Somewhere I belong

Sziasztok! Örülök, hogy voltatok, akik reagáltatok arra, hogy újra kinyitottam a blogot. Itt reagálnék egy kommentre, ami a történetekkel kapcsolatos: bárki, aki szeretné őket, és nem akar azzal időzni, hogy minden egyes részt lementsen magának, írjon bátran itt (e-mail címmel), e-mailt, vagy Facebookon és elküldöm a kiválasztott történet(ek)et. :) A 7 komment marad!

FIGHT WITH YOUR SECOND HALF

Hiába haragudtam a bátyámra, féltem, hogy mi lesz, amikor találkozunk. Tommi próbált megnyugtatni, de az is zaklatottá tett, hogy egy teljesen idegen országban vagyok. Ő volt az egyetlen kapaszkodóm, a biztos támaszom, aki hajlandó szembeszállni Sebastiannal is, ha úgy hozza az élet. Most is hagyta, hogy a kezét szorongassam, úgy is, hogy ezzel akár fájdalmat is okozhatok neki.

-Már nagyon vár téged- súgta a finn, amint túlestünk a reptéri vizsgálatokon.

-Itt van?- kérdeztem rá. – Azt hittem, hogy taxival megyünk.

-Ragaszkodott ahhoz, hogy veled legyen minél hamarabb- magyarázta. – Ne aggódj, végig melletted leszek, és ha kell, alapos fejmosásban részesítem. És Hanna is vele van, ő meg támogat titeket.

-Nikki!- hallottam meg Seb sóhaját. – Annyira hiányoztál!- ölelt meg, de egy nagyon rövid pillanat után eltoltam magamtól.

Hanna is üdvözölt, majd kocsiba ültünk és elmentünk a hotelbe, ahol a szállásunk volt. Nem szóltam egy szót sem senkihez. A szobám néma csendje és nyugalma megváltás volt a feszült hallgatás után. Én Svájcban elmondtam neki a legnagyobb titkom és az volt a válasza, hogy eltiltott a boldogságtól. Ezek után nem gondoltam, hogy nekem kellene először beszélni vele. Ugyanaz a büszkeség tartott vissza, ami őt meggátolta abban, hogy mellettem és Kimi mellett tegye le a voksát.

Így is, a kedvéért egyenesen Londonig jöttem és nem mondtam igazat a szüleinknek sem. Most Ő következett. Abban is reménykedtem, hogy Tommi nyomatékosan közölte Hannával, hogy nem akarom azt hallani a bátyámtól, hogy csakis miatta hajlandó elviselni minket. Arra vágytam, hogy a saját akaratából, az egyéni döntéséből következzen, hogy a kapcsolatom boldog véget ér. Fontos volt a véleménye és ezt említenem sem kellett, tudta magától is.

A kopogásra ijedt gyermekként rezzentem össze, de rendbe tettem a vonásaim és kinyitottam az ajtót.

-Bemehetek?- kérdezte halkan és bűntudatosan Sebastian.

-Hiszen neked mindent szabad!- vágtam rá. Ebbe az egy mondatomba belesűrítettem minden fájdalmam és keserűségem.

-Önző és szemét alak vagyok, tudom- sóhajtott fel, mikor leültem az ágyra.

-Ne várd, hogy megcáfoljam- ingattam a fejem a percekig tartó csendre. – Jelen pillanatban és helyzetben ezzel tökéletesen egyet kell értenem.

-Sajnálom!- nyögött fel vehemensen. – A szememre vethetsz bármit, de tudnod kell, hogy nem véletlenül féltelek ennyire. Én ismerlek, pontosan tudom, hogy mivel jár együtt élni veled. Nekem születésünk óta természetes úgymond, hogy nem látsz, tudom kezelni. De aki soha nem találkozott korábban ezzel a dologgal, nincs benne évek óta, elronthatja. Nem akarom, hogy fájdalmat okozzanak neked, érted? Nem akarom, hogy a szerelem miatt kelljen szenvedned.

-De most is szenvedek!- szóltam közbe halkan.

-Hogyan hozzam a tudomásodra, hogy mennyire rettegek?- fogta meg a kezeimet, majd az arcára fektette. – Attól félek, hogy elveszítelek, és ha baj lesz, már nem nekem szólsz, már nem én leszek, aki tudja az összes titkodat.

-Ikrek vagyunk- súgtam kissé elgyengülve, mialatt az ujjaim végigfuttattam a vonásain. – Soha, senki nem fogja tudni elvenni a helyed a szívemben. Nem lesz olyan, akiért feladom a kapcsolatunkat.

-Beleőrülök, hogy egy pasi van veled, legyen az Kimi vagy akárki más- motyogta.

-Őt ismered- keltem a finn védelmére. – Pontosan tudod, hogy milyen volt az élete előttem. Azzal is tisztában vagy, hogy mennyire őszinte és mennyire gondolja komolyan, amit mondott rólam. Kérlek, gondold át!

-Meg fog sebezni- suttogta. El akartam húzni a kezem, de ráfektette a sajátját.

-Mindenki meg tud sebezni- cirógattam a hüvelykujjammal az arcát. – Még te is, Seb.

-Nem akarok neked fájdalmat okozni- rázta meg a fejét.

-Most mégis ezt teszed- húztam ki a kezemet a tenyere alól. – Eltiltod tőlem azt az embert, akivel talán boldog lehetnék a jövőben. Nem tudhatod, hogy mi van megírva a sorsunkban. Mi van akkor, ha nekem az van, hogy vele alapítok családot?

