Love from the past

Sziasztok! Itt a folytatás. Sajnálom, én is ember vagyok, az én életem sem csak arról szól, hogy írjak. Nem zavarnak a kritikák, ha normális hangvételűek és az írójuk hajlandó vállalni önmagát. Mert névtelenül általában olyanok írnak egy-egy szurkálódó megjegyzést, akik valójában semmit nem tesznek, hogy a dolgok változzanak. De akkor legyen, csináljunk egy bizalmon alapuló dolgot. Meg van írva a következő rész. Ha kapok vasárnap délután 4-ig 15 olyan kommentet, ami minimum 5 sor (köszönés, elköszönés, név nélkül), akkor felteszem nektek a folytatást vasárnap. Ez bizalmon alapszik, hiszen bízva abban, hogy meg tudjátok csinálni, megírtam még egy részt. Ennyi voltam mára.

33. rész

(Mila szemszöge)

Belgium… az a hely, ahová mindig szívesen mentünk, mióta Kimi a Forma-1 világában versenyzett. Sajnos egyre kevesebb jegy kelt el, pedig a pilóták imádták a helyet. Az biztos, hogy még egy olyan izgalmas pálya nem volt, mint Spa. Ezzel tisztában volt mindenki és izgatottan vártuk, hogyan is fog alakulni az idei verseny.

Hosszú szünet után tért vissza a mezőny a pályákra. Ez persze felbolygatta a médiát is. Én is dolgoztam egész hétvégén, Bruno visszament a szerkesztőségbe otthon. Furcsa és ijesztő volt a csütörtök és a rengeteg ismeretlen ismerős, de elég sok dolgot sikerült elintéznem. Interjút készítettem a legtöbb pilótával, aki érdekelt a világbajnokságban, valamint még néhány csapatfőnök is megállt beszélni velem néhány szót.

Pénteken a szabadedzéseket a Lotus home-jában töltöttem. Néhány interjúmat jegyeztem le, de közben természetesen nagyon figyeltem, hogy is halad az autónk. Az eső persze közbeszólt, nem nagyon mocorgott a banda. Habár Kimit ismertem annyira, hogy ő ment volna, hiszen ismerte a helyet, mint a tenyerét.

Délután még arra sem méltatták a pályát, hogy kimozduljanak, akkora eső és víz volt. Én személy szerint ennek örültem a legjobban, hiszen biztonságban tudhattam a férjemet. Kaisa mellettem ücsörgött olyan arccal, mintha citromba harapott volna, hiszen a rossz idő megfosztotta őt a paddockban tapasztalt szabadságától. Ahol volt ismerőse, oda kérdés nélkül beengedték bármikor.

-Köszönjük, Spa!- huppant le mellém egy morcos finn.

-Ne morogj!- kértem kedvesen és nyomtam egy puszit az arcára.

-Ki sem kellett volna jönnöm- hajtotta a fejét a kezére. Lágyan simogatni kezdtem a fejét.

-Tudjuk már évek óta, hogy ez ilyen- folytattam. – Hidd el, ettől még lehet egy jó hétvégénk.

-Legyen igazad- pillantott fel rám. Ekkor lépett oda hozzánk a sajtósa. – Mi már megint?- pillantott a beosztására.

-Esetleg lehetne, hogy igent mondj?- kérdeztem szempilla rebegtetve. Éppen egy új interjúról volt szó, méghozzá a két Räikkönennel.

-Mi hárman egy interjún?- nézett rám már vidámabban. – Annak sosincs jó vége.

-De meg lehet próbálni- fogtam meg a kezét.

-Oké, benne vagyok- nyújtotta vissza a papírt, de a szemét le nem vette rólam.

***

RÄIKKÖNEN & SEPPÄLÄ-RÄIKKÖNEN: MI A KÖZÖS BENNÜK?

A nagy leleplezés, avagy milyen titkot rejteget a Forma-1 világbajnoka és a jövő nagy úszólánya

Spa-Franchorchamps paddockjából csütörtök este olyan képek kerültek ki, melyek nyíltan tudatták: Kimi Räikkönen mellett jelen van a fiatal olimpikon, Kaisa Seppälä-Räikkönen is. Az úszóval készült korábbi interjúnkban már olvashatták, hogy valószínűleg csak névrokona a pilótának. Most azonban együtt jelentek meg a nyilvánosság előtt. Vajon mi a nagy igazság?

Gratulálok a sikeres olimpiai szereplésedhez! Hogy érzed magad?

Kaisa: Köszönöm! Remekül vagyok, sikerült kipihennem az izgalmakat és a versenyeket. Habár nem sikerült egy számomban sem továbbjutni, a célomat elértem. Minden időmön javítottam és még a váltót is erősíthettem, ami nagy megtiszteltetés volt. Rióban már sokkal több esélyem lehet.

Kimi, azt mondtad, nem fogsz kimenni az olimpiára, mégis lekaptak téged Londonban.

Kimi: Igen, tényleg elmentem. De szünet volt, nem a média előtt élem a magánéletemet.

Mit gondoltok a másik sikereiről?

