaisa szemszöge)

Habár máskor valószínűleg elmegyek mászkálni, most úgy gondoltam, hogy sokkal biztonságosabb a szállodai szobám. Túl friss hír volt, hogy mégiscsak Kimi Räikkönen lánya vagyok, ezért mindenki felbolydult. Főleg itt, hiszen valaki olyanról volt szó, akit a tifosi a mai napig istenít, hiszen ő szerezte az utolsó bajnoki címüket.

Inkább lementem a medencéhez. Habár a pihenőidőm tartott még, nem felejtettem el, hogy lesz még egy világbajnokság, ahol szintén indulhatok. És ahhoz forma is kellett, habár mindenki az olimpiára időzített, én is természetesen. De nem ártott a szinten tartás. Ha más nem is, egy lassú kis úszás sosem ártott. Nekem az egyetlen volt, ami teljesen kikapcsolt.

Most is így ugrottam a vízbe, azonban a gondolataim most nem nyugodtak. Újra és újra visszatértek ahhoz a svájci héthez, amikor minden elkezdődött. Hogy mi változott? Én sem tudom, de abban biztos vagyok, hogy már nem vagyok gyerek és ez mindent befolyásol. Anya ideiglenes eltűnése miatt azonnal felnőttem, megtanultam értékelni az életet és a kapcsolatokat.

Soha nem jutott eszembe Sebastian potenciális férfiként. Persze, megállapítottuk keresztanyámmal, hogy jó pasi – egy alkalommal úgy fél éve leültünk és elemeztük, hogy a körülöttünk élő férfiak mennyire jó pasik. De amikor meghallottam, hogy már egyedül van, mintha egy gát szakadt volna át. A foglalt, tabu kategóriából átkerült egy másikba. És a bajok ott kezdődtek, hogy folyamatosan olyan jeleket küldött, mintha őt is érdekelném. Még akkor is, amikor anyáék is velünk voltak.

Azonban azzal is tisztában vagyok, hogy várhatok bármit ettől a kapcsolattól, nem szabad lépnünk. Azzal magát a világvégét vonzanánk be. Merthogy apa soha nem hagyná szó nélkül a dolgot és engem minimum apácazárdába küldene, az is biztos. 10 év, bárhogy nézem, soknak számít, ha az egyik fél még csak a 15 felé kacsintgat.

Fordulásnál mintha egy ismerős embert láttam volna a parton ülni, amitől megemelkedett a pulzusom. Nem akartam elhinni, hogy megint egy szállodában vagyunk. Abba meg végképp nem akartam belegondolni, hogy saját szobám van. Ezt valahogy nagyon el kell titkolni. Most kell okosnak és felnőttnek lennem.

-Tudtommal még szüneted van- guggolt a medence mellé, mikor megálltam.

-Attól még szeretem, amit csinálok. Te is szoktál vezetni, amikor nincs versenyszezon- vettem le a fejemről a sapkát.

-Szia, hercegnő!- köszönt mosolyogva és arrébb lépett.

-Szia, bajnok!- köszöntem vissza és kimásztam a medencéből. Nem kerülte el a figyelmem, hogy nyelt egy nagyot. – Megint közös szálloda?

-Csak nekem meg Webbernek- terítette a vállamra a köpenyem. – A csapatot máshová vitték.

-Miért nem vagy akkor ott?- érdeklődtem.

-Én sem tudom- rázta meg a fejét.

-És miért vagy itt?- bontogattam a hajam.

-Mondjuk…- kezdte és a keze elindult felém. Igazgatni kezdte a kusza tincseimet, amitől úgy éreztem, hogy kiugrik a szívem. – Talán én sem tudom. Talán csak nem akarom tudni és tudatosan elrejtem ezeket a gondolatokat- hajolt közelebb. – Kérdezhetek valamit?

-Nem baj, ha nem válaszolok?- érdeklődtem suttogva.

-Spa-ban csak képzeltem, hogy sok sikert kívántál?- simított végig az arcomon és a hüvelykujja elkalandozott az ajkaimra is.

