Ismeretlen ismerős - 9-10. rész

Sziasztok! Hová-hová ilyen sietősen? Mire reggel felkeltem, már meg is volt az 5 komment... valamit ti nagyon szeretnétek. :P Az egyességünk értelmében itt a következő kettő. :) Jó szórakozást!

-----------------------------------------------------------------------------------

9. rész

Ők nem mozdultak, amíg oda nem értem. Kimi fordította felém a fejét és ki is szállt.

-Meg fogsz fázni.- lépett mellém és rám terítette a kabátját.- Elmondtam neki, de azt hiszem, kissé gyors voltam.

Hálásan néztem a férfire. Meg akartam köszönni neki mindazt, amit az elmúlt 2 napban adott nekem, de nem tehettem meg, mert Heikki is kiszállt. Egyből felé fordultam és az arcát fürkésztem. Ugyanolyan volt, mint a képeken vagy a látomásokban. Semmit nem változott az évek alatt. Ő is rám emelte a tekintetét. Először meglepettséget láttam a szemeiben, majd szép lassan a felismerést. Odalépett hozzám és átölelt.

-Annyira hiányoztál!- súgta a fülembe.- El sem tudod képzelni, milyen nehéz volt nélküled élni.

-Sajnos nem tudhatom. De most itt vagyok és nem tűnök el többé.- bújtam hozzá. Percekig csak álltunk a ház előtt egymást ölelve.

-Gyertek be, mert mind a ketten megfáztok!- szólt ránk végül Mark. Kimi már a házban volt és bevitte a táskát is. Bementünk és leültünk a nappaliban. A Jégember a fotelben ült és csak nézett a semmibe. Nagyon elgondolkodhatott valamin, mert nem reagált arra, hogy mi is ott vagyunk.

-Annyi kérdésem lenne.- nézett rám Heikki.

-Nekem meg még több.- nevettem.- De először azt mondd meg, hogy mi van Tobias-szal.- kérleltem.

-Elvette a legjobb barátnődet, Sonját, van egy négy éves kislányuk, Lotta és egy két éves kisfiuk, Niklas.- felelt kissé megnyugodva.

-Anyáról és apáról nevezték el a kicsiket.- jegyeztem meg. Ő csak bólintott. Hogy az estém még véletlenül se teljen nyugodtan, megint elájultam. Egy gokart pályán voltunk. Épp kiszálltunk a kocsikból.

-Minden rosszba beleviszel!- löktem meg az előttem haladó srácot.

-Hannah! Te meg mindenbe hajlandó vagy belemenni.- nevetett mögöttem egy másik fiú. Megfordultam és Tobias állt előttem.

-Tudod, hogy anya mennyire ki van akadva, ha valami hasonlót csinálok. Még akkor is halálra aggódja magát, ha itt van velem.- tettem le a bukósisakom.

-Pont ezért nem hoztuk el és nem mondjuk meg neki.- karolta át a vállam Heikki.

-És ha lehet, a jövő héten is jöjjünk el. Ez isteni!- ért oda mellénk egy velem egyidős lány.

-Remek ötlet, Sonja!- nevetett Tobias és megölelte a lányt, aki fülig pirult.

-Mit mondok anyuéknak?- néztem körbe a kis társaságban.

-Mondd azt, hogy nálunk alszol. Ha eljöttünk tőletek, jöhetünk is. Tudod, hogy anyuéknak mindegy, hogy merre vagyok, csak ne legyek láb alatt.- mondta barátnőm. Ekkor ismét valami erős szagot éreztem.

-Kimi! Vidd már innen a vodkádat!- mondtam és kinyitottam a szemem. Az említett nevetve arrébb állt. Majd mikor felültem, kérdőn nézett rám mind a három férfi.- Te minden hülyeségbe belevittél engem is.- néztem Heikki-re.

-Ez igaz.- mosolygott az említett.- És most merre jártunk?

-A gokart pályán voltunk Sonjával és Tobias-szal. Anya tudtán kívül. Azt terveztük, hogy a következő héten ott alszok Sonjánál és megint elmegyünk.

-El is mentünk és a sok ökörködés közben Tobias el is törte a kezét.- mondta az unokatesóm.

-Gondolhattam volna, hogy történtek ilyenek. Hisz ki megy snowboardozni a tanára nélkül meredek hegyekre?- tettem fel költői kérdésem.

-Nem lett semmi bajod. Soha.- ölelt meg Heikki. Még legalább 2 órán keresztül csak beszélgettünk. Utána eldöntöttük, hogy ő alszik az én szobámban. Egészen hajnali 2-ig beszélgettünk, akkor dőlt ki végleg. Én pedig lementem ismét tejet inni. Kimi megint ott ült a pultnál a kedvenc üvegeinek a társaságában. Mikor megpillantott, felém nyújtott egy poharat tele tejjel. Kérdőn néztem rá, de elvettem.

-Sejtettem, hogy ismét lejössz.- mondta halkan. A pult másik oldalán a székre mutatott. Leültem és vártam, hogy belekezdjen a mondókájába.

10. rész

Percekig csak bámultuk egymást, nem szólalt meg senki. Nem tudtam, hogy mit akarhat ezen a késői órán tőlem.

-Nem értem magamat.- szólalt meg hirtelen. Kissé össze is rezzentem.- Soha nem hagytam, hogy egy nő olyan hatást gyakoroljon rám, hogy ne tudjak neki ellenállni.

-És nekem ehhez mi közöm?- emeltem rá a tekintetem. Eddig a pulton lévő poharamat bámultam.

-Itt vagyok 2 napja. Nem tudok rólad szinte semmit. Mégis úgy érzem, képtelen vagyok elszakadni tőled. Ha a közelemben vagy, fegyelmeznem kell önmagam, hogy ne csináljak hülyeséget.- lökte arrébb a 2 üveget, hogy rendesen lássa az arcom.

-Nem értelek.- szólaltam meg pár pillanat után.

-Mikor a házamban megláttam a feleségemet azzal a…… férfivel, megfogadtam, hogy soha nem engedek egy nőt sem közel magamhoz. Utána eljövök ide, te segítesz rajtam és azt kezdem érezni, hogy nélküled elvesznék. Nem kellett két nap sem, hogy teljesen beléd bolonduljak.

Tudtam, hogy most lenne olyan ember, aki nem örülne ennek. De az én szívem megdobogtatta ez a kijelentés. Mert mióta járt Markhoz, azóta egyre inkább belehabarodtam. Számomra ő volt a tökéletes férfi. Mikor kinn jártam a városban, akkor figyeltem a férfiakat, de soha nem találtam senkit, aki felkeltette volna a figyelmemet. Csak a velem szemben ülő férfi. Vagyis… aki már előttem áll. Annyira elgondolkoztam, hogy észre sem vettem, hogy felállt és elém sétált.

-Elgondolkoztál.- szólalt meg halkan. A tekintetemet kereste. Próbáltam kerülni az övét.

-Van min.- feleltem még halkabban.

-Az estére gondolsz vagy arra, amit mondtam?- érintette meg a kezem.

-Az elmúlt 8 évre gondoltam. Több történt, mint amennyiről tudtam. Több volt a lelki történés.- néztem fel rá. Az arca alig volt néhány centire az enyémtől. A szemeim és az ajkaim között ingázott a tekintete. Hezitált, hogy megtegye-e, amit akar.- Te döntesz.- súgtam neki.

-Tudom.- hajolt még közelebb. Becsuktam a szemeimet. A csókja nem ért váratlanul. Nem sietett, kiélvezte minden pillanatát. A szenvedély, amelyet érezhettem, felülmúlt minden elképzelést. Lassan lecsúsztam a székről. A karjai egyből a derekam köré záródtak és nem engedtek. Mindketten tudtuk, hogy vége lesz egyszer, de halogattuk ezt a pillanatot. Végül az emeleti ajtócsapódás vetett véget a csókunknak. Mintha csak égetne a másik, úgy ugrottunk szét.