Kaisa: Mindig is elismertem, hiszen világbajnok lett annyi küzdelem után. Pontosan tudom, hogy mennyit kell tenni azért, hogy sikeres lehess és látom, hogy ő mennyire küzd. Büszke vagyok rá!

Kimi: Nincs is jobb, mint amikor van, aki inspirál. Sokat jelent hallani egy ilyen fiatal lány szájából ezeket a szavakat, még többet jelent látni, hogy mennyi erő van benne, és hogy nem fecsérli el. Azt hiszem, hogy valamennyire egymás sikereiből táplálkozunk.

Csütörtökön az internetes sajtóban megjelentek képek, amin együtt voltatok láthatók. Nagy a hasonlóság, de eddig mindig azt mondtátok, hogy nincs közötök egymáshoz. Továbbra is marad ez a vélemény?

Kimi: Nem, határozottan nem. Eddig úgy gondoltuk a legjobbnak, ha mindenki ezt tudja. Hiszen melyik gyerek akarna csak azért előrébb kerülni, mert a nevét ismerik a szülei miatt? Kaisa így is rengeteget küzd, hogy ne a keresztanyja, Hanna-Maria miatt tiszteljék. És a Räikkönen név is egyfajta átok. Egy lány, aki tele van olyan rokonokkal, akik mind világbajnokok.

Akkor végül mi is az igazság?

Kaisa: Kimi Räikkönen csak annyira a névrokonom, hogy ő az édesapám.

Kimi: Még mielőtt bárki azt hinné, hogy tagadni akartam a lányom létezését, szeretném leszögezni, hogy mindez csak azért történt meg, hogy normális gyerekként tudjon felnőni, anélkül, hogy fotósok és újságírók követik. Most már elég nagy, hogy ezt megértse és tudja, mivel jár. Közös döntés volt, hogy elmondjuk.

Milyen apa is Kimi Räikkönen?

Kaisa: A legjobb! (nevet) Mindig ott volt mellettem, amikor szükségem volt rá. Nagyon szeret, elhalmoz minden jóval, de csak egy határon belül. Odafigyel arra, hogy ugyanolyan értékekkel rendelkezzek, mint ő vagy az édesanyám.

Kimi: Elfogult vagy! (puszit ad a lány fejére) Igyekszem úgy nevelni a lányomat, ahogyan az én szüleim neveltek minket a bátyámmal. Úgy gondolom, hogy remek példa állt előttem és szeretnék én is olyan felelősségteljes ember lenni, mint ők.

Kaisa, most sokat beszéltünk édesapádról, aki melletted ül. De mi a helyzet édesanyáddal? És a kérdés szólhatna akár Kiminek is…

Kimi: Őt szeretnénk kihagyni ebből a dologból, habár lehetetlen, hiszen a médiában dolgozik.

Kaisa: Anya pontosan tudja, hogy mivel jár velünk élni, és amíg nem muszáj, nem mutatkozik a nagyközönség előtt csak azért, hogy tudják, ki ő.

Kimi, régen hallottunk a feleségedről, Jenniről. Esetleg beszélnél róla?

Kimi: A magánéletem mindig is tabu volt.

Kaisa: Apa, szerintem ezt elmondhatod…

Kimi: Jennivel már több mint másfél éve elváltak az útjaink egymástól. Azóta más a feleségem.

Esetleg elárulod az ő nevét is?

Kimi: Nem.

Kaisa, mi a véleményed édesapád új feleségéről?

Kaisa: Ő nem beszél róla, én sem fogok.

Tipikus Räikkönen válasz. Akkor maradjunk kettőtöknél. Milyen a kapcsolatotok? Mennyi időt tudtok együtt tölteni?

Kimi: Igazi apa-lánya kapcsolatunk van, mindent meg tudunk beszélni és szerencsére bizalommal fordul felém, ha problémája van.

Kaisa: Mióta megengedte, hogy futamokra is járhassak, sokkal több időnk van együtt. Idén még nem hagytam ki egyetlen Forma-1-es versenyt sem.

Beszéltek egymással úgy is, mint sportoló a sportolóval?

Kaisa: Azt hiszem, hogy tanácsokkal nem tudom ellátni. De mindkettőnk edzője Mark Arnall.

Kimi: Igyekszem segíteni a pszichológiai felkészülését, de valóban nem sokat konyítok az úszás technikai oldalához.

És most hogyan tovább? Valószínűleg a bejelentés után mindenki rátok lesz kíváncsi.

Kimi: Továbbra sem szeretnénk, hogy a lányunk a média embereinek egyik fő látványossága legyen. Az emberek már tudják, hogy kicsoda és ennyi elég is. A magánéletünk csak ránk tartozik és ezen a jövőben sem fogunk változtatni.

Sok sikert nektek a jövőre nézve és egy nagyon sikeres futamhétvégét!

Bruno Siskalinen

***

(Kaisa szemszöge)

Szerencsére a tegnap elkészült cikk csak a jövő héten fog bekerülni az újságba otthon, ezért még nem kellett rejtőzködnöm. Az utolsó pillanatban találták ki anyáék, hogy ideje lenne színt vallanunk, mert jobb, ha mi jelentjük be a rokoni kapcsolatokat, mintha rájönnek, mert akkor apró darabokra leszünk szedve. Ezért is Bruno csinálta az interjút és nem anya.