-Elég valóságos illúzió lehetett- leheltem kiszáradó szájjal.

-Nem…- rázta meg a fejét. Közben a hüvelykujja apró köröket rajzolgatott az arcomon. – A hangod most pont olyan volt, mint ott.

-Mennem kell!- téptem ki magam a karjaiból és futólépésben indultam a felvonó felé.

-Kaisa!- kiáltott utánam, de nem fordultam meg, mert tudtam, hogy akkor már nem lenne erőm magára hagyni.

***

„1998. március 8., vasárnap

Ma pontosan 4 hónapos a mi csodaszép angyalkánk. Az ember el sem hinné, milyen gyorsan változnak. Olyan szép nagy baba lett már. Habár nem volt már olyan egyszerű a dolog, hiszen Kimi számára elkezdődött a szezon. Hiányzott nekem is és a pici lánynak is. Nem tudtam, hogy fog reagálni rá, ha hazajön.

Ezt a délután folyamán megtudhattuk, amikor megjött. Még szinte meg sem érkezett, mikor már rohantam hozzá. Két hete nem láttam, csak néha beszéltünk telefonon is, mert drága volt. Habár kezdett beindulni a versenyzői karrierje, azért ez nem volt olyan nagyon jövedelmező még, hogy bármit megengedhessünk.

-Szia, Mimi!- forgatott meg, amikor a nyakában landoltam.

-Sziaaaa!- nevettem fel őszintén, vidáman és egy szenvedélyes csókkal köszöntöttem. Ez gyorsan abbamaradt, amikor meghallottuk a csilingelő babahangot.

-Kaisa!- ragyogott fel a tekintete. A kicsi lánykánk a nappaliban a kanapén a dédnagymamája felügyelete alatt tartózkodott. A kék szemek minket néztek érdeklődve. – Mennyire más- pislogott. Igen, a mi nagy lányunk már képes volt forogni, sőt, a kicsi kezein támaszkodva megtartotta magát. Közelebb mentünk, de ez nemtetszést váltott ki, azonnal sírósan nyafogni kezdett.

-Semmi baj, nagylány!- nyúltam felé és már ő is emelte a kis kezeit. – Apa az.

-Miattam sír?- kérdezte szinte pánikolva.

-Régen látott és még nem emlékszik az arcokra annyira- vittem közelebb a lánykát. – Néhány pillanatig még idegen leszel neki. Egy-két fintorral meggyőzöd ám.

Habár láttam Kimin, hogy még nem érti a dolgot, de elkezdett grimaszolni. Azonnal magára vonta a lányunk figyelmét és pillanatok múlva vidám gagyogás hangjai zengtek a házban. Kaisa azonnal visszafogadta apukáját a szívébe, oda, ahol már korábban szerepelt. Ahogy nyújt felé Kimi, már neki is nyújtotta a kezecskéit, hogy vegye magához.

A délutáni alvás után pedig bemutatót tartottunk apának. Olyan volt, mintha szeretne mindent megmutatni, amit csak felfedezett, amíg Kims nem volt vele. Nyúlt mindenért, ami a közelében volt, állandóan a szájába tömte a dolgokat, a hátáról a hasára fordul – vissza még kicsit nehézkesen ment, kellett a segítség, - a hangok felé forgott, kis érdeklődő felfedező lett.

-Mi mindent fogok kihagyni?- kérdezte Kimppa, mikor lefektettük este a pici gyönyörűnket.

-Hidd el, nem hagyom, hogy lemaradj a dolgokról- öleltem át szorosan. – Van is neked valamim- nyomtam egy puszit az arcára, majd megkerestem az elrejtett kis csomagot.

-Nincs semmilyen ünnep- pislogott, mikor megkapta az ajándékom, majd nagy élvezettel tépte fel a csomagolást. Egy videókazetta volt benne.

-Az elmúlt két hét legfontosabb dolgait felvettük, hogy te is a részese lehess- magyaráztam.