-Ez Mark.- mondtam halkan. Gyorsan megittam a tejet, elmostam a poharat és bebújtam a kamrába. A nevelőapám ekkor lépett be a konyhába. Kimi ismét a 2 üveg előtt ült, semmi jelét nem adta a történteknek.

-Te meg mit csinálsz?- kérdezte meglepve a férfi.

-Csak amit tegnap. Gondolkozom, hogy melyikkel kössek szorosabb barátságot.- felelt a pilóta.

-Hannah már járt erre?- nézett a poharamra.

-Alig néhány pillanattal ezelőtt. És ma nem tudott lebeszélni.- vetett egy kósza pillantást a kamraajtó felé.

-Akkor majd én megteszem.- vette el Mark a 2 üveget és visszarakta a szekrény tetejére, oda, ahol eddig is voltak.- Most pedig menj aludni!

-Rendben.- adta be a derekát Kimi és el is vonult. Mark még járkált egy kicsit a konyhában, majd ő is visszament a szobájába. Mikor biztos voltam benne, hogy elcsendesedett a ház, kiléptem a rejtekhelyemről és felmentem az emeletre. Megálltam a szobám ajtaja előtt és csak néztem. A szívem azt súgta, hogy ne menjek be, az eszem az igent sugallta. Végül a szívemre szavaztam és bekopogtam a vendégszobába. A lakója szinte azonnal ajtót nyitott előttem. Rám pillantott, majd a derekamnál fogva behúzott magához.- Nem kellett volna idejönnöd.

-Képtelen vagyok így elmenni aludni. Meg kell beszélnünk. Mindent.- emeltem a tekintetem rá. A kék szemek úgy csillogtak, ahogy még soha nem láttam.

-Beszélni még lesz időnk.- felelte és újra megcsókolt.

Ismeretlen ismerős - 7-8. rész

Sziasztok! Gyorsan meglett az a kért 5. :)) Akkor most maradjunk abban, hogy másnap érkezik a dupla rész, ha megvan az 5 komment, jó? Így nekem is több időm van az új történetre és több rész lesz előre megírva. Szerintem ez így jó nektek is és nekem is. Jó olvasást!

---------------------------------------------------------------------------

7. rész

10 óra is elmúlt, mikor elindultunk Kimihez. Olyan fél órás út lehetett Marktól. Nem tudtam, hogy mire számítsak. Ahogy leparkoltunk, egy kutya jött elénk a kapuhoz. Legnagyobb meglepetésemre nem ugatott.
-Mindig ilyen csendes?- kérdeztem Kimit, miközben elindultunk befelé.
-Csak akkor, ha én jövök. Meg néha Markot sem ugatja meg.- nyitotta ki a kaput és belépett. Ajax egyből rohant hozzá és ott loholt mellette. Gazdája megvakargatta a füle tövét. Utána jött és körbeszaglászott minket is. Végül mellettem maradt és a fejét a kezemnek dörzsölte.- Kedvel téged.- nézett rám a férfi. Csak elmosolyodtam. Nem tudtam, hogy milyen élményeim vannak a kutyákkal. Közben nyílt az ajtó és a 2 jó barát már be is lépett. Én is csatlakoztam hozzájuk. Ahogy beljebb értem, elámultam. Nem hittem, hogy ekkora házban lakik Kimi. De még időm sem volt szétnézni, mert megjelent egy nő az emeleti galérián.
-Édesem!- kiáltott és amilyen gyorsan csak tudott, lejött. Megpróbálta magát a férje nyakába vetni, de csak elutasítást kapott.- Ki ez a nő?- háborodott fel, mikor észrevett. Közelebb léptem Markhoz, hogy lássa, hozzá tartozom.
-A lányom. És nem kérek semmi olyasfajta megjegyzést, hogy ő Kimi szeretője vagy valami hasonló.- mondta Mark szúrós szemekkel.
-A lányod? Nem mondtad soha, hogy van gyereked.- döbbent meg Jenni.
-Legyen elég annyi, hogy megmentettem és felneveltem. Neked nem kell többről tudnod.- zárta le a témát a férfi és elindult az emeletre. Kimi már a szobájukban pakolászott. Én is utánuk mentem és segítettem rendbe tenni a ruhákat. Persze Jenni sem volt hülye, eszébe sem jutott békén hagyni minket.
-Kicsim! Mit csinálsz?- fogta meg a férje csuklóját. A Jégember szó szerint megdermedt.
-Elmegyek. Azt hittem, erre te is rájöttél tegnapelőtt. Én nem hagyom, hogy ennyire megalázz és földbe tiporj.- mondta halkan. A szája alig mozgott, igazán oda kellett figyelni, hogy értsük őt.
-Te is tudod, hogy nem történt semmi. Én téged szeretlek teljes szívemből. Hiszen annyiszor bebizonyítottam már. Kérlek! Ne hagyj el!- könyörgött. Kimi rám nézett és én is rá. Hirtelen forogni kezdett velem a világ és elájultam ismét. Egy tipikus tinédzser srác szobájában voltam, az ágyon ültem. A srác pedig pakolt.
-Meddig leszel távol?- néztem a fiúra. 17 lehetett, én sem voltam több 14-nél.
-Én sem tudom. Meg kell keresnem az apámat. Anya nem mondta el eddig és most is csak azért, mert meghallottam őket, ahogy Niklassal beszélgetnek.
-Tobias! A bátyám vagy. Nem akarom, hogy elhagyj! Mi lesz velem nélküled? Tudod, hogy mennyire fontos vagy nekem.- álltam fel és megöleltem.
-Tudom, Hannah, de tudni akarom, hogy milyen az igazi apám. Hálás vagyok Niklasnak, hogy felnevelt, de most az igazi apámat akarom megismerni, vele akarok élni. Ígérem, hogy még látjuk egymást!- puszilta meg a fejem. Ekkor valami erős szagot éreztem. Olyan volt, mint a körömlakklemosó.
-Vidd innen, Kimi!- szóltam még mielőtt kinyithattam volna a szemem. De nem tévedtem, Kimi volt, aki felébresztett. Ott feküdtem az ágyon és ő szorosan mellettem ült.
-Hannah! Rendben vagy?- nézett rám aggódva Mark.
-Igen. De most már sürgősen beszélnem kell Heikkivel. Meg kell találnom a bátyámat, Tobiast.- néztem a 2 férfire. És feltűnt a Jenni arca is a háttérben.
-Nem maradok, csak mert segítettél felkelteni Hannah-t.- mondta Kimi, miközben még mindig engem bámult.- Bepakoltam, mehetünk. Már csak Ajaxot kell elvinnem, de érte visszajövök egyedül.
Segítettek felállni és a 2 férfi ölelésében mentem le a lépcsőn, majd ki a házból. Beültem a kocsi hátsó ülésére és eldőltem.
-Mit láttál?- kérdezték kórusban a srácok, mikor beültek.
-A bátyám lelépett, mikor 14 körül voltam, mert kiderült, hogy nem ugyanaz az apánk. Épp pakolt és beszélgettünk.- feleltem és becsuktam a szemem.
-Egyre több a kérdésed, igaz?- kérdezte Mark, miközben Kimi beindította a motort.
-Igen, de azt a néhány órát már kibírom, amíg Heikki ideér. És utána mindent megkérdezek tőle, amit tudni akarok. De azt tudnod kell, hogy elmegyek vele Finnországba.- mondtam Marknak.
-Én is hazamegyek anyáékhoz.- jelentette ki Kimi.
-Akkor nekem sincs más dolgom, mint követni titeket oda.- sóhajtott a férfi. Az út hátralévő részét némán töltöttük. Otthon kipakoltunk, majd a 2 férfi visszament a kutyáért, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.