Életemben először volt most alkalmam kimenni a rajtrácsra. Most már minden mindegy alapon mozogtunk, hiszen aki még nem érti a dolgot, annak úgyis tiszta lesz minden hamarosan. És nekem is sokkal nagyobb lett a mozgásterem, már nem voltam annyira féltve, mint akkor, amikor titkok vettek körül mindent és mindenkit.

A 11. rajtkockához sétáltam. A csodaszép sötétkék autót most is szerelők hada vette körbe, mint már annyiszor. Láttam, hogy a pilótája a fal mellett áll, fejben már készül, de a média még körülötte lézeng. Oda akartam menni és bátorítani, de túl sokan voltak. Idegesen toporogtam, nem tudtam, mit tegyek. Ott kellett volna hagynom, de a szívem nem engedett.

-Kaisa!- hallottam meg a hangom. Felkaptam a fejem és Christian állt velem szemben. – Gyere, leányzó!- mosolygott rám.

Mialatt Seb felé irányított, láttam, ahogy Heikki, Britta és Rocky közös erővel küldi el a médiát, hiszen lassan futam. Nekem is már a szüleim mellett lett volna a helyem, de nem tudtam elmenni. A kis hármas engem azonnal odaengedett a kicsi némethez, akinek csukva voltak a szemei.

-Sok sikert, Basi!- súgtam a fülébe. – Tudom, hogy képes vagy rá!- nyomtam még egy puszit az arcára, nagyon közel a szájához, majd el is tűntem onnan.

Akár elhitte, hogy ott voltam, akár csak egy hirtelen jelenésnek gondolt, úgy éreztem, hogy ennél többet nagyközönség előtt én nem tehetek. Így is fel kellett vennem a nyúlcipőt, hogy eljussak a negyedik kockához. Apa pont akkor forgatta a kezében a tűzálló maszkot, amikor megérkeztem.

-Dobogó a minimum, jó?- csimpaszkodtam a nyakába.

-Tudod, hogy már régen nem rajtam múlik- ölelt meg. Adtam neki két puszit, majd hagytam anyának is, hogy biztassa.

Együtt mentünk vissza a csapathoz és elfoglaltuk a helyünket hátul a tárolókon. Az első alkalom volt, hogy kinn, a szerelők között néztünk futamot. Izgatottan vártuk mind a rajtot, ami egy kisebb sokkot okozott. Tátott szájjal néztem, ahogy a Lotus repül és éreztem, hogy még levegőt venni is elfelejtek. Lehet, hogy csúnya dolog, de megnyugodtam, amikor kiderült, hogy Romain volt.

Persze, sokáig ez volt a téma a garázsban. Egyet tudtam kiérteni a fiúk szavaiból: az autó kuka és valószínűleg a következő hét kissé kaotikus lesz. Anya mellettem idegesen dobolt a kezeivel, amit csak akkor hagyott abba, amikor megfogtam a kezét és rámosolyogtam.

A vége nagyon szép lett: Seb második, apa harmadik. És a győztes is Jenson, akitől én személy szerint nem sajnáltam. Szívem szerint rohantam volna a dobogóhoz, így azonban csak maradtam benn ünnepelni. És természetesen tapadtam a kivetítőkre, majd remekül szórakoztam apán és Seben. Pontosan tudtam, hogy ez azért egy jó dobogó, mert olyannal állhat ott, aki a barátja. És ez okozta a legnagyobb problémámat is. Hogy egy olyan emberhez vonzódok egyre jobban testileg és kötődök érzelmileg, aki a barátja, és aki idősebb nálam 10 évvel.

Love from the past

Sziasztok! Egy kis átkötés, a következő részben már megint futamon leszünk. ;) Mondjuk maradjunk annál, hogy 7 komment és akkor jövő hétvégén valamelyik nap, jó?

33. rész

(Kaisa szemszöge)

Anyáék nagyon gyorsan igent mondtak arra a kérésemre, hogy egy közös nyaralás helyett inkább maradjunk a svájci házban. Úgy gondoltam, hogy nekik valójában most teljesen mindegy, hol is vannak, csak együtt lehessenek megint. Én meg egyszerűen nem akartam menni, amíg nem muszáj. Maradni akartam annak a közelében, aki egy ideje többet jelentett nekem, pedig nem szabadott volna.

Anyu mintájára én is naplót vezettem. Előző évben a nagyi ajándékozott nekem egy csodaszép füzetet, hogy beleírhassak minden gondolatomat. Féltem, hogy valaki megtalálja, ezért mindig titokban jegyeztem le a gondolataimat és úgy rejtettem el, hogy senki ne vegye észre. Írhattam volna az interneten is, hiszen annyira népszerű mostanában és egy jó álnévvel senki nem jött volna rá, de féltem, hogy a családom hamarabb megtudja.