-A te világodban olyan egyszerű minden- válaszolta. – De Nikki, én ismerem a valóságot.

-Én is megismerném, ha hagynátok- álltam fel. – És jelen pillanatban mellette akarom megismerni. Szükségem van rá, érted?

-Nikki, kérlek, gondold át!- kapott a karom után és maga felé fordított.

-Nem!- álltam a sarkamra. – Eddig mindenben követtelek, igazat adtam, fejet hajtottam a kéréseid előtt. Most nem fogok. Meg kell értened engem.

-Kicsim…- próbálkozott elgyötört hangon.

-Egyedül szeretnék lenni. Megtennéd, hogy magamra hagysz?- húztam el a kezem és hátat fordítottam neki, jelezvén, hogy részemről a téma lezárva.

Love from the past

Legyen, kaptok egy utolsó utáni esélyt. Minden rész után 7 kommentnek kell lennie minimum, hogy bármit hozzak olvasásra. És ezek lehetőség szerint többek legyenek néhány alap sablon kifejezésnél. Ennyi, nem több a kérésem.

24. rész 

(Marko szemszöge)

Lassítanom kell. A három klub még pont le tudja fedni a dolgaimat, de ha még több üzletet kötök, a sikkasztás és a drogkereskedelem is bedőlhet, az pedig azonnali halál nekem és az egész bandának. Ennyiben kell hagynom mindent, és inkább arra koncentrálni, ami még fontos. Például a házasság és a családalapítás.

Alig vártam, hogy kiengedjenek évekkel ezelőtt. Gyűlöltem azt a féreg autóversenyzőt. Ha nincs, akkor nem veszi el a nőmet. Akkor nem kellett volna neki bebizonyítanom, hogy az enyém, nem kerültem volna nevelőintézetbe, majd börtönbe, nem találkoztam volna a kábítószerrel, nem építettem volna ki egy birodalmat és nem zsarolással kellett volna visszaédesgetnem magamhoz Milát. Bármelyik nőt megkaphattam volna, ezzel pedig tisztában is voltam. Azonban nekem csak ő kellett.

Akárhányszor csak eszembe jut, megkívánom és képes lennék napokon keresztül hódolni a testi kapcsolatoknak. De mivel nem hagyom, hogy akárcsak egy pillanatra is kapcsolatba kerüljön az alvilággal, kénytelen vagyok néhány valódi utcalányt is a közelben tartani. Soha nem tenném ki annak, hogy veszélyben forogjon az élete az ügyeim miatt, míg ezek a cafkák pont annyit érnek, amire használom őket.

Alig értem haza a péntek éjszakai tárgyalásaimról, az egyik testőröm jelezte, hogy Jansen beszélni akar velem. Nagyon reméltem, hogy semmi baja nem esett Milanának, mert ha mégis, biztos lehet benne, hogy saját kezűleg juttatom a másvilágra. Az órára pillantva láttam, hogy még csak hajnal 5 múlt, és ez a nagy szerencséje. Még ebben a házban sem maradhatott egyedül a királynőm, amikor ébren van.

-Mit akarsz?- mentem be a dolgozószobámba.

-Elnézést, hogy zavarom, uram, de a kisasszonyról lenne szó- felelte halkan.

-Mi van vele?- álltam meg az asztalom mögött és a leggyilkosabb tekintetemmel néztem a testőrre.

-Adnia kellene neki egy kis szabadságot- jegyezte meg.

-Mi közöd ahhoz, hogy mit csinálok a feleségemmel?- csattantam fel.

-Nem akarok beleszólni a dolgaiba, uram!- védekezett azonnal. Ugyanolyan gyáván tette ezt, mint már annyiszor. Ha beszélnie kellett, akkor mindentől félt. - Azt vettem észre a kisasszonyon, hogy egyre kedvtelenebb, nem csinál semmit, mintha sápadt is lenne, és egyedül gubbaszt egész nap. Engedje meg neki, hogy elmenjen vásárolni vagy szépségszalonba, esetleg mutassa be néhány hozzá hasonló előkelő feleségnek.

-Szerinted nem bánok elég jól vele?- szűkítettem össze a szemeimet. Az egyik kezem már a fiók fogantyúján volt, ahol a fegyvert tartottam.

-Remekül bánik vele, de a nők szeszélyesek- sóhajtott fel. - Ha megadja neki ezeket, biztos, hogy hamarabb lesz olyan kezes bárány, amilyenre szüksége van.

-Tűnj el!- intettem az ajtó felé.

Amint egyedül maradtam, végigfuttattam azt, amit mondott. Ha belegondolok, egy pillanatig sem tesz nekem rosszat, ha egy kisebb vagyont költök a nőmre. Nekem is csak jó lehet, ha bevásárol mondjuk mini ruhákból és csipkés fehérneműből. Szinte látom is magam előtt, ahogyan elém lejt egy nagyon kihívó szettben és utána együtt hódolunk a testi szerelem oltárán.

Már a gondolattól is teljesen felizgultam. Ilyenkor még nem kelthettem fel őt, hogy megmutassam neki, ki is az igazi férfi. Már alternatíva után kellett néznem. Kimentem a konyhába, ahol már ilyenkor is ott pakolászott Laia, az egyik szobalány. Friss hús volt, az utcán szedtem össze, a pénzért bármit megtett. Na meg azért, hogy néhányszor jól helyben hagyják.

-Milyen korán keltél, galambom!- léptem mögé és a kis szoknyáját már tűrtem is fel.