8. rész

A nagy óra a nappaliban kongással jelezte, hogy 6 óra van. Ekkor lépett elém Kimi.
-Most indulok, Heikki gépe hamarosan leszáll.- mondta. Felálltam és kikísértem.
-Siessetek.- néztem rá. Egyre izgatottabb voltam, de a lelkem mélyén féltem is a találkozástól.
-Van még valami, amit tudnom kell.- nézett mélyen a szemeimbe.- Elmondjam neki, miért hívtam?
-Jobb lenne, ha tudná. De csak akkor tedd meg, ha úgy érzed, elbírod ezt a terhet.- léptem hozzá közelebb. Az arcunk alig volt néhány centire egymástól.
-Mennem kell.- mondta halkan.
-Tudom.- feleltem, de nem mozdultam. Egy apró puszit nyomott az ajkaimra és elindult a kocsija felé.- Vigyázz magadra!- kiáltottam utána. Még visszafordult, küldött egy puszit és végül csak elindult. Megvártam, amíg eltűnik az utcából és visszamentem a házba. Idegesen járkáltam fel-alá, mígnem Mark megállított. A szobája előtt mentem el legalább ötödjére.
-Nyugodj meg egy kicsit. Nem lesz semmi baj.- ölelt át. Talán még soha nem volt olyan szeretetteljes és apai az ölelése, mint most. Lehet, hogy csak azért éreztem így, mert szükségem volt a támaszra, de jól esett. Bementem hozzá és beszélgettünk, amíg nem jöttek. Eközben Kimi lassan kiért a reptérre. Leparkolt, majd elindult a megkeresni, hogy hová érkezik barátja. Nem kellett sokáig kutakodnia, ki volt írva, hogy hol kell keresgélnie. A gép késett néhány percet. Idegesen téblábolt, nem tudta, mit is mondhatna barátjának. Azt pedig végképp nem tudta, hogy mit is érez a lány iránt. Alig tud róla valamit, de máris a bűvöletében él. Tudta, hogy ezt tisztáznia kell magában ahhoz, hogy a lelke megnyugodjon. Eddig lehajtotta a fejét, nehogy rajongók lepjék el. Most nézett fel először és meglátta, ahogy barátja egy sereg lánnyal az oldalán, nevetve jön kifelé. Mosolyt csalt az arcára, hogy kollégája így magába tudja bolondítani a nőket. És akkor meghallotta a hangot is.
-Sajnálom, hölgyeim, de most mennem kell. A haverom valami fontos és halaszthatatlan dolog miatt hívott, úgyhogy nem akarom megváratni. És ne feledjék, amit mondtam. Magukra még vár a nagy szerelem!- bolondozott a férfi és barátja felé vette az irányt.
-Nem is mondtad, hogy ennyire oda vannak érted a nők.- nevetett a Jégember és barátilag átölelték egymást.
-Nem csak neked van vonzerőd!- nevetett Heikki is. Elmentek az autóhoz, bepakolták a táskát a csomagtartóba és elindultak.- Igazán érdekelne, hogy mi olyan halaszthatatlan, hogy ide kellett jönnöm.- szólalt meg néhány pillanat után unokabátyám.
-Én is csak tegnap szereztem tudomást a dologról, mert Mark nem árulta el korábban. Egy lánnyal találkoztam nála, azt mondta, a nevelt lánya, aki egy balesetben elvesztette a szüleit és nem emlékszik semmire. Ahogy vitáztunk, amiért nem mondott nekem semmit róla, hirtelen megjelent, közbeszólt, majd elájult. Míg eszméletlen volt, visszatért néhány emléke. Ez az elmúlt napokban többször megtörtént vele.- mondta Kimi nyugtalanul. Nem tudta, barátja hogyan fogadja majd a tényeket.
-Eddig értem, de mi közöm van nekem ehhez?- sürgette Heikki honfitársát.
-Az egyik ilyen alkalommal megnyert egy nemzetközi versenyt egy képével és az unokabátyjának mesélte el, majd ismét máskor az unokabátyjával snowboardoztak. A lányt Hannah-nak hívják.- fejezte be a mesélést. Néma csend telepedett az autóra. Csak a motor édes duruzsolását hallották.
-Akkor, 8 éve mindenki azt mondta, hogy az egész család meghalt. Niklas is, Lotta is és Hannah is. Hogy lehet akkor, hogy…?- kérdezte a férfi hirtelen.
-Hannah kirepült a szélvédőn, mert nem volt rendesen bekapcsolva a biztonsági öve. Mark vitte kórházba, és mivel semmit nem tudtak róla, felnevelte, mint a saját lányát. Csak annyi a bökkenő, hogy senkinek nem beszélt róla és ő sem mozdult ki a házból.- fordultak be az utcánkba.
-Ezzel azt akarod mondani, hogy az unokahúgom él.- nézett Heikki Kimire. Megálltak a ház előtt és a két férfi farkasszemet nézett egymással. Ekkor léptem ki az ajtón. Ijedten és izgalomtól remegve indultam az autó felé.

Ismeretlen ismerős - 4-6. rész

Sziasztok! Hoztam nektek egyszerre 3 részt is. :)) Mit szólnátok ahhoz, ha kettesével jönne ennek a történetnek a folytatása mondjuk... 3-5 komment után minden alkalommal? Kezd alakulni az új történetem Kimivel, ami annál hamarabb felkerül, minél hamarabb befejezem ennek a kirakását. Jó olvasást!

-------------------------------------------------------------------

4. rész

Meglepve néztem Markra. Kiejtettem egy nevet és ők máris tudták, hogy kiről beszélek. Ez miért van?

-Ti ismeritek őt?- kérdeztem izgatottan.

-Heikki is a Forma-1-ben versenyzik és Kimivel nagyon jóban vannak.- mondta erre nevelőapám.

-Eddig miért nem mondtad? Megtehetted volna, hogy beszélsz egy kicsit arról, hogy merre járkálsz márciustól novemberig. Lett volna hozzá közöm, nem gondolod?- fakadtam ki. A választ sem vártam meg, csak felrohantam a szobámba. Kinyitottam az íróasztalom fiókját, kivettem egy halom rajzot és keresgélni kezdtem. Közben halkan nyílt az ajtó.

-Bejöhetek?- kérdezte Kimi halkan. Csak bólintottam és tovább nézegettem a rajzokat.- Ezt keresed.- fogta meg hirtelen a csuklómat. Egy vidám férfi arca volt lerajzolva. A haja szőke, a szeme igézően kék, az arcán csintalan mosoly ült.

-Honnan tudod?- néztem fel rá.

-Ő Heikki. Gondolom, rá voltál kíváncsi.- engedte el a kezem és leült az ágyamra.- Azt mondtam neki, hogy nagyon fontos dologról kell beszélnünk, ami nem telefontéma, de nem tudok most elmenni innen. Holnap estére itt lesz.

-És te? Csak úgy kisétálsz innen?- fordultam felé. Az arca csalódottságot és fájdalmat sugárzott.

-Mark nem akarja, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljünk. Muszáj lesz kerülnöm téged, különben elveszítem a barátságát.- hajtotta le a fejét.

-De én ezt nem akarom! Te nem tudod, milyen bezárva élni, és nem ismerni senkit. Minden nap sóvárogva vártam, hogy elgyere és láthassam az arcod legalább egy pillanatra. Nem tudtam rólad semmit, de te voltál a szürke életemben a napfény.- sétáltam az ablakhoz. Eszembe jutottak a délutánok, amikor csak álltam itt és néztem őket.- Már felnőtt vagyok, nem Mark mondja meg, hogy mit kell csinálnom vagy hogy kivel barátkozhatok.