Ahogy meghallottam a ruganyos, ritmusos lépteket a folyosóról, ijedten csaptam össze az ölemben heverő kis füzetet, kirángattam a lapok közül a tollat és a naplómat az ágy alatt heverő bőröndbe hajítottam, hogy amikor a kopogás felhangzik, még bénán, a sarkammal rugdossam vissza a rejteket.

-Szia!- jelent meg Sebastian feje az ajtóban. Igyekeztem természetesen felnézni a telefonom képernyőjéről, amit csak az előbb kaptam fel. – Mit csinálsz?

-Meg akartam nézni, hogy apa küldött-e üzit, csak nem tölt- lengettem meg a készüléket és visszatettem az éjjeliszekrényre. Gondolatban bocsánatot kértem a kis füllentés miatt.

-Olyan nem jutott eszedbe, hogy laptop?- pillantott rám vidáman csillogó kék szemekkel.

-Ezért nem akartam bekapcsolni- ráztam meg a fejem.

-Gyere!- kapott a kezem után és húzni kezdett.

Hatalmas lendülettel lőttem ki utána és olyan gyorsan haladt, hogy már kocognom kellett, hogy tartani tudjam vele a tempót. Így is őrülten bizsergett a tenyerem ott, ahol megérintette. Csak a szobájáig mentünk, ami túlságosan is rövid táv volt. Viszont annyira nem figyeltem, hogy mikor is szándékozik megállni, hogy egyenesen a hátának rohantam.

-Bocsi!- pislogtam fel rá ártatlanul.

-Semmi gond- ölelte át a derekam és az ágyára húzott. Szorosan mögém ült és elém helyezte a gépét. – Tessék, máris meglesheted, üzentek-e neked a szüleid- simított végig a combomon.

Összenéztünk egy fél pillanatra, majd zavartan kaptam el a tekintetem. Valami olyat láttam a szemeiben, ami egyrészt boldoggá tett, felhőtlenül boldoggá, azonban aggasztott is, mert nekünk nem szabadott a másik iránt éreznünk semmit baráti szereteten kívül. És ez annál több volt, ebben biztos voltam.

***

„1997. december 25., csütörtök

Életem eddigi legszebb karácsonyán vagyunk túl. Ebben a hitemben senki és semmi nem változtathat. Hiszen hogy is lehetne boldogabb egy karácsony, mint a 7 hetes kisbabáddal a karjaidban?

A mi szemünk fénye úgy nőtt, mint a bolondgomba. Napról napra változott, nem győztünk csodálkozni azon, hogy mennyire hatalmas, mennyire más, mennyire kis tökéletes. Teljesen oda voltunk érte mindannyian. Persze, máris nagyon apás volt, a legnyugodtabb és legmosolygósabb mindig Kimi karjaiban volt.

Lakni továbbra is a nagyinál laktunk. Mehettünk volna még Kimiékhez is, de mivel itt már minden megvolt a mi kicsi angyalunknak, be volt rendezve a saját kis kuckója, úgy döntöttünk, hogy néhány hónapot még nem maradunk, nem terheljük azonnal új környezettel. Az én szüleim továbbra is kissé még negatívak voltak, de azért valamennyire sikerült megenyhülniük.

-Nézd meg, mennyire csodaszép!- fogta meg a kezem Kimi és húzott fel az ágyról a pelenkázóig.

-Mint egy vattacukor- nevettem, amikor megláttam a kislányunkat rózsaszín rugdalózóban, rózsaszín tüllszoknyával és rózsaszín sapkában. – Nem estél túlzásba?

-Nem!- jelentette ki és felemelte a kicsi csomagot.

-Szia, baba!- mosolyogtam a lányunkra, akinek a feje az apukája vállán pihent. Álmosan pillantott rám. – Le kellene fektetnünk…

-Ha elalszik, lefektetem. De addig nálam lesz, jó?- pislogott rám könyörgő szemekkel a büszke apuka.

-Jobb ötletem van- mosolyogtam rá és kivettem a kezéből Kaisát. – Öltözz át és bújj ágyba!

-De Mila…!- lépett utánam felháborodva.

-Megyünk mi is- pillantottam felé gyengéden.

Amíg Kimster elkészült, kihámoztam a szoknyácskából és a sapkából az angyalkánkat és még játszottam vele egy picit. Majd a karjaimba vettem és én is csatlakoztam az ágyon fekvő páromhoz. A pici lányt a mellkasára fektettem, úgy, hogy a feje Kimi szíve fölött heverjen. Persze a finn azonnal szorosan átkarolta a törékeny hercegnőjét. Én is odavackoltam melléjük és figyeltem, ahogyan a leányzó pillanatok alatt elszunnyadt. Meg sem lepett a dolog, hiszen a legjobb helyen volt és az egyik legszebb dallam volt az, amire elaludt. A papájának a szívdobogása.”

***

(Mila szemszöge)

-Megyünk Belgiumba?- pislogott rám Kaisa.

-Miért ne mennénk?- kérdeztem vissza és elvettem tőle a felém nyújtott tányért, amin vékonyra vágott paradicsomszeletek hevertek.

-Nem tudom- rántotta meg a vállát.

-Már minden rendben- mosolyodtam el és nyomtam egy puszit a homlokára. – Látod?- toltam az orra alá a kezem.