-Minden reggel felkeltem, mert reméltem, hogy a kisasszony érkezte után azért még eszébe fogok jutni az úrnak- válaszolta és hagyta, hogy a pult szélének nyomjam.

-Jó kislány!- bontottam ki a nadrágszíjam, amíg a nyakát csókolgattam.

Megkapaszkodott bennem és felnyögött. Tudtam, hogy csak nekem teszi szét a két kecses lábát bárhol és bármikor. Ezt pedig ki is használtam. Amint minden akadálytól megszabadultam, azonnal elmerültem benne. Felsikított és előre borult a pultra. Teljesen ki volt szolgáltatva nekem, ez pedig csak még jobban izgatott. Keményen dolgoztam benne, azonban egy dolog volt csak, ami hibádzott. Végig Milára gondoltam.

*****

(Jansen szemszöge)

Úgy láttam, hogy már maga a tény, hogy nem a kastélyban kell lennie, jót tett Milanának. Eddig egyszer láttam mosolyogni, amikor a lányával készült cikket olvasta. Most is volt egy mosoly az arcán, annak a régebbinek csak az árnyéka, de legalább egy kicsit kitört a mindennapok magányából.

-Semmi kedvem vásárolni- morogta az orra alatt.

-Egy-két dolgot muszáj lesz vennie- válaszoltam neki. - Majd azt mondja, hogy a többit nem találta elég tökéletesnek.

-Oké, vásárolok- torpant meg és felém fordult. - De akkor végre elmeséled nekem, hogyan is kerültél te ide?

-Nem éppen egy vidám történet- fintorogtam.

-Engem attól még érdekel- nézett rám kérlelő tekintettel.

-Legyen- irányítottam az egyik kávézó felé. Vettem két kávét, azokkal indultunk sétálni.

-Akkor beleegyeztél, de meg sem fogsz szólalni?- lökte meg a vállam, ezzel kizökkentve a merengésemből.

-Apám katona volt, anyám ápolónő. Ketten voltunk testvérek: én és az öcsém, Darren- kezdtem bele. - Ő egyetemre ment, építészmérnöknek tanult, én rendőrnek. A szüleink nagyon büszkék voltak, de azt már nem érhették meg, hogy végezzünk.

-Sajnálom!- érintette meg a karom. Soha nem kaptam még ennyire őszinte gesztust nőtől.

-Darren nem tudta feldolgozni- ráztam a fejem. - Egyre rosszabb társaságba került és mire nekem feltűnt, ő már függő volt. Először próbáltam lebeszélni, de nem ment. Aztán taktikát váltottam és megkértem, hogy szervezzen be. A kedvéért feladtam az összes elvem és piszkos zsaru lettem. Akkor ismertem meg Marko-t. Az ő csapata volt az ellátó.

-És amint megtudta, hogy rendőr voltál, kellettél neki- szólt közbe. Nem kérdezte, kijelentette. Pontosan tudta, hogy milyen férfival van dolga.

-Gyorsan haladtam feljebb a ranglétrán, mialatt az öcsémet akartam menteni és közben jelentettem a felettesemnek titkosan. Aztán megjelent néhány éve az a két mexikói- álltam meg. Éreztem, hogy a düh megint szétárad bennem. - Anyagot hoztak. Megvizsgálták, tiszta volt. Jól keresett vele a csapat. Csakhogy egy általuk még nem ismert adalék is volt benne. Darren pedig allergiás volt rá. Amikor görcsrohama lett, engem eltüntettek a közeléből. Marko beadta neki az aranylövést.

-Istenem!- kapta a szája elé a kezét a nő.

-Meg akartam ölni. Hónapokig terveztem, hogy megbosszulom a testvéremet.

-De nem tetted- fektette a kezét az enyémre.

-Nem- pillantottam rá. - Mert megtudtam, hogy téged akar minden áron. Azóta azért élek és azért vagyok vele, hogy neked ne eshessen bajod.

-Egyszer meghálálom, ebben biztos lehetsz!- szorította meg a karom és kaptam egy szívből jövő mosolyt. - Gyere, menjünk vásárolni!

-Jobb programunk is lehetne- fintorogtam.

-Majd legközelebb szépségszalonba megyünk és befizetlek egy masszázsra valami csinos masszőrlányhoz- nevetett, majd belépett az egyik legelőkelőbb divatüzlet ajtaján. Csak megráztam a fejem, majd követtem. Újra a zord és marcona testőr voltam, de már azzal a tudattal, hogy van valaki, akire számíthatok.

*****

(Sebastian szemszöge)

Habár Jasmine szerint hülyeség, amire készülök, elhatároztam, hogy leüvöltöm Kimi fejét. Miláról 6 hete annyi hírünk van, hogy írt egy kommentet Kaisa cikke alá, valamint azt tudjuk, hogy valamerre Hollandiában kell keresni. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért nincs most is ott és keresi a nőt, akinek a családját köszönheti.

-Helló, Seba!- masírozott be, majd levágta magát az egyik fotelbe.

-Hogy a fenében tudsz ennyire higgadt lenni?- csattantam fel idegesen.

-Miért is kellene idegesnek lennem?- pislogott rám. - A 6. helyről indulok, te vagy előttem, majd töröd az utat.

-Nem a futamról beszélek!- legyintettem és komolyan elgondolkoztam, hogy miért nem ittam valami alkoholt a beszélgetés előtt.

-Akkor halvány lila gőzöm sincs, hogy miről karattyolsz, kölyök!- rántotta meg a vállát.