-Biztos, hogy jó ötlet ez? Én most nem vagyok lelkileg a legjobban.- utalt a tegnap este elmondottakra.- A feleségem csúnyán becsapott, ami nem esett valami jól. Azt hittem szeret. Bár gondolhattam volna, hogy nem, mert hiába nyúztam azzal, hogy ideje lenne egy kisbabát szülnie, mindig csak azt hajtogatta, hogy majd ha befejeztem. Rá vall, hogy hárít, ha valamit nagyon nem akar.

-Milyen ember az, aki nem akar gyereket ennyi év házasság után?- lepődtem meg. Nem illett a képbe, hogy az a szép nő, akit annyi képen láttam az éjszaka, mikor keresgettem, ennyire ellene legyen a családalapításnak.

-Én már nem tudom. Úgy gondoltam, hogy ismerem őt. De tévedtem.- keseredett el még jobban. Odamentem hozzá, leültem mellé és a kezem a vállára tettem. Reméltem, érti a ki nem mondott szavaimat.- Mark nem nagyon akarná, hogy maradjak.

-Nem érdekel! Én kérlek rá, hogy maradj! Bár nem ismerlek, bízom benned.

Erre az apró megjegyzésre felkapta a fejét. Meglepettnek tűnt. A reakciójára pedig nem számítottam. Szó nélkül magához húzott és úgy ölelt, ahogy férfi még soha.

-Hogyan köszönhetném meg neked azt a rengeteg dolgot, amit adtál az ebben a néhány eltelt órában?- súgta halkan.

-Maradj mellettem, amíg Heikkivel találkozom. Ennyit szeretnék mindösszesen.- néztem fel rá. Tudtam, nem kérhetek túl sokat. Még nincs itt az ideje. Talán ha sikerül közelebb kerülnöm hozzá, meggyőzhetem, hogy nem függök Marktól. És kétlem, hogy Heikkinek bármi kifogása lenne az ellen, hogy mi jóban vagyunk.

-Maradok… egyelőre.- mondta ki nagy nehezen. Adtam az arcára egy puszit, majd kinyitottam az ajtót. Ahogy sejtettem, ott állt a nevelőapám.

5. rész

Farkasszemet néztünk egymással. Nehezemre esett elmozdulni onnan úgy, hogy ne ordítsam le a fejét.

-Kimi! Mikor mégy?- kérdezte az ágyamon ülő férfit.

-Nem megy.- jelentettem ki.

-Hannah! Mennie kell! Te is tudod.- érintette meg a karom. Egyből arrébbmentem.

-Nem kell mennie. Csak te akarod, hogy menjen. Azt hiszed, megvédesz azzal, hogy bezársz? Tévedsz, Mark!- fordultam szembe vele. A szemeim izzottak a dühtől.

-Semmit nem tudsz a világról. Miért döntenél akkor te?- kérdezte gúnyosan.

-Nem tudok a világról, mert te bezárva tartasz, mint valami foglyot. De nem hinném, hogy sokáig maradok. Hazamegyek a családomhoz az unokabátyámmal holnap. És Kimi addig mindenféleképpen marad. Akár tetszik, akár nem.

Erről nem voltam hajlandó lemondani. Kimi meg csak ült és nézett. Nem tudta, hogy kinek adjon igazat. Megígérte a lánynak, hogy marad, amíg Heikki ide nem ér, másfelől tudta, hogy barátja azt akarja, hogy menjen. Tudta, hogy ha meg kell szólalnia, nem tud majd dönteni. És nem akar két szék közül a földre esni.

-Kimi, mit mondasz?- zökkentette ki Mark.

-Én…… nem tudom. Nem akarok veled összeveszni, de nem akarom megszegni a Hannah-nak tett ígéretemet sem. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek.- mondta halkan, de nem nézett fel. Megértettem, milyen nehéz lehet neki dönteni. Egyrészt ott a nevelőapám, aki a barátja, másrészt itt vagyok én, az idegen, akinek ígéretet tett.

-Nem kérheted, hogy menjen haza abba a házba, ahol a felesége megcsalta. Csak felszakítaná a sebeit.- néztem az ajtóban ácsorgó edzőre.

-Megcsalt? Jenni?- lepődött meg a férfi.

-Erre még nem volt időd? Azt hittem, kiderítetted, hogy miért van itt Kimi.- néztem rá rosszallóan.

-Mindent el kell mondanod.- ült le ő is a pilóta mellé.

-Hazamentem edzés után és az ágyban találtam Ryan-nel. Ennyi a sztori, nem több.- tört elő a Jégember keserűsége.

-Ez a Ryan az állatorvos lenne? Aki a múltkor megmentette Ajaxot?- érdeklődött Mark.

-Átjött megvizsgálni Ajaxot. Jó vicc, nem?- kacagott fel keserűen.- És közben a feleségemmel fetreng az ágyunkban.

-Ez egy gerinctelen seggfej.- tört elő belőlem. Meglepetten néztek rám.

-Egyetértek.- szólalt meg végül Kimi.

-Na, haver, akkor rendezkedj be a vendégszobában, ott jól megleszel egy darabig.- állt fel Mark.- A mai edzést meg kihagyhatjuk, volt már elég izgalom.- pillantott rám, majd távozott a szobából és ránk csukta az ajtót. Leültem Kimi mellé.

-Most már nyugodtan maradhatsz.- emeltem rá a tekintetem. Belenézett a szemembe. Egy pillanatig néztem a kék szemeit, majd ismét ezeket a szemeket láttam, csak egy havas helyen.

-Hannah! Mi lenne, ha nem lennél ennyire makacs és végre elindulnánk?- kérdezte Heikki.

-Jól van, de most először fogok snowboard-ozni úgy, hogy nincs itt a tanárom.- néztem le a hegyről.

-Menni fog, csak induljunk!- noszogatott és neki is indult a hegyoldalnak.

-Hééé! Várj már meg!- kiáltottam és utána siettem. Eszméletlenül jó érzés volt ennyire szabadnak lenni. Nevetve álltam meg mellette a völgyben.

-Ugye, hogy mennyire szuper?- kacagott.

-Isteni! Csak anyu meg ne tudja, mert szívbajt kap. Nem szereti, ha veszélyes dolgokat csinálok.- néztem rá jelentőségteljesen.

-Akkor nem tud a múlt heti gokartozásról sem?- kérdezte vigyorogva.

-Még csak az kéne! Egyből vihetnénk a kórházba.- ráztam a fejem. Ekkor ébredtem fel. Kimi aggódó arcát pillantottam meg magam felett.

-Jól vagy?- kérdezte egyből.

-Persze, csak láttam, amint 15 évesen a tilosban jártam Heikkivel.- feleltem és felültem. A gyakori látomások miatt egyre jobban vártam a másnap estét.

6. rész

A nap hátralévő része vontatottan telt. Körbe-körbe járkáltam a házban, nem tudtam semmivel hosszabb ideig lekötni magam. Végül sikerült elfáradnom annyira, hogy miután letusoltam, egyből sikerült elaludnom. De az éjszaka megint felébredtem, ezért lementem a konyhába tejet inni. Meglepetésemre Kimi ott ült a pultnál. Előtte volt egy üveg vodka és egy üveg whisky. Azon filózott, hogy melyiket bontsa fel.

-Mi lenne, ha nem innál egyikből sem?- kérdeztem, mikor beléptem. Meglepetten nézett rám.

-És mi lenne, ha mindkettőt meginnám?- kérdezett vissza.

-Nem segít a bajodon. Néhány órára talán elfeledteti veled őt, de nem örökre. És láttam, hogy milyen, ha te iszol. Hidd el, nem tesz jót.- öntöttem ki a tejemet.

-Miért iszol tejet?- kérdezte meglepve.

-Mert nem tudok aludni. Ilyenkor mindig ezt iszok. Tegnap is akkor jöttél, mikor menni akartam vissza a szobámba.

-Nem nagyon emlékszem rá.- vallotta be.

-És ha iszol, megint nem fogsz emlékezni egy csomó dologra.- ittam ki a poharam, majd elmostam.