-Persze, hogy látom- mosolygott rám. – Olyan szép- csodálta meg sokadjára is az eljegyzési gyűrűm.

-Neked köszönhetem- néztem rá.

-Miután elmondta nekem, hogy újra együtt vagytok- kezdte a mesélést,- egyik nap hazamentem és azzal fogadott, hogy eszembe se jusson levenni a cuccaim, mert megyünk tovább. Nem mondta el, hogy mit akar, de egyszer csak egy ékszerbolt előtt álltunk meg. Bementünk és kijelentette, hogy segítenem kell neki, mert ha visszakapunk, akkor elvesz feleségül, hogy végre tényleg egy család legyünk.

-Tényleg nem bánod?- néztem rá komolyan.

-Mit? Hogy a szüleim végre összeházasodtak? Soha- rázta a fejét nevetve.

-Merre van elveszve életem két hölgye?- lépett be Kimi a konyhába. – Már mindenki rátok vár… na meg a hamburger alapanyagaira. A húst megsütöttük már hozzá.

-Jövünk- fordultam felé és azzal a mozdulattal a kezébe adtam a tálcát, amin a bucik hevertek.

Kipakoltunk mindent a ránk várakozók elé mindent, majd nekiállt mindenki összeállítani a saját hamburgerét. A svájci házunkban voltunk és egy kis grillpartit tartottunk, ezzel ünnepelve a házasságunkat. A meghívottak pedig csupa olyanok voltak, akikkel jóban vagyunk és fontosak nekünk: Paula, Rami, Kriisti, a két kicsi, Juustu és Titus, Hanna-Maria és Jansen, Mark, Sebastian, Toni és Erja, valamint, amikor Seb említette, hogy Britta is éppen Svájcban van, őt is elhívtuk.

Keresztfiaink kedvéért voltak kisebb zsemlék és husik, hogy biztos jól lakjanak ők is. Persze, nem kellett sokat várnunk arra, hogy nyakig maszatosak legyenek, de remekül szórakoztunk rajtuk. Hálás voltam mindenkinek, aki itt volt velünk, hogy osztoznak a boldogságunkban, nincsenek megsértődve ránk. Pont ezért nem invitáltuk a szüleimet is.

-Na, Seb!- hallottam meg Kaisa hangját, ezért odakaptam a fejem. A kicsi német éppen a lányom tányérjáról lopott el egy paradicsomot.

-Még tele a tányér- bökött az asztalra a srác.

­-De nekem az kellett volna- húzta fel az orrát a lányom.

-Ugyan már! Ez is ugyanolyan ízű, mint a többi- mondta a német.

-Nem, az a legfinomabb szelet volt- fordult el a lány.

Kuncogva néztem a jelenetet. Kaisa ebben a dologban Räikkönen volt. Nem szerette, ha a tányérjáról bárki bármit elvesz kérdezés nélkül. Mégis, minden alkalommal olyan helyzetet teremtett, hogy valaki elcsenjen tőle valamit és addig alkudozott, amíg nem jött ki ő jobban a dologból. Paulával összeakadt a pillantásunk és mindketten vadul mosolyogni kezdtünk. Ismertük már ennyire őt és a módszereit.

-Meddig bírja a gyerek?- hallottam meg Rami duruzsolását.

-Az én lányom, megtöri pillanatok alatt- húzta ki magát Kimi.

-Fogadás?- vetette fel sógorom.

-2 perc és övé lesz az üdítője- nyújtotta bátyja felé a kezét párom.

-3 perc és lenyúlja a dupla húsos burit- fogadta el a kezet Rami.

-Másfél perc és mindkettő- néztem a két fiúra.

Egy pillanatig meglepetten néztek rám, majd rábólintottak. Újra odafordultam a civakodó páros felé. Egy hatalmas kék szempár érdeklődve tanulmányozta az arcom, amiből azonnal tudtam, hogy hallott mindent. Küldtem felé egy mosolyt, ő pedig gyorsan pislogott kettőt. Amolyan néma anya-lánya szövetség, hogy mellettem van.

-Kiengesztelhetlek?- jelent meg Basi feje a lányomé mellett.

-Talán…- jegyezte meg Kaisa.

-Nagylány! Kérlek!- folytatta a meggyőzést a német.

-Mondjuk…- fordult felé a lányom – kérem a hambidat!- bökött a tányérra. Kérdezés nélkül került hozzá a megpakolt zsemle.

-Akkor szent a béke?- reménykedett Seb.

-Meg kérem az almaleved is- folytatta Kaisa.

-Az utolsó pohár…- próbálkozott Sebi, de mintha nem is nagyon akarta volna megtartani. – Tessék!

-Köszi! Minden megbocsátva!- vigyorgott a cseles leányzó és egy puszit nyomott a srác arcára.

-1 perc 18 másodperc- hallottam meg férjem hangját.

-Mit nyertem?- néztem a Räikkönen-fivérekre.

-Mit szeretnél?- pislogott Rami.

-Mintha néhány éve ígértétek volna, hogy lefestitek végre a kerítést otthon…- említettem meg a dolgot.