-Köszönöm!- húzott magához és megcsókolt. – Mila, esetleg tusolnál velem…?- simított végig a fenekemen.

-Persze- simultam a karjaiba, amennyire csak tudtam. Mindketten tudtuk, hogy nem a tisztálkodás lesz a zuhanyunk fő célja.”

***

(Mila szemszöge)

Álmosan nyújtózkodtam. A puha és hatalmas ágyban feküdtem betakarva gondosan, de a takaró alatt teljesen meztelen testtel. Lusta, boldog és kielégült mosoly került az arcomra, amikor visszagondoltam a délutánra. Megfordultam, de a Kimi helyén nem ő volt. Ott hevert egy szál vörös rózsa és egy papír. Kinyitottam, hogy lássam, milyen üzenetet kaptam.

„Édesem!

Ki kellett mennem a pályára néhány apró változtatás miatt. Ne aggódj, szóltam Kaisának, hogy alszol és én sem vagyok. Nincs egyedül, Valterri magával hozta a barátnőjét, Emiliát, így most a két úszólány együtt tölti az estét. Én sietek haza hozzád, legkésőbb 8-ra melletted leszek! Nagyon szeretlek!

Kimi

U.i.: Sajnos nem tudtak azonnal liliomot szerezni nekem, így maradt a rózsa. Remélem, azért tetszik. :)”

Az órára pillantva megállapítottam, hogy ha minden rendben ment, akkor a párom hamarosan itt is lesz. Mivel még mindig kissé fáradtnak éreztem magam, elhatároztam, hogy nem megyek sehová. Inkább gyönyörködtem a virágomban és végigolvastam mág ezerszer az üzenetét. Szerettem az ívelt, kissé olvashatatlan írását. Az évek alatt bőven volt időm megszokni.

Éppen kinyújtóztattam a tagjaimat, amikor nyílt az ajtó és belépett rajta a hiányzó láncszem. Nagy szemekkel figyelte, ahogy a takaró alig fedi a kebleimet, mialatt az egész testem kifeszítettem, hogy minden porcikám megnyúlhasson. Mosollyal az arcomon igazgattam el az engem fedő anyagréteget.

-Szeretek ilyenre beérni- sétált hozzám és mellém ült. – Olyan gyönyörű vagy.

-Te meg elfogult- emelkedtem fel a párnáról egy csókért.

-Van kinn vacsora. Behozzam? Eszünk itt, az ágyban?- simogatta meg az arcom.

-Desszert is van?- kérdeztem csintalanul.

-Ne aggódj, lesz- nyúlt a takaró alá, hogy végigsimítson a meztelen testemen. – A feleségemnek mindent megadok, amit csak szeretne.

-Helyes- nevettem fel kacéran.

Nem mondtuk ki, de mindketten tudtuk, hogy kettős célja is van a szeretkezéseinknek. Részben azt a célt szolgálta, hogy még közelebb legyünk egymáshoz és természetesen így is kifejezzük az egymás iránt érzett szerelmünket, de nem volt elhanyagolható az sem, hogy mindketten szerettünk volna egy vagy több kisbabát. És mindent meg is tettünk, hogy ez az álmunk minél hamarabb valóra válhasson.

Happy Birthday!

Sziasztok! Ezt is megértük, a blog ma 3 éves. :D Így itt egy kis különlegesség nektek! Folytatás jövő hét elején. ;)

 

2013. március 15., péntek

A Formula-1 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen helyi idő szerint este 10 órakor döntött úgy, hogy ideje lesz aludnia, hiszen a szezon már elkezdődött, neki pedig másnap ismételten autóba kell ülnie. Vett egy gyors zuhanyt, majd alsónadrágban és egy pólóban helyezkedett el a már olyan jól ismert szállodai ágyak egyikén. Az életének nagy részét hasonló szobákban, hasonló körülmények között, hasonló események mellett töltötte el. Mégsem bánta, hiszen azt tehette, amit szeret.

