Love from the past

Azt hiszem, hogy gyönyörű versenyünk volt, nem? :D :D A kommenthatárt emelem, 11 kell a következő részhez... :$

7. rész

A hálóban voltam és próbáltam egy kicsit összepakolni, hiszen vendégem lesz ebben a néhány napban. Közben végig azon gondolkoztam, hogy miért nem mondta el nekem, ami odalent kiderült. Annyiszor lett volna rá alkalma és nagyon jól tudta, hogy mennyire szeretem a kis emlékeket, amik összekötnek minket. Fontos volt nekem, történhetett közöttünk bármi. Azt sem tagadtam soha, hogy egyszer kellene azt mondania, hogy újra velem akar lenni és gondolkodás nélkül belemennék a kapcsolatba újra.

-A második csókunk sokkal szebb pillanat- hallottam meg a halk hangját. Felé fordultam a kezemben néhány ruhával. - Az, hogy karácsonykor, hóesésben csókoltalak meg ajándékként, nekem is szebb pillanat. És nem akartam elrontani azt a boldogságot, amit neked jelentett az a pillanat.

-Veled minden pillanatom boldog volt- válaszoltam és bementem a fürdőbe, hogy a ruháimat belepakolhassam a mosógépbe.

-Most nagyon haragszol?- somfordált utánam.

Ugyanolyan volt, mint gyerekként. A fejét bűntudatosan lehajtotta, a vállai előre estek, a tartása is arról tanúskodott, hogy bánja, amit tett. Néha felpislogott rám azokkal a szép szemeivel, de továbbra is inkább a cipőjét bámulta. Odaléptem elé és felemeltem a fejét, hogy rám nézzen.

-Tudod, hogy mennyire hirtelen haragú vagyok- simogattam meg az arcát, amin pár napos borosta volt, de szinte nem látszott a természetes szőkesége miatt. - Először nagyon rosszul esett, de mire feljöttem, már tudtam, hogy ezzel nem engem akartál bántani. Kicsit sem haragszom rád- csimpaszkodtam a nyakába és hozzábújtam.

-Néha annyira hiányzott, hogy mellettem legyél és átölelj- motyogta a fülembe és a derekamat simogatta. - Veled olyan egyszerű volt az életem.

-Megint olyan egyszerű lesz minden- húzódtam hátrébb, hogy egy szívből jövő mosollyal ajándékozzam meg. - Ott leszünk veled, mindig.

-Anya! Apa!- rohant be Kaisa.

-Lassabban, kisasszony!- szólt rá Kimi és a karjaiba kapta.

-Ne! Apu! Tegyél le!- kapálózott a lányunk, de nem hatotta meg a bajnokot.

A vállára fektette őt és elindult a földszint felé. Mentem utánuk, mert kíváncsi voltam, hogy mi is fog kisülni ebből. A nappaliban felkaptam a fényképezőgépet, amit még korábban készítettem oda, hogy ne kelljen majd keresgetnünk. Egészen a belső medencénkig mentünk, ahová a Jégember nemes egyszerűséggel bedobta szerelmünk gyümölcsét. Csak arra nem számított, hogy ő elég közel lesz ahhoz, hogy berántsa maga mellé. Így a két Räikkönen a medencében végezte.

-Mi lenne, ha...- hallottam Kimi hangját. A fényképezőt és a zsebemben heverő telefonom gyorsan a közeli kisasztalra tettem, majd magamtól ugrottam be, mielőtt ők ketten berántottak volna.

-Cseles- jelent meg mellettem Kaisa, mikor újra a víz felett voltam.

-Tudom- nevettem fel és odaúsztam a medence széléhez. - Amúgy miért is rohantál be hozzánk?

-Keresztapu hívott, ők már délután jönnek, mert a fiúkkal nem lehet bírni, mióta tudják, hogy nálunk lesznek- vigyorgott ránk.

-Akkor már ma mehetek hozzád aludni- jegyezte meg Kimi, én pedig bólintottam.

Nagy nehezen mindannyian kimásztunk a medencéből. Kimppa első mozdulata az volt, hogy levette magáról a vizes pólóját. Végigpillantottam rajta és láthattam, hogy Mark milyen jó munkát végzett. A rali alatt felszedett kilóknak nyoma sem volt, sőt, mintha még többet is fogyott volna. Sosem tagadtam, hogy szeretem látni, hogy mennyire edzett, de most mintha valami új kisugárzása lett volna. A lábaim megremegtek egy pillanatra, amikor megláttam a meztelen felsőtestét.

-Azért ne hagyjatok túl sok tócsát, jó?- vettem le a fogasról egy törölközőt.

Mindannyian elvonultunk a saját szobánkba újra összeszedni magunkat. Éppen magamra húztam a tiszta fehérneműt, amikor kopogást hallottam, majd matatást. Kipillantottam és láttam, hogy Kimi jött meg és elkezdte pakolni a dolgait. Gyorsan felvettem a ruháimat, majd inkább elpakoltam helyette, mert amilyen rendetlen volt, képes lett volna mindent begyűrni valamelyik üres helyre. Már tinédzserként is pakoltam utána, amikor náluk voltam, ezért most nem esett nehezemre ezt tenni.

Utána elküldtem őket vásárolni, habár minden fontos dolog volt itthon, de nem ártott előre felkészülni. Sosem lehetett tudni, hogy ki mennyit akar enni és mikor kell megint főznöm valami új dolgot. Amíg nem voltak itthon, addig felporszívóztam az összes szobát, rendet raktam Kaisánál és felhúztam az új ágyneműket mindenkinek. Kifelé tartottam, hogy kirakjam a szemetet, mikor megjöttek ők ketten is. A bejárati ajtóban találkoztam össze Kimivel.

-Csókoljátok meg egymást!- hallottuk a lányunk kuncogó hangját.

-Miért is?- húzta fel a szemöldökét a bajnok. A kis bajkeverőnk a fejünk fölé mutatott, ahová feltett egy magyalágat.

-Ez nem a mi szokásunk- mondtam most én, de egyikőnk sem mozdult.

-Mostantól a mi szokásunk is- jelentette ki nagy komolyan Kaisa. - Van még egy pár, de ha akarod, a szobádat is telepakolom- mosolygott rám szendén.

-Kis akaratos- morgott Kims velem szemben, majd felém hajolt és egy puszit nyomott az ajkaimra. - Megfelel?

-Egy ideig- húzta el a száját a leányzó.

Pontosan tudtam, hogy mire készül. Rá akar venni minket, hogy úgy igazán váltsunk egy csókot. És ahogy ismertem, nem is nyugszik addig, amíg ez meg nem történik. Így a napunk hátralévő része azzal telt, hogy kilestük, merre is találunk még magyalágakat a házban. Találtunk néhányat, de volt egy olyan érzésem, hogy állandó mozgásban lesznek. És ezt a sejtét erősítette vacsoránál Rami hatalmas vigyora, aki szívesen szövetkezett az öccse ellen. Már meg sem lepett, hogy kitaláltak együtt valamit.

Másnap reggel kávéillatra ébredtem. Álmosan pislogtam a félhomályban, majd megfordultam arra, amerről Kimi aludt. Ott ült az ágyon és egy bögréből kortyolta a napi koffeinadagját. Feltornáztam magam, a vállára hajtottam a fejem és szépen pislogtam fel rá.

-Igen?- kérdezte, mikor észrevette, hogy őt bámulom.

-Én is kérek- böktem a bögréjére.

-Van még odalenn- felelte és megint ivott volna, azonban arra nem számított, hogy megbököm. Majdnem kiborította a fekete löttyöt.

-Kérlek!- néztem rá szépen, mire csak felsóhajtott és felém nyújtotta a bögréjét.

-Lehet, hogy a lányunk olyan makacs, mint én, de hogy hízelegni úgy tud, ahogy te, az is biztos- jegyezte meg, miközben ittam két kortyot.