-Nem? Ötleted sincs?- kérdeztem és egyre jobban ment fel bennem a pumpa. - Mila egy pillanatig sem fontos neked?

-Őt hagyd ki ebből!- sötétült el a tekintete.

-Nem hagyom!- maradtam határozott. - A barátom és ahogy látom, téged kicsit sem érdekel, hogy hol van és mi van vele.

- Igen? Így gondolod?- emelkedett fel. - Akkor hagy avassalak be! Soha, érted? SOHA nem volt még senki, aki ennyire megalázott volna engem, főleg nem egy olyan dologgal, ami ennyire fontos. Szóval a közelembe se gyere! És a lányomat is elfelejtheted örökre!

Sarkon fordult és kitrappolt a szobából. Csak pislogni tudtam utána. Talán nem volt igazam? Talán csak nem akart minket is bajba keverni? Ugyanúgy titokban akart csinálni mindent, ahogyan Mila tette, amikor elment? A fenébe is!

- Seb? Minden rendben?- lépett be Jasmine. - Kimi úgy rohant el, mint akit üldöznek.

- Elszúrtam- sóhajtottam fel és felé nyújtottam a kezem. Hozzám sétált és az ölembe ült. – Azt hiszem, hogy olyan dologgal vádoltam, ami nem igaz.

- Szeretnéd, hogy megpróbáljak beszélni vele? Talán hajlandó lenne elmondani, hogy mi is történik velük- ölelte át a vállam.

- Kérlek, ne haragudj rá, ha esetleg mégis elküld és elutasít, jó?- fűztem az ujjaimat a hajába. – Lehet, hogy téged is büntet majd az én apró semmiségem miatt.

- Szeretlek! – súgta a fülembe és megcsókolt.

- Jobban, mint azt el tudod képzelni- vallottam neki.

Vele mászkáltam, mindenhová elkísértem, amíg a szobában volt. Előre féltem, nem akartam, hogy a barátnőmet miattam bárki bántsa. Tudtam, hogy az én hibám az egész, ezért is akartam vele menni, de nem engedte. Így csak ültem és néztem, ahogy még egyszer megigazította a haját, majd nyomott egy csókot a számra. A gyomrom teljesen összezsugorodott, amikor becsukódott mögötte az ajtó. Bűntudatom volt, amiért ilyen helyzetbe hoztam azokat, akik annyira fontosak nekem ebben a közegben.

A minibárhoz sétáltam, kinyitottam az ajtaját és kivettem a vodkát. Befolyásolta az alkoholfogyasztási szokásaimat, hogy körülöttem sok volt a finn. Kitöltöttem egy felest, majd azonnal le is húztam. Megráztam magam, ahogy az alkohol végigmarta a torkomat. Felsóhajtottam, majd még egy adagot öntöttem magamnak. Utána is megtettem volna, hogy folytatom, de a másnapi futam és a tudat, hogy a barátnőmet nem részegen kellene várnom, tökéletesen meggátolt ebben. Visszapakoltam mindent a helyére, majd elmentem ajtót nyitni, mert valaki kopogott.

- Szia, Seb!- mosolygott rám Kaisa, majd bemasírozott mellettem.

- Hogy kerülsz ide?- érdeklődtem tőle a tudattal, hogy az apja eltiltott.

- Jasmine mondta, hogy amíg beszél apuval, nézzelek meg- huppant le a kanapéra. – Te mit ittál és miért is?

- Honnan veszed?- ültem le én is mellé.

- Elmentem melletted, éreztem a leheletedből- rántotta meg a vállát. – De ez nem számonkérés, csak kíváncsi vagyok.

- Apáddal összevesztünk és olyan dolgokat mondtam neki, amit nagyon nem kellett volna- fintorogtam. – És azért lepett meg, hogy itt vagy, mert elviekben eltiltott tőlem.

- Jazzy nem kérdezte, hogy apu mit akar- rántotta meg a vállát. – Én meg nem hagytam, hogy tiltakozhasson.

- Ne most legyél dacos kamasz, jó?- kértem tőle. – Jobban megviseli Mila hiánya, mint ahogyan mutatja neked.

- Tudom és nagyon figyelek rá- bólogatott. – Te tudtad, hogy összejöttek?

- Ők ketten?- csodálkoztam.

- Igen- vigyorgott rám. – Ő mondta el. Nem hiszem el, hogy nem vettük észre.

- Nagyon védték egymást és pontosan tudták, hogy mit nem csinálhatnak- mosolyogtam rá. Ez egy jó hír volt, örültem neki még úgy is, hogy nem volt itt mindenki.

- Sebi, álmos vagyok!- mászott közelebb hozzám és a vállamra hajtotta a fejét.

- Akkor gyere, zuhanyozz le, utána meg adok neked egy pólót, amiben alhatsz, jó?- simogattam meg a fejét.

- Nem baj?- kérdezte kissé laposakat pislogva.

- Te soha nem tudsz bajt okozni- súgtam neki.

Bementünk a hálóba, majd odaadtam neki az egyik pólómat, valamint egy tiszta törölközőt. Betereltem a fürdőbe, hogy zuhanyozzon, addig én elrendeztem a dolgaimat másnapra. Mire Kaisa kikerült, már alig állt a lábán, tényleg el volt fáradva. Vitatkoztunk néhány pillanatig, hogy alhat-e az ágyon – mert nem akarta elvenni a helyet tőlem és Jazz-től – de én nyertem és álomra hajtotta a fejét. Én is lezuhanyoztam, és habár szándékomban volt megvárni a szerelmemet, de végül én is álomföldre kerültem.