Kinyúlt az éjjeliszekrény mellé, majd lekapcsolta a kislámpát is. Teljes sötétség borult a szobára. A csendben csak az egyenletes szuszogását lehetett hallani. Lehunyta a szemeit és hagyta a testének, hogy pihenjen. Percek alatt álomba merült… egy furcsa, ijesztő, mégis felettébb érdekes álomba.

„Egy hatalmas szobában álltam. A falfestés olyan hatást keltett, mintha kinn lettem volna a szabad ég alatt egy napos, csodaszép tavaszi napon. Mégis, tudtam, hogy lehetetlen, mert ott nem lett volna egymás mellett 9 ajtó. Pontosan kilenc, amit nem értettem. Ki és mit akarhat ebben az álomban tőlem? Miért kreál ilyet egyáltalán az elmém?

Az első ajtó kissé nyikorogva nyílt ki. Egy csodaszép, szőke lány lépett ki rajta, zöld szemeit egyenesen rám függesztette. Egy sötétkék ruha volt rajta, ami még világosabbá tette a bőrét. Közelebb sétált, de megállt tőlem nagyjából 20 méterre. Csak nézett rám az ajkain egy hamis mosollyal.

-Szia, Kimi!- köszöntött csilingelő hangon.

-Ki vagy?- kérdeztem vissza kissé modortalanul. Honnan tudja a nevem? Miért néz rám úgy, mintha főnyeremény lennék?

-A nevem Hannah. A párod vagyok- lépett hozzám közelebb.

-Mi? A párom? Nem, az lehetetlen- ráztam meg a fejem. – Tudnom KELL, hogy ki az a nő, akivel együtt élek és nem te vagy.

-Nyugodj meg!- lépett még közelebb, de most én is hátráltam. – Az életed része vagyok. 2010-ben háromszoros világbajnokként vonultál vissza. Van egy ikerpárunk, Matias és Petra, valamint még egy fiunk, Artuu. Sosem vettél el a rossz tapasztalatok miatt, de egy biztos kapcsolat áll a hátunk mögött.

-Én nem ismerlek, Hannah- mondtam neki kétségbeesetten.

-Nem ismerhetsz- ért elém és a kezét az arcomra simította. – Ebben a világban nem.

-Nem értek semmit- pislogtam. Tudni akartam, ki ő. Tudni akartam, ha szeretem. Ennyi a minimum. – Miért nem emlékszem?

Választ nem kaptam, de óvatosan az ölelésébe vont. Egy ismerős ölelés volt ez, olyan, amilyenre mindenki vágyik. Körbevont, bekebelezett, elzárt minden rosszat, megnyugtatott, boldoggá tett. Éreztem már ilyet és ezért még jobban zavart és bosszantott, hogy nem emlékeztem Hannah-ra.

-Szia, Kims! – szakított ki egy mélyebb hang az ölelésből.

Megperdültem a tengelyem körül, de Hannah-t nem engedtem el. Egy barna hajú, kék szemű , vékony, magas és csinos nő állt a második ajtó előtt. Ismerős volt annyira, mint Hannah az elején, de mégsem.

-Szia!- köszöntem vissza tanulva az előbbi butaságomból. – Ismerjük egymást?

-Anabell vagyok, a feleséged- indult el felém.

Hirtelen kaptam a fejem a mellettem álló szőke nőre, de rendíthetetlenül mosolygott. Már nem értettem semmit, annyira sem, mint előtte. Hiszen az egyik lány azt állítja, hogy az élettársam és van 3 gyerekünk, majd jön egy másik, aki a feleségemnek tartja magát. Dönteni nem tudtam, hogy kinek lehet igaza, mert mindketten pont olyanok voltak, mint az én nőideálom.

-Nem lehetsz a feleségem. Hannah a párom és gyerekeink vannak- tiltakoztam. – Sosem tennék ilyet.