-Köszönöm!- nyomtam egy puszit az arcára. Felkeltem, magamra kaptam a köntöst és átmentem az ő szobájába, ahol Justuu és Titus aludt. Mikor beléptem, felém kapták a fejüket. A tévében ment a mese. - Palacsinta vagy tejbegríz legyen reggelire?- pillantottam keresztfiaimra.

-Palacsinta- lelkesedett Justuu.

-Nem!- kiabálta túl Titus. - Legyen tejbegríz.

-Rossz volt a kérdés- mosolyodtam el és visszamentem a szobámba. - Pattanj, bajnok, jönnöd kell reggelit csinálni.

-Nekem?- mutatott magára meglepetten.

-Azért palacsintát még tudsz sütni, nem?- szedtem össze néhány ruhát, hogy a fürdőben felöltözzem.

Meg sem lepett, hogy a konyhában megtaláltuk Paulát. Azonnal segíteni akart a reggeli készítésében, én azonban megkértem, hogy kezdjen neki a húsok bepácolásának és a leveszöldségek pucolásának, mert tudtam, hogy sosem leszünk készen, ha nem kezdünk neki. Figyeltem Kimit, aki próbálkozott a palacsinták sütésével. Az eleje nem annyira sikerült, azokat félreraktuk, végül az lett a mi reggelink.

Miután mindenki jóllakott, neki lehetett kezdeni a karácsonyi dolgokhoz. Elküldtem a fiúkat fáért, majd beálltam én is a konyhába, hogy főzzünk. Közben azért figyeltem a srácokra is, akik jól elvoltak. Kaisa néha beszökött hozzánk, de nem nagyon foglalkozott velünk. Rami volt, aki körülöttünk mászkált, mikor már megvolt a fa. Éppen a zöldségeket daraboltam, amikor mögém somfordált, kaptam egy puszit, majd ellopott egy répát és magamra hagyott. Kérdőn néztem rá, amikor felmutatott a plafonra. Meg sem lepett, hogy magyalágat láttam magam felett.

Love from the past

Azt hiszem, hogy marad a 8 kommentes határ, jó? És nagyon köszönöm azoknak, akik írtak nekem. :))


6. rész

A hétvége szinte elrepült mellettünk. Először a pénteket töltöttük el Enstone-ban, ahol be lettem mutatva én is egy-két embernek. Először persze meglepődtek, hogy Kimi egy újságírót visz magával mindenhová, de mikor kiderült, hogy ismerjük egymást 16 éve, már nem volt annyira meglepő, hogy vele vagyok. Így kerültem én is a Lotus karácsonyi partijára, ahol beszélgethettem néhány hozzáértővel, amikor pedig magamra maradtam volna, megkerestem Markot, hogy egymást szórakoztassuk. Utána a szombat és a vasárnap a ház takarításával telt. Kimi kitalálta, hogy ha már ő vette nekünk a házat, vele megyünk minden futamra, akkor igazán hazaköltözhet. Így ő ment Svájcba, én pedig rendeztem a dolgokat, hogy kényelmesen elférjenek majd a dolgai.

Nem tudtam, hogy mi is lesz végül ebből. Hiszen még nem éltünk együtt úgy igazán. Vagyis úgy akarom érteni, hogy igen, volt, hogy heteket ugyanazon a helyen voltunk együtt, de nem úgy, mint akik együtt élnek. És már nem vagyunk gyerekek, hogy hülyeséget csináljunk, de azért mégiscsak furcsa egy helyzet, hogy van egy lányunk, mindketten független felnőttek vagyunk és együtt élünk. Nekem furcsa volt, ez biztos.

Amikor napokkal később megjöttek az első dolgai, akkor is fogtam fel igazán. Újra együtt fogok élni azzal a Kimi Räikkönennel, akivel annyi apró emlék köt össze minket. Újra mellettem lesz a férfi, akire mindig, minden egyes helyzetben számíthattam. Egy olyan ember, akinek a szemében ugyanaz az ember leszek világ életemben. Nagyon jól tudtam, hogy mekkora felelősség ez, de nem zavart. Be akartam neki bizonyítani, hogy tényleg az vagyok, akit ő szeretett.

Kerek egy héttel karácsony előtt érkezett meg ő maga is úgy, hogy minden el van intézve. Azt hiszem, hogy jobb időpontot nem is találhatott volna arra, hogy itt legyen velünk, mert Kaisa és én eljátszottuk a szokásos karácsonyi civódásainkat. Ő imádta a mindenhol csillogó díszeket, amikkel tele akarta szórni az egész házat, míg én magam nem voltam annyira lelkes ezzel kapcsolatban. Jobban tetszett a visszafogott elegancia és úgy gondoltam, hogy az ünnep is csak ránk tartozik, senki másra. A Jégember lett a villámhárító akkor és ott. De azt szerencsére megúsztam, hogy a lányom teljes vattacukros és cukormázas varázsba vonja a környezetünket.

23-án a konyhában tevékenykedtem, mert nagyon jól tudtam, hogy másnap semmire nem lesz időm, ha megjönnek a vendégeink. Megbeszéltük mindenkivel, hogy ebben az évben nálunk tartjuk meg a karácsonyt. Ez egyenlő volt azzal, hogy jönnek a szüleim és a húgom, valamint Kimi anyukája és a bátyjáék teljes létszámmal. Összeszámolva leszünk 11-en, ami a szobák elosztását tekintve is egy kicsit bajos. Meg kellett állapítanom, hogy nincs elég hálószobánk, hogy mindenki nálunk aludjon és nem akartam senkit elküldeni, hiszen ezt a 3 napot szeretjük együtt tölteni.

-Ha anyát és a húgodat egy szobába tesszük, akkor azzal nyerünk egy kis helyet- pillantott a papíromra a vállam fölött Kimi.

-Igen, az egy szoba. Egyet odaadunk a szüleimnek, egyet Ramiéknak, de hova tesszük a két rosszcsontot?- emeltem rá a pillantásomat. 6 szoba volt a házban és ebből hármat mi foglaltunk el.

-Mondjuk, ti ketten alszotok anya szobájában- szólalt meg az ajtóban a lányunk. Mindketten felé kaptuk a pillantásunkat. - Most miért? Úgy csináltok, mintha soha nem aludtatok volna együtt- húzta maga elé a papíromat és a gyöngybetűivel felírta a felosztást. - Ennyi. 3 napot ti is kibírtok.

-Mit rontottunk el?- fordultam újra a Jégember felé mosolyogva, aki a fejét rázta.

-Amúgy nem ezért jöttem ám- tette a pultra a naplómat Kaisa. - Tényleg bennragadtatok a suliban 15 éve?

-Ezt is leírtad?- kérdezte mögöttem Kimi és elénk húzta a naplót.

-Mindent- pillantottam fel rá, majd én is a kis bejegyzésre függesztettem a tekintetem.

„1996. december 24., délután

Végre meg is tudtam nyugodni és le is tudtam ülni egy kicsit. Elegem van már ebből a karácsonyi cuccból. Miért van az, hogy sehol senki nem normális?

Tegnap be kellett mennem a suliba, mert szólt az angoltanárunk, hogy van néhány feladatsor, amit meg kell csinálnunk neki. Utolsók között érkeztem meg hozzá, hogy átvegyem a lapokat. Utána egyenesen haza akartam menni, de megláttam, hogy Kimi is ott van, ezért úgy gondoltam, hogy megvárom. Rá akartam venni, hogy sétáljunk egy kicsit és színt akartam neki vallani, hogy mi is volt azelőtt, hogy megmentett engem. El akartam neki mondani mindent.

Ő azonban elkezdett húzni az egyik folyosón. Egészen sokáig keringtünk a labirintusnak is beillő folyosókon, mire megálltunk végre. Annyira rohant, hogy néha alig tudtam tartani az iramot, amiben rohant. Mikor elengedett, csak nekidőltem a falnak és szuszogtam.

-Mindig őszinte voltál velem?- motyogta vészesen közel az arcomhoz.