Love from the past

23. rész

(Mila szemszöge)

Órák óta ültem ugyanabban a páholyban, míg a körülöttem lévő emberek állandóan cserélődtek. Habár megtehettem volna szinte bármit, inkább maradtam a jó kislány, mivel eddig ez úgy tűnt, hogy bejön. A második pohár italomat ittam és még azt is ki tudtam járni, hogy véletlenül se kerülhessen bele semmiféle bódítószer. Így józanon tudtam szemlélni a környezetemet.

Marko persze mindenki előtt felvágott velem. A ruhám rettentően rövid volt, szinte mindent megmutatott belőlem és a férfiak mindenféle titkolózás nélkül bámultak meg engem. Mivel több olyan lány is volt itt, akik bármire kaphatóak voltak, néhányan bepróbálkoztak, de el is lettek küldve melegebb éghajlatra. Tabu voltam, minden egyes emberi egyed számára.

Jansen volt, aki végig mellettem állt és figyelt engem. Néha intéztem felé egy kérdést, amire válaszolt, persze csak akkor, ha hallott. Szívesen beszélgettem volna vele, de a „kedves leendő férjem” odafigyelt arra, hogy ne nagyon kommunikáljak vele. Inkább csendben maradt ezért. Szerencsém volt vele, örültem, hogy őt kaptam meg magamnak.

-Újabb trófea, nagyember?- jelent meg előttünk néhány férfi. Mind finn, legalábbis úgy tűnt és a megszólalásukban sem hallottam semmilyen akcentust.

-Nem trófea- mordult Marko és mindenkivel kezet fogott, és egyesével bemutatta őket. Majd jöhetett a meglepetés mindkét oldal részéről. - És ő Tommi Pärmäkoski, az unokahúgom újdonsült edzője és régebbi hokistársam.

-Helló- köszöntem és el sem akartam hinni, hogy ismerős van mellettem.

Leültek a körünkbe, fogytak az italok és egyre oldottabb lett a hangulat. A pasik főleg nőkről és sportról beszélgettek. Én pedig igyekeztem szuggerálni Tommit, aki eléggé gyakran nézett rám. Beszélni akartam vele, üzenni az otthoniaknak, tenni valamit, hogy tudják, jól vagyok. Akkor ijedtem meg, amikor mocorogni kezdtek körülöttem.

-Cicám, el kell mennem tárgyalni- húzott fel álló helyzetbe azonnal. - Viszem a fiúkat is.

-És megmondanád, hogy én addig mit csinálok?- kérdeztem vissza, mert teljesen eluntam magam.

-Majd én szórakoztatom a kisasszonyt, ha engedi- biccentett Tommi felém.

-Remek!- intett felém fogva tartóm, majd el is indult. Mi is felkeltünk és a tánctér felé vettük az irányt. Elkerekedett a szemem, amikor éreztem, hogy a keze a fenekemre csúszik. - Pärmäkoski!- hallottuk meg a szigorú hangot. Tommi hátrafordult. - Ő érinthetetlen, érted?

-Persze- biccentett és a keze megint a derekamon volt.

Táncolni kezdtünk a zene nem létező ritmusára, egészen addig, amíg el nem tűntek az egyik ajtó mögött. Amikor ez megtörtént, a finn a karjai közé vont és szorosan átölelt. El sem akartam hinni, hogy valaki olyan van mellettem, akitől nem kell félnem. Szorosan kapaszkodtam belé, attól féltem, hogy ha a pillanat megszakad, akkor mindennek vége.

-Hogy kerülsz ide?- simogattam meg az arcát.

-Hosszú történet. A lényege, hogy volt egy idő, amikor együtt hokiztunk és egy évben kétszer meg kell jelennem valamelyik buliján, ha nem akarom, hogy baj legyen- hadarta. - Mikor hallottam, hogy megint bulit tart, tudtam, hogy jövök, mert reméltem, hogy látlak.

-Olyan jó, hogy itt vagy!- bújtam hozzá. Szorosan átölelt, tartott a karjaiban, hogy érezzem, biztonságban vagyok.

-Elnézést!- lépett mellénk Jansen. - Nem akarok semmit megzavarni, de félek, hogy a többi testőr megszólja a viselkedését.

-De nem csináltam semmit!- háborodtam fel.

-Hallotta, Ön érinthetetlen- jegyezte meg nekem. - Én nem szólok semmiért, nem tisztem megítélni a tetteit, főleg nem abban a tudatban, hogy a főnök mit tesz Önnel. De a többiek nagyon szeretnének előkelőbb pozícióba kerülni. Bármi áron.

-Értem- bólintottam és távolabb léptem a férfitől. - De ugye mellettem maradsz?

-Ez nem is volt kérdés- tette a derekamra a kezét Tommi és a pult felé irányított. - Kérünk egy-egy italt és beszélgetünk itt, egymással.

-Rendben- foglaltam helyet az egyik széken.

Mesélt nekem Kimiékről, arról, hogy mennyire megviselte őket a távozásom. Nekem is sajgott a szívem, főleg most, hogy tudtam, szükségük lenne rám. Megkértem, hogy mondja el nekik, jól vagyok, és ott leszek Londonban, történjen bármi. Minden aprócska morzsa, amit a családomról kaptam, az életet és a túlélést jelentette nekem. És biztos voltam benne, hogy nekik is sokat fog jelenteni, amit tudhatnak rólam.

-Van egy cikk neten a lányodról- mosolyodott el a finn.