-Nem is tettél- csatlakozott egy harmadik, szintén női hang. Megváltozott a környezetem is. Már egy kellemes, modern nappaliban voltunk, 3 falon helyezkedtek el az ajtók, és minden falon egy-egy nyitva volt. Mind Hannah, mind Bell ott volt körülöttem. A kanapén pedig egy szőke hajú, talán 20 éves lány lehetett. – Szia, Kimi! Nem, nem ismersz, de én abból a világból jövök, ahonnan te.

-Miért jön elő egyre több nő? És miért van az, hogy mindketten ismeretlenek számomra, mégis ismerősek?- faggattam a lányt. – És ha én nem ismerlek, elárulnád nekem, hogy ki vagy?

-Monshe vagyok- mosolygott rám. – Ők pedig a párhuzamosan futó életeid párjai. Az olyan életeidé, ahol szintén pilóta vagy. Én fogom össze a szálakat.

-Bell?!- fordultam a lány felé és ő ismételten csak rám koncentrált. – Milyen az életünk?

-Boldog- sétált egyenesen hozzám. – Sajnos genetikai okok miatt csak nehezen eshetek teherbe. Most éppen a babával próbálkozunk, mert részt vettem egy hormonkezelésen – fogta meg a kezem. – Sokszor te tartod bennem a lelket.

-Rendben lesz minden- simítottam végig az arcán. A szemei megbabonáztak, teljesen elvesztem bennük.

-Új látogató- törte meg a pillanatot a lány, aki összetartotta az életeimet.

Igaza volt, újabb ajtó nyílt ki. Ismét szőke volt a nő, aki belépett, de jobban meglepett, hogy hatalmas, kerekedő pocakkal lépett felénk. A felső, amit viselt, nagyon kiemelte a várandósságát. Meglepő volt, hogy már a megjelenése is érzékenyebben érintett. Bellre néztem, de csak mosolygott. Nyomott egy puszit az arcomra és arrébb lépett.

-Szia, bajnok!- állt meg olyan 3 lépésnyire.

-Szia…- feleltem kiszáradó szájjal. Furcsa volt szembesülni azzal, hogy az egyik életemben éppen apának készülök.

-Bonnie- válaszolta csilingelő hangon. – Tammy és Daniel már nagyon várják őt- csúsztatta a kezét a hasára.

-Tammy? Daniel?- néztem rá, majd tétován kinyújtottam a kezem felé.

-Az ikreink- fogta meg a csuklóm és a pocakjára fektette a kezem. A tenyerem alatt éreztem a mocorgást. – Kisfiú.

-Köszönöm!- néztem mélyen a szemébe. Úgy éreztem, hogy muszáj kifejeznem, hogy hálás vagyok, amiért ő létezik.

-Igazán nincs mit- simogatta meg az arcom. – Pont elég, hogy vagy nekünk.

A pocaklakó mocorgása teljesen elvarázsolt. Eddig csak akkor éreztem ilyet, amikor Kriisti várta a keresztfiaimat. De a tudat, hogy egy másik életben ő az enyém… mindent elárult. Tökéletessé tette az érzést. És csak tetézte az egészet, ahogy Bonnie nézett rám.

-Kimi?- hallottam meg egy kicsit mélyebb hangot.

Most Bonnie volt, akit nem akartam elengedni. Minden lány azonnal a szívembe lopta magát, nem véletlenül választottam őket. Az újonnan érkezett elképesztően zöld szemeivel nézett engem. Barna haját lazán befonta és sebesen közeledett felém. Meglepett, mikor egyenesen a karjaimban kötött ki.

-Öhm…- nyögtem ki értelmesen.

-Zaira, régen Zoé- engedett el. Elég értelmesen nézhettem rá, mert fintorgott egyet.

-Eddig volt a boldog életed- jelent meg a látószögemben Monshe. – Nem a legjobb dolgok történtek azokban az életeidben, ahonnan a többi párod érkezik- lett az ő arca is szomorú. – De a legtöbb esetben valamennyire megvan a boldog befejezés.