-Micsoda?- kérdeztem vissza meglepetten. Nem tudtam még nagyon levegőt sem venni, nemhogy a kérdésével foglalkozni.

-Őszinte vagy velem, mióta ismerlek?- ismételte meg a kérdését.

-Azt hiszem- szusszantottam dühösen, de az ő szemeiből csak áradt felém a harag.

-Hazudsz- jelentette ki és ellépett előlem.

-Most mit akarsz hallani?- csattantam fel. - Amiatt a szemétláda miatt ismerkedtem veled, igen, de már akkor bűntudatom volt, amiért becsaplak. Utána meg végképp, mikor láttam, hogy mennyire kedves vagy velem és őszintén megkedveltelek. És azon a hétvégén megmentettél attól, hogy örökre utáljam magam és öngyilkos akarjak lenni. Komolyan azt hiszed, hogy képes lennék neked hazudni, mikor az életemet köszönhetem annak, hogy végig velem voltál? Ha nagyon akarod tudni, a mai napig olyan, mintha valaki savval öntene le, mikor arra gondolok, hogy is ismertelek meg- hadartam, majd újra zihálni kezdtem.

-Én... csak... mindegy, hagyjuk- legyintett és elindult visszafelé.

Követtem én is, de nem szóltam hozzá. Mérges voltam rá, amiért ennyire komolyan vesz mindent és nem érti meg, hogy én tényleg azzal a sráccal akarok lenni, akit megismertem. Mert ő fontos volt nekem, ezt soha, senki előtt nem tagadtam volna le. Csak volt bennem egy kis félelem a történtek után. Pasit sem akartam a közelben látni, de itt volt ő. Képtelen voltam azt mondani, hogy tűnjön el, hogy ne öleljen meg, hogy ne adjon soha egy puszit az arcomra. Túl jó volt az ölelésében lenni, túlságosan szerettem, amikor megpuszilt.

Odaérve a bejárat elé aztán az egyik rémálmunk teljesült. Nem nyílt ki sehogy az a hülye ajtó. És egyik sem, amelyik kivezetett volna az épületből. Még az udvarra sem tudtunk kimenni! Ő persze azonnal mászkálni kezdett, meg agyalni, hogy miképpen is mehetnénk ki, de én már tudtam, hogy meg kell várnunk, amíg a szüleink észreveszik, hogy nem megyünk haza és keresni kezdenek minket.

Órákig még csak a közelemben sem volt. Leültem az egyik ablak mellé és vártam, hogy hátha megunja, hogy egyedül van. Lehet, hogy nem nekem kellett volna megsértődni, de mégis rosszul éreztem magam, amiért ennyire büntetett egy butaságom miatt. Pedig azt hittem, hogy ő más, mint a többi srác, de úgy tűnt, hogy nem. Várhattam volna évtizedekig is, a közelembe sem jött. Közben teljesen besötétedett és nekünk is csak annyi fényünk maradt, amennyi az utcai lámpák fényéből beszűrődött. Felhúztam a térdeimet és ráhajtottam a fejem. Így néztem ki egészen addig a fejemből, amíg el nem aludtam. Álmomban mellettem volt, engem ölelt és meg is csókolt. Olyan kis bizonytalanul, de nagyon jó volt. De csak álom volt, tudom. Aztán olyan 10 óra körül lettünk kiszabadítva. Legalább 3 tucatnyi embernek kellett elmondanunk, hogy mi is történt velünk. De azóta szerencsére békén hagytak minket és itthon lehetek.”

-Nem csak álmodtad- szólalt meg Kimi, mikor felemeltem a fejem, jelezvén, hogy már nem olvasok.

-Tessék?- keltem fel a székről, hogy nagyjából egyforma magasak legyünk.

-Mikor láttam, hogy alszol, odamentem hozzád és magamhoz öleltelek, mert így egymást is melegítettük és jó volt téged ölelni- mondta egyenesen a szemembe nézve. - És igen, megcsókoltalak, te pedig felébredtél, de úgy tűnik, hogy nem teljesen, mert reagáltál a csókomra, de utána ugyanúgy visszazuhantál az álmaid közé.

-Miért nem mondtad ezt eddig?- kérdeztem kissé mérgesen.

-Mert akárhányszor feljött ez a téma, mindig oda lyukadtunk ki, hogy megbántottalak és inkább nem emlegettem- tartotta fel a kezét.

-Szuper!- morogtam és hátat fordítottam neki. - Díjaznám, ha legalább velem őszinte lennél, Räikkönen- mondtam neki, majd otthagytam őket a konyhában.

Love from the past

Sziasztok! Megint gonosz leszek... 8 komment, jó? :))

5. rész

„1996. november 30. - december 1., éjjel

Nem tudok aludni... Ezek után képtelenség... A kezem is remeg... És félek... Nagyon-nagyon félek.

Este 7 felé mentem el, hogy beszéljek Markoval. Kerestem otthon, de nem találtam. Utána megnéztem a hokipályát, de színét sem láttam. Már régen sötét volt és 9 óra is elmúlt, amikor rábukkantam az egyik füstös kocsmában, amit utáltam. Persze, amint meglátott, maga mellé rángatott és erőszakosan lenyomta a nyelvét a torkomon. Majdnem megfulladtam a szerinte „mámorító csóktól”, amit kaptam. De megvártam, amíg hajlandó arra, hogy elinduljunk innen. Éreztem, hogy be van indulva rám. A keze gyakorlatilag leragadt a fenekemen és a combomon. És az sem zavarta, hogy mindenki minket bámult.

Már közel voltunk hozzánk, amikor megmondtam neki, hogy szakítani akarok vele. Az volt az első reakciója, hogy hangosan vihogott. Hiába magyaráztam, hogy nem viccelek, egy darabig nem értette meg. Eleget ivott már ahhoz, hogy ne vegyen komolyan engem. Mikor ezredjére is elismételtem neki a dolgot, akkor jutott el az agyáig. Az első dolga volt, hogy felpofozott. Éreztem a fájdalmat az arcomon, de reagálni sem tudtam rá. Elkapta a hajam és húzni kezdett maga után. Végig azt hajtogatta, hogy nem fogom ilyen könnyen megúszni.

Sikítottam, amíg nem kaptam egy újabb pofont. Utána már nem mertem kinyitni a számat. Egészen addig hurcolt, amíg az egyik ház mellett meg nem álltunk. Ez volt számára a legtökéletesebb hely, hiszen az utcai lámpa nem égett. Éreztem, ahogy benyúl a kabátom alá és fogdosni mer. Újra sikítottam, mire ellökött és amíg a földön feküdtem, belém is rúgott. Nem tudtam mozdulni sem. Zokogva vártam a sorsomat.

Lerángatta rólam a ruháimat, némelyiket darabokra szaggatta, hogy vissza se tudjam venni. A hideg a csontomig hatolt. Pontosan tudtam, hogy mit fog tenni velem. Görcsösen szorítottam össze a lábaimat, de sokkal erősebb volt. Könnyen letépte a nadrágom és a fehérneműm is. Egyetlen erős mozdulattal széttárta a lábaimat és belém hatolt. Újra sikítottam, amire egy újabb pofon volt a válasz. A szám már vérzett, de nem érdekelte, folytatta tovább.

És akkor jöttek ők. Nem tudom, hogy mi történt, csak azt tudom, hogy valaki betakart és az ölében hozott haza. A rendőrök fél éjjel faggattak, többször sírógörcsöt kaptam, de el tudtam nekik mondani. Remélem, hogy soha többé nem kerül a közelembe.”

Újra elolvastam azt a bizonyos naplórészletet. És újra átéltem a dolgot. Éreztem, hogy a tagjaim remegnek. Erőtlenül zuhantam le a kanapéra. Hiába éreztem, hogy Kaisa bámul, nem tudtam neki mit mondani.

-Anya!- suttogta és közelebb csúszott.

-Sajnálom, hogy ezt is meg kellett tudnod- simogattam meg az arcát.