-Csak azt ne- nyögtek fel szinte egyszerre.

-Jövő hét elején még lesz rá időtök- kacsintottam nevetve.

-Nem lehetne…- csúszott közelebb Kimi, hogy csak én halljam őt, - hogy én valahogyan máshogy törlesszek?

-Hmmm…- merengtem el az ajánlaton. – Lehetne. De csak bónuszként.

-Cseles- csókolt a nyakamba. – Csak nehogy valami ne úgy történjen, ahogyan szeretnéd…

-Hidd el, nem fog- fordultam oda hozzá és csókoltam meg.

Az esküvő óta mindketten úgy viselkedtünk, mint a frissen összejött tinédzserek, akik nem tudnak betelni a másikkal. Már többször megkaptuk a hormontúltengéses párocska jelzőt Ramitól, de nem foglalkoztunk vele. Kimi mellett teljes mértékben fel tudtam szabadulni és nem érdekelt, ki mit gondol erről. Továbbá ott volt még a nagy közös vágy is: most, hogy újra egy pár lettünk, ideje, hogy a családunk további taggal bővüljön.

Love from the past

Sziasztok! Itt is az esküvő... újra, nektek! Remélem, hogy elnyeri majd a tetszésetek. :D És azoknak, akik a Facebook-csoport tagjai: nem tudom, emlékeztek-e, valamikor régen volt egy kicsi történet Sebastiannal (Előítéletek gyűrűjében), ahol egy színes bőrű lányba volt szerelmes. Ennek a folytatását is megkaptátok ma, ott. ;) Éjfélig még lehet kérdezni, kritikát írni, stb. :) Boldog Valentin-napot!

 

 

32. rész - Kimi szemszöge, az esküvő

Nyaralás kettesben… ezerszer több mint amiről álmodhattam, köszönhetően az én tökéletes lánykámnak. Igazából családi nyaralást akartam, ahol velem van életem két tökéletes hölgye. Azt akartam, hogy együtt legyünk, hiszen olyan sokáig kellett nélkülöznünk Milát. Talán túlságosan is sokáig.

-Drágám, én lefekszem kicsit pihenni- lépett elém a Nő.

-Álmos vagy?- simítottam végig az arcán.

-Időeltolódás, meleg, tengervíz… igen- bólintott mosolyogva.

-Rendben- öleltem magamhoz. Nem olyan szorosan, mint akartam volna, még mindig féltem, hogy fájdalmat okozok neki. – Itt leszek kinn, jó?

-Jó- nyomott egy puszit a számra.

A tekintetemmel végigkövettem, amíg besétál a szobába, majd becsukja az ajtót. Magam elé húztam a gépem és elindítottam rajta egy filmet. Valójában kicsit sem figyeltem rá, már régen más járt a fejemben.  Egy olyan dolog, amit normális esetben késleltettem volna, de már minden más volt. Már nem számított semmilyen formaság vagy eltervezett esemény.

Elővettem a laptop táskáját és kinyitottam az egyik belső zsebet. Tökéletes rejtek volt, mert Mila soha nem nyúlt az elektronikus dolgaimhoz. Pontosan tudta, hogy erre kicsit allergiás vagyok, ezért nem is tette. És ezért is volt nekem nyert ügyem. Kivettem a kis bársonydobozokat, felpattintottam mindkettő tetejét és csak néztem a benne lévő gyűrűket.

Felemeltem a kagylót és azonnal telefonálni kezdtem. Először a recepció, majd amint megkaptam a megfelelő telefonszámot, máris intézkedtem. Szervezni soha nem szerettem, ebben a szépséges életem szerelme volt a profi, de most, hogy őt akarom meglepni, nem kérhettem a segítségét. Azt akartam, hogy minden tökéletesen olyan legyen neki, mint egy álomban.

Pont letettem a telefont, amikor meghallottam a motozást odabenn. Felkeltem és elindultam az ajtó felé. Mire odaértem, szélesre tárta és egy még kissé álmos, de gyönyörű nő állt előttem.

-Szia!- suttogtam és óvatosan az ölelésembe húztam.

-Nem tudok nélküled sokáig aludni- panaszolta és a fejét a nyakamhoz fúrta. A légvételei csiklandozták a nyakam.

-Nem is kell- súgtam és nyomtam egy puszit a homlokára. – Egy kis masszázs, kényeztetés, hasonlók?

-A foltjaim…- húzta összébb magát.

-Alig látszanak. És nem fájnak…- pillantottam rá várakozóan. Határozottan bólintott. – Megérdemelsz egy kis pihenést, lazulást, hasonlókat.

-De nem akarom, hogy bárki…

-Senki nem fog megszólni- csitítottam. – Ha megpróbálják, akkor meg megtudják egy életre, hogy ki is az a Kimi Räikkönen- mosolyogtam rá.

-Köszönöm!- súgta és felém hajolt.

Jó volt tudni, hogy már nem csak én kezdeményezem a csókjainkat. Már eljutott arra a szintre, hogy ő is akarja, neki is szüksége legyen erre a fajta fizikai érintkezésre. És ez az apró gesztus csak megerősített abban, hogy helyesen cselekedtem, amikor elterveztem az esküvőnket ilyen hirtelen.