-Volt egy repülőgép-balesetem, amit csak a csodának köszönhetek, hogy túléltem- mondta Zaira. – Sokáig azt hitted, meghaltam. És két csodánk is van, akik túlélték a balesetet. Rina és Kalle. A lányunk egy zseni, a fiunk pedig tehetséges versenyző. És van még egy pöttömünk, Matti.

-De már velem éltek? És te rendben vagy?- érintettem meg az arcát.

-Soha nem lesz tökéletes a látásom, de ezen kívül már minden rendben- simult hozzám.

Végigsimítottam a haján és a hátán. Valahogy sejtettem, hogy nem tökéletes minden életem – mint a jelenlegi sem – de nem számítottam arra, hogy a 9 ajtóból – amiből egy ugye kiesett Monshe miatt – több mint felén olyanok lépnek be, ahol nincs rendben minden.

-Szia, Kimppa- lepett meg egy újabb hang. Ismételten szőke, kék szemű lány volt előttem. – Henna vagyok, a feleséged.

-Szia!- léptem mellé. Szinte kétségbeesetten kapaszkodott belém, amikor odaértem hozzá. – Mi a baj, Hen?

-Sajnálom- pergett végig egy könnycsepp az arcán. – Én nem így terveztem.

-Mi történt, szívem?- öleltem át, mert láttam, hogy kissé össze van törve.

-Nekünk nem lehet babánk. Ne haragudj!- rebegte halkan.

-Hogy is okolhatnálak téged?- húztam a karjaimba szorosan. Tudtam, hogy ha pilóta vagyok, akkor hasonló a személyiségem is és ilyenért nem okolnék senkit. Van lehetőségünk rengeteg, hogy szülők lehessünk. – Megoldjuk, drága!

A fejem egy kellemes, barackos illatra kaptam fel, amit egy lágy szellő hozott felém. Az eddigi halk háttérzaj megszűnt. Minden lány egyfelé fordult, így én is. Egy szőke, fehér ruhás nő angyalszárnyakkal és valamilyen fénnyel körbevéve nézett minket.

-Ne…- suttogtam, amikor megértettem. Kiszakadtam a környezetemből és közelebb léptem.

-Szia, édes!- repült felém a hangja. – Madison vagyok.

-Maddie, mondd, hogy nem igaz!- kértem, de nem mertem még közelebb menni. Éreztem egy lágy érintést a vállamon – Monshe állt mellettem támogatóként.

-Sajnálom!- nézett rám a lány. – De Lily túlélte és ez a lényeg.

-Lily?- suttogtam a nevet.

-Van egy örökbe fogadott lányom, Ruth, van egy fiam mástól, Marko és van a mi pici angyalunk, Lily. Csak remélhetem, hogy megérted, nekik te vagy az egyetlen kapocs hozzám- magyarázta halkan.

-Biztos vagyok benne, hogy soha nem fognak elfelejteni- jelentettem ki és letöröltem az áruló könnycseppem. – Nem hagyom.

-Tudom- mosolygott rám. Angyali jelenés volt minden értelemben. Azonban mire kettőt pislogtam, már nem volt sehol.

-Ő nem maradhat- szólt Monshe. – Bírod még vagy szeretnél felébredni?

-Nem- pillantottam körbe. Már csak két ajtó volt. – Tudni akarok mindent.

-Megígérem, hogy nincs több olyan, aki már nincs közöttünk- simogatta a vállam. Jó volt, hogy ő is velünk volt.

-Szia, Kimster!- nyílt ki az utolsó előtti ajtó. Úgy tűnik, a szőke, kék szemű nők a zsánereim, mert ismételten csatlakozott hozzánk egy ilyen csoda. – Nikki vagyok.

-Szia, Nikki!- mentem oda hozzá. – Olyan ismerős az arcod.

-Mert van valaki az életedben, aki a bátyám- mosolygott rám.

-Sebastian- mondtam ki azonnal a nevet. – Vettel testvére vagy?