-Ha tudom, hogy ennyi rossz dolog is történt veled, sosem kérem meg, hogy meséljetek- hajtotta le a fejét.

-De ez is kellett ahhoz, hogy apáddal boldogok legyünk és hogy te megszüless- húztam az ölelésembe a kis hercegnőmet.

-Mi történt?- kérdezte a Jégember. Úszni készült, valószínűleg a fürdőnadrágjáért jött, mert nem volt rajta póló. Amint erre rájött, visszahúzta azt magára. - Mila, mi a baj?- kérdezte, mikor látta a könnyes szemeket.

-Csak a napló- böktem az asztalon heverő könyvre. - Az éjszaka, amikor...

-Nem kell beszélned róla- lépett azonnal hozzánk. - Tudom- ült le mellém és átölelt mindkettőnket.

Sokáig meg sem szólaltunk. Csak ültünk ott mindhárman. Kaisa és Kimi valószínűleg azt várták, hogy megnyugodjak egy kicsit, mert felzaklatott, hogy újra szembesülnöm kellett a történtekkel. Én pedig abban reménykedtem, hogy megnyílik alattam a föld és elnyel, mert akkor nem kellene a lányom szemébe néznem, ami így is eléggé kínos dolog lesz.

-Anya!- suttogta végül és a kezét az enyémre fektette. - Mi lenne, ha lepihennél?

-Igen, Kaisának teljesen igaza van- szólalt meg Kimppa is. - Menj, vegyél egy forró fürdőt és aludj! Hidd el nekem, segíteni fog.

Nem tiltakoztam, mert tudtam, hogy ezek után már semmire nem lennék alkalmas. Főleg úgy, hogy másnapra ki kell pihennem magam, hiszen várnak minket Enstone-ban. Így elindultam a szobám felé, hogy összepakoljak és valahogyan megpróbáljam elfelejteni azokat a régi rémálmokat.

***

(Kimi szemszög)

Még emlékeztem arra, hogy mi történt akkor. Tudom azt is, hogy soha nem fogom elfelejteni az az éjszakát. Végig követtem Milát, amíg be nem csukódott az ajtó mögötte. Féltem, hogy össze fog omlani. De amint eltűnt az ajtó mögött, a kezembe vettem a naplóját, hogy tudjam, mit is írt le. Végigfutottam a leírtakat és láttam, hogy kimaradtak napok. Akkoriban nem tudta leírni, ami történt és ez kicsit sem lep meg.

-Apu- suttogta a kicsi lányom.

-Gyere!- nyújtottam felé a kezem. - El kell mesélnem neked, hogy tisztán láss- húztam az ölembe, mint mikor még kicsi volt és együtt olvastunk mesét. A vállamra hajtotta a fejét és várt. - Aznap éjjel Ramiékkal ünnepeltük az egyik barátunk születésnapját. Hazafelé tartottunk, mikor ez az egész megtörtént. Mi választottuk szét őket. Ha akkor nem fognak le a fiúk, olyan dolgot tettem volna, amit az a féreg nem él túl. De eszembe juttatták Milát. Belebújtattam a pulóverembe és hazavittem a nagyszüleidhez. Onnan hívtuk a rendőrséget. Végig ott ültem mellette, amíg kihallgatták.

-Sokkot kapott?- kérdezte és felemelte a fejét.

-Azt hiszem. Hétfőn reggel ott vártam a kapuban, hogy jöjjön suliba, de csak Hanna-Maria jött ki a kapun és azt mondta, hogy ő nem jön- sóhajtottam fel és a fejemben újra lejátszódott az a nap. - Délután bementem, hogy lássam, de bezárkózott.

-Mit csináltál?- mocorgott Kaisa, hogy lássa az arcom.

-Leültem a szobája elé és elkezdtem beszélni- mosolyogtam, ő pedig kuncogott. - Majdnem 2 órán keresztül beszéltem hozzá úgy, hogy abban sem voltam biztos, hogy ott ül az ajtó mögött. De nem érdekelt, azt akartam, hogy kinyissa és lássuk, hogy jól van. Mert a nagyszüleidet sem engedte be. Akkor viszont kinyitotta. Alig mertem hozzáérni, mert láttam rajta, hogy fél. De engem beengedett, én ott lehettem mellette.

-Mondott valamit? Vagy csak messziről néztétek egymást? Mit csináltatok? Te mit mondtál neki? És mit éreztél?- árasztott el a kérdésekkel Kaisa.

-Csak ültem az ágyán, míg ő feküdt mellettem. Csukva voltak a szemei, nem szólt egy szót sem. De megnyugtatott, hogy mellette lehettem- sóhajtottam fel az emlékeim hatására. - Ez teljes 4 napig volt így. Utána kezdett visszatérni az életbe- vettem a kezembe a naplót. - És innen olvashatod tovább- nyújtottam oda neki.

-Bocsánatot kellene kérnem anyától, mert olyan tapintatlanul kérdeztem rá a dologra- pirult el.

-Nem kell tenned semmit- nyomtam egy puszit a homlokára. - Tudja ő is, hogy nem akartál rosszat és biztos, hogy nem haragszik. Most hagyjuk, hogy megnyugodjon, rendben van?

-Rendben- bólintott. Még egyszer az emeletre pillantottam és már tudtam, hogy az éjjel jobb, ha nem hagyom magára Milát.

Love from the past

4. rész

„1996. november 26., kedd

Reggel életem talán legnagyobb meglepetése ért. Lehet, hogy tegnap nem mondott semmit az a srác, de amikor kiléptem a ház ajtaján, ott állt a járdán a kerítésünk mellett. Lecövekeltem és azt sem tudtam, hogy mi is van. Hanna-Maria volt, aki odarohant hozzá és megkérdezte, hogy miért van itt. Ő pedig azt mondta, hogy ránk vár, hogy együtt menjünk suliba.

Nem nagyon beszélgettünk, csak sétáltunk egymás mellett. Nem mertem megszólalni, mert nagyon csúnya dolgot tettem vele, amiért átvertem és még mindig átverem. Ez a titok olyan erősen szorítja a mellkasomat néha, hogy azt hiszem, belehalok. Már tudom, hogy ő nem érdemli meg ezt.

Mielőtt bemehettem volna első órára, megállított.

-Még be sem mutatkoztam- húzott egy csendesebb részére a folyosónak. - Kimi Räikkönen vagyok.

-Milana Seppälä- mosolyogtam rá. - Jól vagy?- emeltem meg a kezem akaratlanul és nagyon óvatosan megsimogattam az arcának azt az oldalát, ahol előző nap megütötték.

-Semmiség, majd elmúlik- rázta a fejét. - De menj, nehogy megbüntessenek- intett a terem felé.

Arra fordultam és a tanár feltűnt a folyosó végén. Intettem egyet neki és siettem órára, ahol már várt rám valaki más. Nem akartam beszélni Markoval, de nem volt választásom. Amikor csak tudott, faggatott, hogy miképpen is állok Kimivel, meg folyton emlékeztetett, hogy én még mindig az övé vagyok. Pontosan, azt mondta, hogy a tulajdona vagyok. Ez már megint egy olyan dolog, amitől rosszul vagyok. Már semmi kedvem nincs menő lánynak lenni. Nem akarok senki tulajdona lenni, nem akarok mindenkivel bunkó lenni. Nem akarok én lenni a kitűnő lány, akit mindenki megbámul. Ezért mikor hazamentem, mondtam anyának, hogy szeretnék elmenni a fodrászunkhoz, hogy a sárgás-kékes hajam megint olyan legyen, mint régen. Annyira örült ennek, hogy még most, délután elmehettem és néhány órája újra a rézvörös hajkoronám van, aminek nagyon örülök. Ezzel szemben Marko majdnem megütött, mikor meglátta az utcán, hogy visszaváltoztam. Így már nem vagyok feltűnő, csak egy hétköznapi lány, aminek nagyon örülök. Azt hiszem, megyek és szakítok vele, mert akkor nem lesz rajtam nyomás, hogy megbántom azt a szegény srácot. Igen, újra az a nyugis lány leszek, aki voltam.”