-Aludhatnék…… esetleg… veled?- kérdezte félénken. Egy pillanatig csak bámultuk egymást, majd a kezem nyújtottam felé.

-Miért ne?- néztem rá. Együtt mentünk vissza a szobámba. Ahogy lefeküdtünk, átkarolt. A leheletét a nyakamon éreztem. Valami furcsa érzés kerített a hatalmába, valami nagyon pozitív. Az éjszakám hátralévő része nyugodtan és békésen telt. Reggel szokás szerint 8-kor kipattant a szemem. Kimi még nagyban húzta a lóbőrt. Néhány kósza percig néztem, ahogy alszik, majd lementem a konyhába. Mark már ott volt és épp a két üveget rakta el.

-Szia!- köszönt, mikor észrevett.- Tudsz valamit ezeknek az italoknak a helyzetéről?- mutatta őket felém.

-Jó reggelt!- ültem le.- Az éjszaka közepén Kimi filózott azon, hogy megigya-e őket, de lebeszéltem róla.- húztam magam elé az újságot.

-Apropó, Kimi. Nem tudod, hogy merre van? Nem volt a szobájában.- ült le ő is, mivel az italok visszakerültek a helyükre.

-A szobámban alszik.- feleltem nemes egyszerűséggel.- Így tudtam lebeszélni, hogy megint részeg legyen.

-Jó hatással vagy rá.- mondta Mark.- És ő is rád. Tévedtem, mikor nem mutattalak be neki. Sajnálom!- kért bocsánatot.

-Jobb később, mint soha.- néztem rá. Beszéltünk még néhány szót, majd visszamentem a szobámba. A vendégem még mindig mélyen aludt. Bementem a fürdőbe és rendbe szedtem magam. Nem nagyon szoktam aggódni amiatt, hogy hogyan festek, de most tovább tartott összeszedni magam, mint máskor. Mire kiértem, a pilótám is felébredt.

-Jó reggelt!- nézett rám álmosan.

-Szia!- ültem le mellé és adtam neki egy puszit.- Mi a mai program, amíg nem jön Heikki?

-Haza kellene mennem a cuccaimért.- mondta szomorúan és felült.- Eljönnél velem?- kérdezte reménykedve.

-Biztos vagy benne?- kérdeztem.

-Visszük Markot is, így Jenni nem vádolhat azzal, hogy a szeretőm vagy.- mondta és kikászálódott az ágyból.

-Rendben.- egyeztem bele a dologba. Nem tudtam, hogy mi fog kisülni belőle, de nem gondoltam, hogy baj lehet belőle, ha én is ott leszek.

Ismeretlen ismerős - 3. rész

Sziasztok! Itt a 3. rész. Csak szeretném jelezni, hogy még mindig nincsenek elfelejtve azok, akik küldtek nekem novellaötletet, csak mostanában elkerül egy kicsit a múzsa. De dolgozom az ügyön. :)

--------------------------------------------------------------

A következő néhány órában nehezemre esett bármit is tenni. Csak ültem és néztem magam elé. Nem értettem, hogy miért pont most, miért pont itt és miért pont abban a helyzetben. Annyit már megtudtam magamról, hogy a nevem Hannah és hogy Finnországból jöttünk el a szüleimmel. De hogy miért, arra nem derült fény.
-Megvan!- jelent meg hirtelen Kimi. Kicsit meg is lepődtem, nagyon bele voltam feledkezve a gondolataimba. Mark laptopja volt a kezében. Leült mellém és Mark odaállt mögénk.- Felhívtam Ramit, hogy küldje már el azt az újságcikket, ami otthon megjelent arról, hogy Svájcban meghalt egy finn család. A cikk szerint Niklas Vuolera és felesége, Lotta Vuolera, a lányukkal együtt utaztak, mert a lány egy neves svájci iskolában kapott ösztöndíjat, miután megnyert egy nemzetközi rajzversenyt. A szülők pedig áthelyezésüket kérték, hogy Hannah-val maradhassanak. A cikk szerint mindhárman belehaltak a balesetbe.- olvasta fel a lényeget.
-Akkor nem véletlen a rajztudásod.- pillantott rám Mark. De én nem éreztem jól magam. A szemem ismét lecsukódott. Egy csodaszép, halványnarancs színű szobában álltam. A falakon rajzok és festmények, a berendezés pedig egy íróasztal, egy festőállvány és 2 szék. Fiatal voltam, 15 körül lehettem. Egy festékes farmer és póló volt rajtam. A kezemben egy levelet tartottam, a szüleim pedig kíváncsian néztek rám. Felnyitottam a borítékot, és olvasni kezdtem.
„Kedves Miss Vuolera!
Örömmel értesítjük, hogy a Nemzetközi Portréfestő versenyen első helyezést ért el Gondolkodó édesanyák című képével. A verseny fődíjaként szeretnénk önnek ösztöndíjat ajánlani svájci iskolánkban…”
A folytatásban az iskoláról szólt minden. Boldogan kiáltottam, hogy nyertem és hogy mehetek Svájcba tanulni. Örültem, hogy a szüleim felhőtlenül örülnek a sikeremnek.
-Meg kell mondanom Heikki-nek! Neki tudnia kell róla mindenféleképpen!- néztem a két felnőttre.
-Menj csak, hercegnő!- mosolygott apa. Rohantam a földszintre a telefonhoz és gyorsan tárcsáztam. Néhány pillanat múlva egy kellemes női hang válaszolt.
-Halló!- szólalt meg.
-Csókolom, Mrs. Kovalainen! Beszélhetnék Heikkivel?- mondtam izgatottan.
-Szólok neki!- mosolyodott el a vonal másik végén a nő és ismét eltelt pár perc, mire újra beleszólt valaki a készülékbe.
-Szia, Hannah!- mondta most egy vidám srác.
-Képzeld, nyertem a képpel, amit anyuékról készítettem. Mehetek Svájcba tanulni.- lelkesedtem.
-Ez szuper! Én is nyertem a hétvégi gokartversenyen, ahogy megígértem.- nevetett.
-Nyerni születtünk. Hisz mindketten a legjobbak vagyunk.- nevettem én is.
-Pont, ahogy a Kovalaineneknek nyerni kell!- okoskodott.- Nem véletlen, hogy a nagymamáink testvérek.
-Este eljössz? Jó lenne beszélgetni.
-Ott leszek, de most megyek, mert anya élve megnyúz, ha nem takarítom ki a szobám. Akkor este látjuk egymást. Szia!
-Szia!- köszöntem el én is. Letettem a telefont és a szemeim is kipattantak.
-Hannah? Itt vagy?- kérdezte halkan Kimi. A fejem az ölében feküdt. Lassan felültem. Meg kellett emésztenem a látottakat. A két férfi folyton kérdezett, de mikor tudtam válaszolni, akkor is csak egyet mondtam.
-Heikki.- mondtam ki, mikor már elhallgattak.- Meg kell találnom Heikki Kovalainent.- mondtam ki nagy nehezen.
-Heikki Kovalainent?- kerekedtek el Mark szemei.- Hisz soha nem láttad még.
-Az unokatestvérem.- néztem rájuk. Kimi szemében megcsillant valami.
-Azonnal idehívom. Muszáj találkoznotok.- jelentette ki határozottan és elővette a telefonját.

Ismeretlen ismerős - 2. rész

Másnap a szokásomhoz híven 8-kkor keltem. A fürdőben felfrissítettem magam, felvettem egy farmert és egy piros pólót, majd lementem a konyhába. Mark már ott volt.

-Szia!- köszönt mosolyogva.

-Jó reggelt!- öntöttem magamnak a kávéból és leültem vele szemben a pulthoz. Az újságot olvasta.- Gondolom, a barátod még nem kelt fel.- mondtam csevegve. Meglepetten nézett rám.