-Ikre- nevetett. – Egy lány, aki neked köszönheti, hogy ma már boldog és lát.

-Lát?- emeltem meg a kezem. Lehunyta a pilláit és én végigsimítottam a szemein.

-Vakon születtem és a szerelmed vett rá, hogy hajlandó legyek átesni egy műtéten. Neked köszönhetem, hogy látom Tobiast és Emily-t.

-Van… van két babánk?- cirógattam meg az arcát.

-Két gyönyörűségünk, akiket teljesen elkényeztetsz- ölelte át a nyakam.

-Egy ilyen anya mellett ne csodálkozz- vicceltem el a dolgot és átöleltem őt is.

Tudtam, hogy nem tart sokáig, a fél szemem az ajtón tartottam. Halkan, pici nyikorgással nyílt ki és megjelent az utolsó nő az életeimből. Különleges szépség volt vörös hajjal, zöld szemekkel, megnyerő kisugárzással. Lassan elengedtem Nikkit és engedve a vonzásnak léptem a nő felé.

-Helló, bajnokom!- állt meg közvetlenül előttem.

-Gyönyörűm!- biccentettem felé.

-Milana, a feleséged néhány hete- kaptam meg az első információkat. – A gyerekkori szerelmed, a 15 éves lányod anyja.

-15 éves lány?- döbbentem meg.

-Kamasz hév, felelőtlenség, egy életre szóló döntés- mondta nekem. – Kaisának hívják, profi úszó, aki imádja az apját.

-És akit én is imádok…- válaszoltam tétován, ő pedig bólintott. – Ez mi?- simítottam végig a karját fedő kis heget.

-Egy régi barátom elrabolt májusban- sütötte le a szemeit. – A foglya voltam, bosszút akart állni rajtad. Akkor szereztem.

-Nem számít- húztam magamhoz a fejét és ő volt az egyetlen, akit megcsókoltam.

-Ajaj!- hallottam meg Monshe hangját.

-Mi történt?- fordultam felé.

-Lassan felébredsz, mennünk kell- pillantott körbe.

-Ne, még ne!- nyögtem kétségbeesetten. – Még annyi mindent nem tudok!

-Sajnálom, Kimi!- hajtotta le a fejét bűntudatosan. – Mennünk kell.

Mire észbe kaptam, minden barátnőm és feleségem a saját ajtaja mellett állt. Már csak annyi időm volt, hogy végigpillantsak rajtuk.

-Szeretlek!- mondtam még nekik, majd újra magába szippantott a sötétség.”

Zihálva ültem fel az ágyon. Egy elképesztő álmom volt, ahol alternatív életekről, meg szerelmekről beszéltem és láttam őket. Nem értettem, mégis honnan a fészkes fenéből vettem én ezeket? És mi lenne a jelentősége?

Az éjjeliszekrényre pillantottam és megnyomtam a telefonom, hogy lássam, mennyi az idő. Meglepetten vettem tudomásul, hogy valamin rajta hever. Felkattintottam a kis éjjeli lámpát és 9 mappát láttam, mind más színű. Az elejükön szép, kerek és íves kézírással szerepeltek a címek: Ismeretlen ismerős; Az élet nehézségei; Back again…; Kísért a múlt; A múlt kísértése; Nem így terveztem; Száguldó remény; Somewhere I belong; Love from the past.

Nem tudtam hová tenni az egészet, mígnem kiesett egy lap közülük. Olvasni kezdtem:

„Talán nem érted, de azért álmodhattál velük, hogy lásd, mindig van boldog kiút. Ne add fel, megtalálod a boldogságod! Addig is néhány oldalnyi ízelítő az életekből, amit eléd tártam. Sok sikert Bajnok, mutasd meg, mit tudsz! Monshe”

Talán egy rajongó volt. Talán valaki, akinek tényleg hatalma van az életeimmel kapcsolatban. Én magam sem tudtam, de hálás voltam neki, amiért utat mutatott és nem hagyta, hogy elvesszek az élet nyomása alatt.