-Milyen volt a suli?- fordultam a konyhaajtó felé, ahol Kaisa álldogált.

-Pocsék- fintorgott, mint általában. - De sokkal jobb volt, hogy végre úszhattam- mosolyodott el.

-És még a betegséged sem tudta lehúzni az időidet- csatlakozott hozzánk Kimi is egy bőrönddel.

-Máris mész, apa?- nézett rá a hercegnője.

-Majd csak reggel- húzta magához a lányunk, hogy nyomjon egy puszit az arcára. - De kihoztam, hogy ne akkor zajongjak vele, amikor te még alszol.

-Veled mehetek?- csillant meg a gyermeki tekintet.

-Nem- intézte el gyorsan Kimi.

-Akkor mentem házit írni- fordított nekünk hátat a lányunk és kettesben maradtunk.

-Baj van?- kérdezte tőlem a férfi.

-Csak a főnököm szekál- sóhajtottam fel. - És nekem is mennem kell veled Enstone-ba.

-Akkor megyünk együtt reggel?- nyomott le a kanapéra, hogy pihenjek.

-Igen- bólintottam. - Már szóltam a húgomnak is, jön, hogy itt legyen Kaisa-val.

-Megint alig fogom látni- pillantott arra, amerre a gyerekszoba volt. - Tudom, hogy már nagylány és megérti, de kezdtem hozzászokni, hogy mindig velem vagytok.

-Fél éjjel ezen agyaltam- húztam fel a lábaimat és átöleltem őket. - Hiszen nekem is mennem kell veled, ott leszek melletted minden futamon.

-Szerencsére- mosolyodott el.

-Mi lenne, ha Kaisa magántanuló lenne és vinnénk magunkkal?- vetettem fel, amit kitaláltam.

-De mi lesz az úszással? És a sulival?- tette fel a két legfontosabb kérdést.

-A sulival nem lesz gond, okos lány- mosolyodtam el. - Az úszás része már nehezebb. De ha Hanna-Maria és az edzője összeállítanak egy étrendet és egy edzéstervet, akkor szerintem Mark elvállalná, hogy odafigyel rá.

-Egészen jó tervnek tűnik- felelte pár percnyi gondolkozás után.

Ott ültünk egymás mellett és néztük a másikat. Számomra ő még mindig az volt, akibe beleszerettem, akinek gyereket szültem, akivel együtt éltem le az életem felét. Valaki, aki a legnagyobb bajban is mellettem állt, aki nem rohant el, ha rossz kedvem volt, aki ápolt, ha megbetegedtem. Egy ember, aki nélkül el sem tudtam képzelni az életet.

-Lehet egy nagyon személyes kérdésem?- suttogta a beállt csendben. Bólogattam, hogy lehet. - Nem hiányzik, hogy legyen melletted egy férfi?

-Itt vagy te- próbáltam kibújni a kérdés alól.

-Te is tudod, hogy nem így gondoltam- pillantott rám komolyan.

-Neked nem hiányzik egy nő?- kérdeztem vissza azonnal.

-Mila, ne játsszunk ilyet!- szólt kissé durcásan.

-Ha megígéred, hogy válaszolsz, én is válaszolok- rántottam meg a vállam.

Mikor felállt a kanapéról és elsétált a fedett medencénk felé, tudtam, hogy ezt a kérdést ennyiben hagytuk. Nem szeretett a nőkről beszélni Jenni óta. Őt csak azért nem szerettem, mert úgy viselkedett velünk, mintha semmit nem érnénk Kimi életében. És minden alkalommal jelenetet rendezett, amikor Kaisa igényelte az apai jelenlétet vagy szeretetet. Ezért is váltak el. Mert Kimi Räikkönennek csak olyan nő lehet a felesége, aki elfogadja, hogy neki már van egy lánya az előző kapcsolatából.

Nem mondtam meg neki, de az én életemben is fordultak meg férfiak. Csak egyik sem lett tartós, mert mind megfutamodott, amikor kiderült, hogy már anya vagyok. Egyik sem akart volna megküzdeni a kedvemért azzal, hogy gyereket kell nevelni. És egy ideje emiatt már inkább nem próbálkoztam, mert nem hittem, hogy lenne értelme. Minek erőltetni valamit, ami nem működik?

-Anyaaaaaaaaaaaaaaaaa!- hallottam Kaisa kiabálását, majd megjelent előttem.

-Mi a baj?- ugrottam fel idegesen a kanapéról.

-Ez igaz?- nyújtotta felém a naplómat. Belepillantottam, hogy mire gondol. Elég volt látnom a maszatos tollnyomokat, amit könnyek okoztak, hogy tudjam, hol jár. Éreztem, hogy minden porcikám beleremeg a félelembe, ahogy annak az éjjelnek a képei újra felidéződtek bennem.

Love from the past

Sziasztok! Kellemes húsvéti ünnepeket nektek! :))

3. rész

„1996. november 25., hétfő

Ma kezdődött a csel. Vagyis Marko azt mondta, hogy ma kezdjem el átverni azt az autóversenyző vagy milyen srácot. Nem volt ínyemre a dolog, de miért is mondanék ellen a pasimnak? Biztos, hogy jó oka van arra, amiért erre kér engem.

Van egy óránk, ami ilyenkor egymás melletti teremben van. A teremajtóval szembeni ablakban szokott ülni, figyeli a környezetét, de közben máshol jár a gondolata. Ebben biztos vagyok, mert néhányszor már lopva figyeltem őt.

Ma nem volt nyugta, mint máskor. Marko és a többi srác kötözködni kezdtek vele. Én nem hittem, hogy ennyire komoly a baj, mert nagyon durvák voltak vele. Hiába kért meg arra, hogy amíg nem néz rám, ne reagáljak arra, amit csinálnak.

-Hagyjátok abba!- emeltem meg a hangom és ők meglepetten fordultak felém.

-Hogy mondod, cicus?- kérdezte negédesen a pasim, de a szemén láttam, hogy nem tetszik neki, hogy nem azt csinálom, amit ő akart.

-Mondom, hagyd békén!- léptem oda melléjük. - Mit ártott nektek ő?- kérdeztem és a szőkére mutattam.

-Az zavar, hogy itt van- húzta ki magát a pasim.

-Akkora egy tapló vagy- vágtam a szemébe. - Felejts el engem, meg azt, hogy valaha is közünk volt egymáshoz.

-Kidobsz?- emelte meg a hangját. Nem éppen úgy zajlott a játszma, ahogyan akartuk.

-Igen, mert egy ilyen gerinctelen féreggel, mint te, soha nem akarok együtt mutatkozni. Egy görény vagy- álltam a srác elé.

-Te meg egy mocskos kis ribanc, nem több- lépett szorosan elém és a kezét emelte. Becsuktam a szemem és tudtam, hogy meg fog ütni, amiért nem az ő játékszabályait követtem.

-Egy nőt megütni gyávaság- hallottam magam mögött a halk, de annál határozottabb hangot. Alig nyitottam ki a szemem, éreztem, ahogy maga mögé tol.

-Ő csak egy senki- fröcsögte Marko ugyanolyan elszántan.

-Samlisekinen!- hallottuk meg a testnevelőtanár dühös hangját. - Menjen az igazgatóhoz! Räikkönen, maga keresse fel az iskolaorvost!- intett a folyosó felé. - Seppälä, maga meg kísérje el!

Némán tettük meg az utat az orvosi szobáig, ahol leápolták a sebeket, amiket a fiúk okoztak neki. Nagyon szégyelltem magam, amiért ezt hajlandó voltam végignézni. Mire kiértünk, már becsöngettek, ezért elindultunk a tantermek felé. Mielőtt bemehetett volna, azért megköszöntem neki, hogy megvédett, de csak egy biccentést kaptam válaszul.