-Milyen barátom?- kérdezte egyből.

-Tudod, az éjszaka közepén beállított Kimi hulla részegen és elkezdett kiabálni.- néztem rá.

-És találkoztatok?- nézett mérgesen.

-Lenn voltam és nem volt kedvem hallgatni, ahogy üvöltözik, ezért felvittem a vendégszobába.- ittam egy kortyot.- Lesz mit magyaráznod neki, mert nem hinném, hogy elfelejtett.

-Ott kellett volna hagynod, lefeküdt volna a nappaliban a kanapéra.- állt fel mérgesen.

-Ha otthagyom, akkor én itt éjszakázom a konyhában. Bocsi, hogy ehhez nem volt kedvem.- álltam fel én is és otthagytam. Hagy füstölögjön magában, nekem van jobb dolgom is. Felmentem a szobámba és elővettem egy vázlattömböt a fiókomból. Leültem az erkélyajtó elé és folytattam az elkezdett portrémat Kimiről. Mindent aprólékosan kidolgoztam, órákig el voltam vele. Csak arra figyeltem fel, hogy a két férfi kiabál egymással, de nem angolul. Engem a baleset után angolul tanítottak és így beszéltem mindenkivel. Elindultam a földszint felé és egyre ismerősebb lett a használt nyelv.

-Miért nem mondtad el? Tudod, hogy titokban tartottam volna.- kiabált Kimi.

-Mert nem akartam, hogy bárki zaklassa. Jobb neki, ha nem kezdik el nyaggatni a múltja miatt, amire nem is emlékszik.- kontrázott Mark.

-Megkérdezhetted volna, hogy mit szeretne. Hisz csak a nevelőapja vagy. Az élete nem a tied.- fordult el a férfi. Sosem volt ennyire mérges a barátjára. Bosszantotta, hogy semmit nem tudott erről a szegény lányról. Segíteni akart neki, megtenni mindent, ami csak tőle tellett. Ahogy ezt végiggondolta, megjelentem a lépcső tetején. Gyorsan lefutottam és megálltam előttük.

-Nekem is elmondhatnátok, hogy miért nem lehet csendben és nyugodtan megbeszélni a dolgokat.- szólaltam meg finnül. Mert rájöttem, hogy finnül beszélgetnek. Mindkét férfi meglepetten nézett rám, döbbenetet olvastam le az arcukról. De még időm sem volt újra megszólalni, elsötétült minden. Hirtelen egy kocsiban ültem. Az autópályán mentünk valahová. Ekkor egy nő fordult hátra hozzám.

-Kicsim, ne aggódj, mindjárt lesz egy pihenő, ott megállunk.- mosolygott rám.

-Rendben, anya!- néztem fel rá.

-Hannah! Nem vagy éhes? Már legalább 6 órája volt, hogy megetted azt a szendvicset.- pillantott rám egy férfi a visszapillantó tükörből.

-Apa! Csak 4 órája volt. Majd eszek, ha megállunk. Most csak örülök, hogy eljöttünk Finnországból.- mondtam a férfinek. Kinéztem az ablakon, a táj hosszan terült el előttem. A hegyek, melyekre úgy vágytam, mind ott voltak előttem. Viszont rántást éreztem az autón. Láttam, ahogy a férfi küzd az irányíthatatlan kocsival, majd egy hatalmas ütődést éreztem és a biztonsági övem megadta magát. Kirepültem a szélvédőn és hatalmas ütéssel landoltam méterekkel a kocsi előtt. Az ájulás szélén álltam, de még hallottam a sikolyokat, majd alig egy tized másodperc múlva egy robbanást. Ekkor vesztettem el az öntudatom. Ahogy kinyitottam a szemem, Kimi és Mark arcát láttam magam előtt. Otthon voltam és a kanapén feküdtem. A 2 férfi ijedten bámult rám.

-Jól vagy, Sarah?- kérdezte egyből Mark.

-Hannah-nak hívnak. És a szüleimmel eljöttünk Finnországból. Épp meg akartunk állni, mikor a baleset történt.- mondtam halkan.

-Látomásod volt?- kérdezte most Kimi.

-Azt hiszem, igen.- ültem fel lassan.- De nem tudom, hogy miért.

-Mielőtt elájultál, finnül beszéltél.- felelt készségesen a férfi.

-Finnül? És elájultam?- lepődtem meg.

-Igen. Ha Kimi nem fog meg, akkor csúnyát estél volna. De azért jól vagy?- ölelt meg Mark.

-Még én magam sem tudom.- feleltem neki elmélázva.

Ismeretlen ismerős - 1. rész

Sziasztok! Mit szóltok egy kis múltidézéshez? Mivel jelenleg nem tudom, hogy is fog kinézni az új történetem Kimivel (ha lesz ilyen), arra gondoltam, hogy megosztom veletek az első Forma-1-es történetem, amit még valamikor az őskorban írtam. Szóval itt a prototípus első része. :) Előre szólok, hogy 2009-ben játszódik és teljesen fikció! Itt még a Hamiltont nagyon utáló énemmel találkozhattok! Jó olvasást nektek!

U.i.: Milyen az új kinézet? :D

--------------------------------------------------------------------

Szokásomhoz híven a szobámban tébláboltam és gyakrabban tévedtem az ablakhoz. Mindig ez van, mikor a magas, szőke, sportos és nem mellesleg helyes férfi átjön a nevelőapámhoz edzeni. Ez a finn fiatalember semmit nem tud rólam, mert nekem ilyenkor tilos olyat tennem, amiből kiderül, hogy itt élek a házban. 8 éve élek itt Mark Arnall-al. Így, 24 évesen, néha rosszul érzem magam ettől a bezártságtól, de nem akarok ellentmondani Marknak. Ő volt az, aki megmentette az életemet. Az autópályán a szüleimmel utaztam, mikor a jeges úton az autónk megcsúszott és karamboloztunk. Nem volt rendesen bekapcsolva a biztonsági övem, ezért kirepültem a szélvédőn. Ez volt a szerencsém, mert alig néhány pillanattal utána a kocsi felrobbant és a szüleim meghaltak. Semmit nem tudok erről és az életemről sem, ami előtte volt. A kórházban az orvos elmondta, hogy az ütés akkora kárt okozott, hogy a memóriaközpontom megsérült és emiatt felejtettem el mindent. A nővérek pedig elmesélték, hogy egy férfi hozott be engem és minden nap ott volt a betegágyamnál. Ők hívtak engem Sarah-nak és mivel Mark örökbefogadott, a nevem Sarah Arnall lett. Azt viszont nem értem, miért nem tudhat rólam az a helyes férfi, aki állítólag a barátja. Az ablakomból vagy az ajtómból mindig figyeltem őket, már ismertem az edzési szokásaikat. Amit néztem, az már az aznapi anyag levezetése volt. Alig 5 perce értek vissza a futásból. Mikor a srác elköszönt Marktól, én is kijöttem a szobámból.

-Milyen volt a futás?- kérdeztem, mikor leértem a földszintre.

-Olyan, mint mindig. Te pedig megint ott álltál az ablakban. -jegyezte meg. -Tudod, hogy nem szabad Kiminek látnia téged.

-Neve is van az idegennek?- lepődtem meg. Soha nem említette még így.