-Megadod a címet, ahol el tudom olvasni?- kértem és magamhoz intettem Jansent.

-Persze- nyújtotta a kezét és a testőröm telefonjába beleírta a címet. - Ha lesz lehetőséged, jelezz neki, jó?

-Valahogyan megteszem- bólintottam rá.

-Édes cicám!- hallottuk meg Marko hangját, majd egy pillanat múlva már ott is állt mellettünk.

-Hogy ment?- próbáltam egy mosolyt megereszteni, de inkább vicsor lett.

-Remekül- rántott fel a székről, majd megcsókolt. - Jól szórakoztál?

-Igen- válaszoltam és igyekeztem visszafojtani a sziszegést, amit az okozott, hogy a fenekemet markolta. - Elég humoros férfira bíztál rá.

-Uram!- jött oda az egyik testőre. -  Azt hiszem, hogy a barátja nem teljesen tartotta be a kérését.

-Miről beszélsz?- fordult felé dühösen, majd a tekintetét Tommi és köztem járatta.

-Kérlek! Neki hiszel vagy nekem?- kérdeztem vissza idegesen.

-Jansen!- szólt a mellém kirendelt testőrnek.

-Uram!- biccentett mellettünk állva.

-Megmondtam, hogy Mila érinthetetlen- szorított jobban magához.

-Természetesen- válaszolta a testőröm. - Fogalmam sincs, hogy Aron mit mondott Önnek, de a kisasszonyhoz senki sem közeledett olyan módon, mint potenciális szabad nő. Tiszteletben tartották azt, hogy már foglalt.

-Látod? Az égvilágon semmi nem történt- szólaltam meg én is sértetten.

-Menjünk!- fordított hátat mindenkinek Marko és elindult kifelé. Vetettem még egy pillantást Tommira, majd távoztam én is.

Otthon persze nem maradhatott el az „ünneplés”. Igyekeztem végig a családomra gondolni, amíg a testemet használta. Csak feküdtem alatta és hagytam, hogy ő élvezze. Utána lefeküdt mellém és el is aludt. Én szinte a fél éjjelt ébren töltöttem és alig bírtam kivárni, hogy egyedül lehessek, és valahol megnézhessem azt a cikket a lányomról. Ez volt az egyetlen dolog, amiért tudtam, hogy érdemes élnem. A kislányom jelentett mindent.

Reggel együtt reggeliztem vele és kedélyesen bólogattam, amikor arról faggatott, hogy jól éreztem-e magam és jó volt-e nekem az éjjel. Undorodtam magamtól és attól, amit tettem, de úgy láttam, hogy ezzel menthetem meg őket. Amint egyedül maradtam, Jansennel a nyomomban bevonultam a szobámba, ahol a testőr gépén gépeltem be a címet és nyitottam meg a cikket.

„ARANYLÁNY AZ OLIMPIÁN!

A mindösszesen 14 éves úszólány, Kaisa Seppälä-Räikkönen élete első interjújára másodpercre pontosan érkezett, de ezen talán meg sem kellene lepődnünk. Sok, nála idősebb úszót is komolyabb erőkifejtés nélkül győz le a vízben, korosztályában meg sem közelíthetik, ezért is nevezik őt az új aranylánynak. Szülei kérésére az egész interjú alatt mellette volt a világ-, olimpiai és Európa-bajnok keresztanyja, Hanna-Maria Seppälä.

-14 évesen kijutottál a londoni olimpiára, ahol ugyanazokban a számokban indulsz, mint keresztanyád. Mire gondoltál, amikor ez kiderült?

KSR: Csak arra tudtam gondolni, hogy mehetek Londonba és nem csak nézőként. Talán nem is lehettem volna boldogabb.

-Korábban már rengetegen szerettek volna interjút készíteni veled, de a szüleid eddig nem engedték neked. Azzal indokolták, hogy szeretnék, ha normális életed lenne. Az volt?

KSR: Semmiben sem volt más életem, mint a korombeli fiataloknak. Suliba jártam, edzésekre, délután házit írtam vagy tanultam a dolgozatokra. Persze, mióta kijutottam, ez megváltozott. Szinte állandóan a medencében vagyok vagy a konditeremben, hogy az állóképességem is rendben legyen.

-Mit gondolsz, mennyit fogsz javulni még Londonig?

KSR: Erről kérdezd az edzőimet. Ők jobban meg tudják mondani. Nekem a fő célom, hogy életem legjobbját ússzam és mindent megteszek, hogy ez sikerüljön.

-A szüleidről semmit nem tudunk, most sem ők kísértek el. Mondanál nekünk valamit róluk?

KSR: Édesapám sokat utazik a munkája miatt, egy ideje mi is megyünk vele. Anyu újságíró, rengeteget dolgozik. Büszke vagyok, hogy az ő lányuk lehetek.

-Ki a példaképed?

KSR: A szüleimre nagyon felnézek, de ha az úszásról beszélünk, akkor nem tudok mást mondani, mint a keresztanyámat.

-És más sportban? Esetleg van, amit nagyon szeretsz?

KSR: Mindent szeretek, ahol szurkolhatok a nemzetünknek. Nemrég láttam a tévében egy kézilabda meccset, az is igazán tetszett. És ki nem hagyhatom az autósportokat, azok a kedvenceim. És talán mondanom sem kell, hogy Kimi Räikkönen az abszolút favoritom.

-Szóba hoztad őt, de semmiképpen sem maradhatott volna kinn. Már rengetegen kérdezték, ebben biztos vagyok, ezért bocsáss meg, hogy én is beállok ebbe a sorba. Mi köt téged Kimi Räikkönenhez?

KSR: A vezetékneve hasonlít az enyémhez. Távoli rokonok lehetünk, habár nem tudok róla. Ha kiderítette valaki, nekem is megmondhatja.

-Ha üzenhetnél neki valamit, mi lenne az?

KSR: Ne adja fel, mert tudom, hogy ő a világ egyik legjobb pilótája. És gratulálok, amiért ilyen remekül sikerült a visszatérése.

-Köszönöm, hogy eljöttél hozzánk és válaszoltál a kérdéseinkre! Sok sikert a londoni szereplésedhez és a jövődhöz!

Bruno Siskalinen”

(Kaisa szemszöge)

Végigolvasva a cikk nem is lett rossz. Apu ragaszkodott ahhoz, hogy ne egy ismeretlen készítse az interjút, hanem valaki, akit ismerünk mindketten. Most Bruno az, aki átvette anyu helyét az utazásban és jött velünk. Ehhez is apa kellett, mert küldtek volna valami ismeretlent, akit soha nem engedne a közelembe, ebben teljesen biztos vagyok. Rákattintottam a kommentekre és elkezdtem őket olvasni. Voltak néhányan, akik szerint túl fiatal vagyok, hogy olimpiára menjek, de nem foglalkoztam velük. Megtanultam nem odafigyelni erre. A többi mind bátorító volt.

„névtelen felhasználó

Büszkék lehetünk, hogy ilyen úszóink vannak. Főleg, hogy az utánpótlás korosztály ilyen eredményeket érhet el. Ennek a lánynak fogok a legjobban szurkolni az olimpia alatt. Hajrá, Babóca, képes vagy rá!”

-Apuuuuu!- sikítottam, miközben felugrottam az ágyról.

-Mi a baj?- rohant be az ajtót kivágva.

-Ez... ez anya!- mutogattam a képernyőre.

-Honnan gondolod?- kapta el a karom és fordított maga felé.

-Csak ő hív Babócának. És mindig így mondja verseny előtt- hadartam. - Apa, tudom, hogy ez csak ő lehetett.

-De ha írt neked, akkor ez azt jelentheti, hogy rendben van?- kérdezte bizonytalanul.

Mintha felcserélődtek volna a szerepek közöttünk, én lennék a felnőtt, ő a gyerek. Nem feleltem, mert bennem is ugyanaz a kétely játszott. Igyekeztem nem foglalkozni vele, csak arra a szívemet beborító érzésre tudtam gondolni, ami azt súgta, az anyukám jól van és ezzel nekem jelzett. Apa nyakába borultam és el sem engedtem, amíg nem tolt arrébb, mert csengett a telefonja.

-Igen?- vette fel, de a tekintetét végig az arcomra függesztette. Sokáig hallgatott és egyre döbbentebb lett. - Ezt el sem hiszem. Tényleg jól van és ezt mondta neked?- hadarta. Újabb percig burkolózott teljes némaságba. - Hálám üldözni fog, Tommi! Örökké!

-Mi történt?- faggattam, amint kinyomta a készüléket.

-Igazad van, tényleg édesanyád üzent neked- ült az ágyamra.

-Honnan tudod, apu? Mit mondott neked Tommi?- rángattam meg a karját, hátha gyorsabban beszél.

-Találkozott vele Amszterdamban, ő mondta neki a cikket és ígértette meg vele, hogy jelez neked- mosolyodott el lustán. - Azt üzente, hogy ha hazajön, addig ölelget, amíg visítva nem menekülsz előle.

-Soha nem fog megtörténni- nevettem fel hangosan és boldogan, mialatt apám nyakába ugrottam.

Somewhere I belong

GUARDIAN ANGEL

Beszélgetések és viták nélkül utaztam haza másnap reggel. Nem akartam még egy percet ott tölteni, ahol a szívem meg akart szakadni. Tudtam, hogy nem lesz jobb otthon sem, de nem akartam, hogy a környezet, a tárgyak emlékeztessenek arra, amit veszítettem. 

Anya nagyon örült neki, hogy visszakapott engem. Szorosan magához ölelt és egész nap körülöttem sündörgött. Azt mondtam, hogy már nagyon hiányoztak, azért jöttem haza. Részben igaz volt, hiszen megszoktam, hogy velük vagyok. Fabian el sem mozdult a közelemből és amint nem voltak hallótávolságon belül a szüleink, már faggatott, hogy mi történt. Ismert engem, tudta, hogy nem vagyok jól. 

Amíg a pilóták, vagyis a bátyám és a remélhetőleg jövőbeli barátom Kanadában versenyeztek, addig engem otthon próbáltak kirángatni a letargikus hangulatomból. Próbálkoztam, komolyan, de sokszor nem ment. Vissza akartam kapni azt az életet, amit még a svájci látogatásom előtt élhettem. Akkor boldog voltam és nem tudtam komolyan, milyen kegyetlen is a világ. Ezzel szemben a szívem kettétört, az egyik a bátyámat féltette és rettegett attól a műtéttől, a másik vissza akarta kapni a boldog pillanatokat Kimivel. 

Telefonon is csak Hannával beszéltem, aki szerint elég puskaporos a hangulat. Kimi lépten-nyomon próbálta megbeszélni Sebastiannal, hogy mit is akar tőlem, miért is akar velem lenni és miért is okoz fájdalmat az, hogy nincs velem. De nem felejthetjük el Sebastian büszkeségét, ami nem engedte, hogy bárkinek a karjába engedjen. Valószínűleg nem élt a világon olyan férfi, aki mellett szerinte biztonságban élhettem volna rajta és a családunk férfi tagjain kívül. 

Valenciába is úgy mentek, hogy nem beszéltem egyikükkel sem. Kimit azért hanyagoltam, mert tudtam, hogy teljesen összetörök, ha hallom a hangját. És ez volt az egyetlen dolog, amit senkinek nem akartam hagyni. Meg akartam tartani azt a pici becsületemet, ami megmaradt ezután a kavalkád után. 

A futamnézésre Fabian szinte kirángatott a nappaliba, mert nem akartam menni. Ő meg kijelentette, hogy nélkülem nem nézi. Végül ő lett az erősebb és vele voltam végig. Kissé elkeseredtem, amikor Sebastian alatt egyszerűen megállt a kocsi, mert tudtam, hogy mennyit jelentett volna, ha nyerni tud újra. Persze, Kiminek örültem, de ismertem őt és tudtam, hogy nem annyira boldog ezzel a kapott második hellyel. Sokkal fontosabb lett volna neki, hogy küzdjön, és ne azért álljon a dobogón, mert megállt a kocsi a csapattársa és a barátja alatt is. 

Amint vége volt az interjúknak, újra bezárkóztam a saját kis kuckómba, ahová senki nem jött fel az elmúlt napokban. Csak találgatták, hogy mi is lehet a baj, de senki nem tudott semmi biztosat rólam. Én pedig nem beszéltem erről, ahogyan a Svájcban maradtak sem. Így a család tudatlanságra volt ítélve, ami egy idő után meghozta nekem a magányt és a fájó csendet. Szinte fojtogatott a levegőben izzó kétségbeesés, amit éreztem. De nem tudtam ellene tenni, mert ezt csak két ember tudta volna megszüntetni. És ők is csak együtt. 

Elbóbiskolhattam az ágyamon fekve, az emlékeim fájó tengerében, mert arra ébredtem, hogy valaki kopog az ajtómon. Megdörzsöltem a szemem és felkapcsoltam a kis éjjeli lámpát, hogy ne legyen annyira vaksötét. Elbotorkáltam az ajtómig és elfordítottam benne a kulcsot, de nem nyitottam ki. Vártam, hogy bejöjjön az a valaki. 

- Szia, Nikki!- szólalt meg egy régen hallott, de ismerős férfihang a túloldalon. - Bemehetek hozzád? 

- Tommi!- nyitottam ki az ajtót nagy lelkesedéssel és amint éreztem, hogy magához húz, a nyakába csimpaszkodtam. - Olyan jó, hogy itt vagy! 

- Te is hiányoztál!- nevetett és kicsit beljebb tolt, majd becsukta az ajtót. - És jöttem volna, csak kicsit később, ha nem kapok egy telefont. 

- Telefont?- engedtem el és vártam a folytatást. 

- Heikki hívott- kezdett bele. - A bátyád elmondta neki, hogy mi is történt vele és veletek. A betegségét és a kapcsolatodat. Nagyon összetörte, hogy nem beszélsz vele. 

- Ő tagadta meg tőlem a lehetőséget, hogy beszéljek- fontam össze a karjaimat a mellem alatt. 

- Tudom- simogatta meg az arcom. - Azonban 2 nap múlva műtik és nem így kellene odamennie. 

- Akkor most mégis mit kellene csinálnom?- csattant a hangom. - Menjek oda és tegyek úgy, mintha semmi nem történt volna? 

- Nem kérnélek erre, mert tudom, hogy nem engedi az őszinteséged, ahogyan neki sem- fogta meg a két karom oldalt és leültetett az ágyamra. - Felhívtam és legalább két órát beszéltem vele. Arra jutott, hogy beszélni szeretne veled. Tudni akarja, hogy mit is jelent neked Kimi és mit is vársz el ettől a kapcsolattól. Békülni szeretne, de úgy nehéz, ha nem tud veled kommunikálni. 

- És akkor most...?- tétováztam. 

- Megkért, hogy vigyelek el hozzá. Már beszéltem a szüleiddel, úgy tudják, hogy összevesztetek és én kísérlek el a bátyádhoz, hogy kibéküljetek. Ha úgy veszed, részben igaz is. Valójában egyenesen Londonba mennénk, hogy találkozzatok és teljesítsd, amit ígértél. Ugye, emlékszel?- cirógatta meg az arcom. 

- Vele leszek, amikor műtik- suttogtam és éreztem, hogy egy könnycsepp végigcsorog az arcomon. - Mehetünk! 

- Rendben, amint kész a csomagod, viszlek is!- ölelt újra szorosan. 

Amíg anya összepakolt nekem, el sem mozdultam a vendégünk mellől. Persze, mindenki körberajongta, hiszen nagyon hiányzott közülünk. 3 év hosszú idő és ők szinte együtt éltek Sebastiannal. Megtörtént nem egyszer, hogy a két fiúval együtt aludtam és hetekig szét sem lehetett minket szedni. Most Heikki volt itt, akit szintén szerettünk, de nem volt ugyanaz. Ő nem az a Tommi Pärmäkoski volt, aki tiszteletbeli Vettel lett. Most azonban mellettem volt újra és tudtam, hogy addig nem is hagy el, amíg nem látja, hogy minden rendben van. Beleértve engem és a magánéletemet is. Ha láttam volna, akkor biztos, hogy felnézek rá. Mert ő volt a mi őrangyalunk.