Egész nap kerültem Markot, hogy ne legyen még véletlenül sem lehetősége arra, hogy számon kérjen. Azt tudtam, hogy anya nem fogja beengedni a házunkba és életemben először hálás voltam neki ezért. Hanna-Mariaval együtt mentünk haza. Egész délután nem tudtam mit csinálni itthon. Volt bennem valami fura érzés, még vacsorázni sem nagyon tudtam. Most jöttem csak rá, hogy mi is ez... Bűntudatom van amiatt a srác miatt.”

A főnököm irodájában ültem az asztala előtt és vártam, hogy mit mond a cikkről, amit megíratott velem. Folyton fintorgott közben, de ebből semmit nem tudtam megállapítani, mert már szinte mindenki tudta, hogy utálja a titkárnőjének az olcsó parfümjét, ami irtózatosan büdös illatfelhőt hagy maga után. Az én orromat is facsarta a szag, csak nem mertem kimutatni.

-Egészen elfogadható- rakta le a nyomtatásra váró anyagok tetejére a papírjaimat. - Lehet, hogy gyakrabban adok magának ilyen feladatot.

-Felejtse el!- tiltakoztam azonnal. - Higgye el, hogy Rikka sokkal jobban meg tudja oldani az efféle dolgokat. Nem nekem való a divat.

-Nem érdekel- legyintett. - De nem is ezért hívtam ide. Gondolom, maga is hallotta, hogy visszatér Räikkönen- közölte, én pedig bólintottam. - Azt akarom, hogy valaki az újságtól legyen mindig a nyomában. Nem érdekel, hogy oldják meg, tőlem belebújhatnak az ágyába is, de minden héten legyen friss sajtóanyag róla. Maga választja ki, hogy kit küld a csapatából.

-A csapatomból? Bárkit?- kérdeztem vissza azonnal.

-Bárkit onnan kintről- bökött a hátam mögé, ahol ott voltak a többiek. - Rendszeresen jelentetünk meg cikkeket, interjúkat róla.

-Vállalom- jelentettem ki teljes nyugalommal.

-Nem hiszem- rázta a fejét a főnök. - Magácska az autósport osztály vezetője, nem megy sehová.

-Akkor elfelejtheti ezt a rendszeres beszámolót a világbajnokunkról,- keltem fel, majd az ajtóban visszafordultam – mert közülük senkivel sem fog szóba állni.

Behúztam magam után az ajtót és talán a kelleténél is egy kicsit hangosabban csuktam be. Bementem az irodámba és lehullottam a székemre. Bíztam a kezem alatt dolgozókban, tudtam, hogy képesek lennének elintézni a dolgot, de azt is tudtam, hogy Kimi nem hagyná, hogy olyan mélyen megismerjék őt. Velük szemben én az életének a része voltam, ezért tudtam volna, hogy mit is lehet leírni.

-Minden rendben, Mila?- nyitott be Bruno, az egyik kollégám.

-Csak a szokásos- legyintettem. - Az agyamra megy- böktem a fejemmel a férfi irodája felé.

-A Räikkönen-ügy a baj?- jött beljebb és leült. - Én mondtam neki, hogy téged kellene küldenie, de hallani sem akart a dologról.

-Mondtad?- pillantottam rá meglepve. - Mégis honnan gondolod, hogy nekem kellene menni?

-Ha te akartál vele interjút csinálni, soha nem mondott neked nemet- mosolygott rám. - Szerintem kedvelhet téged.

-Köszi, Bruno, aranyos vagy!- mosolyodtam el egy pillanatra.

-Megyek, összerakom a cikket holnapra- intett és magamra maradtam az irodában.

Senki nem tudta, hogy milyen szál is kapcsol össze engem és Kimit. Abban biztos voltam, hogy akkor darabokra szednének, ha kiderülne a dolog. Ezért akartam annyira én menni. Mert csak egyszer találkozik valaki vele és a lányunkkal egyszerre, tudni fogja, hogy ők apa és lánya. A tekintetük pont ugyanolyan volt, akárcsak a reakciójuk. Már az is eléggé feltűnő, amikor valaki hallja Kaisa nevét. Azonnal faggatni kezdik, hogy milyen rokonságban állnak a bajnokkal, de már megtanulta, hogy csak távoli rokonok. Nem akartuk őt kitenni annak a nyomásnak, amit a sajtó tenne rá és ma már mindketten tudtuk, hogy helyesen cselekedtünk.

Egész nap céltalanul lézengtem a munkahelyemen. A főnökömmel minden második percben összevesztem a szerinte tökéletes ötletén Kimivel kapcsolatban. Én pedig nem voltam hajlandó tágítani az ötletem mellől, hogy majd én megcsinálom az egészet. Így eléggé paprikás volt a hangulat. Délután jutottam el oda, hogy mindenből elegem lett, odavágtattam a főnökhöz és megmondtam neki, hogy beszélje le ő Räikkönennel a dolgot.

Engem is meglepett, mikor egy óra múlva benyitott az irodámba és kijelentette, hogy legyek a nyomában minden pillanatban. Ez egyet jelentett azzal, hogy elértem a célom. Nem hittem, hogy ennyire hamar sikerülni fog, de örültem neki. Újabb teher volt, amit ketten tartunk Kimivel a vállunkon. Neki is kellett, hogy valaki olyan is legyen mellette, aki tudja, hogy milyen is valójában és ezzel nem akar visszaélni. Nekem pedig eszembe sem jutott bántani őt. Soha.

-A főnököd egy hatalmas barom- jelentette ki Kimppa, amikor beléptem a ház ajtaján.

-Nem kell bemutatnod, tudom- tettem le a kabátom és a cipőm. - Egész nap össze voltam vele zárva és folytonosan vitatkoztunk miattad.

-Azért jó tudni, hogy még mindig tudsz olyan hévvel védeni engem, mint régen- mosolygott rám. Igazi, szívből jövő, hálás mosoly volt.

-Köszönd magadnak is, amiért ilyen jó a kapcsolatunk. És neki is- mentem oda Kaisához és belepillantottam az ölében heverő naplóba, - mert összetart minket a legnagyobb bajban is.

-Szeretlek titeket!- nyomott egy puszit az arcomra, majd leült a lányunk mellé.

Love from the past

2. rész

Reggel korán felkeltem, mert tudtam, hogy a húgom már a reggeli edzés után hozzánk fog bejönni. Előkészítettem mindent a reggelihez, majd leültem, hogy megigyak egy bögre kávét. De alig értem a kávém végére, megjelent az ajtóban Kaisa.

-Szia, angyalka!- keltem fel és megöleltem a lányomat. - Azt hiszem, még mindig van egy kis hőemelkedésed- mondtam neki, amikor elengedtem.

-Ne mááár- sóhajtott fel szomorúan és lezuhant a székére. - Anya, elmehetek úszni? Kérlek! Nagyon hiányzik már az, hogy ott lehessek.

-Sajnálom, de nem engedlek- simogattam a vállát. - Szeretlek, kicsim és nem akarom, hogy még betegebb legyél- nyomtam egy puszit a homlokára.

-Anya, mindenki azt fogja hinni, hogy lógok edzésről- kezdett el pityeregni. - Mindenki engem fog piszkálni és a felkészülésem sincs most rendben és nem akarom, hogy emiatt ne sikerüljenek a versenyek.

-Biztos, hogy nem tőlem örökölted ezt a fajta hatalmas versenyszellemet- tettem le elé a kedvenc bögréjét teával.

-Mit örökölt tőlem?- jött be egy nagyon álmos világbajnok.

-A hatalmas küzdőszellemet és az állandó versenyvágyat- fordultam felé.

-Az én kicsi hercegnőm- ölelte át Kaisát. - Büszkébb apa talán nincs is a világon, mint én.

-Köszi, apa!- fordult felé és a fejét a mellkasának támasztotta.

-Tényleg nem úszhatsz még ma- simogatta meg a fejét. - Mindenkinek így a legjobb, kicsim!