-Van. -húzta el a száját, mert tudta, elszólta magát. Elővett egy üveg ásványvizet és azzal ment el a szobája felé. -Tusolok, utána meg lepihenek egy kicsit. Tudod, hogy hol találsz. -mondta már a lépcsőről visszafordulva. Csak bólintottam és bementem a konyhába. Összedobtam magamnak egy szendvicset, majd miután megettem, elmentem sétálni. Szerettem Svájcot. Mark szerint korábban is itt élhettem, mert annyit sikerült kideríteniük a szétégett roncsról, hogy svájci kocsi volt. A táj lenyűgözött, szerettem, hogy mindenhol hegyek vannak. Szép lassan közeledtem a belváros felé. Egyre nagyobb lett a nyüzsgés, és sokkal több ember szaladgált körülöttem. Megnéztem a kedvenc üzleteimet, de nem találtam semmit, amit vehetnék. És akkor az újságosnál megakadt a szemem egy címlapon. A helyes finn férfi volt rajta és alatta a felirat: „Kimi Räikkönen lehet a Ferrari következő sikerembere?”. Egyből megvettem az újságot és beültem az egyik kávézóba olvasni. Egy forrócsoki mellett lapozgattam a Forma-1-es magazint és elég sok mindent megtudtam belőle. Egyre inkább érdekelt, hogy miért is tagad le engem Mark előtte. Gyorsan fizettem és hazafelé vettem az irányt. Amint hazaértem, rohantam a szobámba és leültem a gépem elé. Az interneten rákerestem a nevére és a következő óráimat azzal töltöttem, hogy róla informálódtam. Kissé elszomorodtam, mikor azt olvastam, hogy már évek óta nős. Bár, gondolhattam volna, hisz igen vonzó. Végül este 11 után feküdtem le aludni, de nyugtalan voltam. Az éjszaka közepén lementem a konyhába inni egy pohár tejet, az mindig megnyugtatott. Épp a poharamat mostam el, mikor hallottam, hogy valaki kulccsal kinyitja az ajtót. Ijedten indultam a nappali felé, mert nem tudtam arról, hogy Mark bárkinek is adott volna kulcsot. És akkor az a valaki elkezdett kiabálni.

-Hé, haver, itthon vagy? Csak… mert… én… nem mehetek… haza.

A hangja kissé furcsa volt. Kinéztem és megláttam a számomra olyan érdekes férfit. Nem volt valami jó állapotban, alig állt a lábán. Teljesen részeg volt.

-Ne kiabálj! Mark alszik!- indultam el felé. Kérdőn nézett rám.

-Te meg… ki vagy? Még… sosem láttalak… Markkal.- inogott meg kissé és el is esett volna, ha nem fogom meg.

-Mondjuk azt, hogy egy fontos ember. De majd holnap megkérdezed tőle.- toltam a lépcső felé.

-Képzeld… kicsi lány… a feleségem… a hálószobánkban… hancúrozott… egy jó… barátommal.- mondta szaggatottam és lassan. Körülbelül ezalatt megtettünk 2 lépcsőfokot.

-És ezért te leittad magad?- néztem rá sajnálkozva.

-Nem… volt jobb… dolgom.- adta meg diplomatikus válaszát. Csak megráztam a fejem és szó nélkül folytattuk az utunkat felfelé. Kemény 20 percbe tellett, míg sikerült felérnünk a 12 lépcsőfokon. Bevezettem a szobám melletti vendégszobába és lefektettem az ágyra. Levettel a cipőjét és betakartam, de addigra ő már aludt, mint a bunda. Még egyszer megnéztem az arcát, majd visszamentem én is aludni.

Nem így terveztem - 49. rész (Befejező rész)

Sziasztok! Ismét eljutottunk ide, vége egy újabb dalnak. Remélem, hogy azért szerettétek egy kicsit. :) A végén vannak képek a kicsikről, akik azért megnőttek. Jó olvasást!

-----------------------------------------------------------------

(Chloe)

Ültem az ágyamon és vártam. Vártam arra, hogy Sebastian megszólaljon. Tudtam, hogy el fog jönni az ideje ennek a beszélgetésnek. Pontosan ezért ültem ott úgy, hogy a gyomrom görcsbe rándult. Nem tudtam, hogy mire kellene számítanom. Attól féltem, hogy ez az Emily mindent összezavar.

-Nem kellett volna eddig várnunk ezzel a beszélgetéssel- sóhajtott fel Seb.

-Az én hibám- hunytam le a szemem. - Én nem akartam ezt a beszélgetést és most csak problémánk van belőle.

-Hozzá mentem akkor, amikor összevesztünk- kezdett el fel-alá járkálni. - Még akkor került a csapathoz, amikor én. Találkoztunk az első napunkon és barátok lettünk. Gyakran beszélgettem vele, amikor a gyárban voltam. Mindig úgy gondoltam rá, mint a testvéremre. Reggel is azért mentem oda hozzá, hogy megnyugtasson.

-Mi történt?- kérdeztem, de nem néztem rá.

-Megcsókolt, én pedig hagytam magam- állt meg. - Nem tiltakoztam, amit ma már bánok. Hagytam magam, engedtem neki, hogy bevezessen a szobájába. Nem gondoltam senkire és semmire, csak sodródtam az árral.

-Azt mondtad, hogy nem feküdtél le vele- nyúltam felé és belekapaszkodtam a karjába.

-Nem tettem meg- emelte rám a tekintetét. - Önmagának köszönheti, hogy így történt. Arra kért, hogy szeressem. Nekem pedig azonnal megjelent az arcod. Magára hagytam. Később írtam egy levelet és abban kértem tőle bocsánatot, amiért nem magyaráztam meg akkor. Most láttam őt azóta először.

Válaszolnom kellett volna, de nem tudtam. Egy kész sziklahalom gördült le a szívemről. Bíztam Sebastian-ban és hittem neki, amikor korábban azt mondta, nem történt közöttük semmi. De ma láttam a lányt és benne már nem bíztam. Mert tudtam, hogy ez a lány már másképpen néz az én barátomra.

-Jól vagy?- érintette meg a kezem.

-Azt hiszem- pillantottam fel. - Csak még fel kell dolgoznom. Időt szeretnék-néztem a szemébe.

-Akkor én megyek pakolni- súgta és elindult kifelé.

-Félreértettél!- szólaltam meg azonnal. - Nem akarom, hogy elmenj- keltem fel és odamentem hozzá. - Csak annyit kérek, hogy legyél velem türelmes, amíg megértem, mit is érzek most.

-Bármeddig- hajolt hozzám és egy puszit nyomott az arcomra.

Furcsa érzés volt úgy élni vele, hogy nem simogat meg ok nélkül, nem csókol meg olyankor, amikor nem számítok rá, nem súgja a fülembe, hogy szeret. Ott volt, beszéltünk, de ennyi. Mellette aludtam, de eszébe sem jutott maga mellé húzni úgy, mint máskor. Együtt voltunk és mégsem voltunk egy pár.

Christian nem siette el a dolgokat. A törökországi futam előtt csütörtökön reggel vett vissza mindenkit, akit kirakott. Így a fiúk mentek a futamra, mi pedig maradtunk otthon. Minden egyes szabadedzést, időmérőt és a futamot is végigdolgoztam, majd megnyugodva konstatáltam, hogy megnyerte.

Hasonlóan zajlott a Spanyol Nagydíj hétvégéje is. Közöttünk még mindig nem zökkent vissza minden és ez az én hibám volt. Bízni akartam, csak nem voltam rá képes. Nem tudtam, hogy is lehetne eltüntetni annak a lánynak a képét az agyamból. Minden erőmmel ezen munkálkodtam.

Végül Seb tudta nélkül döntöttem el, hogy utánuk megyünk Monacóba. Tommival beszélve éreztem azt, hogy kell neki az a lelki támasz, amit a családja jelent. Pénteken este már ott is voltunk nála, hatalmas meglepetést okozva. Az arcán viszont az tükröződött, amit reméltem. Határtalan nyugalom és öröm.

Szombaton éjjel kettesben maradtunk a szobában. Én kezdeményeztem, mert úgy éreztem, hogy csak akkor tudok tovább lépni, ha minden porcikámmal érzem, hogy szeret. Úgy kezelt, mintha porcelánból készültem volna, minden érintésénél figyelt arra, hogy össze ne törjön engem. Viszont olyan boldoggá tett, mint előtte még sohasem.