***

Reggel arra ébredtem fel, hogy végtelenül puha és érzéki ajkak kényeztetik a vállam. Nem mozdultam, de egy mosolyt nem tudtam elfojtani. Élveztem a kényeztetését, jóleső érzés volt, hogy ez jutott az eszébe.

-Mmmm- fordultam felé.

-Szia!- mosolygott rám nyugodtan, vidáman.

-Gyönyörű látvány ébredéskor- futtattam végig az ujjaimat a derekán, amitől fülig vörösödött. – Szeretlek!

-Én is szeretlek!- súgta és kaptam egy puszit a számra.

Együtt reggeliztünk, majd nekiindultunk szétnézni a kisvárosban, ahol nyaraltunk. Ajándékkutatás volt a fő programunk az otthoniaknak. Még akkor, amikor elkezdtem külföldön versenyezni, én csináltam, hogy mindenhonnan vittem haza valami kicsi csecsebecsét, aminek örülnek és ez szokássá vált. Most is csak akkor tértem el a keresgéléstől, amikor megláttam egy ruhaüzletet.

-Vegyünk neked is egy ruhát!- ragadtam kézen Milát, azzal nem törődve, hogy éppen néhány hűtőmágnest szemlél.

-Drágám, tele vagyok ruhákkal- mosolygott elnézően, de nem fordult ki, hagyott kibontakozni.

-Ez tetszik- emeltem ki egy hófehér, lenge, térdig érő, ujjatlan ruhát. – Felveszed?

-Fel- vette el tőle és bement a próbafülkébe, hogy magára vegye. Előre tudtam, hogy meg fogjuk venni. – Milyen?- lépett ki néhány perccel később.

-Tökéletes- pillantottam rá hatalmasra nyílt szemekkel. Elképesztően gyönyörű volt benne. – Megvesszük.

Nem hagytam neki lehetőséget tiltakozásra, egyenesen az árushoz mentem, amint levette a ruhát. Utána egészen más hangulatom volt, nem tudtam megfogalmazni, miért. Talán az izgalom, a félelem, az aggódás. Ha kérdezett valamit, volt, hogy csak percekkel későbbre sikerült feldolgoznom, hogy hozzám szólt és választ vár. Reméltem, megbocsátja. Addig is mindenki számára egyértelművé tettem, hogy ő az enyém – fogtam a kezét, öleltem a derekát, csókok százaival kényeztettem.

-Gyümölcskehely?- kérdeztem, mikor visszaértünk a szállodába csomagok tucatjaival.

-Igen- csillant meg a szeme.

-Megrendelem- adtam neki egy puszit.

Bementem az étterembe és leadtam a rendelést. Amíg vártam, sikerült még egyszer mindent átbeszélnem a szálloda menedzserével, hogy rendben legyenek a dolgaink. Amint megkaptam a kelyhet, elővettem a csillogó eljegyzési gyűrűt és óvatosan az egyik orchidea szirmai közé rejtette. Felérve láttam szerelmem belépni az erkélyről, így arra vettem én is az irányt. Letettem az édességet, majd amint kilépett, magamhoz húztam.

-Olyan jó, hogy visszakaptalak- vallottam be neki.

-Sajnálom- suttogott bűntudatosan és hozzám bújt.

-Már nem érdekel- simogattam védelmezően. – Már visszakaptalak, itt vagy velem.

-És mindig itt leszek- ígérte.

-Ebben nagyon is reménykedtem- engedtem el, majd leültünk.

Jelentősen nagy mozdulattal toltam elé a kelyhet. Rápillantott, de nem tűnt fel neki semmi különös. Már nyúlt volna a kanálért, de megdermedt a mozdulat közben és rám függesztette a szemeit. Újra a kehelyre pillantott… És akkor, ahogy egy picit arrébb mozdította a fejét, észrevette, amit úgy vártam.

-Kimi…- pillantott fel rám.

-Túl sokáig vártam rád. Túl sokáig voltam olyan idióta, hogy hagytam kicsúszni a kezemből a boldogságot. És mikor végre újra boldog lehettem volna, megint úgy tűnt, hogy a világunk összeomlik. Még egyszer nem akarom hagyni, hogy bárki elszakíthasson tőletek. Ezért- ereszkedtem fél térdre előtte és kivettem a virágot a kehelyből, – hozzám jönnél feleségül?

-Igen- nevetett fel sírósan.

-És akkor is, ha arra kérlek, hogy itt és még ma este?- fogtam a gyűrűt a kezeim között és félig az ujjára húztam.

-A fehér ruha…- értette meg. – Igen, már ma.

-Remélem, megbocsátod nekem, hogy így rászedtelek- húztam fel a gyűrűt, majd semmire nem várva tovább, megcsókoltam.

-Minden meg van bocsátva- bújt hozzám.

Nem hagytam neki, hogy egy kicsit is eltávolodjon, az ölembe húztam, hogy együtt falatozzunk. Tinédzsereket megszégyenítő vággyal és lelkesedéssel hajoltunk újra egymás felé, hogy csókokat válthassunk. Nem tudtam betelni Milával és rádöbbentem, hogy soha nem is akartam mást, csak újra érezni ezt. Mindent, amit ő adhat nekem.

Átmentem abba a kisebb és jóval szerényebb szobába, amit mostanra béreltem, csak arra, hogy át tudjak öltözni. Amint megvoltam, elrendeztem még a csokrot, majd írtam egy üzenetet szerelmemnek, mert sejtettem, hogy egy vadidegen emberrel nem fog elmenni sehová, ha nem kérem meg rá. Már éppen indulni akartam, amikor megcsörrent a telefonom.

-Igen?- vettem fel, hiszen ismeretlen szám volt.

-Szia, apa!- köszönt bele a lányom csilingelő hangja.

-Remélem, Sebastian tudja, hogy nem fizetem ki a számlát, mert beszélsz velem- osztottam meg vele az első gondolatomat, hogy bosszantsam a kölyköt.

-Szerintem sejti, de ez most lényegtelen- nevetett vidáman. – Hogy jutott eszedbe?

-Nem tudom- vallottam be. – A gyűrűk azóta mindig nálam vannak, hogy együtt kiválasztottuk őket. És ez most olyan tökéletes pillanatnak tűnt. Bár te nem vagy itt.

-Az most nem számít- nyugtatott a maga módján. – Anya felhívott és az engedélyemet kérte, hogy hozzád menjen, mert nem akarta, hogy úgy érezzem, valamiből kihagytok.

-És te erre?- kérdeztem vissza, mert ismertem annyira Milát, hogy tudjam, képes lenne ezért nemet mondani nekem.

-Megmondtam neki, hogy ne beszéljen hülyeségeket- válaszolta a lányunk. – De kérek képeket! Rengeteget!

-Megkapod- nevettem megkönnyebbültem. – És Kaisa!

-Igen, apa?

-Nagyon szeretünk, kicsim!

-Akkor kérek kistestvért! Minél hamarabb!- szemtelenkedett kuncogva.

-Remélhetőleg megkapod egy éven belül- mondtam ki először a vágyamat. – Megyek, hercegnőm!

-Rendben, apu! Szeretlek!

-Mi is szeretünk- búcsúztam és kinyomtam a hívást.

Kisétáltam a megfelelő partszakaszra, ahol el akartam venni. Megismertem az anyakönyvvezetőt, majd vártunk. Nem sokkal később meg is jelent. Alig kaptam levegőt, teljesen elbűvölt, káprázatosan szép volt. Pontosan olyan tökéletes, mint mindig. A Nő, aki megváltoztatta az életemet még gyerekként most az enyém lesz… örökre.

Egymás kezét fogva hallgattuk a szertartást, ami angolul zajlott. Nem volt hosszú, de pont megfelelő nekünk. Rövid eskütétel után gyűrűt cseréltünk, majd aláírtuk az anyakönyvet és megcsókolhattam először úgy, mint Mrs. Räikkönen.

-Elképesztően gyönyörű ma este, Mrs. Räikkönen- öleltem magamhoz, mialatt még tovább vezettem a parton.

-Maga is remekül fest, Mr. Räikkönen- pillantott rám mosolyogva.

-Azt terveztem, hogy az éjjelt kinn töltenénk a szabadban- fordítottam magam felé. – Van egy barlang, a szállodához tartozik, ki lehet bérelni romantikus estékhez. Én ezt megtettem.

-Mesebeli- súgta nekem.

Csak álltam mellette és figyeltem. Tátott szájjal járatta végig a pillantását a helyen, amit ide varázsoltattam, csakis neki. Megérdemelte a gyertyákat, a pezsgőt, a romantikát, hogy minden álomszerű legyen. El akartam bűvölni már most, hogy soha többé ne kelljen felébrednie.

A következő órák teljesen összefolytak. A csókok, ölelések, szavak melódiája kusza színkavalkádként vett körbe mindkettőnket. Nem győztem biztosítani a szerelmemről, hogy nem érdekel a múlt és mindig együtt leszünk. Tudtam, hogy miképpen is kell vele viselkednem, nem léptem át a határokat, amiket maga köré húzott, amíg nem engedte.

Lassan és óvatosan vezettem azon a bizonyos nekünk kijelölt úton. Mióta újra velünk volt, most először láttam teljes, meztelen valójában, de nem tudott eltántorítani az sem, hogy még vannak a testén hegek és foltok. Igyekeztem úgy kényeztetni, hogy tudja, nekem nem kell más és csak az számít, hogy ő boldog legyen.

-Istenem!- sóhajtott fel, amikor a testünk egyesült.

-Hiányoztál- súgtam a fülébe és lassan megmozdultam.

Minden mozdulat, minden sóhaj, minden szívdobbanás eggyé vált azokban a pillanatokban. Nem létezett a világ, nem volt senki és semmi, csak mi ketten, egyként. Úgy, ahogyan mindig is vágytunk rá. Két lélek, amelyek egyszer elszakadtak egymástól, most újra megtalálták a másikat. És nem szándékoznak szétválni soha többé.