Amint Hanna-Maria megérkezett, már mentem is vissza az önkéntes száműzetésembe, hogy folytassam a cikkemet. Még az volt a szerencse, hogy megnéztem az e-mail fiókomat, ahonnan megtudhattam, hogy másnap reggel a kész anyaggal a kezemben kell megjelennem a főnököm irodájában, mert meg akar velem beszélni valamit. Morgolódva nyitottam meg a dokumentumot, hogy tovább fűzzem a gondolatokat, amik kicsit sem tartoztak hozzám. Sportújságírást tanultam és bármikor órákat tudtam volna zengeni egy-egy kevésbé ismert sportról is, ha arról van szó. De ez nem az én világom volt.

-Ha még nem mondtam volna- libbent be az ajtón kishúgom – imádom a keresztlányom- ült le az asztallal szemben.

-Éppen most mit csinált, amiért ennyire szereted?- emeltem fel rá a pillantásomat.

-Az apját nyúzza szokás szerint- nevetett. - Amúgy nem vagy éhes?

-Annak kellene lennem?- kérdeztem vissza.

-Délután 3 van- közölte velem a meglepő információt. Döbbenten kaptam a fejem az óra felé és az is ezt a tényt bizonyította. - Kimi nem hagyta, hogy bejöjjek, mert szerinte megzavartalak volna.

-És milyen igaza volt- sóhajtottam fel. - Még befejezem ezt és megyek, jó?

-Oké- bólintott. - De csak azért, hogy fel legyél rá készülve, szólok, hogy világbajnoki címekkel fogunk elvontatni, ha nem haladsz- kacsintott, majd magamra maradtam.

Életemben két fontos ember is volt, aki világbajnokságot tudott nyerni. Az egyik a kishúgom, a finnek legnagyobb reménysége az úszásban, Hanna-Maria Seppälä. A másik pedig a lányom apja, Kimi Räikkönen. És ha így haladunk, a harmadik Kaisa Räikkönen lesz, a lányom. Akkor leszek a legbüszkébb, amikor látom majd rajta, hogy elérte a saját maga elé kitűzött célt. Az sem fog zavarni, ha az nem a legfényesebb érem lesz, csak azt akartam látni rajta, hogy boldog és elégedett. És ezért én is mindent megtettem.

Már benne voltunk a vacsoraidőben, mikor azt mondtam, hogy nem vagyok hajlandó tovább szenvedni a cikkel. Elmentettem, kinyomtattam és a mappát a táskámba tettem. Utána kikapcsoltam a gépemet és kimentem a családomhoz. A húgom még mindig – vagy már megint – nálunk töltötte az idejét, Kimi pedig marad, amíg el nem kell mennie Enstone-ba. Éppen csak nekikezdtek a vacsorának, ami – ha jól láttam – tejszínes csirke tésztával. Kimi legfinomabb étele. Valójában ha nem grillezésről vagy mirelit kajáról volt szó, ez volt az egyetlen, amit ehetőre tudott megfőzni. Én is odaültem melléjük és teljes nyugalomba fogyasztottuk el az ételt. Utána a kishúgom elköszönt tőlünk és hárman maradtunk.

-Anyuuuu!- fordult felém hirtelen Kaisa.

-Végre- sóhajtott fel mellette Kimi, amit nem értettem.

-Apu, ne szólj bele!- intette le a férfit és újra rám pillantott. - Mesélj nekem!

-Nem nőttél már ki belőle?- nevettem fel.

-Nem olyan mesére gondoltam- rázta a fejét. - Szeretném tudni, hogy milyen volt, amikor megismerkedtetek.

-Micsoda?- döbbentem meg teljesen, míg Kimster csak vigyorgott rajta.

-Én mondtam, hogy így fog reagálni- jegyezte meg.

-Miért nem meséltél neki te?- fordultam felé, hogy sarokba szorítsam.

-Bajban voltam, már majdnem belekezdtem, de akkor ki lettem mentve- vigyorgott. - Hanna-Marianak eszébe jutott, hogy naplót írtál akkoriban.

-A naplók- suttogtam magam elé.

-Naplók?- szűkült össze Kimi szeme és azonnal felpattant a helyéről, hogy velem szemben álljon meg. - Mila, azt mondtad, hogy az összeset megsemmisítetted, ami a kapcsolatunk előtti volt.

-Megtettem- bólintottam rá a feltételezésre. - A kapcsolatunk 3 naplónyi, a terhesség időszaka egy újabb. Ez mind hozzánk tartozik.

-Akkor elolvashatom őket?- csillant meg Kaisa szeme.

-Nem tudom- ráztam meg a fejem. - Nem lenne könnyebb néhány szóban összefoglalnunk, ami volt?- pillantottam a világbajnokra.

-Akkor ismerhet meg minket igazán, ha mindent tud- pillantott rám. - Add oda neki, aztán, ha valamit nem ért, kérdezhet.

-Azért nem olvashatod el egyszerre az egészet- néztem a lányra és elindultam a szobám felé.

Az egyik alig használt szekrény legaljában, egy üres cipődoboz rejtette a 4 könyvecskét. Tizenévesen csak a naplóim írásába menekülhettem a zűrös kamaszkorom elől, majd később már egyszerűen jól esett, hogy megörökíthetem a napjaimat. Valójában volt egy olyan célom is, hogy megmutatom majd a gyerekeimnek, hogy én milyen voltam akkoriban, de nem akartam elhinni, hogy ez tényleg meg fog történni és én tényleg odaadom Kaisa kezébe az életemet.

-Csüccs- mutattam az ágyamra, amikor láttam, hogy az én angyalom ott toporog a nyomomban.

-Azt mondtad, hogy odaadod- görbült lefelé a szája.

-Odaadom, de néhány dolgot el kell mesélnem neked, mielőtt olvashatod- tettem magam mellé a naplóimat és végigsimítottam a borítókon.

-Azt apu is mondta, hogy nem egy hétköznapi történet a tiétek- jegyezte meg, mikor velem szemben elhelyezkedett.

-Nagyon lázadó gyerek voltam. Te is láttad már fényképeken, hogy volt rózsaszín, zöld és lila hajam is, ami nem éppen volt akkoriban megengedett. A nagyszüleid a falra másztak tőlem- mosolyodtam el. - Mindig keresztanyáddal példálóztak nekem, pedig kisebb volt nálam. Aztán eljött az idő, amikor ide költöztünk Espoo-ba.

-Nem itt laktatok?- csodálkozott el.

-Nem, kicsit északabbra éltünk, Keravában. Ott lett a húgom is úszó. Ő 12 volt, én 16, mikor ide kerültünk. Persze, mindenki tudta, hogy jövünk- mosolyodtam el. - Az iskolák közötti versenyek elég hírnevet csináltak neki is, valamint Marko-nak, aki akkoriban volt a barátom. Ő az a tipikus rossz fiú volt, aki mindenkit belevisz a bajba.

-Főleg anyádat- szólt közbe az ajtóból Kimi.

-Te már csak tudod- pillantottam rá. - Szóval idekerültünk és néhány nap alatt mi voltunk a népszerű diákok, akik nem figyelnek senkire és semmire.

-Apára sem?- nézett a lányunk először az apjára, majd rám.

-Apádra azért figyeltünk fel, mert egy szürke kisegér volt, akivel senki nem törődött. Mindenki piszkálta, de nem vette magára a dolgokat, folytatott mindent úgy, ahogyan ő akarta. Addig ezzel nem is lett volna baja Marko-nak, amíg egy alkalommal csúnyán ki nem kapott gokartban. Akkor kezdődött a mi kapcsolatunk Kimivel. Azt mondta Marko, hogy csak úgy tudja ezt megbosszulni, ha én elcsábítom, majd utána látványosan dobom apát. Csak arra nem számítottam, hogy vele más- emeltem a tekintetem a pilótára, aki csak engem figyelt.

-Ennyi?- szakította meg azonnal a pillanatot Kaisa. - Vagy van még valami? Mikor olvashatok?

-Az első néhány lap külön van, arra vigyázz!- fordultam újra felé. - Azokat még a korábbi naplóból téptem ki, hogy minden meglegyen ebből a kapcsolatból.

-Ígérd meg nekünk, hogy nem fogsz vele rohanni, hanem 2-3 nap eseményét olvasod csak el egyszerre- kérte Kimster, miközben már a lányom keze is az első naplón volt. - Gondold át és ne ítélj elsőre!

-Megígérem- pillantott először rá, majd rám. Elengedtem a kis könyvet, ezzel átadtam neki a múltunkat.

Love from the past

Sziasztok! Ez nem április 1-jei tréfa, ez az új történet első része, ahogyan ígértem. :)) Az oldal elkezdett átalakulni, a fejléc is készül a mi drága Zsanink jóvoltából. :) 8 kommentet kérek és akkor szerda este, miután hazaértem, hozom a folytatást, jó?

1. rész

A dolgozószobámban ültem, és egy divatról szóló cikk megírásával szenvedtem. Még sehol nem tartottam vele, de péntekre le kellett adnom. Nem volt az én szakterületem a divat, nem értettem, hogy miért ezt akarják egy sportszakértőtől. Már a hajamat tudtam volna tépni, annyira ideges voltam.

Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor nagy robajjal kicsapódott az ajtó, a lányom beviharzott rajta és mindent lesöpörve az asztalomról, elém tette a laptopot. A képernyőn a Lotus Renault GP honlapja volt megnyitva és a főcím azt hirdette, hogy Kimi Räikkönen odaigazolt a csapathoz.

-Anya, te tudtad?- pislogott rám.

-Nem- ráztam meg a fejem.

-Apa neked sem szólt róla?- csodálkozott. - Azt hittem, hogy neked mindent elmond.

-Annyit mondott, hogy gondolkozik a dolgokon- válaszoltam.

-Azért kifaggathatom, ha ide mer jönni?- csillant meg a szemében a kis játékosság.

-Csak úgy, ahogy szoktad- nyomtam a fejére egy puszit. - De megteszed, hogy összeszeded, amit lelöktél?

-Bocsánat- pirult bele, de szó nélkül felpakolt minden papírt, majd a gépével együtt távozott.

Újra nekiültem a cikknek, de nem nagyon haladtam vele. Olyan embernek kellett volna adni, aki szereti a divatot, de ez az ember nem én voltam. A kényelmes ruhákat sokkal többre tartottam, mint a méregdrága göncöket, amiben létezni sem lehetett. Persze, nekem is voltak csinos dolgaim, de azok is csak abból a kategóriából, amit el lehet viselni hosszú távon. És akkor még annyival bonyolultabb volt az egész, hogy a teniszezők ruhamániáját kellett kielemeznem.

Akkor keltem fel a helyemről, amikor megszólalt a csengő. Kinyújtóztattam a tagjaimat, majd elindultam a bejárati ajtó felé. Alig léptem ki a kis szobából, láttam magam mellett elsuhanni egy szőke hajzuhatagot, majd már nyílt is az ajtó és a gyanútlan látogató nyakában landolt a leányzó.

-Kaisa, mit csinálsz?- kérdeztem. - Irány vissza az ágyadba, csak betegebb leszel, ha az ajtóban ácsorogsz!- feddtem meg a lányomat.

-Beteg vagy?- csodálkozott a látogatónk, akit a hangjából azonnal ismertem. - Akkor gyerünk, irány az ágy!

-De apaaaaaa- kezdett azonnal nyafogásba a lány, miközben behozták a házba.

-Jó, akkor a kanapéra, bebugyolálva valami melegbe, egy nagy bögre forró teával- engedett neki a férfi. - Nagyanyád kitérne a hitéből, ha meglátná, hogy mezítláb rohangálsz, rövidnadrágban, mikor beteg vagy.

-Már telefonon lehordott érte- húzta el a száját Kaisa, majd végre elengedte az apja nyakát.

-Akkor végképp ideje, hogy gyógyulj- fordítottam a nappali felé, ő pedig lassan elindult befelé. - Olyan makacs és önfejű, mint az apja.

-Már hallottam párszor- tette le a kabátját és a cipőjét az említett.

-Készülj arra, hogy a lányod szét akar majd szedni, amiért nem szóltál neki- szóltam utána, amikor elindultunk befelé.

-Szerinted rossz döntést hoztam?- kapta el a karom, mielőtt bejutottam volna.

-Nem tudom. Abban reménykedem, hogy nem- eresztettem meg egy fáradt mosolyt. - Tehetséges vagy és bízom abban, hogy segíteni fog neked, hogy végig aktívan vezettél.

-Köszönöm!- lépett szorosan mellém és nyomott egy puszit az arcomra.

-Menj, kényeztesd a hercegnődet!- simítottam végig a karján. - Nekem még be kell fejeznem egy cikket- hagytam ott őket.

Visszavonultam az irodámba és nekiültem újra a cikknek. Próbáltam minden erőmet belevinni a dologba, de nehezemre esett. Úgy éreztem magam, mintha beleültettek volna egy Forma-1-es autóba, és senki nem magyarázta volna el, hogy melyik gomb mire való, csak elvárnák, hogy azonnal nyerjek. De küzdöttem, mert nem akartam feladni.

Órákkal később azért mentem csak ki, mert szóltak nekem a többiek, hogy ideje lenne ebédelnem. Örültem, hogy ott volt Kaisával az apja és figyelt rá, így egy kis terhet levett a vállamról. Nem volt egyszerű egy 14 éves tinédzser anyjának lenni. Szerencsésnek mondhattam magam, hogy ő is itt volt nekünk és nem maradtunk ketten a kis hercegnőmmel. Habár nem volt velünk minden percben, sokat segített és ez rengeteget jelentett a lányunknak.

Sajnos este 8-ra sem sikerült befejeznem azt a cikket, amivel ennyire küzdöttem. És még a felénél sem tartottam. Csalódott sóhajjal dőltem hátra a székemben. Tudtam, hogy kár lenne tovább erőltetni erre a napra a dolgot, mert esélyem sincs rá. Lehunytam a szemem, mert már rettentően fájt a gép bámulása miatt. Csak akkor nyitottam ki őket lustán, amikor két kezet éreztem meg a vállamon.

-Nyúzott vagy- jegyezte meg halkan.

-Olyat várnak el tőlem, amihez nem értek- sóhajtottam fel szomorúan.

-Gyere, pihenj!- simított végig a vállamon és hagyott felkelni a helyemről.

Együtt mentünk ki a konyhába, ahol még volt szendvics hagyva nekem is. Leültem és elfogyasztottam a megmaradt ételt, majd kivonultunk a nappaliba. Kerestem a lányunkat is, de kiderült, hogy elfáradt és már alszik. Nem örültem annak, hogy beteg, mert csak ritkán fordult elő, akkor azonban hetek-hónapok teltek el, mire teljesen felgyógyult. És ami miatt ő volt nagyon hisztis, hogy nem mehetett ilyenkor úszni.

-Hogy viselte, hogy nem engeded le az uszodába?- kérdezte, mikor már ott ült mellettem a kanapén.

-Hisztizett egy sort, majd rám uszította a húgomat is- ráztam meg a fejem. - De azt ígérte, hogy holnap át fog jönni.

-Talán akkor megnyugszik egy kicsit- játszott a párna sarkával, ami mellettünk volt.

-Kimi? Nem maradsz? Jobban örülnék, ha nem vezetnél már ilyenkor- dőltem a vállára.

-Szívesen maradok- kezdett játszadozni a hajammal. - Örülök, ha veletek lehetek.

Megnyugtatott, hogy marad és nem akar éjszaka vezetni. Tudtam, hogy biztonságosan vezet és kellő tapasztalata van a volán mögött, én mégis féltettem őt. Habár már nem voltunk együtt, örökké összeköt minket a lányunk és a közöttünk lévő kapcsolat is elég jó ahhoz, hogy ne akarjak neki rosszat. Soha.