Nyugodt kapcsolat vette kezdetét ekkor. Megtanultunk együtt élni, ami a legfontosabb volt ahhoz, hogy biztos legyen a kapcsolatunk. Egy család lettünk a gyerekekkel együtt. Megbeszéltünk mindent, ami volt, hogy vitákat szült, de így meg tudtunk maradni önmagunknak.

Az olasz győzelem után azonban nem voltak túlságosan jó napjaink. A kicsik betegek voltak, ami rengeteg energiát emésztett fel a részünkről. Majd néhány nappal később kiderült, hogy Crystal és Tommi szakítottak. Nem tudtuk a miértet, csak azt, hogy mindkettőjüket nagyon megviselte.

Majd eljött a Japán Nagydíj, ami gyökeres változásokat hozott. Egyrészt meglepett a finn felmondása, ami teljes titok volt, csak mi tudtunk róla Sebastiannal. Valamint ekkor szerezte meg a második világbajnoki címét. Ott akartunk mi is lenni, de nem kockáztattuk Eliza és Gareth egészségét az atomerőműből szivárgó sugárzás miatt. Nem tudtuk, hogy bajuk lehet-e tőle, ezért inkább nem kockáztattunk semmit.

Szomorú volt a december, amikor végleges búcsút kellett vennünk a szeretett edzőtől. Persze, ő azonnal megígérte, hogy ajánl majd nekünk valakit, aki tökéletesen helyettesíteni tudja. Bíztunk benne, ezért Sebastian nem is kezdett kutatni edző után. Bízott a barátja által tett ígéretben.

A karácsonyt Heppenheimben töltöttük Seb szüleinél. Remek volt a hangulat, Eliza élvezte, hogy a nagyszülei elkényeztetik, Gareth pedig állandó csacsogással és az első lépések megtételével hálálta meg a figyelmet. Büszke voltam arra, hogy két ilyen csodaszép kicsi angyalka anyukája lehetek.

***

*16 évvel később*

-Eliza! Sofie! Gareth! Erik!- kiabáltam a gyerekek nevét. - Mi tart ennyi ideig? Apátok mindjárt itt lesz és ha nem indultok el időben, le fogjátok késni a gépet.

-Mindjárt, anya!- kukkantott ki az ajtaján Liza, majd újra eltűnt a szoba mélyén.

Megráztam a fejem és visszamentem a konyhába. El sem hittem, hogy mekkorák már a gyerekeim. Eliza betöltötte a 23-at, Gareth decemberben lesz 17, az ikrek pedig januárban voltak 15 évesek. A velük töltött idő pedig elrepült a fejünk felett. Ahogy a kapcsolatunk felett is.

-Sziasztok!- hallottam meg a jól ismert férfihangot a bejárat felől.

-Szia!- léptem oda hozzá és 2 puszival köszöntöttem.

3 évvel korábban döntöttünk úgy, hogy mindenkinek az a legjobb, ha elválunk. Sokat változtattak rajtunk az évek és a két közös gyerek is. Szerettem őt, teljes szívvel, de már nem tudtunk együtt élni. A legnagyobb hálával tartoztam neki azért, mert mindig mellettem volt. És soha nem kiabáltunk egymásra kígyót-békát. Csendesen, barátokként váltunk el.

-A srácok?- kérdezte és az emelet felé pillantott.

-Az utolsó simításokat végzik a bőröndökön- ráztam a fejem mosolyogva. - Ha minden igaz, sikerült a lányoknak is beleférni egy-egy bőröndbe.

-Szerencsére- sóhajtott fel kuncogva. Neki is eszébe juthatott, hogy egy éve a lányok 3 bőröndöt pakoltak tele. - Biztos, hogy nem jössz velünk?- fordult felém és megkérdezte ugyanazt már vagy ezredjére.

-Biztos- bólintottam. - Ha mégis meggondolom magam, eltalálok Svájcba.

-Lesz, aki állandóan azzal piszkáljon, hogy merre vagy- mosolygott rám.

-Crystal- ráztam a fejem. - Hogy vannak? Tommi még mindig nem tartja őrültségnek, hogy feleségül vette?

-Kicsit sem- nevetett fel. - Sőt, azt tervezik, hogy Tobias és Aaron kapnak egy kistestvért.

-Ha azt nézzük, általában az a sorrend, hogy eljegyzés, esküvő, nászút, gyerek- gondolkoztam el.

Lassan egy éve, hogy ők ketten összeházasodtak. Akkor, amikor szakítottak, a mosolyszünet csak azért volt, mert Crys nem mehetett a finn után. De amint leérettségizett, azonnal repült Helsinkibe, még az egyetemet is ott kezdte el. Christian még mindig nem örült a kapcsolatuknak, de már nem tudott mit mondani nekik. A lánya felnőtt, és már nem szólhatott bele az életébe. Mondjuk, eléggé összevesztek, amikor Crystal 20 évesen terhes lett Tobias-szal. De azóta Horner a világ egyik legboldogabb nagypapája.

A másik természetesen az apukám. Boldog Lindával, habár nem vette el. Együtt élnek a régi házban, ahol a mi kapcsolatunk is kezdődött Sebastiannal. Gyakran jönnek meglátogatni minket és a srácok is szívesen mennek át oda. Főleg, hogy csak néhány utca választ el minket egymástól. Sokat jelentett a közelsége és a támogatása.

Seb mondani akart még valamit, talán azt, hogy nálunk nem volt meg a sorrend, mert az ikrek az esküvő előtt fogantak, de ajtócsapódások akadályozták meg benne. Egymással hangosan beszélgetve érkeztek meg a földszintre a kicsiknek már nem mondható Vettel-gyerekek. Eliza olyan volt, mint a nagymamája a régi képeken. A lányom pont olyan vonásokkal rendelkezett, mint az anyukám és erre nagyon is büszke volt. Éppen néhány héttel korábban végezte el a jogi egyetemet, így már elmondhatta magáról, hogy ügyvéd, akit szinte azonnal fel is vett a Red Bull Racing, mivel sikeres volt a gyakorlata a csapat jogi részlegén.

Gareth kilógott közülünk. Vörös haja volt és kerek arca. Abban azonban hasonlított a fogadott apjára, hogy rajongott a száguldásért. Azonban nem pályaversenyzőként, hanem raliautóban képzelte el a jövőjét és talált is támogatót magának a mi drága Kimi Räikkönenünk személyében.

És akkor ott voltak még az ikrek. Hasonlítottak is egymásra, meg nem is. Erik pontosan olyan volt, mint Sebastian. Ha egymás mellé raktam a képüket, meg nem tudtam mondani, hogy melyik kicsoda. Minden apró rezdülésük megegyezett. Sofie is rá hasonlított, azonban arra a mai napig nem jöttünk rá, hogy honnan örökölte a vörös hajat. Gyönyörű volt és nagyon muzikális. Kicsi kora óta zongorázott és fuvolázott, de azóta már gitározik és hegedül is.

-Mindenetek megvan?- nézett végig a csemetéin Seb.

-Ha valami itthon maradt, lesz okunk felhívni anyut, hogy jöjjön utánunk- mosolygott rám Erik, majd nyomott az arcomra egy puszit.

-Akkor mi megyünk is- pillantott rám Sebastian, mialatt a gyerekek elbúcsúztak tőlem.

Figyeltem, ahogy bepakolnak kocsiba, majd összevesznek azon, hogy ki hol akar ülni. Nevetnem kellett, mert olyanok voltak, mint a rossz 5 évesek, akik mindenért hisztiznek. Az ajtóban állva néztem, ahogyan az egykori világverő pilóta helyre teszi őket, majd elindulnak. Ő volt az, aki még egyszer hátranézett. Tudtam, hogy sosem fogok kiszeretni azoknak a gyönyörű kék szemeknek a csillogásából.

Eliza:

Gareth:

Erik:

Sofie: